Mit gondolkodok? , ömlik belõlem a szó.
Amiket írni fogok, azok az én érzéseim, én bánatom. Hiszek abban, hogy nincsenek valódi ellentétek köztünk, csak kicsit másképp lettünk kicsit összerakva, de ettõl még szerethetõk vagyunk…
És akkor innen, amit este kezdtem, de eddig nem volt idõm befejezni:
Kedves Csermely
, ne faljon fel a farkas!
Igaz, hogy off topik, de mind a lóbarátok, lovastársak, lovas-barátok, és az egész ország számára hasznos lehet, ha így, nyitott szívvel beszélgetünk, próbáljuk megérteni, elfogadni egymást.
Ha a nagyon kedves moderátorok úgy ítélik meg, esetleg helyezzék át, de nem bánnám, ha e beszélgetés, építõ jelleggel, s talán némi tanulsággal megmaradhatna, folytatódhatna valahol.
Szóval Csermely, örülök a válaszodnak, és annak stílusa is nagyon megnyerõ. Nem kioktatsz, fölényeskedsz, hanem megpróbálod értetni magad, álláspontod, érzéseid (melyeket megértek és teljesen tiszteletben tartok). Amennyire lehet, én is megpróbálom bemutatni az én érzéseim, álláspontom, s bízom benne, nem bántok vele senkit, legfeljebb azt, aki a másképp gondolkodókat egymásnak is szeretné ugrasztani.
Nehéz elkezdeni, mit írjak elõbb, de megpróbálom ott, ahol a leghasonlóbbak az érzéseink.
Tõled idézek, mert gyönyörûen írtad:
"Elakad a szavam, ha a meseszép hazai tájakat csodálom varázslatos élõvilágával, régi várromjait, õsi településeit járva felidézõdik eleink hõsiessége vagy csendes áldozatvállalása. Külföldön járva szívesen elmerülök egy darabig más kultúrákban, de bizony rövid idõ után elfog a honvágy. Magyarországra lépve kicsordul a könnyem: én csakis itthon érzem magam otthon!
Hagyomány örzõ honfitársaim (kézmûvesek, néptáncosok, barantások, stb...) teljesítménye elõtt kalapot emelek,..."
Ebbõl nincs mit elvenni, és nem forgatni, kiforgatni akarom, csak kiegészíteni, hogy azért a gyönyörû táj mindenhol megragad, de igen, kissé elfogultan hajlamos vagyok én is így érezni. Ebben egyetértünk.
Innentõl kezdve nagyon sokmindent másképp látunk, érzünk, és amit leírok, nem azért teszem, mert ellenkezni akarok veled, vagy bárki mással, de talán tényleg érdekel, ha nem is fogadod el az én hozzáállásomat. Nem beszélek itt senki más nevében, azt nem tudhatom ki, milyen okkal keltett szerinted "virtuális lincshangulatot", nekem nem volt ilyen szándékom. Egyébként szerintem nem szólták le a rendezvényt, és ha nem ilyen szöveggel invitálnak, õk is másképp reagáltak volna.
"A rendezvény célja, hogy egybegyûjtse a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket és elegendõ erõt és hitet adjon a résztvevõknek a további tettek megvalósításához, hogy a magyar emberek megmutassák magukat, hagyományaikat, szokásaikat. Kultúránk és képességeink sokszínûsége a tavalyinál is mélyebb benyomást keltsen, hitet adjon elõrevivõ értékeinkben, ami alapjául szolgál a nemzeti összefogásnak, ami lehetõvé teszi, hogy az embereknek - a Magyar Nemzet jövõjét biztosítva - valós beleszólásuk legyen a sorsukat befolyásoló döntõ fontosságú kérdésekbe."
Ahhoz, hogy megértsd, miért mászok én, és szerintem még sokan falra, több dolgot is el kell mondjak. Nem tagadhatom, nem szívlelem a kormány stílusát, és sok céljával így a "nemzet" politikájával sem, de ezt még majd kifejtem bõvebben, de semmi esetre sem állna szándékomban másra, legfeljebb rájuk acsarkodni. Viszont az idézett szöveg kísértetiesen közel áll az országban tapasztalható propaganda gépezet szóösszetételeihez, és tartalmához.
A békesség jegyében, de az önálló álláspont jogával elmondom, részben a kérdésedre válaszolva, hogy én hogy vagyok ezekkel a dolgokkal.
Engem is magyar anya szült, bár apjának neve, sõt az én apám neve is idegen hangzású. De ettõl gyerekként még magyarnak hittem magam.
