5186 válasz a témához

[BoKa]

Mégis jó az a mese jeansgirl a megszelidített és aztán leölt malackáról, de inkább lett jó folyománya Én legalábbis jól szórakozom

[jeansgirl]

Az a legyilokolt malacka már egy 140 km-os sertés volt, és ha már horror mesék, mondókák, akkor itt is egy: Egyszer volt egy ember szakálla volt kender felmászott a fára leesett a sárba két kutya húzta harmadik meg nyúzta negyedig meg mondta phû de büdös a húsa (Bár ezt én sohasem mondtam el a lányoknak, de ismerem, és ez a mondóka lehet, hogy pitbullokról szól????)

[maugly]

"Egyszer volt egy ember, szakálla volt kender, Bikkfa tarisznyája, égerfa csizmája. közel volt a tenger, beleesett fejjel, kiapadt a tenger, kimászott az ember. Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender. Fölmászott egy fára, leesett a sárba. Két kutya húzta, a harmadik meg nyúzta. Mari néni siratta, Laci bácsi kacagta. Volt egyszer egy ember, Szakálla volt kender. Haja volt kóc, Füle volt nyolc! " Ez se vidám, de ismeritek a viccet az Ámerikába települt család ovis gyerekérõl..

[chyki]

"Mókuska, mókuska,
Felmászott a fára.
Leesett, leesett,
Kitörött a lába.

Doktor bácsi
Ne gyógyítsa meg!
Huncut a mókus,
Újra fára megy"

Tényleg igy van. Én valamiért gyógyult mókusra emlékszem, de lehet nem is nagyon mertek ilyet nekem énekelni, elvégre már akkoris összefogtam kigyót-békát hátha még baja volt...

[Saby]

Tanulság: nem szabad fára mászni....

[jeansgirl]

Ma már többen megpróbálták elrontani a hangulatomat, persze nem sikerült nekik, péntek van (mi holnap sem dolgozunk), a fõnökünk Németországban van, a reggeli vizitjén már túlvagyunk, és nap további részében elfoglalt lesz, így talán már nem hívogat. Kimondottan jó kedvem van, így elnézõ hangulatban vagyok, két napig iszonyatosan fájt a fejem a hidegfront megviselt, de tegnap délután már enyhült, így én mentem ki a tanyára a kutyákat és a macskákat megetetni, és Ibolyáékhoz is elugrottam a marhahúsért. Sajnos az egyik fiatal üszõjük belelépett valamilyen gödörbe, és eltörte az egyik lábát, így a kényszervágás mellett döntöttek. Nekünk is szóltak, hogy érdekel-e hús, hát kértem 15 kg, ennyi még éppen belefér a ládánkba. Tegnap, amikor elindultam a tanyára egy kicsit fújt a szél és a nap csak sápadtan bujkált a felhõk között, de lagalább már nem esett az esõ. A macskuszok már a szántáson át szaladtak elém, alig tudtam haladni tõlük, mert a lábaim között mászkáltak, a húgom már biztosan elzavarta volna õket, utálja ha ezt csinálják, egyébként sem szereti a macskákat, néha meg tudom õt érteni, mert tegnap már én is haragudtam rájuk. Megetettem mindenkit, és indultam volna is, de a kutyák kikövetelték a szokásos szeretgetésüket, erre a húgom szoktatta rá õket, a kutyákat nagyon szereti, és mindig azt mondja, hogy ettõl a szeretgetéstõl jobb lesz a kedvük és az étvágyuk is, bár szerintem az étvágyukkal nincs semmi baj, sõt, nagyon is tudnak enni. Tõlem ugyan csak egy vérszegény kis simogatást kaptak, én borzasztóan félek az idegen kutyáktól, de a sajátjainkkal is sokkal távolságtartóbb vagyok mint pl. a húgom vagy az öcsém, sajnos nem tudok kibújni a bõrömbõl, pedig néha szeretnék. :( Amikor elindultam a tanyánkról, a bejáró végénél összefutottam egy autónak már alig nevezhetõ, valamikor talán piros színû rozzant Ladával, ami éppen befordulni készült. Megállt melletem, és a felõlem levõ oldalon lehúzták az ablakot, így jól láthattam mind a 4 nagydarab, sötétbõrû, sötét göndörhajú alakot, akik foghiányosan vigyorogtak rám (nem is tudom, hmmm talán négerek lehettek). Az egyik mondott egy számomra ismeretelen nevet, hogy kit keresnek és merre menjenek, szíves szerint azt mondtam volna, hogy egyenesen a Holdra, de mivel õk voltak többségben, így nem voltam ilyen bátor, és csak annyit mondtam, hogy nem ismerem, nem tudok segíteni, és villámgyorsan elporoltam. A szívem még akkor is a torkomban dobogott, amikor Ibolyáékhoz értem, attól tartok ezek elkezdték felmérni a környéket, hát ezért nem tartunk jószágokat a tanyán, mert tartok tõle, hogy ezek furujának néznének mindent, és megfújnák. Amikor Ibolyáékhoz értem, nem azt csináltam amit az illem megkívánna, vagyis, hogy köszönjek, hanem elsõ utam a lovakhoz vezetett. Annyira szeretek ide járni, olyan érzés fog el, mint amikor gyerekként és még fiatal felnõttként is mentem a saját tanyánkra, a sokféle jószág, a gépek, a hangok és a szagok, mind-mind egy régi idõszakot idéznek fel bennem. Balu már jól van, egészségesnek látszik, már odajön hozzám is, ha hívom, engedi hogy megsímogassam, Pirike is odajött (Õ a kis póni, amin a lányok lovagolni szoktak), annyira aranyos volt, ahogyan próbálta a nagyokat eltolni az utból, és nyomakodott oda, hogy õ se maradjon ki a símogatásból, és a répa osztogatásból. Nekem azonban Donna a nagy kedvencem, Õ az akiben már feltétel nélkül meg tudok bízni, belenézek abba a csodaszép szemébe, és elveszek benne nyomban. Türelmes és elnézõ velem, mert mint Ibolyától megtudtam, még mindig van mit csiszolni rajtam (észrevette, persze miért ne vette volna észre), hogy a combommal kapaszkodok, és tényleg így van, és a kengyelbe is jobban beletolom még a lábamat, mint kellene. Meg kell szoknom, hogy nem kapaszkodok semmivel, az ülésemen fogunk még csiszolni, és akkor, ha már majd jól, helyesen ülök, az egyensúly fog fenntartani a lovon. Ha az idõ engedi a hétvégén ezt fogjuk gyakorolni, hmmm már alig várom. Persze hamár ottvoltam, megnéztem a kisbocit is, hiszen preferálnom kell a lányoknak, Fanni jól van, szépen fejlõdik, bolondos kis vacak. Kaptam finom házi túrót is a marhahús mellé, megkostoltuk, de nem ettük meg mindet, mert ma este túróslepényt sütök belõle. Sajnos fotókat nem tudok feltenni, próbálkoztam, de itt bent nagyon be vagyunk korlátozva, az otthoni gépemnek meg kivan keze- lába, így még a helyzet nem változik valamerre, el kell hinnetek nekem, hogy mindenki szép és jó. :) Jó hétvégét mindenkinek!

[Bozót]

A mókussztori nálunk úgy végzõdött, hogy "nem jár már az idén, mókusovodába" És nem kitörött, csak eltörött a lába Jázminunk úgy tûnik, mostanra társaknak tekinti a birkákat, ugyanis miután két hétig bent lakott mellette az istállóban az újszülött bárány és az anyja, kétségbeesetten nyerített, mikor egyik nap egyedül maradt (eddig egyszer sem nyerített amióta nálunk van). A báránykát szeretném már a nyitott ólban tartani a tavasziasabb idõben, így a kecskét vittük be a lóhoz. A kecsinek annyira nem tetszik ez az elrendezés, de nem sok beleszólása van Jut eszembe egy kérdés: szúnyog és légyinvázió ellen mit használtok? Elektromos kütyü, légypapír, stb?

[chyki]

Decis. ;)

[jeansgirl]

Sziasztok, hát régen volt már ilyen rossz hétvégém, de remélem nem is egyhamar lesz, mert, az hogy nem tudtunk lovagolni, a jelen pillanatban olyan semmiségnek tûnik mindahhoz képest ami történt, és olyan nehéz mindent feldolgozni, és bejönni dolgozni, mindenkire mosolyogni, mintha misem történt volna....

A sok esõ miatt egyébként sem tudtunk volna lovagolni mert Ibolyáék tanyáját meg sem lehetett közelíteni, de sajnos most nekik a kisebb gondjuk is nagyobb volt annál mint hogy velünk foglalkozzanak. Pénteken este felhívott otthon Ibolya, hogy a hétvégi lovazást stornózzuk már le, mert a húgával baj van, és mellette kell lennie, erõsíteni kell lelkileg. Elmondta, hogy egy orvosi vizsgálat során kiderült, hogy miómája van, ez egy jóindulatú méhizom daganat és az orvos a mûtétet szorgalmazta, vagyis a méhe eltávolítását, mindezt minnél hamarabb. Ezt egy nõnek feldolgozni önmagában is borzasztó, de egy 35 éves nõnek, akinek még nincs gyermeke, és szeretett volna, még nehezebb lehet. Nagyon sajnálom, mert most csak kínozza és marcangolja önmagát, hogy megcsonkítják a nõi mivoltában, és milyen élete lesz, kinek kell majd ezek után. Borzasztóan nehéz idõszak következik az életében, és mi csak abban lehetünk a segtíségére, hogy mellete leszünk ha szüksége lesz ránk, és próbálunk erõt önteni belé.
És itt még sajnos nem volt vége a rossz hírnek, pénteken egy kicsit késõbb egy régi barátnõm is telefonált, hogy a segítségünkre lenne szüksége, ha nem zavar...
Nem zavart, bár pár éve velük már meglazult a kapcsolatunk, régebben együtt nyaraltunk, egy társaságba jártunk szórakozni, ma már csak ünnepek alkalmával beszélünk egymással, és a névnapokkor, mindenki éli a saját életét, de kíváncsi voltam arra, hogy mit szeretne mondani, bár nem ilyen hírre számítottam, mint amit elmondott...
Arra kértek, hogy Ildivel, a húgommal együtt menjünk már el velük a kórházba, mert Zizi (õ Zita a 10 éves kislányuk) bentvan a gyermek onkológián. mostanában sokszor fáradt volt és sápadt, betegeskedett, és egy alapos laborvizsgálat során kiderült, hogy nagy a baj, a kislány leukémiás. A szerencse (ez egy hülye szó ebben az esetben) talán a szerencsétlenségben, hogy idõben kiderült, és gyorsan megkezdhetik a kezelést és nagy a %-os esély a gyógyulásra, a túlélésre. Azért kérték, hogy Ildi is legyen már ott velük, amikor az orvossal beszélnek, mert szeretnék, ha meghallgatná Õ is az orvost, és elmondaná, hogy mit gondol.
Ildi volt itt gyakorlaton pár hónapot, a kollektívát nagyon szerette, mondták is neki, hogy ha levizsgázott szívesen várják vissza, de Õ mégsem oda jelentkezett, azt mondta, hogy ezeknek a beteg gyerekek nagyon megviselik még õt is, egy kisgyermek halálát feldolgozni nagyon nehéz, itt pedig ez gyakrabban elõfordul, mint más osztályokon.
Szombaton délelõtt ez volt a "programunk", meglátogattuk Zizit a kórházban, ehhez be kellett öltöznünk, mert a legkisebb fertõzésveszélyt is meg kell elõzni. Ildit persze megismerték, ez úgy tûnt, hogy Erikát és Tamást is megnyugtatta egy picit, beszéltünk az orvossal, vagyis én csak hallgattam (acut limfoid leukémiája van, rettenetesen hangzik), majd megkerestük Zizit, és még egy kis idõt vele is eltöltöttünk. Szerintem nem lehet leírni szavakkal azt, amit egy ilyen osztályon tapasztal az ember, egy súlyos beteg kisgyerek látványa megrendítõ, itt pedig sok ilyen kisgyerek van, akik többsége a betegsége ellenére mosolyog, beszélget, ezek a gyerekek hõsök, bár láttunk nagyon elesett, súlyos beteg kisgyereket is. Megállapítottam, hogy soha többet nem szeretnék ilyen osztályon járni, itt nekem is erõsnek kellene lennem, de nekem ez nem megy, bárhogyan próbáltam visszatartani, azért egy pár könnycsepp kicsordult a szemembõl.
Zizike örült nekünk, de már is látszik rajta, hogy a kezelés megviseli, bágyadtan mosolygott, rossz a közérzete, hányingere van és hasmenése (valószínûleg a szép haja is ki fog hullani a kezelés ideje alatt, bár azt mondták, hogy ez majd kinõ újra, ha véget ért a kezelés) és még Õ vigasztalta a szüleit. Hihetetlenül erõs kislány, bár mindig is az volt. Egy kicsit velük maradtunk, beszélgettünk, majd elköszöntünk. Én jártam onkológiára, amikor az öcsém apukája bent volt a kórházban, de amit itt láttam, azt még megrendítõbb, szívszorító egy látvány.

