5186 válasz a témához

[jeansgirl]

Na, megint egy ....gondolat Amit most az ihletett, hogy közeledik a már nem is tudom... sokadik Alföldi állatenyésztési és mezõgazda kiállítás és vásár, ezt abból is látom, hogy minden nap a kiállítási centrum elõtt megyek el a 47-es úton, és látom, hogy készül a versenypálya talaja, és rendezgetik a környezetet, takarítanak. Régen szerettem ezt az idõszakot, bár most is szinte minden évben elmegyek a gyerkõcökkel, mert szeretek szétnézni, egy egy versenyt megnézni. Az öcsém most is dolgozni fog a kiállítás alatt, az elmúlt két évben a lovakhoz volt beosztva, most a baromfis sátorban lesz, ezt õ kérte, mert a tavalyi esetek után, azt mondta, hogy õ bizony nem vitatkozik senkivel, mert egynémely látogató nagyobb állat, mint amiket árverésre bocsájtanak. Tavaly még mint agráros diák vett részt az osztálytársával együtt a kiállításon, az volt az Õ és még pár társa feladata, hogy az árverésre kerülõ lovak útját biztosítsák az istállótól az árverés helyszínéig. Ehhez szalagokat húztak ki azon az úton, ahol a lovak végigvonultak, bizonyos távolságra álltak egymástól, és ügyeltek arra, hogy a kihúzott kordonon belül ne álljon senki, ne bujjon át, amíg a lovak ott elhaladnak. Természetesen ez a kihúzott szalag nem mindenki számára volt eggyértelmû/érthetõ/látható, vagy egyszerûen csak nem foglalkoztak vele jó magyar szokás szerint, és át-át bújtak alatta. Ilyenkor a diákok dolga volt figyelmeztetni a látogatókat arra, hogy jönnek a lovak, és húzódjanak a kordon mögé, ne hogy valaki megsérüljön. Az öcsém azt mondta, hogy sokan úgy gondolták, hogy nehogymár nekik egy szalaggal mondják meg, hogy hol állhat, nem fél õ a lovaktól stb., és rendszeresen átbújkáltak alatta. Volt pár lány is beosztva hozzájuk, akiket persze sok esetben teljesen figyelmen kívül hagytak a bátor férfiak, és nem tudtak velük mit kezdeni. Egy olyan esetet láttunk mi (de állítólag többször is elõfordult), amikor egy férfi átbújt a kordonon, és az egyik lány szól neki, hogy húzódjon vissza, mert jönnek a lovak, de mintha nem is mondtak volna neki semmit. Szegény tanácstalan volt, és a körülöttünk állók sem szóltak rá, mondta a lány az öcsémnek, hogy nem tud vele mit kezdeni, mert nem hallgat rá, erre az öcsém odament (a 190 cm-vel és a 109 kg-jával fölémagasodott) csípõretett kézzel fojtott hangon rászólt, hogy "azonnal húzódjon vissza a kordon mögé, nem kelljen mégegyszer megkérnünk erre, mégis mit képzel, mutatja itt a rossz példát a gyerekeknek. Az egy dolog, hogy maga nem fél a lovaktól, de ha egy ló megijed bármi megtörténhet, más is megsérülhet, vállalná ennek a felelõségét. Nem csak saját magára kell gondolnia." Erre a fickó hebegett valamit és visszahúzodott a kordon mögé, én meg olyan büszke voltam az öcsére. És volt sajnos még egy másik eset is amit láttam, ahol egy kisgyerek bújt át a kordon alatt, és egy olyan 13-14 éves forma lány ült a lovon, a ló megijedt, és elsodorta a kisfiút. A kisfiúnak szerencsére nem lett az ilyedségen kívül baja, de a lány alig bírta megfékezni a lovát, az öcsém sietett a segítségére. És itt még elõször a szülõk voltak felháborodva, hogy miért nem tud jobban vigyázni a lány, erre az öcsém ismét kifakadt, hogy "a kordon nem véletlenül van kihúzva, ha nem a beszélgetéssel vannak elfoglalva, hanem odafigyelnek a gyerekre, akkor ez nem történik meg. Nem csak a gyereküket veszélyeztették, hanem a lány is megsérülhetett volna az Õ hibájukból, úgyhogy lesznek szíves jobban odafigyelni máskor." Viszont ahogy ezeket a sorokat írtam, az eszembe jutott, hogy egy hasonló eset velünk is elõfordult Tamásipusztán, így még tavaly áprilisban ezek az esetek engem is felháborítottak, addig most szembeszülnöm kellett azzal, hogy én sem vagyok sokkal külömb, mint azok, akikrõl most írtam. Természetesen nem szándékosan veszélyeztettem sem a saját testi épségünket, sem a lovasokét, de tény, hogy rossz helyen álltunk meg a versenyt nézni, ami már a pályához tartozott, mentségem talán az lehetne, hogy kordonnal nem volt az a rész leválasztva, így mivel a terep ismeretlen volt a számomra (elõször voltunk ott) nem is tudhattam, hogy rossz helyen állunk, fõleg, hogy mások is álltak ott, de mindettõl függetlenül azért ha valami baleset történt volna azért lenne lelkiismeret furdalásom rendesen. Szóval azért a dolog súlyát én átéreztem, én tanultam ebbõl az esetbõl, de nem tudom, hogy azokról, akikrõl írtam ugyanez elmondható-e, nem biztos. És akkor jöjjön az, amit olyan régóta ígérgetek, vagyis Morzsi rövid kis története... Ez a történet nem lesz happyend, de sajnos az igaz történetek nem mindig azok. Morzsi régen elpusztult már, nagyon rövid idõt töltött velünk, de bízom benne, hogy azért élete utolsó hónapjai nem voltak boldogtalanok. 2000 májusában még a Hód-Mezõgazda vetõmagüzemében dolgoztam, az irodaablakból éppen láttuk, ahogy egy autó megáll pillantra, és egy kutyát kistermetû kutyát kitesznek belõle. A kutyus beszaladt a kapun az üzembe, az üzemvezetõ nem egy szívtelen ember, ezért szidta az autóst, majd szólt a portásnak, hogy adjon enni és inni a kutyusnak. Egy öreg, csúnya és borzasztóan büdös kutyus volt, evett, ivott és nem maradt ott, hanem kiszaladt a kapun. Másnap épp lent voltam a portán egyeztetni, amikor egyszer csak éreztem, hogy valami megbökdösi a kezem, amikor odanéztem, ez a kutyus nézett rám, és megismételte a bökdösõ mozdulatot az orrával, minteg yösztönzésül, hogy símogassam meg. Nem tudom, hogy miért, de ott abban a pillanatban éreztem, hogy nem kell félnem, nem fog megharapni, így hát megsímogattam. Ekkor még nem is foglalkoztam vele különösebben, még az sem tûnt fel, hogy amikor alindultam le a laborba, jött árnyékként utánam, és amikor délután hazaindultam szaladt utánam, mint ha mi összetartoznánk. Megálltam és próbáltam visszaküldeni, de nem volt hajlandó visszamenni, így nem volt mit tennem, hát hagytam, had jöjjön. Amikor hazaértünk beengedtem a kapun, de a kutyáink úgy ugatták szegényt, hogy ki is menekült azonnal, és bebújt a kapu elõtti parkban lévõ bukszus bokor alá. Arra gondoltam, hogy na mindegy majd viszamegy az üzembe, de nem ment vissza. Amikor elindultam a tanyára felurott és szaladt utánam, olyan természetesen jött velem, mintha már ezerszer csináltuk volna ezt így. A tanyába sem jött be, a földeken szaladgált, hörcsögre vadászott, még én az állatokat etettem, ebben az idõben még volt kint egy jópár állat, így az etetés eltartott egy darabig. KB. két óra múlva végeztem, és indultam haza, ahogy a kapuhoz értem, láttam, hogy észrevett, és már szalad is oda, hát visszamentem, hogy hozzak neki vizet, mert biztosan megszomjazott már a nagy rohangászásban. Elindultunk haza, mintha már sokadjára tettük volna ezt így, amikor hazaértünk, azonnal beszaladt a bokor alá, gondolom elkönyvelte, hogy neki ez az új otthona. Tomi apukája összetákolt neki egy kis házat, és vágtunk le a bukszus alsó ágaiból, hogy be tudjuk tenni alá, ha már úgy tûnik, hogy itt akar maradni. A pici ház alig volt észrevehetõ, úgy eltakarta a nagy bozót, tettünk ki neki edényeket is a viznek és a kajának. Ez a kutya soha nem kergetett meg semkit, nem bántott senkit, a postás is csak pár hét eltelte után vette észre, mert egyszer épp a boltba indultam, amikor jött, és Morzsi elõbújt a bokorból. Akkor meglepõdött a postás, de Morzsi nem bántotta. A nevet úgy kapta, hogy etetéskor beszéltem hozzá, próbáltam a nevét kitalálni, és amikor a Morzsihoz értem, felnézett és megnyalogatta a kezem, így ez lett e neve. Ezek után minden napunk úgy telt, hogy reggel szalad velem, amikor dolgozni mentem, majd a környezõ földeken szaladgált, vagy a porta mellett pihent, és délután jött velem haza. Ha a tanyára kellett menni segíteni, akkor jött velem, a csatornában megfürdött, az utközben talált dögökben megtörölközött, és boldogan szaladt tovább. Így rájöttünk, hogy nem véletlenül olyan büdös mindig, pedig még meg is fürdettük, aminek azért annyira nem örült, és azzonnal össze is kente magát. Egy idõ után már nem csak engem kísért, hanem a családtagjaimat is. A húgom nem szerette, sokszor kellett szégyenkeznie miatta, például többször elõfordult, hogy engem bekísért dolgozni, majd amikor észrevette, hogy anyu és a húgom biciklivel mennek a háztáji kukoricát kapálni, felugrott és csatlakozott hozzájuk. Az út közepén szaladt nagy boldogan, nem foglalkozott a rádudáló és õt kerülgetõ autókkal, Ildi próbálta félrecsalni, de persze azzal sem foglalkozot. Bár ebbõl az érzésbõl és is kaptam, amikor utócímerezni mentünk, mert ugyanezt a mutatványt minden egyes alkalommal elõadta. Amíg kapáltak, vagy amikor címereztünk, a földön szaladgált, vadászgatott, nem egyszer volt úgy, hogy elindultunk, és nem szólongattuk, Ildi azt mondta, hoyg hátha nem veszi észre, hogy megyünk, és nem szalad velünk, de pár méter megtétele után õ mindig ott volt mögöttünk. Ildi sokszor mérgelõdött, hogy miért kellett hazahozni, nem értette, hogy nem én választottam Õ választott engem/minket. Hétvégenként Tomival kijárt focizni, a labdát is nagyon szerette kergetni. Nem tudom, hogy hol élhetett elõtte, de okos és szerethetõ kutyus volt a maga csúnya kis mivoltában is. 2000 májusától szeptemberig élt velünk, egy szeptemberi reggelen már nem szaladt utánam, amikor dolgozni mentem, és Ildi késõbb felhívott az irodában, hogy Morzsi már nem él, az örök vadászmezõkön vadászik tovább. Hát ennyi, pár hónap csupán, amit mi ismertünk belõle... A bukszus bokornál még ma is látszik kisház helye... Jó hétvégét mindenkinek!! Jeansgirl

