Közzétéve 2001 november 16. - 12:26
Hurrá! Megyek lovagolni! Igaz, még lovat sem láttam, de a szomszéd Pisti egyik osztálytársának a barátja lovarda mellett lakik. Ez, azt hiszem, kellõ indíttatás a lovagláshoz. Apu és anyu sokat dolgoznak és pénz van, mint pelyva. El is mentünk egy olyan boltba, ahol csak lovagláshoz való dolgok vannak. Jól körülnéztünk, anyu meg is kérdezte, hogyhamár lovas bolt, akkor miért nem árulnak lovat? Érdekes, az eladó nagyon furcsán nézett ránk, és kettõt lépett hátrafelé. Azontúl így beszélgettünk.Még nézelõdtünk egy kicsit. A szomszéd Pisti azt mondta, hogy a lovasnadrág nélkülözhetetlen. Anyu megkérdezte, hogy Pierre Carden lovaglónadrág van-e? Az eladó rémülten nézett körül, láthatólag segítséget keresve. Na, mindegy, lett egy gatyám, bár nem valami jó minõségû, meg nem is új lehet, mert foltos a combja, meg az ülepe. Ezt meg is mondtam az anyunak, aki ettõl ideges lett, és jól lecseszte az eladót, hogy ilyen bóvlit akar ránk sózni. Erre azt felelte az eladó, hogy inkább õ összeválogtja a szükséges holmit, mert úgy gondolja, mi nem egészen vagyunk tisztában a dolgokkal. Erre mi nagyon megsértõdtünk. Hogy mer egy egyszerû melós így beszélni velünk. Apu nyúlkálni kezdett a farzsebe felé, de az anyu rászólt, hogy itt nem lesz lövöldözés, még csak az kéne, hogy aput elvigyék, mi meg mehetünk három sarkot gyalog. A gyaloglás hallatán kirázott a hideg. Apu is meggondolta magát, és csak a bézbóll ütõt markolta meg a kabátja alatt. Hiába, na, milyen szeretõ szüleim is vannak! Nagyon jól esett ez nekem, hogy így megvédenek.Az eladó közben járt körbe a boltban, és egyre nagyobb kupacot rakott össze elõttünk a pulton. A közben betérõ többi vásárló kíváncsi tekintettel méregették a halmot, azt találgatva, hogy egy komplett lovardának szerezzük-e be az éves készletet? Mi erre természetesen nem válaszoltunk semmit, nem alacsonyodunk le ilyen népek szintjére.Került a halomba egy fekete rohamsisak is, amit nem értettünk, mivel tudomásunk szerint a lovaglás békés sport. Aztán arra a megállapításra jutottunk, hogy bizonyára lóról nyilazáshoz kell ezt használni, munkavédelmi célokra. Apu meg is jegyezte, hogyha nekem nem kell, ilyen célokra neki is jól jön, amikor túl rövidre vágja a gyújtózsinórt, vagy közel jön a célszemély. Ezt nem értettem, de az anyu úgy bólogatott mosolyogva, hogy el kellet hinnem.Aztán tettek elénk csizmát is, amit mindjárt fel kellett húznom, hogy jó-e? Azt hiszem, a suliba nem tudok benne elmenni, mert túl kemény a szára, bár tök jól lehet vele rúgni. Azért lehet, hogy reggel mégis elviszem, gondolva a szeplõs és dagadt Pusmogi Zolira. Ezen olyan jól elszórakoztam magamban, hogy alig vettem észre, amikor egy fekete kabátot is letettek elénk a kupac tetejére. Ezen megrémültem, és az apu is mérges lett, hogy korai még nekem a temetési szertartáshoz az öltözéket megvenni, mivelhogy még növésben vagyok, õneki meg jóbarátai is vannak. Az eladó már semmit sem szólt, hanem jó nagy ívben kerülgetve minket csak szedegette tovább a göncöket. Megkérdezte, hogy nyerget is kérünk-e? Ezen mosolyognom kellett, mert a biciklizésbõl már kinõttem, a szomszéd Pistinek is robogója van, én is kapok egyet a jövõ héten, mert a múlt hónapban nem kaptam igazgatói megrovást. Az eladó kissé