
Mitől Lehetne Még Jobb A Lovas Helyzet?
#121
Közzétéve 2012 április 6. - 8:46
#122
Közzétéve 2012 április 6. - 10:11
A kertek alatt békésen legelészõ lovak járnak csak igazán túrákra és rendezvényekre. Mégpedig kedvtelésbõl járnak ilyen rendezvényekre, miközben szólhat a karikás a fülük mellett.Packa, hiába szólsz szívembõl, nem egésszen értek egyet.
Ha a kertek alatt kedvtelésbõl legelészõ lovak örök túlsúlyban lesznek a kihasznált, túrákra, rendezvényekre, (hagyományörzõ, buliverseny, verseny...) járó lovakhoz képest, akkor nem lesz valódi fejlõdés. A fejlõdés motorja, hogy magunk érezzünk kedvet fejlõdni. Nyilván aki igényessen indul eleve, (fõleg "lovasiskolákban"), annak elõbb lehet célja a versenyzés, és az ott való fejlõdés, aki meg csak néha lovazgatni akar az inkább kezdetekben csak összejárogatna hasonszõrüekkel, mint maga.
Ha ezek az összejövetelek kis értéket is közvetítenek, már megindulhat némi fejlõdés. Fejlõdés a tudásvágyban, a rendszerességben, a felszerelés igényességére, a lovak mind külcsíny, mind viselkedés, képzettség, mind papírjainak renbetételének igényére, és sorolhatnám.
Ez közvetlenül hozza a lovasboltok, edzõk, a lószállító forgalmazó, a lótakaró mosó vállalkozó, rendezvényszervezõ "hasznát", de az egész lovaskultúra fejlõdését.
Németországban a lóállomány legjelentõsebb része béristállókban van. Egy egy nagyváros körül egymást érik a 60-80 lovas bértartó komlexumok, melyek egyszerre általában egy lovasklubot is alkotnak, saját rendezvényekkel, nyitott kapuk napjával, klubélettel. Annak ellenére, hogy az igényes, eredményes versenyzõ, és a viszonylag csóró munkás is tarthat ott lovat, sõt edzõ bérel néhány állást és oktat lótalan kezdõ, kevésbé tehetõs gyerekeket is. Egy egy rendezvényre nagy örömmel és büszkén közössen készülnek, tanítgatják segítik egymást és sokórás programot mutatnak be...
Ez lovasélet, lovaskultúra. A tanyákon kolbászoló, legelészõ lovak, néha megmozgatva jóval kevesebbet tesznek azért, hogy a lovaskultúra elismert részesei legyenek, rossz példa, nem is látnák szívessen, ha beesnének egy ilyen házibuliba...
Szóval van jó és rossz példa is, és nincs fixen bebetonozott "HELYES" út.

Ha abban akarunk versenyezni a nyugati 60-80 lovas "bértartó komplexumokkal", hogy mi is ilyeneket építünk. akkor eleve bukásra vagyunk ítélve. Meggyõzõdésem, hogy azt kellene fejleszteni amiben jobbak vagyunk és ami vonzza a "puccos" lovardákhoz szokott külföldieket is. Minek jönne ide? Az egyik viakolorosból a másik viakolorosba? A tanyákon "kolbászoló" lovak tehetnének csak igazán azért, hogy sok gyerekbõl váljon lovasember. Gondolom neked nem kell magyarázni, hogy más a lókörüli élet egy tanyán és más ott ahol meg van állapítva, hogy mennyibe kerül 25 perc tanügetés futószáron.
"A papírjainak rendbetételének igénye." Na ilyesmiktõl szoktam bepöccenni...
Pontosan!Annyi pontosítást tennék, hogy lovasiskola és lovasikola között jelentõs különbség van/lehet.
Nem tartanám mindenképpen "felsõbbrendõnek" az olyan helyeket, ahol a kis lovas feneke alá beteszik a felnyergelt lovat, lenyomják neki az oktatást, ha mégoly szakszerûen is, aztán leszáll a lóról, beül a kocsiba és elmegy haza.
Már egyszer feszegettem ezt, hogy a ló körüli munkák is hozzátartoznak a lovagláshoz (szerintem), és azok ismerete legalább olyan fontos része a témának, mint maga a lovon ülés gyakorlása.
Tudom, hogy nem lehet mindenkinek saját lova, hogy napi szinten gyakorolja ezeket. De talán az olyan kisebb, családiasabb helyeken, ahol jut 1 gyerekre 1 óra, vagy nem zavarják el akkor sem, ha éppen nem lovagolhat, jobban megtanulhatóak ezek a dolgok. Mert ha senki sem mondja, mutatja, akkor nem tudja megtanulni. (Illtve ha egyáltalán van igény ezeket is megtanulni, mert ugye nem olyan trendi lólábat fogni, mint tiszta ruhában villogni lóháton.)
#123
Közzétéve 2012 április 6. - 21:15


