5186 válasz a témához

[kátyus]

Ó, Pallasz! Mennyi ilyen lehet az országban. Itt helyileg van kettõ! Az egyik számomra egy álombirodalom lenne. Szállásokkal, játszótérrel, erdõvel, mindennel. Pár évvel ezelõtt az egyik legfelkapottabb hely volt a környéken. Ma siralomház. A lovászt kirúgták, a lovakat a napokban adták el, 6-ot 500ezerért. 3 éves csikók 80 ezerért kerültek kupecekhez. A tulaj pályázatokból tartja fenn magát. A gyerektábor üres.

[Pallasz]

És hol vannak a gyerekek? Hol? Hogy lehet, hogy eddig voltak és most nem? :( Annyira nem is lenne drága. Teljesen meg vagyok rendülve. A kedvencem háta csupa törés, a bordáin zongorázhatnék. Azzal a feltett szándékkal érkeztem, hogy lovagolok. De körbenéztem és nem volt szívem azt mondani, na ezt nyergeljétek nekem. Rájuk nézni is fájt. Miután eljöttem félre kellett álljak az autóval, mert nem láttam a bőgéstől. Hol az igazság? Hol a lovas nemzet?

[Jucc]

Szóval egy hónapig egy fél ló! Boldogság! Kapcsolatunk kezdetén elkövettem azt a merészséget, hogy kimerészkedtem vele egyedül terepre. Az elsõ alkalommal szerintem sokkot kapott, mert nem csinált semmit a kétségbeesett nyihogáson kívül. Ámbár az is lehet, hogy -miután megrögzött pályalovas vagyok és sikerült rátérnem egy ösvényre, ami nem vezetett sehová -azt gondolta, felhagyok az olyanfajta hülyeségekkel, hogy társak nélkül vágjunk neki a lovakra roppant veszélyes terepnek. Tényleg azt hittem fasza tájékozódási képességgel rendelkezem, elvégre tini koromban úgy ismertem a Szentmihály-Csömör térséget, mint a tenyeremet. Meg aztán Rátóton is ügyesen elnavigáltam magam lóval. Szerintem nem az én hibám, hogy annak a hülye ösvénynek egy búzamezõ volt a vége! Persze észlelhettem volna, mivel az ágak annyira összenõttek, hogy vmi tüskés lián (!) totál végighasította a két karom, hogy egy hétig úgy néztem ki, mintha aktív tag lennék egy S/M klubban. Mondjuk aki látta a szúnyogcsípésektõl buci térdem, az gyanakodhatott még túlélõtúrára, kommandós kiképzésre, esetleg bevetésre Vietnámban... Mikor másodjára indultam neki egyedül a vadonnak, a fejemben kergetõztek az olyan frázisok, mint, hogy "végig a sárgaköves úton" vagy "járt utat járatlanért...". De ekkor nem a terep jelentette a kihívást, hanem a tanyáról való kijutás. 15-20 percig tartott, míg kiküzdöttem a lovat a kapun kívülre. A menetrend a következõ volt: megindul, megtorpan, ágaskodik, 180 fokos fordulat. Aztán elõrõl az egész, néha változtatás a sorrenden, csak hogy ne legyen olyan uncsi. Végül hathatós pálcasegítséggel lovardán kívül kerültünk. (Aztán lehet segített a pozitív energia, amit az ablakból bámulók áramoltattak felém.) A terep borzalmas volt. Nem, nem tévedtem el. Csak a ló nyihogott egész úton, ijedezett, rohant, de túléltük. Akkor megbeszéltem magammal -mi már csak ilyen jóban vagyunk -, hogy nem kell nekem ez a cécó. Én élvezni akarom a lovaglást, nem is az én lovam, hogy kínlódjak vele, meg aztán fiatal vagyok még a halálhoz is... Szóval ezentúl terep csak társaságban. Aztán ma az történt, hogy elterveztem egy terepet, de kongott a tanya, így hát kalandra fel! Megyek egymagam. Már akkor gyanakodnom kellett volna,mikor viszonylag zökkenõmentesen kijutottam a lovardából. Sõt az elsõ ügetésen is túl voltunk már, mikor ott volt vmi. Hogy mi azt nem tudom, de Herceg szerint olyan ijesztõ volt, hogy azonnal csinált egy hátraarcot. Anyád! Visszafordulunk. Hiszti. Túljutunk a rémséges helyen, de már jött is a következõ. Ágaskodás, 180 fok, durvábban, mint eddig. Rohaggyááámeg! A domb alján balra akartam fordulni, ahol óriási szemétkupac, szemben és balra tanyák, ahol vmi rohadék szárnyas szakadatlanul kukorékol. Továbbá egy traktor döcög irányomba 2 km/h-ás sebességgel, vontatva egy nagy rakás körbálát. Áh! Nem hiszem el! Ágaskodás, 180 fok, vágta el. Pálca. Hiszti, cirkusz, vergõdés. A ló remegett alattam, éreztem a szívverését, a pulzusa az egekben lehetett. Az én fejem lüktetett a kobakban. Esküszöm, éreztem, ahogy pulzál. Leértünk a domb aljába, mikor elpöfögött a traktor. Aztán szégyen- nem szégyen, leszálltam és odavezettem utolsó ellenségünkhöz, a szemétdombhoz. Felültem és mentünk vagy 100 m-t, mikor Hercegi megint nagyon nyugtalan lett. Két lovas jött szembe mosolyogva - ja, akinek van oka a jókedvre! Úgy nézett ki, viszonylag nyugis rész következik. Egyenes út, szántófölddel szegélyezve. És ekkor megvilágosodtam! A szántón körbálák egyenletesen szétrakva és minden bálánál eszeveszett vágtába kezd alattam a ló. Tehát nem a traktor volt a rémítõ, hanem a bálák, amikkel mellesleg tele van a tanya. Aztán jött még 2 autó, idióta madarak macskahangon nyeferéztek, ragadozómadár röppent az égbe, bokrok zizegtek, de azért egyben hazaértünk. Herci csatakosra izzadva, én meg annyira kimerülve, mintha 5 órát ültem volna lovon egyhuzamban. Holnap körözök egy kicsit a pályán. Csak addig el kéne hordani mellõle a körbálákat....