Mindezek után úgy éreztem, hogy szombaton este meg kell néznem a Sólyom végveszélyben címû filmet, amit nagyon szeretek, olyan jót lehet sírni rajta, és erre nagy szükségem volt...
Vasárnap kimetünk a temetõbe, 10 éve halt meg az öcsém apukája, pont olyan idõ volt, mint a temetéskor, vagyis esett az esõ...
Azon gondolkodtam, hogy Õ mit szólna ahhoz az ötletemhez, hogy lovas tanya, panzió, gyermek lovagoltatás stb., tudom, hogy ezt nem támogatná, a gazdálkodást, a földmûvelést azt igen, de azt, hogy egy eleve veszett ügybe belefogjak, azt nem, lerángatna a földre, de ezt nem bánnám, bár megtehetné....
Vasárnap délután jött a bátyám a gyerekekkel, az 5 éves Máté átölelte a nyakamat, és azt mondta, hogy "nagyon imádlak", megszeretgettem, igaz utána elkérte a távírányítos autót, hogy hazavinné, de az csak egy autó, hát odaadtam neki.
Fannika 3 éves pici lány, alig 15 kg, incselkedtem vele, mire azt mondta, hogy "Eti télsz egy taslit?", és a válaszomat meg sem várva már ki is osztotta. Pici létére jó nagy pofont adott.
Tegnap este megnéztem az Üzenet a palackban címû filmet, ezen is jót tudok sírni, és ma bejöttem dolgozni, az élet megy tovább, történnek rossz dolgok, de utána jóknak kell következniük, most ezeket várom...

Szép napot mindenkinek...
(Bocsánat, ez nem egy szép kis színes történet, de egyszerûen le kellett írnom)

Jut eszembe egy kérdés: szúnyog és légyinvázió ellen mit használtok? Elektromos kütyü, légypapír, stb?

A mi képviselõnk kitalálta a természetes módon történõ szúnyogírtást, vagyis a fecskék és a denevérek elszaporítását. A fecskék fészke alá, az ürülék felfogására majd fecskepelenkát lehet használni, a denevérek részére pedig az erdõsebb részeken denevérodukat raknak ki, mert állítólag egy denevér a testsúlyával azonos mennyiségû szúnyogot is képes egy este alatt felfalni.
Már alig várom, hogy elszaporítsa a környékünkön a denevéreket (akkor már inkább a szúnyogok)

[Bozót]

Jeansgirl, hát ez valóban elég tömény hétvége :( Ismerek gyógyult leukémiás gyerkõcöket, mázli ha idõben észreveszik a bajt, brutál a kezelés, de az esélyeik jók! Itt van fecske is, denevér is, de attól még szúnyog és légy is dögivel

[jeansgirl]

Jeansgirl, hát ez valóban elég tömény hétvége :( Ismerek gyógyult leukémiás gyerkõcöket, mázli ha idõben észreveszik a bajt, brutál a kezelés, de az esélyeik jók!

Hát igen, valóban tömény volt egy kicsit, és még azt sem tudom, hogy honnan veszek annyi erõt, hogy majd meglátogassam újra Zizit, mert a húgom is azt mondta, hogy ez nagyon kemény lesz.... :(


Itt van fecske is, denevér is, de attól még szúnyog és légy is dögivel

Hát nálunk is van mindenbõl bõven, attól tartok, hogy a fecskék és a denevérek még nem tudják, hogy mi is a dolguk, de majd az okos (Fideszes) képviselõnk kiosztja nekik a feladatokat...

[jeansgirl]

Tegnap délután elgondolgodva lépkedtem a helyi járatos busz felé, halkan odaköszöntem a sofõrnek, és leültem, sok minden foglakoztatott, gondolataimba mélyedve ültem, és néztem ki az ablakon, bár a tájból semmit nem láttam. Szerencsére még pont idõben észbe kaptam, hogy le kellene szállnom, felálltam, jeleztem, és leszálltam. Szétnéztem a bicikliúton jön-e kerékpáros, elengedtem, majd átsétáltam a járdára, és elindultam a pályaudvar felé. Egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy egy mellettem elhaladó biciklis zsörtölõdik, azt nem értettem, hogy mit mond, de az lejött, hogy a nemtetszését nyilvánította ki valami miatt. Szétnéztem, hogy látok-e valamit, és akkor láttam meg, hogy egy férfi kerékpározik a bicikliúton, ebben még nem is volt semmi különös, DE egy póni lovacskát vezetett maga mellett. Valószínûleg ez lehetett az, ami felmérgelte a másik kerékpárost, mert a nem túl széles úton, elég nehéz lehetett kikerülni õket. Ez a kis jelenet úgy megfogott, hogy bár még símán át tudtam volna menni elõttük a gyalogátkelõ helyen a pályaudvarra, de megálltam, hogy elengedjem õket. Közben elkedtem figyelni, hogy a körülöttünk lévõ emberek hogy reagálnak a jelenetre. Az autósok és a járókelõk többsége figyelemre sem méltatta, nem hogy a fejüket, még a szemüket sem fordították arra, fiatal lányok és fiúk kis csoportja jött velem szembe, õk ugyan odapillantottak és mosolyogtak, de mentek tovább, egy nõ tolt egy babakocsit, melybe egy nagyobb kisgyerek is kapaszkodott és szaladt mellette, a kisgyerek vetett egy pillantást a pacira, mely elhaladt mellettük, majd újra elkezdett nyafogni az anyjának, aki viszont egy pillantásra sem méltatta a mellette elhaladó kerékpárost és a lovat. Mi, a valamikori nagy lovas nemzet, siralmasak vagyunk, az emberek többsége közönyösen haladt tovább, nekem azonban ettõl a pár másodperces kis jelenettõl jobb kedvem lett, a lovacskát néztem, aki jókedvûen ügetett a bicikli mellett, mit sem törõdve azzal, hogy nagyon kevesen nézik meg, de én nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Amikor elhaladtak elõttem, az arcomat a nap felé fordítottam és mosolyogva mentem tovább, az eredménye az lett, hogy páran visszamosolyogtak rám. Szomorú, hogy ma már az emberek többségének kisebb gondja is nagyobb annál, mint, hogy megnézzen egy lovat, elmenjen egy lovas versenyre, vagy rendszeresen lovagolni egy lovardába, ha megkérnénk az utca emberét, hogy nevezzen már meg egy-két híres magyar lovat, talán a Kincsem neve még beugrana sokaknak, de Aranyos és Imperiál neve már nem biztos. Este megnéztem egy filmet, idézek belõle, így biztosan sokaknak be fog ugrani, hogy mit néztem meg: " A bajnokok bajnoka vagyok. Ha futok, remeg a föld, az ég megnyílik, és halandók ujjonganak. Ez a diadal útja..."

[Kittu]

Errõl a történetrõl egy volt tanárom meglátása jutott eszembe. Elmesélte, hogy külföldi útjai során (Németország, Hollandia) rengeteg marhalegelõt látott, közvetlenül városok peremén, lakóházak szomszédságában. Azt ott élõknek szívét melengeti a látvány - legelõ állatok, kultúrállapotban tartott gyep. Itthon szégyen-szemre az emberek többségének büdös az állat.

[telivér]

Lovacskám most egy kis a faluban van vidéken. Teljesen egyszerû régi vidéki falucska, ahol mindenki ismer mindenkit mindenki köszön, és 10 perc alatt átérsz rajta. Nagyon szeretek oda járni, mert ezt jobban szeretem, mint a várost. De sajnos már az ilyen kis faluk is megváltoztak. Az egyik ottani ember mesélte, hogy csak abban a faluban volt 2 juhászat, 5 tehenészet, 3-4 lovas hely, és majdnem minden háznál voltak sertések, és baromfiak. Mára a tehenek és juhok eltûntek, csak 2 lovas hely maradt, de azt se nagyon látogatják, csak megtûrik, és csak egy sertés és birkás hely van, azokat is folyton feljelentik a bûz miatt. Kérdem én a tányéron már nem büdös a hús? Tény hogy az állatnak néha van szaga. Bár ha rendesen van tartva az is minimálisra csökkenthetõ. Nekem minden héten mikor vissza érek az egyetemre és megérzem az istállók (tehenek, juhok, lovak, baromfi stb) szagát, nagyot szippantok a levegõbõl és érzem, hogy haza érkeztem. Hova tûnt ez mostanában az emberekbõl? Lassan már szégyen lesz állatot tartani.

[Gisari]

Nálunk már az. Pontosabban hivatalosan nem lehet a faluban disznót, birkát sem tartani, nemhogy tehenet, lovat. A parasztéletbe belinkeltem egy filmet a jövõ farmjáról, nézzétek meg, ha van idõtök. Mi még mindig abba az irányba teperünk, amerrõl a legfejlettebb országok már igyekeznek visszafordulni.

