197 válasz a témához

[Oxigen]

Örömmel értesítek mindenkit, hogy ma elkezdtem a lovaglás-tanulást!Frenetikus élmény volt, de veszettül élveztem .Szerintem marha mókás látvány lehettem, ahogy félig megfagyva próbálkoztam a lóval... csodálom, hogy az oktató kibírta nevetés nélkül Viszont kedden teljes erõbedobással folytatom!Biztos vannak másnak is az elsõ lovaglásról élményei (már aki nem nyeregben született)... Meséltek?Oxigen, a lelkes újonc

[Neduddki]

Egy aranyos kislovon ültem elõször. Sétáltunk egy jó nagy kört egy kis erdõszerûségben, aztán ügettünk is, meg meg kellett fordulnom a lovon, és így is sétáltunk tongue.gif . Jó volt nagyon!!!

[dr. szöszi]

Én elõször futószáron mentem egy Vilmos nevezetû lovon. Nagyon jó volt, bár utána nem tudtam összezárni rendesen a lábaimat. Teljesen kész voltam, de aztán másnap folytattam. És akkor a lábaim se fájtak annyira...További jó lovaglást!!Szöszi

[Bazs81]

3-4 éves lehettem, amikor a nagypapám Laci nevû öregecske pej nóniusz fuvaroslovára felültem. Illetve feltettek A hám karikáiba kapaszkodva ültem Laci hátán, amíg a kocsi elé fogták. Aztán amikor hazajött délután a papámmal, ismét felpattantam. Ez volt a kezdet. Pár évvel késõbb, amikor Laci már nem volt, papám következõ, egyben utolsó "munkatársának" hátán gyakorlatoztam. Zsuzsi lóval már kimerészkedtem az utcára, s miután spárgából kantárszárat eszkábáltam a fuvaroskantárhoz, és a hátára kötöztem egy pokrócot, nagy büszkén ügettem vele az elsõ sarokig, s vissza, fel-alá. A szomszédok legnagyobb mulatságára Azután éveken keresztül azzal töltöttem a nyaralás minden egyes napját, hogy reggeltõl estig nagypapám mellett ültem a bakon, hajtottam a lovat, és ismertem a város összes tüzép-telepét és kocsmáját.Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs [url="http://"http://www.egsys.hu/~bazs/zsuzsi.jpg"]Zsuzsi[/url]. Köszönet Neki! [ 24 Február 2002, 22:11: Az üzenetet átszerkesztette: Bazs81 ]

[Porfelhõ]