[Bozót]

Nekem is van egy Morzsi kutyám Öreg már, a bátyámék kutyája volt, csak épp elfelejtették, hogy egy nagytestû kankutyát talán nevelni kellene és némi mozgáslehetõséget biztosítani neki :mad: Persze a fejükre nõtt, ugrált, vadul játszott, ásott, ezért láncra kötötték, de ugye így méginkább ugrált, ugatott.....Amikor saját házba költöztünk, elhoztuk Morzsit és bár kezdetben elõfordult, hogy ránk morgott, de hamar rendeztük a viszonyokat és azóta nincs vele gond. Most csak akkor van becsukva ha idegen van nálunk, egyébként szabadon rohangálhat a kertben. A befogadott ebünknek nem lett meg a gazdija, úgy tûnik, itt marad. Emberrel szemben teljesen jámbor, de kutyákkal óvatosnak kell lennünk. A másik felnõtt szukámmal elõször szépen elsétálgattak egymás mellett aztán hipp-hopp olyan bunyó lett, hogy na! Tegnap a birkától menekülõs kanommal verekedtek össze, pedig amióta itt van, minden nap együtt futkostak felügyelet mellett kétszer-háromszor és labdáztunk is gond nélkül. Nem tudom, min ugrottak össze, igazából azt se, hogy melyik kezdte....Szerencsére nem történt komoly sérülés, de ha nem szoknak össze akkor Rumba marad a külsõ telken. Birka vs kutya ügyünkben nincs sok elõrelépés. Indi olyannyira rákapott a kiszökésre, hogy amint bégetés van máris ideges lesz és ha nem vagyunk ott vele és nem foglaljuk le pl labdázással, akkor rögtön megy és mászik ki a kerítésen A kennelbe hiába csukom, kimászik. Nem szeretek kutyát láncra kötni, demostanság éjjelre ez van, mert másképp az utcán csatangolna....Próbáljuk nyugtatni, elterelni a figyelmét és a birkáknál is alakítgatjuk a kaput, hogy ne döngjön annyira, de a reggeli bégetésben nem tudom megakadályozni õket..... És egy kis lovas: Tegnap délután bevettem a lesz@rom tablettát és nem törõdve festõvel, tennivalóval, mocsokkal, kupival, nyergeltem és huss. Nagyon gyülekeztek ugyan a felhõk és keményen süvített a fülünk mellett a szél, de végül megúsztuk nagy megázás nélkül. Terepen kezdtünk, a megszokott erdõcskénk csak annyi meglepit tartogatott, hogy az erõs szél miatt sok ág lehajlott vagy letört, így néhol tobbet lapultam a ló nyakán, mint ültem egyenesen a nyeregben Ismét megnéztük a Kóka felé esõ szántót, nagyot nõtt a vetés, gyönyörû hullámzó zöld tenger már és az erdõsávok is buják, lombosak. Jázmin továbbra is elõnyben részesíti az erdõt, az erdei utacskákat, izgatottan hegyezi a fülét ha jól belátható nyílt terepen vagyunk, pláne ha nincs út se csak megyünk bele a semmibe Majd megszokja Egy szakasz totál homoktenger,sõt inkább sivatag, dûnékkel...... tarvágás és ugyebár így fák nélkül elviszi a szél és a víz a homokot amerre akarja. Néhol 10-20centi mély patanyomot hagyunk, másutt már kökeményre, kopogósra csiszolta a szél a talajt. Szó sincs tempóról, csak lépünk. Hosszabb terepszakasz után lószocializálás második fejezet, a község talán legkevésbé épületes látványt nyújtó utcáján (nevezzük nevén, cigánysor) végighaladva, kereszteztük a 31-es fõutat, egyelõre probléma egy szál se volt, laza szár, boldogság A lakott területet nem kedveli a ló, de azért eldöcögtünk az utcákban,most nincs sok bámészkodó, vacak idõ ígérkezik, behúzódtak az emberek. Ha már erre jártunk, végre meglátogattuk a közelben lakó barátnõmet - lóháton még nem mentünk át korábban. Itt kényelmes legelészést-kávézást tartottunk volna, ha nem tenyészt valami rikácsoló madarakat a szomszéd, illetve ha nem közeleg rohamosan egy gigant viharfelhõ. Békés legelés helyett exponenciálisan növekvõ idegesség, topogás-forgás volt, így jobbnak láttam angolosan távozni. Zabla vissza, lovas vissza, irány haza. Tiszta ideg volt szegény állatka, nem akartam a rikácsoló madarak és az utálatos köves utcák felé kényszeríteni, gondoltam teszünk egy kis kört a legszélsõ földes utcában és ha kicsit lenyugodott akkor fordulunk vissza, de aztán eszembe jutott, hogy picit feljebb az erdõszélen is átkelhetek a fõúton úgy, hogy a másik oldalon el tudunk tûnni az erdõben (a 31-es fõút még autóval se veszélytelen, 2x1sáv, õrült vezetõk, sok kanyar, nulla útpadka, nulla menekülési lehetõség, ergo se lovon se bringán nem szeretek itt közlekedni) Be volt pörögve a jószág rendesen, de amíg át nem értünk a fõúton addig nem mertem vágtába engedni,hátha nem tudom idejében megfogni. Félelmem szerencsére alaptalannak bizonyult, a vacakul belátható útszakasz miatt lóról szállva inkább átvezettem és visszaszálltam, de nem volt gond, csak a hegyezett fülekbõl, magasan hordott csapkodó farokból, csörgõ zablából és persze gyönyörûen megfeszült izmokból látszott, hogy szétveti az ideg. Hazafelé aztán kiengedtük a gõzt, nem kellett kétszer szóljak, hogy legyen tempó (de nem is vitt, mint szél a kakis papírt....) Még épp volt idõnk lépni és legelni kicsit mielõtt rákezdett az esõ. A festõk még mindig nem végeztek, a lakás még romokban, de nem érdekel

[jeansgirl]

Bozót, ezt is jó volt olvasni "A festõk még mindig nem végeztek, a lakás még romokban, de nem érdekel " Ne aggódj semmi sem tart örökké, egyszer nálad is rend lesz..... A befogadott kutyus szerintem most próbálja felállítani a rangsor, egy harci kutya általában a vezér szerepét szereti betölteni, gondolom ezek a kis veszekedések erre irányulnak, csak el ne fajuljanak. Dilemma: A hétvégén volt egy kis nézeteltésem a húgommal, nem azért, mert nem értem meg õt, hanem azért, mert azt szeretné, ha olyan lennék, amilyen nem tudok lenni. Vagyis 2009-ig a nyaralás csak rólunk szólt, a pihenésrõl, arról, hogy 10 napra vagy két hérte elmentünk valamerre barátokkal, és napoztunk, fürödtünk, ettünk, napoztunk, fürödtük, kicsit kirándultunk a környéken, majd ismét napoztunk stb...., én ezt már kezdtem is unni kicsit, de mégsem ezért változtattam. Ma már nem megyek el 10 napra a barátokkal, csak 5-6 napra, és egy másik kis nyaralást is be szoktam iktatni a bátyám nagyobb lányaival. A húgom annak nem örült, hogy most is kevesebb napra megyünk el pihenni, mert ismét viszem majd a lányokat is, jöhetne õ is, de az neki nem igazi nyaralás, mert abban van egy kis felelõsség is, és igen, persze, hogy van, de én nagyok szeretek velük is lenni, velük sokkal többet tudunk kirándulni, sokkal intenzívebbek ezek a nyaralások. Ami a változást elindította, az volt, amikor a 8 éves keresztlányom elmondta, hogy a kis barátnõi merre mennek nyaralni, és amikor õt megkérdezték, azt mondta, hogy õk sokan vannak, nem tudnak elmenni, pedig nagyon szeretne. Ez a kislány annyira felnõtt volt akkor, mert megértette, hogy nem engedhetnek meg maguknak mostanában egy nyaralás, az új ház miatt, de közben annyira szomorú volt. Ekkor döntöttem úgy, hogy amíg a szüleik nem tudják õket elvinni nyaralni, addig megteszem én azt ami tõlem telik. Így a két nagyobbat elszoktam vinni, a kisebbek még tényleg kicsik ehhez. És eddig nem bántam meg a döntésemet, csak látni kell azt az örömtõl ragyogó szemeket amikor elmesélik az élményeiket, még ma is ezekbõl élnek, annyi mindenre emlékeznek (A mori nyaralásra, Hettire a kispónira, minden nap többször meg kellett néznünk a lovakat, vagy Debrecen, és a Tamáspustai verseny), jó döntés volt ez, egy kis dal jut az eszembe, amit nagyon szeretek, engem ez motivál... Nem kell lebegned fenn az égben Nem kell keresned lenn a mélyben Mert a szívedtõl nincsen távol Ne várj holnapig, érezd mától A szeretet tûz, ami sosem fogy el A szeretet szült, ugyhogy sose dobd el A szeretet szél, mitõl olvad a tél Nem csak magáért él, másvalaki a cél A szeretet szó, ami hegyeket bont Tõled hallani jó, újra, újra csak mond A szeretet kéz, mivel egekig érsz A legkisebb rész, mégis ez az egész A szeretet mindig bátor Mindent odaad mégsem vádol A szeretet hosszútûrõ Ez az, ami a rosszon túlnõ Hogyha valaki égig érne Vagyha hatezer évig élne ennél nem tudna többet adni Mer jobb adni, mint elfogadni A másik dilemmám: Vasárnap akár lovagolhattam volna is, de sajnos megcsúsztam, és a jobb combom úgy meghúzodott, hogy most még annak is örülök, hogy menni tudok (és ez sem valami esztétikus), de a lovaglásra most még gondolni sem merek, mert már maga a gondolat is fáj. De azért, ha már elmentem a túróért, gondoltam egy kicsit segítek is, ha tudok valamiben. Ibolya elsõ kérése az volt, hogy hozzam már ki Balut a karámból. Odamentem, és azt láttam, hogy Balu gondolom örömében, vagy mert tele volt energiával bakolt, majd elkezdett szaladni körbe körbe, felcsapott fejjel és farokkal. Ezt a rohangálást a póni is megirígyelhette, mert pár pillanat után õ is elkezdte a rohangálást. Álltam ott a karám kerítésén kívül, próbáltam õket lecsendesíteni, próbáltam a bátorságomat összesedni, hogy bemerészkedjek, de túl gyáva voltam, nem mertem bemenni. Azt hittem, hogy ennél azért elõbbre tartok, hogy már nem ilyedhetek meg ilyen módon, hogy már ismerem annyira ezeket a lovakat, hogy megbízzak bennük, de akkor miért nem mertem odamenni hozzá??? kudarcot vallottam???? Mégsem fejlõdtem semmit, lehet, hogy tévedtem, mindig azt éreztem, hogy a lovak szeretete nem csak egy fellángolás, olyan régóta tart, és egyre erõsödött, a ló, a lovaglás nem csak egy hobbynak, hanem egy szerelemnek tûnt. Ibolya odajött, és nem kérdezett semmit, õ ment be a nagy pocakjával, és vezette ki, tudom, õ ezer éve ismeri, kiismerte már, de akkor is megsemmisülve éreztem magam. Megkérdezte, hogy mi volt ez, és azt mondtam, hogy féltem, megijedtem, erre azt mondta, hogy majd megszokod, gyere többször, és segíts, nem ismered még, meg kell ismerned, minden ló egy egyéniség. A dilemmám az, hogy van-e értelme folytatnom, vagy ezen is túlleszek egyszer, vagy hagyjam abba, mert ami nem megy azt nem kell erõltetni.. :(

[ppr]

A dilemmám az, hogy van-e értelme folytatnom, vagy ezen is túlleszek egyszer, vagy hagyjam abba, mert ami nem megy azt nem kell erõltetni.. :(

A félelmed vigyáz rád! A félelem általában annak a jele, hogy valamit még nem ismerünk/tudunk! Ha eleget "tanulod" a lovat, a megismerés elõrehaladtával, a félelem általában csökken. Sajnos azonban nem mindenkinél mûködik hogy a tudat teljesen, legyõzze az ösztönt.