#124
Közzétéve 2012 április 8. - 6:51
Sok "lólábfogás" mögött nincs más, mint keserves, kilátástalanság, ruppótlanság...így akar lóközelbe jutni... de amúgy süt róla, hogy a meló büdös, fenébe kívánja, és õ is csak villogni szeretne a puccos lovon :(
Idestova 30 év lovagoltatással-oktatással a tarsolyomban elmondhatom: össz-vissz 2 (kettõ) fõt tudok emlékeimbõl idézni, akik azt mondták: inkább csak a lóval való foglalkozást, ha kérhetnék, a lovaglást nem óhajtanák erõltetni ;)
Viszont kuntschaftok hadát "üldöztem" el, azzal az elvemmel, hogy nálam, aki lóra akar ülni, a kontatktust a lóval sajátkezû ápolással-nyergeléssel kell kezdenie
Ja! Nehogy kihagyjam: természetesen vót sok "normális" is, aki magától értetõdõen pucolt-ápolt, nyergelt
Nem a kovács-képzõre gondoltam, hogy csak lólábat kelljen fogni...

hanem rájuk:
természetesen vót sok "normális" is, aki magától értetõdõen pucolt-ápolt, nyergelt

Azt hiszem, ezek a dolgok összetartoznak. Akit a lópucolással el lehet üldözni, az egyáltalán miért ment oda?? Azért, mert szereti/szeretné a lovat, vagy tényleg csak azért, mert menõ dolog a tetején ülni?
(és ne mondja senki, hogy autót sem kell szerelni ahhoz, hogy vezetni tudják, mert a kettõ azért ebbõl a szempontból nem egészen ugyanaz. Azontúl azért kereket cserélni nem árt tudni...)
#125
Közzétéve 2012 április 8. - 7:20

#126
Közzétéve 2012 április 8. - 10:38
Maga a TANULÁS a dolgok fõ célja-értelme az életben.
Faust doktor is ezt hitte... aztán rájött, hogy elcseszte az egész életét, és a lelkét kellett eladnia az ördögnek egyetlen boldog pillanatért.
Én nem ítélem el az élvhajhász lovasokat. Kit érdekel a tudás meg a tartalom? Minek? Nem más ez, mint színtiszta exhibicionizmus. Meg merem kockáztatni, hogy még rosszabb is, mint a pénzhajhászat, mert a pénz legalább átszáll a következõ generációra, és biztosítja számára a kicsit könnyebb életet, de a tudás a legszemélyesebb magántulajdon, az emberrel együtt a sírba száll. (Jó esetben. Rossz esetben még életében elveszíti az ember.)
Én azt mondom: carpe diem! Mefisztó ma már nem vesz lelkeket (annyi az elkárhozott, hogy azt sem tudja, hova tegye õket), nincs még egy esély, mint Faustnak. Az idõ elillan, és vár a gödör.
#127
Közzétéve 2012 április 8. - 20:05


#128
Közzétéve 2012 április 8. - 20:16
Magyarán nem áldoz eleget jóféle oktatóra..... Szemét dolog. De tényleg.
A porblemát abban látom, hogy aki "lovagolni" akar, az többnyire nem a tudást, a tartalmat keresi, hanem vmiféle primitív szinten beéri "élmény-szolgáltatással" (megvehetõ, konzumálható módon)![]()