Szobafogság a Hargitán Tíz–tizenegy éves lehettem, a személyes névmással gyötört a nyelvtan tanár és borzasztóan szenvedtem. Anyám egyhónapos szobafogságra ítélt, miután az évnyitó ünnepély helyett Nyisztor János barátomat látogattam meg. Ilyenkor senki emberfiát nem vigasztal a tudat, hogy elõbb-utóbb megszólal a csengõ, s kitárják a hazazúduló pionírok elõtt az alma mater kapuját.Az iskoláig még számos, frissen mosott, fésült és vasalt diáktársammal mentem, de az iskolakapu mellett elkanyarodtam, a kertek alatt fellopóztam az érctárnákig, ott megkerültem a gátat, s máris a fenyvesben találtam magam. Nekivágtam a kaptatónak, az esztena irányába.Nyisztor János, az öreg csángó esztenája a Nagyhagymás és az Egyeskõ között volt félúton, az Olt és a Maros folyók forrásvidékén, nagyjából 1780 méter magasan, a hegygerincen. Az öreg juhász nagyjából 1200 juh, megannyi bárány, tíz-húsz kecske, kilenc medveölõ kárpáti kutya, illetve Pali ló teljhatalmú imperátora volt, minden nemû tündérmesék kiváló ismerõje, furulyavirtuóz és mesterszakács. Egy gourmond. Vele töltöttem az évnyitó napját is, mint minden más napot a nyári szünidõbõl.Vidám egyhangúsággal teltek a napok – neki. Nekem meg, aki Jókai és Mark Twain könyvein nevelkedtem, az volt a benyomásom, hogy az élet szakasztott olyan, ahogy leírták a bácsik. Ha az ember megszomjazik, iszik a patakból, de megcsapolható a nyírfa kérge is, az éhséget átmenetileg elveri a szamóca és az áfonya, s a rózsaszínû fenyõgyanta a legjobb rágógumi a Földön.Volt, hogy befogtuk Pali lovat a szekérbe, s nagy-nagy kerülõvel bementünk a városba, a piacra, ahol a túrót, a sajtot, az ordát, az irót és a zsendicét pillanatok alatt szétkapkodták tõlünk a "derék menyecskék", majd visszaindultunk az esztenára, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.Anyám a kétségbeesés szélén állt – állítólag –, amikor az évnyitó napján este tízkor beestem a lakásba. Nem tudom szimulált-e, de tény, hogy az ágyon feküdt, homlokán vizes borogatás, mellette meg az orvos pepecselt. Apám arca hamuszürke volt, de amint megpillantott, rögtön kigyúltak rajta a pirospozsgák, s akkora pofonnal tarisznyázott fel, hogy a könyvespolc, azon belül is a Helikon-sorozat adta a másikat. De az az egy hónap szobafogság, amit anyám penitenciaképpen rám mért, sokkal jobban fájt.Ebbõl egy hét telt el, s sokkal jobban izgatott a vénasszonyok nyara, mint az énteõmitiõk. Gondolatban 1780 méterrel jártam a tengerszint fölött az esztenán. Már Pali-ló csengõszavát is hallottam. Az ám, csakhogy a nyelvtan tanár hozzámvágott egy krétát, felkeltendõ érdeklõdésemet a névmások és személyragok iránt, s én még mindig hallottam azt a csengõszót, amit mai napig ezer közül is megismernék. Belém fagyott a vér. Pali-ló és az öreg Nyisztor itt halad el a Börtön elõtt, én meg csak nem is integethetek nekik.A tanár felállított, s igen illedelmesen felszólított, ismételném el az utolsó mondatát. Nem tudtam, mert elöntöttek a könnyek. – Pali – ezt bírtam kinyögni a viktoriánus és porosz nevelési elvek elegyét zászlajára tûzõ tanár ráncos homloka elõtt. Hogy a tárgyra is rátérjek. Miután az osztály könnyesre röhögte magát magyarázkodásomon, a tanár azt mondta: – Adok öt percet fiam, hogy köszöntsd a barátaidat!Több se kellett! Hogy ne teljen az idõ, a lépcsõkorláton csúsztam le, a fordulókat zuhanórepülésben vettem, s pillanatok alatt ott teremtem az iskola elõtt. A lihegéstõl és a boldogságtól szólni sem tudtam. Nyisztor-bácsi és Pali-ló voltak ott élõ valójukban. A fogatlan öreg nem szólt semmit. Pali ló sem. Én sem. Az öreg mondott valami olyant, hogy a piacra jöttek, de az iskola környékén is akadt dolguk, azért vannak itt. Amúgy meg, ha már ideette õket a rosseb, volt részemre egy kis batyuja sajttal, ordával. Felültetett Pali ló hátára, s visszavitt az iskola bejáratáig, a fõkapun át. Úgy vonultunk, mint egy huszárbandérium. Elõl Pali-ló, rajta én, mögöttünk a szekér, a szekéren az öreg kasszafúró, a fogatlan csángóember, Nyisztor János.A tanár, miután visszaértem, hablatyolt valami tanmesét az osztálynak, hogy nem röhögni kellene ezen az eseten, hanem levonni a tanulságokat, mint a fabulákból. Amivel azt érte el, hogy onnantól kezdve mindenki Palinak szólított.

[Porfelhõ]

Bocs: gourmond=gourmand!

[Urbanista]

Porfelhõ!Ez nagyon szép volt.Milyen kár, hogy nincs könnyeit potyogtató szörnyecske.

[Zsuzska]

Urbanista!Én is valami ilyesmit mondtam, erre nem mondom meg, mit válaszolt ez a Pf. Szerintem is olyan szép sztori. Zs

[Urbanista]

Mit válaszolt?Csúnyát mondott? ))

[sandokan]

Nagyon szép volt Porfelhõ! Köszi

[Zsuzska]

Urbanista, semmi különöset, csak én itten szembedícsérem, azt szerénykedik.

[bozzy]

Porfelhõ ez valami fantasztikusan szép történet. Kösz! Aztán ha legközelebb fent jársz az esztenán gondolj rám egy pillanatra, szívesen ott lennék én is!