Ez ember függõ!

[Bozót]

Köszi Jeansgirl! A festõktõl kivagyok, jó "kis" tanulópénz volt, soha többet nem fizetek olyan munkáért amit magam is el tudok végezni....sz@r munkát végeztek, drágán és lassan. Ami a kutyust illeti, abszolút nem domináns típus. Abban tipikus "harci eb", hogy nagyon emberes, és emberrel szemben semmi agressziót nem mutat, bármit tehetsz vele. Kutyával is elvan, de velük szemben hamar elszakad nála a cérna Gondolkodom, hogy megtartsuk-e, mert ugyan nagyon tetszik, de ha nem engedhetem a többivel össze akkor valamelyiknek folyton kennelbe zárva kell lennie. Talán jobb lenne neki egy olyan gazdi aki csak vele foglalkozna 1. Dilemmád: A hugodnak meg kell értenie, hogy neked így jó és nagy kár ha emiatt megsértõdik. 2. Dilemmád: Szerintem ne ítélj elhamarkodottan és fel ne add ilyen könnyen! Természetes dolog tartani az ismeretlentõl és ahogy ppr írta, a félelem azért van, hogy vigyázzon ránk, hogy el tudjuk kerülni a veszélyt. Ahogy egyre több lovas helyzettel találkozol, megtanulod eldönteni, mikor kell valóban óvatosnak lenned.

[jeansgirl]

Köszönöm szépen a biztatást, egyelõre nem adom fel, az eszem helyett most még a szívemre hallgatok, ráadásul Ibolya is jól lecseszett tegnap, hogy mit rinyálok, megijedtem, na bumm, nem lett bajom és ez a fontos. A felnõttek nagyrésze már jóval óvatosabb és megfontoltabb, mit pl. egy gyerek, a lovat meg kell ismerni, tudni kell, hogy mire hogy reagál, és ez sok-sok együtt töltött idõt jelent, úgy fog majd ez Baluval is mûködni, mint Donnával, csak ehhez is idõ kell. Hát úgy döntöttem, hogy megpróbálok rászánni annyi idõt, amennyit csak tudok. Az a baj, hogy mustang lelkem van, szabadságszeretõ menekülõ tipus vagyok, mindentõl megpróbálok elfutni, ami bánthat vagy megbánthat, amibe idõt fektetek, és nem akar mûködni... Más, tegnap olyat, de olyat láttam, Ibolya anyukája ment etetni a marhákat, van két hatalmas (olyan 800 kg-osra saccolják õket) bikájuk, leadosorba vannak már, csak nincs szállítás ott, ahová le szeretnék adni. Szóval ment etetni õket, egy olyan kis szûk helyen vannak bent, hogy alig férnek el õk ketten is, nemhogy még valaki bemenjen közzéjük etetéskor. Marikanéni azonban szemrebbenés nékül ment be, megérintette a baloldali bika a Miska farát, hogy egy picit húzódjon félre, mert csak akkor lesz kaja, az meg jólnevelt gyermekként félrehúzódott. Marika néni közzéjük ment, beszélt hozzájuk megsímogatta a hatalmas fejüket, azok meg megnyaldosták a kezét, hihetetlenül jámbornak tûntek, azt mondta, hogy ezzel a kettõvel soha semmilyen baja nem volt, bezzeg a két kicsi bika, akik a helyükre mennének, nagyon rakoncátlanok, csintalan gyerekek. Hát Bozót, sajnálom, hogy a festõkkel pórul jártál, mi általában a föld bemunkáltatásánál szoktuk a tanulópénzeket megfizetni, mert sajnos nehezen tanulunk, egy alkalom nem mindig elég hozzá, kell az ismétlés Ja, és tavaly a kukorica törésekor is, a kukorica hazaszállításánál is jó kis tanulópénzt fizettünk, bár abból tanultunk is, mégegyszer a lábát sem teheti be hozzánk az, aki akkor a fuvarozást vállalta. A történet röviden, az öcsém barátja ajánlotta a bátyját, hogy szüksége lenne nagyon apénzre, munkanélküli, két kicsi gyereke van, és van egy kistraktorja, azzal 3 kanyarral el is tudja hozni a kukoricát a házhoz. Hát jó, miért ne segítsünk, így nem nagyon jártunk utána annak, hogy esetleg valaki más (olcsóbban) vállaná-e. Az elsõ két kanyarral nem is volt nagy probléma, a srác ugyan kicsit sokat okoskodott, és egy csöppet felelõtlennek tûnt, de abban reménykedtünk, hogy már csak egy kanyar és letudjuk, megúsztuk, de nem volt ilyen szerencsénk. A harmadik kanyarra már meglehetõsen besötétedett, így amikor a maradék zsákok fel lettek pakolva, én mentem zárkózni a tanyába, õk meg elindultak az öcsémmel. Amikor már a kaput zártam, hallottam egy hatalmas robbanást, majd egy több méter magas láncsóvát. Iszonyatosan megijedtem, mert azt tudtam, nem láttam, de tudtam, hogy a traktornál volt valami robbanás, és hogy az öcsém is ott van. Biciklire ültem, és tekertem, mint egy õrült, hogy valamit segíteni tudjak, amikor odaértem, láttam, hogy az öcsém egy tócsából rángatja kifelé a srácot. Az öcsém nem sérült meg, mert megálltak, egy zsák leesett a rossz földúton, így még Tomi azt visszatette, addig a srác rágyújtott egy cigire, és ha már a kezében volt az öngyújtó úgy döntött, hogy megnézi vele, nem a benzin szivárog-e, hát nem volt szerencséje, mert az szivárgott, és a benzingõz berobban. A lángcsóva, amit láttam a tank volt, amikor berobban, és a robbanás ereje a tankot is letépte. A srác ruhája meggyulladt, és Tomi az elsõ ijedtségében nem tudta, hogy mit csináljon, így beletumickolta egy víztócsában. A srác hasára azonban teljesen ráolvadt a mûszálas pulóver, így õt a bátyám bevitte a kórházba azonnal, közben szólt a húgomnak, aki épp dolgozott, hogy mennek, és õ is menjen már majd oda. A srác másodfokú égési sérüléseket szenvedett a hasán két tenyérnyi darabon, a húgom segítsége jól jött, mert nem volt TB-je sem, és hát pénze sem, hogy a fájdalomcsillapítót és a speciális kötszert ki tudta volna váltani. Így a bátyám váltotta ki, ja és persze mivel ott van a két kisgyerek, ezért a fuvar díját a recept kiváltásán felül még felajánlottuk neki, amit természetesen elfogadott, bár azt láttuk, hogy zavarban van. A harmadik kanyar kukoricát a tanyasi szomszédunk hozta be, egy nagy traktorral, a töredékéért, mint amit a srác kért a fuvarért, és õ egyszerre be tudta volna hozni a teljes mennyiséget. A tanulópénz több tízezer forint volt, de tanultunk belõle, õt soha többet nem hívjuk, és elõször alaposan körbeérdeklõdünk majd fuvarügyileg.

[jeansgirl]

(Gondoltam a hét lezárásaként még írok a naplómba , vagyis majdnem olyan érzésem van, mintha egy elektronikus naplót vezetnék) A hetet lezáró kis szinesem: Vissza a valóságba egy perc alatt..... Az elmúlt két napom mondhatni csodálatos volt, majdnem, mint egy mesében, de persze azért ez mégis a valóság, de minden olyan jól ment, zökkenõmentesen, az irodában is (a fõnökünk szabin volt), és otthon is. Az idõ csodálatos, a napi nyolc órai idodai munka után kifejezetten jól esett biciklizni (na persze most még a tornádóval, mert a pedál tekerése még nem megy igazán), a tanyára és persze Ibolyáékhoz, a nap meleg sugaraival símogatta az arcomat és langy szellõ borzolta a hajamat . Szerencsére már nem fáj annyira a combom, nincs is annyira megduzzadva, gyógyul, lovagolni ugyan még nem tudok, és futni sem, de menni legalább már valamivel jobban, és aludni is. Mondhatnám azt is, hogy együtt gyógyulok Donnával, az õ sérülése is szépen gyógyul, talán õ is helyre jön mire én, és ismét lovagolhatunk együtt. És ezt nem azért várom, mert Balun nem szeretek lovagolni, mert ez így nem igaz, csak más volt, két teljesen különbözõ adottságokkal rendelkezõ, különbözõ habitusú lóról van szó, és én még nem tartok ott a lovaglásban, hogy máris egy másik lovat szokjak meg, mert teljesen más érzés volt már csak rajta ülni is, és még rengeteget kell tanulnom Donnán ahhoz, hogy egy másik lóval is elkezdhessek ismerkedni, erre rájöttem, amikor Balun ültem, és olyan érzésem volt, mintha eddig nem tanultam volna semmit. Attól függetlenül, hogy most még nem tudok lovagolni azért elmentem megnézni a pacusokat, és tegnap Petra is csatlekozott hozzám, nem egyeztettünk Ibolyával elõre így nem is számítuttunk arra, hogy tud majd lovagolni egy kicsit, de azt mondta nem baj, de lejönne megszeretgetni Õket. Petra a világ legtermészetesebb módján bebújt a karámba a lovakhoz, mindhármat megsimizte, répát adott nekik, majd átölelte a türelmetlenül toporgó Balu nyakát. Ibolya kérésére minden gond nélkül kivezette Balut, bár köztük a kezdetektõl van egy különleges kapcsolat, felnyergelte, Ibolya csak nézte, és közben jelzett nekem, hogy nagyon ügyes már, bár eddig csak a póni nyergelésében segített, de most Balu felnyergelése sem okozott gondot, így Ibolyának csak néznie kellett, hogy mindent jól csinál-e. Õ is és Alexa is ügyes már, de én is az leszek (20 év múlva) csak sokat kell még gyakorolnom addig, no de jó pap is holtig tanul... Szeretek ilyenkor kimenni a tanyára, a födút egyik oldalán a vakító sárgán pompázó repceföld a másik oldalon az enyhe szélben ringatózó zöld búzamezõ, a fák is egyre zöldebbek, és a kedvenc körtefám is telis-tele van virággal. Sok nyuszival is összefutottunk, persze közeledik a húsvét, sok a dolguk, el kell dugdosniuk a tojásokat (persze Petra már kamaszodik, visszafelesel, azt mondta, hogy õ ugyan azokat a tojásokat nem keresi meg, amiket ezek a nyuszik dugnak el). Az öcsém is nagyon szeretne már tojást dugdosni, na nem nyuszitojásokat, hanem tyúk tojásokat egy kotló alá, de azok a piszok tyúkok nem akarnak elkotlani tavaly vett egy keltetõgépet, de nem mûködik rendesen, szerintem csak nem tudta beállítani, de nem hagyta még eddig, hogy mi is megnézzük. Szerdán elvették a napraforgónkat is, mostmár csak a kukorica vetése van hátra, eddig minden simán ment. Ja és persze Dakotárol is preferálok már egy kicsit, hiszen már majdnem egy hete nem láttam, sokat változott, eleven, játékos kis lovacska lett, elõször persze elbújt a mami mögé, hiszen idegenek jöttek õt megnézni, és hát emberbõrbe bújt farkasok is lehetünk volna. De ahogy ott beszélgettünk Ferivel egyszer csak odamerészkedett, engedett a kíváncsiságának, így most elõször meg is símogathattuk, puha kis szõre van még a kis "mókusnak". Még ma is jó hangulatban jöttem be dolgozni, csak ketten ülünk az irodában, a többiek már szabadságon vannak, épp telefonáltam (nem magántelefon volt) amikor a fönökünk (aki mellesleg egy nõ) kivágta az ajtót, úgy hogy a fal adta a másikat, berontott, és elkezdte ütögetni a vállamat, hogy figyeljek rá. Sajnos türelme az nincs, na meg vezetõi vénája sem (bárt az próbálják fejleszteni tréningeken, csak hét ami nincs azt nem túl egyszerû fejleszteni), de már így szoktuk meg, tudjuk, hogy vele minden nap a jellem próbája. Szóval rá kellett figyelnem egy pillanatra, még elmondja, hogy milyen kimutatásokat szeretne kérni, majd hozzátette, hogy nem sürgõs, nem kell ma, jó lesz szerdára is, és elrobogott az irodájába. A kolléganõm, Timea arcát elnézve majdnem hangosan felnevettem, az elsõ döbbenet után, a felháborodás ült ki rá, majd kifakadt, hogy "még egy ekkora tahót, nem igaz, hogy nem tudta megvárni amíg befejezem a beszélgetést, és bemegyek hozzá az irodába". Azzal, ahogy berontott, egy perc alatt visszarángatott a valóságba, ne de segáz, dolgozok még egy kicsit, és ma hamarabb hazamehetünk, na és hosszú hétvége jön, lesz pár napunk a regenerálódásra.... Egy kis versikével kívánok mindekinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!!! Sok locsolót, locsolni valót, de legfõképpen jó idõt, és sok lovaglást!!! Csobog már a kispatak Zöld a lomb, a rét Méhe zsong, virág fakad Szellõ zúg mesét Illat száll, madár dalol Felhõtlen a táj.. Jeansgirl

