5186 válasz a témához

[Mackó]

Kitörlõdött amit írtam, áááá, nem tudom mit csináltam, de már nincs is idõm újra bepötyögni, de ígérem, hogy majd leírom a folytatást újra.

Ezt nem hiszem el!

[zsu--zsi]

Kitörlõdött amit írtam, áááá, nem tudom mit csináltam, de már nincs is idõm újra bepötyögni, de ígérem, hogy majd leírom a folytatást újra.

Na neeee!! Mikor lesz folytatás?? Kis színesek/jeansgirl történetek függõ lettem.

[chyki]

Folytatást.... :yeah:

[jeansgirl]

Zsu--Zsi Én is így kezdtem, elõször csak Kis színesek függõ lettem, aztán meg írásfüggõ, na jó, azért olvasni is szoktam ;) (Azért köszönöm, hogy elolvasod kis egyszerû történeteimet!) Nos, ittvagyok, és folytatom a megkezdett történetet, magyarázatképpen annyit azért leírnék, hogy kaptam egy új klaviatúrát, ami nagyon jó, mert olyan mint a laptop klaviatúrája, nem emelkednek ki nagyon a billentyûk, de valahogy mégis megtréfált, de már kezdünk összeszokni, és kezdem imádni. ...és a folytatás: Szóval, ott tartottam, hogy leültünk egy kidõlt fa törzsre, és a kérdésére válaszolva elmondtam, hogy minden rendben van, csak 5 napig erõmön felül cipekedtem, pakoltam, mert az irodánkat festették, és ez megviselt egy kicsit. Úgy kezdte, hogy azért tette szabaddá magát, mert már napok óta én járok a fejében, és már nem elégíti ki az ami közöttünk van, ennél már többet szeretne, ez neki már nem elég. Mindez nem lepett meg annyira, mert szinte az én érzéseimet mondta el, én azért próbálom leplezni elõtte, hogy a bartáságnál már többet érzek iránta, mert az, amit érzek, nem szerelem, azt valaki más iránt érzem. Inkább testi vonzalom (hhmmm, erõs szexuális vonzalomnak is hívhatom), és, ez engem azért zavar, mert mi barátok vagyunk, és nagyon sajnálnám, ha ez a barátság egyszer elmúlna, és valljuk, ez benne van a pakliban, mert mi van, ha ebbõl a "viszonyból" nem lesz több, és egyszer kihül, ezzel lehet, hogy többet veszítek, mint amit kapok egy viszonnyal. Különben is a barátok nem vonzódnak testileg egymáshoz, a mi kapcsolatunk addig jó volt, meghallgattuk egymást, számíthattunk egymásra, elsõsorban nem férfi és nõ voltunk, hanem barátok, akik õszintén beszélnek bármirõl. A másik dolog, ami zavar, az-az, hogy nagy nõcsábász, ha megkaparint egy nõt, és elmúlik a varázs, már megy is tovább. A nagymamám mindig azt mondta, hogy ne válassz szándoksan rosszat, mert azt kaphatsz véletlenül is. No, mire megfogalmaztam volna neki a kétségeimet, már meg is csókolt, ami zavarbaejtõen jól esett, káprázatos volt (bár azt hozzá kell tennem, hogy évek óta nem csókolt már meg férfi ), ezért nem is toltam el magamtól, a kétségeim abban a pilanatban nem voltak fontosak. Jó pár percig ültünk ott a fatörzsön, majd megkérdezte, hogy akkor megyünk lovagolni? Naná, eredetileg azért jöttem, csak te megpróbáltál eltéríteni attõl a szándékomtól. Szóval lóra szálltunk, és boldogan beszélgetve, nevetgélve megindultunk, annyira felvolt dobódba, hogy egyszercsak azt hallottam, hogy Yííhááá, és elkezdett vágtázni. Az alám adott, mindaddig a nyugalom szobrának tekinthetõ Baba is váratlanul kilõtt, minden elõzetes jel nélkül a poroszka sétából beugrott vágtába, úgy robogott velem, mint egy gyorsvonat, amitõl én teljesen pánikba estem. Még sohasem vágtáztam, eddig még nem jutottam el, és azt sem nagyon tudtam, hogy most mit csináljak, amivel sikerül a lovon maradnom, és megállítanom. Ösztönösem a lábam (térdem, lábszáram) rászorítottam/ráfontam a ló oldalára erõsen, és amit tudom, hogy nem szabadna, a szárba kapaszkodtam erõsen, és húztam volna vissza, de mintha nem csináltam volna semmit. Amire még emlékeztem, az-az, hogy ilyenkor körre kellene állítani, de egy hosszú földúton robogtunk aminek két oldalán mély vízelvezetõ árok húzodott, sehol nem láttam erre alkalmas helyet, így amikor már közel értünk Zsolthoz, elkezdtem neki kiabálni, hogy nem tudom megállítani. Azt hiszem ekkor kapcsolt, hogy a nagy hévben elfelejtette, hogy alig gyenge kezdõvel ment lovagolni, lassított, majd amikor melléértünk, mellénk jött, és megállította a lovat. Remegtem minden ízemben, csak az Úrnak, és a ló jóindulatának köszönhetem, hogy rajta tudtam maradni, úgy kellett leszednie a lóról, mert annyira remegtem, hogy meg sem tudtam mozdulni, a szembeszél kicsalogatta a könnyeket a szemembõl, a kezemet a szár megvágta, annyira húztam (szerencsétlen ló, kapott egy vandál lovast, és persze még arra gondoltam, hogy mondjuk nasit és üdítõt, na meg pokrócot vigyek, hogy meg ne fázzunk, de otthonfelejtettem a kobakot, meg a kesztyût). Amikor végre megéreztem a biztos talajt a lábam alatt, elkezdtem ököllel ütlegelni, azt hiszem ezzel vezettem le az ijedtségemet, magához szorított erõsen, de jó pár percbe beletelt, mire újra felültem, és visszaindultunk. Tudom, hogy választ szeretett volna tõlem, de amikor megérkeztünk, csak azt kérdezte meg, hogy minden rendben van-e, haza tudok menni? Mondtam, hogy persze, meg utánaszóltam, hogy majd beszélünk jó? Én még ugyanis nem válaszoltam. Erre azt mondta, hogy akkor mi volt az a csók? Ne merj kikosarazni. Elnevettem magam, és elindultam haza. Bocsánat, ez folytatásos lesz, mert most sincs több idõm...

[jeansgirl]

..és a folytatás, ahogy ígértem ;) Este már nem hívott fel telefonon, pedig vártam a hívását, kicsit ideges is voltam, hogy talán elrontottam valamit, vagy megsértettem valamivel, nem õt akartam bántani, nem õ tehet arról, hogy még nem tudok rendesen lovagolni, rengeteget kellene még gyakorolnom, csak annyira jó volt a múltkor is vele, hogy bele sem gondoltam abba, hogy töténhet olyan váratlan dolog, amit nem tudok majd kezelni. Hétfõn kora délután jelentkezett, elmondta, hogy azután, hogy elváltunk, õ visszament a lovakkal Ibi szüleihez, majd felpakolta a lovakat a futóra és hazaindult. Mire hazaért már 9-is elmúlt, így nem akart zavarni, megnyugodtam, akkor mégsem haragudott meg rám. Ígérte, hogy este még felhív, mint a régi szép idõkben, és nevetett. Nos régen, amikor még nem volt nõs, és még csak vezetékes telefonunk volt nekünk is és nekik is (a mobilt csak hírbõl, meg filmekbõl ismertük), esténként sokszor beszélgettünk telefonon, volt hogy órát, másfelet is egyhuzamban, mindenfélérõl, vagy a kanapé sarkában kuporogtam, vagy az ágyban feküdtem, és beszélgettünk, hihetetlenül jó volt, a beszélgetéseinknek álltalában valamelyikõnk anyja vetett végett, ránkszólt, hogy mostmár fejezzük be. Este felhívott, ahogy ígérte, sok mindenrõl beszélgettünk, de pont arról nem, ami szerintem mindkettõnket a leginkább foglakoztatott, arról, hogy mi legyen velünk. Kínosan kerültük a témát, én azt vártam, hogy õ említse meg, õmeg gondolom azt, hogy én. Ezt követõen azonban napokig nem hívott, amitõl kezdtem egyre vacakabbul érezni magam, még megfázás szerû tüneteim is lettek. A húgom rámszólt, hogy miért nem hívom én fel, még az is jobb, minthogy itt örlöm magam feleslegesen. Mondtam neki, hogy ááá, inkább várok még, lehet, hogy közben talált valakit, és azzal van, nem akarom zavarni. Máskor ez a gondolat nem zavart, sõt maga a tudat sem, hiszen rendszeresen beszélgettünk az éppen aktuális barátnõirõl is, de most ez a gondolat zavart, nagyon. Felhívtam a barátnõmet is, valakivel kellett beszélnem, mert túl ideges voltam már, a barátnõm meghallgatott, és jót derült rajtam, mondta, hogy "te beleszerettél", ááá, dehogy, tudod, csak kedvelem, bár azt nagyon, és talán egy kicsit vonzódok is hozzá, de ez nem szerelem. Erre a barátnõm azt mondta, hogy akkor mi, nem csak egyféle szerelem létezhet, az ember sokszor, sokféleképpen éli meg (és ezt én is tudhatnám), most ez más, mert régóta ismerjük egymást, és egy barátságból alakult ki, ilyet még nem éltél meg. Lehet, hogy nehéz tudomásul venni, de nem venni róla tudomást hülyeség. Mióta is vagytok barátok, és mennyi idõ telt el úgy, hogy nem is találkoztatok, és nem is beszéltetek, rengeteg. Ha nem jön össze hosszútávon, akkor mi lesz, ha elveszíted, az, ami eddig éveken keresztül, nem találkoztok, na bumm, de ha megsértõdik, mert gyáva módon megfutamodsz, akkor is elveszítheted, és még csak nem is volt benne semmi élvezeted. Hát fogadd el, amit az élet felkínál, és ne légy gyáva! Ha nem lesz több majd belõle, csak egy kellemes kis kaland, lelább lesz egy kellemes emléked. Õ most bevállana egy ilyet, csak hogy egye a kefét a "troger" (ez a volt párja). Hhúúú, a tyúkanyó barátnõm aztán tudja, hogy tegyen még bizonytalanabbá, most gondolkodhatok azon, hogy hogyan tovább, és azon, hogy jó lenne, ha tényleg nem lenne a képben másvalaki, mert szeretném tisztázni vele a helyzetet. Így döntöttem, felhívom, lessz ami lessz, felhívtam, és örült, és megbeszéltük, hogy a hétvégén ismét találkozunk. Megnéztem az idõjárás elõrejelzést, esõs vacak idõt jeleztek, de kár, így sajnos beszorulunk a lakásba. A húgom dolgozott egész hétvégén, gyerekek lebeszélve, most nem jönnek, mamáznak, teljesen egyedül leszek, beszélhetünk nyugodtan. ;) Megszerveztem, lebeszéltem, és majdnem minden sikerült is úgy, ahogy terveztem. Szombaton délelött csengettek, rohanok kaput nyitni nagy sunggal, erre látom a bátyám Rebi és Máté állnak a kapuban. Megkérdeztem, hogy hát ti? Jöttek a mamához, de õ elszólta magát, hogy elugrik Etihez a létráért, erre Rebi és Máté nagy boldogan ugrotak, hogy õk is jönnek. Na, beengedtem õket, Rebi rohant elõre, fel a lépcsõn, már az ajtóban elkezdte lehúzni a saras nadrágját, és mondta, hogy Eti mászit. Erre mondtam neki, hogy Eti nem mászik, te meg húzzad visszafelé a nadrágodat, mert kint játszani ez nagyon jó, úgyis sáros lesz még, nem maradtok itt. Nem volt egyszerû menet kipaterolni õket, de sikerült, alig pár perccel késõbb megérkezett Zsolt. Mégis lehet valami ebben a szerelem dologban, mert eddig csak szimplán örültem, ha látom, most meg a vér csak úgy lüktetett az ereimben, a szívem majd kiugrott a helyébõl, megcsókólt, ez is hiányzott már. Most együt vagyunk, (csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy "baráttal" hihetetlenül jó tud lenni a szex), sajnos van közöttünk 60 km távolság, és az élete, a munkája jelen pillanatban még oda köti. Így nem tudunk minden nap találkozni, beszélünk telefonon, és várjuk a személyes találkozásokat nagyon. Felvetette, hogy mi lenne, ha esetleg én költöznék, erre kicsit mérges lettem, az elsõ "nagy" szerelmemmel ezt a játékot már eljátszottam, õ 120 km-re volt tõlem, és õ is azt akarta, hogy én adjam fel az eddigi életemet, akkor már naív módon hajlottam is rá, csak hogy együtt legyünk, amikor tök véletlenül megtudtam, hogy közben megcsalt, amikor nem találkoztunk, akkor azért õ vigasztalódott. Ez a régi sérelem még bennem van, és csak remélni tudom, hogy nem ismétlõdik meg a történet, egyelõre nem adok fel mindent, azt élvezem ami most van. JG

Edited by jeansgirl, 2011 október 25. - 14:04.

[chyki]

Juhéééé! Biztos nem lenne jobb neked mégis neked engedni? Mire jó a büszekség? Nem e inkább az volna büszkeség ha felvállalnál olyat, amitõl tartasz, de igenis megteszed - valakiért. Hmm? ;) Mondjuk nálam ilyenkor az a döntõ, hogy kinek van jobb - biztosabb keresete, kinek a végzettsége teszi lehetõvé a szabadabb mozgást, egyéb apróságok pl. a lovakkal nagyon nem egyszerû mozogni etc.... Nálunk Párommal ez nagyon hamar kialakult, mivel reggel és este a lovaimhoz köt, idehaza, igy eléggé hamar eldõlt hogy nem az õ albérletükben fogunk lakni, de azért még pár hónapig fenntartotta (haverokkal közös fõsulis albi) mintegy "menekülési útvonalként" De gondolom ez úgyis ráér még, no meg nem a véleményünk kérdezted, csak leírod ami a szívedben van.

Edited by chyki, 2011 október 25. - 22:15.

[jeansgirl]

Juhéééé!

Biztos nem lenne jobb neked mégis neked engedni? Mire jó a büszekség? Nem e inkább az volna büszkeség ha felvállalnál olyat, amitõl tartasz, de igenis megteszed - valakiért. Hmm? ;)

Mondjuk nálam ilyenkor az a döntõ, hogy kinek van jobb - biztosabb keresete, kinek a végzettsége teszi lehetõvé a szabadabb mozgást, egyéb apróságok pl. a lovakkal nagyon nem egyszerû mozogni etc....
Nálunk Párommal ez nagyon hamar kialakult, mivel reggel és este a lovaimhoz köt, idehaza, igy eléggé hamar eldõlt hogy nem az õ albérletükben fogunk lakni, de azért még pár hónapig fenntartotta (haverokkal közös fõsulis albi) mintegy "menekülési útvonalként"

De gondolom ez úgyis ráér még, no meg nem a véleményünk kérdezted, csak leírod ami a szívedben van.

Kedves Chyki!