[Barb]

Oxigen: gratula, sok sikert a lovagláshoz, és sok kitartást is Porfelhõ: nincs megfelelõ szó a történeted minõsitéséhez... Olyan, mint egy csodaszép álom-mese. Az én történetem inkább hajlik a legendára, és ráadásul nem is emlékszem rá.Egyéves koromig nagyapámnál laktunk Zala megye egyik erdõk között megbúvó falvában. Nagyapám volt a tsz könyvelõje, és nagy cimborája a kocsisnak. A szüleim úgy mesélték, minden reggel, miután megetette az állatokat, a kocsis bejött hozzánk "babázni", na meg nagyapámmal "bekapni" a reggeli sziverõsitõt. Minden reggel éreztem a ruhájából áradó eltéveszthetetlen lószagot. Valami igazság lehetett benne, mert tiz évvel késõbb, mikor elõször beléptem az elsõ lovardámba, nem fintorogva fogadtam az intenziv illatélményt, hanem déja vú érzéssel szippantottam mélyet a levegõbõl.Barb

[madgirl2]

Oxigen!Gratula! Csak igy tovabb!!! Rajtad a vilag szeme es szurkolunk!

[Adrienn]

Oxigén, gratulálok neked, kis kitartás és nemsokára személyesen tapsztalhatod meg a kellemes, fót-környéki lovaglóterepet. Szia Porfelhõ! Veled kezdõdött a munkanapom, remélem az emelkedett érzés kitart egy kis ideig. Nagyon szép a történeted, de a nyelvtan tanárodat is dícséret illeti. Azon túl, hogy tökéletesen megtanított a magyar nyelv szépségeire, a jelek szerint õ is talpig emberbõl volt. Ilyen meghatározó élmények mellett miért csak mostanában kezdtél lovagolni tanulni? Ami az én elsõ élményemet illeti. Néhány éve ültem elõször lóra, most, vagy soha alapon. Elõtte jóformán lovat se láttam közelrõl, de mindig éreztem, hogy ez az ami kell nekem. Beigazolódott. Azóta le se lehet vakarni a ló hátáról - na jó, egyszer-egyszer hamarabb szállok le , mint tervezem, de ez benne van a pakliban. [ Április 25, 2003, 14:24: Az üzenetet átszerkesztette: Adrienn ]

[Ferenc]

Porfelhõ!Ez igen. Fantasztikus lehetett. Viszont nagyon sok jópofa szót használtál, aminek nem tudom, vagy csak sejtem a jelentését. Egy kis magyarázatot fûznél hozzá?Ferenc

[piaffe]

Porfelhõ!Csak csatlakozni tudok az elõttem írók sorához: meseszép történet!Az én történetemrõl sajna nem lehet ilyen csodálatos sztorit írni, na és persze nem is biztos hogy tudnék én olyat csinálni. Én is hasonlóan kezdtem, mint Bazs: a nagypapámhoz jött egy ismerõse (a meg nem lehetne mondani milyen fajtájú) pacijával, hogy felszántsanak egy darab földet. Én sem lehettem sokkal több 5-6 évesnél, a ló hasáig se nagyon érhettem , de muszájnak éreztem rá felülni. Úgy is lett, bár nem volt könnyû kiharcolni. Elõször kicsit megilletõdtem abban a nagy magasságban, ami nem lehetett több 1,60-nál, de nekem az akkor még vagy 3 méternek is tûnhetett. A következõ pillanatban pedig már a paci sörényében kapaszkodva ültem fülig érõ vigyorral, bár igaz hogy szinte spárgában. Kb. így kezdõdött. Sajna csak jóval késõbb jutottam odáig, hogy kicsit komolyabban belekóstoljak a lovaglás relytelmeibe, de akkor aztán belehúztam és most már ott tartok, hogy van két lovam és néhány versenyt is magam mögött mondhatok. ;) Minden kezdet nehéz...Pussz: mARy

[Haflingi]

Hát, én nem születtem nyeregben...Egy barátnõmnek 4 hónapjába került, amíg egyszer sikerült elcipelnie lovagolni. Amilyen indokkal csak tudtam, kibújtam alóla addig.Hiába magyaráztam, hogy távolról szépek, de büdösek, nagyok és félek tõlük...Aztán arra gondoltam, hogy lerázzam a barátnõm állandó molesztálását, hogy egyszer elmegyek és megmutatom, hogy mennyire utálom én ezt az egész lovas izét.Kimentünk a lovardába, megálltunk a folyosón, õ meg örömmel mutogatta milyen helyesek is a lovak. Én viszont arra gondoltam, hogy ez az állat iszonyú nagy, engem bámul és fogalmam sincs mit akar tõlem azzal a nagy fejével. Ha például harapni akar, egyáltalán nem biztos, hogy lesz annyi helyem, hogy elég távolra ugorjak.. :eek: :eek: :eek: Aztán kihozták Sólyom mamát és fel kellett rá ülnöm szõrén.A továbbiakat nem részletezem, de a fél órás futószár végére kicseréltek. Másnap újra mentem lovagolni és azóta sem gyógyultam ki ebbõl a betegségbõl, pedig az elsõ alkalomnak már 8 éve. ;)