[jeansgirl]

Én is egy kb. 250 lelket számláló kis faluban élek, a mi kis falunkon 5 perc alatt is át lehet érni, és valóban mindenki ismer mindenkit. Nem is nagyon tudom úgy kitenni a lábamat az utcára, hogy valakivel össze ne fussak, az emberek itt kíváncsibbak, mint egy városban, nem húzódnak be a házaikba kizárva a külvilágot, hanem "lesik az áldozataikat" akikkel beszélgetni lehet. Egy idõ után óhatatlanul elõkerülnek a régi szép idõk, a fiatalság, illetve aki ismert gyerekkoromban, nehezen állja meg, hogy ne meséljen el egy-egy történetet (sokadjára) is rólam, testvéreimrõl, szüleimrõl, nagyszüleimrõl. Eleven, érdeklõdõ gyerek voltam, állítólag énekelve közlekedtem az utcán (bár nem is tudok énekeleni) és mindenkivel szóba álltam. Felnõttként sokkal visszafogottabb vagyok, egy csendes, visszahúzódó ember, aki alig szól két szót, azt is csak akkor, ha kérdeznek. Itt a faluban mindenki tudja, hogy ki- kinek a kicsodája, bár mi nem vagyunk nagy szomszédolósak, nem szoktunk beülni sehová sztorizgatni, de az utcán nem mindig tudjuk megúszni a beszélgetéseket, és nem egyszerû feladat gyorsan meglógni. Mindentõl függetlenül szeretek itt élni, a kb. 11 km-re lévõ városba járok be dolgozni, és nekem ennyi elég is a civlizációból, a heti 5 nap, így is van mit kipihenni otthon, a szellemi fáradtság után még jön egy kis fizikai otthon, és este soha nem kell ringatni elalváskor. Szeretem a munkámat, szeretek emberekkel kapcsolatban lenni, segíteni, ahogy tudok, de munka után jó egy kicist otthon leengedni agyilag, amire a ház körüli monotonabb munka ad lehetõséget. Ahogy nyílik az idõ egyre jobban szeretek kint lenni a tanyánkon is, még most is, ha megállok a kapuban, átlátok Kecskeméti Lacibá tanyájára, melyet tavasztól õszig egy fasor takar el a szemünk elöl, és néha össze is szoktam futni vele, gondolom olyankor gyakorol a egy-egy fogatversenyre. Volt már olyan, hogy meginvitált tartsak velük, de ezt nevetve elhárítottam, hogy a kutyák ennek biztosan nem örülnének, így mindenki ment tovább a maga útján... Egyébként, mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk nem tiltják az állattartást, bár valamennyire korlátozzák, de még az sem vészes, hiszen lehet pár db lovat és szarvasmarhát is tartani, meg birkát, kecskét, sertést, nyulat, baromfit, csak nem nagyüzemi mennyiségben, és a körülményeknek megfelelõnek kell lennie, vannak erre szabályok, de legalább nem tiltják. Nekünk csak annyi jószágunk van, ami a saját szükségleteinket fedezi, hiszen munka mellett ezeket is épp elég ellátni. Reggel így is fél 5-kor kelek, és gyorsan ellátok mindent, utána rohanok tusolni, készülõdni a negyed 7-es buszra, mellyel bejárok dolgozni a városba. 7 órakor már az irodában ülök. Annak a pár jószágnak a földünkön még elõ tudjuk állítani a takarmányt, sõt még egy kicsit eladni is tudunk belõle, és délután az etetés mellett a helyüket is rendbe tudjuk tenni. Azért azt nem állítom, hogy nem fárasztó ez az élet, fõleg, mert ha bejutok a házba, akkor folytatom ott, néha arra gondolok, hogy de jó volna, ha hazaérve a munkahelyrõl, a tévé elõtt tespedhetnék és nézném mondjuk a nem is tudom miket, Brazil sorozatokat??? talán. Most meg néha még a híradót sem tudom elcsípni, de azért mégis jó így nekem, megvagyok a sorozatok nélkül, de annak tudnék örülni, ha a hétvége nem két, hanem három vagy négy napból állna, mindjárt jobban utolérném magamat. Ma reggel leültem az íróasztalomhoz, és megnéztem az érkezett e-mailjeimet, a legelsõ egy kedves kereskedõpartnerünktõl érkezett, és úgy kezdõdött, hogy "Kedves Eti, légyszíves tegyél már egy csodát...." persze nem kellett csoda ahhoz, hogy segítni tudjak, de azért jó volna, ha tudnék csodát tenni. Már réges régen állna a dombon a Sakáltanya, de errõl majd talán máskor írok bõvebben, mert most már rohannom kell, és különben is nem akarok sokat beszélni, írni, és az olvasással fárasztani benneteket... Pussz: Jeansgirl

[maugly]

Légyszíves, fárassz még.

[Robi]

"Felnõttként sokkal visszafogottabb vagyok, egy csendes, visszahúzódó ember, aki alig szól két szót, azt is csak akkor, ha kérdeznek." Ha most ilyen szófukar vagy, milyen lehettél a "beszélgetõs" korszakodban? Azért valami feszít belülrõl, ami (ezek szerint) nem szóban, de az ujjaidon keresztül azért napvilágot lát.

[chyki]

Jeansgirl! Nekem ma megint olyan napom volt. Amiért érdemes. Egy nagyon kellemes telefonbeszélgetésen túl, ha jobban belegondolok egy ismeretlennel, legalábbis még nem találkoztam az illetõvel, mondjuk úgy üzleti kapcsolatban állunk. Amikor a háttérben elnyerítették az etetést és már a telefonom is lemerült, elköszöntünk, bennem pedig megint megerõsödött egy kicsit, mégiscsak vannak még EMBEREK, érdeklõdõ, jókedélyû magyar emberek. Ezután mentem ki etetni, és mivel éppen készültem a nyergesbe, kihoztam a Parellis cókmókokat, kicsit játszani. Attayr azonnal, mintha csak tegnap csináltuk volna, szépen lekövette amit kértem, nyugodtan követte a belsõ vállam, váltott velem ha én is, lassan léptettünk hátra, oldalra el tõlem, felém, a fara mögött állva kértem és farolt mig kértem... még jobb, mint amikor utoljára játszottunk, pedig nem most volt...ezalatt a csikó a karám egy sarkában lézengett, nemigen ügyelve ránk. Körbehajtottam õket, Atist behivtam és a karám közepén hagytam pihenni, a csikóhoz odalépve hagytam hogy az utolsó lépést õ tehesse meg, majd rákapcsoltam a szárat és kértem pár kiskört, behivtam, simi, hagytam hadd rágcsálja a szárat. Kicsit visszatértem Atisomoz, addig Zsero elhúzodott egy sarokba, mig visszatértem hozzá, játszottunk tovább, mire azt vettem észre hogy amikor Atissal bent állunk középen, a csikó is odakeveredik. Ezek után alig lehetett levakarni, egyszerre léptek hátra és jöttek vissza hozzám, mögöttem egymás mellett követtek, bent középen körbevettek, hasamnél volt az arab feje, vállamon pihent a csikóé. Valami megindult. Azt hiszem jó lesz. Meglehet sokan nem értik mit örömködök, de Zserivel nem olyan sokat foglalkoztam még, azon kivül amit egy 2 éves csikónak tudnia kell, 1-2x játszottam vele csak, de a valamikori kistulok már érintésre ellép, hagyja hogy megérintsem a hasát, meg lehet körmölni rendesen és egész jóarc kezd lenni. Csak ne lenne olyan böhöm, simán lepiszkálja a fejemrõl a sapkát...

[jeansgirl]

Légyszíves, fárassz még.

No jól van, te akartad...

"Felnõttként sokkal visszafogottabb vagyok, egy csendes, visszahúzódó ember, aki alig szól két szót, azt is csak akkor, ha kérdeznek."
Ha most ilyen szófukar vagy, milyen lehettél a "beszélgetõs" korszakodban? Azért valami feszít belülrõl, ami (ezek szerint) nem szóban, de az ujjaidon keresztül azért napvilágot lát.

Hja, azt hiszem elég idegörlõ gyerek lehettem...
Most Alexa lehet olyan temperamentumú, mint én voltam anno, úgyhogy azért kapom visszafele az érzést. Ez a 7 éves kis tücsök elsõ osztályos, már fejben 20-ig összead és kivon, nem használja sem az ujjait, se korongot, sem pálcikát, semmiféle segédeszközt, és az újságokból szokott felolvasni a szórakoztatásunkra.


Errõl jut eszembe, tegnap délután elugrottunk a barátnõm szüleihez, nem lovaglási szándékkal, csak pár dolgot visszavittem nekik, amikor megérkeztünk Alexa egy pillantásra sem méltatva a lovakat, rohant Marikanénihez, és ott ugrált, hogy meg szeretné nézni a kisbocit (azért én egy pillanatra odamentem a lovakhoz is üdvözölni õket). Megnéztük a kisbocit, Alexa ölelgette, simogatta, becézgette, megpróbált a hátára felmászni, hát, ha a kisboci hátára is lehetne nyerget tenni, talán jobban szeretne lovagolni (bocigolni), óhh, nem is, õ lehet, hogy a jövõ nemzedék ridere, végül is egyensúlyérzéke van, a többi meg tanulható...
Na jó, azért nincs vele nagy gond, lovagláskor mindent megcsinál amit Ibolya vagy a húga kér tõle, de sajnos látom rajta, hogy ha nem mennék, õt az sem zavarná, nem hiányozna neki. :(

Ma is egy csodálatos reggelre (hajnalra) ébredtem fél 5-kor, felkaptam a szabadidõ ruhámat és rohantam kia disznókat megetetni, még õk ették a kevertet, öntöttem nekik friss vizet, majd kiengedtem a tyúkokat, vizet és szemes takarmányt vittem nekik, majd a disznóknak adtam még egy kis lucernaszénát. Visszamentem a konyhába és elõvettem a kutyakonzervet és a macskatápot, és újra elindultam kifelé, elõször a macskáknak adtam a tápot oda, mert már majd levertek a lábamról (ha ezek egyszer elfogynak, többet nem lesz macskánk, az biztos), majd a kutyákat is megetettem, és rohantam készülõdni a buszra, mert hát ma még be kellett jönnöm dolgozni az irodába.

És persze ma is volt értelme bejönni dolgozni, bár ma is több e-mail is fogadott, ismét egyet emelnék ki belõle, egyet, ami egy nagyon ingerült hangvételû levéllel kezdõdõtt kedden. Ezt a levelet megválaszoltam, erre szerdán érkezett egy válasz, ami már nem volt ingerült, ezt is megválaszoltam, a végkifejlete a történetnek az lett, hogy ma ismét írt az úr egy levelet, amiben elismerését fejezi ki a rendkívül korrekt és gyors ügyintézésért,a segítségért, és ELNÉZÉST KÉRT a korábbi ingerült hangvételért.
Mondtam, hogy érdemes volt bejönni ma is dolgozni...

Tegnap délután miközben a jószágok körüli teendõimet végeztem, a kiskutyánk egyfolytában ott ugrált, jelezve, hogy õ is kér egy kis figyelmet, vele is foglakozzak már. Párszor lehajoltam, és megsímogattam a fejét, majd mentem tovább, de egy idõ után megelédeltem az ugrabugrálását, és megkérdeztem tõle, hogy te mit akarsz? És megmondta, ugyanis tud beszélni, jelbeszéddel ugyan, de beszél, felugrál a lábam szárán, majd odarohan a cseresznyefára felakasztott játszóköteléhez, megrázza, majd visszarohan hozzám, ismét ugrál rám egy kicsit, majd visszaszalad a köteléhez, közben engem figyel, hogy kapcsolok-e. Imád a kötelével játszani, én fogom az egyik végét, õ a másikat, már ha el tudja csípni, bár már nagyon okos, és egyre nehezebb megnehezíteni a dolgát, és ha elkapja a kötél végét, rázza cefetül, morog hozzá. Ezzel a játékkal õ is és én is jól kifáradunk, de legalább utána békén hagy.
Persze a kinti munka után jön a benti "kellemes" háztartási munka, olyan "csodás" dolgok, mint a vacsora készítés, a mosogatás, rendrakás, vasalás stb. No, de ez sem fog ki rajtam, keresek a rádión egy olyan adót, ahol kellõen energikus, ritmusos zenék szólnak pl. szeretem a fekete zenét, RnB-t, funky-t, de jöhet egy kis pop és rock is, felcsavarom a hangerõt és a zene ütemére mozogva, dúdolászva megvan minden sec-perc alatt.
Nyugodtam próbálja ki az is, aki még esetleg nem próbálta, zenére minden könnyebben megy, de komolyan minden..., na jó szinte majdnem minden...

Chyki, még el nem felejtem, pontosan értettem, hogy min örömködsz, és szerintem nem csak én, még sokan mások is, és egyébként örülök annak is, hogy hangot is adtál az örömednek, mert jó volt olvasni, és ha Zseri alatt Zserbo lovacskádat érted, gondolom igen, még jobban megértem, és õ nagyon szép pacika.