[Pallasz]

Nekem is Hercegem van Majd óvom a gonosz-gonosz körbáláktól. Hátha ez ilyen közös ügy lesz nekik....

[Filly]

Tuszkoljátok oda a Hercegeket a körbálákhoz és szagoltassátok meg velük! Garantáltan alig bírjátok majd elrángatni onnan õket a zabálhatnéktól! ;)

[Pallasz]

Tuszkoljátok oda a Hercegeket a körbálákhoz és szagoltassátok meg velük! Garantáltan alig bírjátok majd elrángatni onnan õket a zabálhatnéktól! ;)

Nálunk szerencsére nincs ilyen fura szerzet, így neki lehetõsége sincs félni tõle.
A zabálhatnék fogalmát nem is ismeri, például a 15 fokos domboldalon fejjel lefelé, terpeszben legelés, mint a zsiráf, az csak laza délutáni uzsonnázás

Edited by Pallasz, 2010 augusztus 1. - 15:18.

[maugly]

Nekem is rebbenékeny lovam van, az elsõ két-három hónap izgalmas volt.
Kitartás és türelem! Ha te tudod, igazán tudod, hogy nincs mitõl félnetek, elõbb-utóbb elhiszi neked a lovad.
..és ha szerencsésebb vagy nálam, el is felejti, hogy félnie kellene, s nem újul ki olykor-olykor a futhatnék. ;)
(Szerintem jó irányba gondolkodsz: egyenlõre legalább egy-társas lovaglás kinn, idõnként az ismert karámmunka, és szép fokozatosan terepbiztos lesz az a fõúri-sarj-nevû. )

[Pallasz]

Mire a tulaj rögvest és azonnal: Hát igen, mert mi nem csizmában lovagoljuk, csak dorkóban!

(tény, a czimborra csizmásan ült fül)

Lehetne még á la natur próbálkozni, mezítláb!

[PozitívFeri]

"1 db. embert keresek (ffi v. nõ) kisegitõ lovasnak, oktatásért cserébe. feltételek: kb 50- 60kg, max 170 cm, magasság/suly arányában és 28. betöltöt év a felsõ korhatár. jellegzetes külsõ feminim jegyek nem akadály. nemi jellegnél a 99/7% nõ ivarú a kivánatos. legyen rátermett, agilis, megbizható, ésatöbbi. Kasztingra jelentkezni magánban." képzeljétek a kásztingra jelentkezett egy istennõ. küldött bikinis fotókat( is ) de nem rakom be mert a Pende infarktust kapna és kár lenne ha izgalomba esne

[BoKa]

Aki felvételt nyert abban a minutumban, ez volt 3 hónapja, és azóta még lovat a lába között nem láttál? Egyéb?

[Aniko]

Nem érdekel már senkit a lovaglás, nincs pénz, nem jönnek- mondta egy lovász.

Cáfolom!
Nekünk rengeteg gyerekünk van, csak idén még nem tudtunk lovastábort csinálni nekik - pedig a szülõk szétszednek minket.
Szerintem a dolog fordítva mûködik: ahol kerek, kiegyensúlyozott és boldog lovakat látnak az emberek, oda fognak menni lovagolni. Nem oda, ahol szomorú tekintetû és sovány lovak várják a gyerekeket...

[Barefoot]

Nem is beszélve a szomorú tekintetû lovászokról!

[Aniko]

Nem is beszélve a szomorú tekintetû lovászokról!

Mármint nálunk?!