#129
Közzétéve 2012 április 8. - 21:04

#130
Közzétéve 2012 április 8. - 21:17

#131
Közzétéve 2012 április 8. - 22:44
Ha eddig nem volt lehetõsége, vagy akár igénye oktatóhoz, edzõhöz eljutni, itt egy ilyen kis részsiker is segítheti, hogy - látva a hiányosságait, de a kedvezõ fogadtatást is - már másnap felkeressen egy oktatót, ha egyedül nincs rá pénze, összefognak egy-ketten. Ahhoz, amit addig csinált talán nem érezte szükségét.
Szerintem, de lehet fordítva ülök a lovon...
Szerintem fordítva, a lovaglás tanítható és tanulható!
No, ha ezzel egyetértünk akkor a módja lovasiskola.
Számoljuk fel a lovasanalfabétizmust hozzunk létre mégtöbb iskolát (igényesen, célokkal, képzetten stb.)
Hogy mitõl lesz jobb? Attól ha egyre több tanyaudvaron és falusi kertben lesz látható ló és mellettük nõnek fel a gyerekek és ezt nem tiltják hanem támogatják.
Szerintem nem lesz jobb, és azt gondolom, hogy ez mán megvót.
A hétvégén kezembe akadt a Lovasturizmus Kht. kiadványa amely a patkós rendszer lovas helyeit kínálja.
Az jutott eszembe, hogy kinálják ezerrel a kül. lovas szolgáltatók a tereplovaglást, de kinek?
Vegyük már észre, hogy van vagy¢~40 év lemaradásunk, elõször meg kell tanítani a leendõ vendégeket lovagolni, nem csoda, hogy jelentõs részük tönkrement. Az angol vagy német képzési struktúrákon (puccos lovardák) nevelkedett emberkéknek messze vagyunk.
Ha a kertek alatt kedvtelésbõl legelészõ lovak örök túlsúlyban lesznek a kihasznált, túrákra, rendezvényekre, (hagyományörzõ, buliverseny, verseny...) járó lovakhoz képest, akkor nem lesz valódi fejlõdés. A fejlõdés motorja, hogy magunk érezzünk kedvet fejlõdni. Nyilván aki igényessen indul eleve, (fõleg "lovasiskolákban"), annak elõbb lehet célja a versenyzés, és az ott való fejlõdés, aki meg csak néha lovazgatni akar az inkább kezdetekben csak összejárogatna hasonszõrüekkel, mint maga.
Ha ezek az összejövetelek kis értéket is közvetítenek, már megindulhat némi fejlõdés. Fejlõdés a tudásvágyban, a rendszerességben, a felszerelés igényességére, a lovak mind külcsíny, mind viselkedés, képzettség, mind papírjainak renbetételének igényére, és sorolhatnám.
Ez közvetlenül hozza a lovasboltok, edzõk, a lószállító forgalmazó, a lótakaró mosó vállalkozó, rendezvényszervezõ "hasznát", de az egész lovaskultúra fejlõdését.
Németországban a lóállomány legjelentõsebb része béristállókban van. Egy egy nagyváros körül egymást érik a 60-80 lovas bértartó komlexumok, melyek egyszerre általában egy lovasklubot is alkotnak, saját rendezvényekkel, nyitott kapuk napjával, klubélettel. Annak ellenére, hogy az igényes, eredményes versenyzõ, és a viszonylag csóró munkás is tarthat ott lovat, sõt edzõ bérel néhány állást és oktat lótalan kezdõ, kevésbé tehetõs gyerekeket is. Egy egy rendezvényre nagy örömmel és büszkén közössen készülnek, tanítgatják segítik egymást és sokórás programot mutatnak be...
Ez lovasélet, lovaskultúra. A tanyákon kolbászoló, legelészõ lovak, néha megmozgatva jóval kevesebbet tesznek azért, hogy a lovaskultúra elismert részesei legyenek, rossz példa, nem is látnák szívessen, ha beesnének egy ilyen házibuliba...
Amatõr, néha annyira azonos a hullámhossz.
Annyi pontosítást tennék, hogy lovasiskola és lovasikola között jelentõs különbség van/lehet.
Nem tartanám mindenképpen "felsõbbrendõnek" az olyan helyeket, ahol a kis lovas feneke alá beteszik a felnyergelt lovat, lenyomják neki az oktatást, ha mégoly szakszerûen is, aztán leszáll a lóról, beül a kocsiba és elmegy haza.
Már egyszer feszegettem ezt, hogy a ló körüli munkák is hozzátartoznak a lovagláshoz (szerintem), és azok ismerete legalább olyan fontos része a témának, mint maga a lovon ülés gyakorlása.
