Hogy kicsit szaporítsam a szót:
A kettővel korábbi héten minden alkalommal munka után felhasaltam a boxban kikötött, felnyergelt csikóra. Kalimpáltam, paskolgattam, hogy szokja az érzést, némi kezdeti feszengéstől eltekintve nyugodtan viselte. Aztán szintet léptünk, múlt héten már minden alkalommal azonos körülmények között felültem rá, volt hogy többször is, szintén sima ügynek tűnt. Szombaton gondoltam ideje a dolgok dinamikus szakaszába lépni. Megkértem a lovászt, hogy miután felültem oldja el a lovat és vezesse meg a boxban. Így is lett, de itt már nem látszott a felhőtlen boldogság a jószágon, befeszült, toporgott, púposított, látszott rajta, ha nem szűk helyen lettünk volna és nem fogták volna rövid száron, akkor már iparkodott volna Föld körüli pályára állítani engem. Tettünk néhány tétova lépést, aztán megdicsértem, leszálltam.
Tegnap ismételtünk. Lovász fogja a lovat a boxban, én fellépőről (kerek, műanyag fellépő, nem valami balesetveszélyes darab), kengyelből felszállok, megkérem a lovászt, hogy tegye el a fellépőt, hogy ne fokozzuk a helyzetet azzal, hogy a ló esetleg belerúg. Gondoltam egyik kezében a fellépőt fogva, másik kezével szorosan tartva, kontrollálva a lovat óvatosan arrébb megyünk, és vagy kirakja, vagy az etető alá helyezi az eszközt. Ehelyett vagy másfél métert engedve a vezető száron a boxajtóhoz lépett és kiadta a cuccot. Én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, de a csikó szerencsére lendületes lépésekkel követte.
Akinek nincs szakszerű segítsége, legalább szerencséje legyen. 
Úgy csináltad, ahogy a Nagykönyvben (Brudermann Rezső, stb.) meg van írva. Még egy tál zab hiányzott a csikó elől.
A szerencse fontos, OK. De én nem így indítom a kis bolondkákat.
Miért is nem?
1) A ló 'ahány helyszín - annyi reakció' állat. Amit itt úgy-ahogy megtesz, azt ott az istennek sem. (Lehet az box, pálya, egyik vs. másik oldal.) Tehát amit boxban elértünk, az semmi garanciát nem jelent arra, hogy odakint építeni tudunk majd rá. Egy orvosi kezelésnél kifejezett előny lehet a térbeli, ingerbeli lehatárolás, de lovagolni úgysem a boxban fogunk. A box a beteg vagy pihenő ló közege - számomra.
2) Ha a boxban felugrik, megijed, falhoz vág/szorít, rád lép/ugrik, vagy a lovászodra farol, az szerintem mindig veszélyesebb, mint szabad térben, ahol max. elugrasz / leugrasz, lepottyansz. Én utálom a fa- és vasrudakat lefejelési célpontként szemlélni. 
3) Kisszék / fellépő. Még egy dolog, ami megeszi a lovat. Ha felelmeled és kiesik a látóteréből, akkor még meg is támadhatja. 
Sőt minden, ami törhet, az törik.(Murphy 
)
4) Szoros tartás/fogás/vezetés: Newton II. törvénye szerint ha egy kötél hat a lóra, akkor a ló is hat a kötélre. Ahogy csak bír és ellentétes irányban. 
" szerencsére lendületes lépésekkel követte" igen! 
5) "Akinek nincs szakszerű segítsége, " az ne használjon szakszerűtlen segítséget. 
Egyel több kontrollálatlan körülmény, veszély vagy korlát.
Akkor hogyan (szerintem)?
1) Szabadon, amennyire lehet. Pl. körkarámban, pályaszegletben, esetleg laza futószáron. Minél kevesebb szokatlan kényszer, korlát, feszültség legyen a lovon és a ló körül, hogy ne érezze magát beszorítva a körülmények által, ezáltal laza kis virgonc idióta maradjon. (Ne kötözött sonka/lefogott zsákmány, hátán egy fájdalmat is valószínűsítő pumával. 
)
2) Na és ha megindul? Meg fog nyugodj meg. 
Ha lecövekel, akkor van a baj. Lépjen, lépjen, menjen szépen előre, nyugodtan, amerre az orra viszi. (Hely van). Ha meg vágtázik, az jó, addig se bakol. Finoman, gyengéden körre lehet venni. Úgyis ez a cél, hogy lovagoljunk rajta nem? Megállni megtanul majd később. 
3) Mitől nem fog bakolni, idiótázni? Attól, amit írtál. Finoman hozzászokott már a heveder, a nyereg, a testsúly adta kihívásoknak. Tisztel és elfogad (ha körkarámban pl. már lerendeztétek a földi melóval az alapokat). Amelyik ló meg nem áll készen a földi viszonyok között az az égiekben meg pláne nem lesz érett a konstrutív rodeóra. 
4) Szóval csak lazán, a saját közegében felszállunk a hátára, inkább kézzel segített módon, mint felrúgható/lefejelhető dolgokkal segítve. Ha kell földig lógó kengyelből. Mintha a 120. alkalommal ülnénk fel, csak valahogy elnéztük a csikót, hogy "Jé, most látom csak, hogy ezen még korábban nem ültem. Most már mindegy". 
5) Aztán csak lépünk, megyünk, sétálgatunk össze meg vissza. Az idézett Newton II. szerint azaz finoman tartva majd utánaengedve - amennyire gyorsan csak lehet. Egyre inkább körön, vagy ellenőrzött területen. Közben vigyorgunk mint 'állat. Ez a legfontosabb! 
Amíg a ló meg nem áll és el nem fogadja a szitut, hogy "Na most mi van főnök? Ennyi az egész? Miért nem legelük inkább?" Akkor aztán leszállunk és legelünk egy jót. Nem történt semmi, nem történik semmi. "Holnap is ezt csináljuk?" Igen barátom, mostantól mindig.
Részemről ebben nincs semmi ideológia. Semmi tudomány. Ez jött be. A csikó meg úgyis bejelez, ha érettnek gondolja magát rá. Erőltetni nem lehet. És ostobság is. Amelyikre bátran lehet ugrálni, az egy idő után úgyis kiszalad alólad. Amikor viszont már békésen hagyja a hülye gazdáját baszakodni a hátán, mert beletörődik hogy a gazdi egy idióta, akkor érdemes elővenni, elindítani. Nyilván ez két kézzel üti a klasszikus hadászati lókiképzést, az istállózó lovaglás szigorú metronómos ütemterveit, a western trénerek idő/edzés/eredmény kényszerét, de ez legalább működik. Nekem. És nem hagy kritikus nyomot a kis állatban. 
Edited by Tom Forest, 2021 december 7. - 12:10.
De ez már nem volt elég.. . Súlyos függéssé érett a testetlen vágy. 
Lassú rezzenetlen állóvizek voltak ezek a lapok egy szenves léleknek, aki már csillagpor korában azzal kezdte a szabad szombatját, hogy a Tenkes Kapitánya iszkolásán szorongott a Dudva-Egbert – Őrmester trió ellenében, mint valami ős-ős Hazárd megyei csézen. 
Onnan szép felállni. 
