6142 válasz a témához

[BoKa]

HH, nem gond, semmi baj, ha elõtte a kezembe adod õket

[Palomino]

Nos én is leírom suttogós tapasztalataimat, ugyanis ma újra nekiláttam és elõször volt sikerélményem. Tudom, hibát követtem el, amikor többször is feladtam. Nem vagyok egy türelmetlen típus, de úgy éreztem nem érti mit akarok. Nálunk sincs körkarám, csak egy kisebb négyszög alakú, de szerintem a célnak megfelel. Bennem is felmerült ám a kétely, amit PH említett: kicsit makogni equus? És mi van, ha életében nem volt még nagyobb létszámú ménseben, ahol õ maga megtanulta volna ezeket a jeleket? Ok, vannak alapvetõ jezések, amit megért, de nekem az volt az érzésem, hogy a hajkurászást azt munkának fogta fel és eszébe sem jutott, hogy neki meg kéne adnia magát. Már hívtam segítséget is egyik kedves fórumtárunktól (majd szól, ha szeretné felfedni magát ) És neki is úgy ment, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ügetgetünk körbe-körbe. Pedig nem sokat szoktam futószárazni. Én nem használtam egyszer sem futószárat, csak egy kikötõszárral hajtottam körbe. Ma is ezt tettem, de most nem csak simán a kör közepén állva hajtottam, hanem futottam utána. Eddig volt, hogy megállt az egyik sarokba és irányt váltott, de most folyamatosan ügetett füleit hártafordítva. És megtörtént a csoda, megtört a jég: elkezdte lefelé nyújtogatni a fejét, majd lehajtott fejjel ügetett körbe-körbe. Majhogynem orrbarúgta magát, a földtõl kb 3 centire volt a nózija. Na gondoltam akkor most békénhagyom, elfordulok. Fülelek, hallom, hogy elindul, várok. Várok, várok, de nem érzem, hogy beleszusszantana a fülembe. Hátranézek és kb a karám másik felébõl bámul rám, hogy most mi van. Elidultam felé, hogy megint meghajtsam. Amint elindult, már lent is volt a feje megint pár centire a földtõl és fel sem emelte. Egy kör után megint elfordultam, de ugyan az történt, mint az elõbb. Még párszor eljátszottuk ezt, de csak nem akart odajönni. Megint meghajtottam, lent a fej, elfodulok, semmi. Odaforultam hozzá, még mindig az a kérdõ tekintet meredt rám. Kinyújtottam a kezem és mondtam neki, hogy jöjjön oda. Elindult felém, amíg meg nem érintette a kezem. Végigsimítottam az orrát, a nyakát, a hátát, a hasát, a lábait. Meg sem moccant, állt egyhelyben, még a fejét sem fordította oda, csak a füleivel követte mozdulataimat. Sikerélményt könyveltem el magamban, bár tudom, hogy lesz aki beleköt.

[Paint Horse]

Akkor én Józsibácsitól elkérem egyik reggel a kocka karámot! Jó lesz az nekem! Õrült kakadu Lusitanó típusú jószág majd addig rúgja a boxa falát, de nekem ezt KI KELL PRÓBÁLNOM!!!! Én is szeretnék olyat látni, hogy lógatja orrát, rágcsál és öltögeti a nyelvét, majd beleszuszog fülembe!!! Ha gyõzöm persze kivárni...

[Csuti]

Palo, szerintem ez már haladás! Bárcsak hétközben lenne több idõm kipróbálnám Ropival! Kár, hogy elég nagy karámjaink vannak. Már arra is gondoltam, hogy kitörõkkel leválasztok egy részt a pályából, de ez elég idõigényes, meg nem is biztonságos.

[moly]

idézet:

---

Eredeti szerzõ: Kriszti2: Kedves PH!Má hogyne lehetne !Szombaton nekiálltam Mirzát futószárazni. Remek volt a kedve, az elsõ öt perc után belekeveredtem a futószárba és hanyatt estem (csak remélni merem, hogy senki se látta), ekkor sajnálkozva csatlakozott hozzám és nekiállt békésen leeszegetni a copfomat a fejemrõl (...) [/QUOTE]Kriszti2!Ez csúcs!

[Kriszti2]

Szia Moly, mizujs?A szitu tényleg vicces volt. Sok mindent átéltem már Mirzával, de nem gondoltam, hogy ekkora kihívást jelent a futószár. Nagyon ritkán futószárazom, csak ha Áron rá akar ülni. Sajnos a nap másik fele már nem volt ilyen vidám. Már megint bekólikázott és egy teljes órát vezetgettem a doki érkezéséig, mert ha megálltunk rögtön el akart feküdni. Amikor megjött a doki injekció, orrszonda, majd beöntés. Éjszaka még kimentünk megnézni az istállóba. Feküdt ugyan de amikor meglátott felállt és éhen akart halni. Ez jó jel. Most egy kicsit diétázik.

[Ilusta]

Kriszti2!Mikor próbálkozol újra?Szeretnék ottlenni mint paparazzi.

[Kriszti2]

Csodálkoztok, ha ezek után feladom?

[Paint Horse]

Nagyon tetszett a beszámolód ám! Úgy magamelé képzeltelek, amint ló éppen majszolja a copfodat és segít kigabalyodni a futószárból! Tök jó!