Tudom, hogy nem lehet mindenkinek saját lova, hogy napi szinten gyakorolja ezeket. De talán az olyan kisebb, családiasabb helyeken, ahol jut 1 gyerekre 1 óra, vagy nem zavarják el akkor sem, ha éppen nem lovagolhat, jobban megtanulhatóak ezek a dolgok. Mert ha senki sem mondja, mutatja, akkor nem tudja megtanulni. (Illtve ha egyáltalán van igény ezeket is megtanulni, mert ugye nem olyan trendi lólábat fogni, mint tiszta ruhában villogni lóháton.)
Ezt már nagyon sokan így gondoljuk, olvassátok már el a PK honlapját.
Ki van itt minden találva, csak csinálni kell(ene).
Tovább borzoljam a kedélyeket, szerintem azzal a ~6-8000 fõs táborral, amit leírva talán soknak tûnik, de területre elosztva már nem annyira, nevezzük õket hobbi lovasoknak ( szoktam bolyongónak is nevezni, ezen nem megsértõdni semmi rossz gondolat nincs mögötte) nem igazán lehet változtatni a viszonyukat a lovazáshoz és a lovas helyzet jobbulásához.
Nem is biztos, hogy kell.
Számtalan kiváló embert ismerek és nagyon jól vannak õk úgy ahogy vannak.
Az oktatóhelyek növelésével az amatõrök táborát lenne szükséges emelni, színvonalas lovaskultúra ismeretekkel és hozzáállással.
#132
Közzétéve 2012 április 9. - 6:09
Az nem ártana, tényleg. Csakhogy a "le a sarkat, egyenes derék, 2500 lesz" nem nagyon vált be.
Szerintem nem lesz jobb, és azt gondolom, hogy ez mán megvót.
A hétvégén kezembe akadt a Lovasturizmus Kht. kiadványa amely a patkós rendszer lovas helyeit kínálja.
Az jutott eszembe, hogy kinálják ezerrel a kül. lovas szolgáltatók a tereplovaglást, de kinek?
Vegyük már észre, hogy van vagy¢~40 év lemaradásunk, elõször meg kell tanítani a leendõ vendégeket lovagolni.
Értem én, hogy a jó nevû borász abban látja a borkultúra fejlesztését ha víz alá tudja nyomni a kevésbé tehetõs konkurenciát, miközben õ maga is ugyanazt a tablettát használja....
Meg aztán a lótartók jelentõs többsége nem is regisztráltatja magát a kínálatba, mert semmi kedve ellenõröket kalauzolni a trágyatárolója környékén.
#133
Közzétéve 2012 április 9. - 6:41
Hogy konkrétan mit, hogyan kéne csinálni, arról persze fingom sincs! :(
Ha megvan a pénz és az akarat, volna kitõl tanácsot kérni: Pony Club
#134
Közzétéve 2012 április 9. - 21:56
Az nem ártana, tényleg. Csakhogy a "le a sarkat, egyenes derék, 2500 lesz" nem nagyon vált be.
Bizzunk benne, hogy nem is válik be.
Póni Klub nem egyenlõ Póni Club!!! ( ez mondjuk ki is derülhetett volna, ha tényleg.......)
#135
Közzétéve 2012 április 9. - 23:31
#136
Közzétéve 2012 április 10. - 4:56
de az ilyen szintû lovas ha rákerûl egy normál lóra az 2 perc allat rájönn hogy kezdövel van dolga s nem fog dolgozni
Az nem normál ló, hanem neveletlen, rosszindulatú ló., vagyis a másik véglet pont.
#137
Közzétéve 2012 április 10. - 8:40
Az nem normál ló, hanem neveletlen, rosszindulatú ló., vagyis a másik véglet pont.
Minden ló teszteli a lovast. Azzal kezdi, hogy feltesz pár kérdést: mi lenne, ha nem mennénk, nem fordulnánk, esetleg kimennénk a pályáról; és ha érzi a határozatlanságot/ tudás hiányát, akkor nem fog rendesen dolgzoni. Ettõl még nem egy szemét neveletlen, rosszindulatú a ló, csak kihasználja, hogy kevés az ember.
Ilyen formában butaság, amit írtál.
#138
Közzétéve 2012 április 10. - 8:58
#139
Közzétéve 2012 április 10. - 11:54
Viszont a kezdõ, rutintalan lovast meg tanácsos olyan lovakra ültetni, amik nem sokat gondolkoznak, csak csinálják a dolgukat, mert így tudnak önbizalmat és sikerélményt szerezni, aztán ha ez megy, akkor jöhet a bonyolultabb ló szépen fokozatosan.
Evidens