Na jó, mindenkitõl elköszönök a hétre, szép napot, jó hétvégét!
Jeansgirl

[jeansgirl]

Szombaton egy verõfényes reggelre ébredtem, egyedül voltam otthon, ezért úgy döntöttem, hogy a nap nagy részét, legalább is amíg az idõ engedi kint töltöm el kerti munkával. Megetettem az állatokat, majd arra gondoltam, hogy dehogy szedek én füvet a tyúkoknak, szedjenek maguknak, ezért kiengedtem õket a kertbe. A kertünkben a gyümölcsfák és a veteményes ágyások között gyepcsapás van, hogy rosszabb idõben is meg tudjuk közelíteni a veteményt, vagy a fákat, itt szoktuk a tyúkokat meglegeltetni, mert az udvarunkban már nagyon kitaposták a füvet. Mivel már egy pár dolgot elveteményeztünk, így csak felügyeleettel legelhetnek kint, nehogy kikaparják, ez most is így történt, ott voltam felügyelni rájuk Vacakkal. Vacak nem bántja a tyúkokat, csak akkor kergette meg õket, amikor rászoltam, hogy te minek vagy itt, ha nem figyelsz oda, tessék terelni õket. Erre úgy szétzavarta a tyúkokat, hogy a kertben minden felé tyúk volt. Na, mondtam is neki, hogy mit csináltál, belõled sem lesz soha terelõkutya. Ennek úgy megörült, mintha legalább is megdicsétem volna, boldogan ugrándozott tovább vakogva, ekkor döbbentem rá arra, hogy már-már olyan érzések kerítenek a hatalmukba, amikor látom õt, mint amit eddig csak Bruti tudott kiváltani. Ez a felfedezés, amire eddig nem is számítottam, arra sarkall, le is írjam a gondolataimat, mert ez talán erõt adhat azoknak, akik elveszítettek egy kedves barátot, egy hûséges társat (legyen az akár a kedves lovuk, vagy a hûséges kutyusuk, vagy bármilyen a szívüknek valamiért kedves kis állatról), akinek a hiánya óriási ûrt hagyott maga után a lelkükben. A gyógyír persze az idõ lesz, és az tényleg gyógyit, eljön majd az-az idõ (kinél rövidebb, kinél hosszabb lesz ez az idõ) amikor már mosolyogva tudnak elmesélni egy-egy kedves kis történetet. Mi a kutyusunkat veszítettük el, és én is nagyon sokáig gondoltam úgy, hogy soha, de soha nem lesz másik ilyen kutyánk már, és ez idáig igaz is, mert, mint ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma állatt sem, de az érzést, azt a jó érzést, amit kivátott, vagy kísértetiesen hasonló jó érzést igenis képes lehet egy másik is kiváltani, és lehet, hogy egyeszer, egészen véletlenül döbbenünk rá, hogy ez már-már majdnem olyan jó, mint régen volt. Volt egy olyan kutyánk, amilyet és soha, de soha nem akartam, a bátyámnak ezt el is mondtam vagy ezerszer, de mint kiderült hiába. '99 karácsonya elõtt, abban az évben az utolsó munkanapomon arra mentem haza, hogy a bátyám meghozta a karácsonyi ajándékunkat, egy Amerikai Stefforrdshire Terriert. Abban a pillanatban megállt bennem az ütõ, bár ma már nem is tudom, hogy mire gondoltam, amikor zseblámpával a kezembe, félelemmel a szívemben elindultam kifelé, hogy megnézzem, talán arra, hogy ez a 7 hetes kis kutyus a torkomnak ugrik, ha meglát Amikor a zseblámpával bevilágítottam az ólba, és nem láttam semmit, erõt vettem magamon, és beljebb merészkedtem, akkor láttam meg a sarokban a szalmán vacogó kis csomagot. Megsímogattam a fejét, mire odajött, felágaskodott a térdemre, és elkezdte nyalogatni a kezemet. Hát nem bírtam ki, felemeltem, és bevittem a lakásba, a húgom hahotázott, hogy na mi van nem szedett szét, és elmondta, hogy azt beszélték anyuval, hogy biztosan odaleszek érte, és nem hagyom kint megfagyni. Hát nem is bírtam ki, bár elveink vannak, vagyis állatt nem jöhet be a lakásba, és el is döntöttük, hogy Brutika is csak addig lesz bent, amíg otthon vagyunk, és egyébként a saját helyén lesz, és azóta nem is tettünk semmi mással kivételt. Egy csodálatos kutyus volt, rengetek kis örömet szerzett nekünk, na meg bosszúságot is, de errõl most nem írok bõvebben, de ezt a kis bevezetõt viszont muszály volt leírnom ahhoz, hogy majd megértsétek a történetemet. Bruti 6 évet élt velünk, amikor elment örökre, eldöntöttem, hogy én mégegyszer nem fogok ilyen közel kerülni egy kutyához sem, tartom magam ahhoz, amihez régen is, ellátom rendesen, és annyi, ezt egyébként be is tartottam, egészen addig, még tavaly júniusban Tomi haza nem hozta ezt a kis Vackot. Amikor megtudtam, hogy bevállaltak még egy kiskutyát elég mérges lettem, hogy minek, tán nincs elég kutyánk??? :mad: Tomi egy péntek délután hozta el, hogy a kiskutyának legyen ideje megszokni az új környezetét, és minket, a bicikli kosarában hozta haza, egy akkora kis csomagot, ami az egyik tenyeremben is elfért. Úgy döntöttem, hogy csak azért sem fogok vele foglalkozni, hogy végre megérték, ne halmozzuk már ennyire a kutyákat. Egy darabig ki is bírtam, jöttem mentem mellettük, csináltam a dolgomat. Láttam, hogy anyu és Tomi kinlódnak vele, betették az új kis házába, ahonnan úgy szaladt ki farokbehúzva, mintha kergetnék, de goldoltam nem bajd, oldják meg, ahogy tudják. De csak egy darabig bírtam ki, a kiskutya olyan szomorúan fekünt ott, hogy ilyet én még nem is láttam, a kis fejét a két kis elsõ mancsán nyugtatta, és szomorúan nézett maga elé. Odamentem hozzá, megsimogattam a kis fejét, és halkan beszéltem hozzá, a reakció csak annyi volt, hogy a szemét felém fordítottam egy pillanatra. Mérges voltam, hogy ezt a 6 hetes kis vackot miért kellett a testvéreitõl és az anyukájától elszakítani még, de aztán az eszembe jutott valami. Beszaladtam, és elõkerestem az egyik kis plüss kutyust, ami kisértetiesen hasonlított hozzá, és kivittem. A plüsskutyus (továbbiakban Tesó ) a segítségemmel odaszaladt hozzá, és elkezdett ugatni, incselkedni vele. Erre már felemelte a fejét, a kis mancsaival elkezdte pacsizgatni, de a Tesó ezt megunta, és a segítségemmel, elszalad, hát ezt már nem hagyhatta annyiban, felugrott, és utánaszaladt, majd egy nagy birkózásba kezdtek , olyan jót játszodtunk, hogy teljesen kifáradt, ekkor a Tesó (a segítségemmel) elszaladt a vizes edényhez, és a kajás edényhez, hát Vacak ezt sem hagyhatta, így elkezdte felfalni a konzervet, nehogy a Tesó mindmegegye. Olyan hancúrt vágtak le, hogy a végén Vacak már meg feküdt, és pihegve figyelte a Tesót, ekkor a tesó bebújt akis házba, arre Vacak utánaszaladt, és kihúzta, mire a Tesó újra bebújt, Vacak ismét bement utána, de már nem hozta ki a Tesót, hanem bent bírkózott vel, így otthagytuk. Másnap reggel, amikor felketem, már Vacak kint volt a Tesóval a házból, és ott bírkózott vele, de már odaszaladt, amikor meglátott. Ismét játszottunk egy nagyot, hiszen nem hagyhattam, hogy állandóan leterítse a Tesót. Rengeteget játszottam vele ezen a hétvégén, és amikor hétfõn hazaértem a munkából, már egy boldog kis Vacak szalad elém. Azt hiszem nagyon jól érzi magát nálunk, egy igazi kis bajkeverõ lett, annak is tud örülni, ha megdorgálom valamiért. Amikor hátat fordítok neki, akkor a kis mancsával hátulról mindig megérinti a lábam szárát, esõs idõben persze ezzel a mozdulattal össze is ken, így amikor megfordulok, és rászólok, hogy na mit csináltál, akkor még örömében elölrõl is összeken. Szóval ez a kis Vacak az, aki képes ismét megnevettetni, olyan kis bolondos, úgy tud mindennek örülni, rendbeteszi a macskákat, és persze állandóan láb alatt van, mert õ sehonnan sem maradhat el. Õ nem egy harci kutya, de amikor az öcsémmel játszik, akkor azért elõjön belõle a harci szellem. Na, és az viszont nem elhanyagolható szempont, hogy Õ legalább nem vonszol maga után métereken keresztül, ha meglát egy lovat, mint ahogy anno Bruti tette. Hát ez ismét elég hosszúra sikeredett... , azért remélem lesznek olyanok, akik végig bírják olvasni

[chyki]

[Old Shatterhand]

Jeans, öröm olvasni amiket írsz.

[Bozót]

Jó kis sztorikat írsz! Nekem mára egy igen kellemes tereppacizás jutott. A reggeli esõ után gyönyörûen kisütött a nap, csak a szél fújt kissé, fantasztikusan tiszta volt a levegõ, igazi tavaszi hangulatot nyújtva. Az erdõbõl a szántóföldek felé vettük az irányt és körbesétáltunk-ügettünk egy egész nagy táblát, mielõtt visszatértünk volna a megszokott erdõcskénkbe. Egy szakaszon vágtáztunk is egyet, de óvatos voltam, részben mert picit tartottam tõle, hogy Jázmin nagyon belendül illetve mert nagyon süppedõs volt néhol a talaj, nem vágytam sem lóval bukni, se húzódást vagy hasonlót összeszedni a lónak. Szerencsére Jázmin nagyon kezelhetõ lovacska, prüszkölt kissé, de hajlandó volt félgõzzel menni. Nagyon szép az ébredezõ erdõ, a rügyek majd kicsattannak, az avarból buja zölden tör elõ a turbolya, vérehulló fecskefû, a csalán és árvacsalán friss hajtásai és megannyi más növényke aminek a nevét nem tudom A földek is olyan hangulatosak ahogy az õszi vetések zöldjét felváltja a friss szántás barnasága, a száraz fû szürkesége, az erdõsávok változatossága. Pedig amúgy semmi extra, Tápió-vidék Hogy ne legyen annyira idilli, jutott némi idegbaj is a drága kutyámnak köszönhetõen: Egy hihetetlenül értelmes, intelligens, bújós, sportos, 7éves(!) középméretû keverék jószágról van szó aki 4 nappal ezelõtt mintha megbolondult volna és azóta egyre rosszabb a helyzet... Valamiért néha rájön, hogy mindenáron velem szeretne lenni, ilyenkor kaparja az ajtót, tegnap még az ablakba is felugrott és a szúnyoghálót kaparta, szombaton nem voltunk itthon és átugrotta a kerítést a szomszédokhoz, ma reggel amíg a gyerekeket az oviba vittem szintén, késõbb az utcára kijutott valahogy, majd mikor megkötöttem láncra (mert a kennelbõl is kimászott, át a szomszédba...) szó szerint felakasztotta magát a kutyaház tetejére és szétszakította a bõr és a lánc fojtó nyakörvet is majd kimászott a kerítésen ismét....Teljesen tanácstalan vagyok, három másik kutyával van együtt, a többiek semmi hasonlót nem csinálnak és õ sem tett ilyet korábban. Most, hogy erõsen figyeltem, úgy tûnik, mintha akkor kezdene "bekattanni" amikor a birkák hisztiznek a helyükön (vad bégetés+néha a kos püföli az ól kapuját), ami érthetetlen, hiszen nem is fél tõlük a kutya, nem is haragszik rájuk és a zajoktól sem fél amúgy....Gõzöm sincs, mit csináljak vele ha el kell mennem itthonról (no meg az sem megoldás hogy minden reggel szétszedi az ajtómat és az ablakban nyüszít :( Rejtély...