[KundK]

Az elsõ nekem is tán gyerekkoromban volt valahol vidéken. De arra már nem is emlékszem.Amire viszont igen az 14 éves koromban történt a hortobágyon.Kirándulni voltunk ott, és összetalálkoztunk a szabadon legelészõ ménesekkel. Szerencsére asszem fõleg kancákkal, csikókkal. Az egyikõnk odaált egy békésen legelészõ ló mellé, bakot tartott és már fent is voltunk a hátán. Kapaszkodtunk a sörényébe és a többiek kicsit megkergették õket. Aztán amikor már veszélyesnek látszott a dolog, akkor lecsúsztunk oldalra.

[Filly]

Az én elsõ lovasélményem is olyan 4 éves korom körül volt. Sajna nem emléxem rá, de nemrégiben találtam meg a fotót, ahogy a nagy szürke kocsislovon ücsörgök, eléggé besz@ri ábrázattal

[Ilusta]

Az én elsõ igazi lovasélményem nem volt teljesen happy and.A lovakat elõtte is imádtam, de nem ültem rajtuk lovaglási szinten.17 éves voltam, mikor a barátnõm szólt hogy tõlünk nem messze van 4 ló és a tulaj szívesen hagyná hogy lovagoljunk, ha ellátjuk a pacikat.Nos, akkor kezdjük a lovaglással.Egy Laci nevû heréltre ültem, de az csak a többi után volt hajlandó elmenni. Nos a többiek már úgy-ahogy tudtak lovagolni és elindultunk, aztán gyorsítottak, én nagyon nem is ügettem (biztos lepattogtam volna a hátáról), hanem az én lovam, mivel rég volt megmozgatva, rögtön vágtába csapott.Na, én meg el kezdtem sikítozni, hogy "Segítség! Le akarok szállni!!"Végül is nem estem le, a többiek is megálltak, de én akkor elhatároztam, hogy soha az életben többet nem ülök lóra. (pedig, mindig is ez volt az álmom)A barátnõm azt mondta, hogy legközelebb nem lesz kint a tulaj fia és magunktól szép lassan megtanulhatunk lovagolni. Ez így is lett, még a Laci lovat is sikerült megnevelnem, hogy egyedül is elmenjen a többiek mellõl.

[Huxley]

Velem is valahogy úgy történt, ahogy Fillyvel, annyi a különbség, hogy én emlékszem is rá, a fotó viszont sajnos nem sikerült. Ja, és az én ábrázatomom biztosan nagy-nagy bátorság tükrözõdött ám! Porfelhõ is megkapja a fórum irodalmi díját és ezzel a lehetõséget, hogy írása a honlapon is megjelenjen. Lehet róla szó, Porfelhõ koma?

[Paint Horse]

Sziasztok!Ez a topic engem is megfogott, de nagyon messzire kell visszaemlékeznem!Kb. 4 éves lehettem, amikor a nagymamáméknál nyaraltam Gödöllõn. A szomszéd bácsinak volt egy hófehér kocsi lova (Lepke). Nos hát én átkéreccckedtem, hogy ugyan had üljek már fel...Mondták, hogy jó csak menjek...volt egy irtó ronda fû zöld nadrágom. Nos én abban caplattam át, nagymamástól, nagypapástól. Fel is ültem bátran (le sem akartam jönni). Nos az én szép zöld nadrágomnak annyi lett...csupppa fehér szõr volt az egész. Soha többé nem lehetett kimosni, így 2 legyet ütöttem egy csapásra. Ültem lovon és megszabadultam az utált zöld gatyámtól!!! A lovak és lovaglás imádata viszont megmaradt. Sajna mostanában egyre kevesebb idõm van, így csak nagyon ritkán jutok ló közelbe!Üdv, PH

[Porfelhõ]

Te Hux!Sör jár érte?

[Cavalier]

Porfelhõ, fizetek én neked egy(két) sört, milyet szeretnél? Majd a következõ találkozón megejtjük! Cav

[Porfelhõ]

Hááát, akkor megvettetek. s marha büszke vagyok. Egy pilseni típusúért irodalmi nagydíjas lettem, ez mégiscsak jobb, mint az Oscar-díj elnyerése makaón ))).

