Közzétéve 2004 augusztus 19. - 13:15
Bábolna az arab lovat két változatban tenyésztette. Az egyik az arab telivér, a másik a bábolnai arab fajta volt. Az arab telivér eredeti import volt, vagy annak hasonló importtal való utántenyésztése. Ezek a «sivatagi lovak» tetszetõsek, kecsesek, élénk vérmérsékletûek, kitartóak, de alacsonyak, finom szervezetûek és kis testûek voltak. Szakszerû felhasználásukkal tartotta fenn Bábolna arab tenyészetének eredeti arab jellegét. Az arab fajta (hívták bábolnai arabnak is) gyakorlatilag és elméletileg is arab lónak tekinthetõ. Ezeknek külön elõnyük, hogy a tenyésztés folyamán tetszetõs külsõt nyertek, igen szép mozgással. Testnagyságuk, testtömegük nõtt: 150-159 cm marmagasságú, 170-180 cm övméretû, 18-19 cm szárkörméretû, 400-450 kg testtömegû egyedek lettek. Ezt a típust (fõleg még tömegesebb egyedeit) szívesen alkalmazta a köztenyésztés, és ennek köszönhetõen lett igen nemes a magyar ló. A második világháború után 1947-ben viszonylag sok, nyugatra «menekített» arab ló került haza Bábolnára, mintegy 200 egyed. A bábolnai arab állomány egy része az Egyesült Államokba, Lengyelországba került és az NSZK-ban is szétszóródott néhány. A ló szerepének megváltozása, a motorizált nagyüzemek kialakulása a továbbiakban nem kedvezett az arab ló köztenyésztésbe vitelének. Bábolna 1957-tõl erõs létszámcsökkentést hajtott végre. 170-es kancaállománya 100-ra csökkent, a tömegesebb típust tartották inkább meg, a finomabb, «sivatagi» jelleget felszámolták. Világszerte a sportban találta meg új helyét a ló. Az 1962-es évtõl Bábolna élére került gazdasági vezetõk új irányt szabtak az arab ló tenyésztésének. Mivel a köztenyésztés nem igényli (illetve csak minimális számban kéri) az arab fajtát, a bábolnai tenyészet vezetõsége a finom, kecses, sivatagi arab tenyésztésére tért át. Az új ternyészcélnak megfelelõen vásárolták meg az egyiptomi el-zahraai ménesbõl az IBN GALAL nevû mént és négy kancát. 1969-ben érkezett ugyaninnen a FARAG nevû mén és 6 kanca. Mivel a bábolnai arab fajtát szerte a világban fajtatiszta arabként ismerik el, az Arab Ló Tenyésztõinek Világszövetsége (WAHO) 1978-ban a Shagyát önálló, tisztavérû arab fajtaként ismerte el, s Magyarországon is fajtaelismerést kapott. A bábolnai arab tenyészértékét és használati értékét is jól jellemzi, bizonyítja GAZAL VII. esete, amely bábolnai törzsmén 23 éves korában került az NSZK-ba. Ivadékainak lovassportban elért nyereményösszege alapján a legeredményesebb arab örökítõnek bizonyult, fiai a különbözõ tenyészkörzetekben elismert nemesítõ mének. Bábolna a továbbiakban a hobbyló piacra nagyobb számban tenyészt arab telivéreket. Regenerátornak, tetszetõs sportlónak pedig Shagya tiszta arab fajtájú egyedeket állít elõ. Az «arab fajta» tenyésztése magyar specialitás volt. Mint korábbiakban említést tettem róla, a katonaság igényelte azt a fajta lovat, amelyet a bábolnai arab fajta testesített meg. E fajtaváltozat kialakításában az 1836-ban importált SHAGYA nevû törzsmén mellett még O’BAJAN, SIGLAVY, KEMIR, KOHEILAN, GAZAL stb. törzsalapítók játszották a legnagyobb szerepet. Az arab fajtájú ló nagyobb, csontosabb, erõsebb, mint az alig 150 cm. marmagasságú eredeti sivatagi arab és az arab telivér, megõrizte azonban annak nagyra értékelt tulajdonságait: a nemességét, karcsúságát, kecses mozgását, keménységét, kitartását, igénytelenségét és kezességét. Ezek mellett kiválóan alkalmas volt a leginkább katonalovak