[jeansgirl]

Kedves Bozót, én úgy gondolom, hogy ha egy kutya viselkedésében változás áll be, azt mindenféleképpen érdemes egy szakemberrel megbeszélni. Ha valamilyen stressz érte, megijedt valamitõl, az rendellenes viselkedést válthat ki a gyengébb idegrendszerû kutyákból, de náha a viselkedés megváltazása mögött állhat egy-egy lappangó betegség is. Bár az alapján amit leírtál, én az elsõ verzióra tippelnék. És akkor még egy kis tegnapi kis színes, avagy tényleg tavasz van, árzem, látom, hallom... A tegnap délutánom a szokásosan indult otthon (illetve annyi különbséggel, hogy azt hittem estig egyedül leszek), vagyis kimentem a tanyára kerékpárral, nagyon jól esett a napsütésben, enyhe szellõben biciklizni, még úgy is, hogy egy kicsit hûvös volt, de inkább felöltöztem. Mostanában sokat fájt a fejem, a hidegfrontra érzékeny vagyok sajnos, tegnap már nem fájt, ezért döntöttem a biciklizés mellett. A hosszabb utat választottam, mint mindig, ha egyedül megyek, mert nem szeretem az útba esõ tanyákból kiszaladó kutyákat vonszolni magam után a nadrágom szárán. Ahogy közeledtem a tanyánk felé, a fákkal tarkított oldalon az árpával bevetett földön egy õzcsorda legelészett, nyulak szaladgáltak át elõttem a úton. Gyorsan elvégeztem az etetést, és indultam haza, amikor kiértem a bejáró végéhez láttam, hogy a távolban valaki lovagol, de nem foglalkoztam vele, mert otthon még várt rám az etetés. Alighogy hazaértem, megjelent a bátyám a kis utánfutókkal, és érdeklõdött, hogy segítsen-e valamiben, mondtam, hogy elboldogulok, ezért úgy gondolhatta, hogy akkor egy kicsit megnehezíti a dolgomat, mert otthagyta a törpéket, õ meg elment apuhoz. Így hát elindultunk etetni az állatokat libasorban, én legelöl a törpök mögöttem, leghátul caplatott Vacak kutyus. A disznók etetésekor én bementem, õk pedig az akoldeszkán kapaszkodva lestek befele. Gréti, mellette Máté fejecskéje és Fannika pici kezei, az õ feje nem látszódott, majd mellete egy két deszka közötti nagyobb résnél Vacak orra. Fannika hamar rájött arra, hogy õ így bizony semmit nem lát, mert egy kis idõ után már nem Vacak orra volt a résnél, hanem Fanni nagy barna szemei, gondolom, hogy eltolhatta Vacakot. Alighogy végeztünk az etetéssel megjelent Ibolya Balun, mint kiderült Õ volt a lovas, és ahogy meglátott, az eszébe jutott, hogy eljön az ígért könyvért. Miközben beszélgettünk láttuk, hogy Petra és Alexa jönnek biciklivel, meglátták Ibolyát, és Petra üdvözölni akarta Balut az õ nagy szerelmét. Megpuszilgatta Balut, vagy irhatnám azt is, hogy egymást, mert úgy összebújtak, Ibolyának le is kellett szállnia, hogy egy kicsit felülhessen rá, és ismét, már sokadszorra megállapítottam, hogy õk ketten egyek, olyan összhang van közöttük, amirõl én csak álmodozom, és ez valószínûleg egy jó darabig még így is lesz. Ahogy így beszélgettünk, arra jött lovaskocsival az egyik srác, látta, hogy a gyerkõcök, hogy körbeállják a lovat és azt mondta, hogy 6 napja született egy kiscsikója, megnézhetjük, ha gondoljuk. Naná, hogy gondoltuk, így Ibolyáékat gyorsan utjukra engedtük, és mentünk csikót nézni. A kiscsikó nagyon édes, egy igazi eleven kis lükepék, akinek még nem volt rendes neve sem, csak kicsinek hívták, éééés megkaptam azt a megtiszteltetést, hogy nevet adhattam neki. Így én lettem a névadó anyukája, vagy mi??? egyébként a kiscsikó kanca, és a Harmony nevet kapta, amitõl a gazdája egy kicsit megijedt, hogy el fogja felejteni, ezért, hogy biztosan el ne felejtse felírattam vele a nevét. Nem voltam felkészülve egy névadásra, és amikor megláttam a mamijával a harmónia szó jutott az eszembe róluk, de erõs a gyanúm, hogy többet nem kapok ilyen lehetõséget, hogy én adjak nevet egy kiscsikónak, legalább is ahogy Feri arcát elnéztem, amikor kiböktem a nevet, mintha megbánást láttam volna rajta. Mivel a bátyám már kereste a gyerekeket, elbúcsúztunk a pici Harmonytól, a mamijától a gazdájuktól és elindultunk hazafelé, azt hiszem jó napom volt tegnap.

[Fifikusz]

A keresztmamája.

[Bozót]

Köszi, igazad van, bár egyelõre a szakember is annyi okosat mondott, hogy oldjam meg hogy a birka ne dörömböljön a kapun Mondjuk, egy pörkölttel megoldható Hát a Harmony jelentését tekintve valóban klassz név, de megértem ha egy egyszerû magyar embör nem rajong érte ha aztán a faluban Harmónikának meg ki tudja minek hívják a lovát, mert nem értik/nem tudják megjegyezni ;) Nálunk az oviban az egyik gyerkõcnek a kishúgát hívják Jázminnak, erre a fiam aszondja az anyukának: Jó név, a lovunkat is így hívják

[jeansgirl]

Hát Bozót, ezt nem hiszem el, hogy így ráéreztél Tegnap Alexával megnéztük a kiscsikót, és hát már a saját gazdája is úgy mondta, hogy gyertek ittvan Harmonika is , hát fel is ajánlottam neki, hogy adjon rendes nevet neki, olyat amilyet szeretne, nem haragszom meg, és a kiscsikó még úgysem szokta meg a nevét.

[Bozót]

Update: kutya ma szétszedett egy komplett kutyaházat :mad: Még nem kezdtem el rakni a tüzet a bogrács alatt, egyelõre kiköltöztettem a kost - jobb híján megkötve - a szomszédos ólba. Azért megkötve, mert így talán nem megy fejjel az ajtónak, mert ugye nem az akadályozza a kijutásban. Szegény eb, már a puszta bégetésre felhúzza magát, de remélem nem próbál megint kiszökni.... Jeansgirl, végülis a Harmonika se rossz Ennél még jobb a Klarinét vagy a Nagybõgõ

[Bozót]

Ja és egy kis színes is van: Tegnapelõtt kilovagoltam Jázminnal, változatosságképpen a horgásztó irányába indultunk, ugyanis kedden a barátnõmnek - némi segítséggel ugyan - de sikerült átvinnie a patakhídon, így gondoltam, elnézünk arrafelé is. (mellesleg röhej volt ez a patakhíd-téma, egy kis vacak átjáró, autóval is át lehet menni olyan széles, csak lóevõ sárga korlátja van és csobog alatta a patak) Át is sétáltunk a hídon különösebb gond nélkül, majd a horgászok csodálkozó tekintetétõl kísérve haladtunk tovább. Egy klassz kis földúton jót vágtáztunk, de sajnos a szántóföld és kaszáló környékén sehol se találtunk utacskát, a földek pedig tiszta láposak a sok víztõl, ezért úgy döntöttem, lószocializálós napot tartok és besétáltunk az egyik utcán a lakott területre. Amióta Jázmin nálunk van még nem járkáltunk így a faluban (pardon, Sülysáp már város!), bár az a házunk körül is kiderült, hogy hozzászoktatták valamennyire az autókhoz, kutyákhoz, zajokhoz, így nem féltem, hogy nagy gond lenne. Nem is volt probléma, szépen elsétálgattunk pár utcán, a környéken lakók ámulatára. Elég kevés a ló errefelé - bár egy lovarda van a közelben - nagy attrakciónak számít egy szem lovas is. Hát még mikor itthon a kisebbség lakta rész felé értünk! Jót röhögtem magamban, hogy mikor huszonéves öreg Ladánkkal járkálok, mindig kérdezgetik, hány éves a kocsi és eladó-e, most meg ugyanezt kérdezgették csak a lóról Csak egy idióta autós volt aki szándékosan a gázra taposott amint hátulról mellénk ért (itt bántam, hogy nem tud a ló vezényszóra párossal hátrarúgni ) volt viszont egy traktoros aki leállította a járgányt mikor közeledtünk, ne ijedjen meg a ló mondjuk nem ijedt volna meg, de akkor is, rendi tõle. Hazatérve még pár kis purdénak válaszolgattam a lóval kapcsolatos okosabbnál okosabb kérdéseire amíg Jázmin lelegelte a szomszéd növekvõ gyepét. Másnap randink volt az állatdokival, javasolta, hogy rendõregyenruhában kéne így járõrözzek a rumlis környéken még akadna is ilyen szerkó

[Õz]

Update: kutya ma szétszedett egy komplett kutyaházat :mad: Még nem kezdtem el rakni a tüzet a bogrács alatt, egyelõre kiköltöztettem a kost - jobb híján megkötve - a szomszédos ólba. Azért megkötve, mert így talán nem megy fejjel az ajtónak, mert ugye nem az akadályozza a kijutásban. Szegény eb, már a puszta bégetésre felhúzza magát, de remélem nem próbál megint kiszökni....

Jeansgirl, végülis a Harmonika se rossz Ennél még jobb a Klarinét vagy a Nagybõgõ

Lehet, hogy volt egy közeli találkozása a kossal, és azért retteg tõle ennyire?

[Bozót]

Lehet, hogy volt egy közeli találkozása a kossal, és azért retteg tõle ennyire?

Az a vicc (egy frászt vicc, de ez van), hogy magától a birkától nem fél. Tehát ha kiengedem õket a kutya simán ott van, szaladgál velük, semmi gond. Konkrétan az akasztja ki ahogy a hisztis kos fejjel megy az ól kapujának. Amúgy azért csinálja ennyire, mert a korábbi kapuval sikerrel járt, egyszerûen leverte a helyérõl az egészet így és kiszökhettek. És mivel csak egy birka, nem nyugszik bele egykönnyen, hogy ez a kapu nem nyílik ki

[jeansgirl]