[TCat]

Érdekes, hogy sokan vidéken élveztük elõször a "lóval való közvetlen érintkezés örömeit" s nem egy bérlovardában.Én kisebb koromban apuval jártam le Abonyba (Cegléd után) vadászni (persze én mint hajtó közremûködtem), és ott volt egy idõsebb vadõr, Karcsi bácsi, akinek volt egy Maxi nevû ha jól emléxem sárga heréltje.Persze nem nyereg alatt használták, csak kocsiba, és sokáig nyúztam az öreget, hogy felülhessek a hatalmas sodrira.Egyszer aztán kivezettük, és feldobtak a hátára. A hátsó úton elvezetett az öreg egészen a vadászházig, én meg büszkén húztam ki magam, hogy hú de nagy lovas vagyok )))Évek multán futószáron tanulgattam, vagyis zötyögtem, míg az oktató csajozott (ez Adyligeten volt- fõ a reklám helye- persze 9 éve). Persze azt hittem, hogy a lovaglás csak ilyen lehet, aztán egy barátnõm elcsalt a Walterhoz, Kaskantyúra, és rögtön kimentünk terepre.Õ szörén ment mellettem, és vágtázott, az öreg Csili (aki most Lõrincen él ((Ferenc!!!!)) meg még mindig csak sebesügetett. Én meg mindig csak azt kérdeztem, hogy ez már a vágta? )) Egyszer csak az öregasszony végre beugrott, és én a mennyekben éreztem magam. Azóta is jó emléxem erre az elsõ lovaglásra, és a legszebb élményeim közé tartozik.Sok sok helyen lovaztam már, az országban, de állíthatom, hogy az alföldi táj közül is a kaskantyúi õsborókás az, aminek az illatát még ma is érzem, s visszahúz oda a szívem. Csak ne lenne ilyen messze...TCat

[Apple]

Elsõ lovas élményem annyi volt, hogy a Tiszánál nyaraltunk, és hát a parton volt egy fickó két pónival, és x összegért sétálhattál a pónin x métert.Ez persze tök komolytalan "ügy" volt, az élménybõl annyi maradt meg, hogy megszerettem a lovakat.Aztán tavaly májusban Bazs kihívott a lovardába, hogy született csikó, nézzem meg, és ha már ott vagyok, felülhetnék Carmenre. Ki is mentem, felültem lóra, hát, mit ne mondjak, enyém volt a világ! A lovardába már úgy mentem, hogy volt némi haloványka fogalmam arról, hogy is kell ügetni, úgyhogy futószáron volt ügetés, séta, séta, séta, meg egy-két voltizs-alapmozdulat, amit nem nagyon komáltam, de ez hozzá tartozott. Aztán jött a next alkalom, azt követte a harmadik, és utána már rendszeresen jártam ki. Nyáron is kint voltam, bár sajnos nem annyit, amennyit akartam, ami mondjuk azt jelenti, hogy éjjel-nappal:)MOstanában elég ritkán jutok ki lovagolni, de ha kint vagyok, haza se akarok jönni (vissza a valóságba... )Mindenesetre nehezen képzelem el, hogy ne lovagoljak többet.És ha már a köszönetnyilvánításnál tartunk, nagy-nagy köszönet Bazsnak:)*üdv: Apple [ 26 Február 2002, 18:59: Az üzenetet átszerkesztette: Apple ]

[Angi]