#140
Közzétéve 2012 április 10. - 14:02

#141
Közzétéve 2012 április 10. - 16:29
Ezt igazából nem neked szántam, Api, hanem inkább a "mert ha leszáll az automata lóról, akkor megáll a világ" hozzászólásra volt reakcióEvidens

#142
Közzétéve 2012 április 10. - 16:52
Mentõ költségének támogatása a versenyen indultak számának függvényében:
- 49 indulóig a mentõ költségének 100%-a
- 50-99 indulóig a mentõ költségének 75%-a
- 100-149% indulóig a mentõ költségének 50%-a
- 150-199 indulóig a mentõ költségének 25%-a
Hû, hát ilyenektõl lehet itt mégjobb a helyzet!!! :yeah:
Annyi pontosítást tennék, hogy lovasiskola és lovasikola között jelentõs különbség van/lehet.
Nem tartanám mindenképpen "felsõbbrendõnek" az olyan helyeket, ahol a kis lovas feneke alá beteszik a felnyergelt lovat, lenyomják neki az oktatást, ha mégoly szakszerûen is, aztán leszáll a lóról, beül a kocsiba és elmegy haza.
Már egyszer feszegettem ezt, hogy a ló körüli munkák is hozzátartoznak a lovagláshoz (szerintem), és azok ismerete legalább olyan fontos része a témának, mint maga a lovon ülés gyakorlása.
Tudom, hogy nem lehet mindenkinek saját lova, hogy napi szinten gyakorolja ezeket. De talán az olyan kisebb, családiasabb helyeken, ahol jut 1 gyerekre 1 óra, vagy nem zavarják el akkor sem, ha éppen nem lovagolhat, jobban megtanulhatóak ezek a dolgok. Mert ha senki sem mondja, mutatja, akkor nem tudja megtanulni. (Illtve ha egyáltalán van igény ezeket is megtanulni, mert ugye nem olyan trendi lólábat fogni, mint tiszta ruhában villogni lóháton.)
Na végre valaki már olvassa a PK oldalakat, látod nem vagy egyedül!
#143
Közzétéve 2012 április 10. - 17:13
Bizony nagyon igazat adok Packának.
Hogy mitõl lesz jobb? Attól ha egyre több tanyaudvaron és falusi kertben lesz látható ló és mellettük nõnek fel a gyerekek és ezt nem tiltják hanem támogatják.
#144
Közzétéve 2012 április 10. - 17:44
Evidens
Most akkor van-e olyan ló, ami nem sokat gondolkozik, csak csinálja a dolgát, vagy minden ló teszteli a lovast?
(Ebben a lóiparban mindenki össze-vissza beszél, engem, mint reálszakost, megvallom ez egy kicsit idegesít.)
#145
Közzétéve 2012 április 10. - 17:59
Akit a lópucolással el lehet üldözni, az egyáltalán miért ment oda??
Lovagolni ment oda, nem ingyenlovászkodni.
Egy kis gyors kefélés talán még belefér, de beküldeni a fizetõ vendéget az egy napja nem takarított, teleszart istállóba, hogy "ott a lovad, hozd ki, pucold le, nyergeld fel, addig én iszom egy sört" véleményem szerint éppenséggel nem mozdítja elõ a magyar lovashelyzet színvonalának emelkedését.
Ha taxit bérelek, ott sem nyomja a kezembe a taxis a porszívót, hogy takarítsam ki az ülést magamnak. Nem jelenti azt, hogy a saját kocsimat nem takarítom ki... csak hát más a szituáció.
#146
Közzétéve 2012 április 10. - 18:17
Persze, hogy nem lehet. De nem is ez a jó irány, nem is ezek a "fizetõ vendégek" teszik jobbá a "lovas helyzetet". Ezek a vendégek nem lovasok, ezek az egójuk miatt járnak lovagolni, pár megtévedt "oktató" meg azt hiszi, hogy meg lehet belõlük élni.de beküldeni a fizetõ vendéget az egy napja nem takarított, teleszart istállóba, hogy "ott a lovad, hozd ki, pucold le, nyergeld fel,
#147
Közzétéve 2012 április 10. - 18:19
Igen, ezzel sokan küzdenek, pláne akik nem "ebbe nõttek bele"(Ebben a lóiparban mindenki össze-vissza beszél, engem, mint reálszakost, megvallom ez egy kicsit idegesít.)


