Közzétéve 2007 június 16. - 10:49
Sajnos tényleg sokan vannak így vele...h kimegyek, felülök a kipucevált lóra aztán go haza. Nálunk szoktunk mi, már rendszeres lovasok is puceválni, nyergelni másoknak...nekünk ez is örömet okoz, viszont akiknek csináljuk, csak lesnek ált. h mifenét mívelünk már a lóval, hüledeznek, h ilyet is lehet, meg mi h tudjuk, de ügyik vagyunk stb...pedig nekik is meg van mutatva, mit hogyan kell, nem is egyszer, el van magyarázva, h most ez a nyereg, kantár, ló melyik része és minek és miért kell azt csinálni vele amit kell, mégis inkább hozzászoknak ehhez a "majd a lovaslányok megcsinálják, õk úgyis hamarabb kész vannak vele" dologhoz. Mi tudjuk, h ez nem jó dolog, de mégis, most én szóljak rá a szüleivel õgyelgõ gyerekre, h mégis, próbáld már meg te is? Ezek a felülök-leszállok lovasok pedig már inkább idõsebbek, 16-20on évesek, pont õk, akik már elég idõsek ahhoz, h megpróbálják...a kicsik, akik még a pónit is alig érik fel, azok meg versenyeznek, h ki pucolja melyik felét, ki hozza a kantárt, izzasztót, (nyerget nem, mert el sem bírnák), de mindenben segítenek, próbálkoznak, kérdeznek. Persze köztük is vannak, akik csak messzirõl figyelik az elõkészületeket, mert nekik az nem tartozik hozzá a dologhoz. :( Akik elõször kijönnek, mind azzal kezdik, h nem rúg-harap-é a ló. Az én apum is így kezdte, ma meg úgy babratol a lovakkal, fel sem merül benne, h a ló alattomosan felrúgná stb., csak figyel arra, h a lovak megilyedhetnek, egymással lehetnek elfoglalva, de nem fél tõlük.
Nálunk már összeverõdött egy kisebb csapat (mind lányok...ez is érdekes, h fiú csak kettõ van általában lovas, mindenki más lány...), akik tényleg összetartanak, segítik egymást, nem beszélik ki a másik lovast a háta mögött, h de béna (mert ilyenek is vannak sajnos), hanem megpróbálnak mindent megmutatni, segíteni. Ezek a lányok már fülig szerelmesek ebbe az egészbe, még akkor is itt vannak, ha nem is ülhetnek lóra, elég nekik, ha pucolhatják, figyelhetik a lovakat, másokra figyelhetnek munka közben, elleshetnek mindent, amit csak lehet. Õk már nem a felülök-leszállok-fizetek emberek, valószínûleg mert eleve nem így indult a lovas életük. De akik így kezdik, azok vajon mennyien tudnak átfejlõdni ebbõl az állapotból?
Nekem is volt egy barátnõm, aki ugyanez a módszer volt, én pucoltam, nyergeltem neki, mert nem mert bemenni a lovak boxába, akárhogy könyörögtünk neki. Aztán egyszer le is esett, még párszor jött, aztán mikor rájött, h ez nem az a hely, ahol mindenkit visznek terepelni, ha úgy szottyan kedve és van pénze, akkor nem is jött többé. Õ úgy képzelte ezt az egészet, h kijön és azt csinál, amit akar. Csakhát nem volt semmi tudása, és felelõtlenség lett volna terepelni, de még pályán is olyasmit csinálni vele, amihez nincs meg az alapja. A futószáras munka meg nem volt ínyére, így inkább fogta magát, és elhúzott teniszezni. Ennyi volt nála a dolog. A lovakat útálta azthiszem, a munkát is...a pénzzel nálunk pont nem ment semmire (néhányszor utalt nálam arra, h majd ad egy csomó pénzt a tulajnak, h õt vigyék ki terepelni, de azóta se találkoztam vele nálunk <szerencsére>). Hát, sajnos vannak ilyenek is, minket odakint kiráz tõlük a hideg, de reménykedünk, h a nálunk lovaglókból minnél több olyanná lehet, mint mi. Persze ehhez nagyon sok idõ is kellhet, sokan meg nem várnak, mindent azonnal akarnak, aztán ha nincs azonnal, akkor inkább hagyjuk a fenébe szisztéma érvényesül.