Zuglóban, egy 10 emeletes panel házban nõttem fel, és ha a 4.-en nincs a dokinak a lánya, Én azt sem tom, hogy a lónak melyik az eleje. 9 éves voltam, amikor jött nagy dicsekedve, hogy Õ olyan helyen volt, ahol vezettek egy oltári nagy lovat, és megengedték neki, hogy felüljön. Még sétáltatták is a lovon ülve. Háát persze, hiszi a piszi, ha megmutatod azt a helyet. Volt a válaszunk.. És, megmutatta. Ez volt a Tattersal. Hárman mentünk, a doki lánya a 4.-rõl, Évi a 7.-rõl, és jó magam. Ez 1979 ben volt, és már akkor is bõven mûködött a bérlovarda a Tattiban. Egy öreg okulárés bácsi, aki szerintem fél méterre is alig látott, vezette a bérlovardát akkoriban. Mondta, hogy persze, lehet lovazni, de elöbb alá kell iratni a szülõkkel egy papírt, és havonta, - nem akarok hülyeséget mondani - talán 700 forintot kellett fizetni. Mivel csóró családból származom, a szüleim nem igazán örültek, amikor hazaállítottam az újdonsült ötlettel. Nem elég hogy össze akarom magam töretni, még fizessenek is érte?? Azt hiszem 2 hét alatt sikerült meggyõznöm Õket, hogy biza fizetni kellene. Ekkor a 7.-en lakó Évi barátnõm, már javában futószárazott, Én meg csorgó nyállal néztem minden alkalommal, míg végre eljöhetett a nagy nap számomra is. Jól emlékszem a nevére ma is a lónak, akinek elõször a hátát érezhettem. Csalfa, egy öreg szürke volt, aki azt hiszem talán a negyedik futószáras alkalomkor megunta, hogy valaki a hátán pattog, és rövid úton igyekezett megszabadulni Tõlem. Így ideje korán az elsõ zuhanásomon is túl voltam. Az elsõ vágtámra is nagyon emlékszem. Volt egy idõsebb néni, aki mindig egy Baba nevû lovon ült, és már rég csodáltam ahogy minden alkalommal vágtázott. Kérdezgettem jó ideje, hogyan kell. Magyarázott valamit, de alig fogtam fel valamit belõle, mert annyira lefoglalt a gondolat, hogy túl kellene esnem a dolgon, hogy semmit sem hallottam. Közel egy év lovazása után, már elég nagy volt bennem az elszántság, hogy eldöntöttem, ha manók potyognak az égbõl, és vulkán csap is fölöttem, de ma meg lesz.. Nem emlékszem sokra, hogy hogyan zajlott le a dolog, de arra igen, hogy csukva volt végig a szemem, hallottam, hogy az öreg bácsi a körközepérõl kiabál, rossz lábra vágtázok, amirõl fingom sem volt micsoda. Csak éreztem, hogy erõsebben ráz a ló, és boldog voltam belül, hogy igen. Én most vágtázok, és ez valami fantasztikus.. [ 26 Február 2002, 19:58: Az üzenetet átszerkesztette: Angi ]

[liviakonrád]

4 évessen esett meg velem is hogy lovon ülhettem.Dömsödön ahol a nyaralónk van, volt egy lovarda amit nem tudom hogy sikerült felfedeznem, de amikor csak tehettem kikönyörögtem hogy oda menjünk nézni a lovakat. Én a nagyszüleimmel nyaraltam és persze nekük eszük ágában sem volt hogy egy ilyen veszélyes állattal megismertessenek közelebröl is. Aztán mikor anyuék jöttek látogatóba, én megint kisirtam hogy "játogaszuk meg a patcikat". A szüleim látva az ábrándos tekintetemet amivel a lovasokat figyeltem, megkérdezték a lovarda tulaját hogy lovagolhatnék-e? A válasz az volt hogy 6 éves kor elött nem lehet, de aztán felültetett maga elé Vezér nevû arabjára (azért emlékszem a nevére mert a paci ma is él). Szerencsére nagyszüleim nem látták, mert rögtön szívrohamot kaptak volna , ugyanis elkezdtünk vágtázni, úgy mentünk körbe a pályán, és anyámék kis ijedtségére még át is ugrottunk egy nagyobbacska farönköt . Én természetessen nagyon élveztem, és itt azt hiszem megpecsélõdött a sorsom. Amint betöltöttem a 6-ot, már tanfolyamon lovagolhattam egy Dóra nevû lovon fent pesten. De akármennyit lovagolhatok, soha nem fogom elfelejteni azt az élményt amikor Szabó Árpi bácsi felültetett Vezérre!LK

[zapolya]

Elõre bocsátanám, hogy az én elsõ lóraülésem nem volt túl költõi, de emlékezetes maradt számomra. Semmiképpen nem veszi fel a versenyt Porfelhõ által közreadott irodalmi igényességgel megírt élménnyel. Fekete István regényei jutottak róla eszembe, bár az általam ismertek nem a Hargitán játszódtak Egy angol kolléganõm ráncigált el Bugacpusztára, hogy megmutassa nekem a Magyar Pusztát. Nem nagyon tiltakoztam, de mikor megláttam életem elsõ lovát, amit órási szürkemarhák között lehetett fellelni, csak hosszas unszolásra voltam képes megközelíteni (nagy, meg furin néz, meg minden). Kolléganõm mondta, hogy a magyar lovas nép és mivel én magyar vagyok, menni fog ;) Betyár szürke herélt, sosem felejtem el, futószáron minden tizedik lépésnél megbotlott a saját lábában. Másnap már nagyon tapasztalt lovasnak éreztem magam, gondoltam fel tudok szállni Betyárra egyedül is, nem kell hogy a vasággyal együtt 35 kilós idõs lovászbácsi tuszkoljon fel. Próbálkozásomnak szemtanúja volt egy rövidnadrágos, szandálos német turistacsoport is, akik arra vártak, hogy majd õk is lóra ülhessenek, addig meg bámészkodással töltötték az idõt, és mivel nem volt más izgalmasnak ígérkezõ látnivaló, hát a futószáras kör szélérõl kísérték figyelemmel az eseményeket. A sokadik sikertelen felkászálódási kísérletem után lovászbácsi megsajnált, és elárulta, hogy egy nagy lendületet kéne vennem. (Egyébként majdnem biztos voltam benne, hogy mosolyog a bajsza alatt.) Vettem is egy nagy lendületet, csak sajnos most meg túl nagyra sikerült, mert a másik oldalon lepottyantam és egy nagy lócitromtól fél méterre háton fekve találtam magam Örültek nagyon a turisták Ez a nehézkes kezdet nem vette kedvemet, azóta is nyúzom a lovakat.

