Ma a hatodik(?) érzékemre hagyatkoztam..és nagyon jól döntöttem!!Nem hallgattam az idõjárás-jelentést, csak fél füllel hallomásból tudtam, hogy már szombaton esõ lesz. De mivel reggel szélmentes, bár borúsabb idõre ébredtem, teljesen átszerveztem kis családunk napját. Persze önzõ módon a saját szórakozásomat tettem, minden más nagyon fontos dolog (bevásárlás, nagyszülõk meglátogatása a gyermekkel)elé.Szóval ahogy felébredtünk, gyermeknek reggeli (apja meg, csak talál valami ehetõt!

), én meg rohantam ki a lóhoz.Gyors nyergelés stb. Most elhatároztam a szõlõbe megyünk, úgyis rég jártunk ott, a Duna-part már nem létezik..De azért átvittem elõbb a kishídon ami nem is volt egyszerû (újabban az sem az), ugyanis a patakban is több a víz és hangos csobajjal ront a ló alá.Direkt megálltam vele középen, hallgassa csak, nézegesse csak a vizet.Visszafordulás, ugyanez. Utána elindultunk a szõlõbe. Ott össz-vissz 1 olyan közt találtam, ahol olyan jó volt a talaj, hogy még vágtázni is tudtunk. A többi lépés, max. egy kis ügetés. Egyiknél majdnem pórul jártam, de azért nagyon figyelek, le volt zárva a sor vége egy huzallal. Na fordulás vissza. A vágtás közben eljátszogattunk oda-vissza párszor, aztán a többit csak lépésben.De viszont hatalmas pocsolyák voltak útközben, igaz, hogy a tetejük kissé fagyos, de edzésre, lábelvágás nélkül alkalmasak.Meg kell, hogy mondjam, ebben egyre jobbak leszünk..egy kis biztatás után, simán átmegyünk rajtuk, beleállunk. Ami a lényeg, nem erõszakkal! Itt útközben van kettõ kibelezett kisbusz. Azokhoz is odamentünk, körbejártuk õket. Az egyiknél vékony farostlemez táblák voltak szétszórva. Nagyon megnéztem, szög kiáll-e belõlük, de nem. Haramia új feladatot kapott, rá kellett állnia, utána átmenni az egyiken. Kis habozás és horkantás után megtette. Egyre büszkébb vagyok rá!

De azért nem volt izgalomtól mentes eme kis kirándulás. Nem figyeltem eléggé a vaddisznókra.

Pedig mondták többször is, hogy a tó mellett etetik õket, így a szõlõs melletti bozótosban felbukkanásuk várható. Már a múltkor is találkoztunk velük, de akkor nem ilyen közel, és akkor láttuk õket.Most egy kis csörtetés, állunk, várunk. Elindulunk, és akkor egy hatalmas "fenevad", akkorát zajongott a csalitosban (ráadásul csak egy nagy fekete valamit lehetett szemmel látni), hogy Haramia most életében elõször ki akart rohanni a világból. Mindketten jól megijedtünk, a ló a hangtól és mozgástól, én a hirtelen elrohanástól.Mielõtt valaki gonoszul arra gondol, hogy hazáig rongyoltunk, ki kell ábrándítanom, kb. 20 méter volt a féktávolság vége.

De azért el kell ismernem, nem rossz hátsó rugói vannak Haramiának. Még, ha nem is ugróló..Onnantól énekeltem és "vaddisznók haza!" felszólítással adtam a tudtukra, hogy ott vagyunk.

Nem is jöttek elõ..

Hazafelé mégegyszer kishidaztunk. Ugyanúgy, mint az elején..Elsõre persze megint nem akaródzott átmenni..ez van..lassan beidegzõdik neki, a kishíd elõtti harc. :eek: Mire leszálltam a lóról kisütött a Nap...De mire hazaértem, már megint borult volt, mire anyósékhoz értünk már zuhogott is!

Szóval örjöngtem volna, ha az eredeti szervezésben marad a nap..
[ Január 17, 2004, 23:05: Az üzenetet átszerkesztette: Ilusta ]