182 válasz a témához

[ördögdora]

:( 2006. 05. 27. ARZÉN HALOTT! :( 11 év, 5 hónap. Napra pontosan. Így sikerült... Nem az elsõ kutyám volt, most is van még egy, de mégis úgy érzem az UTOLSÓ VOLT....ülünk a kocsiban. "Apa", "Anya" és Õ. Várjuk a doktorbácsit. Megígérte kijön, hogy ne kelljen bevinnünk a kutyát. Én már otthon óta mondogatom - talán magamnak -, hogy megyünk a doktorbácsihoz, az majd ad egy szurit és majd meglátod utána mennyivel jobb lesz! .... Lassan én is elhiszem. (És bennem dolgozni kezdenek a nyugtatók!) Õ mindent elhisz nekem, és imádja a doktorbácsit. Ül a hátsó ülésen és várja mikor bukkan fel az orvos.... S JÖN! Arzénkám üdvözli, majd simán hagyja hogy megszurja. Egy pit-bull sosem nyafka!!! Ül még egy darabig, én simogatom, nyugtatgatom (magamat), mikoris lassan-lassan kezd nehezére válni az ülés. Látom rajta nem igazán érti, rám néz, s én rögtön megkérem rá, feküdjön le. Még próbál ellenállni, de kihúzom alóla a kezét. Lefektetem, odateszem a kezem a pofácskájához, és hogy tudja magát mihez tartani, feladatot adok Neki: Aludjál! .... tudja mit jelent. 12 éven át, minden este így köszöntem el Tõle. Nem kell házat õrizni, ugatni, le kell feküdni és csendben el kell aludni. Kicsit furcsálja ezt délelõtt a kocsiban, de ha anya ezt kéri, Õ megteszi... Mint mindig, mindent... Bármit kértem Tõle, megtette. Miért pont most ne tenné meg. Lassan hagyja hogy elhatalmasodjon rajta az álmosság. Abbahagyom a simogatást és az orrocskája elé teszem a kezem, hogy érezze ott vagyok vele. Közben elmondom Neki mennnnnyire szeretem és ÖRÖKKÉ szeretni fogom!!!! A lágyéka lassan emelkedik és süllyed. A doki újra megjelenik a második fecskendõvel. a Kicsi (mindig így szólítottam) mélyen alszik... Beleszúr a vénába, kis vér keveredik a szerrel, s benyomja. A tût lassan kihúzza. Én, mintha kötelezõ lenne, simizem a kobakját..... "VÉGE" mondja a doki, rám néz, nem mond semmit, ellép. Rendszer blokkolva, élet ÁLJ..... ELMENT...... Én csak simogatom és arra gondolok: nem. Csak alszik. Csak mélyen alszik. Megpuszilgatom. Pont olyan, mint eddig 12 éven át. Puha, meleg és selymes.... A szívemet tépték ki és dobták el messze... Bennem is MEGHALT VALAMI. Talán örökre.....Az anyját, amikor 6 hónaposan megunkhoz vettük, (madarat lehetett volna velem fogatni) este sírva fakadtam, hogy egyszer el fogom veszíteni... (Most már értem azokat a kultúrákat, ahol a születést gyászolják...) De az élet furcsa fintora, hogy (egy válás következtében) mégsem éltem át ezt a fájdalmat. Az Élet attól megóvott azért, hogy most egy még nagyobbat RÚGJON BELÉM!!!!!Arzént ugyanis én segítettem a világra, mint az 5. utolsó kicsinyét a szukámnak, aki addigra annyira el volt foglalva a 4 elõzõvel, hogy fel sem szakította a burkot. Én egy darabig hagytam, hogy a Kicsi próbálkozzon belülrõl, de mielõt megfullad volna kiszakítottam a szájánál a burkot....Igazából ez a kutya azóta is mindig a segítségemre