[Gabo]

15 évesen ültettek föl elõször egy kedves szürke pacira, Lucifer nevûre. Szépen, lépésben vezetgettek a csöndes erdõben, közben szitált ránk a hó... Szép élmény volt, de igazán lovagolni csak másfél éve kezdtem. Elõtte 2-szer is nekivágtam, de mindig úgy éreztem: ezt nem nekem találták ki. Elég nehezen jutottam el odáig, hogy ne bírjam többé abbahagyni, de most már csak lelõni lehetne a lúról! Egyébként mostanában volt bennem jó adag szorongás, különbözõ félelembérés történések miatt. Ezért a múlt vasárnapi lovaglás, Zsuzska gondos felügyelete alatt, kicsit olyan volt, mint egy újrakezdés. ;) Olyan feladatokat kellett csinálnom, amikre nem hittem volna, hogy képes vagyok; pl. ügetõ lovon bicikliztem a lábaimmal (ez vicces mutatvány, de nem is olyan könnyû!). De mégis megtettem, és egyszer csak azt vettem észre; sokkal biztosabban ülök Indiánon és elmúlt belõlem minden szorongás. Aztán már csak könnyedén sétáltunk az alkonyi dombok és a rohanó felhõk háttere elõtt. Mindenki örült és pompásan érezte magát. Köszönet érte!

[Zsuzska]

Azért még várd ki a következõt...

[BoKa]

Elsõ lovasélmények? Nálam csak így többesszámban van értelme ennek. Kb. szept. óta lovagolok, hetente többször, igaz ez idõ alatt volt 7 hét kényszerpihenõ :( Tisztában vagyok hogy vannak hibáim, és még rengeteg mindent nem tudok, de ...A második alkalom végén, a futószárazás után már szabadon sétállgathattam a lóval, hogy érezzem milyen az, ha én irányítom a lovat, és egész jól ment a dolog. Ezzel soha nem is volt igazán gondom. A lovardában ismerem már annyira a lovakat, hogy tudjam melyiknek mi a heppje. Az oktatómban is teljesen megbízok, a biztonságérzetemmel sincs baj. Szóval ott, és velük azért már kedélyesen ellovagolgatok Viszont vasárnap két kedves barátommal kimentem egy (számomra) új helyre. Hmm... Mit mondjak.Egy újabb bizonyíték arra, hogy nekem még mindegyik alkalom az elsõ lovas élmények katetóriába tartozik A lovardai édes kis félautomata lovak után, akiknek az irányításával, fegyelmezésével semmi bajom nem volt már régóta, igen éles volt a különbség.. Nem mondhatnám, hogy finoman kellett rájönnöm, hogy semmit nem tudok, és amit tudok, azt is rosszul :eek: Az elsõ ló, egy hétpróbás gazember nem volt hajlandó arra menni, amerre én gondoltam, hogy kéne. Jó, lecseréltük. (Egyébként állítólag jóindulatú..) A másik (egy arab paci) irányzékával már nem volt gond, bár hiába gondoltam én, hogy azokat az oszlopokat hátulról kéne megkerülni, õ nem mindig osztotta a véleményemet ;) Az ügetése meg.. hmm.. hát.. szerette velem játszani a "kijárat elõtt(karámban) nem ügetek, mert nincs kedvem, és tudom hogy nekem van igazam" játékot. Szóval teljesen "hülyére vettek" ezek a kis disznók engem Nagy tapasztalat volt. Én javasolnám mindenkinek, hogy idõnként azért lovagoljon ismeretlen helyen, és ismeretlen lovon is. Nem csak a lovaknak jó, ha idõnként egy jobb lovas "átlovagolja" õket, hanem a lovasoknak is. Az meg, ha kezdõ lovas mindig ugyanazon a lovon van, szerintem kifejezetten kerülendõ.Szerencsére engem sem parafából faragtak, tudom hogy még fogok velük találkozni, és lesz nekik nemulass!