[Apple]

Idézet a vadnyugati topikba írt beszámolómból ...Saccal a lenti karámból felhoztuk a két csikó, a csacsit, meg dévajékat, mert gondoltunk rá, hogy mi lesz, ha Cipi kiugrik a körkarámból, és beront közéjük... Utána lepuceváltam Cipriánt, és bevittem a körbe. Sac követett minket, mert úgy tûnt, elkél majd a segítség. Elsõ körben teleordította Cipi a környéket, hogy mindenki hallja, majd amikor be akartam vinni a lenti karámba (mert ugye oda van építve a körkarám is), akkor véletlenül rossz irányba nyitottam ki a kiskaput, ami persze csak félig tudott kinyílni, de C. úgy gondolta, hogy õ átfér azon is. Õ át is fért. Én már kevsbé, hiszen mellette mentem. Úgyhogy majdnem lett egy rongy-állagú farmerdzsekim...Szépen bevittem, bezártam, elengedtem, ostor elõ (amivel még csak csettintenem se kellett!!! Elég volt, ha kicsit megemeltem! ), indulhat egy kis bemelegítés. Óvatosan bántam a mozdulatokkal, mert tudtam, hogy azonnal beugrana vágtába, ami nagyon nem tesz jót az inainak 2 heti állás után (én ültem rajta legutoljára, még a múltkor). De jól csinálhattam, mert csak ügetett, és ez pont elég volt. Egyik kéz, másik kéz, utána vágta. Nem értem én ezt a lovat. Elõször is azért, mert múltkor nagyon kezelhetetlen volt, most meg ott vigyorogtam a boldogságtól a körkarámban. Másodszor meg azért nem értem, mert mi a fenének rohan teljes gõzzel, amikor nem is hajtom?! Jójó, tele van, nade a legvégén is??Namindegy, Saci csinált nagyon-nagyon szép fotókat, remélem hamar felrakja (bár ez sztem csak hétfõn lesz). Aztán én valamiért nagyon elfáradtam, pedig nem is kellett rohannom után (egyhelyben álltam a kör közepén, és csak a kezemmel lengettem meg néhányszor az ostort. Na meg azért nagyon résen kellett lennem, amikor megfrodítottam, de nagyon ügyes volt. Pont úgy fordult, ahogy kellett, ahol kellett, és amikor kellett, Kb. háromszor volt az, hogy nem kifele fordult, hanem felém vltott át a másik kézre, de ez akkor se fenyegetõ volt, mint pl. két alkalommal ezelõtt, amikor szembefordult velem, megállt, etc.Sac is mondta, hogy milyen szépen csinálja. Naszóval, ott tartottam, hogy elfáradtam. Úgyhogy nem követtem tovább, hátatfordítottam neki, stb. odajött, de kb. 2 m-re tõlem megállt. Ezért továbbhajtottam. Ezt mégegyszer eljátszottuk, majd harmadjára ténylegesen odajött, és követett is!! Nagyon megdícsértem. Csak azt nem tudom, miért nem mutatta egyik jelet sem! Azon kívül, hogy a füle állásából tudtam, rámfigyel... Ezt talán majd megvilágíthatnák nekem az okosok. De ha nem mutatta a jeleket, miért jött oda, s követett?Namindegy. Viszont annak következtében, hogy futott, mint a barom, szabályosan folyt róla a víz. Aggódtam ezért miatta, mert mivan, ha megfázik, mi van, ha túlhajtotta magát, de hát csaknem. Mert utána szépen lesétáltattam, hamar abbahagyta a fújtatást, és rögtön ráraktam a takarót, meg ahol nagyon vizes volt, ott felitattam, lecsutakoltam...

[Csuti]

Képzeljétek, én is kipróbáltam!Igazhogy túl nagy volt a hely, mert a pályán csináltam, de némileg sikerült. Leírom.Felhoztam Ropit a legelõrõl és kiraktam a pályára, eleinte csak azzal a szándékkal, hogy meghajkurászom, adja ki az istállógõzt magából. Ostort nem vittem/nála felesleges is, arabvére hajtja/, hanem csak a vezetõszárat használtam. Mindig reagált a pörgetésre, de sajnos nem körön ment, hanem fel-le rohangászott a pályán. Aztán meguntam a homokban utána császkálni és rátámaszkodtam a korlátra, beszélgetni a csajokkal. Nagyon hamar megjelent a szuszogógép a hátamban. Na kiskomám, gondoltam, ha már itt vagy letesztellek! Gyors léptekkel és hirtelen irányváltásokkal kezdtem el közlekedni, hátra nem nézve. Csak a lányoktól kérdeztem, hogy követ-e. És igen! Aztán visszamentem a kiindulópontra és agyonsimogattam popóig, meg a lábát is felvettem kíváncsiságból. Ami meglepett és nagyon örültem neki, hogy lehajtva tartotta a fejét a közelemben! Remélem nem csak a szaglászás miatt! Szóval mindezeknek nagyon örültem! Sajnos amikor felültem rá már nem volt ilyen nagy a "barátság". Ügetésig nem volt gond, de a vágtánál összevsztünk. Ez kicsit elkeserített. :(

[Gumilovas]