türelmetlenül kezdte magyarázni, hogy a nyereg a lovagláshoz kell. Anyu megkérdezte, milyen áruk van ezeknek a lónyergeknek. Az eladó mondta, hogy olcsótól a drágáig van minden. Anyu azt mondta, hogy természetesen nekünk a legdrágábbat adja ide, mert mindenféle szart nem viszünk haza. Az eladó csak mosolygott rezignáltan, és letett elénk egy fekete valamit, aminek az árcéduláján öt nulla volt a szám után. Anyu megismételte, hogy olcsó szemetet nem viszünk haza. Az eladó erre hátravitte a nyerget, és kis idõ múlva visszahozta egy másikat, ami tök úgy nézett ki, mint az elõzõ. Az árcédulán eggyel több nulla volt, úgyhogy mégsem ugyanolyan lehetett. Anyu erre megnyugodott. Apu is mosolygott, hogy a kisfiának (nekem) milyen jó kis dolgot találtak ki, hogy az õ kisfia (én) lovagolni fog. Én is alig vártam már, hogy végre ló közelébe kerülhessek.Amikor hazavittük a cuccokat, amit apu fizetett ki (csak benyúlt a zsebébe, és kimarkolt egy halom pénzet), egybõl átöltöztem. Felvettem a használt nadrágot (amit az eladó a legszigorúbb felszólításunkra sem volt hajlandó újra kicserélni), egy igazi Alain Delon piros inget, a fekete kabátot, és a csizmát. A csizma egyre jobban tetszett. Szép fekete, kopog, és hegyes, kemény az orra. Bal kezembe vettem az ostor szerû rövid pálcát, ami egyenlõre nem tudom, miért kell nekem, mert testi fenyítés apuból kifolyólag biztos nem lesz a lovardában. Jobb kézbe vettem a szíjakat, amiket úgy hívnak, hogy kantár, de olyan összevissza volt keveredve, hogy kénytelen voltam egy órás munkával szépen egymásba fûzni õket, hogy ki is nézzen valahogy. A sárgaréz zabla nevû izét nem tudtam hová tenni, ezért ezt is az ostor szerû pálcával együtt a bal kezembe vettem. Volt ott még két szíj, sárgaráz szép fényes kengyel nevû izékkel, azokat a nyakamba akasztottam. Fejembe húztam a rohamsisakot is, a nyerget letettem a földre magam elé és mint egy legyõzött vadállatra, egyik csizmás lábamat rátettem. Anyuék vettek erre az alkalomra egy szép nagy velencei nevû tükröt, hogy megnézegethessem magam benne, így beöltözve. Nagyon tetszettem magamnak, anyu is azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy huszár tiszt. Nem tudja mit beszél, mert a Huszár Móni apja, aki katonatiszt, mindig tök részeg, veri a családját meg a Mónit, és általában homlokig sáros, mire hajnalban hazaér a munkájából.Másnap apu felhívta a lovardát, és idõpontot kért a vizithez. Az öreg Zsan, apu komornyikja ugyan mondta neki, hogy azt nem vizitnek hívjak, de az apu már csak ilyen konzerves (vagy ilyesmi, ezt sosem értettem, hogy egy ember hogy lehet konzerves?) ember.A megbeszélt idõpontban az egész család kivonult a lovardába, elhoztuk a komornyikot is, hogy legyen tanú. Apu mondta, hogy ez feltétlenül szükséges, amikor elmegy valahová emberek közé. A cuccokat elõre felvettem, bár a csizmát nem kellett, mert abban mentem a suliba. Elég nehéz volt átráncigálni rajta a farmeromat, a használt lovasgatyáról nem is beszélve. Amikor jött a tulajdonos, egy sovány, magas ember, talpig munkásruhának látszó tárgyba öltözve, kissé megrökönyödtünk. Eddig azt hittük (Zsannal egyetemben), hogy a lovaglás elõkelõ, úri sport, elegáns ruhákban. De akkor néztünk nagyot, amikor elõhozták a lovat. A ló úgy nézett ki, mint egy vérszomjas vadállat, már