[sheriff]

Nem tudom mikor indult ez a topic, s én miért nem láttam eddig, s hogyhogy nem olvastam még Porfelhõ fenti írását.Most igazolva látom alig palástolt ellenszenvemet vele szemben. Ilyen ocsmány, a babérjaimra a siker teljes reményében törõ írást még nem olvastam a fórumon!

[Gabo]

Hali, BoKa! Azért légy óvatos azokkal az ismeretlen helyekkel, ismeretlen lovakkal! Lehet, hogy mákod van, és rendesek, de sajnos történnek olykor olyan dolgok is, amik már a Félelem bérébe tartoznak... :(

[BoKa]

Óvatos voltam, azért nem mentem ki terepre, pedig... (hol a nyálcsöpögtetõs szörnyike? )

[Gaston]

Sziasztok!Nekem az elsõ lovas élményem kb. 2 éve volt!Nagyon izgalmas volt ,mert 1 telivéren ültem és mondták,hogy vigyázzak vele,mert igen ijedõs!De aztán kiismertem és 1 pár kellemes élményt hozott nekem!)))))

[kichy]

Sziasztok!Akkor én is megosztom veletek a magam kis történetét.Kicsi korom óta vonzódom a lovakhoz.(dédszüleimnek sok lovuk és tehenük volt, akikkel sajnos én már nem találkozhattam)Elõször úgy 3 évesen ültem lovon igazán. Balatonon történt. Valami póniféle paci volt.A neve pedig Savanyú.De szerintem egy naggggyon is édes lovacska volt:) Futószáron lovagoltam és nagyon tetszett.Utána az állatkertben pacigolhattam párszor.Ez persze csak abból állt, hogy ültem rajta, s valaki körbevezette.Aztán múlt tavasszal nem bírtam tovább és elmentem a tõlünk nem messze lévõ állatotthonba, ahol bérlovagolni lehet.Elõször csak ismerkedtem, csutakoltam, etettem.Aztán eljött a nagy nap.Az elsõ futószáras félóra.Igazi élmény volt, bár alig bírtam leszállni.Még olyan izmaim is bedurrantak, amikrõl nem is tudtam, hogy vannak.Az oktatóm egy igazi "zsarnok" Folyton rám szólt, hogy hogy ülök, hogy áll a lábam, hogy fogom a kantárt.Nem adott kengyelt... de végülis én meg akartam tanulni lovagolni, nem csak lötyögni:) A paci neve Eribár.Azt tudni kell róla, hogy elég akaratos ló.Egyszer-kétszer már áttörte a karámot... A futószárazás után karámozhattam egy kicsit, az mégjobban tetszett.Így felbuzdulván másodszorra is akartam a futószárazás után "gyakorolni".Mondtam is a Mercinek, hogy nyergeljük fel a másikat, erre a Merci megszólalt, hogy majd az Erivel gyakorolhatok.Azt hittem hülyül, de nem: egyszercsak lekapcsolta a szárat...Mondta, hogy legyek határozott, hogy ne a ló irányítson.Be is jött.A végére már tolattunk, szlalomoztunk, meg minden.Másokat 2 hónap után visznek ki terepre...én 2 óra (3 alkalom) után mentem.Ez úgy történt, hogy én gyanutlanul lementem, erre a Merci bejelentette, hogy nyergelünk és megyünk ki!Hát, öszíntén bevallom, be voltam... A "lovam" neve Iván, a herélt. Nagyon szép, pej paci. (nem tudom milyen fajta)Egész jól kijöttünk.A vágta tetszik a legjobban, amikor a szél süvít az ember füle mellett, s egyek leszünk a természettel!Sajnos egyik alkalommal kaptam egy igen csúnya idegbecsípõdést...mire kigyógyultam volna, jött a nyárimeló.De mostanában megint nem bírok a véremmel!Mennem kelllllllll!Lovat akarok érezni a fenekem alatt:)Nagy álmom, hogy saját pacim legyen, de egyenlõre nincs hozzá meg a a pénz.A hely adott, így amint összegyûlik az összeg, jöhet a ló.Na, nem untatlak tovább titeket!Mindenkinek jó lovaglást!Üdv:kichy