Egy kis olvasnivaló:Monty Roberts: Az igazi Suttogó(Részlet)A bokor közelébe érve megláttam, hogy néhány prérifarkasnak sikerült leterítenie egy szarvast, és most éles metszõfogaikkal a még élõ állat oldalát próbálták felhasítani, hogy hozzáférjenek a belsõ szerveihez. Közéjük rontottam; szerencsére volt a nyergemen egy kötél is, amelyet levettem és feléjük hajítottam.Rémülten iszkoltak el, észak felé futottak, egy kicsit feljebb a domboldalon, aztán megálltak és visszanéztek. Tovább kergettem õket, aztán amikor már elég messze voltak, visszatértem a szarvashoz és megvizsgáltam. Öreg ünõ volt, nagyon sovány és fogatlan, a súlya talán csak fele lehetett a hasonló nagyságú szarvasokénak. (…)Úgy éreztem, muszáj megmentenem az öreg ünõ életét, így aztán leügettem a hegyrõl, és a farm mûhelyéhez siettem. (…) Magammal hívtam a farm két alkalmazottját, és hármasban aztán nagyjából öt méter átmérõjû drótketrecet építettünk a szarvas köré, és felülrõl is lezártuk, hogy a prérifarkasok ne mászhassanak be. Betettem, neki egy kis gabonát és szárított lucernát, meg egy vödör vizet is. (…)Igyekeztem minél kevesebbet zavarni, és a következõ négy-öt napban csak annyi idõre mentem oda hozzá, amennyi alatt pótolni tudtam az elfogyasztott takarmányt és vizet.az ötödik délelõtt aztán állva találtam, sõt tett néhány bizonytalan lépést is a ketrecen belül. Úgy döntöttem, hogy még mielõtt visszanyeri az erejét és nekilát a kerítés lebontásának, az lesz a legjobb megoldás, ha megpróbálom hozzászoktatni a jelenlétemhez, így talán nem esik majd pánikba, ha felbukkanok.Ettõl kezdve gyakrabban léptem be a ketrecbe, többször is fölé hajoltam, és ügyeltem rá, hogy mozdulataim óvatosak legyenek, ne tûnjenek fenyegetõnek - azt a kommunikációs rendszert alkalmaztam, amit "Equus"-nak nevezek. Mint késõbb legnagyobb meglepetésemre kiderült, a két nyelv szinte teljesen egyforma.Az ünõ megmentése egy olyan kaland kezdetét jelentette, amely immár csaknem húsz éve tart, és életem egyik legörömtelibb foglalatosságának bizonyult. A Grandma nevet adtam a szarvasnak. Csupán két vagy három hetet töltött a ketrecben, de már annyira megerõsödött, hogy megkockáztathatta a szabadba való kilépést. Amikor szabaddá tettem számára az utat, a szarvasokra jellemzõ méltóságteljes léptekkel indult el, de látszott rajta, hogy nem akar túl messzire kerülni tõlem. (…)Továbbra is minden nap kijártam arra a területre, és az elõrenyomulás és visszavonulás elveit alkalmazva dolgozni kezdtem vele. Valahányszor úgy viselkedett, mintha nem akarna a közelemben maradni, én szándékosan elûztem magamtól, olykor négy-öt kilométeren át gyalogoltam utána. Amikor aztán éreztem, hogy visszakanyarodna, vagyis a horpaszát mutatta felém és jelezte, kész a feltételekrõl tárgyalni, akkor megfordultam, és az eddigivel ellentétes irányban haladva távolodni kezdtem tõle. Elõbb szembefordultam vele, a szemébe néztem és elkergettem magamtól, aztán lemaradtam, és elfordultam tõle, ezzel hívogatva, hogy csatlakozzon hozzám, pontosan ugyanúgy, ahogyan a lovakkal tettem.Kiderült, hogy ezzel a módszerrel közelebb tudom csalogatni magamhoz.A csatlakozás azonban nem volt tökéletes, sokkal bizonytalanabbnak és törékenyebbnek tûnt, mint a lovak esetében. Évekbe telt, mire sikerült elérnem, hogy akár a csordából kiválva is odajöjjön hozzám, és engedje, hogy olyan szoros kapcsolat jöjjön létre kettõnk között, amilyenhez a lovaknál már hozzászoktam.Egy nap aztán megtörtént, amire vártam. Már jó ideje hajtottam magam elõtt, és a jelekre vártam, amelyek azt mutatják, hogy szeretné, ha abbahagynám ezt a fegyelmezõ magatartást. Felém fordította a horpaszát, és az egyik füle is az én irányomba fordult, a szájával pedig rágcsáló mozdulatokat tett felém: így akarta szavak és hangok nélkül tudtomra adni, hogy õ csupán egy növényevõ, és szeretne megbízni bennem. Aztán mélyen lehajtotta a fejét, és lépkedni kezdett, közben az orra alig néhány centiméterre volt a talajtól.Hátráltam néhány lépést, aztán elfordultam, és a tekintetemet is levettem a szemérõl. Gyönyörû, napsütéses idõ volt, és éppen a farm fölé emelkedõ egyik hegyoldalban jártunk, úgyhogy leheveredtem a fûbe, és arcomat a nap felé fordítottam.Aztán mintha csak a semmibõl tûnt volna elõ, Grandma odalépett közvetlenül mellém, és õ is lefeküdt. Végre sikerült elérnem a csaknem tökéletes csatlakozást. Megbízott bennem. Ott feküdt mellettem a kaliforniai hegyoldalban, a nap fényesen ragyogott az égen, a völgybõl felszálló meleg légáramlatok szárnyán pedig egy sas keringett a magasban.Megindított ez a hosszú idõ alatt, lassan kifejlõdõ barátság kettõnk között, amelynek csúcspontja ez az egyszerû, izgalmaktól mentes pillanat volt a telep fölött.rengeteget tanultam Grandmától.Felfedeztem, hogy a szarvasok menekülési mechanizmusa sokkal, de sokkal érzékenyebb a lovakénál. Elég volt egyetlen elhibázott mozdulat, és a tévedésemet nagyon hosszú idõ, olykor hetek vagy hónapok alatt tudtam csak helyrehozni.Idõvel arra is rájöttem, hogy e túlérzékeny menekülési mechanizmus segítségével még pontosabbá és egyértelmûbbé tehetem az Equus nyelvben szerzett ismereteimet.Egy alkalommal például arra akartam rábírni Grandmát, hogy jöjjön oda hozzám, ezért a vállamat 45 fokos szögbe fordítottam hozzá képest, és levettem róla a szememet. Mivel azonban kíváncsi voltam rá, mit csinál, a szemem sarkából lopva odapillantottam rá. Grandma persze azonnal észrevette, hogy megszegtem a szabályokat, ezért rögtön elhúzódott onnan, és fél kilométerre távolodott tõlem. Ezután három napig nem engedett közel magához.Ekkor jöttem csak rá, hogy gyakran elkövettem ugyanezt a hibát a lovakkal is, hiszen sokszor elõfordult, hogy a szemem sarkából feléjük pillantottam olyankor is, amikor nem lett volna szabad.Visszatértem a körkarámba, és kísérletezni kezdtem egy lóval: kíváncsi voltam, hogyan hat rá a tekintetem mozgásának a sebessége. Rájöttem, hogy ha lassan mozgatom a szememet, akkor a menekülési kényszert is enyhíteni tudom. E felismerés pillanatától kezdve sokkal könnyebbé vált a Grandmával végzett munka is.Azt is felfedeztem, hogy ha széttárom az ujjaimat, megmozdítom a karomat vagy túl gyorsan váltok át a visszavonulásról elõrenyomulásra, azzal megriasztom õt, és ez lelassítja a kettõnk közötti kommunikációt is. (…)Grandma segítsége nélkül soha nem tanultam volna meg e nyelv legapróbb, legárnyaltabb kifejezéseit. Olyan volt, mintha ez a törékeny, idõs hölgy haladó szintû nyelvórákat adott volna nekem: finomra hangolta a reakcióimat, és végül magasabb szintû diplomához juttatott. Talán így akarta visszafizetni azt, hogy megmentettem az életét a kanyonban.

