De jó, tök jók a képek, szép Simo, és ügyesek a kölkök! Gratula! :kocc: (minnyá megnézem Örni képeit is)Én is írok:Elõször egyedül Piliscsév körülMa megértük elsõ önálló terepünket Szelcsivel a piliscsévi hegyek-völgyek között...Õnagysága eléggé tele volt az utóbbi napokban, s ez nem segítette hozzá sem õt magát, sem Szellemlovat egy rendes, nyugodt, és hasznos tereplovagláshoz. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy ma külön megyünk ki, így Szellemék mehetnek amerre, és ahogy jól esik, én meg, ha kell, lerenedzhetem a nézeteltéréseinket Szelcsivel, hiszen idõm, és terem akad rá, nem zavarok vele mást a lovaglásban, élvezhetem a hisztit kedvemre... Úgyhogy nagyjából negyed órával a fiúk elõtt mi már kiléptünk a kapun, hogy felfedezzük magunknak a környéket, ileltve néhány utat a sok közül.Elõször egy dombos-völgyes részen tettünk kitérõt, mert nagyon kíváncsi voltam, mi rejtõzik arrafelé. Kedves kis utak kanyarogtak a dombok között, volt, ami lement a Kesztölc felé tartó egyenes murvaútra, de én nem arra indultam, inkább elfordítottam a lovamat, és szép komótosan felvágtáztunk az egyik dombra felfutó csapáson. Ügetésben még most is fogni kellett a lovam, úgy éreztem, mintha nem is ültem volna rajta az elmúlt napokban. De nem sokkal késõbb ez is alábbhagyott, vágtában pedig egyáltalán nem kellett fognom, kellemes tempóban értünk fel a dombtetõre.Onnan fentrõl ráláttunk a tóra, ahol vele még nem jártam, csak Szellem hátán. Pont szemben, a tó túloldalán lévõ dombtetõn paplanernyõsök kísérlezetgettek a felszállással. Mi továbbálltunk, végigvágtáztunk-ügettünk a domb lapos tetején, majd egy alkalmas csapáson leereszkedtünk róla, el a földútig, ami a tóhoz is elvezet. Mi azonban nem erre indultunk, hanem Klastrompuszta felé, amerre két napja is. Ismert úton haladva élénkebbé vált a lovam, de nem csinált semmi rosszaságot. Elsétáltunk a szántó és a vadlesek között, felmásztunk egy kis domboldalon, majd hosszú ügetõszakasszal, végén egy kis vágtával felértünk egy szép panorámát adó erdõszélre a földek mellett. Innen indultunk két nappal ezelõtt Klastrompuszta felé. Ma nem a tegnapi úton indultam el, lekanyarodtam az erdõben jobbra. A sár már eléggé felszikkadt, az agyagos talajon is biztonságosan közlekedhettünk.Végül kiértünk egy fenyveserdõ szélére. Nagyon szép hely ez. Széles füves sáv húzódik az erdõ peremétõl az erdõ által keretezett kukoricásig. Nagyon megtetszett a hely. Kedvet kpatam az erdõben való kóborláshoz, így bementünk egy úton a fák közé. Úgy fél órát barangolhattunk bent, inkább lefelé, mint feléfeé haladva, de 2 olyan útra is akadtunk, ami ugyen megy valahová, de nem igazán lónak, lovasnak tervezték, a talajt botlósra járták a motorosok, a növényzet sûrû szövedéket alkot a fejek felett. Úgyhogy visszafordultunk, megjegyeztem, merre megy feléfelé az út, hogy késõbb arra is elmehessünk, hátha több szerencsét ígér az arrafelé lovaglás, majd visszatértünk a fenyvesben megbúvó kukoricáshoz. Annak szélén haladtunk a széles fûsávon enyhén lefelé. Csudajó, hosszú, enyhén emelkedõ, széles vágtaszakasz lehetett volna ez, ha fordított irányból jövök. Úgyhogy elhatároztam, hogy mindenképpen lemegyek mostmár a hegyrõl errefelé, és meglátom, hová lyukadok ki, hátha meg tudom csinálni ezt a kört ellenkezõ irányból is, hogy kihasználhassam ezeket a tetszetõs részeket. Átkeltünk egy sekély árkon, és egy másik föld szélén haladtunk tovább lefelé. Leszálltam kicsit, megmozgatni tagjaimat, meg pihentetni a lovat, így egymás mellett gyalogoltunk le hosszasan. Elég sokáig tartott, míg leértünk, de végül kibukkantunk; Piliscsév szélére. Oda, ahol vendégségbe érkezésünkkor is, innen indultunk tovább a pincesor felé, felismertem a helyet. Onnan pedig már nincs messze a lovarda. Nem szálltam hát vissza, bementem a falu utcáira. Épp csak arra nem emlékeztem, melyik az az utca, amelyik majd elfogy, és földútként megy tovább. Szelcsi hatalmas öntudattal indult kezdett vezetni egy utca felé, hát, gondoltam, biztos elmékszik, merre mentünk annak idején, hát mentünk arrafelé. Azonban kiérve a sarkon, megláttam a templomtornyot - hát ez nem lesz jó. Nem lett volna kedvem végigcaplatni a falu utcáin hazafelé. Szerencsére jött egy kisebb oviscsoport, és a kísérõket lósimogatás fejében megkérdeztem, merre jutok el a pincesorokhoz. Õk is arrafelé tartottak, hát egy darabon mentünk együtt. Visszakísértek oda, ahonnan jöttem, és mutattak abba az irányba, amerrõl jöttem, meg még szembe, a hegyek felé is. Végülis, valóban voltak ott is pincék... Mondtam nekik, hogy nekem az nem jó, arról jöttem, és emlékszem, hogy arrafelé mentem, amerrõl õk most kísértek, csak nem emlékszem, melyik utcán kellett elmennem. Ekkor elnéztem a hegyek irányába, és megláttam megmentõmet; Szelleméket baktatni felénk az egyik úton. Na, akkor innen már haza is találunk, megköszöntem a segítséget, és mondtam, hogy mostmár meg fogom találni az utat :)Megvártam a Szellemeket, nyeregbe szálltam, és szépen hazasétáltunk. Egy utcát néztem el... :)Nagyon jó volt az utunk, 2 és fél órát barangoltunk a piliscsévi vadonban, kicsit mostmár több és hosszabb ügetõ-és vágtaszakasszal, de éreztem, hogy a lónak jól esett, hogy végre mozoghat. És nekem is. Még a hiszti is elmaradt. ;)
Edited by Dé, 2005 szeptember 25. - 17:58.