5186 válasz a témához

[don quihote]

De én még ilyet nem láttam. Olyan volt mint egy megtestesült álom, kevés híján megríkatott,itt a gép elõtt azért pityergek.

DE. ezt eddig is tudtuk!

[chyki]

Jeansgirl Van még 1-2 gyerkõc a faluban akik átjárnak lovat simogatni - nézegetni, de ha belegondolok jobban elenyészõen kevés gyerek szeme csillog ha lovat lát. A saját két öcsém nem tudom tavaly 2x ránézett e a lovakra. Velük kapcsolatban annyi impressziójuk van hogy hátrafelé az udvarba tilos lõni (merthogy airsoft-mán mindkettõ) Donqui nehogy leleplezd a szõrösszívû álarcom.

Edited by chyki, 2011 január 3. - 12:22.

[jeansgirl]

Chyki, pontosan értem, hogy mire gondolsz, szinte minden évben elmegyünk az Alföldi Állatnyésztési napokra (Hódmezõvásárhely, régen jópár évig a Hód-Mezõgazdánál dolgoztam) és ott is azt tapasztaltam, hogy a gyerekek igen kis százalékát érdeklik, vagy inkább fogják meg a lovak, de a legtöbb gyerek arcán inkább érdektelenség látszodott, persze lovaskocsikáztak, meg körbe néztek, de csak felületesen... Amit most tapasztaltam, azt pedig egy másik véglet volt, én is szeretem a lovakat, de nekem még soha nem volt ilyen kapcsolatom eggyel sem, pedig amikor gyerek voltam, sok idõt töltöttem a lovaink körül, énekeltem és táncoltam nekik (bár lehet, hogy ez volt a baj), szerettem õket, csüngtem rajtuk a szememmel, símogattam, ettetem õket, elfogadtak, soha nem bántottak. Viszont ilyet én még nem láttam, amikor egy elsõ találkozáskor egy kölcsönös ragaszkodás alakul ki szinte pillanatok alatt. Ahogyan ez a kislány beszélt a lóhoz, és ahogyan az reagált rá, amikor bebújt hozzá a karámba, és az hozzábújt szorosan, a fejét a vállába fúrta, bökdöste az orrával, ezt a látványt nem is lehet szavakkal leírni, megdöbbentõ volt, mozdulni sem tudtam olyan csodálatos volt. Azt hiszem ilyen kis lélekkel lehet elkezdeni igazán lovakkal foglalkozni, mert ez nem csak egy fellángolás lesz, ez egy éltere fog szólni. Egyébként a bátyám 6 gyereke közzül Petra az akit megérintettek a lovak, de a többiek szemében én sem látom azt a bizonyos csillogást.

[Saby]

Ezt én is szomorúan konstatáltam mindig oktatásnál, hogy a gyerekek hogy állnak a lovakhoz.... Pikk-pakk le lehetett szûrni, hogy mi újság, mert volt aki az oktatás végén, amikor leszállt, odament a lóhoz, simogatta, tutujgatta, következõ alkalmakkor ne adj isten, hozott neki valami finomságot is, a másik fele pedig lepattant a lóról, és szemmel alig követhetõ mozgással már tepert is kifele a pályáról..... Ugyanez lovon, az egyik szinte magától simogatja a lovat, a másikra meg úgy kell ráparancsolni, hogy legalább egy kis nyaksimit ki tudjon csikarni belõle az ember.... Gondolom mondanom sem kell, hogy a második kategória képviselõi voltak többen....

[chyki]

Van egy kis tanítványom, inkább csak segítek nekik. A kislány nem az a típus aki rajongja a lovakat, de szereti. Neki úgy vettem észre sokat segít a lovaglás, mert megtanulta hogy szabályok vannak, viselkedni, odafigyelni kell. Néha szinte csüng a lovon, néha inkább érdektelennek tûnik, de az biztos hogy jó hatással van rá. Próbálom mindig úgy intézni hogy érje valami siker, egy kígyóvonal jó lovaglása, vagy csak egy kisköré. Egy évig futószáron érezte magát biztonságban, és most is vannak olyan napjai amikor valahogy csak ott érzi jól magát. Úgy gondolom a szülõk felelõssége is, hogy hova jár el a gyerek, és kellene jobban a lovaglás felé nyitni, mert az biztos hogy nem lesz mindenkibõl lómániás koránkelõs-trágyázós fanatikus, de kiegyensúlyozott ember akár igen.

[jeansgirl]

Saby, pontosan leírtad azt ami velünk is történt, eredetileg Alexával mentünk lovagolni, Õ egy 7 éves örökmozgó kislány, aki már az ovódával volt májusban egy lovardában, és a visszajelzés szerint van hozzá érzéke, érdemes lenne vele foglalkozni. Most tudtam idõt szakítani arra, hogy én is megnézzem, a bátyám vitt el kocsival, dolga volt így otthagyott minket, de Petra is csatlakozott hozzánk. Alexával nem volt gond, egy kis pónilovat nyergeltek fel neki, ott toporgott körülötte, megsímogatta, a második körnél már széttárta a karját és azt kiabálta, hogy vágtázzunk. Láttam rajta, hogy élvezi, nem ezzel volt a gond, de közben figyeltem Petrát is, aki egy boxra tapadva figyel egy kiscsikót és az anyukáját, beszélt hozzájuk, az anyukáját megsímogatta, és boldogan mondta, hogy a kiscsikó is odafigyelt rá. Amikor kijött az istállóból, a karámnál barátkozott egy pacival, ez a barátkozás egy számomra lélegzet ellálító, felemelõ pillanat volt. Biztosan sokan éltek már át hasonlót, én is olvastam már hasonló történeteket, de más olvasni, és teljesen más megtapasztalni. ;) Alexa a lovaglás befejezésekor kitárt karral (ahogyan szokott) odaszaladt hozzám, megforgattam a levegõben (ahogyan szoktam), és utána azért még visszamentünk együtt elköszönni, Alexa egy futó pillanatra meg is símogatta a kis pónit, de utána már szaladt is az autóhoz. Azt tudom, hogy Alexa is szereti az állatokat mint minden gyerek általában, de azt is észrevettem, hogy ebbõl nem emelkedik ki a ló szeretete. Biztosan jó hatással van és lesz rá ha lovagol, mint Chyki kis tanítványára is valamilyen szinten, de nem tudom, hogy ha majd nõ mennyire szeret korán kelni, lovakat pucolni, almozni, vagy edzeni, vagy inkább lemond ezekrõl, a figyelme másfelé fordul, jó esetben marad talán a hobbi lovaglás néha-néha. Petra esetében azonban számomra nem kérdéses, hogy számára a ló Ló, és nem csak egy állat a sok közzül, ezt láttam abból, hogy amikor elindultunk Õ még az istállóban is elbúcsúzott minden új kis ismerõsétõl, és addig, amig Alexa lovagolt, Õ ott téblábolt, és kérdezõsködött, hogy mit miért csinálnak, miért úgy ahogy, összeismerkedett egy nagyobb kislánnyal stb. Látszott rajta, hogy minden érdekli, vele érdemes lesz eljárni, mert nála ez ösztönbõl jön, nagyon kiváncsi vagyok arra, hogy belõle mi lesz, de jó is volna, ha lenne egy jövõbe látó gömböm....

[jeansgirl]