Hát Bozót örülök annak, hogy kiderült mi okozta a kutyusod megváltozott viselkedését, és remélem a kiváltó ok megszüntetésével a kutyusod lelke gyorsan helyrejön. Leírok egy történetet (már nem is írom ide, hogy rövid kis történetet, mert biztosan nem tudom röviden leírni, ez nekem valahogy nem megy) az egyik kutyusunkról, akinek a hétvégén sokat köszönhettem, most meghálálta a sok foglakozást. Ezért vagyok neki hálás: Kint voltam szombaton a tanyánkon, amikor kiértem, észrevettem, hogy Bronti nyakörve elszakadt, és a kutya sehol, hallottam, hogy a szembe szomszéd tanyában nagy kutyavircsaft van, így gondoltam ott lehet. Elindultam a kapun kifelé, a bejárónk végéhez közeledve kiabáltam a nevét, hátha meghallja, és visszajön, nem kell hazamennem és visszaküldenem az öcsémet, hogy szedje össze a szomszédból a kutyát és kösse meg, mert én félek az idegen kutyáktól, így biztosan nem megyek át érte. Nem vagyok egy telefonfüggõ ember, ezt úgy kell érteni, hogy a mobilom a táskámban van, sokszor lehalkítva, és ha elindulok valahová, az eszembe sem jut, hogy magamhoz vegyem. Így fordul elõ az is, hogy símán kimegyek a tanyára egyedül, telefon nélkül, pegig többször elõfordult már, hogy jó lett volna, ha nálam van, de bármi történhet, és senkit sem tudok értesíteni, de egyszerûen az eszembe sem jut, hogy eltegyem amikor indulok. Most azonban nagyon megijedtem, és biztos, hogy soha többet nem megyek el telefon nélkül, ahogy kiabáltam a kutyának, befordult egy rozoga kis teherautó a dûlõútra és megálltak elõttem. A fülkében két idõsebb szakadt, sötétbõrû férfi ül, a platón meg két fiatalabb, de hasonló szakadt ürge. Idegesítõ kaján vigyorral az arcukon mondták, hogy hulladék vasakat gyüjtenek, ven-e ilyen, mert az õk szívesen elvinnék. Mondtam, hogy nincs, már tavaly összeszedtünk mindent, és el lett szállítva, nincs semmi. Erre a felõlem lévõ fickó leugrott a kocsiról, elébem állt, és azt mondta, hogy azért menjünk, nézzük meg együtt, hátha mégis találunk valamit. Mondhatom iszonyatosan megijedtem, az eszembe jutott, hogy még telefon sincs nálam, teljesen egyedül vagyok, és õk vannak túlerõben. Persze, hogy a 3 lépés távolságot sem tartotta, olyan folytogató büdös szaga volt, hogy a gyomrom azonnal fordult egyet, és közben láttam, hogy a másik fickó is leszállni készül. És akkor jelent meg a kutyánk a szántóföldön, ugatva rohant felénk, hatalmas kõ esett le a szívemrõl, amikor megláttam, hogy jön, gyorsan hátráltam egy kicsit, majd mondtam a két fickónak, hogy én a kutyát kerestem, de már meg is van, úgyhogy megyek is. Nekik meg ajánlom, hogy szálljanak vissza gyorsan a kocsira, mert én biztosan nem fogom róluk leszedni a kutyát. Gyorsan elindultam vissza a kapu felé, vissza se néztem, alog tudtam a remegésemen urrá lenni, a kapun belöl vettem észre, hogy Bronti már ott szalad mellettem, megdícsértem, majd elõvettem az új nyakörvet és megkötöttem, kivételesen örültem annak, hogy elfelejtettem a múltkor a nyakörvét lecserélni, pedig láttam, hogy eléggé elkopott, és vittem is az újat, csak nem cseréltem le. Mielõtt elindultam hazafelé, meggyõzõdtem arról, hogy tényleg elmentek-e, de már láttam, hogy messzire vannak. Gyorsan bezárkóztam, és elindultam haza, sok idõ kellett ahhoz, hogy megnyugodjak, egyébként hallottam már hírét annak, hogy most ilyen indokokkal járják a tanyákat, és ha lakatlan tanyát találnak, szétnéznek, sõt viszi, ami nincs lebetonozva. Amióta elvittünk minden állatot a tanyárol, nem vettük észre, hogy valaki is járt volna bent, csak a két kutya van kint futóra vannak kötve, így nagy területet tudnak bejárni, sõt Bronti az ajtóig ér. Szerencsére még nem bántotta õket senki, nekem meg ez az eset egy nagyon jó tandíj volt, szerencsésen megúsztam, de mostmár elõvigyázatosabb leszek. És akkor Brontiról: Õ egy neurotikus kiskutyus volt amikor megkaptuk, egy csodaszép németjuhász és husky keverék kutyus, amit 7 hetes korában hozott haza anya, és már akkor jelentkeztek nála a tünetek. Ami abban nyilvánult meg, hogy állandóan bújt oda hozzám, és ha rászoltam, hogy menjen már arrébb, mert láb alatt van, ijedtében lepisilte a lábam. Pedig nem is kiabáltam vele, de már attól, hogy egy kicist másabb lett a hangszínem látszott rajta, hogy megijedt, fél, szorong. Sok türelem, figyelem és szeretet és persze foglakozás kellett ahhoz, hogy az a kutyus legyen belõle, aki ma. Pont két hét szabira mentem haza nyáron, festeni, és takarítani akartam, amikor anya meghozta, a tanyára szánta, de úgy beszéltük meg, hogy itt a háznál neveljük fel, és csak utána visszük ki. Mi is kikértük az állatorvosunk véleményét, aki úgy ítélte meg az elmondottak és a látottak alapján, hogy már jó úton járun, azt mondta, hogy valószínûleg az õ idegrendszere gyengébb, és egy komolyabb megrázkódtatás érhette, amit türelemmel és szeretettel kinõhet. Mindezek mellett következetesek voltunk, megtanulta hogy mit szabad és mit nem, 1 éves volt, amikor kivittük a tanyára, még nem volt olyan kutyánk, akit ilyen nyugodtan ki lehetett vezetni, semmi baj nem volt vele útközben, az öcsémmel vezettük ki, odaengedtük egy kicsit Bundáshoz, a rangidõs kutyushoz, hogy ismerkedjenek, szokják egymást, majd a futón lévõ láncra kapcsoltuk a nyakörvét. Aznap, amikor kivittük, dolgoztunk egy kicsit még a tanyán, így teljesen nyugodt volt, még akkor is amikor eljöttünk. Pár napig naponta kétszer jártunk ki, hogy figyeljük hogy viseli az új helyet, de úgy láttuk boldog, szeret ott lenni, és ennek már 6 éve.

[jeansgirl]

Jaj, és majdnem elfelejtettem, a kiscsikó neve már nem Harmony, hanem Dakota. Taaaddddaammm!!! Ezt a nevet is tõlem kapta, mert a Feri ragaszkodott ahhoz, hogy mivel nekem ajánlotta fel, hogy nevet adjak a kiscsikónak, Õ ugyan nem nevezi át, így megkértem arra, hogy akkor legalább had adja neki egy új nevet, és lõn Dakota (ez egyébként az én gyerekkori indián nevem volt) és igazság szerint a saját kiscsikómnak tartogattam, de mivel Feri azt mondta, hogy majd a csikócska úgyis eladó lesz, és megvehetem, hát odaadtam neki a nevet, és ma teszek egy lépést is annak érdekében, hogy majd meg is tudjam venni, vagyis elmegyek egy lottót tölteni. Jaj, egyébként újra elkeztem futni, na nem (csak) azért mert pont elõttük futok el, és így majd többször láthatom Dakotát is, hanem azért, mert meglepõdve tapasztaltam, hogy a tavalyi tavaszi cuccaim feszülnek, és a mérlegre állva kiderült, hogy bizony nem véletlenül. Tennem kell hát az ügy érdekében, fõleg erõfeszítéseket, a legcélravezetöbb talán az lenne, ha a számat bevarrnám, vagy az, hogy többet mozgok és kevesebbet eszek, most még ezt a második verziót választottam. Így a nyár végére lehet, hogy olyan izmos leszek, mint egy versenyló (na jó talán 5 év múlva). Most mindenesetre olyan izomlázam van a combomban és a hasamban, hogy alig élek, és ma is megyek, majd meglátom mire jutok. Hívtam az unokatesómat is futni, azt mondta neki kell egy oxigénpalack és egy kutya, mert pár lépés után nem kap levegõt, és csak kutya elöl fut, hát az oxigénpalackot nem tudtam beszerezni, a kutya még megoldható lenne, vinném Vacakot.

[Bozót]

Jaj, és majdnem elfelejtettem, a kiscsikó neve már nem Harmony, hanem Dakota. Taaaddddaammm!!!

Jaj, egyébként újra elkeztem futni,

Szép az új név is! Imádom az indián neveket

A futás az egyik legjobb sport, ráadásul olcsó is ! Én nagyon szeretek futni, bár nem vagyok gyors és talán sosem leszek az, de ez nem akadályoz meg abban, hogy futkossak és akár amatõr versenyekre járjak. Sok sikert és futós élményeket kívánok!

U.i.: Kutyahelyzet egy fokkal jobb, de a reggeli birkabégetésnél még mindig nem bír magával az eb és van hogy kiszökik. Szerencsére el nem megy és nem bánt ok nélkül senkit. Dolgozunk az ügyön

[jeansgirl]

Szép az új név is! Imádom az indián neveket

A baj csak az, hogy Dakotát a mamija annyira félti tõlem, hogy mindig megprobálja eltakarni, ráadásul õ egy fogatos ló, aki elég harapós, így egyelõre csak a távolból gyönyörködöm a piciben.

A futás az egyik legjobb sport, ráadásul olcsó is ! Én nagyon szeretek futni, bár nem vagyok gyors és talán sosem leszek az, de ez nem akadályoz meg abban, hogy futkossak és akár amatõr versenyekre járjak. Sok sikert és futós élményeket kívánok!

Hát nem tudom, mindenesetre egyelõre a legszebb élményem futás közben (helyett ) Dakota megnézése volt, olyan, de olyan izomlázam van még mindig, hogy már azon gondolkodom kihagyok pár napot, lehet, hogy mégiscsak a számat kellene bevarratnom, és csak egy akkora helyet hagyatni rajta, ahol egy szívószál befér

U.i.: Kutyahelyzet egy fokkal jobb, de a reggeli birkabégetésnél még mindig nem bír magával az eb és van hogy kiszökik. Szerencsére el nem megy és nem bánt ok nélkül senkit. Dolgozunk az ügyön

Idõvel talán jobb lessz, segíteni legfeljebb abban tudsz neki, hogy amikor a berbécsek elkezdenek bégetni, és észreveszed a kutyuson, hogy a hang felingerelte, odamész vele, hogy lássa nem bántja senki, és érezze a biztonságot általad. Bronti, amikor kicsi volt, félt minden kis zajtól, egy hangosabb szótól, ezért fejlesztettük az idegrendszerét, erõsítettük. Ezt úgy kell elképzelni, hogy néha hangosabban kiáltottam el magam, amikor velem volt, leejtettem tárgyakat, elejébe ilyedtében lepisilte a lábamat, majd elszalad, kis idõ után már vissza tudtam csalogatni, pl. ott maradtam, ahol azt a valamit leejtettem, megvártam, amíg visszamerészkedik, és hagytam, hogy megnézze, mi volt az, amitõl megijedt. Egy idõ után, már nem szaladt el messzire, csak 2-3 m-re, és utána visszafordult, hogy nézze követi-e az a fenyegetõ dolog, és ha nem, akkor visszajött ha hívtam, az idegrendszere sokat erõsödött. Szóval kitartás, és végsõ esetben, még mindig ottvan a bogrács, mint lehetõség... (csak nehogy a kuytus kerüljön bele)