Edited by jeansgirl, 2011 április 22. - 8:42.

[jeansgirl]

Pénteken délután olyasmit láttam, amilyet még soha, sõt még nem is hallottam hasonlóról... Kimentem a tanyára, már a kapun kívül is hallottam, hogy a kutyák rettenetesen fogtak valakit/valamit, de onnan még nem láttam, hogy mit. Gondolkodtam egy picit, hogy be merjek-e menni, de aztán mégis erõt vettem magamon, és beovatoskodtam. És akkor láttam azt, hogy a két kutya közzé beszorult egy õzbak, mivel mind a két kutyánk futón van, így elég nagy a mozgásterük, de nem érnek össze kb. 3 m választja el õket egymástól, és arra a területre szorult be az õzbak. Amikor meglátott engem is, mégjobban megijedhetett, mert egy pillanat alatt nekirontott Bundásnak, és úgy megrugdosda, hogy szinte fel sem tudtam fogni a látottakat. Bundás is megtépte egy kicsit, de az õz jobban elláta a kutyánk baját. Bronti iszonyatosan örjöngött a pár percig tartó csetepatéjuk alatt, majd az õzbak Bundás mellett elszaladt, és elhagyta a tanyát ott, ahol a kerítés alacsonyabb és rosszabb állapotban volt. Az öreg Bundásunkat borzasztóan megviselte a harcuk, vérzett orra, szája, szõre torzonborz lett, remegetek a lábai, és alig tudta a házába bevonszolni magát. Nagy nehezen kicsalogatam, hogy egy kicsit fertõtlenítsem a sebeit, ivott egy kis friss vizet, de nem volt hajlandó semmit sem enni. Ez a jelenet adta az alapját annak, hogy szombaton mindannyian kimenjünk a tanyára a kerítést megjavítani. Régen voltunk így együtt mindannyian (bátyám, húgom, öcsém és én), majdnem olyan volt, mint régen, de csak majdnem olyan... Perta is jött velünk, de csak azért mert Ibolya testvére felajánlotta neki, hogy kiviszi terepre lovagolni, és a leányzó ettõl a hírtõl teljesen be volt zsongva, hiszen ez volt az elsõ terepe. Így én elkísértem, Móni gyorsan kiosztotta neki a feladatot, Pirit a pónit fel kell nyergelnie, õ csak egy kicsit segített neki, hogy jól csinálja, Balu már fel volt nyergelve, és elindultak, Petra örömtõl csillogó szemekkel köszönt el. még odamentem egy pillanatra Ibolyához, aki Donnát futószárazta nyereggel a hátán, azt mondta, hogy mostmár mozgatja, és majd fokozatosan elkezdi a terhelését is, rövidesen újra lovagolhatok. Visszamentem a tanyánkra dolgozni, négy oszlopot is kicseréltünk, és új kerítést húztunk azon a szakaszon, mindezt nagyon jó hangulatban, szinte észrevétlenül telt az idõ, Petrával kiegészülve tarisznyából megebédeltünk, hideg sülteket és aprósüteményt majszoltunk, majd tovább dolgoztunk. Ebéd közben Petra élménybeszámolóját halggatuk, földutakon erdõsáv mellett haladtak el, majd a falunk keresztül jöttek vissza. Délután négy óra körül végeztünk, meg kell, hogy mondjam, elég jó munkát végeztünk, és kellemesen elfáradtunk. Bundás már egy kicist jobban van, szombaton még nehezem mozgott, de már evett egy kicsit, tegnapra viszont már sokat javult, ennek örülök, fõleg a húgom miatt, mert Bundi az Õ liblingje, nagyon szereti, így persze alaposan megszeretgette szombaton, lehet, hogy azért javul szépen az állapota.

[Kistáltos]

Nálatok milyen vérbambik vannak! Mi a múlt heti terepen találkoztunk egy õzzel, nyílt terepen. Nagy volt, legalább két éves bak. A kutyák nagyrészét nem viszem, pont amiatt, ha kis õzzel találkoznánk, ne legyen baj. Nagy csörtetés a bozótban, a három tacsi méretû eb berohant. azt hittem, vaddisznó, már félteni kezdtem a kutyákat. Erre õzüvöltés a sûrûból. Lovam megfogta valaki, én meg bevetõdtem a bozótba, ott fekszik az a marha nagy õz, üvölt és hagyja, hogy a három kis vacak kutya rágcsálja. Leparancsoltam a kutyákat, a társak felvettek egyet-egyet az ölükbe, majd a hülye õzbak felkelt és elment. Kisebb likakon kívül semmi kárt nem tettek benne a kutyák. De miért nem védekezett? Vagy futott el? Nincs természetes szelekció, béndzsák az õzek.

[jeansgirl]

"vérbambik" ...hát én inkább úgy gondolom, hogy az én felbukkanásom volt az utolsó csepp az õzikénél, és a két vicsorgó kutya között azt a megoldást választotta, hogy az egyiknek nekiront, és kitör a szorított helyzetébõl, csak sajnos az öreg Bundásunk húzta a rövidebbet. (Így nem tudtunk még egy jó õzpörköltet sem enni ;) ) És az öreg Bundásunkat olyannyira megviselte ez a csetepaté, hogy még mindig nem tért magához, nem is tudom mi lessz vele, a húgom már aggodalmaskodik, hogy nem éli túl, bár én azért remélem, hogy nem errõl van szó. De mivel az állapota ugyan javult egy kicsit ahétvégén, de napok óta nem evett rendesen, és ez már látszik rajta (bár elég kövér volt a szentem, így még nem zörögnek a csontjai) ezért mégiscsak állatorvost hívtunk. Kapott injekciót, és még tablettás antibiotikum kezelést is kap, de várnunk kell, remélem hamarosan javul majd az állapota. Már 14 éves, de ez mindeddig nem volt észrevetõ rajta, még a túlsúllyal is elég sokat mozgott, még nem szeretnénk elveszíteni, és nem szeretném Vacakot kivinni a helyére, mert õ nem egy elrettentõ jelenség, Dorkát meg azért nem vihetjük ki, mert nála ugyan még az elrettentés meg is lenne, de csak akkor nem harap, ha mi ottvagyunk, és rászólunk, egyébként elég brutál egy jószág. Szóval õt jobb szemmel tartani, ezért Bundinak még sokáig kell élnie, még feladata van, na meg szeretjük is. Egy hátborzongató dologra mentem haza tegnap, még most sem tudtam magam teljesen túltenni rajta, ehhez meg kellene értenem, hogy ki és miért csinálta... Lemészárolta valaki a nyulainkat, az eggyértelmû, hogy nem egy állat (kutya) jött be, és folytotta le õket, hanem valaki valamilyen éles szerszámmal (kés, szablya???) szabályosan lemészárolta mindet. Nem vitt el egyetlen egyet sem, úgy tûnik, hogy csak avérengzés volt a fontos. A nyomokból ítélve a melletünk lévõ üres telek felöl mászott be az kerítésen az a ..., és "csak" a hátsó udvarban randalírozott, a kutyák meg olyankor, amikor nem vagyunk otthon, be vannak csukva, így végül is zavartalanul dolgozhatott. Basszus, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer erre kell hazamennem...

[Bozót]

Jujj, de durva! :mad: Ha ellopja õket abban legalább van logika, de nyulakat leölni csak úgy??!!