[Apple]

[url="http://"http://kep.tar.hu/hsac/midsize/pic3911547.jpg"]Cipi itten döntötte el, hogy most akkor odajöjjön-e vagy sem.... Odajött!![/url]

[Dé]

Jesszus és ezt te gépelted be? :eek: Apple! Tényleg jól leizzadt! Amúgy jól néz ki Cipi, meg a másikon is, ami nem is tom hol van (KIs színesek?..)!Hihi, nekem már nem is kell suttognom a lovamat, annyira szeret és tisztel... Hahaha... De ma pl megint átélhettem egy teljes összhangban és mindennemû látható segítségadás nélküli eufórikus terepet szõrén, ugrással, mindennel... Imádom azt az érzést, amikor kitalálja a gondolataidat és csak azt érzed, h a nyugalom és bizalom szigete mozdul alattad, teljes odaadással bármit kérsz is tõle...

[Porfelhõ]

Gumilovas! Sziklaszilárd meggyõzõdésem, hogy elemi hiba Monthy Roberts könyvbéli útmutatásait adoptálni. Egyrészt, mert mint több példa mutatja az elhangzó beszámolókból, roppant felületes lesz az a tudás, amit abból nyer az ember. (Két példát emelnék ki erre vonatkozóan: lásd az esetet, amikor ügetésben indítanak el egy lovat csak azért, mert már két hete állt. A "suttogás" legelsõ fázisa a ló eltávolítása. A menekülésre való késztetés. A ló nem ügetésben, poroszkálásban, joggban menekül, hanem vágtában. 400-600 métert vágtázik kb. Lovas nélkül ennyi vágta nem teszi tönkre a ló inait. Másik: ott a fotó egy bizonyos csatlakozásról: a ló célirányosan, felcsapott fejjel, elõre hegyezett fülekkel figyel, s figyelme célpontjában még csak véletlenül sem az a személy áll, akihez "csatlakozott", hanem a körkarámon kívüli események kötik le a figyelmét. Ennek ellenére csatlakozási mozzanatként értékelik, ami kisebb baj, a nagyobb, hogy ezt látván, más is annak hiszi. Csatlakozás elõtt a ló az embert figyeli, s leengedett fejjel "kér engedélyt" a csatlakozásra. Ezzel nem azt állítom, hogy az adott ló nem csatlakozott, csak azt állítom, hogy a fotóillusztráció nyomaiban sem fedi a vélt vagy valós fogalmat, a csatlakozás mozzanatát, ezért hiba volt ezzel a fogalomal jelölni a képet.)Ez az elsõ észrevételem, ami voltaképpen le van ejtve, közömbös számomra, hogy ki, mit csinál a lovával és miként prezentálja a történeteket, attól még lónak baja nem lett, hogy meghajkurászták egy kicsit.Az elemi és alapvetõ gondom a következõ: már a felületes olvasónak is feltûnhetne, hogy Monthy Roberts módszereit mindig extrém helyzetekben vázolja. Nyers lóra vonatkoztatja, õzre vonatkoztatja, vad, nehéz természetû lovakra, olyan musztángkancára vonatkoztatja, amely extrém, szélsõséges magatartást tanúsít. Meggyõzõdésem, hogy ezeket az eljárásokat át kell hangolni abban az esetben, ha olyan lóról van szó, amelyik látott már embert, volt már rajta nyereg. Hiszen nagyon fontos szempont például - a csatlakozásról beszélünk -, hogy ne hajtsuk "alul" és ne hajtsuk "túl" a lovat. Árnyalatnyi különbségek mutatkoznak az eljárásban egy teljesen vad és egy már emberhez szokott ló esetében. A magam részérõl nem tartom korrektnek, hogy az említett szerzõ erre nem hívja fel a figyelmet egyik könyvében sem.Rátérek vesszõparipámra: elsõsorban érezni kell a lovat. Lóska János például egy boxban "sutyorgott" el sikeresen egy olyan méncsikóval, amelyet a gazdája nemhogy kivezetni nem mert a boxból, de be sem mert menni hozzá. Egyszer nem ütötte meg, s kb. öt perc múlva nevetve ment utána a három éves csikó - a futóra! Dallos Gyula ritka agyas lovakat kap rendszeresen (lásd a legendás Aktiont), mégsincs körkarámja, s nem igazán fordul elõ, hogy leesne a lóról. Szóval ezzel azt akartam mondani, hogy véleményem szerint a suttogás egy, de nem az egyedüli üdvözítõ módszer.Viszont tanulni kell. Bemutatókon, nyílt napokon, kurzusokon, olyan embertõl, aki "vágja" el kell lesni a fortélyokat, s ami még ennél is fontosabb: a logikáját. Mert ha valaki csak az így-úgy megértett olvasmányélményeire hagyatkozik, az egész nem több egy izgalmas, az ember számára izgalmas kedvtelésnél. U. I. ..., ha már a suttogásról beszélünk U. I.2. Mélységesen sajnálom, hogy senki sincs, aki ebben a témában hajlandó lenne dialógust folytatni mindazokkal, akik élni szeretnének e módszer adta lehetõségekkel, korrigálná a nyilvánvaló tévedéseket, s ráirányítaná a figyelmet a módszer helyes alkalmazásának titkaira.