#148
Közzétéve 2012 április 10. - 18:34
Persze, hogy nem lehet. De nem is ez a jó irány, nem is ezek a "fizetõ vendégek" teszik jobbá a "lovas helyzetet". Ezek a vendégek nem lovasok, ezek az egójuk miatt járnak lovagolni, pár megtévedt "oktató" meg azt hiszi, hogy meg lehet belõlük élni.
Találva érzem magam, mert én is bérlovas vagyok. Semmi köze az egomhoz a dolognak, egyszerûen nem tudok egy ekkora nagy állatot otthon tartani (helyem sincs rá, de a kerületi tanács is határozottan tiltja), a bértartás meg itt, Bp és környékén évi félmilliótól a csillagos egekig. Ugyanezért a pénzért kb. minden második napon az évben bérlovasokodhatok, és akkor nincs gondom kovácsra, lódoktorra, lószerszámra, és nem köteleztem el magam anyagilag, ha borul a büdzsé valamiért, max kihagyok néhány hetet.
#149
Közzétéve 2012 április 10. - 18:42
Nem kétlem, te vagy a kivétel, aki erõsíti a szabályt.Találva érzem magam, mert én is bérlovas vagyok. Semmi köze az egomhoz a dolognak, egyszerûen nem tudok egy ekkora nagy állatot otthon tartani (helyem sincs rá, de a kerületi tanács is határozottan tiltja), a bértartás meg itt, Bp és környékén évi félmilliótól a csillagos egekig. Ugyanezért a pénzért kb. minden második napon az évben bérlovasokodhatok, és akkor nincs gondom kovácsra, lódoktorra, lószerszámra, és nem köteleztem el magam anyagilag, ha borul a büdzsé valamiért, max kihagyok néhány hetet.
(Mennyiért "bérlovagolsz"? Hozzám jöhetsz a feléért, de neked kell pucolni

#150
Közzétéve 2012 április 10. - 19:27
Bizony nagyon igazat adok Packának.
De ugyanakkor a tanyaudvaron álló lovakhoz érteni is kéne, ha kell körmöltetni, oltásokat elintézni, stb. Meg esetleg túljutni azon, hogy ha rúgom elindul, ha húzom megáll, ha jobbra húzom jobbra, ha balra húzom balra megy. És ehhez elõször igény kéne a lovasban, hogy többet akarjon, ahhoz tudnia kéne, hogy miért jó, ha többet akar, és aztán lehetõséget adni neki, hogy tanuljon.
És ez remekül mûködhetne úgy, ahogy feljebb már vázoltuk, kis helyi klubszerû csoportok, közösen tanulnak, hívnak korrekt oktatót, edzõt órát tartani, aztán házi versenyen egymással, vagy a szomszéd falubeli hasonló csoporttal összemérik a tudásukat.
Falunapra betanulnak egy programot, amit közösen szépen elõadnak, zenére. Aztán attól függ mire van rákattanva a társaság, lehet lovasíjász bemutatót tartani, vagy bármit, nem muszáj díjugratni.