[jeansgirl]

In memoriam... Szombaton Bundásunk elment örökre, nem is tudom, hogy mi történt vele, mi voltunk-e hanyagok, vagy úgysem tehettünk volna már érte semmit, nem tudom, de most még nagyon rossz érzések kavarognak bennem... Emlékszem milyen kis gombóc kutyus volt, már akkor is olyan kövér volt, hogy egy nem túl mély árokból sem tudott kijönni, állandóan visszagurult. Egy kuvasz és bernáthegyi keverék kutyus volt, színre és termetre és temperamentumra bernáthegyi, fejformára kuvasz volt inkább. A húgom a kezdet kezdetétõl különösen szerette, nagyon szoros kapcsolat volt köztük. Ildi elég ritkán jön ki a tanyára, de akkor a kutyák agyonra voltak szeretgetve, fõleg Bundi, aki állandóan lefeküdt elõtte, volt, hogy Ildi ráfeküdt, birkóztak, jó volt õket nézni, ahogy játszanak. Nagyon tudott enni, iszonyatos mennyiségû kaját tudott elpusztítani, mondjuk ez meg is látszott rajta, nem volt sovány kutyus. Nem tudom, hogy a bajt az õzzel való összeverekedése okozta-e, vagy egyébként is megtörtént volna, egyszerûen nem tudom... A verekedés után, csak a szemhélya felett, a szája szélén lehettett sérülést látni, és az orra vérzett, amikor az állatorvost kihívtuk, õ is csak a szája szélén lévõ sebet kezelte, mert az tûnt csúnyának, és arra adott antibiotikumot, megvizsgálta, de nem mondta, hogy más sérülés is feltünt volna neki, esetleg belsõ sérülés???? Úgy tûnt, hogy a múlt hétvégén már jobban volt, és pár nap után romlott ismét az állapota, nem akart enni, és arra gondoltam, hogy a szája szélén lévõ csúnya seb lehet az oka, ezért hívtuk ki az állatorvost. Szombaton az öcsém ment a tanyára a kutyákat etetni, és én mentem lovagolni, már annyira hiányzott nekem, mint a narkósnak egy adag cucc. Nem volt semmi extra, csak sétáltunk szép komótosan, de már maga az, hogy együtt lehettem Donnával olyan jó érzéssel töltött el. Amikor leszálltam róla, és megsímogattam a fejét a vállamra tette, ilyet most csinált elõször, legalább is velem, és nagyon jó érzés volt. Majd megcsörrent a telefonom, és Tomi mondta, hogy Bundi nagyon rosszul van, szerinte már nem él sokáig, azzonal szóltam az állatorvosnak, meg Ildinek is, hogy jöjjenek. Siettem a tanyára, Bundi nagyon rosszul volt, kapkodta a levegõt, és egyszerûen nem tudtam, hogy mit csináljak, tehetelenségemben elsírtam magam. Ildi hamarabb megérkezett, mint az állatorvos, és õ már látta, hogy valószínûleg embóliája lehet, de õ sem tudott mit csinálni, csak símogatta, legalább elbúcsúzhatott tõle. Az állatorvos már késõn érkezett, és azt mondta, hogy Ildinek igaza lehet, de a pontos diagnózist csak a boncolással lehetne felállítani, azt viszont nem kértük. Visszahozni már úgysem tudjuk, eltemettük a kedvenc pihenõ helyén a nagy akácfa alatt. Bronti érezhette, hogy valami baj van, mert végig szûkölt egész idõ alatt, még akkor is amikor elindultunk hazafelé, ezért úgy döntöttünk, hogy mégis kivisszük Vacakot, hogy ne legyen egyedül. Nagyon sajnáltam Vacakot kivinni, nem a tanyára való, annyira kis szeretetéhes jószág, de Brontit sem akartuk egyedül hagyni. Bronti azonban még nem akarta Vacakot elfogadni, iszonyatosan haragudott rá, amikor a láncát Bundás futójára akasztottuk, Vacak meg olyan szivettépõen vonyított ahogy otthagytuk, hogy az út végére kiérve, mégiscsak visszamentünk érte és hazavittük. Adunk pár napot Brontinak, hogy meggyászolja Bundást, és majd kap egy másik társat, elõször úgy gondoltuk, hogy majd a menhejrõl hozunk ki egyet, de Tominak az eszébe jutott, hogy a vetõmagüzemnél pár hete kitettek egy labrador kölyköt (6-8 hónapos körül lehet), szegény egy darabig futott a kocsi után, majd egyszercsak besomfordált az üzembe a nyitott kapun. Megkötötték, mert ott nem szaladgálhat az autók között, és már többször próbálták rátukmálni Tomira, hogy hozza haza, de eddig nemet mondott. Nem akartunk kölyökkutyát, mert azzal azért foglalkozni kell, most mégis úgy döntöttünk, hogy ám legyen, elhozzuk, ha ahúgom is úgy gondolja, de most döntsön õ, válassza ki õ Bundi utódját. Ildi tegnap elment Tomival megnézni a kutyust, és úgy tûnik, hogy nagyon bejön neki. Mosolygott amikor mesélt róla, hogy gyönyörû fényes fekete szõre van, nyúlánk gyerek, hatalmas tappancsokkal, esetlen mozgással, nagy okos fejjel, és amikor odament össze-vissza nyaldosta, bújt hozzá, neki megfelelne, és nevet is talált neki, Negrónak fogjuk hívni. Na majd meglátjuk, pénteken elhozzuk, és kivisszük a tanyára, a hétvégén majd segítünk neki a beilleszkedésben, mostanában úgyis sok idõt töltünk kint, hát majd foglakozunk is vele, meg azért a 11 m-es futón nagyobb lesz a mozgástere, mint most. A nyulainkról meg csak annyit, hogy aki lemészárolta õket, annak a fejében nem kell a logikát keresni, inkább zürzavart találnánk, egy elmebeteg állat, aki már emberölésért is ült, azt hiszem még szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy nem voltunk otthon amikor rájött a bolondóra.

[Csikasz]

Részvétem a Bundásért! Az elmebeteggel meg nincs mit kezdeni!

[Bozót]

Sajnálom :( Ne hibáztasd magad, tettél érte, hívtál dokit, vele voltál. Képzeljétek, a talált kutyánknak meglett a gazdija, hazavittük, de még aznap vissza is hoztuk Gazdi idõközben új kutyát fogadott örökbe és nem jönnek ki egymással, így felajánlotta nekem a kutyát. Elfogadtam.

[Fifikusz]

De jó, most két kutyának van otthona!

[jeansgirl]

Köszönjük a részvéteket ! Bozót, örülök annak, hogy a kutyust megtartod, jó helye lesz annak.... ...hát Bundi utódjáról csak annyit, hogy szerintem nem labrador, bár hasonlít rá formára, de nagyobb a szõre, nagy a feje, nagyok a tappancsai, egyébként nagyon szép, én újfullandinak tippelem, és úgy gondolom, hogy jól gondolom, bár lehet, hogy nem fajtatiszta. Én is megnéztem tegnap, mert változott egy kicsit a helyzet, nem holnap, hanem ma délután hozzuk el és visszük ki a tanyára. Holnap szabin leszek, és a nap nagy részét kint fogom tölteni (csak az idõ nem lenne nagyon rossz), a veteményeskertben fogok egy kicsit vagy kicsit többet tevékenykedni, és füvet nyírok, na, meg próbálok majd összehaverkodni Negróval. Én alapjáraton elég távolságtartó vagyok az idegen kutyákkal szemben, mert jártam már pórul egy párszor, de Negróval az elsõ találkozásunk nagyon bíztató volt, így remélem nem lesz gond. Már értem, hogy a húgomnak miért tetszett meg, ez is egy nagy szõrös mackó lesz valószínûleg, mint amilyen Bundi volt, lehet, hogy már sokkal nagyobb nem lesz, bár most sem kicsi, de ha hízni fog nagyon szép példány lehet. Azért módosítottunk, mert az Állatenyésztési napok miatt Tomi és anya is este fél hétig dolgoznak az elkövetkezendõ 3 napon, Ildi is dolgozik, azt meg még nem mertem bevállalni, hogy egyedül vigyem ki, kössem meg, vagyis a futóra, majd ha már jobban ismerjük egymást, és több bizalmam lesz vele szemben. Szabit meg azért veszek ki, hogy ott legyek, és egy kicsit foglakozzak vele (ismerkedni, barátkozni fogunk), úgy gondolom, hogy azzal, hogy ott leszek és figyelek rá, segítek neki is beilleszkedni. Kíváncsi leszek Brontira, hogyan fogadja majd el, mert õ nehezem tûri meg az idegen kutyákat, de Bundival jól kijött, remélem jól kijönnek majd Negróval is, mert Brontit mostanában be kell csapnom, így, hogy egyedül van, ha észreveszi, hogy eljövök a tanyából keservesen "sír" utánam. Ezért úgy szoktam eljönni, hogy ne vegye észre, hogy eljövök, hanem azt higgye, hogy még ott dolgozgatok, nem a kapun jövök ki, hanem hátramegyek és átmászok a kerítésen, de ezt már kezdem unni, jó lenne már ismét a kapun át közlekedni.

[jeansgirl]

Egy barátság kezdete... Csütörtökön délután az öcsémmel kivezettük (Õ vezette a bicaj mellett én kísértem ) pórázon Negrót a tanyára, nem volt vele semmi gond az úton, nagyon szépen jött velünk, hihetetlenül jámbor kutyusnak tünik, és hát szerintem gyönyörû is, nem is értem hogy tehették ki, na mindegy, ez nekünk most külön jól jött. Egy kicsit tartottam attól, hogy Bronti hogy fogadja, de meglepõen jól fogadta, egy kicist megugatták egymást, Tomi annyira engedte közel õket egymáshoz, hogy éppencsak összeérjenek, és nem ugrottak egymásnak, csak megszaglászták egymást (ezt jó elõjelnek tekintjük), majd Negrót ráakasztotta Bundás futójára. Adtunk nekik enni és inni, és otthagytuk õket, hagy szokják egymást. Amikor eljöttünk Bronti nem nyûszített, azzal volt elfoglalva, hogy megugassa Negrót. A péteki nap nagyobb részét terveztem kint tölteni a tanyán, hogy én is ismerkedjek egy kicsit Negróval, de a végén csak pár órát töltöttem kint, és mégis nagyon jól haladtunk az ismerkedéssel, azt hiszem nem lessz az az igazi házörzõ, vérengzõ vadállat, nagyon barátságos kutyus (bár kölyök még, biztosan komolyodni fog valamennyit), de már az is jó, ha a látványa egy kicsit elrettenti az illetéktelen betolakodókat. A fûnyírás közben már egész jól kijöttünk, ha egy kicist leállítottam a fûnyírót rohant oda hozzám, néha megsímogattam, látszik rajta, hogy máris jól érzi magát, és Bronti is olyan elevennek tûnik végre, mint régen, na és sem másodlagos szempont, hogy mostmár nem kell a kerítésen átmásznom, amikor eljövök. Ismét majdnem olyan minden mint régen volt...(persze drága Bundásunk azért az emlékünkben tovább él). Szombaton voltam az állatenyésztési kiállításon, most a Gidránok voltak a középpontban. Errõl viszont majd holnap írok, most mennem kell...