[Gumilovas]

Porfelhõ! Ezt az írást nem okításként, nem hozzáfûzésként, nem egy megszakadt tudományos fonalat felvéve tettem közzé. Én nem értek a suttogáshoz, azt nem mondom, hogy egyáltalán nem érdekel, de érdemben nem tudok vele foglalkozni tudás és idõ hiányában. Ez a kis olvasmány megindító és kedves. Semmi más szándékom nem volt vele, csak, hogy olvassa el az, akit érdekel.

[Porfelhõ]

Gumilovas! Tényleg? akkor kitörölöm a hozzászólásomat.

[Gumilovas]

Nem kéne... Olyan sokat veszõdtél vele.

[Prairie Joe]

Porfelhö! A számból vetted ki a szót!

[realcowboy]

Csak csendben mondom el, ;) mert a suttogás szót is utálom, hogy sajnos errõl a témáról írásban nehéz eszmét cserélni szerintem. Ha személyesen megkeres valaki mindig nehezen beszélek arról, (mert nem szeretném ha bárki azt mondaná, hogy nagy az arcom)hogy nem olvastam M.R. könyvét és már nem is fogom. Azért nem, mert szépirodalomnak nem ez a vágyam, szakirodalomnak meg karcsú! Persze jó volna akkorákat varázsolni, mint õ de tudni kell azt is, hogy sokak szerint M.R. munkásságában rengeteg a plágium, mûsor és nézõ, olvasó szédítés. Németországba például soha nem hívják bemutatózni. A rossznyelvek szerint, sok olyan dologról állítja, hogy az õ módszere amihez köze nincsen.Tavaly talán amikor I.C. látta az ausztriai bemutatót azt mondta, hogy nem volt nagyon hiteles.Sajnos ezeket a dolgokat nem szolgálják a tévében bemutatott "suttogók" és önjelölt lóidomárok. Lehet kísérletezni vele és lehet valamire jutni is ezeken az utakon kétség kívül. Egy valamirõl azonban nem szabad elfelejtkezni. Nevezetesen arról, hogy ezekhez a dolgokhoz az iránymutatás nagyon fontos de a módszereknél sokkal fontosabb, aki ilyenre adja a fejét az érezze a lovat. Én nagyon oda szoktam figyelni az általam ismert, elfogadott, vagy nagyrabecsült emberekre a lovazás kapcsán. Egyszer Viktor Fröschl mondta, hogy sokkal fontosabb, hogy "érezzük" a lovat, mint maga a lovaglásunk milyensége. És ehhez persze kicsit születni is kell, de legalább olyan fontos, hogy sok idõt töltsön el az ember a lovak között. Az a legszörnyûbb persze Viktor szerint is, hogy olyanoknak nincsen fingja sem a ló viselkedés mechanizmusáról, reakcióiról akiknek ez a foglalkozásuk. Hiába lett mostanában emlegetett kifejezés a csatlakozás, lerágás és hasonlók,ha valaki nem ismeri azokat a jelzéseket amivel a ló jelez nekünk egyébként és mindig állandóan.Gyere csak, majd most megsuttoglak! És akkor kivesszük a lovat a szénájából, a társai közül, a karámból, majd kicsit megijesztgetjük, aztán hívjuk csalatkozni! Hiába jön utánad a ló, miután eljátszadoztál vele, arra sosem lehet mérget venni, hogy nem vesz hülyére legközelebb ha a karámból próbálod például begyûjteni lovsagláshoz. Én az egész dologból csak annyit használok amihez konkrétan szükségem van a könnyebb megértetéshez.Minek kéne csatlakoztatni azt a lovat aki jól ismer arról, hogy én vagyok a villa másik végén a felesleges rész amin nincsen széna?

[Csuti]

Rc! Sok mindenben egyetértek.Olvastátok A ló természetrajzát? Na az számomra sokkal hitelesebb!!! Tények, tények, tények!

[Porfelhõ]

Csuti, mindenkinek ezt a könyvet veszem meg ajándékba, vagy ajánlom, vagy adom kölcsön, ha lovaskönyvet kérnek.