Ismét lovagoltunk a hétvégén, na nem én :nem: , hanem a lányokat vittem. Csodálatos volt az idõ, elõre lebeszéltem, hogy megyünk, és most Petra is szeretne lóra ülni. Sajnos úgy sikerült megérkeznünk, hogy már nem volt idõnk nézelõdni, mert már vártak ránk, így Petrát hagytam, hogy menjen segédkezni a lovacskája felnyergelésénél, tudtam, hogy vele nem lesz baj, de Alexát nem merem szem elöl téveszteni, mert Õ egy nagyon eleven kislány, sokszor kell fékezni, hogy vegyen visszább a hevességébõl. Most sem volt ez másképp, de azért a távolból Petrát is figyelemmel kísértem. El voltam hûlve, hogy mennyire ügyes az a lány, odafigyelt minden instrukcióra, és végrehajtja hibátlanul, és iszonyatosan ÉLVEZTE. A végén Petra segített lenyergelni a póniját, megnézte az istállóban a többi lovat, mindhez volt egy egy kedves szava, Alexával sétáltunk utána, neki úgy tûnik annyi elég volt a lovakból, amit a póni hátán tötött, Petra arca ragyogott amikor mesélni kezdett, mert azt hitte, hogy nem figyeltem. Miközben figyeltem a lányokat, észrevette azt a lovat is az egyik karámban, akivel Petra "összebarátkozott", és feltûnt, mintha Õ is Petrát figyelné, és nemtetszése jeleként néha feléjük nyerített (mármint azt hiszem, az nem tetszett neki, hogy nem rajta lovagol), egy kicsit idegesnek tûnt. Érdekes jelenet volt, ezért megfordult a fejembe, hogy ha végeznek, arra fogunk elsétálni, de majd elterelem Petra figyelmét, hogy ne vegye azonnal észre a lovat, és ne komunnikáljon vele, ne hívja oda, és meglátjuk mi történik. Nos az történt, hogy Alexa és Petra egymás szavába vágva meséltek, és közben a szemem sarkából láttam az árnyékot, A PACI árnyékát, jött mellettünk. Petra mesélés közben a kezét húzta a karám deszkáján, a lovacska odahorkantott, jelezve, hogy ott van, és megbökdöste Petra kezét, mintegy jelezve, hogy Õ is figyelmet kér, már nyoma sem volt rajta annak a furcsa idegességnek, amit akkor láttam amikor Petrát figyelte. Petra ekkor vette észre, és hát volt nagy boldogság, hogy ez a "pacija", és megismerte Õt, bebújt hozzá, és simizte, szeretgette .... és a LÓ..., hát hihetetlen amit mûvel, vagy lehet valami régi emléke, amit Perta valamivel elõcsalt belõle, vagy kiválasztotta õt magának, vagy nem tudom, de velem és Alexával pédául másképp viselkedik. Mi lehet ez, ha nem "szerelem elsõ LÓtásra", az elsõ pillanattól kezdve van köztük valami kapcsolat, hát ez csodás Most pedig elmegyek ebédelni, Röszkei töltött szeletet, még nem tudom milyen lesz, de ebédidõ lévén jó étvágyat kívánok mindenkinek!!! Pussz: Jeansgirl

[chyki]

Ez is tetszett.

[jeansgirl]

Kicsit szomorú vagyok, tegnap délelõtt hallottam, hogy sajnos arra kényszerült az a család is (a környékünkön egyre több család adja fel a lótartást), ahová eddig lovagolni hordtam a leányzókat, hogy eladják a lovaikat (bár nem sok lóról van szó), mert egyszerûen képtelenek már tovább eltartani õket. Tudom nem voltak nagy dolgok, amiket ide leírtam, de nekem olyan jól esett ezeket leírni, és mont nem tudom mikor lesz rá majd ismét lehetõségem, de most tájékozódom ezerrel, és az sem lesz baj, ha most már képzett oktatók foglalkoznak majd a lányokkal ;) . Egyébként egy elég nomád körülményekrõl volt itt szó, mármint, az emberek részérõl értem és nem a lovak/állatok részérõl, azt hiszem nekik egyáltalán nem volt/van rossz helyük, hiszen amit tudnak az állatoknak megadnak, sõt inkább maguktól vonnak meg dolgokat. Nagyon lelkiismeretes emberekrõl van szó, a takarmány mindig biztosítva volt a, lovak karámban vannak, de egy istálló is a rendelkezésükre áll, bár azt már kicsit "megette" az idõ, ugyanúgy, mint ahogyan a tanyaépületet is. Az épületeken látszik, hogy nincs pénz a felújításra, ami bevétel befolyik azt nem arra fordították, hanem a jószágokra, takarmányra, szalmára stb. Szerettem ide járni, a családias hangulat miatt, bár rossz idõben megközelíthetetlen volt a rossz földúton a tanya, ezért nem rendszerességrõl beszélek, többször megemlítették már, hogy nem bírják sokáig, tehát azt nem mondhatom, hogy váratlanul ért a dolog, csak azért visel meg, mert tényleg jó volt ide járni, és nagyon sajnálom a családot, mert tudom, hogy borzasztóan nehéz döntést hoztak meg, annak ellenére, hogy úgy gondolom, már ígyis tovább halogatták a döntést, mint az logikus lett volna. És egy érdekes dolog is történt, a bátyám nem szereti a lovakat (legfeljebb kolbászként ) és annak sem örül, hogy a lányait elhordom lovagolni, morog minden alkalommal, mint egy bolhás kutya, és ezen olyan jókat szoktam mosolyogni, mert tudom, hogy szeret, és ha akarom az újjam köré tudom csavarni ezt a 194 cm magas 118 kg-os embert . Most meg azzal ált elõ, hogy mi lenne ha megvenné a kis póni kancát a kiscsikójával, és esetleg még azt a lovat, amit Petra úgy megszeretett, mert nálunk a tanyán jó helyük lenne. Az ötlet meglepett, az én bátyám lovat venne??? Egy pillanatra olyan boldog voltam, de csak egy pillanatra, megtörtni látszódik a jég a bátyámnál, de reálisan nézve, le kellett állítanom. Én imádom a lovakat, ha tehetném lenne is, nem is egy, de most még nem lehet. A tanyára nem tudunk kimenni reggelenként, mert dolgozunk, csak délután, a kutyáknak, macskáknak ez nem gond, de a lovak mások. Ráadásul nem értünk hozzájuk, és azt sem engedhetjük meg, hogy alkalmazzunk valakit, aki ellátná õket. Ráadásul ellenõrizni sem tudnánk, hogy valóban mindent úgy csinál-e, ahogyan azt kell, hiszen még én is tanuló vagyok ezen a téren. Szóval lovaink még egyelõre nem lesznek, de most ha az idõn engedi, majd a helyet keresem, ahol lovacskázhatnak a lányok tovább, és remélem pár hét múlva ismét írhatok ide. Jeansgirl

[chyki]

Ma szinte tavasz volt. Csodás napsütés, szellõ ellen még kellett a fülvédõ, de elég volt a mellény. Atisom kopp-kopp-kopp tünetmentes, ma csatangoltunk kényelmesen egy jókora karikát, az elején csak olyan bemelegítõsen, majd Attiláékkal kiegészülve megeresztettük párszor a lovakat, kimondhatatlanul jól esett. Annyira hiányzott. Olyan volt mint régen. :kocc: A társaságban mivel Attayr is érzi a tavaszt megmutatta magát mint arab mén, s szépnek szép, de olyan jó volt mikor elváltak útjaink õ megint felfedezte a lépés jármódot. Bár nagy általánosságban ez nem okoz problémát, tavasszal azért elõfordul Minden jó volt. Az idõ, a ló, a társaság és a magány is.

[jeansgirl]