Mindig hihetetlen varázst (szintén gyerekként, a vasfüggönyön idejében) éreztem abban, ha külföldiekkel beszélhettem, mert úgy hittem egy más világ, másféle ember (típust) ismerhetek meg. Késõbb rájöttem, a kedves rendes külföldiek nem jobbak, vagy rosszabbak mint mi, esetleg másképp élnek.
Nekem a Kádárizmus végjátékában volt némi nemzeti büszkeségem, hogy segítettünk lyukat ütni a szocializmus hajóján és gyors süllyedésében érdemeket szereztünk. Nem mintha a hetvenes nyolcvanas évek olyan katasztrofális emlékûek lettek volna számomra, de a szabadság, az szabadság, (nem csak a fizikai,) azt senkinek nincs joga csorbítani ...
Iskolai (nemzetközi) kapcsolatok, utazások, majd külföldi gyakornoki programok illetve munkavállalások során én mindig úgy hittem, magyar vagyok, és ráadásul lovas nemzet a mienk. (Bár ezt a lovas nemzetek nem értették, s én sem tudtam komoly érveket felhozni rá...)
Mondjuk szégyenkezni kissé akkor kezdtem, mikor kint (Németországban) az újságban a portyázó magyar (csak a tisztelet íratja velem: ) seregek, (szívem szerint azt írnám, hordák), ezeréves de még mindig élénken fájó rémtetteirõl és pusztításáról írtak. (Pl. a Chemsee-i kolostor apácáinak sorsáról...). Igen, az egy olyan világ volt, de nem akarok büszke lenni rá.
Talán bennem van a hiba, de az agresszivitást (mely szerintem a belsõ gyengeség, frusztráltság, önbizalomhiány külsõ kompenzációja,) mindig is nagyon gyûlöltem, bármi, vagy bárki ellen szólt. A harci cselekmények, a milícia tekintélyelvei, így szintén taszítottak. Épp olyan korszakunkra, érdemeinkre vagyunk a legbüszkébbek, amik ezekhez voltak szorosan köthetõk.
Minden bizonnyal az iskolai oktatás is „felelõs” azért az álláspontomért, hogy elfogadom a Trianoni határokat, (mégha tudom is, hogy igazságtalan diktátum volt). Az már saját kútfõbõl jött, hogy nem utálom, és nem is tarom jobbnak se rosszabbnak magamat, mint a szlovákok, a románok, a „labancok”, a csehek, a németek, vagy épp a zsidók, s talán a cigányok. Úgy gondoltam (ma már nem annyira), hogy az csak egy szerencsés véletlen, hogy itt, és nem 20 km- el keletre (Szlovákia), vagy nyugatra (Ausztria) születtem.
Gondolkodtam már azon, ha magyar szülõktõl, de külföldön születek, élek, mennyire lennék magyar. Persze a választ nem tudom, de gyanítom, csak akkor, ha nagyon el akarnak nyomni. Itthon és külföldön viszont soha nem értek atrocitások magyar voltom miatt, talán ezért is nem fejlõdött ki bennem ez az érzés ennyire.
Én a közelmúltig azt hittem, attól már magyar vagyok, mert itt születtem, ez az állampolgárságom, ez az anyanyelvem. Bónusz, hogy imádom a Bakonyt, tisztelem sok mûvészünk, így költõk, írók, zenészek, alkotását és életmûvét, s büszke vagyok néhány nagy emberünk szellemi alkotására is.
Történelmi bûneinkért éppolyan elnézõ vagyok magunkkal szemben, mint amennyire más népek, méginkább más nemzetek, nemzetvezetõk szomorú tetteiért, és remélem, õk is így tekintenek ránk.
Kedves Csermely!
Hagyományaink, kultúránk ápolása, bemutatása számomra is szimpatikus, követendõ eszme. Olyanannyira nem áll tõlem távol, hogy bõ tíz éve alapító tagja voltam egy íjász és hagyományõrzõ egyesületnek, és olyan lovasrendezvényt is szerveztünk mindjárt, ahol többek közt Harangozó János is bemutatót tartott, és 30 vendégünk a távoli Kirgiziztánból a sztyeppei népek valódi, élõ nomád hagyományait mutatták be, nagy hatást gyakorolva ránk és a kilátogatók számára. Késõbb egy másik nagyon aktív és nagyra becsült hagyományõrzõ egyesület tiszteletbeli tagjaként szerveztünk olyan lovasrendezvényt, ahol a hagyományõrzés komoly súlyt kapott. És nem kis, elõítéletbõl fakadó vita is származott abból, hogy én a wesztern lovasokat is szívélyesen meghívtam a rendezvényre.