#151
Közzétéve 2012 április 10. - 19:33
én büszke magyar vagyok pedig fajilag kun vónák de mégsem gondolom hogy az igényes lovaglásbol kilehetne hagyni az angol nyerget s az angol stilust ez elsaátitása után kéne hagyományt örizni sztemDe ugyanakkor a tanyaudvaron álló lovakhoz érteni is kéne, ha kell körmöltetni, oltásokat elintézni, stb. Meg esetleg túljutni azon, hogy ha rúgom elindul, ha húzom megáll, ha jobbra húzom jobbra, ha balra húzom balra megy. És ehhez elõször igény kéne a lovasban, hogy többet akarjon, ahhoz tudnia kéne, hogy miért jó, ha többet akar, és aztán lehetõséget adni neki, hogy tanuljon.
És ez remekül mûködhetne úgy, ahogy feljebb már vázoltuk, kis helyi klubszerû csoportok, közösen tanulnak, hívnak korrekt oktatót, edzõt órát tartani, aztán házi versenyen egymással, vagy a szomszéd falubeli hasonló csoporttal összemérik a tudásukat.
Falunapra betanulnak egy programot, amit közösen szépen elõadnak, zenére. Aztán attól függ mire van rákattanva a társaság, lehet lovasíjász bemutatót tartani, vagy bármit, nem muszáj díjugratni.
#152
Közzétéve 2012 április 10. - 19:33
Lovagolni ment oda, nem ingyenlovászkodni.
Egy kis gyors kefélés talán még belefér, de beküldeni a fizetõ vendéget az egy napja nem takarított, teleszart istállóba, hogy "ott a lovad, hozd ki, pucold le, nyergeld fel, addig én iszom egy sört" véleményem szerint éppenséggel nem mozdítja elõ a magyar lovashelyzet színvonalának emelkedését.
Ha taxit bérelek, ott sem nyomja a kezembe a taxis a porszívót, hogy takarítsam ki az ülést magamnak. Nem jelenti azt, hogy a saját kocsimat nem takarítom ki... csak hát más a szituáció.
De taxiba azért ülsz be, hogy eljuss a-ból b-be. Lovazni meg azért mész, mert mozogni szeretnél, kikapcsolódni, és kapcsolatba kerülni az állattal is. (aki nem az oktató) Máskülönben lehet futni, biciklizni is. A lóval való kapcsolatnál meg szvsz fontos a pucolás is.
A naponta használt, rendesen pucolt lovak egy nap alatt nem lesznek végtelenül dzsuvásak, feltéve, ha az istálló is rendesen takarítva van. 1-2 trágyafolt meg nem a világ vége.
És egyébként jó eséllyel tovább tart a szerszámozás, és több energiába kerül az oktatónak, ha a lovas csinálja, mintha saját maga tenné. Én legalábbis mindig végignézem, segítek, kijavítom, ui. nem szeretném, ha a hiányos pucolás vagy rossz szerszámozás miatt feltörne a ló.
#153
Közzétéve 2012 április 10. - 19:45

#154
Közzétéve 2012 április 10. - 19:45
én büszke magyar vagyok pedig fajilag kun vónák de mégsem gondolom hogy az igényes lovaglásbol kilehetne hagyni az angol nyerget s az angol stilust ez elsaátitása után kéne hagyományt örizni sztem
Valahol meg kell szerezni az alapokat, az biztos, és elég kevés hely lehet, ahol õsmagyar cuccban tanítják a kezdõket.

