Közzétéve 2001 október 23. - 12:09
El Broco City letámadásaLombardo rövid beszámolóját kiegészítendõ, mellékelten beszámolok El Bronco bevételérõl és zsoldos hadaim szõrnyû dúlásáról.Kissé féltem a rám váró túrától. Félelmem oka az volt, hogy három napja szenvedtem valami vírusos gyomorfájástól, képtelen voltam enni, állandóan émelyegtem és kóvályogtam. Le is fogytam 4 kg-t. Vasárnap délben még egy kis enyhe láz boldogtalan tulajdonosaként indultam tehát összeszedni a (Mongol után szabadon) zsoldosokat (Véres Penge, Hamiskártyás, Suttogó). Az elõjelek sem sok jót ígértek, de a nemzetközi helyzet tovább fokozódott, ugyanis Suttogót Idegenék kivitték magukkal, csak errõl nekem nem szólt senki. Nem volt náluk otthon élõ emberfia, s percekig hiába próbáltunk bejutni hozzájuk. A túrához beöltözve, szakadt-topis cowboy cuccainkban nem festhettünk valami bizalomgerjesztõen a Kecskemét elit negyedében lévõ lakásuk ajtajában. Mielõtt a Sheriff miatt kihívták volna a szomszédok a helyi seriffet, s miután telefonhívásunkra (Hol van Suttogó?) Suttogó szülei halálra rémültek, azt gondolván valami baj van a kislánnyal - odébbálltunk. Irány Hamiskártyásért! Az õ édesapja arca is hamuszínûre változott, amikor kiszálltunk a kocsiból a kapujukban. Õ is azt hitte, hogy valami baj történt, hiszen Hamiskártyást meg az édesanyja vitte ki Silveradora, de nekem errõl sem szólt senki. Mivel az anyuka még nem ért haza, megjelenésemkor azt hitte, hogy én vagyok a rossz hír hozója.Silveradon a kezdeti viszontagságaimról és gyengén palástolt egészségi állapotomról (De szarul nézel ki! Mi van veled?) mit sem tudó, vidáman készülõdõ zsoldosok (Idegen, Vörös Haj, Sancho, Bori, Dénes) fogadtak. Egészségi állapotom javítása irányába ekkor hatalmas lépést tettem, megittam ugyanis egy jó adag unicumot. Nem szeretem ezt az italt, de el kell ismerjem azonnal jobban lettem. (Egyébként mire elértük uticélunkat, El Bronco Cityt, majd az összes unicumot és szilva pálinkát megittuk Idegennel, s jószerivel meg is gyógyultam. Hogy Idegen minek ivot annyit, mint én? Nem is volt beteg!) A Vágtabetolós Ferenc kompániájába tartozó vendégek, Bori és Dénes reggel 8-tól egy kisebb túrán vettek részt, s érkezésemkor kászálódtak le a lovakról. Hiába kapacitáltam õket elõzõ nap, elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni El Broncoba, csak egy rövid lovaglásra volt lehetõségük. Még egy zsoldos, Marcsi is lemondta az utolsó pillanatban az utat. Családjából egyedül Õ lovazik, s bizony nem könnyû egyszerre eleget tenni a családi programoknak és a saját kedvtelésnek. Ezúttal fájó szívvel kívánt jó utat, s hangján még a telefonon keresztül is érezhetõ volt, hogy hangulata ezen a napon -ünnep ide vagy oda- nem lesz túl ünnepi.Normaidõn belül indultunk (nem késtünk egy egész órát). Az El Bronco Citybe vezetõ út olyan eseménytelen volt, hogy magunk is meglepõdtünk. Idegennel meg is jegyeztük, hogy régen lovagoltunk ilyen gondtalanul. A három csitrivel már kevesebb baj van, mint saját magunkkal. Összesen három említésre egyáltalán méltó valamirõl számolhatok be.1. A három lány állandóan kitalál valami marhaságot a saját unalma és a felnõttek nyugalma elûzésére. Hol virágot szednek lóhátról, hol tobozokkal labdáznak vágta közben. Ezúttal a vaddohány tengerek szétgázolása volt a legfõbb céljuk. A vaddohány így összel a gyapothoz hasonló "termést" hoz. Felénk olyan sûrûn nõ a parlagon hagyott területeken ez a haszontalan növény, hogy helyenként tengerre emlékeztet, ahogy a fehér pamacsokat ringatja a szél. Egyszer a lányok jócskán eltávolodtak tõlünk, s egy hatalmas vaddohány