Magyarok országos gyűlése
#401
Posted 2013 August 27. - 10:38
A korrektség okán nekem is meg kell jegyeznem, hogy a NYeSzén ennél jóval több lovas volt. ;)
Valóban ott 188 lovas vonult fel. Ami szintén örvendetes. Bár én csak azt a létszámot írtam akik az élõképben részt vettek. ( ez pedig nem a teljes létszám).
#402
Posted 2013 August 27. - 11:01
#403
Posted 2013 November 9. - 22:34
UI.: Tegnap a réten sikeresen megtaláltuk a rakásban otthagyott, és azóta fűvel benőtt karókat, amik segítségével lekerítették a területet, majd az összeszedésük valahogy félúton elakadt. A megtalálás úgy történt, hogy a lovam (szerencsére lépésben) a magas fűben rálépett a kupacra, amit egy közepes négylábassal és enyhe szívbajjal jelzett.
Később visszamentem gyalog, összeszedtem és hazavittem a karókat, közben hálát adtam, hogy a lovam nem az egyik fából kiálló csavarra vagy a szögekre lépett rá.
Ha valaki igényt tart rájuk, nálam átvehetőek, jövőre még hasznosak lehetnek, úgyis mindig építőanyag-hiány van.
Bocs, hogy már megint negatív vagyok, de azért na.
#404
Posted 2014 July 11. - 20:19
#405
Posted 2014 July 31. - 20:44
Hát kb. erre a támogatásra számítottam.
Valamiért nem lep meg a dolog, csak elszomorít, több okból is.
Akik úgy gondolják jó lenne találkozni azoknak üzenem : http://www.egipatrona.com/magyarszer/
#408
Posted 2020 May 2. - 7:30
http://kurultaj.hu/2...4PX0KnJQBObHg_8
- Ernest likes this
#409
Posted 2020 June 3. - 11:16
Biztosan megharagszol rám, ha felhívom a figyelmedet, hogy de hát van Kurultáj topik is.