De aki pl. a westernre van elkötelezve, õ nyugodtan kihagyhatja az angolt, elég jó westernes helyek vannak, ahol nulláról el lehet indulni.
Az igazán jó lovasok azért mindenféle stílusban megtalálják a helyüket, ha oda kerülnek. Persze egy világelsõ reininges nem fog díjlovas kûrt lovagolni, és viszont, de valószínû, hogy el tud lovagolni korrekt módon egy más stílusban képzett lovat. Mint ahogy voltak is ilyen bemutatók.

#155
Közzétéve 2012 április 10. - 20:11
Aki kutyáját lóra cseréli, annak horribilis kedvezmények!!! :yeah:

macska, akvárium(halastul) terrárium, hörcsög, tenderimalac ilyesmik duflán számolnak bé!

Most akkor van-e olyan ló, ami nem sokat gondolkozik, csak csinálja a dolgát, vagy minden ló teszteli a lovast?
(Ebben a lóiparban mindenki össze-vissza beszél, engem, mint reálszakost, megvallom ez egy kicsit idegesít.)
Nyugi

Nem kétlem, te vagy a kivétel, aki erõsíti a szabályt.
(Mennyiért "bérlovagolsz"? Hozzám jöhetsz a feléért, de neked kell pucolni)
De sört azt nem ihacc közbe, míg õ pucol!


én büszke magyar vagyok pedig fajilag kun vónák de mégsem gondolom hogy az igényes lovaglásbol kilehetne hagyni az angol nyerget s az angol stilust ez elsaátitása után kéne hagyományt örizni sztem
Mér' nem tarcsuk bé a történelmi -kronológiai sorrendet? Elébb csak szõrén, kantár nélkül, azután nomádosan, azután legvégül angiílusosan, meg weszkóban!
#156
Közzétéve 2012 április 10. - 20:12


#157
Közzétéve 2012 április 10. - 20:20



#158
Közzétéve 2012 április 10. - 20:46
Mibõl gondolod, hogy nem értenek hozzá?De ugyanakkor a tanyaudvaron álló lovakhoz érteni is kéne, ha kell körmöltetni, oltásokat elintézni, stb. Meg esetleg túljutni azon, hogy ha rúgom elindul, ha húzom megáll, ha jobbra húzom jobbra, ha balra húzom balra megy. És ehhez elõször igény kéne a lovasban, hogy többet akarjon, ahhoz tudnia kéne, hogy miért jó, ha többet akar, és aztán lehetõséget adni neki, hogy tanuljon.
És ez remekül mûködhetne úgy, ahogy feljebb már vázoltuk, kis helyi klubszerû csoportok, közösen tanulnak, hívnak korrekt oktatót, edzõt órát tartani, aztán házi versenyen egymással, vagy a szomszéd falubeli hasonló csoporttal összemérik a tudásukat.
Falunapra betanulnak egy programot, amit közösen szépen elõadnak, zenére. Aztán attól függ mire van rákattanva a társaság, lehet lovasíjász bemutatót tartani, vagy bármit, nem muszáj díjugratni.
Baráti társaságok léteznek - csoportnak is hívhatjuk õket - de edzés és tudás összemérés helyett inkább közös könyvtárlátogatásokon vesznek részt más települések hasonló "csoportjaival".

Felelõtlen népség, nem is lesz jobb a lovas helyzet amíg ilyen slendrián a hozzáállás.

#159
Közzétéve 2012 április 10. - 21:01

#160
Közzétéve 2012 április 10. - 21:10
Nem kétlem, te vagy a kivétel, aki erõsíti a szabályt.
(Mennyiért "bérlovagolsz"? Hozzám jöhetsz a feléért, de neked kell pucolni)
Pill. 108 kiló vagyok, mehetek? :-(
Amúgy az óradíj csak egy dolog, a távolság a másik. Pill 27 Ft a nafta minden kilóméterre, ha át kell mennem a város másik végébe, kapásból egy ezres, és már be is buktam a kedvezményt.
Különben nem félek egy kis pucolástól, pucoltam már eleget, régebben még élveztem is valamennyire... aztán valahogy telitõdtem az efféle rituális piszmogásokkal. Ha van rá mód, inkább én nézem a sör mellõl, hogy pucol a lovász, ez engem jobban kikapcsol, mint ha fordítva történne.