szorult. Nem volt soha igazán szerencséje. Ami megtörténhetettt vele, az meg is történt. Mint egy igazi kisbaba. Soha nem lett önálló. EGy kis 4lábon járó szerencsétlenség volt, akire ha egy pillanatig nem figyeltél, beleesett valamibe, szétvágta magát, apportozásnál úgy pofára tudott esni, azt hittem kitöri a nyakát, az anyja úgy összemarta, hogy azt hittem össsze se tudjuk foltozni... de nem. Szívós volt mint a Bivaly. Mostanáig. Sunyin, alattomosan, vigyázó szemeimtõl megbújva, belülrõl támadt a KÓR! Még most is úgy mar belém az Emléke, mintha engem kezdett volna szétrágni belülrõl a nyavaja. Vérrák... Esélyünk sem volt. Idén februárban kezdett köhécselni, s én hülye akácmézet vettem Neki, biztos megfázott, ahogy kapkodta a hideg levegõt! Aztán pár nap múlva azt hittem elájulok. Akkora volt a tokája, mintja 2 tojást dugott volna ott el. Azonnal robogtunk az orvoshoz, aki végigmutogatta az összes bedurrant nyirokcsomóját és kimondta a kórt, amit megtámogatott a vérvétel eredménye. Az ájulás kerülgetet. Hiszen csak köhög egy kicsit. Az nem lehet, hogy ez a rohadt rák, amivel szemben mindenki alul marad. A Kicsit nem adom!!!! Biztos tévedés. Majd felébredek és ott vigyorog rám a fülig érõ szájával és azt mondja HÜLYESÉG! Gyere fussunk, sétáljunk! De nem. Én ott állok a rendelõben. A párom arról beszél az orvosssal, milyen lehetõségeink nincsenek. Szívverésem 6000. Fejem üresen visszhangozza a szavakat. Kiütöttek. Életemben elõször TEHETETLENÜL Állok..... Azt ígérik (mivel idõs a kutya no chemo,) gyógyszerrel akár 2-3 évig még talán szinten tarthatjuk.. Belekapaszkodok, mint fuldokló a farönkbe. Sikerülni fog! AKAROM!!! Mindent megveszek. Vitamint, gyógyszert. Nem töltök annyi idõt a munkahelyemen. Sétálunk nagyokat. A kutya boldog. A világból kimenne. Én is remélek, de a kisördög mindig ott motoszkál! Vajon mennyi idõnk van még??? És egyszercsak PUFFF! EGy pillanat alatt fordult a kocka. A leépülés megkezdõdött! A szép, izmos, lapos fejecskéjérõl eltünt az izom, kipúposodott a koponyacsont, a gerince is, nagy pók hasa lett, ami sose volt, a combja csont és bõr, s alig bírt kimenni pár száz métert a rétre. Elengedtük sétálni, (mindig elõre robogott egész messze, ott végezte el a dolgát) s ott áll mellettünk, felnéz ránk, hogy .... nem is tudom...... Majd ott mellettünk pisil, kakil, s hazafelé 3 lépés után lefekszik. Mondom: Hagyjuk kicsit pihenni, az öregek is pihennek. Erõt gyûjt, majd jön tovább. De nem. Kézbe visszük be.... Már kifelé is..... Már kakilni sem bír... Döntöttünk!!! Nem megyek dolgozni. Most van itt az IDÕ! De útálom magam. De annyira Szeretem, hogy meg kell tudjam tenni.......Szép sírja van a réten, ahol imádott lepihenni. Minden nap elsétálunk arra, viszek egy szál pipacsot, kicsit ott vagyunk vele, elbúcsúzunk és hazasétálunk a maradék kutyával. Ennyi. Emléke velem él, s ha elolvassátok, már bennetek is él egy darabig.... Így jó. Amíg emlékszünk Rá......