Én a szabadidõ lovaglás, és a lovaglás szabadságának híve, hirdetõje voltam. Máig vallom, a magyar lovaskultúra leggyengébb láncszeme nem a lovassportok, vagy a lótenyésztés színvonala, hanem a szabadidõs lovas tevékenység színvonalának, becsületének és kilátásainak szintje. Ez nélkül hiába a legjobb szándék, nem fogunk elõrébb jutni.
A szabadidõ lovas tevékenység színvonalának egyik módja, ha tartalmas programok, szórakozási, tanulási ismerkedési lehetõségek sokféleségével találkozhat az erre fogékony érdeklõdõ, lovas.
Sok minden megvalósult azóta ezekbõl, a lovas oktatás száma, színvonala és elérhetõsége emelkedett, és szerencsére az igény is rá, (bár korántsem elegendõ), találkozók, gyermek ügyességi, és háziversenyek adnak lehetõséget, tudásszintünk lemérésére, s adhatnak ambíciót a fejlõdésre, egészen a valódi sport kapujáig. (Csak ne hinnék olyan sokan, hogy ez a szint is már az…).
Az ilyen programoknak szinte nélkülözhetetlen része kellene legyen a minél sokszínûbb lovas és hagyományõrzõ bemutató, mely nemcsak a rendezvény színvonalát, (na meg a nemzeti öntudatot ) emelheti, hanem egyúttal hasznos célt, és programot kínál a nem sportolni, de fejlõdni, gyakorolni óhajtó lovasok, lovascsoportok számára.
Lehet, ebben sem értünk egyet, de a hagyományõrzés divat lett. Nekem rendezõként az szúrta a szemem, hogy sok megkeresett fõleg huszárruhába öltözött lovas vagyonokat akart kérni (a költségein felül egy- egy megjelenéséért, de bemutatózni nem nagyon lett volna nekik mit. Ha alkudozni akartam, sokszor azzal érveltek, hogy az õ felszerelésük milyen nagyon drága volt…
Írok néhány nagyon pozitív példát, akik nálunk jártak, és rendkívül jó benyomást gyakoroltak mind rám, mind a látogatókra. Harangozó János, Kelemen Zsolt, Palaga Zoltán és Vácduka-i csapata, a töki huszárok, és ha nem is hagyományõrzõk a hõskorból meg kell említenem még a nagycenki Németh család által elõkészített karuszelt. (Említhetném még dr. Hidán Csaba történész élõ elõadását, a Rigópusztai csikósok mûsorát, a díjlovas bemutatókat, a rendezõ egyesület színvonalas mûsorait és sok egyébet, de ez most nem a reklám helye.) Mindet szívbõl ajánlom bárkinek, és hálás vagyok nekik, hogy maximum tényleg jelképes honoráriumért, vagy akár csak a költségek átvállalásáért igazi színvonalat adtak rendezvényeinknek.
Elkanyarodtam a témától, elnézést, ha van még, aki olvassa.
Talán arra akartam utalni, hogy nem idegen tõlem a hagyományõrzés célja, értéke, gondolata.
„ Mi volt ami kiütötte a biztosítékot, talán a "a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket " egybehívó jelmondat, Vagy a "hagyományõrzõ" kifejezés? Tán ördögtõl való gondolatok ezek, vagy csak hagyjátok magatokat birkaként befolyásolni...
Kedves Csermely!
Az idézett kifejezések nem ördögtõl valók, de anélkül, hogy bárkit meg szeretnék sérteni nézetei, politikai bealítottsága miatt, vagy hitvallásában, magánvéleményem szerint szinte az ördög az, aki ezt lejáratta. Legalábbis elõttem, és félek ez még csak a kezdet.
Nem akarok senkit meggyõzni, nem is tehetném, csak bánatosan elmondom, egy gyenge közepes „magyarságérzetet”, hogy sikerült szinte tökéletesen kiölni belõlem. Ma inkább szomorkodom, és szégyenkezem, ha hovatartozásom, országom jövõje jut eszembe. Leírom, miért írtam azt magamról, hogy "(egy már nem igazi magyar...)"
Sajnos tudom, hogy ez most megosztónak, egyoldalúnak, elfogultnak fog tûnni, a bánatom egyik oka, ez, illetve, hogy részben az érzéseim miatt szemlesütve kell járnom.
