Sziasztok!Már itthon is vagyok, pedig már épp kezdtem megszokni a kórházi életmódot. Meleg volt, ágy volt, kiszolgáltak, nem piszkált senki, lehetett pihenni és annyi csokit enni, amennyit csak bírok.
Filly, Barefoot!Köszi a látogatást, a többieknek meg az aggódást
Akkor elmesélem hogy is történt:Még világos volt, amikor elkezdtem lovagolni, és úgy beszéltük meg, hogy majd én vezetem az osztályt. Hobókával elég nehéz volt úgy tartani a tempót, hogy a többiek ne maradjanak le. Komolyan mondom, fél kört úgy tettünk meg, hogy õ élénk lépésben ment, míg a többiek mögöttünk ügettek.
Filly meg beijesztett, hogy már napok óta nem volt kint a lovacska, lehet nem ártana lefutószárazni. Gondolkodóba ejtett a dolog, de végül úgy döntöttem nem húzom azzal az idõt. Nem is bántam meg, mert egyáltalán nem volt hülye, teljesen kultúráltan ment. (Eddigi tapasztalataim alapján, ha egy olyan lovat kaptam, ami már napok óta nem volt kint, rendszerint pár kör száguldozás után lehetett csak szó rendes munkáról.) Szóval semmi gond nem volt, de idõ közben kezdett besötétedni. Ügetgettünk osztályban, és végül a haladóbb lovasokkal kiválva a sorból elkezdtünk vágtázni. Rosszul fogalmaztam, én ekkor már az orromig sem láttam. Igaz, a két reflektort már felkapcsolták, de ha szembe megy velük az ember, akkor még annyit sem lát... Nos a zakózást pont abban a sarokban sikerült elõadni, amelyikbõl a fénnyel szembe fordultunk. A pálya egyetlen négyzetmétere, ahol megmaradt egy kis sárfolt az elõzõ napi esõbõl. Hobó hatalmas vágtaugrásokkal haladt, bár a sebességet minimálisra próbáltam venni a többiek miatt. Aztán abba a sarokba érve hirtelen eltünt alólam a ló... Éreztem, hogy bevertem a fejem, de nem láttam semmit, nem tudtam hol vagyok, mintha álmodtam volna... Kis idõ múlva éreztem, hogy valaki a lábamra állítva próbál vonszolni, de még mindig nem tisztult a kép. A pálya szélén már tudatosult bennem, hogy hol vagyok. Meg tudtam mondani milyen nap van és hogy hogy hívnak. Akkor már derengett a kép, mintha egy lovat ábrázolna és héhány riadt embert. (már tök sötét volt és csak a két lámpa világított nagyon élesen, és elõtte rajzolódott ki Hobó és a többiek sziluettje) Elmesélték, hogy elcsúsztunk, én ott maradtam, a ló feltápázkodott és szépen elügetett. Ezekután valahogy visszakerültem a lóra (azt még meg kell kérdeznem, hogy egyedül másztam-e vissza, vagy feldobtak) És elindultunk sétálni. Újra meg újra végiggondoltam az egészet és rájöttem, hogy tényleg nem álmodtam
Sokáig pislogtam, próbáltam felmérni, hogy csak a rossz fény viszonyok miatt nem látok rendesen, vagy a fejemet ért ütés miatt. Mind1, bevittem a lovat, (szegény már nagyon éhes volt) és az egyik lovastársunk felajánlotta, hogy hazavisz. Elég erõsen fájt a fejem és én úgy vagyok vele, hogy bármi van, megéri az idõt, hogy lásson egy orvos. A baleseti ügyeletérõl rögtön a kórterembe kísértek. A pár percnyi eszméletvesztés miatt kötelezõ a 2-3 nap megfigyelés és a vizsgálatok. Az aznap estém borzalmas volt, inkább nem részletezném, de nagyon rosszul voltam, ráadásul a nõvér is egy ritka nagy s*ggfej volt... Reggelre már jobban lettem és a nap végére már teljesen jól éreztem magam. Nna, az elõbb elkezdtem elemezni a kórházban tapasztaltakat, de kitöröltem, mert még a végén valaki nekem esne... Vagy egészségügyis, vagy valaki a lovas-fórum offolásáért
Magánban bárkinek szívesen beszámolok, eddig volt lovasnak tekinthetõ a téma.Üdv: Palomino (az ütõdött, aki megjegyezte, hogy többet sötétben esõ után nem vágtázik...)