Kedves Melódia!
Én tudom, hogy rengeteg áldozatot hoztál a fajtáért, és azt is tudom, hogy bizonyos szinteken senki nem tudja a saját korlátait felrúgni, legyenek azok anyagi vagy egyéb természetûek. Az mindenképpen nagyon jó, hogy valaki egyáltalán gondolt ezzel a fajtával itt, Magyarországon, és hogy egyátalán létrejött egy akhal-teke tenyésztõegyesület.
Abszolút nem hergeltem fel magamat, sõt. Én nagyon szívesen elbeszélgetek bárkivel bármirõl. Azt gondolom, hogyha kettõnk viszonyát a Részedrõl nem sütné át az igen erõs ellenszenv, még akár egy normális hangnemû vitát is folytathatnánk, ami egyátalán nincs ellenemre. Ha megengeded, én a magam részérõl befejezem bármelyik fórumtag vagy egyesületi tag bármilyen formájú kritizálását. Tényleg nem volt szép tõlem, hogy azzal vagdalkoztam, hogy Te nem versenyzel és nem lovagolsz. De Te is értsd meg az én álláspontomat.
Én úgy vagyok vele, hogy az kritizálja mások lovaglását, aki jobban csinálja. Éppen ez az oka annak, hogy egyesek versenyzõk, mások meg nem. Én pl. nem vagyok az. Annak ellenére, hogy heti 8-10 órát töltök lóháton, gagyi kis hobbilovasnak tartom magam, és még ezt is bõven kevésnek tartom ahhoz, hogy bármelyik szakágban induljak a rutinos, valódi versenyzõk ellen. Éppen ezért én nem venném a bátorságot, hogy a versenyzõmet kioktassam, pedig én vagyok a "tulajdonos", aki elvileg megmondhatná a tutit.
De éppenúgy, ahogyan nem szólok bele, hogy a villanyszerelõ hogyan szereli a villanyt, a versenyzõt sem szoktam kioktatni. Vagy, csak akkor, ha valamilyen óriási szarvashibát vét. De ha már egy hobbilovas is felfedez egy versenyzõ stílusában egy szarvashibát, azt a versenyzõt ki kell rúgni...

Ültem már galoppról lekerült telivéren.
Sõt, most éppen egy galoppról lekerült akhal-tekén lovagolok, az egyikük ugyanis onnan jött, Han-Girey.
Hát mit mondjak, a korábbi "galopp-kipróbálás" inkább csak plusz munkát adott nekünk. Elõször is, a ló nem tud balra kanyarodni, hanem bedõl, sodródik, szûkíti az ívet és próbálja leszorítani a képzeletbeli ellenfelet a belsõ ívrõl. (Üzbegisztánban ugyanis balkezesek a galopp-pályák.) A "lépés", "ügetés" és "rövid vágta" jármódokat külön kellett neki tanítani, mert helyettük a "totyogás", "gyorsan totyogás" és "érj utol, ha tudsz" jármódokat preferálta. Többet kellett vele kínlódni, mint a nyers társaival, mert azok csak a természetes ferdeségüket hozták, õ meg még egy kis mesterségeset is. A pálcától rettegett, a csizmát viszont figyelmen kívül hagyta. A beejtett hát és égre nézés alapállapot volt nála, mert így tudott a legkönnyebben szár ellen is rohanni.
De voltak más gondok is velük. A gyertyába állást említeném így elsõre, de ezzel gondolom, más akhal-tartók is találkoztak, akik külföldrõl hoztak be lovakat. Amennyire én tudom, a ti lovaitok jobbára Oroszországból jöttek, de gondolom, ott is a gyertyába állás, amit egy akhal-tekének elsõsorban tudnia kell.
Mangu-Sherrel való barátságunk pl. úgy kezdõdött, hogy fejbe rúgta a páromat, mert õ a gyertyába állást tudta kombinálni egy két irányba való mellsõláb-kaszálással is. Vagyis egyszerre két embert is le tudott csapni az elejével. Mangu-Shert még valami rendes ember arra is megtanította, hogy mindenféle kötõféket és vezetõszárat el lehet tépni, és a leásott nyergelõfát is ki lehet törni. Két kötõfék, három vezetõszár és egy kantár bánta ezt nálunk. De végül belátta, hogy az akácfát nem tudja gyökerestül kitépni a földbõl, és a 80 centire lebetonozott acéloszlopot sem. És már eszébe sem jut fejbe rúgni senkit.
Patriot soha nem volt körmölve. Nem csoda, mert ha hastól hátrébb megpróbáltad megérinteni, õ cserébe megpróbált felrúgni. Az elsõ körmölése során elõször angol spárgába ment le, aztán franciába, a végén egyszerûen ráült a kovácssegéd hátára.
Mangu-Sher és Han-Girey több, mint valószínû, hogy korábban már fedezett, hiszen ha bármilyen más lovat láttak, azonnal felkészültek a fedezésre, és innentõl kezdve alig lehetett velük bírni. Még csak nem is kellett, hogy az illetõ ló közel legyen. És ezekkel a lovakkal el kell érnünk azt, hogy egy zsúfolt melegítõpályán is csak a lovasukra figyeljenek.
Mindezeket csak azért írtam le, hogy lássátok: nálunk sem volt minden fenékig tejfel, és nem afféle kész, engedelmes, jól nevelt, belovagolt lovacskákat kaptunk azért, hogy utána játszogassunk velük. Neveletlen, vagy éppen félrenevelt, problémás csõdörcsikókat kaptunk, akikkel igenis odafigyelve, éberen, a megértést, türelmet és határozottságot megfelelõ arányban vegyítve tudtunk foglalkozni. De amit visszakapunk tõlük, az leírhatatlan: olyan ló-lovas kapcsolat élményét nyújtják, amit valóban egy másik fajtánál sem tapasztaltam.
Én személy szerint be szeretném bizonyítani, hogy az akhal-teke megállja a helyét a többi sportlóval szemben bármelyik lovassport szakágban, nem csak a távlovaglásban. Ennek olyasvalaki, aki valóban a fajta érdekeit tartja szem elõtt, még akár örülhetne is. Hiszen ha ez sikerül, ez hosszú távon minden akhal-teke tenyésztõnek sikert jelenthet. Ezért is csodálkozom rá, hogy olyan emberek, akik elvileg a fajta rajongói és elhivatott támogatói, illetve a fajta hivatalos tenyésztõegyesületének vezetõ tisztségviselõi, miért bírálják és helytelenítik ezt a törekvést. Én a magam részérõl valóban annak örülnék a legjobban, ha más akhal-teke tulajdonosok, tenyésztõk lovai is indulnának díjugrató és díjlovagló versenyeken, vagy militaryban, mert ez is azt támasztaná alá, hogy igenis képes a fajta többet mutatni, mint amit jelenleg tudunk róla.