[jeansgirl]

Mielõtt elkezdeném az élménybeszámolómat az Állatenyésztési és Mezõgazdasági vásárról, elõtte elmondom, hogy hogyan haladunk Negróval, mármint barátkozás fronton. Szóval hétfõn a húgommal együtt mentünk ki a tanyára, az elsõ dolog amit hallotunk az a csend volt, a nagy csen, béke és nyugalom. Bronti nem nyûszített és már nem is ugatta Negrót, Negró meg megtalált egy régi lyukas labdát, és azzal játszott, amikor észrevett minket elkezdte csóválni a farkát, és szaladt felénk a labdával a szájában. Elvettem tõle és eldobtam, õ örömmel szaladt utána és hozta vissza, úgyhogy még egy párszor eljátszottuk ezt. Ildi közben odament Brontihoz és megszeretgette (nem csak úgy megsimogatta, ahogy én szoktam, õ rendesen megszeretgette, azt hiszem ez már nagyon hiányzott neki), majd megetette, hiszen szerinte így sokkal jobb az étvégya, és tényleg van ebben valami, mert az egész konzervet eltüntette annyi idõ alatt, amíg elment a kúthoz vizet engedni. Azt hiszem a lelke már helyrejött, Ildi mind a két kutyának vizet vitt, és még én Negrónak odaadtam a konzervet, addig õt is alaposan megszeretgette, csakhogy az étvágya ugye neki is jó legyen, majd mielõtt eljöttünk kaptak még 2-2 marék száraztápot is. Tegnap már egyedül mentem ki a tanyára, és siettem volna is haza, de azért vittem Negrónak egy jó kemény bõrfocit, gondoltam játszunk egy kicsit, hiszen azért õ még egy gyerek, még akkor is, ha nagy gyerek, és kell vele foglalkozni egy kicsit. Szóval vittem a labdát, bementem a kapun, amikor Bronti meglátott, elkezdte a szokásos szaltózását, ezt mostanában már nem csinálta, pedig neki ez már a védjegyévé vált. Már kölyök korában is ha örült valaminek, felugrott magasra és dobott egy hátraszaltót, vagy többet. Negróval pedig jót fociztam, nagyon ügyesen kezeli a labdát a mellsõ lábaival, alig bírtam kicselezni, és ha sikerült elvennem tõle a labdát, akkor megpróbálta a szájába venni (néha a lábamat kapta el a labda helyett), de ez még kemény labda, így nem tudott elszaladni vele. Elmeséltem Tominak otthon, hogy milyen jót fociztunk, így ma õ megy ki a tanyára, mert szerinte akkor rendesen kell vele "edzeni", hiszen még NB1-es focista is lehet belõle. Estefelé még Vacakkal is "köteleztem" egyet, és olyan jót nevettem azon, hogy a kutyáinkkal akár fel is léphetnénk a cirkuszban. Bronti szaltózásban verhetetlen, Negró talán jó focista lesz, Vacak pedig a kötélhúzásban jeleskedik. Igaz Dorkánk csak egyszerûen egy jó házörzõ, beengedni még csak-csak beenged idegent is, na de ki már biztosan nem megy, ha nem vagyunk ott. Szóval elvesztettünk egy jó kutyust,, egy barátot Bundi személyében, de az élet azért megy tovább, és azt hiszen ez is egy jó példa erre... Óhhh, na majd folytatom...

[jeansgirl]

...és akkor a folytatás Kis színes: sárgák, világosabb és sötétebb sárgák....(na mi lehet ez???) A személyes kis élménybeszámolóm a Gidránokról, nekem errõl a lófajtáról mindeddig nem sok fogalmam volt, talán nem is láttam eddig, vagy legalább is nem tudtam, hogy mit látok. Most, ahogy ott sétálgattunk az Állatenyésztési és Mezõgazdasági napok kiállításon a lovak állásai elõtt, elõször csak azt láttam, hogy csodaszép sárga lovak sorakoznak egymás mellett, sötétebb és világosabb sárga pacik. (Halkan szeretném megjegyezni, hogy én a lovakat még mindig a szívemmel nézem, minden szakmaiság nélkül, hiszen egy nagyon kevés lovas tudással rendelkezõ lószeretõ ember vagyok.) Megnéztem a táblájukat, és láttam, hogy Gidrán lovakról van szó, a programfüzetben pedig azt, hogy a Gidrán gála keretében lesz egy kis fajtaismertetõ és military show is, hát ezeket megnéztük. A fajtabemutatót tanulási céllal a showt meg csak az élvezet kedvéért. Gondolom az Ima és a Sóhaj neve itt sokatoknak ismerõsen cseng, csakúgy mint Vigécé, vagy Viharé, ugyanúgy mint pl. a teljesség igénye nélkül Egyed László neve, ezeket a neveket én most tanultam meg. A military bemutató úgy megfogott, hogy ez a lófajta belopta magát a szívembe, csodálatosak voltak, gyönyörûen ugrottak át az akadályok felett a félelem legkisebb jele nélkül. A show abból állt, hogy különbözõ méretû rögtönzött akadályokon ugrattak át a lovasok a lovakkal, asztalokat tettek ki a pályára, eléjük székeket raktak, az asztalokra két oldalról egy -egy virágcserepet tettek ezzel még szûkítették az akadályokat, vagy pl. az egyik asztalra felfeküdt egy pályamunkás/segítõ?, a két szélére pedig felült egy-egy segítõ, és a lovasok itt ugratták át a lovakat. Egy segítõ talicskán tolt a pályán zsákokat, és ezt a "mozgó" akadályt is átugratták, vagy kockabála szalmából épített falat "repültek" át. Nagyon látványos volt, de azért le a kalappal a bevállalós bátor segítõk elõtt is, hiszen a lópatkó elég kemény tud lenni. Én pl. most tudtam meg azt is, hogy a military versenyeken nem dönthetõ akadályok vannak, mint a díjugrató versenyeken, így bizony komoly sérülések is elfordulhatnak a lovaknál és persze gondolom a lovasoknál is, biztosan nem véletlenül használnak II. Világháborús német katonai sisakokat. Ismét tanultam pl. a ló és lovas kapcsolatáról/bizalmáról a bemutatón is, de már a felkészítéskor is, ami még megfogott, az az volt, hogy amikor az allások elõtt sétáltunk, az egyik paci elkezdett hátrálni/tolatni kifelé az állásából, majd amikor már kiért, akkor láttam, hogy még nincs is rajta a kantár, csak a lovasa keze nyugodott a nyakán, és halkan beszélt hozzá, gondolom írányította, majd amikor már teljesen kiért a paci, akkor tette rá a lovasa a kantárt, és kezdték el felkészíteni a bemutatóra. Örülök, hogy elmentünk, hogy megnéztük, nézõként én nagyon élveztem, a húgom azt élvezte, hogy végre nem dolgozott, és õ is eltudott jönni, az idõ jó volt, a programok neki is tetszettek, sok ismerõssel futottunk össze, beszélgettünk, ettünk, ittunk, Alexa a rengeteg állatot élvezte, a kirakodóvásárt, a falmászát, a pónilovaglást, Máté a lovaskocsikázást, az édes kicsi állatokat szerette a legeslegjobban, és a traktorokat, bár egy kicsit elvolt tévelyedve, mert megjegyezte, hogy mikor nézzük meg a zsiráfokat és az oroszlánokat, és meglepõdött amikor mondtam neki, hogy azt majd a vadasparkban. J.G.

[Fifikusz]

Gidrán forever! :yeah: Ha Pátyra kirándulsz, mutatok egyet. Sufni lovam olyan, de olyan gyönyörûséges, hogy az csuda. Most tanulja az illemet, és szépen halad. kamaszos kajlaságai persze még vannak, de már látszik a csiszolódás hatására a gyémánt.

[jeansgirl]

Sufni lovam olyan, de olyan gyönyörûséges, hogy az csuda. Most tanulja az illemet, és szépen halad. kamaszos kajlaságai persze még vannak, de már látszik a csiszolódás hatására a gyémánt.

:yeah: :yeah:

Persze azt azért el kell mondanom, hogy a Gidránok mellett azért láttam egy másik csodát is, egy fekete furiosó tenyészmént, háááát Õ is gyönyörûséges volt, õt láttam meg elõször, és csak utána a sárgák hadát.
Fifikusz, sok boldogságot kívánok neked a paciddal, és sok-sok élményt.

Pénteken megnéztem a végzõs mezgés fõiskolások sárgulását (na ki tudja mi ez????), majd Bonifác napján megvolt életem az elsõ tereplovaglása (Na nem azért, mert olyan marhajól lovagolok, hanem azért, mert Ibolya nem ért rá velem foglakozni, a húga meg kint terepen akarta megjáratni a lovakat, így terepre mentünk hárman, Móni, Petra és én.) Nem volt nagy vágta, csak komótos séta, melyet a lovak egész jól türtek, nem akartak elrohanni, így mi is nagyon élveztük Petrával, teljesen más érzések kerítettek a hatalmukba, mint eddig, fantasztikus volt.


Más: Macskák, mint házi kedvencek, egyfrászt, inkább házi utálatosak....
Elegem lett a macskáinkból, nem bírtam már, hogy hosszú hetek óta abból álltam ki minden álldott reggel, hogy a macskáink után eltakarítsam az éjszaka levadászott dögöket, melyeket az ajtó elé pakoltak le szép sorban. Ezek nem esznek egeret, szerencsére azért tudják a dolgukat és vadásznak, de azt már nem bírtam tovább, hogy annak bizonyítékát, hogy a kajáért megdolgoznak, vagyis a levadászott egeret vakondot, cickányt, gyíkot, szöcskét miegymást reggelre az ajtó elõtt felsorakoztatták. Betelt a pohár, mentek ki õk is atanyára, csak akét öreg marad, nekik nincs ilyen hülye sokásuk, a gyerekeik meg vadászhatnak kedvükre a tanyán.
(Ezt nem írom be a macskák topikba, mert ott valószínûleg ízekre szednének, amiért épp kiebrudaltam õket )

J.G.

[chyki]

Aztán majd gyõzöd édesgetni vissza õket amikor ellepnek az egerek... Ahogy hazaköltöztem anno, ugye költözött a lóval a zabos is, az egerek meg be hozzánk. Mivel sosem volt szívem ezeket az apró szépséges kisállatokat bántani, így rendszeresen én egerésztem, majd vittem ki õket patakpartra, pékség mellé, klassz kis életterekre. Azért õk csak visszajöttek, szerintem egymásnak adták a kilincset meg a címet. A félperzsa csodacicám nem alacsonyodik le ilyetén munkához, õ annál úriasabb lélek, akkor toppant be az életembe "Vakarék", akit hazafelé biciklizve leltem fel kölyökként élesen sipákolva, amikor az elhagyott ház kerítéséhez léptem (úgyse jön ide) egyszercsak odavágódott a mákszem vakarcs, hát nem volt szívem nem felvenni... mivel mindenki sûrûn tagadta a környéken hogy hozzá tartozna a fehér-cirmos cinyó, így haza merészkedtem vele, majd 2 órányi ígérgetés és holnapra találok neki gazdát könyörgés után a vörös cicám és a beagle is azonnal befogadta. Azóta már kérték is õt, de nem adom. Azóta nincs gondom az egerekre. Ami a kifektetést a küszöbre illeti, szerencsére õk nem csinálják, de a Max kutya az rendszeresen jön be egeret-békát csócsálva, és trükkös, mert tudja a lakásba még csontot sem hozhat be, nemhogy ilyesmit, így bejön pléhpofával, mint akinek semmi sincs a szájában, maj a helyén alattomban körülnéz, és ha béke van, akkor kezdi csak el rágcsálni. Tévedés ne essék, nem eszi meg, csak rágózik rajta.