elõállítására ráállt félvértenyésztés konszolidálására is. Nincs is olyan kultúrló fajta, amely több, vagy kevesebb arab vért ne hordozna. A bábolnai arab fajta igazi fénykorát az elsõ világháború elõtti évtizedekben élte. Ekkor már Bábolnán kívül az Osztrák-magyar Monarchia területén, a Kárpátokon túli Radautzban is tenyésztették. A monarchia felbomlása után a radautzi lóállomány az utódállamokban talált otthonra. A bábolnai tenyészet a harmincas években Pettkó-Szandtner Tibor parancsnoksága alatt újra nagy hírnévre tett szert. Ekkor 200 arab fajta törzskanca volt Bábolnán, s a közel 3.000 országos fedezõmén 11 %-a tartozott e fajtához. Majd jött a második világháború utáni újrakezdésnek, azután az ötvenes években a gazdasági hasznosításra kevésbé alkalmas lófajta felszámolására irányuló törekvések elhárításának, e kultúrkincs megmentéséért vívott szélmalomharcnak az ideje. Közben, fõleg az angolszász világban és ennek nyomán Nyugat-Európában is divatos lett a luxuscélra tartott arab telivér. Gombamód szaporodtak a tenyészetek. Felértékelõdött a fajta, úgyhogy szükségessé vált a más keleti (pl. berber) lófajtáktól való megkülönböztetésül rögzíteni a fajta-meghatározást. 1970-ben megalakult a WAHO, amelynek Magyarország is tagja. Ez a szervezet meghatározta az arab telivér fajtát, összefogta a törzskönyv-vezetést, szabványosította az arab telivérek méneskönyveit, kidolgozta a teljesítményvizsgálati módszereket, és az egységes küllemi bírálati elõírásokat. A WAHO eleinte csak a korábban eredeti arabnak és az arab telivérnek számító lovakat ismerte el. Csak ezeket vette méneskönyvébe. Ez hátrányos megkülönböztetést jelentett a közel 200 év alatt Bábolnán kitenyésztett arab fajtát tenyésztõk részére. Pedig, különösen GAZAL VII. törzsménnek az NSZK-ba történt exportja után az arab fajta ázsiója is megnõtt Nyugat-Európában. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az arab fajta 160 cm. körüli marmagasságával sokoldalú sportcélra is alkalmas. Így GAZAL VII. importját továbbiak követték Bábolnáról és az egykori Monarchia többi utódállamaiban fennmaradt tenyészetekbõl. 1978-ban, a WAHO Hamburgban tartott közgyûlésén sikerült elérni, hogy a Bábolnán kitenyésztett arab fajtát elismerjék önálló fajtának. Ezt azután a bábolnai ménessel egyetértésben a legelterjedtebb méntörzsrõl Shagya-Arab fajtának nevezték el. Tenyésztõinek szervezetét pedig társult tagként felvették a WAHO-ba. Az NSZK-ban 1984-ben adták ki a Tisztavérû Shagya-arabok Méneskönyvének (Stutbuch Für Reinzucht Shagya-araber) elsõ két kötetét, amely 146 ménnek, 644 kancának és ezek utódainak adatait rögzíti.Ebbõl az alapmûbõl húsz nemzedékre visszamenõleg lehet kimutatni minden elõd adatát (szín, marmagasság, teljesítményszint, tenyészeredmény) egészen a XIX. századi eredeti arab törzsalapítókig. Az 1985-ben dán, holland, NSZK-beli, osztrák, svájci részvétellel megalakított Nemzetközi Shagya-Társaságnak nem kis része van abban, hogy megismertette a világgal ennek a már-már elparentált és kihalásra ítélt bábolnai eredetû lófajtának az értékét. A Shagya-arab külön fajtaként való nyilvántartását az arab telivért meghaladó méretei, küllemi korrektsége, és az arab telivérnél különb használati értéke miatt érdemli meg. Ilyen értelemben értékes géntartaléknak kell tekintenünk, s létszámának növelése Magyarországon is kívánatos. Tenyésztõi szerint: "ha az arab telivér a gyémánt a lovak között, a Shagya-arab a brilliáns."