Nyugodtan írd meg a véleményedet, ez egy fórum, és a fórum arra való, hogy megosszuk egymással a véleményünket bármirõl (na jó, szinte bármirõl), megvitassunk dolgokat. Nem haragszom meg a tanácsoknak, sõt, sok esetben még segítséget is nyújthatnak, bizonyos döntések meghozatalában, úgyhogy csak kösszönni tudom a tanácsodat.

Úgy gondolom (egyelõre), hogy az összeköltözés egy következõ lépés lesz, és egyelõre inkább a távlati célok között szerepel. Nem azt mondanám, hogy azért mert a büszkeségem visszatart ettõl, inkább azért mert úgy mint Zsolt, én is kialakítottam egy életet, egy független életet, és még a függetlenségemet nem akarom teljesen feladni, egyszerûen azért, mert még korainak gondolom. Régóta ismerjük egymást, az igaz, de csak nemrég futottunk össze újra, most más érzések kerültek elõtérbe, de még minden nagyon friss (5 napos), egyszerûen még korainak tartom ezt a lépést. Mondhatnám azt is, hogy a józan eszem az akadálya. Én szeretem munkámat, a kollégáimat, jó velük együtt dolgozni, szeretem a kis házunkat (az enyém és a húgomé felesben), fõleg azért mert az öcsém apukájától örököltük, és ezért nagyon drága nekem. Úgy formáltuk, alakítgattuk, ahogy nekünk jó, és ha eladnánk nem kapnánk annyit érte, mint amennyit ér, amibe került. Na, és én szeretek itt lakni, mindentõl függetlenül, a húgom ugyan szíve szerint menekülne a kis falunkból, és könnyebben meg is szabadulna a háztól, de szerencsére figyelembe veszi az érzéseimet.

Zsolttal a hétvégén errõl is beszéltünk többek között, én is érzem, hogy nem jó ez a távolság, hogy nem lehetünk minden nap együtt, hogy telefonon tudunk beszélni, és közben nem látom az arcát, vonzó mosolyát, igézõ szemeit, de próbálok erõs és türelmes lenni, és majd kialakul.
Valóban meg sem fordult a fejében az, hogy Õ költözzön, hogy komprummisszumot kössünk, azt ajánlotta fel, hogy én költözzek oda. Igaz õ gazdálkodik, az állatok és a föld odakötik, van ugyan jószággondozója, de azért állandóan nem tudja magát szabaddá tenni. Így egyelõre élvezzük egymás társaságát akkor, amikor erre lehetõségünk van, és örülünk minden együtt töltött idõnek, ez is több, mint a semmi.
Szeretem benne azt, hogy nem fél beszélni az érzéseirõl (szerintem ritka az ilyen férfi) , kedves szavakat mond (bár azt észrevettem, hogy nem azt mondta, hogy szeretlek, hanem, hogy de imádlak, remélem innen már csak 1 lépés lesz a szeretlek ).

JG

[jeansgirl]

Egy kis színes a hosszú hétvégérõl nõi szemmel - inkább nõknek (a férfiak ezt úgysem értik ) Mielõtt elkezdeném kis beszámolómat, annyit azért megjegyeznék, hogy ne irigyeljetek, nem lábat lógatni mentem el rövid 3 napra Zsolthoz, hanem dolgozni, mert szabad napot adott a jószággondozóknak, hmm, csak én a fizetésemet természetben kértem tõle. A hétvégi együttlétünket elmeséltem a barátnõimnek is (imádom ezeket a beszélgetéseket), a kékharisnya barátnõm megóvni próbál a csalódásoktól, ezért már akkor le szeretni rángatni a földre, amikor én még olyan szívesen lebegek, figyelmeztet, hogy legyek óvatos, mert minden csoda véget ér egyszer, és majd nyalogathatom a sebeimet. Tudom, de most boldog vagyok, és nem szeretnék azon rágódni, hogy mi lesz ha..., fejben tudom, hogy az is eljön egyszer, de hogy mikor, az rajtunk is múlik, én, az én részemrõl megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy ez minnél késõbb következzen be. Most olyan szenvedélyt élek meg, amit eddig még nem sokszor volt alkalmam, lehet, hogy pont ez a tûz fogja hamar ellobantani, nem tudom, de most nagyon jó érzés, hogy szeretnek, olyan mintha kétfelöl sütne rám a nap. A tyúkanyó barátnõm lehurrogta a kékharisnyát, hogy ne fesse az ördögöt a falra, inkább õ is vegyen példát rólam (látnotok kellett volna az arcát, még, hogy õ mégegyszer egy pasival kezdjen, inkább felszántja a határt), minden nõnek szüksége van arra, hogy szeressék, tart ameddig tart, majd ráérek akkor sajnálni, ha véget ér, majd segítenek nyalogatni a sebeimet. A barátnõm is elmesélte, hogy amíg én élveztem a Zsoltnál végzett munka fizetségét, addig õ is meghívta magához vacsorára azt a fiatal srácot, akivel nemrég megismerkedett, a desszert õ maga volt. Elmondta, hogy megadta a címét a srácnak. Elkezdte készíteni a vacsorát, amikor már közeledett a randi ideje, elment tusolni, de utána már csak egy csikés kötyényt vett magára, hogy az ételtõl rá ne csapódjon valami. Megcsörrent a kaputelefon, leszólt a srácnak, hogy jöjjön fel, az volt aterve, hogy csak egy szál csipkés kötényben nyit ajtót, az meg úgy meg volt rémülve, hogy nem mert egyedül felmenni hiába könyörgött neki a barátnõm. Így a barátnõmnek magára kellett ölteni egy ruhát, és leszaladni, hogy beengedje. Megvacsoráztak, a srác félénken fogyasztotta el utána a desszertet. A barátnõm szerint, lehet, hogy nem volt olyan jó ötlet mégsem egy 25 éves sráccal kezdenie, én mondtam neki, hogy az már majdnem a gyereke lehetne, de hát nem hallgatott rám. És akkor az én történetem (kicsit cenzúráznom kellett, a sikamlósabb részeket kihagyom, mert nem szeretném ha kitiltanának a fórumról): Még a csütörtök esti telefonbeszélgetésünkkor megállapodtunk abban, hogy most én megyek Zsolthoz, mert õ nem tudna eljönni, legalábbis csak nagyon rövid idõre, én viszont több napot is nála tudnék tölteni, és segíteni is tudok az állatok körül, így még valami programot be tudunk iktatni. Azt beszéltük meg, hogy õ jön értem kocsival, mert úgy is jönne Ibi szüleihez, és majd haza is hoz, így nekem csak azzal kellett törõdnöm, hogy a holmimat összekészítsem. Lehet, hogy azt hiszitek ez egyszerû feladat, pedig negyon nem az. Készítettem dolgozós holmikat (meleget is), kényelmesebb szabadidõ ruhákat, és olyat is amiben elmehetek vele valahová, éppen csak estélyi ruhát nem tettem a kupacba. Elõszedtem a közepes méretû böröndömet, és meglepõdve tapasztaltam, hogy nem férnek bele. Nem volt mit tenni, elõ kellett szednem a nagy bõröndöt, mert nem szerettem volna sem a gumicsizmám, sem a bakancsom otthon hagyni. Ez a bõrönd szépen megtelt, de én annak is örültem, hogy végül is belefértem egybe, pedig a kis varrós dobozomat, az elsõsegély csomagot is eltettem. Pénteken már, bent az irodában is izgatott voltam, a kolléganõim jókat mosolyogtak rajtam, hogy mindenkivel milyen elnézõ vagyok ma, és hogy szárnyak nélkül is repdesek. Amikor hazaértem még gyorsan elintéztem mindent, majd elkezdtem készülõdni, hamar elkészültem, így bekapcsolatm a tv-t, de nem igazán tudott lekötni. Kicsit aggódtam Gasztonért, hogy jó ötlet-e itthagynom, bár Tomi megígérte, hogy gondját viseli rendesen, így letettem arról, hogy magammal vigyem, még ezen morfondíroztam, amikor meghallottam, hogy bekanyarodott egy autó a bejáróra. Rohantam ajtót nyitni, menet közben az eszembe jutott két dolog, az egyik az, hogy két ember között a legrövidebb út egy mosoly, annyira jó volt látni, ahogy rámmosolygott látszott rajta, hogy egy picit õ is izgul (kicsit olyan mintha tinik lennénk). A másik dolog, hogy már attól száguldozik a vér az ereimben ahogy rám néz, amikor a szemünk találkozik az az elsõ csók, amikor a kezünk összeér, az a második, és az ajkaink találkozása már a harmadik csók. Nem tudom, hogy mi ez, de bármi legyen is nagyon jó érzés! Szeretem a szenvedélyességét, azt, hogy szórakoztató, bár nem tökéletes, mert nincs türelme, gyorsan felhúzza magát, bármirõl lehet vele beszélni, de ha számára kellemetlen a téma kitérõ válaszokat ad, és hát egy nagy nõcsábász. Viszont ismeri a múltam, a titkaim nagy részét is, nem kell magyarázkodnom, és mentegetõznöm elõtte. Megkérdezte, hogy indulhatunk-e, mondtam, hogy igen, csak hozom a cuccaimat. Kivonszoltam a bõröndöt, amikor meglátta elnevette magát, elõször azt hitte, hogy csak viccelek, majd amikor rájött, hogy pedig nem, megkérdezte, hogy tulajdonképpen akkor hány napra is megyek? Mondtam neki, hogy arra a 3-ra, amit megbeszéltünk. Erre megjegyezte, hogy már kezdett megrémülni, hogy hosszabb idõre beköltözök hozzá. Erre kapott egy gyomrost, és megfenyegettem, hogy ha így beszél, már indulhat is Isten hírével, és kulózhat egyedül egész hétvégén. Erre átvette tõlem a bõröndöt, és megjátszotta, hogy alig bírja betenni a csomagtartóba, de amikor beültem, és megkérdeztem, hogy akkor indulunk, már gyorsan betuszkolta. Amikor beszállt a kocsiba ránevettem, erre magához húzótt, és azt mondta, hogy "még nem is köszöntem neked rendesen" és megcsókolt, nem úgy, mint akkor amikor megérkezett, hanem hosszan, bensõségesen, kábítóan, majd a fülembe súgta, hogy hiányoztam neki már. Útközben mindenfélérõl beszélgettünk, nevetgéltünk, kérdezgettem a tanyájáról, mert én még nem jártam ott soha, útközben beugrottunk egy bevásárlóközpontba vacsinak és reggelinek valót venni. Amikor lekanyarodtunk a betonútról, és kiszállt kinyitni egy sorompót, ami elzárta a bejárót az idegenek elöl, így gondoltam, hogy helyben vagyunk, és érdeklõdve elkezdtem körülnézni. Tetszett amit láttam, a hosszú tanyaépület, melynek két végénél magas akácfák adtak árnyékot melegebb napokon, karámokat láttam, az egyikben lovakat, a másik az istálló épülethez csatlakozott, az istálló épület másik végében olyan nyári istálló féleséget láttam, amiben növendék marhák voltak. Egy másik hosszú épületetben disznók sorakoztak, majd a nyitott szinben a gépek, és bálák sorakoztak. Mivel már kezdett alkonyodni, ezért ennyit tudtam kinézni. Zsolt kiszállt, és kinyitotta a kaput, az érkezésünkre két kutya szaladt elõ, egy puliféle, édes kövér, barátságos kutyus, és egy komondor. Zsolt beállt az autóval az udvarra, majd becsukta a kaput, én addig a kocsiban maradtam, mert félek az idegen kutyáktól. Odajött hozzám, kinyitotta az ajtót, és azt mondta, hogy gyere, be szeretnélek mutatni valakiknek, majd bemutatta a kutyákat. Mondta, hogy símogassam meg õket, hagy érezzék az illatomat, mert õket nem szeretné megkötni, és csak akkor fogok tudni járkálni az udvaron, ha megismerkedünk. A kis feketével Bogárral nem volt gond, amikor megsímogattam a fejét, barátságosan nézett rám fekete gomb szemeivel, majd megnyalogatta a kezemet. A komondor, Sámson azonban felhúzta az ínyét, hogy a fogai jól láthatóak legyenek, amikor meg akartam símogatni, így mondtam Zsoltnak, hogy õt kihagynám. Erre rászólt akutyára, és mondta, hogy csak szereti ijesztgeni az embereket, de nem fog bántani, ezért hogy gyorsabban szabaduljak, imitáltam egy gyors simogatást, bár én ettõl a kutyától egyáltalán nem voltam nyugodt. Kipakoltunk a kocsiból, Zsolt vitte a böröndömet, meg pár szatyrot, és is megfogtam a maradék bevásárlószatyrot és elindultam utána. Sajnos nincs idõm most folytatni a történetet, így a folytatását rátok bízom Elhittétek mi, dehogy bízom rátok, abból nem sok jó sülne ki, majd én folytatom alkalomadtán...

[Mackó]

a folytatását rátok bízom Elhittétek mi, dehogy bízom rátok, abból nem sok jó sülne ki,

Te csak azt hiszed, hogy nem lenne jó!

[jeansgirl]

Te csak azt hiszed, hogy nem lenne jó!

Na jó, lehet hogy csak attól féltem, hogy esetleg feltételezitek rólam, hogy jártam gésaképzõbe, és ott profi módon megtanultam hogyan deríti fel a nõ barlangját a férfi angolnája, és fordítva, pedignemjártam....