[jeansgirl]

A két "öreg" macskusz még a háznál maradt, és õk is tudják a dolgukat, ezért remélem nem fognak az egerek ellepni, sõt a nagy sárga kandúrunk még a patkányt is megfogja. Egyszer a szemtanúja voltam annak, ahogy elkapott egy patkányt, és villámgyorsan végighasította a karmaival, a patkánynak annyi volt egy perc alatt, bár a jelenet gusztustalan volt, de a kajáért õ is megdolgozik. A kölkök (egyébként már nem azok, mert egyévesek) meg szerintem jól érzik magukat atanyán, kettõ már jön elénk a bejáron a kinti öregekkel, a másik kettõ is rögtön ott termett, amikor hívtam õket enni. Éssss tegnap rátaláltam az utánpótlásra is, az üres takarmányos zsákokat szedtem össze, hajtogattam, és egy zsákba dugdostam bele, amikor egyszer csak az egyik zsákkupac alatt találtam négy kis vakarcsot, még nem nyílt ki a szemük, nagyon újszülöttek. Nem nyúltam hozzájuk, nehogy a mami elvigye õket, majd amikor Õ is ott lesz, akkor alaposabban megnézem, mert akkor látja, hogy én fogdosom öket, és nem viszi el. Nem tudom honnan szedte össze a mami, de kettõ nagyon szép nagy hamuszürke színû szõrû, egy fekete és egy fekete-fehér tarka, mint a mami. A szerencsém az, hogy a bátyám majd elviszi õket a gyerkõcöknek, így már helyük is van. Tegnap az öcsém a tanyán elengedte a futóról Brontit és Negrót is, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan viszonyulnak mostmár egymáshoz, hát nagyon jót játszottak, rohangáltak, alig bírtuk utána újra megkötni õket, jót mulattak, majd ittak, ettek, "a fejük sem fájt". Más: Tegnap a tanyasi szomszéddal beszélgettünk, és Õ mondta, hogy a másik szomszéd lelövette a nagy kaukázusi kutyáját, mert a kutya ellene fordult, kár, hogy hagyta a dolgokat így elfajúlni, mert a kutya nagyon szép volt, csak nem nekik való, mert egyáltalán nem foglakoztak vele. (Hozzáteszem, hogy nekem sem lenne való, mert én sem tudnék vele mit kezdeni, de azért sajnálom, mert tényleg szép kutya volt) Ez a kutya randalírozott a mi tanyánkon is pár éve, amikor a birkák még kint voltak. Egyszer arra mentünk ki az öcsémmel, hogy a kutya egy bárányt folytogat. A birkák egy nem túl magas kerítéssel voltak a felsõ udvartól leválasztva, tehát ez a nem túl magas kerítés választott el minket a kutyától. Elsõre nagyon megijedtem, amikor megláttam, attól tartottam, hogy esetleg ellenünk fordul a kutya, de nem ez történt, vagyon el volt foglalva a báránnyal, így eljutottunk az ajtóig. Tomit beküldtem, én meg felkaptam egy vödör hideg vizet, és ráöntöttem, majd visszaszaladtam az ajtóhoz. Nem tudom, hogy a hideg víz hatására-e, de otthagyta a bárányt és elszaladt. Egy darabig figyeltem, hogy valóban hazamegy-e, majd megnéztük, hogy hol jött be, ott javítottuk a kerítést, majd megnéztük a bírkákat is, hogy milyen károkat csinált. Még egy bárányt találtunk lefojtva, a többiek az ólba voltak behúzódva, valószínûleg nem sokkal elõttünk mehetett randalírozni. Ez az eset nálunk egyszer fordult elõ, bár a birkákat nem sokkal ezután eladtuk, de a többi szomszéd is állandóan panaszkodott a kutya gazdájának, hogy a kutya náluk randalírozik, és félnek tõle, de az soha nem hitte el (vagy csak nem akarta tudomásul venni, mert gondolom neki így volt egyszerûbb), hogy az õ kutyája máshol állatokat fújt le, most azonban õt marcangolta meg alaposan, aki így elsõ felindultságában lelövette. A gazdáért annyira nem fáj a szívem, én is azért nem jártam a tanyára a rövidebb úton évek óta, mert féltem a kutyától. J.G.

[telivér]

tegnap nálunk is történt egy kis színes esemény Délután a szép idõre való tekintettel a lovardában harmadmagammal eldöntöttük, hogy kimegyünk terepre. Az egyik lány egy nem rég hozzánk érkezõ kölcsön fjorddal jött ki. Elég makacs, önfejû jószág, arra megy amerre a kedve tartja, rohan a többiek után, incselkedik, rosszalkodik, mint egy rendes kis póni Sokat nevettünk már rajtuk is (például, hogy minden útszéli bokrot is le kellett porolni....). A másik lovasnak a lova, pedig rettegett a lapu alatt lapuló lóevõszörnyektõl. (fél a lapulevelektõl). Olyan rémült fejeket vágott, hogy nem gyõztünk dõlni a röhögéstõl. Közben megbékéltettük a lapukkal, és Õ lett a terminátorLÓ, mert átgázolt minden egyes lapun...(Igaz elõtte jól megnézte, felvette a koncentrált arcát, beszívta mélyen a levegõt, és átsietett rajta. Mikor kiért belõle akkorát sóhajtott, hogy az emberek megirigyelhetnék). Aztán meneteltünk elõre vidáman tovább. Elõttem ment terminátorLÓ és lovasa, aki szolt, hogy vigyázzak, mert van a földön egy fa keresztben. Én is hátra szóltam a kis forjd lovasnak, hogy szóljon a lovának hogy fa (értve ezalatt, hogy szárral, kissé keltse fel a ló figyelmét, hogy valami új dolog jön, figyeljen), erre ehelyett a lány hirtelen nem tudván mit csinálni hangosan megszólalt, hogy: Olga vigyázz fa! (mi meg majd lefordultunk a lovakról a nevetéstõl ). A poén az, hogy a póni mintha tudta volna szépen okosan át is lépte a fát.... Innentõl kezdve minden dologért így szóltunk a lovaknak. Figyelj ág! Nézd ott egy madár! Nini ott lapul a lapu! Haza felé aztán az lovacskám furcsa szokásához híven elkezdett nyögni (semmi baja sincs, csak néha rájön, és úgy csinál mintha a végét járná). A többiek elkezdtek aggódni, hogy jajj segítség mi baja van, itt fog kidõlni, vagy megfulladni, vagy hányni (utána azért rájöttek, hogy a lovak nem is tudnak hányni ). Guliver ezek után fogta magát nyögött még egyet, aztán nyerített, és felemelte a fejét, csillogó szemekkel, hogy köszöni szépen Õ nagyon is jól van Mindent összevetve egy nagyon jó hangulatú és vicces terepünk volt Kívánok mindenkinek sok-sok ilyet

[zsebi0202]

A legeslegjobb napom lett a mai, ami az utóbbi idõben történhetett velem. Ma gazdára talált Reményünk. Történt, hogy sokáig hirdettük, jöttek kupecek, nekem nem tetszõ és tetszõ egyének, kinek elmondtam az igazat, kinek fikáztam. Irreálisan magas árral hirdetünk, elkerülvén a kupec áradatot, de azért így is megtaláltak. Történt, hogy egy év gazdakeresés után, rátalált a Reményre Jázmin. Jázmin oxigénhiánnyal született, ami nála azzal jár, hogy az izmai nagyon merevek, ergó nagyon megküzd minden mozdulatért. A leányzónak már volt egy csacsija, ezen lovagolt, de a csacsik mozgása ugyi kicsit más mint a lovaké, ezért Jázmin döntött, eladta a csacsiját nagy sírás-rívás közepette, és ló után nézett. Így találkozott ló és lovasa. Ma már profi lovasoktatóval jöttek ismét vissza, aki Jázmint oktatja, megnézte, kipróbálta, aztán kipróbálta Jázmin ismét, és döntött. Remény megy Jázminnal abba a lovardába, ahol a leányzó tanul, nagyon szimpatikus oktatóval, és ott a gyerekek, az oktatók és Jázmin segítségével igazi lovat faragnak belõle. Megegyeztünk, ha a leányzó úgy dönt, Reményt is kinõtte, mert Jázmin még egy tizenéves kicsi leányzó, akkor mi leszünk az elsõk, akik értesülünk az eladási szándékról, és ha az Isten is úgy adja, akkorra már lesz idõm lovagolgatni, visszavásároljuk. Adja a nagy ég az összes lónak, így találja meg a párját, ahogy Remény találta meg a maga kupec járta múltjával, ez a kis jóindulatú kedves lovacska.

[Bozót]

Zsebi, ez de szép sztori! Kívánom, hogy tökéletesen passzoljon ló és lovasa!

Egy rövidke történet a napokból:

Különféle munkák zajlanak most nálunk, betonozás többek közt. Épp a sóderszállítmányt vártuk és egy nagy fekete fóliát terveztünk kiteríteni, hogy arra borítsák majd a sódert. Jázmin (a ló) ott sertepertélt-legelészett körülöttünk. Az egyik munkásfiú (aki látott már lovat közelrõl) figyelmeztetett, hogy vigyem el onnan a lovat, mert a fóliától minden ló retteg és pánikba fog esni ha széthajtjuk és viszi a szél. Mondtam neki, hogy nyugi
Kiterítettük a fóliát (zörgött, lobogott és rémisztõ fekete volt), a ló meg jól végignézte, majd végigsétált rajta és megszaglászta, majd elcammogott legelni

(a múltkor kiváncsiságból ráterítettem egy zörgõs zsákot, de azt is csak megnézte Bezzeg a lábán lévõ sebet nem hagyja lekezelni )

[Csikasz]

Ma azt csináltam amit szeretek és amihez értek, egész nap két leánykával dolgoztam. A lovaim jól megdolgoztatták õket, volt minden ami csak kell, sok órán át ültek a lovon. Sokat nevettük és tanultunk a hibáinkból. Aztán életemben elõszõr úgy ültem a lovon ahogyan még soha, egy szál szerszám nélkül, kötél nélkül és fantasztikusan jól érzetem magam. A vágta hihetetlen élmény egy olyan lovon ami olyan szabad szerszám nélkül mint a vadlovak, s én is szabadnak éreztem magam mint a szél! Aztán elmentünk meghalgattuk a nagyfiunk koncertjét és ajándékba kaptunk egy kis Pat Metheny koncertet, amit egy igen jó kis kamara zenekar adott elõ! Fantasztikusan kerek nap volt ez a mai!

[QuarterSister]

:kocc:

[Fec]

Nem ünneprontás végett, meg mindenki maga tudja (ha tudja, ezért az oktató példája felelõsség) stb.
Sok tini a taglalt lovas érzésrõl álmodik de benne van ez is. :(

Persze rá lehet fogni, hogy gidrán, meg villám, meg birka, meg beton vagy fatuskó stb. de nem érdemes.

[Csikasz]

Kedves Fec!

Igen sokszor, sokféle képpen szólítottál meg, de soha egyszer sem örültél az örömömnek, most nem fogod elrontani. Lehet nem fogod elhinni de 12 éve oktatok és ezalatt nem esett le 12 szer ember a lovaimról. Máskülönben meg, ha a szavaimat értelmezni birod, akkor azt is látod, hogy ez nem az oktatás része volt, hanem egy kis bemutató. Senkinek nem fogom azt mondani, hogy páncélban indúljon el lovagolni, s azt sem hogy anélkül, mindenkinek a saját maga felelõsége és nem az oktatóé, hogy a saját lovával mit és mikor csinál ( szegény lány, hidd el boldogabb volt míg élt mint te valaha) Attól hogy valaki levizsgázik gépkocsivezetésbõl még nem tud vezeteni, én viszont ha tetszik neked, ha nem, tudok oktatni és szeretem is, az meg hogy hogyan teszem és kinek kizárólag rám tartozik. Tehát megkérlek téged, hogy a véleményed tartsd meg magadnak mert én még nem véleményeztelek téged se pro se kontra, enegem te nem sokat láttál lovagolni és én téged alig ismerlek, tehát béke veled é s haggyá mán enegem lóóógva. Probáljál a nehány ezer pacis felhasználóból egy másikat találni piszkálás céljából. :yeah:

http://www.youtube.c...nel_video_title

nesze neked az elrentetntõ példa!!!!!!