[laan]

szerintem Kovácsy Béla és Monostori Károly könyve is a best of közé tartozik. címe " A Ló és tenyésztése" régi veretes nyelvezettel és hatalmas tapasztalati leírásokkal

[Paint Horse]

Mielõtt másra terelõdne a szó...Ma rájöttem, hogy nem én vagyok Monty Roberts, de! Viszont hatalmas élményben volt részem, Linda lovam által. Mint kiderült, abszolúte alkalmas a körkarámunk, tehát ott próbálkoztam. Úgy ahogy a nagykönyvben meg van írva, elhajtottam magamtól Lindust és szépen körbevágtázott elõször bal, majd jobb, aztán megint bal, megint jobb kézre, és folytathatnám... Elõször semmi sem történt, gondoltam magamban ez a ló nem is tud semmiféle Equusról, és csak néz nagyokat hogy én mit is akarok tõle, ilyen még nem történt meg vele. Aztán egyszercsak figyelmes lettem a belsõ fülére, ami felém fordult. Hoppá mondom, csak lesz ebbõl valami. Hajtottam tovább (szegény kezdett igencsak megizzadni), de nem kaptam több jelet.Aztán egyszercsak megmozdult a szája és rágcsálni kezdett (a nyelvét nem dugta ki a fogai között). Majdnem azután hogy ezt elkezdte csinálni, hajlítgatni kezdte a nyakát lefele. Aztán egyszercsak lennt maradt a feje és úgy ahogy Palo mondta, szinte belerugott az orrába, ekkor már csak ügetett. Aztán amikor úgy gondoltam, hogy eléggé "lóg a feje", elfordultam 45fokos szögben, összegörnyedtem és lehajtottam a fejemet. Azonnal megállt és rámbámult (én igazából azt láttam, hogy nem akarja elhinni, hogy ez a kis mitugrász motyog a nyelvükön!) Aztán nem szuszogott bele a fülembe, így lassacskán megindultam felé (mielõtt bárki megkövezne, Monty is azt mondja, ha a ló nem jön, lassacskán mi is odamehetünk) Természetesen nem szaladtam felé, hanem csak lassan, nem egyenesen, kis félkörben közelítettem felé. Megvárt, sõt még a fejét is elõre nyújtotta. Hagytam hogy megszaglásszon, aztán megsimogattam a homlokát. Meg sem moccant, csak szuszogott (meg gõzölgött, merthát igencsak megizzadt a futkosásban). Végig dörzsölgettem mindkét oldalát, alul felül, nem részletezem, mindenhol. Feladta a patáit is rendben. Ekkor úgy gonoltam, hogy megpróbálom, vajon jön e utánam. Hát persze!!!!! Jópár kört, kurflit s egyebet sétikáltunk (már csak amiatt is, mert nem akartam nagyon vizesen kitenni a legelõre). Hagytam, hogy néhányszor megfetrengjen a homokban, aztán kivezettem a legelõre. Ami érdekes volt, az összes ló ott bámult a karámszélén, hogy mit csinálok Lindával... aztán egybõl körbevették a jövevényt! Linda meg mint aki jól végezte dolgát, elvonult inni!Hát ennyi. Jöhetnek a hiénák, lehet kritizálni! Én akkor is csudi elégedett vagyok magunkkal! tongue.gif

[Old Shatterhand]

Lehet, inkább a színesekbe kellene írnom ezt, de valahol a két topik közt van félúton. Tapasztalat, avagy mi is az egyik célom lovammal. Mert az egyik fõ célom az, hogy kialakítsak egy mûködõ kapcsolatot vele és ennek tapasztalom bizonyos jeleit. Sokan azt mondják véletlen. Sokan azt, hogy na ezt is csak vele lehet megcsinálni. Igen, ez helyes, hisz csak vele szeretném csinálni. Lehet, hogy véletlen. Nem vitatkozom, hisz soha nem olvastam Igazi Suttógót, nem is szeretem ezt a szót, mivel picit elkoptatottnak tartom. Túlmisztifikáltnak. De azt látom, hogy valami kapcsolat kezd kialakulni köztünk. Milyen?Egyre ritkábban kell lemennem a karám végébe érte. Nyáron bírkóztunk sokat, de soha egy hangos szót nem szóltam, soha nem húztam, ütöttem meg. Beszéltem hozzá, nagyon csendben. Ez volt a bírkózás. Amikor próbáltam húzogatni ide-oda, ellenállt. Mostanában egyre gyakrabban jön fel hozzám, ahogy meglát a karám végé állni új szerelme, túratársa Malac és a kukorica mellõl. Soha nem viszek neki semmit. NE az almát akarja. Velem akarjon lenni. Naív vagyok? Lehet. Vezetõ szárunk nincs. 10-bõl 9-szer a kötõféket sem fogom. Jön. A boxba, vagy, mióta van a, kikötõfához. Sokat molyoltam vele, helszíntõl függetlenül. Beszélgettünk.Múlt héten gazember volt. Felnyergeltem. Leszedtem a cuccot a fejérõl, majd elkeztem pakolászni a dobozban. Mire megfogtam a kantárt szépen elindult lõdörögni. Megyek utána szép lassan és látom, leseget hátra és röhög. Mentünk így vagy 20 métert a karám széléig. Na, ott elég volt, megálltam és ránéztem. Nem le a földre, rá. Akkor kb egy másik 20asra volt tõlem. Sandítgatott hátra, én pedig megpróbáltam elégedetlenséget kisugározni magamból. Megállt és rámnézett. Lenézten magam elé a földre, majd újra rá. És elindult vissza. Megállás nélkül odajött. Megdícsértem és elindultam a kantárért. Nem is gondoltam arra, hogy nem követ. Jött is. Csak utunk egy kupac lucerna mellett vezetett el ( indulástól olyan 15 méterre), ami azt gondolom érdekesebb volt neki, mint a kantár. Visszanézek, látom mit csinál. Csilla meg is jegyezte, hogy na innen nehezebb lesz elhúzgálni! Rágcsál és közben néz. Ránéztem és lassan elindultam felé. A csirkefogó erre vigyorogva elindult a karám másik oldalán megint lefele, visszafele nézegetve.. Na, megmérgedtem. Pár lépés után megáltam megint, majd ugyanazt próbáltam éreztetni, sugározni felé, amit az elõbb, de ha lehet, még intenzívebben, mérget, szomorúságot, csalódottságot. Akkor olyan 20-25 méterre lehetett. Megállt, megfordult és nézett. Megint egy pillanatra lenéztem, majd vissz rá, szomorú felháborodottsággal. Hívtam, de szó és mozdulat nélkül. Csak álltam és elindult. Megállás nélkül a másik kukoricacsuhédomb mellett el, ekkor két lépésre magam elé néztem. Odáig jött és megállt. Másfél méterre tõlem. Nem mentem oda. Ránéztem megint és halkan szóltam neki. Hogy jöjjön oda hozzám. Elsõ szóra odalépett, az orrát nekem tolta és megállt. Simi a sörényére és közben a lelkére beszéltem. Hogy ez nem volt szép. Szeretettel, türelemmel. Hogy megértette-e? Aki ért a lovakhoz persze kinevet, ha azt mondom, igen. De én tudom, hogy megértette. Erre az egészre is páran legyintettek, egy kivétellel, aki csóválgatta a fejét és hümmögött. Szerencse és csak ezzel a lóval. Persze. Ezért gondolom, hogy szerencsés vagyok. Ezzel a lóval és általában... Ja, azóta egyszer megint ellõdörgött nyereggel, mert nem figyeltem és elpakolásztam az idõt. Akkor Pistivel mentünk utána. Akkor kicsit távolább jutott, ment lefele a karámba. Ballagtunk a karám bejáratáig; segítsek, hozzuk fel?- így Pisti. Mentol a nagy karám közepén ballag, na nem, én le nem megyek, mondom, álljunk má meg, várjunk kicsit, aztán majd max lemegyünk érte, de hátha nem kell. Megálltunk. Megint szomorkodás, nézegetés, stb és egy laza félkörrel visszafordult és meg sem állt már, csak mellettünk. Szerencse. Háromból háromszor. Lehet. Én csak azt írtam le, mit tapasztaltam. Akiknek elmeséltem ingatták a fejüket, pont úgy, mint akik látták. Véletlen ez. Persze, nem akarok vitatkozni, hisz nem értek a suttogáshoz, igazándiból azt sem tudom, mi az. Én csak próbálok alkalmazni valamit, amit valahol teljesen máshol tanultam, gyakoroltam, köze nincs a lovakhoz, emberekkel viszont bejön. De mintha értenénk egymást a lovammal. Csak én hiszem? Hm, ez sem lehetetlen. És nem is baj abban az esteben, ha legalább még egy élõlény ezt hiszi. Tegnap pedig azon kaptam magam, hogy görcsösen arra gondolok, lépés, nem ügetés, lépés. Mert egyre gyakrabban, ha felteszem magamban a kérdést, hogy na, ügessünk-e, elkezd ügetni. A tegnapi gyönyörû terepünkön épp ezt beszéltük Bokával...Van valakinek egy jó pszichiátere? [ December 04, 2003, 12:39: Az üzenetet átszerkesztette: Old Shatterhand ]