tengeren át vágtattak felénk. Mögöttük fenyõerdõ adta a hátteret. Idegennen a szavunk is elakadt a látvány gyönyörûségétõl. Három westernlovas vágtatott felénk a ringó vaddohány tengerben gázolva, s a fehér pamacsok úgy kavarogtak a zöld fenyõerdõ elõtt, mintha hóvihar lenne. És nem volt nálam kamera!!!!!! Talán soha nem lesz alkalmam ilyen szép dolgot lefotózni. Díjnyertes kép lett volna!2. Megálltunk a Szecseta Árpit meglátogatni. Váltottunk néhány szót a bajnokkal (számtalan kulcs, slalom és hordókerülõ verseny gyõztese). Mindig meglep, hogy az olyan egyszerû emberekkel, mint ez a romániai magyar, falusi fiú, milyen jó érzés eldiskurálni. 3. Faradzs lovam nagyon vehemens volt az egész úton. A múltkori esztelen száguldás nem múlt el nyomtalanul. Ezúttal minden gond nélkül tartottam Idegen lova mögött, de ha elõre keveredtünk, erõsen fogni kellett. Szája érzékennyé vált, fejét sokszor felkapta, hátát beejtette. Meggyes gonoszkodó mosolyát láttam lelki szemeim elõtt, minden szármozdulatnál. De mit tehetnék? Nem én akartam, hogy így legyen, magára vessen Faradzs koma. Eltart majd egy ideig, mire visszatérünk vele a rendes kerékvágásba. Közvetlenül El Bronco City elõtt újra csak én voltam a csapat élén, s a leléptetés elõtt még egy utolsó vágtaszakaszt indítottunk. Idegen szokása szerint odaszólt: Csak röviden! Ehhez képest egy olyan fergeteges vágtát nyomtunk vagy 3 km-en át, hogy azt hittem Faradzs már soha nem áll meg. Ez a nyomorult, gizdasovány, elsõ és hátsó lábain egyaránt komoly sérülések nyomait viselõ ló, ilyen súllyal a hátán, 40 km erõs tempójú túra végén mi a fenétõl bírja még így a kiképzést. Miért nem akar lassítani magától? Ki érti a lovakat? Megfogni sem nagyon lehet! Meddig kéne hajtani, hogy azt mondja: Elég! Pihenjünk! Nem tudom megérem-e vele kapcsolatban ezt az állapotot, vagy elõbb döglik bele a saját maga által kikényszerített tempóba.Két km-es leléptetés után -a stílszerû érkezés miatt- az utolsó 200 métert újra vágtában tettük meg, s pisztolyainkkal adtunk nyomatékot a ténynek: Megérkeztünk, meneküljön aki fél!De senki nem félt tõlünk. Sandokán, El Bronco City földbirtokos ura egy akkora stetson kalap alól mosolygott felénk, hogy azt hittem ki sem tud mászni alóla. Meggyes, Lombardo, Vágtabelós Ferenc és számos kedves ismerõs és ismeretlen fogadott minket. Lovainkat lenyergeltük, becsaptuk egy-egy homokos karámba hemperegni, s kényelembe helyezkedtünk.Sandokán ideális házigazdának bizonyult. Minden volt, amit lovas szeme-szája kívánhat. Vadonatúj, a mi érkezésünk miatt befejezett boxok és állások, abrak, széna, víz a lovaknak, nyerges a nyergeknek. Sandokán közölte, hogy a cowboyok ellátása minibár jelleggel mûködik. A társalgóban lévõ hûtõbõl mindenki szolgálja ki magát. Ez nagyon diszkrét eljárás, hiszen senki sem kontrollálhatja a tisztelt vendég fogyasztását. Az elején azonban -legalábbis számomra- komoly problémák forrása volt ez a módszer. Bementem ugyanis a társalgóba, kerestem a minibárt. A társalgó nem túl nagy szoba, de a minibárt nem találtam meg. Módszeres és a fokozódó szomjúság által sarkallt, egyre türelmetlenebb kutatásom eredménytelensége elõször felbõszített. De úgy döntöttem, nem fog velem Sandokan kibabrálni, azért is megtalálom a minibárt. Hátamat egy hatalmas fehér szekrénynek vetettem és figyelmesen tanulmányozni kezdtem a szoba minden zegét-zugát. Amikor kudarcom teljesen nyilvánvalóvá vált és éppen egy hajszál választott már csak el a szomjhaláltól, valaki bejött és félretessékelt a hatlamas szekrénytõl. Kinyitotta az ajtaját és kivett belõle pár doboz sört. Becsukta a garázskapu