csak a nagyságánál fogva is. A farkával idegesen csapkodott, mint Cirmi, anyu macskája, amikor nehezményezte, hogy a szomszéd Pistivel búvárleckéket adtunk neki, mivel a Cirmi nagyon szerette a halat. Mi csak segíteni akartunk rajta. Anyu nagyon ideges volt, és azt mondta, hogy nekünk kell elásni a dögöt a kertben. Azóta pitbullunk van, merthogy az most a divat, meg a Pistivel ketten sem tudjuk megemelni, hogy a kádba nyomjuk a fejét. Sebaj, van úszómedencénk is!Naszóval, a tulaj ipse odahozta a fenevadat, aki szemmel láthatóan nem nagyon szerette volna, hogy én tréningezzek rajta. Amikor kiengedték a karámnak nevezett, bekerített helyre (úristen! Mennyi idegen szó, amit meg kell majd tanulnom!), ugrált ottan, meg rugdalózott. De a tulaj ipse nagyot nõtt a szememben, amikor csak úgy egyszerûen bement ehhez a vadállathoz, és egy kantárt (ami nekem is van, és amikor megmutattuk neki, hogy azt rakja rá a lóra, csak annyit mondott, hogy neki ilyen marhaságokra nincs ideje) tett rá a fejére, és legnagyobb meglepetésünkre a sárgaréz, zabla nevû fényes cumót benyomta a ló szájába, és a ló erre semmit sem szólt! Ha nekem tennének ilyet a fogaim közé, azt hiszem az illetõ megtudná, milyen az, amikor apu ideges lesz! A ló persze csak tûrte. Aztán a nyerget is feltették rá, és akkor esett le nekem, hogy erre a nagy állatra nekem oda kell felülnöm. Apu kissé nehezményezte, hogy az egy kicsit magas, még le találok esni. Miután rábeszéltük, hogy tegye vissza az Uzit zsebébe, a tulaj elkezdte magyarázni, hogy mindenképpen a tetejére kell felülnöm, merthogy máshová nem lehetséges. Ebben, azt hiszem, volt is némi igaza. Nagy nehezen feltettek rá, de elõbb össze kellet hívni minden épkézláb embert a lovardából, merthogy én egy kicsit nehéz vagyok. Anyu azt mondja, hogy csak erõsek a csontjaim, de azt hiszem, talán egy kissé kövér vagyok. Bár erre célzást még senki nem mert tenni.A ló, meglepetésemre egészen nyugodtan tûrte, ahogy feltuszkoltak a hátára. Harmadszorra már nem is estem le a másik oldalon, mert az apu megfenyegetett mindenkit, hogy rájuk gyújta a házat. Ezért a másik oldalról is támogattak, ezért már csak a nyeregbe kellett valahogy átmásznom. Csak ehhez elõbb meg kellett fordulnom a ló hátán. Nagy nehezen, tíz ember segítségével ez ment is. Anyu nagyon boldog volt, és azt mondta, olyan vagyok, mint egy légtornász. Ebben van is valami, azt hiszem. Az emberek körülöttünk nagyon mogorvák voltak, volt aki erre csak köpött egyet, de megtehette, mert az apu nem látta. Csak el ne felejtsem megmutatni neki ezt az embert.A ló fejére kötöztek egy hosszú, lapos kötelet amit úgy hívnak, hogy futószár. Egyre büszkébb vagyok magamra, hogy már kenem-vágom ezeket a szakkifejezéseket. Elindult velem a ló, körülöttem tizenöt ember, akik ahol csak értek, megtámasztottak. Kellett is, mert a ló úgy jár, mintha nyolcas lenne a kerekében. Teker elöl, teker hátul, és közben még megy elõre is. Olyan magasan ültem, hogy nem mertem lenézni a földre, mert biztos kihánytam volna a reggelimet, és ezek az emberek mégiscsak tizenöten vannak, tagbaszakadt, komor férfiak, és lehet, hogy apunak nem menne egyszerre megverni mindegyiket. Nagyon jól ment a lovaglás, a harmadik percben már volt, hogy csak öten-hatan támasztottak meg a nyeregben. Mondták