[realcowboy]

Osh!Azért vezetõszárat vigyél magaddal mindig ha lovat akarsz vezetni. A suttogáshoz nem értek de azt tudom, hogy amikor egy ló ott akar hagyni akkor vagy elvisz magával, vagy kiszakad a csuklód, vagy el kell engedned. Mert a kötõfék nem metró fogantyú.Mindhárom dologgal megerõsíted a lóban azt, hogy õ csak akkor megegy veled ha neki is tetszik. Különben akkor hagy ott amikor csak gondolja. Egy esetleges fejrántást nem tudsz lekövetni szabad kézzel. A ló a nyomásra nyomással válaszol mindig. Nem szólva arról ha megbotlasz mondjuk és óhatatlanul belerántasz a kötõfékbe.Arra nincs más válasz, mint a fejfelkapás. És az rossz, mert mindenhez amit a lótól akarunk a leengedett fej vezet.Nálunk (PKN.ranch) ez rövidítve így szól. Kötél nélkül csak a romák és a pancserok vezetnek lovat! A ló nem hülye. Ha valaki kétszer eljátszatja a lóval a "lerágást" akkor õ megtanulja hogy így hamar lerázhat. Az igazi suttogáshoz közelebb áll, ha te mész egy kötéllel a válladon lógva és a másik végén ballag a ló!

[BoKa]

HH, igen, jól látod a lényeget, szerintem is ez az.(az meg egy plusz érdekesség, hogy Dámával nem egyszer mûködtünk mi is úgy, hogy "na ügessünk?vágtázzunk?" kimondatlan kérdésre ügetet/vágtázott, és Lidérc is nagyon át tudja venni és adni az érzéseket) [ December 04, 2003, 13:20: Az üzenetet átszerkesztette: BoKa ]

[realcowboy]

De mintha értenénk egymást a lovammal. Csak én hiszem? Hm, ez sem lehetetlen. És nem is baj abban az esteben, ha legalább még egy élõlény ezt hiszi. Tegnap pedig azon kaptam magam, hogy görcsösen arra gondolok, lépés, nem ügetés, lépés. Mert egyre gyakrabban, ha felteszem magamban a kérdést, hogy na, ügessünk-e, elkezd ügetni. Peti!Errõl szól, vagy errõl kéne szólnia a lovaglásnak. De ez nem egy különleges misztifikálni való dolog. Egész egyszerûen arról szól, hogy már elengedetten ülsz a lovon és amikor arra gondolsz, hogy lépés akkor tudattalanul, kézség szinten olyan a testartásod ami kell ehhez. Vagy az ügetéshez. A ló nem a gondolataidból olvas hanem a testedbõl. Ennyi. És ez a gyönyörû. Ezért nem ment a Csinos teljesen úgy másoknak, mint nekem mikor itt voltatok.Mert az én testbeszédemet, illtve mozgásomat ismeri legjobban.