...és a folytatás:
Egy fehér hosszú tornácos épülethez mentünk, zöld színûre volt festve az ajtó, az ablakkeretek, és a zsalugáterek (imádom a zsalugátereket) is. Az ajtó egyenesen a konyhába nyílt, ami legelõször feltünt (a kupin kívül) az-az, hogy egy hosszú olajzöldes matt páccal bevont asztal két oldalán háttámlás paddal, a két végénél pedig 1-1 karfás nagy szék foglalt helyet, vastag narancssárgás huzatú szivacspárnákkal. A konyhaszekrény is legalább ennyire érdekes volt, karvastagságú farönkökbõl készült, ami narancssárgás páccal lett bevonva. Nem szokványos bútorokkal lett a konyha berendeve, de pl. a pad meglepõen kényelmes volt. Ami leginkább zavar, az-az,. hogy a konyha mindenfelé tele volt szerszámokkal, és szerszámos ládákkal pakolva, nem gyõztem kerülgetni, amikor megindultam Zsolt után. Már láttam magam a lelki szemeim elõtt amint elkezdem felszámolni ezt akuplerájt, el is döntöttem, hogy jó drága órabérben fogok dolgozni. A konyhából jobbra és balra is két ajtó nyílt. Jobbra indultunk el, kinyitotta az egyik ajtót, és mondta, hogy ez a dolgozószobája, majd a másik ajtót, ami a hálószobába nyílt. Letette a bõröndömet, és vigyorogva megjegyezte, hogy csak egy hálószobája van, ezt lehet, hogy nem említette, így kénytelen leszek vele megosztani az ágyat, mármint ha ragaszkodok az ágyban alváshoz, bár az istállóban és a padon is kényelmetlenebb lenne. Erre mondtam neki, hogy persze, hogy ragaszkodom az ágyhoz, fõleg mivel a munkámat természetben kell "kifizetnie", és a drága órabérem miatt jó sokat kell majd itt idõznünk. Erre nevetve elkapta a derekamat, és az ágyra döntött, rámfeküdt, és azt mondta, mindent megad, amit csak tud, sõt mit szólnék egy kis elõleghez, csak hogy jobban menjen utána a munka. Beszívtam férfias iilatát, õrjítõen kellemes volt, és elkezdtünk ölelkezni, csókolózni, nem ellenkeztem, nem is tudnék, olyan hatással van rám, amit soha nem is gondoltam volna, bár ez ilyesztõ is egy kicsit. Mindig azt gondoltam, hogy már nem tudok szerelmes lenni, úgy értem, hogy másba Sz. Zs.-n kívül, és tessék, tévedtem. Sz. Zs. mindig is különleges lessz a számomra, de most nem õ jár a fejemben napközben, és nem róla álmodok esténként, nem õt várom repesve, nem az õ csókjait és ölelését élvezem annyira, kicsit meghalványult most az a kép. Sokáig megelégedtem azzal, jól elvagyok szerelem/szex nélkül, ha ezt nem tudja nekem megadni Sz. Zs. akkor nem kell, megelégedtem azzal, hogy viszonylag jól élek, kerül étel az asztalunkra, vannak barátaim (CSODÁS BARÁTAIM) a családomra számíthatok, van munkám, amit nem mellesleg szeretek, és elkönyveltem, hogy az ember az életben nem kaphat meg mindig mindent. Komprommisszumokra kényszerülünk néha, lemondásra és megalkuvásra. Persze nem mondom azt, hogy nem volt néha hiányérzetem, dehogynem. Na elkalandoztam, késõbb körbevezetett, Elmondta, hogy Bogár és Sámson acsengõk, és két kenel felé mutatott, ahol két gyönyörû németjuhász kutya feküdt meglepõen nyugodtan, és azt mondta, hogy õk az éjjeliõrök, ezért éjszaka nélküle ne kóvályogjak az udvaron. Bementünk az istállóba, már besötétedett, ezért felkapcsolta az udvari nagy villanyokat, és az istállóban is a lámpát, kéz a kézben sétáltunk át, közben elmondta, hogy a körbekerített területen kívül is egy darab föld még az övé.
Az istállóban volt bent egy herélt almásderes nagytestû fogatosló, Ráró, ami méla unalommal vette tudomásul a megjelenésünket, a szintés fogatosló Csillag, egy szürke kanca a 2 hónapos csikójával, Kacérral, és a már ismert Baba, a pej kanca, akit ugye már ismerek, és Sólyom a fekete herélt, akit szintés ismertem már, hiszen Zsolt ezen lovagolt. Sólyom elégedett böbögéssel fogadta a Zsoltot, aki odament megsímogatni, majd odamentünk Csillaghoz és a csikójához. A kiscsikót szerettem volna megsímogatni, de elég félénken húzódott az anyja mögé, így nem sikerült. Az istálló végében két fejõstehén volt még, mint kiderült ekeznek a tejét adja a növendék marháknak, mert sokkal szebben fejlõdnek, a növendékmarhák az istálló másik végén nyiló ajtón át közelíthetõk meg, ott van meghosszabításként egy eresz, amely vastagon be volt szalmázva, és 9 db növendék marha volt itt egy karámban. Amikor kijöttünk egy nagy nyitott eresz alatt láttam gépeket, meg körbálás szénát és szalmát, és disznólak sorakoztak egymás mellett. Amikor visszaindultunk, akkor Zsolt még megemlítette, hogy van még 5 ló a tanya melletti karámban, ezeket vágás elöl mentette meg, még nem tudja mit kezd majd velük, de már a sötétben nem láttam belõlük sokmindent.
Bementünk, mondta, hogy átöltözik, és kimegy ellátni az állatokat, én meg addig üssek össze valami vacsorát. Én is átöltöztem, és kiindultam a konyhába, elkeztem elkészíteni a vacsorát (gombás, sonkás, sajtos melegszendvicset és gesztenyepürét), közben a szerszámokat elkezdtem összepakolni a ládákba. Elõszedtem a tányérokat, és megterítettem, majd kimentem Zsolt után, az istállóban találtam meg, de nem õ vett észre elõször, hanem a komondor, aki most is a miheztartás kedvéért rámvicsorgott. Én félek ettõl akutyától, mondtam is Zsoltnak, hogy ez a kutya sosem fog velem megbarátkozni, erre rászólt a kutyára, aki kioldalgott az istállóból. Segítettem neki egy kicsit, majd kézenfogva mentünk be, megvacsoráztunk, italt töltött, nekem mazsolabort (hmm, talán egyszer említettem neki, hogy szeretem, és emlékezett rá) magának whiskyt. Most azt is megtudtam, hogy mi van a bal oldali két ajtó mögött. Az egyik a kamrát rejette, a másik a fürdõszobát, a helyiséget egy hatalmas kád uralta. Ezt ki is próbáltuk (együtt ), majd eltettük magunkat másnapra . Reggel egyedül ébredtem, jólesõen nyújtózkodtam, olyan érzésem volt, mintha most megtaláltam volna ahelyemet, amit olyan régóta kerestem. Felkeltem, letusoltam, felöltöztem, és elkezdtem reggelit készíteni. Sonkás rántottát, virslit fõztem, kávét és kakaót és pirítóst készítettem. A szobában felhalmozott ruhakupacot összeszedtem, és bekészítettem egy mosást a gépbe. Megreggeliztünk, Zsoltnak el kellett szaladnia 2 órára, én meg addig elkeztem a szobát kitakarítani, az ágy alatt találtam egy nagyon porcicás nõi bugyit, amit dobtam a szemeteszsákba azzal alendülettel, és próbáltam nem is rágondolni, hogy kié lehet. Szellõztettem, porttöröltem, kipakoltam a mosógépbõl, és elindultam kiteregetni.
Amikor kiteregettem, odamentem a karámhoz, ahol a megmentett lovak voltak. A lovak tõlem a legtávolabbi sarokban álltak, egyszer csak hirtelen az egyik elkezdett kaparni, majd felkapta a fejét, felcsapta a farkát, nyerített, majd megindult felém, lefékezett tõlem pár méterre, és elkezdett felágaskodni, majd közelebb jött, és ismét felágaskodott, és döbbenten elkezdtem hátrálni, a ló meg nekirohant a deszkának. Ilyesztõ volt, nem is tudom, hogy mivel hozhattam így ki a sodrából, talán emlékeztethetem valakire, vagy az illatom emlékeztette valakire, nem tudom, ha errõl van szó, nem lehet szegénynek kellemes emlék. Egyszerûen megdöbbentõ volt, elmeséltem Zsoltnak is, aki szintén nem értette a ló reakcióját, de nyomatékosan megkért, hogy be ne menjek a karámba egyedül. Ezt mondania sem kellett volna, nem is lenne bátorságom.

Majd folytatom holnap, most rohanok...

[jeansgirl]

Elmentünk Csabára a kolbászfesztiválra, itt olyan ismerõsõkkel is találkoztunk,akiket mind a ketten ismertünk, csak már ezer éve nem találkoztunk. Vásárolgattunk kis kóstolókat kolbászokból, sajtokból, ettünk, ittunk, megnéztük a kézmûves kirakodó utcát, majd délután 3 körül Zsolt azt mondta, hogy lassan ideje "hazaindulnunk", tök jó volt ezt hallani tõle. Átöltöztünk, én bent szorgoskodtam, õ pedig kint az állatok körül, egy kicsit azért kimentem hozzá, megnéztem a disznójait, süldõk, és már nagy, leadás elõtt álló hízójai is vannak. Bekísértem az istállóba, és amikor a csikós kancát látta el, ottmaradtam, gondoltam bepróbálkozom a csikónál, de azt nem akart ismerkedni. Már nem is figyeltem rá, beszélgettünk, amikor egyszer csak éreztem, hogy valami megcsípi a pulóveren keresztül a karomat, mit gondoltok ki volt az, hát a kis Kacér csikó, Zsolt odavágott neki egyet, hogy erre ne szokjon rá, ezt nem értettem, de õ biztosan tudja, hogy mit csinál. Valahogy nem sikerült olyan jól kijönnöm az állataival elsõre, mint szerettem volna, remélem az idõ azért majd meghozza a gyümölcsét. Ismét tettem egy próbát, új adag ruhát vittem ki, illetve amik már megszáradtak beszedtem, és most is odamentem a karámhoz, hát az a lúú most is úgy rohant felém, amikor meglátott mint elõzõleg, tombolt, mint egy hülye, az biztos, hogy valami miatt nem szívlel, ha tehetné kitaposna és ez elég ilyesztõ. Inkább meghátráltam, és nem idegesítettem tovább a jelenlétemmel. Vacsora közben megosztottam Zsolttal ismét a kellemetlen élményemet, aki erre azt mondta, hogy majd meglátja mit tud belõle kihozni, azt észrevette, hogy neveletlen és harapós, ha nem tud vele mit kezdeni, legfeljebb megy vissza virslinek, amit sajnálna, mert jó kiállású paci, csak kicsit flúgosnak tûnik. Vacsora után megnéztünk egy filmet (Tengerre tata, imádom a két furcsa párost, Walter Matthaut és Jack Lemmont), majd ismét együtt "fürödtünk" a nagy kádban (nekem eddig ez is kimaradt az életembõl, mármint nem a fürdés, hanem a valakivel együtt "fürdés", hát így jár az, aki nem mer az életben kockázatot vállalni, és csak a biztosra megy, nem voltam egy férfifaló démon, legalább is eddig) ;) Hajnal kettõ körül arra ébredtem, hogy rémálmom volt a vadló miatt, most nem a karámban volt, hanem a házunktól nem messze egy szántón, amit a szemünk elöl egy nádas védett, hallottam a lóvak nyerítését, és kíváncsiságból elmentem megnézni õket. Amikor keresztül verekedtem magam a nádasom megláttam õket, viszont akkor észrevett ez a fenevad is is megindult felém fenyegetõen. Egyébként szép ló, nagy és nem sovány, sõt inkább kövér, gyorsan megfordultam, és elkezdtem szaladni, átverekedtem magam a nádason vissza, és rohantam be a kapunkon, szerencsére a ló még nem ért utol, örjöngött egy kicist a kapunk elõtt, majd felvetett fejjel és farokkal visszaügetett. Erre riadtam fel, teljesen leízzadtam ettõl az álomtól, megnéztem, hogy Zsoltot felébresztettem-e, de õ nyugodtan aludt, az én fejem még a karján nyugodott, szegénynek jól elzsibbadhatott már. Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, felkeltem, és kimentem a fürdõszobába, majd visszamentem, egy darabig még elnézegettem ahogy alszik, tetszett amit láttam, majd hozzábújtam, és én is visszaaludtam. Reggel egyedül ébredtem ismét, Zsolt már javában kint etetett, nyújtózkodtam egyet, majd felkeltem és felöltöztem. A konyhában már a reggelit készítettem, amikor megjelent az ajtóban, összehúzott szemmel nézett rám, és megjegyezte, hogy mit keresek ott, most akart az ágyban ébreszteni. Hát elkésett, de ha gondolja gyorsan visszafekszem, ha esetleg ágyba szeretné hozni nekem a reggelit. Annyira jó vele lenni, lehet hogy szexfüggõ lettem, ki tudja, de minden gondolatom körülötte forog, imádom, ha nincs velem hiányzik, már úgy próbálok mindent megszervezni, hogy a lehetõségekhez képest minnél több idõt tudjak vele tölteni. A munkahelyem kicist szétszórt lettem, ilyen sem fordult még elõ soha velem. Vasárnap kirándultunk, és mit gondoltok mit találtunk, hááát álmaim kis kastélyát, egybõl tudtam, hoyg nekem ez kellene, és akkor nem a tanyánkon foglalkoznék falusi vendéglátással, hanem pontosan itt. Gyönyörûséges, még így lepusztultan is, de megrenoválva egy álom lenne pihenéshez. Egy kis földszintes kastély, lóistálló, a végében egy mûhely, terménytároló nagy szin, kertitó, erdõ és legelõ tartozik hozzá. És nem mellékes, hogy több mint 10 km-el közelebb kerülnék Zsolthoz. No, de ez csak egy szép álom marad, ha nem nyerem meg a lottó 5-õst, mert még akkor sem tudok labdába rúgni, ha mindenemet pénzzé tenném, és ekkora hitelt nem tudok bevállalni. Vasárnap este még jobban kerestük egymás közelségét, valószínûleg mind a ketten éreztük, hogy az együttlétünk hamarosan véget ér. A hétfõ délelõtt is úgy telt el, hogy állandóan egymáshoz értünk, csókolóztunk, próbált rávenni arra, hogy maradjak még egy napot, de tudtam, hogy az sem lenne jó, és nekem is vannak halottaim, akikhez ki akartam menni a temetõbe. Hétfõn délután 2-kor elindultunk hozzánk, mind a ketten elég hallgatagok voltunk, bekísért, még velem volt egy kicsit, majd elbúcsúzott. Miaután elment megnéztem Gastont, hogy mi van vele, és meglepõdve tapasztaltam, hogy Tomi most tényleg rendesen gondját viselte. Vasárnap este beszéltünk telefonon, és azt mondta, hogy visszafelé azon gondolkodott, hogy én egyedül akarok kimenni a temetõbe, és ettõl elég ideges lett, úgyhogy, ne induljak el, megetet reggel és eljön, kivisz a temetõbe. Mondhattam volna neki, hogy nem egyedül mentem volna, mert az már elõre le volt beszélve, de nem mondtam, had jöjjön, inkább lemondtam az unokatestvéreimet, velük tudok máskor is együtt lenni. Úgyhogy együtt mentünk ki a temetõbe, közben meséltem neki a nagymamámról, és a nevelõ apukámról, akiktõl nagyon sokat tanultam. Szép idõ volt, és jó volt vele lenni! A rövid hétvégén csak pár órát tudtunk együtt lenni, de most csütörtökre kiveszek egy nap szabit, és együtt megyünk vásárolgatni, remélem ismét egy szép nap emlékével leszek gazdagabb, és majd. JG

[jeansgirl]