Sziasztok, egy csodálatos szombat délelõtti eseményt szeretnék veletek megosztani: Szombat reggel a boltban összefutottam a barátnõmmel, Ibolyával (hozzájuk, illetve pontosabban a szüleihez hordtam a lányokat lovacskázni), és megkérdezte, hogy délelõtt szeretném-e a lányokat elvinni lovazni, mert kint van a tanyán, és ráér, ha gondolom, mehetünk. Hát persze, mondtam, de nem adtátok el a lovakat???? Adtak el a szülei lovakat, a kis póni kanca a kiscsikóval már el is ment, és a másik lovat is eladtak az egyik szomszédnak, de egyelõre a többi marad még, a testvére is talált ugyanis munkát, dolgozik, így talán majd jobban kijönnek a szülei is anyagilag, majd meglátják mi lesz, nem szeretnének minden lótól gyorsan, és áron alul megszabadulni. Egyébként is amióta az eszemet tudom, nekik mindig is voltak lovaik, biztosan nem is lenne egyszerû lemondani róluk. Viszont, csak egy kis pónijuk maradt, amin a lányok lovacskázhatnak, úgy készüljünk, hogy egymás után tud majd velük foglalkozni, így szánjunk rá idõt. Nem baj, most tudok úgy készülni, a délelõttömet szabaddá tudom tenni (a húgom szülinapját ünnepeltük, így anyu készítette az ünnepi ebédet, nem kellet a fõzés miatt rohannom haza) hát nem gond, ha egymás után lovagolnak. A bátyám vitt el kocsival, és most meg is várt, megnézte, hogy "mit produkálnak" a lányok. Amikor megérkeztünk, Ibolya apukája a tanya melletti nagyobb füves területen (nem karámban) futószárazott egy gyönyörû fehér kancát. A ló felszegett fejjel és felcsapott farokkal futott körbe-körbe, csodálatos látvány volt, már ettõl olyan jól indult ez a nap, és az idõ is viszonylag jó volt. Ibolya Alexával kezdet, nagyon kezdi kiismerni a kisasszonyt, és egyre jobban bánik vele, már nem is kellett Alexát fegyelmezni, Ibolya csodálatosan lekezelte, így Petrával és a bátyámmal elmentünk megnézni a "barátját", mint megtudtuk Õ Balu, aki most egyedül volt a karámban. Petra bebújt hozzá, és üdvözölték egymást, csak így egyszerûen, átölelte a paci nyakát, és amikor egy picit eltávolodott a pacitól, az a fejét a nyakába dugta, nagyon aranyosak voltak így együtt. A bátyám persze még ezek után megkérdezte, hogy nem veszélyes ez, hogy egyedül van a lány bent a lóval, nem lesz baj ebbõl? Ibolya megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia, Õk már nagyon jól ismerik egymást, és semmi baj nem lesz. Perta annyira jól el van ezzel a lóval, azzal szórakozott, hogy elsétált a lótól, bóklászott a karámban, a ló pedig ment utána lehajtott fejjel, amikor Petra kicsit jobban eltávolodott megszaporázta a lépteit és az orrát hátulról a nyakához dugta. Petra meg néha nagyokat nevetett rajta, és megfeddte, hogy "mit csinálsz te kis bolond, csiklandozol". Annyira írigy vagyok rájuk, hogy azt el sem tudom mondani... Majd Ibolya szólt Petrának, hogy most már menjen, Õ következik, Alexa is be szeretett volna bújni a karámba Baluhoz, de nem engedtük. Amíg Petra lovagolt, addig elmentünk beszélgetni Marikanénivel, Õ Ibolya és Móni anyukája, adott nekünk házi túrót és sajtot (azóta már tudom, hogy Isteni finom). Amikor Pertra is végzett a lovaglással, bár Õ nem szívesen hagyta abba, még Alexa símán befejezi a lovaglást, és leszáll a lóról, addig Perta nyavalyog, hogy még nem szeretné befejezni. Ibolya viszont azt mondta, hogy egy merényletre készült ellenem, vagyis azt szeretné, ha én is felülnék egy kicsit az egyik lóra, egészen pontosan arra, amit az apukája lefutószárazott, és közben már fel is nyergelt. Hát nem is tudom, de az érzések kavarogtak bennem, félelem és izgalom lett urrá rajtam. Próbáltam lebeszélni Ibolyát az ötletrõl, hogy tudja, és tériszonyos vagyok, és nem nagyon megy ez nekem, de nem hagyta magát lebeszélni szerencsére. El kell hogy mondjam, imádom ezt a NÕT, a nyugodtságát, azt ahogyan kétlábon jár a földön, a természetességét, és azt, hogy ismer engem, úgy ahogyan nem sokan. Emlékszik még arra, amikor kb. 16 évesek voltunk, és elmentünk augusztus 20-án hintázni (bár én inkább hisztiztem), akkor végérvényesen eldöntöttem, hogy soha többet nem teszek ilyet. Szóval Õ felült Balura, meg is lepõdtem, amikor megláttam, hogy most akkor mi lesz velem, de felsegített az apukája arra a szép fehér pacira, aki már meglepõen nyugodtam fogadott. Ibolya mellém jött, és azt mondta, hogy figyeljek rá, ne lefelé nézzek, vegyek pár mély levegõt, és próbáljak megnyugodni. Én ugyan nem látom magam, de állítólag olyan az arcom, mint egy nyitott könyv, és az érzéseim leolvashatók róla, ez igaz is lehet, mert Ibolya mondta, hogy ne legyél már így betojva, menni fog ez, csak mindig rá figyeljek, vagy elõre, de soha ne lefelé. Mondta, hogy próbáljam magam felkészíteni arra, hogy mindjárt elindulunk, nem érjen váratlanul. Próbált rajtam "igazítani", mert mereven és feszülten ültem, majd elindultunk, szép lassan, egymás mellett, és NEM REMEGETT A KEZEM ÉS A LÁBAM, ezt el sem hiszem, a gyomrom ugyan fordult egyet, és ideges is voltam, meg feszült amikor elindultunk, de párszor mély levegõt vettem, és kicsit jobb lett. Beszélgettünk, megtudtam, hogy végre babát vár (ennek nagyon örülök, mert tudom, hogy már vagy 6-7 éve próbálkoztak), és hogy Õ már nem sokáig fog lovagolni, mert a babára nagyon vigyázni akar. Kiderült, hogy az volt a célja, hogy elterelje a figyelmemet, és szinte észre sem vettem, hogy közben haladunk és haladunk, csak akkor, amikor megjegyezte, hogy ezt még egy párszor megismételjük így, és ha már nem látja az arcomon, azt, hogy be vagyok tojva rendesen, akkor majd továbblépünk, és van még mit csiszolni rajtam, de ez a kezdet volt a fontos. Meg kell, hogy mondjam így utólag, de jó, hogy nem hagytam ki, hogy hagytam magam rábeszélni, mert most jutottam a "legmesszebbre" eddig, és ez még csak valaminek a kezdete, de jó, hogy jön a tavasz, imádom, és a nyarat mégjobban. Igaz, a húgomnak volt a szülinapja, de szerintem én kaptam nagyobb ajándékot Szép napot, jó lovazást mindenkinek: Jeansgirl

[Fifikusz]

Nagyon klassz, ne hagyd abba. A feher lo, amelyik ennyire boldogga tett, hivatalosan szürke, de ez egyaltalan nem lenyeges. A lenyeges, hogy bizz magadban es benne.

[jeansgirl]

Fifikusz köszönöm a bíztatást, nagy szükségem van rá, mert otthon ebbõl keveset kapok, inkább lebeszélni szeretnének róla, de hát mit csináljak, arra vágyom, hogy ne csak álmomban vágtázzak életem lován csodálatos összhangban. ;) Egyébként mostmár azt is értem akkor, hogy az öcsém miért legyintett, amikor elmeséltem neki is a történetet, azt hittem csak nem érdekli, bár végighallgatott, Õ ugyanis állandóan kijavít, ha azt mondom pl. hogy "deszép az a világosbarna paci, hogy az világos pej", és a sötétbarna sem sötétbarna neki, hanem sötét pej, de én még csak ezt látom, de már a javulás utjára léptem. Vasárnap nekemadta ugyanis az egyik gyakorlati naplóját, hogy nézegessem, olvasgassam, mert óriási hiányosságaim vannak még e téren (is, mert pl. az atomfizikárol sem tudok túl sokat), hát belenéztem. Meg kell jegyeznem, hogy borzasztóan pocsékul ír, ezért nem haladok túl gyorsan az olvasással, de ilyenek találtam, hogy: A ló törzsfejlõdése, anatómiája, háziasítása, hasznosítása, lófajták vagy azt, hogy minden lónak sötét a bõre. A fehér színû ló, valójában szürke, mert annak a bõre is sötét... Egyébként a kedvenc lószínem a hollófekete (remélem a fekete az fekete), de jöhet bármilyen, ami ló az nekem jó, annyira nem válogatok... ;) Már csak azt bánom nagyon, hogy nem hallgattam a barátnõmre 10 évvel ezelõtt, mert Õ már akkor is foglalkozni akart velem, és úgy tûnik, hogy Õ megtalálta a "hozzám" való módszert, de a sok rossz élmény miatt nem adtam be a derekam, pedig már mennyivel elõbbre tarthatnék. Reménytelen esetnek gondoltam magam, mert bár kellene, de nem tudtam uralkodni az érzéseimen, egyszerûen pánikba estem. Most meg ott tartok, hogy borzasztóan várom a szombatot, remélem jó idõ lesz, mert lovazni akarok, szeretnék, fogok??? (Egyébként a húgom beceneve is Fifikusz, már ezért is szimpatikus vagy nekem, úgyhogy mégegyszer köszönöm a bíztatást, bár ha megtudná, hogy ezt elárultam nagy nyilvánosság elõtt, nincs az a gyors ló, amivel el tudnék menekülni a haragja elöl. ) Jeansgirl

[Robi]

"minden lónak sötét a bõre. A fehér színû ló, valójában szürke, mert annak a bõre is sötét..." Az enyém akkor selejt, mert rózsaszín a feneke és a pejtarkából a tarka rész bõre.

[chyki]

Jeansgirl, kedvelem amikor irsz! Gratulálok az élményedhez, igy tovább! :yeah:

[jeansgirl]

Az enyém akkor selejt, mert rózsaszín a feneke és a pejtarkából a tarka rész bõre.

Nadehogymár, egy Ló nem lehet selejt, legfeljebb különleges, és én nem fogalmaztam pontosan, mert újra elolvastam a jegyzetet, és úgy van leírva, hogy szinte minden lónak sötét a bõre, kivéve a fehér jegyek helyén pl. fejen, lábvégeken, ahol bõr rózsaszínû. A fehér lónak, ami szürke valójában is sötét a bõre, ami az orrtájékán látszik..., és még az is lehet, hogy ez így sem pontos, hiszen az öcsém azért nem volt egy mintatanuló, így lehet, hogy hiányosan jegyzetelt ;)

Chyki köszönöm, és az érzés kölcsönös, és is szeretem olvasni a te írásaidat (is), szeretem ahogyan a lovak képzésõl írsz.

