Nem egyszerû ügy ez a tanulás. Idõnként komoly hullámvölgyeken kell átevickélni. Ma pl. volt egy kevéske idõm estefelé, s Joshuával bementem a cutting pályára, hogy a cutting gépet épp fejlesztõ/beállító mesterembernek instrukciókat adjak a gép sebességhatárainak beállításához. Gondoltam, közben meg edzek egy kicsit a cutting géppel. Ebbõl nem lett semmi, a villanyszerelés még javában tartott, s látszott, hogy a gép ezen a napon nem lesz üzemkész. Úgyhogy tartottam egy reining edzést. Maximum 20 perc volt az egész, mert a ló abszolút hibátlanul és készségesen dolgozott, nem volt miért nyüstölni. Már rég letettem arról, hogy egy lóval gyorsan haladjak a tanulásban. Tapasztalom ugyanis, hogy a tanulásnak nem is az intenzitása hozza igazán az eredményt, hanem a rendszeressége. A hosszú idejû edzések inkább a ló munkakedvének elvételére jók, s nem a tudásának fejlesztésére. Én mostanában azonnal abbahagyom az edzést, ha a lovam hibátlanul megcsinálja a bemelegítést, majd az általa már készség szinten ismert manõvereket, és ezen túl vagy érzékelhetõen elõrelép valamely új dolog tanulásában vagy javításra szoruló dolog fejlesztésében, vagy különösen jól végrehajt bármit, amit már addig is tudott. Úgy tapasztalom, hogy ezzel kifejezetten megmarad a munkakészsége, soha nem tapasztalok munkaundort nála, s az olyan kitûzött célokat, mint a spin felgyorsítása, a stop látványosabbá tétele, a speed kontroll differenciálása, stb. - sokkal hamarabb elérem kis lépések taktikáját követve, mint az eredményt erõltetve. A hullámvölgyeket nálam mostanság az okozza, hogy meg kell magamat néha erõszakolnom. Egyrészt rohadt kevés az a lovaglás, amit így abszolválok. Noha majd minden nap lovagolok, de összeadva sincs annyi a heti lovaglással töltött idõm, mint anno egyetlen valamirevaló tereplovaglásé volt önmaga. Hiányzik az igazán intenzív lovaglás, amit régen mûveltem. Meglehet néha 2-4 lovat is lelovagolok egyetlen nap, s nagyon jó ez tanulási céllal, hiszen minden ló mást kíván tõlem, mások a problémák, az elérendõ célok, s sokat kell alkalmazkodni - de ez is kevés, többet és másképpen akarok néha lovagolni. Másrészt az is erõszakot követel meg tõlem, hogy összekaparjam magamban a továbblépéshez szükséges motivációt a tanuláshoz. Már elég sokat léptem elõre, s sok minden megyeget a lovaglás terén. Idáig azonban könnyû volt eljutni, mert nagyon mélyrõl indultam, volt hova fejlõdni jócskán. A sok munkának és Tóth Lajos segítségének hála jött is a sikerélmény rendre. Nem volt tehát gond a motivációval. De arról a szintrõl, ahol most tartok, már nehezebb továbblépni. Már nem az a kérdés, hogy meg tudok egy lónak tanítani manõvereket, ugrásváltást, spint, stopot, cuttingot, akármit, hanem az, hogy meg tudom-e tanítani neki ezeket úgy, hogy versenyen is jó eredményt érjek el, jobb legyek másoknál? Ha ezt el akarom érni, akkor a tökélyre kell törekednem, hiszen fogalmam sincs, hogy kivel kell majd megmérkõzni, az ellenfeleim mennyire lesznek képzettek, jók? Gondolom õk is gyõzni akarnak, õk is dolgoznak, edzenek ezerrel, sokuk nyilván sokkal régebb óta tanul lovagolni, mint én, azaz bele kell adnom apait-anyait, hogy reményem legyen a helytállásra. Ehhez viszont baromi sokat kell dolgozni, sok idõ kell hozzá, s le kell mondani a holdtöltés lovaglásokról, a több napos túrákról, önfeledt csavargásokról a környéken. Akkor is le kell lovagolni a lovat, ha épp nincs hozzá túl sok kedvem. De a legfontosabb probléma az, hogy a jóból sokkal nehezebb jobbat csinálni, mint a rosszból jót. Én ügyviteli rendszert gyártó céget vezetek. Tudom, hogy ha egy ügyfelemnél egy ócska, szar, elavult rendszer volt korábban, akkor nagy lépésnek éli meg annak lecserélését a mienkre, s még ha nem is erõltetjük meg magunkat túlzottan, akkor is sikerre vagyunk ítélve. De ha egy elg jó rendszert vált le egy tökéletes reményében, akkor már meg kell szakadnia neki is, nekünk is, hogy az eredmény megszülessen, függetlenül attól, hogy a mi rendszerünk valóban jó. Egyszerûen csak azért, mert a jóhoz képest valóban csak a jobb a jobb, s kevés az, hogy valami mással akarunk felváltani valamit A más nem biztos, hogy jobb. Az ember akkor mondhatja, hogy most jobban lovagol, mint korábban, ha sokkal jobban, ha nyilvánvalóan jobban lovagol. S annak ellenére, hogy ez evidenciának tûnik, mégis meggyûlik az ember baja a bizonyítással. Mert a sokkal jobb eléréséhez nagyon sokat kell dolgozni, sok mindenrõl kell lemondani. Olyan jó lenne megállni, s kijelenteni, hogy kész, megismertük a Világegyetemet, bármikor megmagyarázzuk, bebizonyítjuk a mûködésének törvényszerûségeit. De nem lehet. Mert nézem a rólam készült képeket, videókat, s elborzadok még mindig. Az eszmei végcél - a lovastudás megszerzése - olyan messze van, mint az Androméda köd legtávolabbi csillaga. S ráadásul már azt is tudja az ember, hogy az Androméda galaxis a szomszédunkban van, s nálánál vannak távolabbi galaxisok és csillagok is. Nem is beszélve arról, hogy mi van ott, amirõl még nem is tudjuk, hogy van, csak sejtjük? Meddig lehet tanulni élvezettel? Mikor sokall be az ember, s gondolja azt, hogy jöhetne már egy jó kis Big Bang, s elsöpörhetné az egész Világmindenséget, hogy végre legyen egy kis süket csönd legalább, ha már béke és nyugalom nem is lehet soha. Nehéz kereszt a fény harcosának lenni!
)
...... üdv. nemecsek ernõ :nem: 