[Csuti]

Én is erre szerettem volna rávilágítani. A ló nem a gondolatokban olvas, szerintem. /Megint A ló természetrajzá-t kell, hogy említsem. Volt egy csodaló , aki minden matematikai, stb kérdésre tudta, hogy melyik a helyes válasz. Aztán kiderült, hogy a kérdezõk testbeszédébõl kiolvasta, hogy mikor hangzik el a helyes válasz. A kérdezõk feszültebbek voltak a helyes válasz elhangzásakor, esetleg drukkoltak a lónak, hogy jó választ adjon és ezt egybõl észrevette a ló./

[Old Shatterhand]

HH, ezen már ugy sem segíthetünk. Péter, nyilván csak kerítésen belül vánszorgok kötél nélkül, ahol az otthagyás veszélye, vagy bármi veszély fennáll, persze, hogy nem csinálom ezt! Romának nem tûnök, azt meg, hogy pancser vagyok, mindenki tudja! Akkor tehát megfelelõen vezetgetem a srácot. Amikor futószárazni mentünk - szereztem egy kötelet, jó kétujjnyi átmérõjû, James Onedin simán kikötné vele akármelyik hajóját, mivel beszéltél a kötélrõl, meg a súlyáról, hát megfogadtam, csak féltem, ha rácsatolam az orrára, hasra esik- szépen, a laza kötél végén bandukolt a sötétben mögöttem.

[Kriszti2]

Megbocsássssss velem ment egy fél kört .!Csutival viszont csak az itatóig !Léccives ne blamálj . A testbeszédet, azt meg piszkosul értem .

[Old Shatterhand]

Péter, de akkor is, ha nagyon próbálok "lépésben" ülni? Ez olyan furcsa nekem. De lehet, hogy így van...

[Kriszti2]

Péter, de akkor is, ha nagyon próbálok "lépésben" ülni?

idézet:

---

[/QUOTE]Csak neveletlen ! Az enyém is ilyen!

[Old Shatterhand]

Kriszti, nem, mert ha eszembe nem jut kocogni, hanem lépdelünk, mert bármi okból úgy jó, nem ugrik be. Csak ha morfondírozok, hogy na, mi legyen, á, már jó ez a talaj, nincs kõ, vagy mégis, az ott mi is, hm kéne má ügi, vagy, ááá nem, vagy menjünk, haladjunk?... na ilyenkor csinálja. Nem mondom, hogy mindig. Sokszor. Egyre többször. De én nem érzem úgy, hogy ilyenkor bármi is változna az ülésmódomban...

[Kriszti2]

Jóvanmá'Peti,elhiszem én, sõt sokszor én is érzek hasonlókat, de bevallom csak akkor, ha egyedül vagyok vele és kénytelen rám figyelni. De azt marhaságnak tartom már ne is haragudj, hogy Mentol a gondolataidban olvas. A gondolataidat közvetíti a tested, csak te nem veszed észre, mert gondolkodsz ugye, és valószínûleg Te is csak egyszerre egy dolgot tudsz csinálni, mint a pasik általában . Gondolatban csak egy ló bír olvasni és az Mirza . Majd meglátod. Én már ezt profizmusra fejlesztettem. Általában azt gondolom, amit Mirza csinál, így nincs veszekedés, csalódottság. Gyerekemre, lovamra mindig azt mondom: nem neveletlen, csak egyéniség. [ December 04, 2003, 14:04: Az üzenetet átszerkesztette: Kriszti2 ]

[Paint Horse]

Velem meg nem foglalkozik senki!

[realcowboy]

Peti!A lónak mindegy, hogy a kerítésen belül, vagy az autók között tanulja meg, hogy kiveheti magát a kezedbõl. Az állatok nevelésében csak a következetesség hozhat erdményt. (persze a ráolvasás legalább olyan jó )Normális esetben a hajánál fogva is vezetheted. Amíg õ is akarja.

[realcowboy]

idézet:

---

Eredeti szerzõ: Kriszti2: Általában azt gondolom, amit Mirza csinál, így nincs veszekedés, csalódottság. [/QUOTE]Azaz: Úgy szeretjük ahogy lesz!

[Porfelhõ]

idézet:

---

Eredeti szerzõ: Paint Horse: Velem meg nem foglalkozik senki! [/QUOTE]PH! Ez nem igaz. Élvezettel olvastam el a beszámolódat. De minekutána hozzátetted, hogy jöhetnek a hiénák, annyira már nem volt kedvem reagálni. Pedig lett volna kérdésem. Nem cinikusan, hanem teljesen komolyan meg akartam kérdezni: mi célja volt a cselekedetednek? Miért érezted szükségét, hogy csatlakoztasd a lovadat, ha utána azonnal visszavitted a többi közé? Mert ez nem derült ki az írásodból.

[Old Shatterhand]

Péter, az hibás elképzelés, ha próbálom rávezetni, hogy, ha nincs kötél, legyen "kedve" jönni utánam, és dorgálgatom a magam módján, ha elkószál. Ha viszont van kötél, vagy szár (fõleg ennél), akkor nincs kecmec, van szigor, ha megállok megáll, ha szólok, csak akkor indul és arra amerre mondom. Erre ugyanis nagyon kényes vagyok. Nem elõzhet meg, ha szárral vezetem, abban a pillanatban, ahogy az orra egyvonalba kerül velem, megállunk, rendezzüksorunkat és indulás, amikor mondom. Most épp azt gyakoroltam vele, hogy megyünk, õ mögöttem pár lépésre, megállok, megáll, körbejárom, nem mozdulhat meg. Klasszul csinálja.Édes ló... Szóval nekem ez így következetesnek tûnik, bár lehet, hogy lóul nem az. Nem tom.