Van már pénteki programunk is, elviszem a lányokat egy kis lovas farsangi mulatságra, melyet úgy hallottam, hogy a Babérliget Lovasklub rendez Hódmezõvásárhelyen az Interspar parkolójában, ez jó kis programnak tûnik a hétvége elõtt, úgy gondolom, hogy ott a helyünk, remélem az idõ sem lessz nagyon rossz.

Szép napot mindenkinek: Jeansgirl

[jeansgirl]

Kis színes most sok fehér egy kevés feketével (avagy milyen gondolatok kavarogtak a fejemben a hétvégén): Annyira szerettem volna most arról írni, hogy milyen jó hétvégéng volt, a lovas farsangról vagy a szombati lovaglásról, de sajnos minden elmaradt. Útálom már a telet, a havat, a hideget, a síkos utakat, ma is a hó szállíngózik, milyen tavasz ez??? Már csütörtökön elkezdett esni a hó, sûrû hatalmas pelyhekben hullott, látványra gyönyörû volt, de már elegem van belõle, péntekre szabit vettem ki, hogy a mindennel idõben elkészüljek otthon, és el tudjam vinni a lányokat a lovasfarsangra, de a havazás folytatódott, és le is esett több mint 20 cm összefüggõ hótakaró. Így abból állt ki a napom, hogy a jószágokat kiássam reggel is hóból és délután is, majd a tanyán is. Úgy elfáradtam, mint a kutya, mindenem fájt, mire este 7 óra körül bejutottam a házba, tehát a farsang elmaradt legalább is a mi részünkrõl, egyébként nem tudom. Késõbb a barátnõm is felhívott, hogy Õk is behavaztak, így a hétvégén ne menjünk most hozzájuk, majd beszélünk még, hogy mikor lenne alkalmas, így nem volt mit tenni a lovaglás elmaradt. Lovaglás (erre a szóra szómorúan húzom el a számat), az a baj, hogy azt amit én még jelenleg csinálok sokmindennek lehetne nevezni, de lovaglásnak a legkevésbé, bár azon vagyok, hogy ez változzon, de attól félek, hogy hosszú út áll még elõttem, fõleg, ha ilyen ritkán lesz lehetõségem a lovaglással való ismerkezésre. Sajnálom a rendeteg elvesztegetett idõt, most meg fõleg, hogy érzem, ha hamarabb engedek Ibolya unszolásának, már talán régen nem itt tartanék. Bár ezt az életem sok állomására el lehet mondani. Sok dolog befolyásolta az életem/életünk alakulását (a szüleink válása, az öcsénk apukájának a halála, az anyukánk depressziója, és emiatt a nagy Õ-rõl való lemondásom, és egy elmebeteg vadállat, akit nagyon szeretnék kitörölni az emékeimbõl), jó lenne tudni, ha nem mindig úgy döntök, ahogy tettem, ma hol tartanék, mi lenne velem, bár ezen már felesleges gyötörnöm magam, a jelennel és jövõvel kellene foglalkozni, mert azt még lehet igazítani, javítani, csak hát a múltunkat sem tudjuk semmissé tenni, és hiába minden valamilyen szinten kihat a jövõnkre is. Szombaton kimentünk a húgommal a haciendára (tanyára), vagyis kocsival addig mentünk, amíg a betonút tartott, ott leálltunk az út szélén, és én egyedül gyalogoltam tovább a dülõúton a tanyáig. A húgom azt mondta inkább megvár a kocsiban, nincs kedve a havat taposni. Annyi hó esett, hogy eltünt benne a csizmám szára teljesen, így mire megtettem a kb. 300 m-t a tanyáig jól kimelegedtem, a hátizsák a hátamon már ólomsúlyúnak tünt. Megálltam a kapuban, és lenéztem a dombról az útra, ahol a húgom állt, és elmosolyodtam, mennyire különbözünk egymástól, és mégis hogy ismerjük egymás gondolatait. Állítólag külsõre nagyon hasonlítunk egymásra, bár én ezt nem így látom, de belsõre teljesen mások vagyunk, Õ imádja a nagyvárost, a nyüzsgést, a koncerteket, én rövid ideig elviselem, de belefáradok, viszont szeretem a gyerekeket, az állatokat a természetet (õ is, csak inkább fotókon, na jó rövid ideig azért elviseli). Ettõl függetlenül sokszor szavak nélkül is megértjük egymást, befejezzük egymás mondatait, olvasunk egymás gondolataiman, szinte érezzük egymás érzéseit, szoros kötelég van közöttünk, de mások vagyunk. A táj gyönyörû volt, ezt az érzést azonban nem tudtam volna vele megosztani, a szikrázó napsütésben az összefüggõ havas tájat csak itt ott törte meg egy egy fekete facsoport, itt ott õzek kis csoportját lehetett látni. Tavaly a szülinapomat egy lovastanyán szerettem volna eltölteni, beleegyeztek, hogy eljönnek velem, a húgom még azt is bevállalta volna, hogy felül egy lóra, persze nem egyedül, egyedül nem, hanem valakinek a háta mögé , egy lovagolni jól tudó ember háta mögé felülne, vagy kocsikázna a kedvemért. Persze betegség és baleset jött közbe így nem tudtunk elmenni, pedig azért kíváncsi lettem volna annak az arcára akivel közli, hogyan hajlandó lovagolni, na és a válaszára is. Gyerekkoromban rengeteget fantáziáltam, szerettem mások bõrébe bújni gondolatban, és eljátszani õket, miket tennék a helyükben, vagy gondolatban belebújtam egy vad mustang bõrébe, és vágtattam szabadon síkságon dombokon keresztül. Ma már inkább praktikusabb dolgokra használom a fantáziámat, az életemet és környezetemet alakítom, persze több kevesebb sikerrel. Anyukám mindig azt mondja, hogy Alexa rám emlékezteti, csak Õ még elevenebb mint én voltam. Élek a gyanúperrel, hogy a születésekor egy duracell elemet dugtak a fenekébe, mert amikor reggel kipattan a szeme onnantól kezdve pörög egész nap, locsog-fecseg, és csak késõ estére fárad el, fel tudja õrölni az ember energiáját, de õt így szeretjük. Ez ismét egy kicsit hosszúra sikeredett, bocsánat....)) Napsütéses idõben gazdag hetet kívánok mindenkinek: Jeansgirl

[Fifikusz]

Ne keseregj, en ötvenevesen jöttem ra, hogy lo nelkül nem akarok elni. Ne azon szomorkodj, hogy eddig miert nem, hanem azon agyalj, hogy ezutan hogyan lehetne. Ja, es a rendszeresseg fontos. Amig kethetente egyszer jutottam lora, mindig elölröl kellett kezdeni. (persze a semminel az is több). A rendszeresseg vezet a fejlödeshez.

[Bozót]

Naná, hogy befolyásol a múlt és nem is kell elfelejteni, megtagadni ami történt, de élni a jelenben praktikus Remélem megtalálod a módját, hogy rendszeresen kijuss lovagolni! Én gimis éveim végén jártam ki idõnként egy közeli pici lovardába, valamicskét tanultam "lovon lenni" , aztán bõ tíz évvel késõbb most alkalmunk nyílt saját lovat venni! Na, de hogy egy kis színes is legyen: Jázminnal járogatunk ki lovagolni viszonylag rendszeresen. Szerencsére a párom, az egyik legjobb barátnõm és az õ párja is szeretnek lovagolni (utóbbiak közel is laknak) , no meg a gyerkõceimet is érdekli a téma, így nem ácsorog napokig a kertben unatkozva a ló. Amúgy sem egy õrült, akár több nap "állás" után is ki lehet menni vele lazán, nem ragadja el a lovast, de egy pöccre megy mint a nyíl ha arra kérik Szombaton szokás szerint a Kóka felé esõ erdõfélében terveztem vele csavarogni, mentünk is erre-arra, néhol annyira bozótos volt, hogy hangosan kopogtak az ágak a sisakomon (hát igen, szegény ember vízzel fõz és bringás sisakban lovagol ) , másutt újabb szemétféléket fedeztünk fel és toporgott miattuk a ló kicsit, de nem volt vészes gond, csak nyugis ügetés, vágtaszakaszok és persze séta is. Hazafelé érve, valamiért elindultam (volna) még a horgásztó irányába, Jázmin azonban befékezett, hogy õ arra nem. Hát de, gondoltam én Korábban - amikor még minden tiszta jég volt - kissé megrémült errefelé a befagyott tócsáktól és a sárgakorlátos híd alatt vadul csobogó, félig befagyott pataktól, azóta egyre kevésbé akaródzik neki arrafelé menni. Ez persze nem kifogás, arra megyünk és punktum - gondoltam. Volt jó kis harc, turbó hátrálás, forgolódás, topogás, hátrarugdosás, popsiemelgetés, de szerencsére rém jóindulatú a jószág, nem próbált meg határozottabban lerakni, netán ágaskodni. Szégyen-nem szégyen, csattant olykor a pálca is, de percek alatt sikerült megegyeznünk a továbbhaladás irányával kapcsolatban. További muri volt még a hídhoz közeledve, nagyon nem akart rámenni, egyelõre megelégedtem azzal, hogy viszonylagos nyugalomban többször megközelítettük, megnézegettük és nem elrohanva távoztunk, de legközelebb mindenképp át akarom vinni a túloldalra (amúgy egy szaros kis 3-4 méter az egész és autónyi széles....röhej ) A nagy izgalomra szaladtunk egy tempósat a kaszáló szélén...hát, nem kellett hajtani õlóságát Még azon is elfelejtett csodálkozni, hogy egyszercsak beleszaladtunk egy igen vizes részbe és vagy húsz centit süllyedve cuppogtunk-fröcsköltünk Jó volt na! Igaz, másnap megéreztem a veszekedést a derekamban és a combomban, pedig már nem szokott ilyen gondom lenni