[Paint Horse]

[Dé]

Dóra, végigolvastam, és nagyon sajnálom. Egészen friss leukémiás kutyás emlékem van, és mikor beszélgettünk, elmondtam már neked pont emiatt, hogy én mit vélek errõl a dologról, meg a 2-3 évekrõl (nem itt a helye, tudom, de csak hozzáfûzés képpen: nekünk a kemóra ígértek pár évet, ha sikerül, a szteroidos tûzoltásra csupán hónapokat, maximum... csupán csak ezt az ígéretet, amit nektek tettek, nem értem, azért írom ide... áltatásnak tartom az egészet, magát a szteroidos kezelést is... idõ pedig nekünk kell, nem az állatnak - õk elfogadják, amikor menni kell, mi nehzezebben válunk meg attól, aki nekünk kedves...).Sajnálom. Elmúlni soha nem fog, de enyhülni igen.Én nem is akartam még jódarabig kutyát látni utána, de aztán a sors elém tette az új befogadottat, akiben egy kicsit visszakaptam azt is, akit elvesztettem. De idõ kell, míg az ember lépni tud. Én is sokáig nagyon ki voltam miatta, de ha kiadod, ami nyomja a lelked, utána jobb lesz. Kitartás, és sajnálom.

[Zsoci]

Hát jól összehoztam..Pont az Ave Mariát hallgattam miközben olvastam Dóra kutyusának történetét. Nagyon sajnálom!Én is mindig attól félek,hogy mikor jön el ez az idõ(az én kutyóm 13éves).Mert hát ugye ezt nem lehet tudni..

[ördögdora]

köszönöm Nektek. igen. ki kellett adnom magamból, így talán kicsit könnyebb. tudom Dé, hogy mit írtál, értettem is, de tényleg nem tudtam (én) hamarabb elengedni. most se nagyon örülök a döntésemnek. borzasztóan hiányzik. azt én sem értem, miért mondta, hogy akár éveink is lehetnek??? ezért haragszom is rá. talán ezért fájt annyira a hirtelen romlása. mivel még azt hittem van idõnk........ minden "elsõ" nagyon fáj. az elsõ séta nélküle, az elsõ vacsoraosztás egy tálba, az elsõ fejrepuszi a másiknak, szóval az elsõk.... kemény dolog az emlékezés.... Zsoci: tudom mirõl beszélsz, mivel ahogy írtam, amióta kutyát tartok gondolok erre, de csak azt tudom tiszta szívvel javasolni, hogy amennyi idõt tudsz, töltsd vele!!!!!!!! én máig bánom azokat az éveket, (mert volt ilyen) amikor annyira természetes volt hogy ott van velem, hogy csak annyit törõdtem vele, amennyi szükséges volt. ezeket az elszalasztott éveket már nem tudtam a végsõ hajrában sem pótolni.... Úgyhogy mindent bele! :guny:

[Kispaci]

PH! A te kutyuddal mi van?

[ördögdora]

nagyon aranyos vagy. attól hogy fájt, NAGYON!, attól még próbáltam kicsit könnyed, olvasható formába önteni..... tényleg kár hogy nem csak betûk...... máig rettentõen fáj, és még mindig nem tudok igazán szeretni..... majd az idõ..... azért köszönöm a kedves, együttérzõ hozzászólásaitokat. így olyan, mintha tényleg nem lennék a bajomban egyedül!!! köszönöm mindenkinek!!!

[vgigi]

Sajnálom. :(

[ördögdora]

találtam egy idézetet, ami ugyan nem csökkenti szerettünk elvesztését, de annyira SZÉP!!!!!!!! most megosztom veletek, hátha segit még valakinek Az eget és a földet híd köti össze. A neve szivárvány. Túloldalán hatalmas, messzi világ rejtõzik, dús, zöld füvel borított rétekkel, hegyekkel és völgyekkel.Amikor egy szeretett kisállat elpusztul, erre a szépséges vidékre kerül, ahol mindig van elég enni- és innivaló, az idõ pedig langyos tavaszi napokra hasonlít. Az öreg és törékeny állatok itt megfiatalodnak, és egymással játszanak, elégedetten és békességben.Mindössze egyetlen dolog hiányzik. Nem lehet velük az a bizonyos személy, aki annyira szerette õket a földön. Úgyhogy csak szaladgálnak és játszadoznak, míg egyikük egy szép napon abbahagyja a játékot, és felnéz. Az orra hirtelen megremeg… A füleit felcsapja… Szemeit kimereszti… És akkor meglát minket, és hirtelen rohanni kezd, el a többiektõl. A karunkba kapjuk és szorosan átöleljük. Arcunkra újabb és újabb és újabb nedves puszikat kapunk, és végre újból hü kedvencünk szemébe nézhetünk.Azután együtt átmegyünk a szivárvány alatt, hogy soha többé ne váljunk el egymástól. hát ennyi lett volna.............