A húgom, mint pótmama... :yeah: Látnotok kelle, õ, aki hát finoman szólva is utálja a macskákat, most 5 kis árván maradt cicáról gondoskodik nap mint nap, csodálatosan, úgy, hogy én szinte alig tudok neki segíteni, mert ugye dolgozok. Azt, hogy ezt hogyan értük meg nem tudom, de nagyon örülök neki, most elõször érzem azt, hogy mi valóban testvérek vagyunk, és engem nem örökbefogadtak aszüleink. Eddig a húgom mindig zsörtölõdött, ha megesett a szívem valamilyen állaton, de nem nagyon volt a segítségemre, nem kaptam tõle támogatást, ez változott most meg, de inkább leírom, hogy mi is történt: Pótmamának lenni nagyon nem egyszerû, sõt, fárasztó foglalatosság, de valahogy mégsem teher, kínlódunk, ismerkedünk, és kezdjük megszokni egymást, és egyre jobban kezdjük megszeretni minden bajával és nyûgével együtt, mi ketten, a húgom és én, de fõleg a húgom, aki most szabin van otthon, és ideje egy részét a cicák gondozásával tölti. Már egy hete annak, hogy pénteken délután arra mentem haza, hogy a húgom a konyhában macskakaját készít dohogva, amikor meglátott elkezdett panaszkodni, hogy a "kis dögök" az õrületbe kergetik, órák óta azt hallgatja, hogy nyivákolnak, már a szomszádok is felfigyeltek rá. Megunta, mostmár megeteti õket, mondtam neki, hogy elkapott az utcán a szomszéd Judit néni, és megkérdezte, hogy nálunk sírnak olyan keservesen a kiscicák? Én, meg mivel nem tudtam semmirõl, mondtam neki, hogy biztosan nem, hiszen már nem annyira kicsik, és nincs semmi bajuk, élik boldog és gondtalan életüket, de ezek szerint tévedtem, mert mégiscsak nálunk sírnak. Na, leültem, és vártam, hogy Ildi elmondja mirõl is van szó, kiderült, hogy valóban a mi kertünkben nyivákolnak kiscicák, picik még, és nem is a mieink, vagyis valószínûleg valahol megfialhatott egy macska, és most elõhozta a kölyköket. Na, és persze arra volt esze, hogy itthagyja a kicsiket, órák óta azt lesi, hogy megjelenik-e egy potenciális anyajelölt macska, amire rá tudná sózni a kicsiket, de mind nagy ívben elkerülte õket. Most megeteti õket, meg biztosan agyonra is fagytak már, valószínûleg azért szirénáznak ennyire. Ildi kiment megetetni, én meg gyorsan átöltöztem, elõkerestem egy cipõsdobozt, kibontottam az egyik zsákot, amibe a hajléktalanoknak készítettünk már össze téli holmikat, és kivettem belõle egy polár pulóvert, amit beletettem a dobozba, majd kimentem. Ildi már etetett 3 kiscicát, de még hallottuk, hogy van a kertben valahol, de azt a részt már az udvari világítás nem világítja meg rendesen, így beszaladtam egy zseblámpáért, és kimentem megkeresni a cicát, könnyü dolgom volt, csak a hang irányába kellett mennem, és a körtefa tövében meg is találtam egy olyan picit, ami belefért a tenyerembe, és borzasztóan reszketett. Amikor felemeltem, felfigyeltem még valami mocorgásra, arra világítottam, és még egy cicát találtam, bár ez majdnem a duplája volt a picinek ami a tenyerembe volt, de azt is felvettem, gondoltam, mostmár összeszedek minden cicát amit csak találok, nem aprózom el, és elindultam velük a többiekhez. Amikor odatettem õket az edényhez elkezdtek lakmározni, úgy cuppogtak mit a kismalacok, a picike belemászott teljesen az edénybe, gondolom jólesett neki a langyos tej, nagyon ki lehetett már fázva. Amikor befejezték az evést, ismét elkezdtek nyifogni, ekkor felkapkodtam õket, és belettem az odakészített dobozba, és már csend is lett. Ildi rágyújtott egy cigire, mondta, hogy erre már nagy szüksége van, elmesélte közben, hogy az egyik cica a nagy kakast követte, aki menekült a "fura lény" elöl. Megbeszéltük, hogy bevisszük õket éjszakára, és majd másnap délelött kitaláljuk hogy mi legyen velük, és hogy hova tesszük õket. A kartondobozt beletettem egy nagy mûanyag ládába, mert abból nem tudnak szétmászni, a másik felébe pedig egy már nem használt tálcára készítettem macskaalmot, amit ügyesen használnak is. Este még egyszer megetettük õket, hogy az éjszakát csendben végígbírják. Szombat reggel még néma csend volt a ládában amikor felkeltem, belenéztem, és 5 hatalmas szempár meredt rám aranyos kerek kis fejecskékbõl. Amíg meg nem láttak néma csendben voltak, de amikor megláttak azonnal elkezdtek szirénázni, így gyorsan elkészítettem nekik a kaját és megettem õket. Hangosan cuppogva esznek, mintha még szopiznának, és közben morognak egymásra, az eteéshez kivettem õket, utána egy kicist még mászkálhattak is, majd visszatettem õket a dobozba, ahonnan a nagyobbak megpróbálták kimászni, szerencsére sikertelenül, viszont a próbálkozásba kellemesen elfáradtak, és hunytak még egyet. Amikor Ildi is felkelt, megbeszéltük, hogy hol lenne a legjobb helyük, és elkeztük megvalósítani, elõvettük az egyik kissebb takarmányos faládát, amit egy deszkával megfeleztünk, bevittük a kazánházba, mert itt nem fognak megfázni, és az egyik felébe beletettünk egy bekecset, a másik felébe meg kartonpapírra az etetõ tálat a vizet, és a tálcát az alommal, majd a cicusokat is, de kivettem még egy pulóvert a hajléktalanok csomagjából, hogy jó kis meleg fészkük legyen. A pulóver ujját levágtam, az egyik végét bevarrtam, és beletettem egy melegvizes palackot, ezt is beletettem a cicák mellé. Kis játék után, hamar melléfeküdtek a palacknak, és jót szundikáltak. Egyébként borzasztó, hogy mennyit bírnak enni, a kaját villámgyorsan eltüntetik, bár nem is az étel mennyisége a sok, hanem inkább sokszor esznek. Amikor végeztünk mindennel, és mentünk volna befele, fura hangra figyeltünk fel, csipogásra, de nem madárhang volt, hanem olyan kiscsirke csipogás. Nem értettük ezért elindultunk a hang irányába, és hamar fény is derült a fura hang forrására, ugyanis megláttuk a kotlót 7 pihe-puha pelyhes kiscsibével. A kiscsirkék szaladtak akótló után csipogva, majd a kotló leült és alábújtak. A húgom elkezdett szitkozódni, mondta, hogy ezt nem hiszi el, bolondok ezek az állatok, mindenkinek télvíz idejére jutott az eszébe, hogy utódokat hozzon a világra. Elnevettem magam, olyan szépek a csibék, picik, de nagyon elevenek, van köztük kopasznyakú, fekete, irombás és sárgák, az öcsémre leszek kíváncsi, ha meglátja õket, imádja a baromfikat. Elõvettük a másik használaton kívüli takarmányos ládát, kivittük oda a száraz fûcsomóhoz, ahol a kotló kiköltötte a csibéket, jól beszalmáztuk, betettük a csirkeitatót, talán itt késõbb fagy meg a víz, egy tálcára darát és tápot szórtunk, körbefóliáztuk, kockabála szalmával is körberaktuk, még a láda elejének a feléhez raktunk egy bálát, hogy minnél jobb helyük legyen a csibéknek. Behajtottuk oda a kotlót a csibék szaladtak utána. Az azóta eltelt egy hét alatt mindenki sokat nõtt, a csibék nagyon elevenek, mind megvan még, remélem meg is maradnak, az orozván kikelt csibék egyébként is sokkal többet kibirnak, mint a keltetett csirkék, és használják a kis fészküket, de napközben a kertben kapírgálnak javarészt, néha bebújnak a mami alá, majd szaladnak tovább. A cicák is nagyon elevenek lettek, már kevesebbet alszanak, játékosak, és a 4 nagyobb sokat nõtt, a kicsi is nõtt, de az még így is nagyon picike, még mindig elfér a tenyeremben, de nagyon életre való, harcol a kajáért, és a símogatásárt. Ildi rengeteget foglakozik velük napközben, ha nem alszanak, mennek utána, együtt teregetnek, vagyis még õ tereget, addig a cicák másznak fel a nadrágszárán, ott csüngenek, vagy a papucsán ülnek. Azt mondta, hogy villámgyorsan utolérik, nem mennek el tõle messzire, csak a közelében derítik fel a környezetet. A karjában hurcolássza õket, visszaviszi a melegre, ott játszik velük, eteti, langyosvizes ruhával törölgeti õket tisztára, hogy megszokják, késõbb majd nekik kell tisztára nyalogatni magukat, bár már mosakodnak maguk is, csak még kis esetlen mozdulatokkal. Az látszik rajtuk, hogy Ildit tekintik a pótanyjuknak, megismerik a hangját, és már szaladnak is elébe égnek álló kis antenna farokkal, símogatja becézgeti õket, igaz féregnyulványoknak, vagy vakarcsoknak hívja õket, de azt is olyan szerettel mondja ki, hogy elsem hiszem sokszor, hogy ez az én húgom, megváltoztatták, a szõrös szív már nem is olyan szõrös, valami megváltozott. Bár mondogatja nekik, hogy ezeket a símogatásokat jól osszák be, mert pár hónap múlva már nem foglalkozik velük, de ez biztosan nem így lesz, hacsak rá nem tudjuk venni a bátyánkat hogy a gyerekeknek szükségük lenne a kiscicákra, mert akkor pár hét múlva, ha megerõsödnek, és már esznek rendesen akkor megkaphatják. Csodák márpedig vannak, ugye, ugye??? JG

[Mackó]

"így gyorsan elkészítettem nekik a kaját és megettem õket." Egyszerûen nem megy ki a fejembõl az elírásod. Folyamatosan ezen vigyorgok.

[jeansgirl]

"így gyorsan elkészítettem nekik a kaját és megettem õket."

Egyszerûen nem megy ki a fejembõl az elírásod. Folyamatosan ezen vigyorgok.

Háát, így jár az, aki állandóan rohan, és nem olvassa át, hogy mit is írt le, csak firkál össze-visza, de legalább szereztem neked egy pár kellemes percet/órát???..

Természetesen nem szerepel az étlapomon sem a cicahús, sem a cica kaja, így nem ettem meg õket, csak megetettem, ;) mint azóta már sokszor a hétvégén, bár ennivalóak, fõleg a pici.
Élek a gyanúperrel, hogy nem biztos hogy a testvérük, mert jóval kisebb, mint a többiek, fiatalabbnak tûnik, de mostmár öszeszoktak, ha testvérek, ha nem. Dehát, mint írtam is, én aztán összeszedtem akkor este minden cicát, amit csak találtam, nem kérdeztem tõlük, hogy ki fia borja.
Egyébként apa azt mondta, hogy a szénában talált egy döglött kismacskát, meg egy nagyot, a kerítés mellett, ez elképzelhetõ hogy a mi kicsikéink anyja.

A hétvégénk arról szólt, hogy próbáltuk velük megszokatni az új rendet, azt, hogy nem állunk a rendelkezésükre a nap legnagyobb részében, mert mától már Ildi is újra dolgozik, így nem tudunk állandóan velük lenni. Már az etetéseket is ritkáztuk, hiszen elég rendesen esznek, így nem kell olyan sûrûn etetni õket, és a foglakozásokat is inkább a késõ délutáni órákra tettük. Egyébként szépen fejlõdnek, látványosan nõttek, persze kicsik még, de szépen formálódnak. Már jól eljátszanak együtt, készítettünk nekik egy pár gumi játékot be, lógattunk fel is, amit pacsizhatnak, az anyukánk bevállalta, hogy 2-kor, ha hazaér megeteti õket, így addig kell kibírniuk, aztán én érek haza fél 5- körül, majd este hétkor a húgom, így este lessz majd egy kis hancúrozás/játék lefekvés elõtt.
A legnehezebb feladat a gyerekek távoltartása volt, õk ugyanis állandóan a cicákkal akartak játszani, de most szigorúak voltunk, mivel hétköznap, napközben nem tudunk velük foglalkozni, és a napirendhez szoktatást a hétvégén kezdtük, így meg kellett érteniük, hogy nem lehet állandóan a cicákkal játszani.
A hétvégén beléjük tumickoltuk a féregtelenítõ tablettát is, amit majd 2 hét múlva meg kell ismételnünk, a bátyám is beadta a derekát, és azt mondta, hogy na, a téliszünetben elviszi õket, mindet, így már a jövõjüket is biztosítottuk. :yeah:

A mai reggelem így indult: Ildivel egyszerre 4-kor keltem, õ elkezdett készülõdni a buszra, én meg felkapkodtam a meleg holmijaimat, és kimentem, felkapcsoltam a hátsó udvar villanyait, enni adtam a cicáknak, majd a disznóknak a kevertet és vizet, utána a tyúkokat engedtem ki, enni, inni adtam nekik. A disznók megkapták a lucerna szénájukat, a csibék is kaptak enni, inni, adtam a kutyáknak és a nagy macskáknak is enni ( nagy macskák és nem nagymacskák sajnos), a két felnõtt, és a 3 növendék. A kiscicák addig mászkálhattak egy kicsit, 5-kor kaptak egy melegvizes palackot, és próbáltam a helyükre viszarakosgatni õket, ami már nem egyszerû feladat, mert alighogy visszateszem õket, már ugranak is ki újra, és rohhanak utánam, alig birom becsukni elõttük az ajtót. Az ablakból figyeltem egy kicsit még õket, egy kis ideig nyifogtak a csukott ajtónál, majd elindultak a helyükre. Mire beértem a házba, hogy magam is elkészítsem Ildi már elment dolgozni, így elkezdtem magam rendbe szedni, csak fél órám maradt erre, és ez majdnem kevés, nem jut idõm úgy rendbe szedni magam, ahogy szoktam, nehezen bírom már ezt az állandó rohanást hétköznap, úgy nézek ki, mint akit a kutya szájából rángattak elõ, meg úgy is érzem magam már hétfõn reggel, bele se szeretek gondolni, hogy mi lessz belõlem péntekre.

Szombaton, amikor kiértem a tanyára Negró a kapuban fogadott, valahogyan elszabadult, bár a láncot húzta magával, kinyitottam a kaput, próbáltam megrendszabályozni, hogy ne nyaljon agyonra, és ne feküdjön le elém minden második lépésemnél ez a fenevad házörzõ, és megnéztem, hogy mi manó történhetett a futójával, ehhez azonban jó messzire el kellett rúgnom a labdáját, mert mozdulni is alig bírtam tõle. Elszakadt a vezérdrót, bementem, és elõvettem a köteget, leszedtem az oszlopról a régi drótot (nem volt egyszerû a szar drótvágóval), és húztam ki egy új drótkötelet, most duplán. Mielõtt megkötöztem volna a másik végét is, ráhúztam Negró lánca végén lévõ karikát, majd a drót másik végét az akácfa törzse köré hurkoltam (ide az elõbb azt írtam, hogy horkoltam, de észrevettem az elírást ). Érdekes módon mire ezzel végeztem, már nem is éreztem az idõt olyan hidegnek.
Megetettem a kutyákat, macskákat, és indultam haza, kerékpározás közben már félig megfagyva hazafelé a tanyáról, úgy éreztem magam, mint ahogy egy lefagyott lószar érezheti magát, pedig még nincs is igazi tél, de valahogy most ezt a hideget kevésbé viselem el, mint korábban, kb. fél percenként meg kellett állnom az orrom kifújni, a szemem ki volt vörösödve a mettszõ ellenszélben.
Nem lett volna muszály kerékpároznom, de észrevétlenül felcsúszott rám 4 kg, na jó azért a ruháimon észrevettem a nemkívánt gyarapodást, bár eddig is volt rajtam pár kiló plusz (170/ 72 sem éppen ideális súly, persze lehetnék 10 kilóval könnyebb is), és nem szívesen cserélnék ruhaméretet, így eldöntöttem, hogy ezt leadom. Láttam, hogy jön velem szemben valami csoda a földúton, de nem tudtam kinézni, hogy miamanó lehet az. Még akkor sem pontosan, amikor közelebb ért, azt láttam, hogy lovak húznak valami kocsifélét, félrehúzódtam, úgyis meg kellett törölnöm az orromat újra, amikor elmentek mellettem ismerõs hang köszönt rám, de mégsem tudtam beazonosítani, hogy ki hajtja a régi római kocsira hasonlító, olyan könnyûfémszerkezetû valaminek tûnõ kocsit. Ilyet láttam már, azt hiszem talán fogatversenyen, de azért nem mernék rá megesküdni. Amikor hazaértem az unokanõvérem telefonált, és õ mesélte, hogy nemrégen ment el Zoli elõttük egy fura kocsit hajtott, így hát fényderült a fura szerkezetet hajtó, ismerõs hangú kilétére is, bár Zolival már évek óta nem találkoztam, ezért nem ismertem fel valószínûleg, meg azért, mert teljesen más irányba gondolkodtam, Kecskeméti László szokott a fogatával felénk járni, és most is azon a vonalon keresgéltem a hang tulajdonosát.