[Bozót]

Az elejérõl lemaradt, hogy rögtön az elsõ sarkon majdnem elmenekültünk, mert egy nagy zebracsíkos szõnyeg(?) volt a kapura kiterítve Szegény ló, biztos félt, hogy az õ gereznáját is kiterítik

[jeansgirl]

Ne keseregj, en ötvenevesen jöttem ra, hogy lo nelkül nem akarok elni. Ne azon szomorkodj, hogy eddig miert nem, hanem azon agyalj, hogy ezutan hogyan lehetne. Ja, es a rendszeresseg fontos. Amig kethetente egyszer jutottam lora, mindig elölröl kellett kezdeni. (persze a semminel az is több). A rendszeresseg vezet a fejlödeshez.

Visszaolvasva tényleg elég kesergõsre sikeredett az írásom, néha valóban elmélázok, merengek a múlton, és valóban eltûnõdöm azon, hogy mi let volna ha....., de azért a jelenben élek, és azon vagyok, hogy a jövõm jobb legyen. Voltam olyan emberek az életemben akik erõt adtak, jó példát mutattak, aki akkor símogatta meg a fejemet , amikor szükségem volt rá, akkor nyújtotta a kezét, amikor egy segítõ kézre volt szükségem. Sok apró öröm és boldogság is ért, és már ezekért megéri élni.
Tudom, hogy a kitartás és akarat, és sok-sok gyakorlás kell ahhoz, hogy azt mondhassam TUDOK LOVAGOLNI, de ma felhívott a barátnõm, hogy szombatra napsütéses idõt jeleztek és mehetünk lovagolni, hát megyünk


Bozót, neked meg még sok-sok örömöt és együtt töltött idõt kínok a paciddal. Remélek sok kis színest írsz még ide, hogy legyen mit olvasgatnunk.

[chyki]

Mi tegnap túl voltunk a herélésen, a doki meghagyta hogy amig max akkora a duzzanat mint két imádkozó tenyér addig minden ok, de kéne futószárazni az állatot mindenképp. Nos, duzzanat nincs, de futószárazni csak kellene... mivel Zserbó 2 éves és eddig leginkább hagytam annak lenni ami, csikónak és néhány alap dolgon kivül nem piszkáltam, igy erõst gondolkodóba ejtett a feladat. A karámom csupa sár, oda perpill nem mehetünk, Zseri egyedül még ideges, két lovat viszont nem tudok vinni. Kantár 1x volt rajta, elvégre karácsonyra azt kapta(m), akkor fel is próbáltuk, nem is volt belõle hiszti sem, még sétáltunk is vele, hát akkor azzal viszem. Zablát örömmel be is vette, szépen fel lehetett kantározni, hát akkor telefon zsebben, futószár, pálca, nagy levegõ, indulás. Kifelé menet megkértem öcsémet ugyan jöjjön már el velem, ha netán valami apróbb gikszer közbejönne, legyen aki telefonálni tud, azt is letisztáztuk kit kell felhivnia, ha baj lenne. Pistabát hogy fogja meg a lovat, aztán a mentõt ha már én nem tudtam telefonálni... Elindultunk, Zserit nemigen viselte meg a herélés, a kapun kivül bevillan neki hogy ajjaj, valami nem stimmel, két lábra fel aztán meg néz hogy na mi van. Any@d. Na szépen megyünk tovább, Zseri zakatol, kapál.. megállunk, hátraléptetem, visszabillen a lelkiegyensúlya, meg kicsit a rangsoré is. Szépen elérünk a falu végéig, kicsit mehetnékes ugyan, de egész kezelhetõ. Na, elszóltam, a kancáknál stop, meglepõdés, két lábra fel, majd megbeszéljük hogy nem, ezt nem kéne... különben is tegnap óta oly mindegy már....
Kiérünk a rétre, kiengedem a futószárat, hát akkor kicsi lovam, menj, ahogy neked tetszik. Szerencsére már vagy 5-6 alkalommal játszottunk kötõfékkel ilyet bent a karámban, hamar rájön mit szeretnék. Nem ideges, inkább lép, üget, nem strapálja túl magát.
Olyan szép... a beste dög. A háta hajó, a lépése térnyerõ, laza az egész ló, mint a rigalánc. Nincs kondiban, 10 perc alatt leizzad, még 1-2x azért be-be fordul, de amúgy szépen megy körön, nem sodródik, érti mit szeretnénk. Ha behivom, nyugodtan áll, hagyja hadd simogassam, hadd ugráljak mellette. Imádom, annyira más mint az arab, de mégis.
Hazafelé már egy másik lovat vezettem, egy nyugodt-kedves hintalovat.

Zserbó futószáron
Kislovam

Edited by chyki, 2011 március 5. - 19:16.

[Lótuszvirág]

De jó volt ezt olvasni! Mi is pont herélés elõtt állunk, egyelõre még azt sem döntöttük el, hogy hogyan/mikor legyen szegény túl rajta, eléggé stresszelek . Remélem mi is ilyen vidámak leszünk másnap Amúgy csak pislogok, hogy milyen szép lóbarátaid vannak. Gratula hozzájuk :yeah:

[chyki]

Köszönöm a lóbarátok nevében. Hát herélés terén mi már rutinosak voltunk... Ugyanis az elõzõ herélésénél az akkori doki, nem merte kivenni a cuccost, mert nem egészen olyan volt mint amit õ tanult, felvágta majd szépen összeöltötte, majd kifizettem annyit mintha 2 mozdulattal tovább jutunk... Ugyanis Zserbó egyik heréje feljebb volt, és hát kicsi, na jó szökött is rendesen a doki kezei közül. De aki herélte tegnap, elõtte megvizsgálta, azt mondta nem lesz gond, megvan az, ez egy ilyen probléma, elõfordul. Aztán eltelt némi idõ is, lejjebb is húzódott szerintem, tegnap pedig a doki szépen megmutatta amit kivett, mi micsoda, minden ami kell a tasakban (kint) van. Nem mellesleg ilyen nyugis, egyszerû herélést ahol nem kell a lovat kikötni, és 20 ember a kötél végére még nem láttam. Szuri, ló elalszik, gerincre fordit, két ember a vállnál megtart, fejnél én tébláboltam merõ feleslegesen, az egyik hátsó lábra nem is jutott senki, doki behajol, két vágás, némi számomra meglepõ és újszerû technika, majd hagyjuk szépen a lovat felébredni, ez tovább tartott mint eddig az összes procedura. Szóval sokat számit ki csinálja, igy utólag persze hiába okos az ember. Mondjuk Zserbóval sem volt gond, csak akkor állt fel, amikor már stabilan tudott állni és szépen besétált a boxba, majd nekiállt szénázni. Holnap még kap egy antibiotikumot, aztán pár nap és mehet a karámba is.

Edited by chyki, 2011 március 5. - 21:03.

[Lótuszvirág]

Ó, akkor már volt tapasztalata, ritka az olyan ló, akit kétszer is herélnek . További gyors és problémamentes gyógyulást a fiatalúrnak! (szerintem még ebben a hónapban mi is túlesünk rajta, nagyon szeretném, hogy az én lovacskám is ilyen jól viselje majd)

[chyki]

Ma is voltunk kint, habár a reggeli hózápor kissé elrettentett, de aztán nem az idõjósok szerint alakult a délelõtt és hétágra süt a nap
Zserbó ma már nem hisztizett a kapun kivül, még a szomszéddal is tudtam beszélgetni, kicsit idegesebb volt, de egy megtorpanástól eltekintve teljesen lazán sétált le velem, futószáron megint ellesegettem és félig a hátára képzeltem magam, micsoda hinta lesz, mekkora mozgás... mondjuk ma sem siette el, nem lesz egy pörgõs lovacska... viszont szépen egy ütemben dolgozik, ezt már csak elrontani lehet majd... hazafelé pedig teljes flegmasággal jött már. Szóval, lesz még belõle tán ló.