Edited by Csikasz, 2011 május 29. - 17:46.

[QuarterSister]

Csikasz nem szorul vedelemre, ugyes O a maga modjan ,
de azert az tenyleg furcsa lenne, ha egy oktato, trener ne mutathatna meg a sajat , es lova tudasat, kepessegeit tanulni vagyoknak.. :eek:
Elvegre ez alapjan IS valasztjak oket tanulni vagyasuk celjara ...
Minden trener, oktato ezt teszi nem??
S az a rengeteg hetvegi kurzus, ahol bemutatnak ezt meg azt, majd megy haza a kliens, es rossz idozitessel, hianyos tudassal el kezd mutatvanyozni otthon, es baleset tortenik, mennyivel jobb..

Az mas kerdes termeszetesen, hogy az oktato, trener el kell mondja, ezek a mutatvanyok hol, hogyan es mikor es kitol kevesbe veszelyesebbek , mintha a meg hozza nem erto lovas probalna tapasztalatlan vagy maskent tanitott lovaval..
Legyen az gyerek, vagy felnott..

Csikaszt eleg jol ismerem mar, szemelyesen is , hogy elmondhatom, O ezen oktatok koze tartozik.

Peace

Edited by QuarterSister, 2011 május 29. - 18:41.

[Pendemonium]

Én ismerlek mindkettõtöket, és tudom, hogy Fec nem bántó szándékkal tette be ezt a linket! Csikasz, ne vedd magadra, nem ellened irányult ez.

[jász]

:(

Persze, ez is benne van mindenkinek aki lóra ül, de ezek az esetek elég ritkák.
...ha igazak egyáltalán.

[Csikasz]

Lehet, de mindíg megtalál a szurkálásaival...s most már megelégeltem! Amúgy meg megyek végre végre végre Honza Blaha-hoz tanulni :yeah: !!!!!

[ori]

Hát, szõrén, védõfelszerelés nélkül én is szoktam kimenni.... Majd vigyázunk a birkákkal. Viszont az ilyen zabla és kantár nélküli bemutatóknál tényleg érdemes lenne kihangsúlyozni, hogy nem 1az1ben követendõ példa.

[Csikasz]

Sõt azt is ki szoktam emelni, hogy kötõfékkel se menjenek ki terepre. Mindenkinek a lova és saját biztonsága a fontos, az amit én megteszek adott lovammal az nem bizti, hogy megy másnak is. Vannak olyanok akiknek sokkal hamarabb ment mint nekem, én még csak 3-4 éve kóstolgatom a szõrin lovaglást és cc 16 éve csak tanulok, tanulok, tanulok és még nem tudok semmit .

Edited by Csikasz, 2011 május 30. - 13:59.

[Fifikusz]

Te jó ég, ez azt jelenti, hogy akármilyen szorgalmas leszek, úgy 68 évesen még nem fogok tudni semmit. Érdemes egyáltalán belekezdeni? A HB miatt rettenetesen irigyellek!!!!!

[Pendemonium]

Úgy fogod érezni, hogy mindig kevesebbet tudsz! Az már haladás, ha tudod, hogy mit nem tudsz!

[Csikasz]

Fifikusz- lüke vagy, dehogynem, de aki nálam nehezebben tanul meg lovazni az rekorder . Honzara gyere el, van még hely! Ha érdekel magánban megírom mennyibe fáj, mert ez itt nem areklám helye .

[jeansgirl]

A hétvégi kis színesek: Szülinap a szabadban... Szombaton viszonylag korán (fél kilenckor) kimentünk Ibolya szüleihez (a barátnõm nem volt ott, Õ most babázik az egy hetes kislányával, Zselykével), ahol Ibolya húga Móni várt minket egy kis lovazásra. Õ jobban szeret terepen lovagolni, ezért megbeszéltük, hogy most is terepre megyünk. Ez Petrának már nem okoz annyira gondot, én még nem tudok annyira jól lovagolni, de persze, azért nem volt ellene kifogásom, fõleg mivel Móni útközben is ellátott jótanácsokkal, instrukciókkal, és azért remélem folyamatosan ügyesedek, fejlõdök, csak én nem érzem még annyira a változást. Amikor megérkeztünk Móni már várt, kiosztotta a feldatokat, vagyis mindenki kivezeti a "lovát" és felnyergeli. Petra kivezette Pirit a pónit, én Donnát, Móni pedig elkezdett "viaskodni" még egy kicsit Baluval, mert az a Lú, amikor meglátott minket, farokfelcsapva elkezdett rohanni körbe-körbe, és közben nagyokat nyerített, így Móni egy darabig megpróbálta becserkészni, majd kijött, és hagyta had rohangáljon még egy kicsit, addig leellenõrizte hogy milyen munkát végeztünk, majd ismét bement Baluhoz, aki már láthatóan nyugodtabb lett, és már ki tudta vezetni és felnyergelni gond nélkül. Elindultunk a földutakon, az egyik oldalon az erdõsáv, a másik oldalom földek, kukorica, napraforgó, repce, búza és lucernaföldek. Na, a lucernaföldön valószínûleg madártalálkozó vagy gyûlés volt, mert volt ott minden, ami repül, vagy 15 gólya, 2 szürkegém, jó pár réti héjja, szántóföldi sirályok, fácán, pipiske stb., a jelenlétünk nem zavarta õket. A lovaglás közben Móni felhívta a figyelmemet arra, hogy lazítsam el az izmaimat, ne szorítsam a combomat és a lábszáramat a lóhoz. Próbálok odafigyelni a helyes testtartásra, de ha erre koncentrálok, akkor általában másra nem nagyon tudok odafigyelni, ha pedig másra figyelek a testtartásom azonnal rosszabb lesz. Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy Móni mondta, bár azért az sem segít, hogy jó pár hete nem ültem lovon, és hát ez meglátszik, és érzem is. Azonban beszélgetés közben egyszer csak Móni megjegyezte, hogy így most jó, végre azt csinálom amit kell, és a testem is átvette a ló mozgását, együtt "hullámoztunk" minden erõlködés nélkül, és hogy ez milyen jó érzés volt. Egy hosszabb egyenes útszakaszon haladtunk éppen, amikor Petra kitalálta, hogy versennyezenek Mónival, és még mielõtt ellenkezni tudtam volna, õk ketten úgy lõttek ki, mint puskából a golyó. Száguldottak, mint a szél, a kis póni becsületére legyen mondva, hogy alaposan megfuttatta Balut, vagyis nem maradt le nagyon mögötte. Petra összekötött hajából pár tincs elszabadult, ez a füle mellett repdesett, az arca kipirult,a szeme örömtõl csillogott, kifulladva, levegõ után kapkodva mondta, hogy ez de csúcs volt. Petrának ez a lovaglás volt az egyik szülinapi ajándéka, ugyanis 12 éves lett, már kész hölgy, és nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyû lesz boldoggá tenni.A vágta végén Móni megdicsérte, hogy ügyesek voltak együtt, majd visszamentünk a lovakkal, és segítettünk leszerszámozni õket, utána hazaindultunk, hiszen a szülinap még éppen csak elkezdõdött. A másik ajándéka az volt, hogy a biciklis sisak helyett végre kapott egy rendes lovas sisakot, és persze egy rigójancsi tortát, meg egy csomó mindent. Otthon elmesélte, hogy versenyeztek Mónival, ennek a bátyám persze nem nagyon örült (perzse értem én, hogy félti, de nem látta, hogy milyen boldog volt a lánya), na meg persze kezd kétségbe esni, azt mondta, hogy eddig elég volt a fiúknak, ha csípõre tett kézzel csúnyán nézett rájuk, de lassan már ez nem biztos, hogy elég lesz, lehet, hogy a puskát is elõ kell venni. A tegnapi kis színesem: Egyszer fent, egyszer lent... Tegnap is kimentünk terepre, az érzés nagyon hasonló volt a szombatihoz, vagyis nagyon jó volt, az idõ is, a táj is, a társaság is, szóval minden jól összejött. Amikor visszafelé indultunk Móni úgy döntött, hogy vágjunk keresztül az egyik lucerna földön, így rövidítsük le az utat. Donna beleléphettett egy gödörbe, vagy lyukba, mert hirtelen megbotlott, ami olyan váratlanul ért, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és a nagy laza ülésemben, úgy le repültem róla mint a pinty. Egy másodperc tört része alatt lepergett elõttem az életem, nem is tudtam felfogni, hogy mi is történt valójában, olyan váratlanul ért, és már csak a földön tértem magamhoz. Tudom, hogy ez benne van a pakliban, hogy a lovaglás veszélyes sport, és esések elõfordulhatnak, fejben tudom, és így is kezdtem el lovagolni, hogy fejben megvolt ez, de valahol mindig is abban reménykedtem, hogy hátha velem nem fordul elõ, de a félelem mindig is ott volt bennem. Segítséggel összeszedtem magam, feltápászkodtam, a fejem búbjátol alábam ujjáig mindenem fájt, a szó szoros értelmében mindenem. Az arcomon lett egy majd 10 cm-es karcolás, ami jobban vérzett, mint amilyen vészes, de a látványa sajnos még ma sem jobb, mint tegnap, a bal kezembe még fogtam a szárat, így az is megrándulhatott, mert mozgatni ugyan tudom, de kicsit megdagadt, és fáj is rendesen, fáj minden porcikán, a hátam, a jobb combomon van egy tenyérnyi nagy kék folt, hogy ezt hogy szedtem össze, fogalmam sincs. Nem mentem el orvoshoz, mert szerintem nem tört semmim, de ha napokig nem javulok, lehet hogy megmutatom magam majd az orvosnak, megnéztük, hogy Donna sérült-e, fájlalja-e a lábát, sántít-e, vagy én jártam rosszabul. Úgy tûnik, hogy Õ szerencsésen megúszta, legalább is Móni azt mondta, hogy nem látszik rajta semmi sérülés jele, nyoma, így nyugodtan visszaülhetek rá, de én nem voltam ebben olyan biztos, nekem úgy tûnt, mintha egy kicsit sántított volna, vagy lehet, hogy ezt csak így akartam látni, mert nem mertem visszaülni rá, de nem is hiszem, hogy bírtam volna, hiszen még ma is úgy mozgok, mint egy robot. Kb. egy alig félórás gyaloglásra lehettünk még a tanyától, de ez a sántikálásom miatt egy jó negyed órával hosszabbra nyúlt. Móni közben egyfolytában arra akart rávenni, hogy üljek vissza, ne hagyjam, hogy a félelem eluralkodjon rajtam, és értettem is, hogy mit akar ezzel, de mégis kitaláltam mindent, csak, hogy vissza ne kelljen szállnom, az érzelem (félelem) és az értelem viaskodott bennem, és most az érzelem legyõzött. Most gondolkozom még azon, hogy mikor megyek következõre lovagolni, még meg kell gyõzni magam is, rájöttem ugyanis arra, hogy az esésre nem tudok felkészülni, és ez bevallom megijeszt, pedig tényleg viszonylag jól megúsztam a "beavató" esésemet, mégis félek :( Na, mindegy, várok egy kicsit, megvárom, amíg helyre jövök, amíg egy kicsit elhalványul az esés emléke, és majd utána újra megyek... J.G.