A másod unokatestvérem fogatozik, vagy kacérkodik a fogatozás (hmm fogatolás?? nem is tudom melyik a helyes kifejezés) gondolatával. :yeah:

[jeansgirl]

Karácsony szele...

Közeleg az év vége, lassan búcsút intünk a 2011-es esztendõnek, ijesztõen gyorsan eltelt ez az év is, már a karácsonyi céges bulit szervezzük, és a barátokkal az óévbúcsúztatót egyeztetgetjük, még 4 hetet dolgozok, és utána szabi, készülõdés a karácsonyra! :yeah:

Tegnap egy frissen érkezett beteg miatt a húgomnak picit túlóráznia kellett és lekéste a buszt, így elmentem érte, majd elmentünk együtt a mikuláscsomagokba megvenni az édességeket, hiszen már mindjárt itt a mikulás is! Több üzletben is jártunk, hogy mindent megvegyünk, és közben sikerült vennünk még pár ajándékot is karácsonyra. Nincs még meg minden, de most szépen haladunk, megpróbálom az ajándékvásárlást nem az utolsó pillanatra hagyni, de valahogy mégiscsak az ujjamra ég, mert minden évben van, amit a legutolsó pillanatban veszek meg. Kifaggattuk a családtagjainkat, hogy ki mit szeretne, már mindeki tudja, hogy több alternatívát kell mondania, és mi választunk közülük, így azért mégiscsak lesz benne egy kis meglepi, mert nem tudják biztosan, hogy mit is rejtenek a csomagok. A gyerekek mások, õk még az utolsó pillanatban is képesek megváltoztatni, hogy mire is lenne égetõen szükségük. Bár már ebben is rutinos vagyok, ennyi gyereknél az ember már kitapasztal dolgokat, és bár nem minden esetben az a fa alatt amit kértek, mégis általában az derül ki, hogy "pont ilyet akartam" ajándékot sikerült választani.

Vittem közben a hajléktalanoknak összekészített holmikat is, meg egy zsákba gyerekholmit is szedtem össze, meg kartondobozba már régóta csak ide-oda pakolászott plüss figurákat is.
Amikor a 2 nagy zsák nõi és férfi ruhát átadtam a hölgynek, megkérdeztem tõle, hogy van-e esetleg kapcsolatuk anyaszállóval, mert gyerekholmi és egy doboz játék is van nálam. A hölgy azt válaszolta, hogy õk nem állnak ugyan kapcsolatban anyaszállóval, de a nagycsaládosok eggyesületével igen, így ha gondolom azokat is otthagyhatom nála, és majd eljutattja, így azt is leadtam.

Sokakkal ellentétben én szeretem a karácsonyt, ez az év legszebb ünnepe szerintem, nem a vallási mivolta miatt, és nem is azért, mert a szeretetrõl szól, mert ha csak ez a pár nap szólna a szeretetrõl bele lehetne sz@rni,nem, ez egy családi ünnep nálunk (is), ami az együttlétrõl, az összetartásról szól. Ilyenkor biztosan mindannyian együtt vagyunk, együtt ünnepel az egész család, szenteste 13-an üljük körül az asztalt, jókat eszünk, beszélgetünk, régi történeteket elevenítünk fel, és az ajándékok kibontása már csak hab a tortán, ez inkább a gyerekeknek lényeges. Másnap pedig keresztszüleinkhez megyünk, és velük is ünnepelünk egy kicsit (velük nagyon összetartunk, mert az anyukám nõvérét az apukám báttya vette el, így elég szoros a családi kötelék). Én imádok ajándékozni, és látni, amikor egy jól eltalált ajándék láttán a megajándékozott szeme megcsillan, vagy bepárásodik. Imádok örömet szerezni másoknak, a gyerekeknek ajándékokat venni, ahogy õk tudnak örülni egy-egy jól eltalált ajándéknak, az leírhatatlan.
Már megvettem az adventi koszorút is, hiszen a hétvégén már meg kell gyújtani az elsõ gyertyát, és én már karaácsony elõtt pár nappal elkezdem feldísziteni a lakást. Ezt is szeretem az ünnepben, a fenyõ illatát, a színes díszeket, masnikat, fenyõágak minden felé, világítós díszek az ablakokban és kívül a házon. Tavaly készítettem egy ember nagyságú télapót, sokáig keresgettem hozzá a megfelelõ holmikat, még egy duriban találtam rá, majdnem mindenre egy helyen. Hetekig készítettem, szépítgettem és mikulás elõtt két nappal lettem úgy kész vele, hogy rámondhattam, ez egy télapó. Egy kötélhágcsón leeresztettük a padlásról, de kellõ magasságban volt ahhoz, hogy a gyerekek ne vegyék észre, hogy az egy bábú. Erre mi volt a keresztlányom elsõ kérdése, amikor meglátta, "Eti, mit csinál a mama a tetõn?", így most majd próbáljuk úgy feltenni, hogy a nagy fehér szakálla is látszódjon, ne keverjék össze a mamával.

A karácsony mindenhol lehet szép, én szeretem a városban, amikor az utcák és a fõtér már fel van díszítve, a karácsonyi vásárokat, a forgatagot, a feldíszített üzleteket, kirakatokat, a jégpályát, a karácsonyi zenét, a forralt bor és a sült gesztenye illatát (az ízét nem), a havas padokat, bokrokat, a zúzmarás fákat, de a tél és a karácsony lehet falun is szép, ennek is megvan a maga varázsos hangulata. Képzeljétek magatok elé a havas utakat (ugyanis nálunk nem sûrûn jár a hókotró, az autók letapossák a havat, oszt jó van), a vastagon zúzmarás fákat, amit a villany fénye gyéren megvilágít, a zúzmarás kerítéseket, a szépen feldíszített házakat, ahogy minden szonszéd készülõdik, várja a családtagokat. Amikor kilépek az útcára, és a készülõdés illata megcsapja az orromat, a sütemények és sültek illata, ami a házakból kiillan. Azt, hogy a szomszédok átköszönnek, és kellemes karácsonyt kívánnak. És szép a tanyán, ahol csak ott van csapás a hóban, ahol közlekedünk, és a földeken a szûz havat csak az állatok tapossák. Az õzek, nyulak, fácánok ilyenkor a tanyák közelében keresnek menedéket, élelmet. remélem idén fehér karácsonyunk lesz, nem azért, mert imádom a havat lapátolni, de inkább lapátolom, de ez számomra együtt jár az ünneppel. Szeretek ilyenkor megállni a tanyán a kapuban, és szétnézni a dombról, a fehér havon megcsillanó napfénytõl szikrázó tájat nézni. Nem szeretem a szürke, latyakos telet, de szeretem a havas táj látványát, a gyerekekkel szánkózást, a hóember építést, az önfeledt hógolyócsatákat, amikor az összeses gyerek rám ront, és megfürdetnek a hóban, ilyenkor szinte újra gyereknek érzem magam.
Gyerekkorunkban is csodálatos ünnepeink voltak, akkor még a titokban feldíszített fenyõ, és az ajándékok jelentették a szépségét, azzal együtt, hogy nem csak a testvéreim és a szüleink voltak velünk, hanem a nagyszülõk is. Amikor felnõttünk átszervezõdött a karácsonyi vacsora lebonyolítása hozzánk, és itt is maradt, nem baj, én még a készülõdést is szertem. Már azon gondolkozom, hogy az idén hogyan fogom feldíszíteni a lakást, átnézem a díszeket, kiválogatom, hogy mik kerülnek fel a fára biztosan, és mi az, amit már valami miatt kidobok, és ha kell, szétnézek még az üzletekben, és veszek még. Szeretem a nagy karácsonyfát, ami alá odafér a termérdek ajándék, és amit még 23-án este fel szoktam díszíteni. Nem követem az aktuális trendeket (bár volt ilyen évem), inkább felaggatok mindent, ami szép, ami valamiért fontos, ami régi, amihez szép emlék fûzõdik, ami kézzel készített, minnél csicsásabb a fa nekem annál szebb. Szeretem amikor a kisgyerekek körülállják és megcsodálják, amikor megfogdosnak egy-egy díszt, a csengettyûket megrázzák, rácsodálkoznak a csillagszóróra, és a gyertyát õk fújják el, és örülök annak, ha azt mondják, hogy "Eti, ez a leggyögyörûbb fa", még akkor is, ha ez nem teljesen igaz, de gazdagon díszített az biztos.
Amit csak tudunk elkészítünk elõre, a szármának például nem árt meg a melegítés, és a mézeslap is másnapra puhul meg. A jószágok ellátása nem extra feladat, azt mindennap meg kell csinálni, csak szentestén a délutáni etetést elõbbre hozzuk, hogy még mi is idõben elkészüljünk, felöltözzünk a családtagok fogadásáig.
Nagyon szeretek ajándékokat csomagolni is, ehhez mér jó ideje gyüjtögetem a kis kellékeket egy kosárban, van már gesztenye, makk, mogyoró, toboz, csipkebogyó ágastól, különbözõ színû levelek, amivel a csomagokat díszíthetem.

Majd még folytatom...

[jeansgirl]

Amikor megérkeznek a családtagok az ajándékokat beteszik a fa alá, iszunk egy aperitifet, majd leülünk az ünnepi asztalhoz vacsorázni. A bátyám gyerekei a vacsora tálalásakor jönnek utánam konvojban, és elõszerettel beavatnak abba a ténybe, hogy nekünk (nekem, Ildinek a mamának, meg Tominak) nem a Jézuska hozza az ajándékot, mint nekik, hanem apa és anya vásárolta meg, és még azt is elmondják, hogy melyik csomagban mi van, így már nem kell izgulnom a vacsora ideje alatt, hogy húú, vajon mit rejthetnek a csomagok, és nyugodtam megvacsorázhatok. Érdekes módon ilyenkor a gyerekek nem is annyira éhesek, és próbálnak gyorsan enni, hogy minnél hamarabb birtokbavehessék az ajándékaikat. Na, de nem úgy van ám, karácsony szentestén nem lézengünk el az asztaltól, nyugodtan ülve végig kell várniuk, amíg mindenki befejezi a vacsorát, minden fogást, és együtt megyünk a nappaliba ajándékokat bontogatni. Így a nyifi-nyafitól kezdve minden van, én már jólaktam, elzsibbadtam a széken, egyetek már gyorsabban, meg ne beszélgessetek már stb., de félig az asztal alá csúszva ülnek, meg állandóan kérdezgetik, hogy "de melyik ajándék az enyém?". Amikor végre mindenki végzett a vacsorával, és áttelepszünk a kanapéra, a gyerekek rohhannak elöl, egymást tapossák, és hordják oda mindenkihez az ajándékokat, sõt, aminél tudják, hogy mi van a csomagban, jó hangosan meg is osszák velünk, pl. hogy "mama ebben egy csúnya sál van", vagy "Tomi, anya szerint elég büdös ez a parfüm amit vettek, de akciós volt", én is kaptam már sok felesleges dolgot tõlük. Az unokanõvéremtõl állandóan valami giccses kis szobrocskát kapok, ami "annyira megtettszett neki, olyan édes, és egybõl én jutottam az eszébe, amikor meglátta", és az még nem tûnt fel neki, hogy nálunk ilyen porfogókat nem lát, és, hogy azok sincsenek kirakva, amiket õ hoz. Nembaj, karácsonykor ez is belefér. Az ajándékok kibontogatása után a tévé elõtt ülve még iszogatunk, eszegetünk, és közben régi történeteket veszünk elõ. Vannak olyanok, amiket már ezerszer felevenítettük, de még nem untuk meg, meg vicces kis történeteket, olyat mint pl. amikor a nagymamám elõször ment pestre apukámmal és a bátyámmal, aki ekkor olyan 4 éves forma lehetett. A trabival mentek valamit vásárolni, és a bátyámra rájött a szapora. Szólt a nagymamának, hogy "nagymami kakilni kell!". A nagymama, mivel semmi helyismerettel nem rendelkezett, és fogalma sem volt, hogy merre is induljon el a gyerekkel, így azt mondta, hogy "Sanyikám, próbáld már egy kicsit visszatartani". Sanyika bírta is vagy 3 percig, majd újra megszólalt, hogy, "de nagymami nekem nagyon kakilni kell, nem bírom már tartani". Háát, egy valamire való nagymama azért minden helyzetben feltalálja magát, nem volt ez alol kivétel a mi drága nagyikánk sem. Elõvett egy reklámszatyrot, és a trabiban Sanyika alá tartotta, aki elvégezte a dolgát, majd a nagyikánk bekötötte a szatyor száját, és a szatyrot beletette egy utcai kukába, és már mentek is tovább. Drága megboldogult nagyikám, de hiányzik is nekem az õ fõztje, olyan finomakat azóta sem ettem, a kemencében egy lábosban felforralt házi tej, ami nem futott ki, de a tetején a zsíros vastag föle úgy megpirult, mint a lepény teteje. Fõzött kakaót belõle, vagy tejeskávét, és frissen sütött kalácsot, vagy vajas cípót kaptunk hozzá. A kemencében egy cigánytepsiben, mindenféle zsiradék nélkül héjjában megsütött krumpli, vagy a kemencében fõzött babgulyás, mind isteni finom volt. Szerettem körülötte sertepelténi, szerettem nézni, ahogy a rétestésztát a fehér abroszon leheletvékonyra húzogatja apró kezeivel, én inkább megveszem a réteslapot, mert idõt tudok vele spórolni, pedig leírta nekem, hogy hogyan kell készíteni, talán, ha lessz idõm, egyszer nekiállok, és kipróbálom, ki tudja. Az utánozhatatlan fenéken aljú lepénye, isteni finom volt, a fánkja vagy a hókiflije, nem is folytatom, mert már csorog a nyálam, és majdnem a könnyem is. Erre is jó a karácsony, együtt a család, és megemlékezünk azokról, akik már nem lehetnek velünk, és örökké hiányozni fognak. JG

Edited by jeansgirl, 2011 november 24. - 15:25.