méretû ajtót és annyit mondott: Kösz! Én nem mondtam semmit! De hogy mit gondoltam Sandokanról, aki az otthoni garázsommal egybevethetõ, brutális méretû hûtõkomplexumot nevezi minibárnak, azt remélem soha nem tudja meg. A hûtõben akkora italkészlet volt felhalmozva, hegy nemhogy pár cowboyt, de az észek-déli háború valamennyi csapattestét egyszerre vendégül lehetett volna látni. Mint vendéglátó, van még mit tanulnom Sandokántól.Az este tényleg jól sikerült. Kemecében sütött tejfölös, fokhagymás kenyérlángos volt a vacsora. Errõl nem lehet mit mondani. Aki nem evett még ilyet, frissen-melegében a kemencébõl kiemelt lapátról levéve, s nem ivott rá hideg Amstelt, annak nem is nagyon érdemes élnie. Hagyjuk!Amikor Lombardo aggódva kérte Sandokant, hogy rossz idõ esetén a kecskéjét tegyék valami fedett helyre, Sandokán arcán az addig jól palástolt zsoldos vigyor jelent meg, s szemében gonosz fénnyel mutatott a nyitott kemenceajtón keresztül a kemence izzó belsejébe: Oda jó lesz? Lombardo rémült mosollyal próbálta tréfának felfogni a dolgot! Állítom nem sikerült igazán neki.Közben a lovakat is megabrakoltattuk, a lányokkal lecsutakoltattam õket. Idegen behordta az összes nyerget a fedett nyergesbe. Rövid idõre átjött Walter András is, állítása szerint leginkább azért, hogy velem beszéljen. Kb. egy teljes órát dumáltunk kötetlenül. Nem túl "maradi" módon intézi ez a fickó a nézeteltéréseit. Egyik hozzászólásomban emlegettem õt, mint negatív példát. Egy bértartásban nála lévõ lóval való bánásmódját kritizáltam, melyet az Ópusztaszeri túrán láttam. Walter Bandi egy nagyon rendes ember. Nem pofozkodni jött, nem anyázott (zsoldosozott) le, hanem eljött elmesélni, hogy mi is történt valójában. Nem vonta kétségbe azt, amit írtam, hanem elmesélte, hogy a lóval milyen problémák voltak, miért láttam azt, amit láttam. A beszámolóhoz nem tartozik szorosan, de ideírom, hogy mit mondott:Az említett ló egy atombomba volt. Beélesítve. Ezt én is tanúsítani tudom, hiszen ilyen izmos, erõtõl szó szerint kicsattanó lovat sem elõtte, sem azóta nem volt alkalmam megcsodálni. A tulajdonosa is ott ült mellettünk ezen az estén, ezért pláne elhiszem Andrásnak, hogy egyrészt a tulajdonos teljesen szabad kezet adott neki, azaz tudott mindenrõl. Másrészt András korábban már mindent kipróbált a lóval, hogy jobb belátásra bírja. A lónak az volt a baja, mint Faradzsnak: nem állt meg, nem lehetet rá hatni semmivel, azt csinált, amit akart. A hosszú túrára is azért küldte el a tulajdonos Andrással, mert remélte, hogy a sok-sok km megtöri majd a ló rendíthetetlen menõkedvét. Bandi azért kormányozta rendre a másik lovak mögé, mert szárral nem lehetett megállítani, s remélte, hogy a rárúgó lovak majd móresre és megállásra tanítják. Miután ezt a témát megbeszéltük, elbeszélgettünk még élményeinkrõl, lovaglási szokásainkról. András személyében egy intelligens, olvasott, nagy tudásszomjjal megáldott, barátságos és közvetlen embert ismertem meg, aki talán még nálam is fanatikusabb westernes. Elkötelezettsége lángoló lelkesedéssel és nem kevés önbizalommal, határozott elképzeléssel párosul. Kölcsönösen meghívtuk egymást lovagolni, s tavasszal a magam részérõl az elsõ komoly túrám Kaskantyúra vezet majd a Walter Ranchre. Anrás qh lovain és edzésein kívül Sandokán nála lévõ bölényeire is baromi kíváncsi vagyok.