A mai történetem nem kellemes kis színes, hanem szomorú, elkeserítõ, felháborító, megloptak, MEEGLOOPTAAK. A húgom azt mondta elsõ dühében, hogy rohadjanak meg, én meg azt, hogy törjön szilánkosra a keze annak, aki hozzányúl mások tulajdonához. Sajnos az ilyeneknek fogalmuk sincs arról, hogy, az ember lánya milyen keserves munkával szerez meg dolgokat, hogy legtöbbször csak álmodozik arról, hogy de jó lenne egyszer 8 órát aludni egyhuzamban, nem többet, csak 8-at, vagy a hétvégéket is ne munkával eltölteni, hanem néha egy kis pihenéssel.
Valakik bementek a tanyánkba, úgy gondolom, hogy hétfõn, de vasárnap és hétfõn nem én mentem ki, hanem az öcsém, és õ nem vett észre semmit, de ismerem õt, valószínûleg nem is nagyon nézett szét, õ egy olyan típusú ember, aki csak azt veszi észre ami nekimegy. A szombati eset után mindenféle kifogást kerestem, hogy ne nekem kelljen kimennem a tanyára, szerencsére az öcsém beválallta helyettem, de tegnap már ismét én mentem. Már a bejárón feltünt egy autó keréknyoma, ezért óvatosan közelítettem a kapuhoz, de amikor a kutyák észrevettek, és örömükben elkezdtek csaholni, megkönnyebbültem, hogy nincs semmi bajuk, és hogy már nincs idegen a tanyában. A kabun beérve azonnal észrevettem, hogy mi hiányzik, eltulajdonították a vaslétránkat, és egy pár ereszcsatornát, amik az istálló oldalához voltak támasztva, és sajnos odáig egyik kutya sem ért. Az ereszcsatornát a majdani kazánházunkhoz szántuk, a vaslétrát pedig még az apukám készítette vagy 25 éve, és olyan nehéz volt, hogy mi egyedül nem is nagyon bírtuk mozgatni. Szétnéztem, hogy látom-e még valaminek a hült helyét, de úgy tûnik, hogy mást nem vittek el, legalább is egyelõre. Most elõször örülök annak, hogy két hete anya eladta a fûrészgépet, ami szintén egy jól látható helyen volt egy nyitott eresz alatt, megtaláltam azt a helyet is, ahol a kerítést kivágták, és valószínûleg ott vittek ki mindent. Nem messze a kaputól, csak egy bodzabokor takarta el elsõnek a szemem elöl, azért nem vettem észre, ezt egy dróthuzallal összefontam, és még egy vasráccsal megerõsítettem, egyelõre nem tudok többet tenni, meg aki be akar jönni, az úgy is megoldja, inkább azért javítottam meg, hogy idegen kutyák ne tudjanak zavartalanul bemenni, vagy a mieink kijönni. Benéztem a bezárt szinbe is, itt még vannak értékeink, aminek az eltûnése nagyon fájón érintene. Én úgy gondolom, hogy a hétvégi "vasgyüjtõk" jöhettek vissza napközben, õk járták a környéket, és máshol is történtek lopások. Az a szomorú, hogy az ilyenek ellen nem nagyon lehet védekezni, már olyan sokan kifejtettétek a Parasztélet topikban is, hogy ki hogyan próbálja védeni az értékeit, mi is megteszünk minden tõlünk telhetõt, két nagy kutyánk van kint a tanyán, egy mozgásérzékelõs lámpa a kapu felé, egy vak kamera "elijesztésképpen", ezek eddig (10 éve nem lakik senki kint) elegendõnek bizonyultak, most meg csak reménykedhetünk, hogy nem jönnek vissza, és nem visznek el mindent, ami nincs bebetonozva.

[jeansgirl]

A tanyánkon úgy tûnik egyelõre minden rendben, nem vittek el mást, csütörtökön a polgárõrökkel futottam össze és elmondták, hogy a mezõõrökkel összefogva felváltva járják a környéket, mert megszaporodtak a lopások, fõleg a lakatlan tanyák a célpontok. A magánerdõkbõl vágják a fát, a tanyaszomszéd kikötött tehénkéjét ott vágták le ahol ki volt kötve, csak a kötél a feje és a bõre maradt meg. Remélem az összefogásnak lesz eredménye, egyszer már kb. 10 évvel ezelõtt volt egy hasonló megmozdulás, akkor eredményes volt. Szombaton elmentünk lovagolni, csak én és Petra. Sajnos Donnának van egy lábsérülése, egy vágás a csûd alatt, elég rosz helyen sérült meg, így õt most nem lovagolhattam, Ibolya Balut készítette elõ, akivel ugyan ismerjük egymást "látásból", de még nem ültem rajta. Szeretek idejárni lovagolni, de most egy kicsit ismét féltem, ez a ló lovaglás szempontjából ismeretlen nekem, sokkal "intenzívebb" mint Donna, és ezért feszült voltam, a ló talán megérezhette a hangulatomat, mert elkezdett toporogni, egy picit elhúzodott amikor fel akartam rá szállni. Ibolya nyugtatgatta, majd biztatott, hogy próbáljam meg mégegyszer, és próbáljak megbízni ebben a lóban is, mert megérzi, ha szorongok. Na, és megjegyezte, hogy segíthetnék néha a lovak körüli teendõkben, az sokat segítene a szorongásom leküzdésében, és a kölcsönös bizalom kiépítésében. Nagy nehézségek árán végre felmásztam rá, majd ismét elkezdett toporogni, és hozzányomta a lábamat az oszlophoz, de utána azért elkezdett sétálni velem. Teljesen más érzést volt ezen a lovon ülni, nagyobb és szélesebb a háta is, nem volt rossz a második kör után már, de mégis inkább megkönnyebülést éreztem, amikor leszállhattam, mint örömet és elégedettséget. Petra viszont nagyon élvezte, olyan szépen dolgoztak együtt. Ibolya mondta Petrának, hogy nyereg nélkül is csináljon meg egy gyakorlatot. Az egyik lábát átemelte a ló nyaka felett, és oldalt ült a lovon pár másodpercig, majd a másik lábát emelte át ló fara felett, így a lábait átemelgetve egy teljes fordulatot megtett a lovon sétálás közben (a gyakorlat neve most nem jut az eszembe). A leányzó nagyon élvezte, és én is a látványt. Beszélgettem Ibolyával a nyugat nyílusi lázról is, kíváncsi voltam, hogy õk mit tudnak róla, illetve, hogy tettek-e már a védekezésért valamilyen lépést, oltatták-e a lovakat. Ibolya ugyan halott már róla, de a lovaikat még nem oltatták be. Elmondtam neki, hogy itt a fórumon már több súlyos esetrõl is olvastam, szerintem jobb ezt megbeszélnie az állatorvossal, és ne halogassa sokáig, mert, még a szúnyoginvázió elõtt ki kellene alakulnia a védettségnek. Elmondtam, hogy tavaly a nyár végén a húgoméknál a kórházban egy hölgy is feküdt bent ezzel a vírussal. A tünetek alapján elõször kullancsípés szövõdményekénti agyhártyagyulladásra gondoltak, majd kiderült a vérvizsgálat eredmyényébõl, hogy nyugat nyílusi lázról van szó, amit valószínûleg még Görögországi nyaralása során kapott meg egy szúnyogcsípés által. A húgom ugyan azt mondta, hogy egy állatról emberre terjedõ vírusbetegségrõl van szó, amit vérrel lehet megkapni, vagy a szúnyogok által, és tavaly már több megbetegedésrõl is hallottak. Vasárnap délután megnéztük Alexával Dakotát, elindultam futni, Alexa biciklizett, nem is próbálom meg tartani vele az iramot, mert úgy biciklizik mint egy meszes, én meg szép komótosan futok. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Alexa eltünt a szemem elöl, elkezdtem nézni az út melletti susnyóval benõtt árkot, hogy abban biciklizett-e bele, de nem láttam sehol, elértem Feriék bejárójáig, gondoltam benézek, lehet, hogy ide jött be, az udvaron meg is találtam az eldobott biciklit, letámasztani már nem volt ideje, olyan sietõs volt a dolga. A kisasszony úgy gondolta, hogy Õ megnézi Dakotát, ha már erre járunk, és a biciklit csak úgy félredobta, és rohant az istállóba. Utána mentem, és valóban az istállóban találtam meg, bár így lenne ötösöm a lottón, sajnos most hétvégén sem nyertem, így újra próbálkozom majd, hiszen másképp Dakota nem lesz a miénk, sõt a Sakáltanya sem készül el soha. A hétvégén a húgommal nosztalgiáztunk, és szóba került Morzsi is, én már szinte el is felejtettem olyan régen volt, de a húgomban kellemetlen emlékként még ott lapult a története. A nosztalgiára az apropót két kitett kiskutya adta akikkel összefutottam, amikor a tanyára mentem. Arra gondoltam, hogy Morzsi történetét is leírom, na nem most, ne ilyedjetek meg, talán majd holnap. Ez a történet is egy kutyusról fog szólni, talán furcsának találjátok, hogy én aki fél/retteg az idegen kutyáktól, mégis milyen sok történetem van róluk. Valóban félek a kutyáktól, de a kiszolgáltatottság mindig megindít, és ha tudok/merek segítek. Ez is egy ilyen történet lesz, nem a mi kutyánkról szól, de ez a kutyus élete hátralévõ hónapjaira minket választott a családjának, én szerettem, úgy ahogy volt. Holnap folytatom, addig tartsatok ki , na jó, addig pihenjétek ki az eddigieket Igérem, holnap ismét jövök: Jeansgirl

[Bozót]

Igérem, holnap ismét jövök: Jeansgirl

Gyere!

Rémes ez a rengeteg lopás, nálunk is gyakori sajnos :( A rendõrség tehetetlen, a polgárõrség szintén. A szomszédok segíthetnének egymásnak, de az az igazság, hogy este a legtöbben behúzódnak, becsukaszkodnak és ha hallanak is valamit, félnek kimenni megnézni, mi folyik ott.... Tõlem is szokták kérdezni, hogy nem félek-e itthon egyedül, meg hogy minek mászkálok kint éjjel (mindig kinézek, ha ugatnak a kutyák vagy más furcsát észlelek, ilyenkor gyakran ki is megyek, körbenézek ha kell)

Gratu a lovazáshoz! Elõbb-utóbb tuti belejössz ahogy egyre többet leszel lovak körül, több lovat kipróbálsz. Igaza van a barátnõdnek, jót tesz ha matatsz a pacik körül, segítesz ápolni, takarítani, legelõre vinni-behozni, nyergelni, stb. Õk is megismernek és a te szorongásod is biztosan hamarabb oldódik majd.

Felénk két említésre méltó kis színes történt. Legutóbbi lovaglásom alkalmával két tök idegen is meg akart hívni egy üdítõre/italra (persze nem fogadtam el), így megállapítottam, hogy a ló vonzóbbá teszi az embert A másik "izgalom", hogy találtunk egy kutyát és egyelõre nem találjuk a hozzá tartozó gazdit. Nagyon jó fej, igazi harci külsõvel, de játékos lélekkel. A két kanommal jól kijön, de a nagy szukával bunyó volt, így nem erõltetjük a dolgot. A lóra kennelbõl morgott-ugatott, szabadon már nem keménykedik Ha nem lesz meg a tulajdonosa akkor marad és a Rumba nevet kapja (és nyer egy ivartalanítást)

[jeansgirl]

[quote name='Bozót' date='2011.04.12, 00:27' post='879581']
Gyere!

Rémes ez a rengeteg lopás, nálunk is gyakori sajnos :( A rendõrség tehetetlen, a polgárõrség szintén. A szomszédok segíthetnének egymásnak, de az az igazság, hogy este a legtöbben behúzódnak, becsukaszkodnak és ha hallanak is valamit, félnek kimenni megnézni, mi folyik ott.... Tõlem is szokták kérdezni, hogy nem félek-e itthon egyedül, meg hogy minek mászkálok kint éjjel (mindig kinézek, ha ugatnak a kutyák vagy más furcsát észlelek, ilyenkor gyakran ki is megyek, körbenézek ha kell)

Hát Bozót, a hozzásólásod idõpontjából arra következtetek, hogy most is felriadtál éjszaka arra, hogy ugatnak a kutyák, és körbenéztél, meg egy kicsit utána a fórumon is körbenéztél

Felénk két említésre méltó kis színes történt. Legutóbbi lovaglásom alkalmával két tök idegen is meg akart hívni egy üdítõre/italra (persze nem fogadtam el), így megállapítottam, hogy a ló vonzóbbá teszi az embert

Hát igen a ló, én is meg szoktan nézni nem csak a lovat, ha egy jó pasi lovagol, bár nekem úgy tûnik, hogy a kutyák is hasonló eredményt tudnak kiváltani (egyesekbõl), legalább is a tegnapi eseményekbõl erre tudok következtetni. Én ugyanis egy cukrászdai meghívást kaptam, meg egy ajánlatot, vagyis, hogy én mondom meg, meddig mehet el az illetõ, hát mondtam neki amikor kiértünk a kapubejáróhoz, hogy eddig jöhetett el, de azért köszönöm az ajánlatot. Én most úgy vagyok a pasikkal mint a zsiráffokkal, tetszik-tetszik, de otthonra azért nem kéne.