[jeansgirl]

Húúú, de régen írtam ide (Nem is hiányoltatok annyira, igaz???) Ez évi utolsó kis történetem: Egy kis csoda, így kartácsony környékén, avagy, ha elég Bátor vagy, és küzdõ, Nagy Ajándék lehet a jutalmad! Nem is olyan régen voltunk Gyulán a méz fesztiválon, vonattal mentünk, szeretem az ilyen utazásokat, ilyenkor az ember tapasztalatokat gyûjt. Megtapasztalja pl. hogy milyen szegény a vasút (tök hideg volt a vonaton, majdnem odafagytunk az ülésekhez, koszosak, lepukkantak az állomások), illetve az utunk kis települések perifériáin haladt keresztül, az ember ilyet nem lát, ha autópályán közlekedik. A szegénység szinte kézzelfogható és szívet szorongató, de láttam egy csodálatos ménest is. Zötykölõdtünk, bámúltam ki az ablakon gondolataimba merülve, egyszer csak az ablak elõtt megláttam egy lovat, majd még egyet és még egyet, erre már felkaptam a fejem, azt néztem, hogy nem látok sem kerítést, sem villanypásztort, így nem tudtam, hogy vajon mi tartja távol a lovakat a sinektõl? A lovakat már nem is számoltam, jó sok volt belõlük, egyszer csak az egyik megindult, majd elkezdett a többi is vágtázni utána, hát az ilyen látványt imádom!! Amikor megérkeztünk Gyulára, felkerestük az elsõ helyszínt, a sportcsarnokot, itt sodródtunk a tömeggel, kóstolgattunk, vásárolgattunk, egyszercsak a szemem sarkából észrevettem, hogy babakocsit szeretnének eltolni mellettem, ezért megpróbáltam még jobban félrehúzódni, hogy elférjenek. Ekkor megszólalt mellettem egy jól ismert, és régen hallott kedvesen csilingelõ hang, egy régen látott kedves iskolatárs, barátnõ hangja, aki teljesen meglepõdött azon, hogy itt találkozunk. Erika és a férje egy ikerbabakocsit toltak, és olyan boldognak, elégedettnek tûntek, amilyeneknek régen láttam már. Erikával középiskolában ismerkedtünk össze, ott jól elvoltunk, sokat buliztunk együtt, de valahogy úgy hozta a sors, hogy már csak akkor beszélgetünk, ha összefutunk valahol. Utoljára valamikor tavasszal találkoztunk, õ egy igazi napsugárlány volt, aki állandóan mosolygott, és csilingelõ hangon beszélt, kacagott, mindig örülök annak, ha látom, és fõleg annak, ha azt látom, hogy jól van, és úgy tûnik most jól van. Jó pár évvel ezelõtt mûtötték, majd kezelések sokaságán vett részt, volt idõszak amikor nagyon rosszul nézett ki. Találkoztam vele úgy, hogy kendõ, meg kalap volt a fején, mert kihullott a haja. Szerencsére olyan társat talált magának, aki ezekben a nehéz idõkben is mellette állt, és áll ma is. Azt is tudtam, hogy mindig is szerettek volna gyerekeket, de már nem is nagyon mertek reménykedni abban, hogy a vágyuk teljesülni fog, ezért kicist félve kérdeztem meg, és a picik kik (arra gondoltam, hogy rokon gyerekek lehetnek), erre nagy boldogan egyszerre rávágták, hogy az övék. Egy kisfiú és egy kislány, és gyönyörûek a picik, olyan jó volt így látni õket, végre ismét boldognak, és mivel valószínûleg sohasem találnátok ki a nevüket így inkább leírom: Nagy Bátor és Nagy Ajándék, és szerintem illik is hozzájuk. Ugye, csodák márpedig vannak, néha kicsik, néha kicsit nagyobbak... Ma monitorcsendre vágyom és mosolyra, karácsonyfa alatt halk csengettyûszóra. Kalácsba font szavak ízére, mesékre, Gyermekek áldó ölelésére. Sok-sok pihenésre, hógolyózásra, szánkózásra, a gyerekekkel hóember építésére, nagy beszélgetésekre, a család közelségére, és ezt kívánom mindenkinek, illetve azt, hogy teljenek mindenkinek úgy az ünnepek, ahogyan azt szeretné! Békés, Boldog Ünnepeket! JG

[amatőr]

Jeansgirl! Ha mindenki mindig ideírná, hogy várja az írásaid, egyrészt a sok egysoros közt alig lehetne megtalálni a Te "hozzászólásaid", másrészt az ilyen jellegû írások csak spontán, elvárások és felelõség nélkül jó. Ha százak reklamálnák elõre, nem írnál, nem mernél, vagy nem tudnál ilyen meghitten, bizalmassan írni... Én a magam részérõl inkább "titokban" olvastam a néha szinte az intimitás határát is súroló kedves beszámolóid. Szintén kellemes meghitt ünnepeket, és ( kis színesekben is megnyílvánuló) élményekben gazdag boldog új évet kívánok!

[jeansgirl]

Kedves Amatõr! Köszönöm szépen hogy bevallottad, néha "titokban" Te is olvasgatod egyszerû kis történeteimet, amikor megláttam a neved, nagyon megörültem, és gyorsan megnéztem, hogy vajon milyen kis történetet írtál ide, gondoltam bármi is lesz, biztosan élvezettel fogom olvasni, mint hozzászólásaid legtöbbjét. Nem is annyira a témára gondolok itt (és ez nem azt jelenti, hogy én nem érzékelem a problémákat, amirõl pl. a szociális topikban jelen pillanatban boncolgattok, és elvagyok mint hal a vízben, hanem azt, hogy úgy érzem hiába is õrlöm magam, és mérgelõdök, változtatni nem tudok a helyzeten/helyzetemen, feneketlen kútba kiáltott hiábavaló szó lenne csak), inkább a stílusod, és a felfogásod szeretem, azt ahogyan írsz. Nem ismerlek ugyan személyesen, de mindig szívesen olvasom a hozzászólásaidat, amik alapján egy nagyon szimpatikus ember lettél a számomra, még akkor is, ha Te állítod már nem az-az ember vagy aki régen voltál. A soraidból az jön le nekem, hogy egy szív ember vagy, aki nagyon hasolíthat felfogásra egy általam nagyon szeretett emberre (aki már sajnos nincs közöttünk), még akkor is, ha az eltelt évek alatt némi keményebb réteg rakodott is rád, kire nem, az élet néha bizony kemény tud lenni, és igazságtalan, ami a legtöbb emberen nyomot hagy. Tudod, valójában nem is azt hiányolom, hogy nem kapok visszajelzést rendszeresen arról, hogy valaki olvassa-e azt, amit ide leírkálok, hanem kicsit olyan érzésem van, mintha egy privát topikot vagy naplót írnék, mert legtöbbször csak a saját nevemmel találkozok itt. A mások által ideírt kis színeseket hiányolom, amiket oly szívesen olvasnék én is. Sajnos már az sem ír ide régóta, aki anno útjára indította ezt a topikot, talán nem követek el nagy hibát azzal, ha bevallom, hogy elõször Sheriff kis színeseit olvasgattam nagyon szívesen, és ahogy ezeket olvasgattam jutottam egyszer csak oda, hogy vettem a bátorságot, és leírtam az elsõ kis színesemet. És, bár tudom ugyan, hogy én sohasem fogok tudni úgy írni, mint õ, vagy te, ez mégsem tart vissza attól, hogy néha engedve a vágyaimnak leírjam azt, ami éppen történt velem, velünk, ami kedves, esetleg szerethetõ, romantikus, szomorú, vagy mások számára tanulságos lehet. Abban viszont igazad van, ha ez elvárás volna, valóban nem tudnám leírni, mert félnék tõle, hogy nem tudok megfelelni neki. A kis színesemet majd holnap írom le, ez inkább tanulságos lesz, és nem szerethetõ... JG

[amatőr]

Kedves Jeansgirl!

Én sem ismerlek, itt olvasgattalak, és nagyon tettszett minden sorod, legfõképp azért, mert annyi szív és lélek van benn, ami a mai világban, ha talán nem is annyira ritka kincs, mint amennyit látunk belõle, de sokkal óvatosabban osztjuk, és kapjuk, mint akárcsak néhány évvel ezelõtt. Szívderítõ a kivétellel "találkozni" de bizalmatlanabbak vagyunk talán, vagy megkeseredettek, nem tudom.

Sheriff írásai...
Nos a pacipont ilyen emberektõl, (van, volt egy pár...) lett egy sokkal jobb közösség, mint szinte bármely fórum. Van aki le is tudta írni, kis szines történeteit, van aki "csak" csupa szívvel és lélekkel része volt azoknak, volt aki aktívan tett is a kisebb -nagyobb közösségek kovácsolásáért, egyben tartásáért. Mindezt nemhogy nem érdekbõl, hanem áldozatokkal, melyekrõl õ, õk érezték legkevésbé, hogy áldozat volna.
Ma mindenkinek megvan a maga nyûgje - baja, anyagi, munkahelyi, társadalmi problémák, és ... nem tudom, az elõbb írtam, megkeseredés, bizalmatlanság, de valójában nem tudom, mi változott, veszett el, csak találgatok.
Te felhoztad Sheriffet, ennek örülök, mert nagyon jó példa erre a folyamatra. Mellette jónéhány név jut az eszembe, de nem fogok felsorolni, akiknek sokat köszönhet ez az ugyan mindig kicsit klikkes, de mégis egykor "nagyszívû" KÖZÖSSÉG, mely elvesztette, elherdálta ezt a kincsét, tõkéjét...
Szóba hoztad Sheriffet ha "csak" írásaira gondolok is már örök hálával tartozom, hogy olvashattam õket. 2004-ben olvasott történetei közül máig több az eszembe jut és mosolygok magamba, ahogy bevillannak a számomra elképzelt események részletei. ( És ne feledkezzünk meg a Gumiék hozzáadott értékeirõl se ! Micsoda helyek voltak a Vadnyogat, El Bocho, Csömöri, Avarszagú, Gyõri, vagy épp a priváttopik, ha csak a virtuális helyeket nézem is! )
Annak idején "nagybelépõmmel" a fórumra épp õt méltattam, kissé zavarba is jött, pedig talán nem tudja ezzel kapcsolatban mindig igyekszem visszafogni magam, csak nem mindig megy. (Most persze én is kissé zavarban vagyok, megtisztelõ sõt hízelgõ véleményed rólam, tartok tõle kicsit túlbecsülsz, de jól esik, és talán ezért locsogok még a szokásosnál is többet.
Nos úgy tûnik zavaros soraimmal visszakanyarodtam a jelenbe. s ha már a véleményednél tartunk, akkor ezt be is idézném
"én sohasem fogok tudni úgy írni, mint õ, vagy te".
Egyrészt úgy ne is akarj soha mint én, mert nálam kb. 1000* jobb vagy, én csak gügyörgök, ráadásul sokkal kevésbé arról írok, amirõl szeretnék, másrészt ne akarj úgy se írni, mint Sheriff vagy bárki más, hisz milyen lenne, ha csak hasonló stílusokat, színvonalakat olvasnánk, nem lenne olyan kellemes felfedezés egy-egy jó tollú szerzõ sosem. Hogy közülletek ki a jobb? Ki tudja, és kit érdekel, az Õ írásai számomra kiálták az idõ próbáját, a Tiéd ehhez képest friss élmény, az mindig más. Majd 5-6 év múlva, ha akarod, megírom, mi maradt meg bennem !


Felemlítetted, hogy saját megítélésem szerint sem az vagyok már, ki voltam, s ennek egyik fõ jele, hogy végtelen, és sokak számára semmit mondó hozzászólásaimmal tovább demoralizálom a jobb napokat megélt, számomra még mindig kitüntetett jelentõségû fórumot, pedig a téma elvben épp nem közösségépítõ, és semmit sem lovas.
Sokszor nyugtalan vagyok emiatt, érdemes-e konfrontálódni, akár megnem értettséget, bizalmatlankodást, ellenségeskedést generálni a "hülye politika" miatt.
Szeretnék mással törõdni, így erre tett satnya kísérlet volt az a topikindító, melyet ezek szerint elolvastál.
" Nem is annyira a témára gondolok itt (és ez nem azt jelenti, hogy én nem érzékelem a problémákat, amirõl pl. a szociális topikban jelen pillanatban boncolgattok, és elvagyok mint hal a vízben, hanem azt, hogy úgy érzem hiába is õrlöm magam, és mérgelõdök, változtatni nem tudok a helyzeten/helyzetemen, feneketlen kútba kiáltott hiábavaló szó lenne csak), inkább a stílusod, és a felfogásod szeretem, azt ahogyan írsz." írod, még jobban szûkítve, "úgy érzem hiába is õrlöm magam, és mérgelõdök, változtatni nem tudok a helyzeten/helyzetemen, feneketlen kútba kiáltott hiábavaló szó lenne csak"
Bingó, ugyanezt érzem, bár nem is az a célom, álmom, hogy egyszercsak visszakiáltsanak abból a kútból, hogy jé, igazad van, csak az, hogy megpróbálhassuk legalább megérteni, elfogadni egymást.
Ha már csak néhány emberben csökkenne ennek hatására feszültség, az ellenségeskedés, a merevség a másikkal szemben, már nem tök hiába volt. ezen kívül saját magam legalább nem elfojtom benn, hanem, igyekszem kulturált formában kiírni magamból a problémáim (kis részét) ezzel is csökkentve a feszültséget.


( OFF! Ezt lehet magánban kellene küldemnem, sajnos a könyvet, és a szerzõt sem ismerem jobban, de egyszer láttam egy interjút egy addig számomra ismeretlen szerzõvel, és nagyon nagy hatással voltak rám az elsõ mondatai is már. Ha valaki meg akar lepni a szerzõ egy könyvével, hálás leszek! http://atv.hu/videot...k_attila_1_resz )

Baráti üdvözlettel: amatõr

[amatőr]