Edited by ördögdora, 2007 január 17. - 23:11.

[Zsoci]

Én pedig mellékelem hozzá a "képet" is(bár kissé késve,de ez mindig aktuális)
Rainbow Bridge

[Pottock]

2007.09.19 Az én drága kiskutyám Sissy elment.. Rákos volt, fájdalmai voltak, megpróbálta kiharapni az oldalán levõ daganatot, nem akartuk, hogy szenvedjen, mégis nehéz volt meghozni a döntést és "segíteni" neki. Most 7végén voltam a sírjánál, elköszönni tõle végleg..nem tudom felfogni, h miért kellett pont neki ilyen fiatalon (8évesen) elmenni... Nyugodj békében kiskutyám.

[Zsoci]

Pottock,sajnálom :( érthetetlen számomra is miért kell ilyen fiatalon elmennie egy kisállatnak,de ennek valamiért így kellett lennie...Neki már nem fáj.nyugodjon békében,a szivárványon túl...

[Kistáltos]

Tico ma elment.
Kb. 5 éve került hozzám, amikor az állatkórházba fuvaroztam egyik szomszédom nagykutyáját. (aki már nem jöhetett többé haza :( )
Amig vártam rájuk, szemezgettem egy fiatalnak tünö, virgonc kis törpeuszkárral, akit egy idõs bácsi tartott pórázon. A kutya meglepõen vidám volt, a bácsi meglepõen furcsán zavarodott. Egy idõ mulva megkérdeztem: miért jöttek, mi a baj? Az idõs úr válasza, el kell altatnia a kutyáját, mert Õ már nem tudja a belvárosban sétáltatni, felszedni utána a piszkot. Meglepõdtem, hogyan lehetne már elaltatni ezért a kutyát, hisz Õ nem tehet errõl...? Nem gondolkodtam sokat, a bácsival közöltem, hogy a kutyát hazaviszem, kertes ház, jó dolga lesz, ahol elfér xxx, ott jut még hely. Uszkárom még sosem volt, és mindig is szerettem volna egyet. Közben a recepciós hölgy is elõkerült, és örült az elhatározásnak, mert egészséges kutyát nem lehet elaltatni, nem tudták volna, hova tegyék.
Ticoról kiderült, hogy 12 éves a fiatalos eb, angolul és németül tud, és imádja a "csajokat". Nálam 4 évet éldegélt a sok csivi és tacskócsaj között. Mikor már megvakult, lazán követte õket "radaros" módszerével. A lakásból még télen is ki-be járhatott, fodrászhoz nem került (utálta, mert addig sokat nyirták) , csak néha végeztünk házi fazonigazitást.
Idõs gazdája évente többször felhivott (igen hasonlitott a kutyájára, mert soha ki nem hagyta, hogy udvaroljon egy sort), de sajnos már fél éve nem hallottam felõle.
Tico két napja nem akart enni, és éjjel már nagy fájdalmai lehettek, mert végig sirt, a fájdalomcsillapitó ellenére is. Ma délután megkapta a megváltó injekciókat. 16 évet élt.
Remélem, öreg gazdájával még összefutnak valahol.
az emlékére

[Ilusta]

Sajnálom! :( :( De legalább volt nálad még jó 4 éve! Csak gratulálni tudok a hozzáállásodhoz.

[zsebi0202]

Ma két bõgés közepette ráébredtem, 12 éve jóban rosszban velem tartó kicsi uszkárunk már nem kínozható tovább. Évek óta epilepsziás, egy kis hisztis senkiházi, mégis iszonyat nehéz elengedni. A daganat a mellében láthatólag legyõzte. Már nem az a kis virgonc, de még totyorog mindig akárhová indulunk. Már látható hogy fájdalommal jár minden mozdulata, és a daganat is zavarja. 12 évesen már nem akarom még egy komoly mûtét elé állítani, nehézkes felépüléssel. Megérdemli a nyugalmat. Hétvégén még együtt leszünk, aztán meglátjuk. Mindig reméltem hogy ez engem elkerül, és nyugalomban elalszik öregecskén. Nekünk sajnos ez nem adatott meg. Iszonyatos hétvégém lesz.