is, hogy valóban, nekem inkább artistának kellett volna mennem, ilyen adottságokkal. Meg is mondom apunak, hogy el kellene látogatnunk majd a cirkuszba is.A tulaj közben ordítva közölte a lóval, hogy mit akart tõle, kellett is ennyire ordítania, mert ekkora tömegben elveszett volna a hangja. A ló nagyon szépen ment körbe, bár a harmadik kör után már nagyon untam. A kovbolyos filmekben a lovasok mindig kint járkáltak a hegyek között, nagyokat kurjongatva, teljes gázzal, és senki nem futott mellettük, hogy le ne szédüljenek a ló hátáról. A ló is így gondolkodhatott, mivel egyszer csak kilõtt elõre, hátul furcsa fingszerû hangokat adva. Én hiába kapaszkodtam, hátul a nyereg nagyon kerek és csúszús, lecsúszott róla a kezem. Máig sem tudom, hogyan kerültem a földre. Arra eszméltem, hogy apu ordibál a tulajjal, kezében lóbálva a Vittorio bácsitó kapott szamurály kardot. Apu nagyon mérges tud lenni, ilyenkor sokat kell takarítani utána.Közben a ló, akit olyan nemes egyszerûséggel faképnél hagytam, már jött visszafelé. Valami nem tetszhetett neki apu hangjában, mert egy fél fordulattal a seggét fordította oda. Amikor apu ezt hangosan szóvá tette neki, a ló se szó-se beszéd, felrúgta az aput. Apukám is tehetséges akrobata lenne, mert nagyon szépen csinálta a négy fordulásos szaltót a levegõben. Ordítva érkezett a földre. Esküszöm, a ló levegõt sem kapott, úgy röhögött, és a térdeit is csapkodta volna, ha tudta volna.Apu még mindig a kórházban van. Anyu azóta tiszta ideg, mert el kellett halasztanunk apu keresztapjánál a partit. Anyu most azt mondja, kicsit nélkülöznöm kellene a lovaglást, amig apu fel nem gyógyul. De ki tud várni nyárig? Mindenesetre a srácok az osztályban szájtátva lestek, amikor eldicsekedtem nekik, hogy én lovagolni járok. Csak ez a rohadt fekete csizma ne ázna át, amikor esik egy kis hó.Viszont jól lehet vele rúgni. Tök jó!
))Igazából semmi különös nem történt; több, mint két órán keresztül lovagoltunk erdõn-mezõn át, sokat vágtáztunk is közben... Igen, ezúttal sikerült utolérnünk a Holdat, pedig nem is üldöztük; utitársnak szegõdött hozzánk, teljesen önként. 
Útközben csak egy incidens esett: Zsuzska pónija, Fáni kirúgott Donnára, aki túl közel ment hozzá (sötét volt már és igyekezett szorosan a nyomában haladni). A kis sodrott nem tûrhette, hogy egy póni ekkora csorbát ejtsen a tekintélyén! Némi mérlegelés után kényelmes 180 fokos fordulatot vett (döc-döc-döc) és pontosan úgy és akkorát rúgott Fánira, amekkorát õ kapott. Csak hüledeztünk, hogy ez boci ló ilyet is tud! 
Személyi sérülés nem történt, mindenki békésen folytatta tovább az utat.Ja, én bocknyeregben ültem. Ugratni nem ugrattam benne 
Unokahugommal együtt az összes macskát begyûjtötték a lovardában és lepucoltak bonuszban egy-két lovat, aztán egy barátomnál megnéztük az állatállományt és én beleszerettem egy kisszamárba és szerintem Õ is belém tongue.gif legalábbis úgy nézett rám...volt vagy 70 cm magasmeg egy pici póni akit úgy hivnak, hogy Kacat és elfeljtették neki megmondani, hogy gyúrhatna magára még vagy 1 métert mert ezzel az 50 cm magassággal és 80 kg-al max. egy túlsúlyos teknõsbékának néz ki... 
A lónézegetõ pénz összegére sajnos nem emlékszem, de ha majd megyek oda lovagolni, megnézem. Körülbelül 300 Ft körülire emlékszem.