(lehet annyira nem is szép, talán akkora mozgása sincsen, no de nekem maga az álom, kicsit késõn megvalósult, meg csak kicsit lett belemártva a fekete festékbe, de mégis, különben meg disznó szerencsém van a két lóállattal, mert hirtelen a szivemnek két csücske is lett - senki nem jöjjön nekem anatómiai lehetetlenséggel, mert a sziv különben is csak egy nagy paca) ;)

[Fõnix]

Nos én is azzal kezdem,ha nem ide való,majd a moderátor rendezkedik Hol is kezdjem?Szóval évente rám tör,kellenek e nekem ezek a beste jószágok.Már két hete,hogy a madarak csipogják itt jön a tavasz,a kecskék sorra potyogtatják a gidákat,mese nincs közeleg a kikelet.Hideg van még,éjjel fagy,nyugtatom magam.Napközben viszont meleg már a jól bevált síoverál odakint.Indul az éves meló,nem baj, már nyáron megbeszéltük,kell egy új,nagy lovagló karám.Hát legyen, neki álltam.Szépen,lassan,hisz nem hajt a tatár,a gyerekek fáznak még ilyenkor lovagolni,van idõ bõven,el egerészek vele.A fõnöknek meg mondhatom,nehéz az oszlopokat lefúrni,kemény még a föld,meg hamar sötétedik is még azért. Kemény föld ide,sötétedés oda,csak végeztem a karámmal péntekig.Húztam én az idõt,a végén már szinte tûreszelõvel is igazgattam az éleket,de csak minden elkészült,nem halogathatom az utált,de szükséges munkát tovább a füves kifutóban.Hiába itt a tavasz Szerdán jött a mentõ hír,szombaton autós találkozó a szomszéd városba,ahová szeretettel elvárnak.Hurrá,elodázva a kifutó,beszéltem a fõnökömmel,és láss csodát,ELENGEDETT :eek: Üröm az örömbe,a leányzót vinnem kell magammal,hisz Õ nem lesz itthon szombaton de.Sebaj,majd el lesz a többi hasonkorúval. Naná,hogy péntekre kezdõdõ arcüreg gyulladása lett a kis asszonynak,szombati autós buli sztornó :( Szombat reggel madár csivitelés,hét,sõt tizenhét ágra süt a nap.Oda álltam a nagytükör elé és határozott utasításba adtam a lovászomnak,hogy ma aztán gereblyére fel,és addig se sör,se bor,se pálinka,sõõõõt se cigi,amíg a sok téli citrom nincs kihordva a füves kifutóról.Szeretem ezt a srácot,sosem szól vissza,bár mivel masszív dohányos,a cigi tilalomra elsötétült a képe. Na jó, nem vagyok lelketlen,cigi lehet,de nem ám öt percenként tíz perc Miután ez jól megbeszéltük,szét néztem mi mást lehetne csinálni.Hoppá,ott a konyha,mosogatás jó ürügy,persze a reggeli két szem kávésbögrén kívül miért is lenne más benne.Se baj,ezzel is megy az idõ.Aztán kiszúrtam,vízköves a mosogató csaptelep alja,hurrá,ezt el kell távolítani,aztán a csempérõl is,na meg a pultnak is csillogni illik ám.Kész,a konyha rendben,a fenébe,alig 35 perc volt csak,ez nem elég alibinek.Nosza,tegnap mintha zörgött volna a mosógép,le kell szedni a szárítóról azt a rengeteg ruhát,jaaaa,csak a gyerek ovis ágynemûje az egész,pech.Talán nem ártana porszívózni?Hisz a macskák is csak vedlenek,na nem,voltam én katona a repülõsöknél,és megtanultam,ami elõl szív,és hátul kifúj,az elõbb utóbb repülni is fog,inkább a kifutó. A citrom gyártók örültek,mehetnek az új karámba csemegézni a tavalyi füvet,már egész héten szemezgettek vele. Hol is kezdjem,majdnem mindegy A két szélhámos meg állítom kárörvendve nézte a karámból amint óriás vakondtúrásokhoz hasonló kupacokba gereblyéztem a citrom gyûjteményüket,na meg a sok elszáradt fû,fa,és egyéb maradékokat.Valaki suttyomban etetheti ezeket a jószágokat :eek: én biztosan nem adtam annyi szénát nekik,mint amekkora halmok lettek.Rejtély,megoldásra váró,nem kicsi! A szemem sarkából átlesve a tettesekre-ne lássák már a téli eltunyulásomat-vígan rágják a füvet,és jaj,farok fel,citrom csomag ki.A tiedét kiskomám gondoltam,na meg azt is,hogy mit adnának a tarka,meg a pöttyös bõrükért,esetleg mennyi kolbász husi jönne ki a kettõbõl. Aztán eszembe jutott,válság van,nincs piac :( A harmadik,a gyep alatt rohangáló,nem került át az új karámba,ott böbögött,sertepertélt körülöttem,eddig.Feltûnt nincs is itt,megfordulva a szép óriás vakond túrás kupacaim között éktelenkedtek az õ privát citrom kupacai.A térdemig sem ér szinte,honnan ez a nagy lendület,na gyere csak kis komám,irány a baromfi udvar,emberkedj ott a tyúkokkal,ne csinálj nekem itt plusz melót. Ha már átvittem,gondoltam rágyújtok egy cigire is,reggel ez engedélyezve lett.Persze ha egy lehet,akkor mért ne lehetne kettõ is.Amíg rongáltam a sportolói tüdõmet nézegettem a két citrom gyárost,akik önfeledten legelésztek.És beugrott,olvastam itt valamelyik topikban a pránásokról,õk megélnek a fénybõl is.Ezek is vegák már alapról,már csak át kell szoktatnom õket a fényevésre és nincs is több citrom,a szivárvány meg elfér. Mit nekem egy kis oktatás,a parrellit is megtanulták,ez sem lehet gond.Ezen elmélázva rá is gyújtottam a harmadik cigire is.Nem igazán kellett volna,mert a megvilágosodásba a füst rögtön homályt varázsolt,mondván vannak itt ilyen pránás lovak a kisebbségi vonalon,és nem tetszõs a formájuk.Ha meg náluk nem jött be,akkor mért pont nekem sikerülne,és ezzel vissza is tértem a kiadott feladatra :mad: Nem jó dohányozni,a tökéletes ötleteimre füstködöt von,le kéne szokni. Már majdnem végeztem amikor a nagyfõnök telefonált,jön haza,mit hozzon(Õ ilyen rendes,szól mielõtt jön,nehogy már lebukjak)-mit hozzál?Hát egy lószállítót,eladjuk a két citromgyárost,nem is értem miért ragaszkoduk hozzájuk.Persze,hogyne,ennyi a válasz,akkor meg minek kérdez :confused: Aztán amikor mindennel végezve átmentem a karámba,és a két "férge" jobbról,és balról a hónom alá bújt böbögve,akkor persze rögvest megbocsátottam nekik. Inkább télen is szedem rendszeresen a fagyott citromot fogadtam meg idén újra,mert akinek lova van az tudja. LÓ NÉLKÜL LEHET ÉLNI,DE MINEK! :yeah: Szóval,mára már nem is fáj annyira a vállam,gondoltam megosztom veletek egy lusta lovász-tulaj-szerelmes gazdi csapongó gondolatait Itt a TAVASZ,kikivánkozott.

[chyki]

Ez tetszett. :yeah:

Apropó a karámmunka és talajegyengetés már nálam is érik, habár a hétvégén még nagy volt a sár...

[jeansgirl]

Olyan szép... a beste dög. A háta hajó, a lépése térnyerõ, laza az egész ló, mint a rigalánc. Nincs kondiban, 10 perc alatt leizzad, még 1-2x azért be-be fordul, de amúgy szépen megy körön, nem sodródik, érti mit szeretnénk. Ha behivom, nyugodtan áll, hagyja hadd simogassam, hadd ugráljak mellette. Imádom, annyira más mint az arab, de mégis.
Hazafelé már egy másik lovat vezettem, egy nyugodt-kedves hintalovat.

Zserbó futószáron
Kislovam

Chyki, Zserbó nagyon szép paci, gratula hozzá, és még sok-sok örömet kínok vele, remélem sokat írsz majd róla.

Fõnix, ez...

