Azért nem adom föl a reményt, mert tapasztalataim szerint az igazán nagyok között nincs helye ilyen stílusu vitáknak.
Meg azért nem, mert az elmúlt 8 - 10 évben többször bebizonyosodott, hogy amit a fórumon nem lehet tisztázni, a való világban sokkal egyszerûbben lekezelhetõ.
Illúzióim ugyan kevesen maradtak, de a lepényhal meg utoljára.
És ha csak annyi lesz, hogy lószeretõ emberekkel megbeszéljük egy-két hangulatos estén, hogy a helyzet reménytelen; nos, eret akkor sem vágok magamon.
Nézzük a jó oldalát: tanulhatnánk a hibáinkból.
Nem tesszük; de legalább próbáljuk meg!
Az elmúlt nem rövid idõszak hozzászólásait olvasva az az érzésem támadt, hogy a paci.hu tartalma szerint névváltoztatásra szorulna. A lóról és a lovazásról egyre kevesebb szó esik.
A magyar emberek kis részhalmaza, a LOVASOK is hozza a magyar népesség tulajdonságainak átlagát. Õseink a nagy csoportosulások bábeli forgatagában a tulajdonságok begyûjtésekor az EGO sorban nagyon nagy zsákot tartottak, amibe bõkezûen került tartalom is.
(Tovább ezt nem részletezem, mert a paci.hu alapszabályai szerint nemkívánatos területre vezetne.) Magyarokat nem ismerõ külföldiekkel beszélgetve többször is elõkerültek szólás-mondások, melyeknek szinte mindenhol van párja. Egyet viszont nem értettek: Megdöglött a tehenem, dögöljön a szomszédé is. Ezt körbe írva is értetlenkedve fogadták.
Feljebb már írtam, szerintem a tudás ott kezdõdik, mikor az ember kezdi érezni, mi mindent nem tud az adott területen. Nekem ez olyan, mintha egy sok szobás várban az ajtót kinyitva bevilágítom és megismerem az addig sötét szobát, ahol újra és újra egyre több kinyitandó ajtót találok. Ezek az ajtók lehet, hogy félig a föld alatt, de lehet, hogy éppen egy lépcsõvel nem rendelkezõ bástya tetején találhatók. A Tudás Várának falait megmászni pedig nem mindig egyszerû. A felderített ajtók elõtt mindenkinek magának kell eldöntenie, elmegy elõtte, beles vagy alaposan felderíti a mögötte találhatóakat. Az ismeretek mai tempóval való bõvülését figyelembe véve polihisztorok nem léteznek (nem lehet minden ajtót kinyitni), mivel az ember ideje és kapacitása korlátozott (magamból kiindulva).
Valami könyvben olvastam: „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.”
Valószínûleg meg sem próbálják felérni az ajtók kilincsét, pedig lehet, hogy csak be kellene lökni és egy lámpással bevilágítani. De õk boldogok a saját kis elõszobájukban és nem értik az izgága, kiváncsi „felderítõket”.
A ló a lovasoknak társa, a munka tárgya, a munka eszköze. Ebben a felgyorsult világban az elõny a specialistáké, amihez célszerszámokat kell használni. Egy sebész a dzsungelben szükség esetén akár egy bozótvágóval is tud vakbélmûtétet végezni, vagy a táskájában lévõ szikével bozótot irtani, de a ráfordítás és eredményesség csak a túlélésre elegendõ, versenyben az élre kerülni már kevésbé. Régebben említésre került, hogy egy jól képzett lovon (szakágat nem említek) már egy jóízût terepen vakarózni sem lehet, mert a ló a legkisebb rezdülésre is végrehajtja a „ kérést”. Viszont egy bérlovarda jó keresetet biztosító terepen automata lova az OB-n sem nagyon állná meg a helyét. De nem is az a feladata.
Lehet, hogy sokak szemében igénytelenség és szentségtörés, hogy a lovamon angol nyeregben nem zakóban, „cicanadrágban”, fényes csizmában kobakkal (cilinderrel) a fejemen, western nyeregben nem farmerban és nem feszítõvel és nem hegyes orrú csizmában, szõrén nem bõ gatyában, lajbiban és mezítláb ülök. (A lovagolni szót szándékosan kerülöm.) Ellenben örülök annak, mikor a kirakott hordók között szlalomozva lábat vált a lovam és érzem, hogy együtt kerülgetjük az akadályokat. Örülök annak, mikor valakit rá tudok vezetni a tanügetésre, ülése biztosabb, stabilabb lesz. Látom viszont magam elõtt a sok-sok még zárt ajtót, melyek java részét sohasem fogom tudni kinyitni, de szívesen invitálok be másokat az általam már bevilágítottakba.
Kívánom, hogy a paci.hu ingoványos lejtõre sodródott sárhajóját lovasabb vizekre Kormányozd El. Bár ehhez már bivalyok kellenek.