Nehezet kérsz.
Tavaly elmentem hozzátok egy tanfolyamra, ez az eleje.
Megtanulhattam, hogyan "kapcsolódjak" az Univerzum Energiájához, hogyan adhatom azt tovább másoknak, hogyan hasznosíthatom azt önmagamon. Meg még pár fontos "apróságot", többek közt hathatós, azóta is kiválóan működő védelmet kaptam rontások, átkok ellen.
Ahogyan az lenni szokott, a kezdeti lelkesedés vitt a maga útján, aztán a hétköznapi rutin bedarált, és a mindennapi gyakorlás egyre ritkult.. (Sok része volt ebben a környezetemben tapasztalt hozzáállásnak: a teljes elutasítás, a "gyogyósvagy" tekintetek tömege...de nem szeretném csak erre kenni.
Rajtam múlt, no.)
Akkor kaptam észbe, amikor egy kolleginámmal beszélgettünk erről. Ő akkor tanult
nálatok nálunk
, amikor Dang mester még élt - meg is lepődött, mennyit egyszerűsödött az egész módszer azóta.
Sok hasonló dolog is érdekli, különböző tanfolyamokra jár. Mondhatni, csapong. Feltettem neki a kérdést, hogy használja-e, amit tanult? Azt mondta, nincs rá ideje. A következő kérdésem az volt, hogy melyik módszert kívánja használni az életében a megtanult és megtanulásra szántak közül? Csak vonogatta a vállát. Végül azt kérdeztem, hogy miért tanul mindenfélét, ha nem érzi szükségét a használatának? Szintén vállvonogatás. (Nem vette bántásnak.
)
Az utolsó kérdésem azért visszhangot vert a nagy sötét fejemben...mért tanultam meg valamit, amit nem használok? Miért nem használom?
Közben az Élet megajándékozott egy szép nagy, horgas vesekővel, aminek a "kihordását" a tanult energiás módszerrel sikerült fájdalommentessé tenni. (Próbálkozott finomabb módszerekkel is, csak nem figyeltem rá..)
Az ügyeleten nem kaptam fájdalomcsillapítót (úgy vittek be délután kettő körül, önálló közlekedésre képtelen voltam), mire a kórházba értem, eltelt annyi idő, hogy érezzem az energiázás hatásait. Mire a mentő értem jött, már nem voltam nagyon rosszul, csak itt-ott fájtam elviselhető mértékben, meg nagyon fáradt voltam. Mire felvették a kórházban az adataim, már semmi panaszom nem volt a fáradtságon kívül. A teljes kivizsgálás során vettek tőlem vért is, akkor hitték el, hogy nem kaptam fájdalomcsillapítót.
A vizsgálatok végén, hajnali fél kettő körül találták meg ultrahanggal a baj okát: egy elég nagynak számító vesekövet, hegyes-horgasat, ami jódarabig egyhelyben volt, és elindított egy vesemedence gyulladást. Felírták, mit kell szednem egy hétig, és hazaküldtek. (Nem kaptam semmilyen gyógyszert, amit azonnal be kellett volna venni.)
Ahogy hazaértünk, első utam a legkisebb helységbe vezetett, ahol is kijött a kő. Csak azért vettem észre, mert szófogadóan "szondáztam" egy befőttesüveggel a produktumot. Merthogy fájni nem fájt. Egyáltalán nem éreztem semmit. Pedig ennek kéne a legfájdalmasabb résznek lenni a többi veseköves ismerős, meg a kezelődoki szerint is..
Emiatt vagyok benne biztos, hogy képes vagyok segíteni. Gyógyítani nem, de energiahiányos területek "feltöltésére" igen - és ez pont elég segítség ahhoz, hogy megfelelő orvosi kezelés mellett gyógyulni tudjak.
És ha magamon megy, máson is megy..
Elkezdtem körbejárni a témát. Olvasgattam dalai lámás könyvet, buddhizmusról szólót. Utánaolvastam a jóga, a tai chi, a hasonló, manapság a nyugati kultúrákban főként testmozgásként ismert módszerek kialakulásáról, eredeti céljáról, szellemiségéről. Az európai vallás alakulásáról, gyakorlásának módjáról.
Végül arra jutottam, hogy mindnek ugyanaz a célja a maga módján. Meg arra, hogy nekem tanítottak egy módszert, amellyel nemcsak magamon, de másokon is segíthetnék - ha használnám. És mekkora mák, hogy nem kötődik valláshoz.
Így érkeztem el karácsony és szilveszter közé. Akkoriban beszélgettem át ezt a témát KedvesEmberrel (aki maximálisan támogat ebben is, kezdettől fogva, hogy a kevés kivételt erősítse
). Érdekes élmény ért.
Három egymást követő estén, olvasva-heverészés közben történt. Bevillant egy emlék, egy este csak egy. Olyan élesen, mintha újraéltem volna, három olyan élmény, amit én vétekként, bűnként élek meg (mint például amikor kilenc évesen annyira megijedtem a hat éves öcsémet ért balesettől, hogy elszaladtam segítségért, ahelyett, hogy a kétségbeesetten síró, vérző öcsém mellett maradtam volna - hiszen a bátyám már elment segítségért..).
Annyira erősen "újraéltem" ezeket a dolgokat, hogy folyni kezdtek a könnyek a szememből, miközben nyugodtan és logikusan tudtam gondolkodni róluk.
Azt hiszem, ezeket az élményeket nem kezeltem a helyükön, nem dolgoztam fel őket. Ez volt a feladat - meg talán az, hogy eszembe jusson, milyen fontos megbocsátani másoknak és magamnak egyaránt. Hogy olyan üvegen keresztül nézzem a körülöttem élőket, amivel ugyanolyannak látom őket, mint magamat..
Ezután ért meg a kihangosított elhatározás (amit most itt is leírok, hogy megint kihangosítsam
), hogy komolyabban kell foglalkoznom az energiázással. Gyakorolni, használni kell, segíteni kell vele, arra való. ...és hogy ha már gyakoroltam egy jó adagot, tovább kéne tanulni.
A hétköznapok megpróbálnak keresztbe tenni, de résen vagyok.
Ami még fontos, hogy az utóbbi években körülöttem őrjöngő rossz-történések szép lassan elcsitultak. Sőt, az idei év úgy indul, ahogy remélni sem mertem: a kitűzött céljainkhoz egyre közelebb érünk, a felbukkanó akadályokat vagy behasznosítjuk építőanyagnak, vagy simán odébbgörgetjük. Nem mondom, hogy könnyedén, de sikeresen.
Úgy gondolom, ebben is része van az elhatározásomnak, az Energia használatának, a védelmemnek. Meg annak, hogy felvállalom ezt, mivel fontosnak tartom.
Tudom, hogy ez már szinte vallásosságnak "hangzik", pedig nem az.
Teljesen külön szál, hogy hívőnek tartom magam (nem vallásosnak!) - bár ez a két dolog az életemben szorosan összefonódik.
Notessék, kókuszdióhéjban, ahogyan szoktam.
Sok beszámoló összesűrítve egymás utánra.
Edited by maugly, 2010 január 18. - 15:59.
;) 
a lelkeket nem illik ilyen játékokkal zargatni 
:( (Nem annyira szomorú, de háromnapos lovashepening lészen, régóta belõve a dátum....legközelebb? 