...és akkor a szombati kis színesem (annyira szeretem ezt a topikot olvasgatni, tegnap elkezdtem ismét az elejétõl, olyan jó kis színesek vannak leírva, szerettem a Vadnyugatos topikot is, ami elméletileg ennek a topiknak a folytatására született meg, de mára már átment titkosügynökök és berepülõpilóták üzengetõs topikjává. ;) )

Szóval, pénteken elõkészítettem a szombati ebédet, hogy ne kelljen szombaton rohannunk haza, mert nagyon szerettem volna egy kényelmes, nyugodt délelõttöt eltölteni Ibolyáéknál a tanyán. Történt egy csoda is, vagyis kettõ, egyik: a húgom szabad volt, így úgy döntött, hogy elkísér minket, és a másik: a barátnõm is jelezte, hogy a kislányát elhozná, ha nem gond. Megígértem nekik, hogy megbeszélem Ibolyával, és majd meglátjuk, mit szól hozzá. Ibolyának persze nem volt semmi kifogása ellene, azt mondta, hogy jöhetnek (ezt gondoltam is, hiszen mindenkit jól ismer), így összeszedtem a lányokat, megreggeliztünk, felöltöztünk (a lányokra azért még a síoverált ráadtam, és persze kobak helyett még mi is biciklis sisakot használunk) és nekiindultunk. Szerencsére nem volt rossz idõ, a napot persze nem láttuk, de legalább már a hó nem esett. Amikor megérkeztünk Ibolya már Balun jött elénk, Petra már szaladt is üdvözölni Õket, Ibolya engedte, hogy felüljön rá, és úgy vezette. Megbeszéltük, hogy szerinte Petra már nyugodtan lovagolhat Balun, Alexa és a barátnõm kislánya Rebike meg a kis pónin.
A karámban a talaj nagyon sáros volt, ezért ott nem lett volna jó gyakorolni, ezért kimentünk arra a füves területre, ahol néha lefutószárazzák a lovakat, ez egy viszonylag nagyobb terület és itt egyenletes a talaj is. Ibolya Petrával elkezdte felnyergelni a kis pónit, vagyis Petra nyergelt, Ibolya figyelte, hogy jól csinálja-e. Jól csinálta, egyre ügyesebb ez a lány. Alexa után a barátnõm kislánya Rebike is kipróbálta a lovaglást és nagyon élvezte, úgy tûnik, hogy õk is rendszeres vendégek lesznek majd. Beszélgettünk arról, hogy Ibolya már nem sokáig tud velünk foglakozni (egyre jobban nõ és keredik a pocija, azt mondta már 14 hetes a terhessége) majd keresnünk kell egy lovardát, ahol majd a gyerkõcök lovagolhatnak, és persze tovább fejlõdhetnek, na meg persze én is szeretnék lovagolni, most már nem szeretnék lemondani róla.

És akkor most arról is, hogy személy szerint nekem milyen volt a szombat délelõtt, hát nagyooon jóóóó, mert lovagoltam. Na jó, attól még persze messze vagyok, hogy azt mondhassam, hogy tudok lovagolni, egy hosszú út legelején tartok, de legalább már ráléptem arra az útra, és talán nemsoká elmondhatom azt is, hogy elindultam az úton. Most nem úgy mentünk, hogy Ibolya is lovon jött mellettem, azt mondta, hogy most probálkozzunk meg úgy, hogy pár kört körbe- körbe vezett, és közben próbálta az ülésemet igazítani, azt mondta, hogy próbáljak meg ellazulni, görcsösen ülök, egyébként azt én is érzem, hogy nem tudom fesztelenül elengedni magam. Ez egy számomra új érzés még, és szoknom kell, nem tudok még felszabadult lenni, nem tudom még elengedni magam, pedig Ibolya erre próbált rávenni/rávezetni, és arra, hogy kövessem a mozgásommal a ló mozgását, vagyis igazítsam a mozgásomat a ló mozgásához. Ez olyan egyszerûen hangzik, és olyan nehéz megvalósítani, én nem látom magam, így csak abból tudom lemérni, hogy mennyire csinálom jól, vagy nem, hogy Ibolya mit mond, illetve abból, hogy a húgom és barátnõm szerint az, amit csinálok kezd ahhoz hasonlítani, amit a lányok csinálnak, pedig Õk már jóval elõttem járnak.
Ettõl függetlenül fantasztikus érzés volt most is a lovon ülni, majd következett a futószárazás, addig nem volt nagy bajom, amíg a ló lépésben haladt, és kapaszkodhattam, de amikor Ibolya azt mondta, hogy most próbáljuk ki azt, hogy ne kapaszkodjak, és úgy próbáljak egyensúlyban maradni és együtt mozogni a lóval, és mindenzt úgy, hogy közben ügetésbe váltott a ló, hát fordult a gyomrom egyet-kettõt, de azért próbáltam uralkodni magamon, inkább nyeltem nagyokat, és mély levegõt vettem, de nem akartam abbahagyni, meg kell ezt is szoknom. Az a baj, hogy a biztonságérzetem is odalessz azzal, hogy nem kapaszkodhatok, nem csak a gyomrom ellenkezik az érzés ellen. Kis idõ mulva a paci visszaváltott sétába, így megnyugodhattam.
Mindezek után a húgom is úgy döntött, hogy csak erõt vesz magán, és felül a lóra Õ is, meg kell, hogy mondja, hogy úúúgy úúúútálom. Neki minden azonnal ment, megértett mindent és jól végre is hajtott mindent, olyan jó volt nézni, hogy Õ, aki így tartott a lovaktól, ilyen könnyen vette az akályokat. Az elsõ alkalom is sokkal jobban ment neki, mint nekem. Még a lányok is megdícséték, hogy Ildi, milyen ügyes vagy, és Ibolya is azt mondta, hogy egyáltalán nem reménytelen, persze aztán azt is mondta, hogy én sem, csak olyan ez, mintha én gyalog indulnék el egy úton még Ildi görkorival, így õ hamarabb ér célba, de majd egyszer én is megérkezek.

....és ami ezután következett arra egyáltalán nem számítottunk, az a piszok LÓ megharapta a húgom vállát, szeretcsére egy pufis mellény volt rajta, így nem volt olyan vészes, de a húgom azt mondta, hogy na köszöni szépen, neki ennyi elég volt. Eddig is megvolt lovak nélkül, ezután is meglessz, belõle ugyan nem lesz lócsemege. Nem is tudom mi ütött Baluba, talán almának nézte a húgomat, vagy szegény unta már, hogy õt nyúzzuk.....

Szerencsére a lányok nem ilyedtek meg, csak jót nevettek az eseten, és otthon is nevetve mesélték el az esetet, így ez a kis affér nem vette el a kedvüket a lovaglástól.

Tegnap óta süt a nap, ettõl olyan jó kedvem van, senki sem tudott olyat kérni tõlem, amit nem teljesítettem, elõbb-utóbb vitathatatlanul tavasz lesz. Ma megkellett csinálnunk a szabadságunk éves ütemezését, és hát én úgy terveztem meg, hogy eltudjunk majd menni egy- egy lovas versenyre is, már alig várom...és, ha minden igaz szobaton ismét lovagolni fogunk, hát mondja valaki, hogy nem szép az élet..

[jeansgirl]

