Az elmúlt három hét kényszerleszállás nélkül telt. Persze kínlódások voltak, de már tudtam mire számíthatok, igyekeztem résen lenni. A szombat viszont megint érdekesre sikeredett. Először a lovarda tulaj jelent meg, egy 8-10 méteres slagdarabot húzva maga után. Végig láthatóan közeledett a pálya felé, és kb 20 méterre tőlünk el is fordult más irányba, lovam mégis szükségét érezte ügetésből egy hirtelen balosnak. Megfogtam, visszatereltem a járatra, dolgoztunk tovább. Később egy sporttárs hölgy rudakon vágtázott keresztül a pályán, lova belerúgott az egyik rúdba, mire hű társam újra berezelt, és menekülőre fogta, viszont néhány vágtaugrás után szembe találta magát az imént rudat rúgó sorstársával, ami újabb rémülettel töltötte el, itt már összeakadtak irdatlan lábai, és majdnem felbukott, de végül kisimultak itt is a dolgok. Amikor már azt gondoltam, hogy semmi nem jöhet, levezető ügetésnél tartottunk és senki más nem dolgozott a közelünkben táltosom mégis meglepőnek talált egy előttünk, tőlünk kb 40-50 méterre lévő csikó csoportot a legelőn, és újra dobott egy hirtelen balost, ami után már nem sikerült magamra és az egyensúlyomra találni, némi küzdelem után csak lebillentem a hátáról.
Megfogtuk a lovat, a bal kengyelen engedtem vagy hat lukat, hogy fel tudjak szállni, a jószág tulajdonosa pedig megfogta a történtektől még elég agitált lovat, míg felszállok. Aztán amint leért a seggem megkérdezte, hogy engedhetem, és abban a pillanatban el is engedte a lovat. Ő még a korábban történtektől fűtve, talán megtorlástól tartva (én sosem bántottam, már csak azért sem, mert a legkisebb pálca pöccintést is marhára zokon vesz) ideges toporgásba forgásba kezdett, én a felemás kengyelben rögtön elveszítettem az egyensúlyom, eldobtam a pálcát, és próbáltam úrrá lenni a helyzeten. Közben elénk keveredett egy a talajon fekvő rúd, amire táltosom ugrott vagy 60-80 centi magasat (miért is ne tette volna, hiszen Schockemölle úr erre tenyésztette), ami szintén nem segített a helyzetemen. A rúd mögött kb 10 méterrel a tómeder következett, amit a derék pára nem kívánt meglátogatni, úgyhogy újabb hirtelen fordulat következett amit már újra soknak találtam, és az esélytelenek nyugalmával ismét engedélyt kértem a toronytól a landolásra. A következő felszállásnál már megvárták, míg visszaigazítom a kengyelhosszt, s csak utána engedtek szabadjára bennünket. Én vágtáztam még öt-öt teljes lovardát a derék jószággal mindkét kézre, csak hogy érezze a törődést, s hogy kiizzadja a stresszhormonokat, aztán kicsit lehajlítgattam, s lazán, békében fejeztük be a munkát.
A ló tulajdonosa most is megjegyezte, hogy ő a második leesés után már meg sem fogta volna a lovat, hanem hazament volna.
Vasárnap egy másik lovas megpróbálkozik vele versenyen. Felajánlották nekem is a lehetőséget, de mondtam, hogy had szopjon vele más is. Ha tehetem azért kimegyek megnézni. Kibicnek ugyebár semmi sem drága.