Azt már korábban is írtam, hogy semmivel nem tartom jobbnak, vagy rosszabbnak magamat egy személyben, és a magyar nemzetet se senki másnál. Aki magát felülre helyezi, jobbnak gondolja magát másoknál, az óhatatlanul rosszabbnak magánál másokat. Mindegy, hogy ez egy személy, vagy egy csoport, és mindegy, mi ennek az alapja. Különösen egy nemzet, esetén érthetetlen számomra ez a hozzáállás, hiszen egy nagyobb, teljesen heterogén csoportot esetén ez nehezen értelmezhetõ, nincs egy objektív mérce se. Mi se vagyunk angyalok, õk se. Eleve mi a nemzet? (A hazát értem.) Az azonos nemzetiséghez tartozók, az azonos ország lakói, avagy az azonos érzelmû nemzeti tudattal rendelkezõk csoportja? Ha a válasz a nemzetiséggel függ össze, akkor kik tartoznak mondjuk az amerikai nemzetbe, de kérdezhetném a „belgákat”, vagy mondjuk Svájcról ugyanezt. Ha meg itthon járunk, akkor kérem a német, meg horvát…, vagy épp cigány nemzetiség nem tartozik bele?
Tudom, TI, hagyományõrzõk, és szívetekben büszke magyarok tényleg nem valaki ellen, hanem az összetartozásotok, és valami minden bizonnyal dicséretes önérzetetek okán vagytok azok, akik vagytok. Utaltatok rá, hogy nem divat a hagyományõrzés, és nem kap médiát sem. Nem vitatkozhatok, csak meg vagyok lepõdve. Én úgy vettem észre, a (példátlan) nemzeti összefogás éppen most jött nagy divatba. Az is, hogy egyenlõre még nem nyíltan irredenta törekvéssel felemlegetjük Trianont, határokon túlnyúlva politizálunk, összefogunk és felkarolunk, lesz@rva ezzel más nemzetek, országok érzelmeit, identitását, kiabálunk és ostobaságokat mondunk a legfelsõ szinten az európai parlament színe elõtt, (meg persze itthon is), és közben a magyar emberek akaratáról, és szédületes karrierjérõl vizionálunk.
Ha ez a magyar emberek akarata, és ezt ilyen stílusban lehet elõadni, akkor én tényleg nem vagyok igazi magyar. Szomorú annál inkább, mert elvettek tõlem valamit, és azért is, mert úgy látom, súlyos ára lehet még ennek…
Sajnos a beharangozóban látott szófordulatok, és érzelmi húrok „pártoskodás nélkül” is nagyon hasonlóak ahhoz, amit az ország lakosságának jelentõs hányada elutasít.
Bár tudom, a tolerancia a mai politikában gyenge lábakon áll, de a fogalmazó tekintettel lehetett volna arra, hogyha pártoskodás nélküli rendezvényrõl beszél, akkor ne használja a politika által lejáratott nagy szókapcsolatokat, mert félreérthetõ.
Ez az én álláspontom alapja, ezek a bennem kialakult érzelmek.
De elfogadom, hogy mindenki úgy érez, és gondolkodik, ahogy neki tetszik.
Akinek ez nem tetszett, kérem az is próbálja elfogadni az én álláspontomat.
Tisztelettel és köszönettel türelmetekért :
Simon Ervin, amatõr
)
)
(széthúzás, egyéni érdekek.) Sajnálom, hogy egy példaképpel megint szegényebb lettem.
Tavaly és idén is ment a közelünkbõl lovascsapat (nem azonosak az fent említett csapattal), már ott is megdöbbentett, hogyan mernek ekkora túrára elindulni (gyakorlatilag nem sok, talán 120km lehet) megfelelõ edzés (a ló) és lovastudás fejében...
Néha az ilyen rendezvények túlélõtúrának hatnak...
Szeretem a Tavaszi hadjáratot is, szerencsére ott már a szervezõk szelektálnak, ne arról szóljon az egész, mennyi ember "esett el" a csatában. 
Amatõr véleményében nagyon sok dologgal egyet lehet érteni és a többi is elfogadható, A többi hozzászóló is árnyalta a képet. Én azonban úgy vélem az eszmecsere nem Bösztörpusztáról szól, elejétõl fogva nem.
Bennem azonban hamarjában két kérdés is felmerült:
Miért volt igen csekély érdeklõdés a rendezvény elõtt? (én figyeltem a fórumon megtekintések számát elképesztõen alacsony volt mindvégig.......) Tehát a meghívó szövegezése legalábbis itt a fórumon nem tántoríthatott vissza több száz lelkes érdeklõdõt.
Folyt. és a második kérdés köv.
. Talált. Pedig én amúgy körül szoktam nézni ezeken az oldalakon....