Sziasztok, úgy tûnik, hogy lassacskán nevezhetném ezt a saját bejáratú topikomnak is (bocsánat) ;) , de azért remélem, hogy nem így lesz, vagyis nem rettentek el nagyon másokat attól, leírják a saját kis színes történetüket, mert nagyon szívesen olvasgatnám én is... Most nem egy lovazós történetet írok le, de ígérem, hogy azért ez is aranyos lesz (legalábbis a történet eleje), a kislányoknak már olyan sokszor elmeséltem ezt a történetet, és most úgy gondoltam, hogy ide is leírom: Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, egy kis Csongrád megyei falucskában, ahol a kurta farkú kismalac túr... A történetem most egy kismalacról fog szólni, Õ a Szopcsis névre hallgatott (legalább is a hétvégéig), tavaly született 12 testvérével együtt. Eddig ez egy hétköznapi történet, kb. egy hét telt el a születésüktõl, amikor feltünt, hogy a többi kismalac szopik Szopcsis pedig az anyja hasán fekszik velük szemben és sóvárogva nézi õket, ahogy táplálkoznak. Annyira megejtõ pillanat volt, szóltam anyunak "szegényt nem engedik oda a többiek szopni, mi lessz így belõle". Anyu azt mondta, hogy forraljak tehéntejet, fõzzek kammilla teát és a következõ szopásnál felesben adjam oda neki cumisüvegbõl. Így is tettem, elõkészítettem, és figyeltem, hogy mikor kezdenek újra szopni a malacok. Akkor rohantam a cumisüveggel, és megpróbáltam megitatni vele. Küzdenem kellett egy kicsit, nem akarta a cumit bekapni elsõre, így megfogtam a fejét, és beleerõszakoltam a szájába, odalocsolgattam a tejbõl, majd elvettem egy kicsit, amíg lenyeli. Meglepõen gyorsan rájött, hogy ez nem is rossz, mert amikor újra odatartottam, már próbálkozott a szopással, eleinte édesen ügyetlenke volt, lõkdöste erõszakosan össze-vissza a tej pedig folyt mindenfelé, szerintem már nagyon éhes lehetett szegényge, valószínûleg az elsõ héten még tudott lopni egy kis tejet Õ is, ezért nem tûnt fel nekünk, hogy a 12 csöcsre 13 malac van, sok tejet elpancsolt, de azért evett is belõle egy kicist. A következõ szopásnál ugyanezt végigicsináltam, és egyre ügyesebben evett. Annyira aranyos volt, amikor a többiek elkezdtek szopni én is mentem a cumisüveggel, és vittem neki a tejet, alig szóltam hozzá, hogy Szopcsis gyere, már rohant is az ajtóhoz, ült le a fenekére, és írtózatosan elkezdett táplálkozni. Sõt, ahogy telt az idõ, már el is szemtelenedett, amikor a többiek elkezdtek szopni, Õ türelmetlenül rogangált az ajtónál, ha még nem voltam ott, és visított. Annyira hozzánk szokott, és ehhez az etetéshez, hogy még nagy hízó korában is, ha azt mondtam, hogy Szopcsis gyere, rohant az ajtóhoz és ült le a fenekére, nyugodtan meg lehetett vakargatni a fejét. A történetet azért írtam le, mert Szopcsis meghízott (140 kg lett), és a hétvégén elvítték tõlünk levágni, nekünk nem lett volna szívünk, de a sorsát Õ sem kerülhette el. :nem:

[BoKa]

Na ha ezt egy kisgyereknek elmeséled, tedd hozzá azt is, hogy és különben is nincs is Mikulás, és mi a húsvéti kisnyulakat is megesszük, és kész a jövő cinikusa Azért ez a mese így ebben a formában egy kissé morbid, nem pedig aranyos szerintem. (Vagy csak én nem leszek soha eléggé falusi)

Edited by BoKa, 2011 március 11. - 14:12.

[jeansgirl]

Na ha ezt egy kisgyereknek elmeséled, tedd hozzá azt is, hogy és különben is nincs is Mikulás, és mi a húsvéti kisnyulakat is megesszük, és kész a jövõ cinikusa

Azért ez a mese így ebben a formában egy kissé morbid, nem pedig aranyos szerintem. (Vagy csak én nem leszek soha eléggé falusi)

Kedves Boka, gondolkodtam egy ideig azon, hogy reagáljak-e neked, mert biztosan értenem kellene, hogy miért tartod a történetet (azért nem mesének írtam, mert ez egy igaz történet ) morbidnak, de bevallom nõiesen, hogy nem értem, vagy hacsakazértnem, mert leírtam a történet végén, hogy elvitték szegény pocust vágásra. Pontosan ez adta az ötletet, hogy leírom a történetét, dehát ez van, mégiscsak egy haszonállatról van szó, aminek a sorsa születésekor megpecsételõdött. :(
A lányok ismerték is a pocát, már kismalac korában is símogatták, és õk kérték tõlem, hogy mondjam el újra és újra, hogyan kezdtük el etetni, és sokszor etetéskor kérték, hogy mutassam meg melyik hízó volt a Szopcsis malacka.
Egyébként egy kisgyerek meg azért, mert kicsi még nem hülye, a Mikulás létezésével egy ideig persze tudjuk hitegetni Õket, és egyébként szoktuk is, de már nagyon mahar felvilágisítják egymást az iskolában, és ha rákérdeznek le szoktam velük ülni, és elmondom az igazat, ezt úgyis elõbb utóbb el kellene mondani, és számomra fontos a bizalmuk, ezért nem hazudozok, de ettõl még hidd el nem lesznek cinikus felnõttek, ahhoz ennél azért jóval több kell szerintem.
Egyébként nem tudom, hogy mennyire vagy falusi, mert nem ismerlek, az én lelkem teljes egészében az, és ez számomra abban nyilvánul meg, hogy kisgyerekeket riogatok, hanem abban, hogy szerettem azt az életet, amit még akkor éltünk amikor az öcsém apukája is velünk volt, és még ma is szeretnék olyan életet élni, úgy gazdálkodni, és bízom abban, egyszer újra nagyobb gazdaságunk lesz. Ma már tudom, hogy ez az amivel foglalkozni szeretnék, sajnálom, hogy az anyukám unszolásának engedve anno más pályát választottam és nem a mezgét, a divattervezõ technikustól kedve az operátor és programozáson keresztül a kereskedelmi ügyintézõig sok mindent tanultam, de igazából így utólag mindez csak útkeresésének tünik, nem sajnálom, hogy sok mindennel foglalkoztam, és szeretem is a munkámat, de mégsem elégít ki teljesen.

És akkor ime egy újjabb kis falusi történet:
Nagyon vártam a hosszú hétvégét, a lovaglást, ami a részemrõl ugyan elmaradt, de a lányok legalább lovagolhattak. Sajnos Balu kólikázott, és Ibolya az este nagy részében sétálgatott vele, az állatorvos szerencsére azt mondta, hogy rendbe jön, de õ is és Ibolya is nagyon fáradtnak tûntek, ezért én nem is erõszakoskodtam, örültem annak, hogy Balu jóbban van, és hogy Ibolya testvére foglalkozott a lányokkal egy kicsit, õk ettõl is nagyon boldogok voltak. Ibolya apukája megkért, hogy szóljak már az öcsémnek, ráér-e, mert egy kisboci születésénél elkélne az aszisztálása. Tomi jött is, mi is várakoztunk egy ideig még vele, és még láttuk is a kisbocsi elsõ csülkeit, de utána kiderült, hogy a feje beakadt, így vissza kell nyomni, és megigazítani, így a lányokat elhoztam, ezt ne nézzék végig. Mindenki megnyugtatátra megírom azt is, hogy a kisboci a világra jött, már jól van, volt ugyan egy icipici komplikáció a szülésnél, de már szopik. Tegnap mi is megnéztük, csodaszép, mivel Alexa megjegyezte, hogy olyan a szeme, mint Fannié, így a Fanni nevet kapta a keresztségben. ))

További szép napot mindenkinek.

[Gisari]

Szerintem az eredeti, gyerekeknek mesélt sztoriban nem volt még benne a vége. Amúgy nekem errõl a történetrõl egy kedves kis ének jutott eszembe, amit én ugyan titokban rühelltem, de anyukám mindig lelkesen énekelgette nekem kiskoromban: "Mókuska, mókuska, felmászott a fára. Leesett, leesett, kitörött a lába. Doktorbácsi mire odaért, Mókuskából kifolyott a vér." Nem is beszélve a kerék alá tett Katalinkáról és társairól.

[BoKa]

Gisari, köszönöm a mai idétlen felvihogás adagom kipipálását neked :kocc: Próbálom a második két sor dallamát megkeresni, de nem megy Nekem csak a régi egyik kedvenc viccem jut az eszembe, aminek teljes értéséhez a mutogatás is kéne, de nem baj, szóval a szövege így szól: Milyen a szadista kisóvodás? "katicakatica, MATRICAMATRICA". (off off )

Edited by BoKa, 2011 március 16. - 12:21.

[chyki]

Uhh, Gisari, én ezt a versikét happy enddel ismertem :eek: (és arra jön ki a dallama is )

[Gisari]

Akor írd le légyszi, mert engem gyerekkorom óta kísért a földön vérbe fagyva fekvõ Mókuska képe. Hátha ettõl rendbejön a lekem... (nemtom, valami nagyon egyszerû dallamra emlékszem, kijött valahogy így is.)

[LLotti]

doktor bácsi ne gyógyítsa meg, a negyedik sor nem jut eszembe, csak a lényege, h a mókus úgyis fára megy.

[maugly]

"Mókuska, mókuska, Felmászott a fára. Leesett, leesett, Kitörött a lába. Doktor bácsi Ne gyógyítsa meg! Huncut a mókus, Újra fára megy"

[Gisari]

Ööö... és ez a happy end? Most egy rosszul összeforrt lábú Mókuska képe fog kísérteni, aki mankóval menekül a földön a nyest elõl.

Edited by Gisari, 2011 március 16. - 12:49.

[Kistáltos]

Pciccchologiai analízist azzal kellene kezdeni, kinek hogyan tanították a "mókuska" verset. De említhetném az összes (horror) mesét is.