[Csikasz]

Részvétem, hidd el hogy Õ is érzi! Mi két éve altattuk el Nikit, a németjuhászunkat, egy hetet kellet várnunk mert épp táboroz gyerekekkel voltunk tele, nem kivánom senkinek hét volt, de utánna neki sokkal jobb let és nem fájt az élet! Szorítok neked!

[zsebi0202]

Hát eddig írni sem mertem, nehogy elkiabáljam. Mégis úgy döntöttünk hogy mûtét. Orvos biztatott, azért nem akartam elkiabálni, már túlvagyunk a mûtéten, kettõn is. Iszonyat nagy daganata volt, ami látszott csak egy darabka. Sajnos én nem tudok vele lenni, most a nagylány ápolgatja. Mûtét után kb 5 percre egyedül maradt, miért, miért nem vödröt nem kapott, így nemhogy lenyalta a ráfújt bigyót, amit jó esetben kettõ nap alatt illene, még sikeresen ki is harapott egy darabot magából. Doki vissza, megint altat, varrás, vödör a fejre, reméljük már semmi különös nem lesz. Borzasztóan hangzik, de nekem biztató az utótörténet. Kis bugyuta akaratos kutyuskám. Ha nem újul ki lesz még pár jó éve.
url=http://kepfeltoltes.hu/view/090428/pulinak__lc_zott_t_rpeuszi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][/url]
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

[zsebi0202]

Mai nap kettõ hónapos kiskutyánk valakinek útjában volt. Tegnap már a csûr alatt bújt, betudtuk a nagykutya jelenlétének, õ is velünk volt. Ma nem voltunk itthon, mikor hazaértünk utolsó erejével lejött a kapuhoz. Csak Beszarinak hívtuk, ha ránéztünk is visítva menekült. Félénk volt, mégis hozzánk jött segítségért kínjainak enyhítésére.Utolsó emléke a gazdi szeretetteljes simogatása.

[zsebi0202]

13 éve taposta velünk az élet göröngyeit. Volt kölyke, aki csak pár napig élt, volt daganata, amibõl kigyógyult, és most feladta. Három nap alatt leállt az egész kutya. Ma már tenyérnyi csomókban jött a szõre a bõrével együtt, és a légcsövében is elzáródás volt. Isten veled kiskutyám.
Black Zafir Family Amanda Boglárka

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

[Zebrabara]

:( Részvétem.

[Kistáltos]

Néhány perce vesztettem el ÕT.

Nem volt öreg, kitûnõ egészségnek örvendett.
Reggel az udvaron találtam, tántorogva bár, de hozzám jött. Láz nincs,inkább kihülni készült, 33 fokkal. Rohanás a dokihoz, infúzió, antibigyó, találgatás.
nem volt túl rossz a helyzet, itthon kicsit felélénkült a lék hatására.
Délután kint voltam a tanyán, a kutyát senkire nem tudtam bízni,de gondoltam, majd sietek haza. A tanyán vártam az egri kutyus érkezését. Se telefon, se egri kutya. 3 órát vártam rájuk, sötétedéskor hazaindultam. Itthon tacsim kómában fekszik,ismét kihült. Gyorsan bekötöttem az infúziót,melegiteni kezdtem. Kb fél órája, mikor lement az infúzió, a kutya magához tért, bár felkelni nem tudott, de simogatásomra megdobogtatta farkával a fekhelyét. Hallotta a hangom. Gondoltam,had pihenjen, már nem lesz baj.
Pár perce megállt a szive.
Felébredt a kómából, elbúcsúzni. :(((((((((
Isten Veled, Lütyi. :(

[Timsili]

:(

[zsebi0202]

Nagyon sajnálom a kutyuskát. :(