Úgy látszik túlzottan pihent vagyok ma, ilyenkor az önkontrolom jelentõsen szalajt (éjszakás vagyok a héten, de nappal sem alszok...), de ha már szóba került, bizisten beillesztem ide 2004-es, második pacis hozzászólásom... "Megint órák óta ülök csak a gép elõtt, de ezt csak most veszem észre. "Valójában" igen távol, Silveradón jártam. Ha az ember nem tudná, hogy nagyon is létezik, nehezen hinné el, hogy a helyszínek és még inkább az események nem csak a "virtuális lovasok" élénk fantáziájának szüleményei. Egyszerûen kell egy (dehogy 1, 100!) ilyen hely és valaki megcsinálta. Tessék mondan?! "Sheriff" - csak egy van?! Nekem minimum gyanús, hogy csinálja, hogy munka és család mellett fenntart, látogat egy ilyen helyet, és hogy a lovazás után így vagy úgy érdeklõdõ, vagy azt ûzõ emberekbõl csapatot kovácsol (még ha nem is kellett hozzá kovácstûz és vaspánt, de úgy látom Õ a legerõsebb láncszem). Egyfolytában túrázik, mégis minden rendezvényen ott van, sõt nagyon ott van!, "Befog" pár tucat gyereket, borjút, ami épp sikerül elkapni. Nos nekem már ez is sok volna, na de akkor még képes 3646 (azóta mennyi!) üzenete mellett egy olyan weboldalt fenntartani, mint a cowboy.hu, huúú! Olyan írások tárháza, melyek stílusát a múlt századelõ nagy írói is tisztelettel csodálnák - (frászt, csodálnák, úgy enné õket a sárga irigység, mint engem azért, hogy csak olvasgathatom!). Persze nem tisztességes az összehasonlítás, mert szegényeknek egy kávéházi asztalnál kellett ihletet gyûjteni, addig Õ - visszaélve Silveradó Cityben elfoglalt (bitorolt?) pozíciójával, - akár szegény ártatlan fórumlakókat is mindenféle veszélyes, õrült kalandba rángat, szándékosan eltéved (rövidít) stb., csak azért, hogy õ még színesebb történeteket írhasson. Az olvasás elején még nem értettem, mi ebbõl az õ haszna, miért éri meg ezért annyi fáradtság, munka. (Még ujjgyakorlatnak se kevés, hát még ami mögötte van!) Látszólag ez nekünk egyszerû olvasónak kedvez, aki grátisz jut hozzá ezekhez az élményekhez, - és még az életét se kockáztatja érte... De rájöttem, vigyázat ez csak "beetetés"! Rászoktat minket, mint a "jó díler" a drogra, oszt majd fogja eltünteti mindet a hálóról, nincs több ingyenpoén, kaland stb. Átgyúrja, becsomagolja, kiadja és kész is a "bestseller". Pedig RC titkon abban reménykedhetett, hogy majd a feltûnõen jótollú (pardon, billentyûjû) fórumosok fogják helyette azt megírni neo-hung-west stílusban. Azt hiszem kicsit elkalandoztam. Szóval csak csodálom az ürgét, nem tudom, hogy van ennyi energiája a tehetségen felül és ha valaki még nem járt ott, (bár köztetek ez valószínû nem fordulhat elõ) olvasson bele, nézze meg a képeket, tetszeni fog. Én is el vagyok varázsolva kedves VARÁZSLÓ! Az amatõr jelzõ különben sajnos vagy sem, egyaránt vonatkozik a netre, fórumra, és a lovazásra (sõt rám). Az elõbbire egyértelmû - még olyan kis sárga meg zöld izéket se tudok elõcsiholni, az utóbbiban meg örökkön örökké, pedig a lovak "túl" közel vannak hozzám. Na, szépen elment az éjszaka!" Ezt is éjszakás mûszak zárásakéánt irtam anno, melyben most csak néhány néhány helyesírási vagy értelemzavaró hibát javítottam, (meg azért hagytam is benne,) az a 2004.11. 02-ei, második fórumos hozzászólásom. Mert mostanában többször eszembe jutott Silverado gazdája, és hirtelen némasága, talán a legnagyobb Mohikán volt itt a fórumon, remélem, szívbõl remélem, nem végleg hagyta itt a pacit. Pedig már érteném, miért, (sõt már tudom is), de reménykedek a folytattásban, akkor is, ha már egy kicsit másként szerepel, mint akkor, de jelenléte számomra a fórum értékét jelentõsen emelte. Szerencsére nem kizárólag tõle függ ez az érték… ;) :kocc: Mert ilyeneket már legalább tudok !

[jeansgirl]

Kedves Amatõr! Egy picit megelõztél, de nem baj, örülök neki, éppen azt akartam megkérdezni tõled, hogy miért nem teszed? Mármint miért írsz arról, amirõl szeretnél mi tart vissza ettõl? Talán az, hogy a politikát és a történelmet szereted, és az nem igazán erre a fórumra való? Mármint a lovazás melletti egyéb szerelmekre/hobbikra gondolok. Legalább is én úgy veszem észre, fõleg mivel egy olyan embertõl raktál be egy linket, aki közgazdász végzettségû, de nagyon szereti a magyar történelmet, és szeretem a stílusát, amikor megjelent a könyve, akkor olvastam vele interjút, és be kell vallamon, hogy érdekesnek találtam. Gõgös és nem büszke nemzetnek nevezett minket, és attól tartok van ebben egy kis igazság, bár én inkább azt mondom, hogy büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, de nem vagyok sem vak sem süket, így nem tudom nem észrevenni, hogy bizony vannak olyanok akikre a gõgös jelzõ a találóbb. Én nem szeretem a politikát, és be kell vallanom, hogy nem is értek hozzá, amihez meg nem értek, ahhoz nem szoktam hozzászólni, viszont szívesen meghallgatok másokat, beszélgetek, de szeretem, ha meghagyják nekem azt a jogot, hogy véleményt alkothassak, és senki sem próbálja meg rám erõltetni a saját véleményét. Szeretek beszélgetni, vitázni, mindaddig amíg ezt kulturált körülmények között tesszük, de nem szeretem a vita helyett a veszekedést, a sértegetéseket, a személyeskedést. Beszélgetni azért szeretek szinte bármirõl, mert nem vagyunk egyformák mi emberek, máshonnan érkeztünk, más-más neveltetést, értékeket kaptunk az útra, ezért másmilyen a gondolkodásmódunk, sokszor máshogyan látjuk a dolgokat, ez persze az én véleményem. Sheriff írásairól még csak annyit, hogy valóban vannak olyan történetei, ami egyszerûen megmarad az ember emlékezetében, szerintem ettõl különlegesek, egyszer olvastam csak még el, de több történetébõl is idézek alkalomadtán baráti körben. Viszont amiért regisztráltam a fórumra, az-az volt, hogy elovastam a Miért topikot, és ott több olyan csodás történetet is találtam, amitõl a könny kicsordult a szemembõl, és az olvasások közben egyre erõsebb lett bennem az elhatározás, hogy én is leírjam oda az én miértemet, hát így kezdõdött, aztán persze átpártoltam ide, és valahogy itt is ragadtam. Más: 10 év, ennyi volt, elment tõlünk örökre egy kis családtag, Gaston a csincsillánk, már karácsony elõtt észrevettem, hogy vaalami nincs rendben vele, nem eszik rendesen, és nem mozog annyit, 23-án felhívtam az állatorvost, és elmondtam, hogy milyen tüneteket tapasztaltam, erre azt mondta, hogy este vigyük el hozzá, megnézi. Elvittük, megvizsgálta, de nem talált nála igazán semmit, erre megkérdezte, hogy milyen idõs is? Mondtam, hogy 10 éves, erre azt mondta, hogy hát az öregség ellen még nem találtak fel orvosságot, és biztosan nem gondoltuk azt, hogy örökké fog élni. Persze, hogy nem gondoltunk ilyenre, de azért amikor elérkezik ez az idõ, amikor elgyengül, elfárad egy régóta velünk élõ kis állat, azért az ember sajnálja, próbál tenni érte, próbálja meghosszabítani az idõt. Minden nap foglakoztam vele egy kicsit, próbáltam neki kedvezni, de nem igazán változott semmi, egykedvû lett, szerdán este már egyáltalán nem evett, és nem volt hajlandó kijönni a ketrecébõl, így tudtam, hogy már nincs sok ideje hátra. Tegnap reggel még élt, amikor elindultam a munkába, de amikor hazamentem már nem. Eltemettük, velünk volt 10 évet és 1 hónapot pontosan, remélem jó helye volt nálunk, soha nem volt beteg, az orvos csak akkor nézett rá, amikor más miatt jött hozzánk, olyankor megsímogatta, de sohasem volt szükség a segítségére. Jó hétvégét mindekinek! JG

[jeansgirl]

Egy nehéz döntés..... Már napok óta szenvedek, feszült vagyok, mert hoztam egy döntést, de nagyon dühös vagyok azért, amiért erre kényszerültem, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy valaminek így lesz vége, ilyen hamar és ily módon. A karácsony és az azt követõ napjaim nem teljesen úgy alakultak, ahogyan azt szerettem volna, bár tudom, ember tervez Isten..... Karácsony szentestén együtt voltunk mindannyian, beszélgettünk sok mindenrõl, és persze szóba került Zsolt is, én nagyon szerettem volna, ha velünk tölti ezt a napot, de elhárította a meghívásomat azzal az indokkal, hogy ilyenkor õ is a családjával ünnepel, és nem akartam erõszakoskodni. Amikor szóba került a neve, a sogórnõm egyszer csak kaján vigyorral az arcán megjegyezte, hogy õk ismerik egymást naggyon közelrõl, és erre nemrég jött rá, amikor egyszer látta velem. Mivel idegesített a vigyora, nem hagyott nyugodni a dolog, és láttam rajta, hogy ég a vágytól, hogy valamit az orrom alá dörgöljön így megkérdeztem tõle, hogy honnan ismeri olyan naggyon közelrõl, had legyen egy jó napja, elvégre karácsony van. Alighogy megkapta a felhatalmazást tõlem, elmesélte, hogy kb. 15 évvel ezelõtt egy buliban találkoztak össze, ittak, beszélgettek, jól felöntöttek mind a ketten a garatra, majd eggyütt indultak haza. Elmondása szerint útközben úgy "összegabalyodtak", hogy már nem jutottak be a házba, hanem a ház elõtt az árokban lettek egymásé. Háát, mit mondjak a történet egy kicsit fejbevágott, be kell vallanom, hogy rosszul esett, pedig tudom, hogy régen történt, és akkor mi még nem voltunk együtt, de mit csináljak, ha ettõl még nem örültem annak, hogy megtudtam. Rákérdeztem a sógornõmre, hogy utána is találkoztak-e még, erre azt mondta, hogy nem, csak akkor egyszer, egy egyéjszakás viszonyuk volt. Vívódtam magamban, nem tudtam, hogy megemlítsem-e Zsoltnak, vagy halgassak róla, és majd csak túl tudom tenni magam én is a hallotakon, mert ezen nem akartam összeveszni vele, fõleg, mivel én voltam az, aki azt kérte, hogy korábbi kapcsolatokról még ne beszéljünk, mert attól tartottam, hogy nem tudok majd közömbösen beszélni a régi szerelemrõl, és azzal meg esetleg megbántom. Másnap beszéltünk telefonon, próbáltam vidámnak tettetni magam, mintha nem zavarna semmi, de elég sok energiámba került, megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, eljön hozzánk. Huh, holnap folytatom...

[amatőr]

Üdv Jeansgirl! Kicsit elkalandoztam a kis színesek témától, nem akarnám offolni a topikot, mit- miért, de egy fél mondatba még bezsúfolom, hogy a lelkiállapotom nagyon megromlott egy fojtogató légkörben... Csincsillád sajnálom, de minden bizonnyal szép élete lehetett, (szebb biztos mint a fajtársai zömének,) de ze is az ÉLET rendje... Csendben várjuk a történeted folytatását...

[jeansgirl]

Köszönöm szépen az eggyüttérzést! Gaston hosszú idõt töltött velünk, ezt az is bizonyítja, hogy fejben hiába tudom, hogy nincs már velünk, azért reggelente és esténként még etetni akarom, már a kajás zacskókat fogom, amikor az eszembe jut, hogy nem kell. Bevallom rossz érzés, hogy most üresen áll a ketrec helye, és ha odapillantok (mindig szem elõtt volt) csak az ürességet látom, azon gondolkozok, hogy mit kellene odatennem, de még nem találtam ki. Tegnap Vacakkal volt egy kis elszámolni valóm, hetek óta szedi szét a kis házikóját, amin annyit dolgoztam, hogy jó, meleg helye legyen, tegnapra már szinte darabokban lógott, az elmúlt két hétvégén is javítanom kellett, most meg már majdnem teljesen szétkapta. Megdorgáltam, hogy te piszok mit mûveltél, pont most kell szétszedned, amikor jön a hideg, megérdemelnéd, hogy megfaggy! De reménytelen eset, egyszerûen nem lehet rá haragudni, annyira örült annak, hogy megmutathatta milyen ügyes már, hogy a házát is szét tudja szedni, és milyen erõsek a fogai, szaladgált a háza (vagyis ami megmaradt belõle) és a lábam között, majd kiugrott a bõrébõl, mellsõ kis lábaival felugrott a lábam szárára, majd visszaszaladt a házhoz, ezt megcsinálta egy párszor, csóválta a farkát, vakogott, úgy viselkedett mintha nem is szidást hanem dícséretet kapott volna, hogy húú de ügyes volt. Háát mit csináljak, nincs szívem odacsapni neki, inkább felhívtam aput, és megkérdeztem tõle, hogy áll a kis kutyaházzal, mert Vacak dolgozott, amíg nem voltunk itthon. Apu mondta, hogy a kisház elkészült, le is festette, bármikor elvihetem, hát elmentem érte, próbáltam megértetni Vacakkal, hogyha ezt is szétszedi tõlem meg is fagyhat, nem fog érdekelni. És most jöjjön a megkezdett történetem folytatása: Örültem annak, amikor Zsolt megérkezett, rájöttem már egy ideje arra, hogy egyáltalán nem közömbös nekem. Átadtuk egymás ajándékát, beszélgettünk, szándékosan a múltra tereltem a beszélgetés vonalát, régi történeteket elevenítettünk fel. Hirtelen ötlettõl vezérelve családi fotókat szedtem elõ, olyanokat is, amin már a sógornõm is rajta van. Nem akartam neki szegezni a kérdést, csak arra voltam kíváncsi, hogy felismeri-e, hogy ki van aképeken, illetve az arcára, látok-e rajta valami érzést, gondoltam ebbõl következtetni tudok arra, hogy jelentett-e neki valamit. A fotókat nézegetve semmi jelét nem adta annak, hogy akárcsak megismerné, ez kicist megnyugtatott, így amikor arra kért, hogy a szilveszter töltsem vele, és majd a barátaival, szívesen mondtam igent. Gondosan készülõdtem, az esti bulira összesezdtem mindent, amire szükségem lehet ahhoz, hogy önmagamhoz képest viszonylag jól nézzek ki, és bepakoltam a táskámba. Készültem arra is, hogy lovagolni fogok, mert azt nem lehet kihagyni, fura módon sokat felejtettem, bár igaz, régen ültem lovon, és akkor sem voltam egy rutinos lovas, de azért jól esett. A hideg úgy megcsípte az arcomat, hogy szinte fájt, pedig nem tûnt az idõ olyan hidegnek, amikor elindultunk. Visszaérkezve segítettem ellátni az állatokat, majd elkezdtünk készülõdni az esti bulira. A társaságból már volt akit ismertem, de voltak új arcok is, így a megérkezésünk utáni fél óra az ismerkedéssel telt, majd ettünk, ittunk és táncoltunk. Zsolt nagyon jól érezte magát, látszott rajta, hogy jól érzi magát a barátaival, az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az, hogy véleményem szerint túl sokat ivott, és össze-vissza mindent. Az összevissza ivászat meg is hozta hamarosan a hatását, még este 10 óra sem volt, és már kötekedõ hangulata lett. Odament nõkhöz ismerkedni, az sem zavarta, hogy az a nõ nem volt egyedül, belekötött annak párjába, szóváltásba keveredett másokkal is. A barátai próbálták csitítani, visszairányították az asztalhoz. Alig ült le, máris nyúlt a következõ pohár után, megfogtam a kezét, és meg akartam kérni arra, hogy ne igyon már annyit, inkább menjük ki egy kicist a levegõre, de nem tudtam befejezni amondandómat, mert úgy rántotta el a kezét, hogy a pohárban lévõ ital löttyent minden fele, majd lecspta az asztalra a poharat és arcon ütött. Ettõl teljesen lebénultam, egyszerûen elsem tudtam képzelni, hogy ezt a reakciót mivel váltottam ki, odakaptam a kezemmel az arcomhoz, erre megszorította a csuklómat, olyan erõsen, hogy attól féltem eltöri miközben az arcomba hajolt és szikrázó szemmel beleordította, hogy ne merészeljem mégegyszer megszégyeníteni a haverjai elõtt, mert azt még nekem sem nézi el. Teljesen ledermedtem erre a viselkedésre, olyan érzésem volt, mintha nem is az-az ember ülne mellettem, akivel érkeztem. Az ital hatására teljesen kifordult önmagából, agresszív lett. Amikor végre elengedte a csuklómat, megdörzsöltem, és ahogy óvatosan körbenéztem, hogy vajon mennyien voltak szemtanúi a jelenetnek, hát mit mondjak elég sok szempárba sikerült belenéznem. Elég megalázottnak éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy itt nem maradok tovább, bárhogyan is, de haza megyek, közöltem Zsolttal, erre õ azt válaszolja, menj ha akarsz. Felálltam, elköszöntem azoktól, akik az asztálnál ültek, majd szinte futva távoztam, iszonyatosan mérges voltam. Aztán kint felhívtam a bátyámat, és megkérdeztem, hogy ivott-e már, mert el kellene jönnie értem. Kérdezte, hogy valami baj van, erre mondtam, hogy majd elmondom, ha ideért, de siessen, mert már nem megyek vissza, itt kint megvárom. Elsején délután Zsolt felhívott, elõször nem vettem fel a telefont, a második alkalommal azonban úgy döntöttem, hogy mégis beszélek vele, és megmondom neki, hogy nem szeretnék többet találkozni. Ezen meglepõdött, kérdezte, hogy a tegnap este miatt, mert mondták a haverok, hogy hülyén viselkedett, de õ nem nagyon emlékszik semmire, és ha én ezen megsértõdtem, akkor hülye vagyok. Mondtam neki, hogy persze, hülye vagyok, amiért megsértõdök azon, hogy úgy beiszol, hogy nem tudsz magadról, és egy agresszív állattá válsz! Éreztem a hangján, hogy õ is meglepõdik azon, amit mondok, és kérlelt, hogy beszéljük már ezt meg személyesen, mondtam neki, hogy rendben, de a döntésemet nem tudja befolyásolni, mert borzasztó kellemetlen helyzetbe hozott, arról nem is beszélve, hogy a pofont is nagyon sérelmeztem. Amikor megérkezett szombaton, elõvette sármos mosolyát, és annyira, de annyira dühös lettem rá, amiért így elrontotta ezt a kapcsolatot. Arra kért, hogy mondjam el mi történt, hogy õ is képben legyen, így elmeséltem, megmutattam a csuklómat is, ami ugyan már nem kék foltos volt, de még halvány sárgás-zöldes színben pompázott a keze nyoma. Próbált gyõzködni, hogy bocsássak meg neki, és ígéri többet ilyen nem fordul elõ, erre megkérdeztem tõle, hogy nem meséltem még neked soha a szüleimrõl? Én azt az utat nem járom végig, amit anyukám végig csinált, sajnálom! Most rohannom kell, de még folytatom....