Éjszaka bebizonyítottam pár hitetlen gyaúrnak, hogy a KATLAN létezik! Ezt ma már tömegek igazolják. Csak Sandokán rontotta kissé a lelkesedést ezzel kapcsolatban, mivel kijelentette, hogy pusztán az õ saját birtokán fene tudja hány ilyen katlan van. Azt állítja, hogy számolgatni sincs már kedve, mennyi ilyen szép hely van a környéken. Kilóg azonban a lóláb! Sandokán hosszabb távon vendéglátóhelyként szeretné üzemeltetni El Bronco Cityt, s most a beetetési idõszakban lévén nyilván mindent elkövet, hogy minél jobb színben tüntesse fel a környéket.Éjszakába nyúló baráti eszmecserénket egy kiadós zuhé szakította félbe. A társalgóban azért még folytattuk egy darabig. A társaság azonban széledezni kezdett, s hamarosan ketten maradtunk ébren Vágtabetolós Ferenccel. Mivel Feri igazából a beígért videózásra érkezett, matatni kezdtünk a video körül. A Futority kazettáját ugyan nem találtuk, de volt ott számtalan western témájú szalag. Ketten két perc alatt úgy elállítottuk a tv-t, hogy nemhogy videot, de még tv-t sem lehetett rajta nézni. Bánatosan aludni tértünk hát mi is.Éjszaka 3-kor kilopakodtam a lovainkat leellenõrizni és megitatni. Minden rendben volt velük, aludtam tovább.Reggel Feri adott egy originál fogkefét, mert azt elfelejtettem pakolni, s természetesen egyik lánynál sem volt ilyen úri huncutság. A kényelmes fekhelyek, a bõséges reggeli újra csak Sandokán dicséretét indokolják. Hamarosan meg is jelent személyesen (van egy másik tanyája is, õ ott aludt), s közölte, addig sehova nem mehetünk, amíg meg nem néztük a kutyaszános szomszéd bemutatóját. Vártuk a szomszédot. Meg is érkezett hamarosan egy rokkant kocsira emlékeztetõ, kerékpárokból összebuherált kerekes "szánnal" és a beléfogott 6 huskyval. A szánt gondosan kikötötték egy combvastagságú karóhoz, amit a kutyák egyetlen nekirugaszkodással kitéptek a homokból. Vastag volt ugyan, de csak 10 centi volt a földbe beásva. Miután az utolsó pillanatban megakadályozták, hogy a kutyák elhúzzák a sulkyt és a csíkot, a tulaj elmagyarázta a mûködési elvet, ami lényegében a következõ: Felugrasz, rákiáltasz a kutyákra, kapaszkodsz és lesz, ami lesz. Tényleg egyszerû! Kormány, gyeplõ vagy bármi ilyesmi nincs. A kutyák iszonyú sebességgel viszik a kordét. Beállnak a keréknyom szélére, s nem foglalkoznak azzal, hogy õk jól elférnek a behajló gallyak alatt, de a hajtó fejét azok letépik. Nem törõdnek gödörrel, kanyarral, semmivel. Csak mennek, mintha az életükért futnának. Hát nem tudom?! Nem kaptam kedvet a kipróbálásához. De érdekes látvány volt.9 óra elmúlt, amikor hazaindultunk Silveradora. Sandokan nem fogadott el semmiféle hozzájárulást a költségekhez. Minden meghívott nevében mégegyszer megköszönöm neki a kedves és baráti vendéglátást. Annyira jó volt, hogy megfenyegettük a viszontlátással. Jövünk még!Hazafelé még eseménytelenebb volt az út. Faradzs eleinte most is hasítani próbált, de próbálgatni kezdtem rajta egy-két olyan fogást, amit elõzõ este Walter Bandi ajánlott. Olybá tûnt, eredményre vezet a dolog. De ez majd csak késõbb derül ki, hiszen nehéz lenne egyértelmûen az új fogások számlájára írni a sikert, hiszen a ló elõzõ nap ment 40 km-t kemény tempóban, most meg benne volt már megint 20. Ettõl is lelassulhatott annyira, hogy zsoldosaimtól begyûjthettem az elsõ elismerõ megjegyzéseket a diktált tempó vonatkozásában.Kicsit unatkoztunk a hazaúton. A magam részérõl szomorkodtam is kissé, hiszen eszembe jutott, hogy az idén minden valószínûség szerint ez volt az utolsó több napos túrám. Na de majd tavasszal! Megyek Walterhoz Kaskantyúra bölényezni, Mongolékhoz Maklárra kocsmai verekedésre, Djangohoz Nemtibe pornófilm forgatásra, Billy Boyhoz Vértestolnára marhahajtásra, hogy csak a különlegesebbnek ígérkezõ programpontokat említsem. Eljönnek még hát a jobb idõk is. Addig meg lovasszánozunk és sí-jöringezünk a télen. Az sem rossz mulatság!