A másik "izgalom", hogy találtunk egy kutyát és egyelõre nem találjuk a hozzá tartozó gazdit.


Úgy gondolom, hogy a kutyus most is jó helyen van, sajnos most az-az idõszak jön felénk is, amikor megszaporodnak a kitett kutyusok a faluban, közeledik a kutyaoltási idõszak.
Vasárnap találtam két kis pulikutyust olyan 5-6 hónaposak lehetnek, a tanyára menet találkoztam össze velük, a falu felé tartottak, és eléggé ki voltak már fáradva, ha nagyobb kutyákról lett volna szó, valószínûleg infarktust kaptam volna ijedtemben, de így nem ilyedtem meg, mert láttam rajtuk, hogy õk is félnek, ilyedtükben lehúzódtak teljesen az útról. Megálltam nem túl közel hozzájuk, és a betonúton lévû "vájúba" öntöttem nekik a vizembõl, és szórtam a macskáknak szánt száraztápból is, arra már odaszaladtak, majd továbbindultam. Visszafelé már a faluban találkoztam velük össze, a bolttal szemben feküdtek az árokban, hazaérve hívtam a menhelyet, hogy vigyék el õket, egy fiatal vagy annak tûnõ nõi hang azt mondta, hogy próbáljunk nekik gazdát keresni, azt sajnos nem sikerült, a faluban senki sem akar már sok kutyát tartani, így felhívtam újra a menhelyet, és azt mondták, hogy majd valaki eljön értük. Jött is pár óra múlva egy férfi, engem keresett, és elmondtam neki, hogy merre találja meg a kutyusokat, meg is találta, visszafelé még megállt, és szólt, hogy elviszi õket a menhelyre. Remélem majd találnak nekik gazdit, és jó helyre kerülnek. A múlthét elején egy kis magyar vizsla kölyköt tettek ki, bár annak lett a faluban új gazdija.
Mi már idegen kutyusokat nem fogadunk be, nem azért mert érzéketlenek vagyunk, csak családban sok a kicsi gyerek, és egy olyan kutya befogadása, akit nem ismerünk veszélyes lehet rájuk nézve, inkább ezért nem.
3 éve egy hétvégén egy gyönyörû rotit tettek ki, pont otthon voltam, amikor észrevettem, hogy ott sétálgat elõttünk, és nem volt ismerõs, gondoltam, hogy kitehették, valószínûleg belehaltam volna a félelembe, ha nem a kerítésen keresztül találkozom vele, hanem az utcán jön velem szembe, de így megcsodáltam, majd arra gondoltam, hogy neki is adok enni és inni (az az áldott jó szívem ugye). A kaput résnyire nyitottam, éppen hogy csak kiférjenek rajta az edények , de nehogy be tudjon jönni, szegény nyomta volna be a kapun a busa fejét, de kiszorítottam , mert hát ennyire bátor azért nem vagyok. A kaját pillanatok alatt eltüntette, majd ivott is, és utána úgy gondolta, hogy leheveredik a kapunkba, és nem mozdul onnan egy tapodtat sem, feltételezem, hogy hálája jeléül úgy gondolta, hogy védi a kaput. Akkor még a gyepmestert hívtam fel, és kértem meg, hogy jöjjön érte, mert az útcán gyerekek is közlekednek, ne hogy valami baj történjen.
A gyepmester csak késõ délután tudott eljönni érte, ezért többször megnéztem, hogy ott van-e még, sõt még ahhoz is bátorságot gyüjtöttem, hogy megsímogassam, persze csak a kapu rácsain keresztül. Akkor ilyedtem meg egy picit, amikor láttam, hogy jön a húgom, mi lesz, ha a kutyus betolakodónak nézi, mert úgy feküdt a kapuban, mintha otthon lenne. Szóltam a húgomnak, hogy majd elcsalom a kutyust a kerítés másik végéhez, és addig gyorsan jöjjön be a kapun, de Õ imádja a kutyákat, és neki kb. itt kezdõdik a kutya. Ildi nem ilyedt meg tõle, a roti odament hozzá, és pillanatok alatt össze vissza nyalogatta, én meg álltam ott a kerítésen belül megsemmisülve.
A gyepmester futójára Ildi vezette fel, nagyon szépen ment vele, egy kicsit ugyan sajnálta, hogy meg kell válnia tõle, de nem mertük õt sem megtartani, bár jámbornak tûnt, de azért az ördög nem alszik. A gyepmester egy menhelyre vitte el, remélem neki is lett szeretõ gazdija. Egyszerûen nem értem meg azokat, akik felelõtlenül bevállnak egy vagy több kutyát, és késõbb, amikor rájönnek, hogy nem bírnak vele, vagy nincs elég helyük a kutya számára egyszerûen kiteszik valahol magára hagyatva. Mi annyi kutyát tartunk, amennyit még rendesen el tudunk látni, és rendes helyet tudunk biztosítasni nekik, de sajnos nem mindenki gondol arra, hogy egy kiskutya lesz nagy is többet eszik, és nagyobb lesz a helyigénye.


És akkor...., na basszus Morzsi történetére már nincs idõm, így még várnotok kell, de a türelem majd egy kis történetet terem.....valamikor

Most rohanok: Jeansgirl

[jeansgirl]

Ez kis szines tegnapról... Tegnap még a tavalyi szabimat csúsztattam, használhattam volna ezt a napot arra is, hogy mondjuk 2 órával többet alszok, de nem ezt tettem, hiszen miért is aludnék, ha mondjuk lovak körül is segédkezhetek????? Történt ugyanis, hogy kedden este felhívot Ibolya, és felajánlotta annak a lehetõségét, hogy ne lustálkodással töltsem a reggel, hanem segíthetnék neki a lovak körül, ez nekem is a hasznomra válna, na és persze neki is... Kapva kaptam az alkalmon, így csak egy órácskával aludtam többet, mint szoktam hétköznap, és már fél 6-kor kipattantam az ágyból, hogy gyorsan rendbe vágjak otthon mindent, és fél 7-kor elindultam. (Ibolya apukája megsérült, leforrázta magát, és most kötözésre jár, így Ibolyára és az anyukájára marad az állatok ellátása.) Ibolyának már elég nagy a pocija, így én sem szeretném ha megerõltetné magát, Marika néninek egyébként is sok dolga van reggelente, és mivel én sokat köszönhetek nekik, hát segítek amiben tudok, pláne, hogy tudom házi túró és sajt lesz érte a köszönet. Csak a lovak körüli tevékenységrõl írok, mert nekem ez volt az újdonság, sõt szerintem ebben voltam a legkevésbé segítség, de mégis ezt élveztem a legjobban. Közben még jót nosztalgiáztunk is a régi szép idõkrõl, kb. 14 éves korunk óta ismerjük egymást, Ibolya akkortájt kezdett el lovagolni, az elsõ próbálkozásunk még együtt történt az iskolában, Õ már akkor is nagyon élvezte, sõt lovuk is volt, én meg akkor sem tudtam kezelni a érzéseimet, viszont borzasztóan írigy voltam mindenkire, akinek jobban ment, mint nekem. Elkanyaradtom egy picit, szóval a lovak pucolása, elõször csak néztem ahogy Ibolya rendbe teszi Donnát, csak abban segítettem, hogy a kezébe adtam amire szüksége volt, és figyeltem, hogy mit és hogyan csinál, majd lehetõséget kaptam arra, hogy a frissen megszerzett tudásomat Balun ki is próbáljam. Szegény olyan türelmesen fogadta a szerencsétlenkedésemet, bár a végére egészen belejöttem, csak elején a kefélés inkább simogatás volt, amivel nem nagyon lett tisztább, de mint tudjuk, minden kezdet nehéz, de utána jön a még nehezebb folytatás. Legalább is nekem a patatisztítása elsõre feladta a leckét, már eleve az, hogy vegyem a bátorságot hozzá. De valóban igaz az, hogy kellett ez a kapcsolat ahhoz, hogy Balut is más szemmel nézzem, a bizalom kialakulásához tényleg kell az, hogy tevékenykedjük a lovak körül. És a jól végzett munka után jött a jól megérdemelt jutalom, Balu felnyergelése most ezt is én csináltam, persze ezt még sokat kell gyakorolni, mert elsõre nem ment, de kellemesen elfáradtam mire ezt a nem tökéletes eredményt elértem Meghúztam a hevedert, ahogy azt láttam már Ibolyától, és kivezettem Balut, majd elfelejtettem újrahúzni a hevedet, így az laza maradt, és amikor fel akartam szállni, vagyis amikor a kengyelbe tettem a lábam és elrugaszkodtam majdnem beestem a ló alá, mert a nyereg félrecsúszott, Ibolya hahotázott, és mondta, hogy nem figyeltem, hogy a hevederen még húzni kell, oda kell húznom, ahol meg van kopva, mert akkor lesz jó. Na mindegy, megígazítottam a nyerget és az alátétet, sé újra húztam a hevedert, majd felszálltam. Egyre jobb érzés kerít hatalmába ilyenkor. A sétákat már nagyon élvezem, nem látom magam, de Ibolya szerint egyre jobb, szabályosabb és lazább az ülésem, én is érzem a változást magamon, bár azt persze nem tudom megítélni, hogy ez kivülrõl mennyire jön le. Az ügetéssel vannak gondjaim, egy idõ után a rázkódástól még felfordul a gyomrom, tehát ez még hamar van, még javítani kell az ülésemen. De mindentõl függetlenül ezt a napot pozítívan értékeltem, mert jól éreztem magam. Sõt Balu hátára felülhettem nyereg nélkül is, csak hogy jobban érezzem a lovat, elõször furcsa volt, eleve a kengyel hiánya miatt, egy tuskóról szálltam fel rá, és hiányzott a nyeregkápa is, de egy kis idõ után élveztem a test és test közvetlen kapcsolatát, jó volt így elõrehajolni, és átölelni a nyakát. Ibolyának fel is tettem egy kérdést, mégpedig azt, hogy a véleménye szerint mennyi idõbe telik az, hogy viszonylag normálisan megtanuljak lovagolni, erre õ nevetve azt mondta, hogy "erre a kérdésre Vlaszaty János szavaival tudna válaszolni: az elsõ 20 év nehéz lesz, de ha ügyes vagy utána már gyorsan haladsz". Õ már majd 24 éve lovagol hobbilovasként. Sohasem érezte azt a késztetést, hogy de jó lenne versenyezni, de szeret lovagolni, elégedett így, és én egy olyan lovastudással mint az õvé, hihetelenül elégedett lennék, de basszuszkulcs, nem biztos hogy még van hátra 20 évem, így nagyon oda kell tennem magam. Vagyis ki fogok használni minden, de minden alkalmat arra, hogy lovagolhassak. Május végén elmegyünk a csajokkal egy kicsit pihenni, csak pár napra, tavaly szeptemberben a szülinapomra már összeállítottam egy programot Kecskemét és környékére (akkor nem tudtunk mégsem elmenni), itt is még csak átutazóban voltunk, hát most egy kicsit szeretnénk megnézni, úgy gondoltam, hogy nem keresek másik uticélt, ahhoz a pár naphoz ez is jó lesz. ÉÉÉSSS mit ad Isten, még egy lovasprogram is lesz abban az idõben Lajosmizsén, hááát persze, hogy megnézzük, és ha lessz lehetõségem lovagolni, azt sem fogom kihagyni, hiszen mivan, ha nincs már 20 évem???