[Zsuzska]

Hú. Várom a folytatást!

[Pipsy]

Ez nagyon kemény...

[jeansgirl]

Ahhoz, hogy megértésétek, miért is odszkodok attól, hogy egy olyan emberrel folytassam tovább a kapcsolatot, aki megütött, és a barátai elõtt megalázott (és nem tudom mentségnek tekinte azt, hogy nem volt a tudában annak, hogy mit tett) egy kicsit írnom kell a szüleimrõl. Nem szeretek errõl beszélni, sok minden történt a régi idõkben, amikre nem vagyok büszke, és megtanított arra pl., hogy az életünket ne éljük a kirakatba, és a társválasztásban legyek óvatos. Az anyukám szerette az apukámat, azt hiszem nagyon, legalább is így tudom elképzelni, mert olyan sértett volt a viselkedése miatt, hogy a válás óta nem áll szóba vele, viszont mostanában a beszélgetésekkor sokszor mentegeti a viselkedését, pedig õ is kapott megaláztatást rendesen anno. Apu egy jó ember alapjában véve, csak az ital rossz tulajdonságokat hoz a felszínre belõle, amikor nem ivott, mi egy igazi boldog család voltunk, játszott velünk, és szerette anyut, jövet-menet puszit nyomott az arcára, anyu sokat nevetett abban az idõben. De amikor valamilyen alkalom miatt többet ivott a kelleténél (névnapi buli, disznóvágás), teljesen kifordult önmagából, elõször csak a viták, veszekedések szaporodtak meg, késõbb verekedéssé fajult a dolog, bár anyu az elsõ verekedés után beadta a válópert, mert még a veszekedéseket mindig megbocsájtotta, amikor apu bocsánatot kért utólag tõle, a tetlegességet már nem. Amikor a cirkusz miatt a rendõrségnek is be kellett avatkoznia, mert késsel kergetett minket az udvaron, és ennek a szomszédok is szemtanúi voltak, azt már nem tudta elnézni, és véget vetett a házasságuknak. Valamiért a gyerekkorban ért kellemetlen emlékek megmaradnak az emberben felnõtt korban is, én ezért vagyok óvatos, lehet, talán túlságosan is. A bátyámmal olyan felnõttek lettük, akik a múlt miatt nagyon odafigyelnek arra, hogy mit tesznek, pl, soha nem iszunk annyit, hogy ne tudjuk konrolállni a viselkedésünket, igaz, nincs is szükségünk az italra a jó hangulathoz. A húgom és az öcsém már nem ilyen, a húgom még túl kicsi volt, és nem emlékszik a régi dolgokra, nincs benne a félsz, ami visszatartja, az öcsém pedig anyukám második kapcsolatából született, és az õ apukája egy csodálatos ember volt. Igazából anyunak az a kapcsolata volt az, ami minket is rendbe tett lekileg a bátyámmal, neki köszönhetjük azt, hogy bár történtek rossz dolgok az életünkben, észre tudjuk venni a jó dolgokat és az apró csodákat is, ami szebbé tudja tenni az életünket. Nos, ez az egyik oka a döntésemnek, a másik pedig az, hogy volt már "kapcsolatom", brrrr, ez az szó, annyira nem jó arra, ami az volt, na mindegy, az utamba került, egy erõszakos vadállat, és, hááát õ is, jó mély nyomot hagyott bennem, ez a másik ok. Ezért úgy döntöttem (nehéz volt), hogy véget vetek ennek a kapcsolatnak, de felajánlom a legyünk barátok lehetõségét. Láttam rajta a döbbenetet amikor meséltem neki a régi dolgokról, a felháborodást, hogy összehasonlítom egy vadálattal, ami lehet, hogy jogos is volt, hiszen nem ilyennek ismertem meg, de nem tehetek róla, már nem tudok neki hinni, hogy ezek után minden csak szép és jó lesz, és soha nem lessz több dá-dá. A barátságomat nem kérte, dühösen távozott, csak remélem, hogy késöbb azért megenyhül, és ha valahol összefutunk, tudunk beszélgetni kultúráltan. Addig szerettem volna véget vetni ennek, amíg nem bonyolódunk bele jobban, mert így is fáj, de egyszerûen nem tudom megbocsájtani, hogy megütött, és sajnálom, hogy így alakult. Huh, a szakítás mindig fájdalmas dolog, és ezt az sem befojásolja, hogy mióta tart egy kapcsolat, ha az fontos volt már valamiért, a veszteség az veszteség, és továbblépni nem lesz egyszerû. Mégis úgy gondolom, hogy jobb ezt meglépni, még ha most fáj is, mint megvárni, amíg valaki jobban megsérül. Hát, eddig sem lovagoltam túl sûrûn, most a döntésem következtében, ez a kevés alkalom is elveszni látszik, egy kis vigaszt az jelent, hogy a barátnõim most is mellettem állnak, mint oly sokszor már, és szervezik a programokat, hogy kimozdítsanak otthonról, és meglepetésre van közöttük lovas programokat. :yeah: Tegnap beszélgettünk, és felsorolták, hogy mikorra tegyem szabaddá magam, szerencsére csupa olyan programot találtak, ahová lehet gyerekeket is vinni szájat tátani, megyünk téltoló farsangra, áprilisba Fábiánra fogathajtó versenyre, vagy pl. májusban a nyeregszemlére is, ennek mindnek nagyon örülök. Azért nem gondoltam, hogy ennyire rövidlesz ez a kapcsolat, olyan jól kezdõdött, most mivel csapom ki majd itt a fórumon a biztosítékot, nem tudok történetek írni (jó kis sikamlósakat), mert megszûnt az ihlet. JG (szomorú, legörbülõ szájú, orrát földig lógató smile)

[juice]

Ahhoz, hogy megértésétek, miért is odszkodok attól, hogy egy olyan emberrel folytassam tovább a kapcsolatot, aki megütött, és a barátai elõtt megalázott

Hééé! Nehogymár úgy érezd, magyarázkodnod kell emiatt!!!

[Zsuzska]

Persze, ha megütött, viszlát... erre nincs mentség.

[Csikasz]

Senkinek nincs joga egy másik emberre kezet emelni...

[amatőr]

Jeansgirl! Sajnáljuk, és valóban semmi okod magyarázkodni. Addig akár vitatható is lett volna az eset, hogy úgymond nem "engeded" inni, vanank dolgok, amire nem ésszerűen, kulturáltan reagál egy férfi, s "iváskulturáját" szinte éppoly kényes dolog kritizálni, mint esetleg potenciájára megjegyzést tenni... DE Ennek ellenére semmi, de semmi joga megütni, megalázni. (Bár ha társaságban rászólsz az ivás miatt, az számára is alázó, hiába lehetett igazad.) Még magánál az ütésnél is nagyobb probléma abban van, és ezért egész biztos, hogy fájó döntésed jó volt, hogy a részeg ember viselkedéséből a valódi természete tör elő. A józan a felvett, ha az, akkor kulturált, kedves, ha nem, nem, de TUDATOS viselkedés, míg a részeg az elfolytott, de valódi természetét mutuja be az embernek. Szerintem. Az ütésről a véleményem ugyanaz, mint a felettem szólóknak, ehhez alapvetően senkinek nincs joga, NEM bocsánatos bűn. Ha lenen is "enyhítő körülmény" ilyenre, az biztos nem az alkoholfogyasztás volna...

Edited by amatõr, 2012 január 12. - 17:12.

[chyki]

Sajnálom, Jeansgirl! De nagyon helyesen döntöttél.

[Alatriste commandante]

Jeansgirl!
Sajnáljuk, és valóban semmi okod magyarázkodni.
Addig akár vitatható is lett volna az eset, hogy úgymond nem "engeded" inni, vanank dolgok, amire nem ésszerûen, kulturáltan reagál egy férfi, s "iváskulturáját" szinte éppoly kényes dolog kritizálni, mint esetleg potenciájára megjegyzést tenni... DE
Ennek ellenére semmi, de semmi joga megütni, megalázni.
(Bár ha társaságban rászólsz az ivás miatt, az számára is alázó, hiába lehetett igazad.)
Még magánál az ütésnél is nagyobb probléma abban van, és ezért egész biztos, hogy fájó döntésed jó volt, hogy a részeg ember viselkedésébõl a valódi természete tör elõ. A józan a felvett, ha az, akkor kulturált, kedves, ha nem, nem, de TUDATOS viselkedés, míg a részeg az elfolytott, de valódi természetét mutuja be az embernek.
Szerintem.
Az ütésrõl a véleményem ugyanaz, mint a felettem szólóknak, ehhez alapvetõen senkinek nincs joga, NEM bocsánatos bûn.
Ha lenen is "enyhítõ körülmény" ilyenre, az biztos nem az alkoholfogyasztás volna...

Az alkohol tudatmódosító szer! Épp ezért nem mondanám, semmi körülmények közt azt, hogy az alkohol hatására az igazi természet tör föl. Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja. Ha pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív, akkor az elítélendõ, hiszen csal, hazudik, álságos? Kissé ámátõr ez a megközelítés, amatõr!

[Bereki]

Az alkohol tudatmódosító szer! Épp ezért nem mondanám, semmi körülmények közt azt, hogy az alkohol hatására az igazi természet tör föl. Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja. Ha pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív, akkor az elítélendõ, hiszen csal, hazudik, álságos? Kissé ámátõr ez a megközelítés, amatõr!

"Az ember központi idegrendszerére az alkohol tompító és kábító hatást gyakorol.

Az alkohol elõbb megbénítja az agy felsõbb részeit, ami miatt az értelem és a viselkedés ellenõrzése lassan csökken és eltûnik, míg az alsóbb részei az agynak: az ösztön és az érzelmek mindjobban kifejezésre jutnak és mindjobban felszabadulnak az agy felsõbb megbénított részeinek az ellenõrzése alól."

[Mackó]

"Hülyeségrõl" vitatkoztok. Ez az ember olyat tett, ami se józanul, se részegen nem elfogadható. Nincs rá mentség.

[amatőr]

Az alkohol tudatmódosító szer! Épp ezért nem mondanám, semmi körülmények közt azt, hogy az alkohol hatására az igazi természet tör föl. Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja. Ha pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív, akkor az elítélendõ, hiszen csal, hazudik, álságos? Kissé ámátõr ez a megközelítés, amatõr!

Kötekedhetsz velem, (s "elbújhatsz" új nicknév mögé,) de egyrészt jogom van "amatõr"- módon megközelíteni, a témát, másrészt csak arra utaltam, hogy elõtõr az "igazi" természet", s ez kiváló indikátor arra, hogy a valódi énjét is megmutassa.
Nem elítélendõ önmagában, sõt bizonyos szintig nagyon is dícséretes, ha "pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív", de komoly kapcsolatot építeni arra, ami felvett máz, ami vékony jég csupán, nem szerencsés.
Ahogy írod is: "Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja."
Részben külsõ és belsõ elvárásokra adott reakciók ezek, melyek jó része ártatlan, hasznos, és már-már a valós természetét mutatják be az embernek, DE mégsem azt.

Nem tudom, miért zaklatott fel téged az én VÉLEMÉNYEM ennyire, taláncsak nem érintett vagy hasonló dologban, de fenntartom, hogy amelett, hogy a felvett máz is számít, nagyon fontos, sõt meghatározó jelentõségû, mégha csak ritkán is tör felszínre, hogy mi van alatta.
De ez csak az én amatõr véleményem...

[BoKa]

"Hülyeségről" vitatkoztok. Ez az ember olyat tett, ami se józanul, se részegen nem elfogadható. Nincs rá mentség.

De legalább mindezt lovas fórumon teszik Még ha mindez a lovak részegségéről szólna.....

Esetleg át lehetne fáradni a lovas társkeresőbe, vagy a satöbbibe? Ez a kisszines a lovaglás színeiről szól. Lovaglásról, de nem szavakon.

ui: utálom az alkoholizmust. És aki egyszer ilyet csinál, ott csak idő kérdése a második, harmadik, és negyedik.

Edited by BoKa, 2012 január 13. - 10:01.

[Filly]

A Szociális, társadalmi kérdésekben tessék szíves politizálni!

[Adrienn]

Merthogy alcíme szerint az egy politikamentes topic ;) Amúgy BoKával nagyon egyetértek! Ez a topic régen a fórum egyik emblematikus topicja volt, épp az itt olvasható lovas élmények miatt. Jeansgirl magánéleti színeváltozását én inkább máshol olvasnám. Pl. Napló? Vagy egy új topicban, akár 'Jeansgirl színesei' címmel. De bõven helye lehet a társas topikokban is, ahogy BoKa ajánlotta.