[Barefoot]

Úgy általában. Mikor a lovász szemében megjelenik a világfájdalom a vendégek érkezése láttán, az nem tesz jót az üzletnek

[Csuti]

Nem annyira lovas, de nagyon színes, vidám. Ma a Somlyón mászkáltam a lányommal a hátamon, a kutyánkkal a kezemben. Láttam a teheneket legelni tõlünk balra. Aztán mikor megkerültük õket látom, hogy egy férfi talicskában tol valamit és megy utána egy tehén. Jobban megnézem és egy újszülött borjút tolt benne. A mama követte. Egy másik férfi pedig egy fiatal üszõvel kergetõzött, mert az is követni akarta õket. Nagyon aranyos jelenet volt!

[BoKa]

Csuti, éreztél némi nosztalgiát a kórházi napokra gondolva? Némi személyes megértést?

[lilith]

Azt hiszem, jó a kapcsolatom a lovaimmal. Nem vagyok suttogó, vagy semmi más ilyesmi divatos, bár mindent elolvasok, és sokat megjegyezek, pár dolgot használok, de alapvetõen csak figyelek rájuk, és bár hatalmas szeretettel, sok érzelemmel, de a helyén kezelem õket.Sokat jelentett nekem, hogy a kancáim elfogadták a jelenlétem az ellésnél,sõt( bár biztosan van aki úgy érzi, túlzok), egyikük rendszeresen meg is vár. ;) Apró, de örömteli dolgok ezek, az elfogadás jelei, úgy érzem. Van egy ménem.Illetve van több, de van egy ivarérett, felnõtt ménem.Szeretem, szeret, lovagolom, hagyja magát.Sok örömet szerzett.Nem részletezem a versenyzés részét, bár a kétkedõket ott is legyõztük( meggyõztük), mert nem ez a lényeg, ez nem igazolja a kapcsolatunkat. Ma azonban egy szerencsétlen véletlen folytán a ménem kiszabadult a legelõre, 16 másik ló közé.A magasiskola összes elemét láthattam természetesen.Gyönyörû állatok, ezeket a pillanatokat fotózni kellett volna, ha nem az agyvérzés és infarktus közt válogattam volna gondolatban. Elindultam hozzá a réten, kötõfék a kezemben, lesz ami lesz alapon.Megszólítottam, és lehajtott fejjel hozzám ügetett.Hihetetlen látvány, élmény volt.Megkötöttem, táncolt, viháncolt, nyihogott, de kivezettem a rétrõl, el egy sárló kanca mellõl.... Azt hiszem, jó a kapcsolatom a lovaimmal.

[chyki]

;) :yeah:

[Fifikusz]

Le a kalappal. Mindkettõtök elõtt....

[N.C.]

- Igen!!!

[Csikasz]

Dejóóóóó!

[roni]

Kata! :yeah:

[chyki]

Vannak ilyen napok. Szokványos nap, semmiben nem különbözik a többitõl, meló mókuskerék, eltervezem hogy hazajövök kicsit átdolgozom nyereg alatt az Attayrt mielõtt ellátom õket, majd holnap túlórázom duplán, aztán hazaérek és persze esik.... Egy órát játszottam bent a kutyával, feldobódva indulok lovat etetni, almolni, persze nem esik, sõt a talaj is jó. Egy játékra még van idõ. Kicsit megmozgatom õket a karámban és közben csodálom õket. Atis felcsapott farokkal, a csikó lomhán vágtázik utána, ha nem muszáj egy-egy sarokban elmarad, majd megindul reng a föld... Gyönyörûek. Rég gyakoroltunk, az arabs követ felém oldalra, hátra, meghajol megharapdálja az ostor végét. A csikó szuszog a nyakamban, simogatom az ostorral, a nyakára dobom elindulok, követ. Közben kitekeredett nyakkal vadássza az ostor végén lévõ bojtot. Szépen lépünk kérem és fordulunk is el tõlem, vissza felém, visszaérünk Attayr mellé, akkor az õ nyakára dobom az ostor végét és vele keringõzünk tovább. Majd megjön Párom neki mutatom a legújabb játékunk, valamit motyog az orra alatt, lehet õ nem érzi át teljesen ennek a varázsát, de elnézõ mosollyal nyugtázza az örömem. Abrakolok, elrendezem a helyüket, imádom a faforgács illatát, a szénáét és a friss fûét. Még elnézem õket kicsit bent az istállóban, még most is ott állnék. Vannak ilyen napok na.

[Old Shatterhand]

Tetszett.

[Jucc]

Mindenem fáj. A lelkem darabokban, az önbecsülésem valahol nagyon mélyen. Már megint nem önszántamból szálltam le a lóról. Igen, már megint. Két hónap alatt másodjára. Na jó, az elsõ azért elég banális volt. Történt, hogy szokás szerint ÕHercegisége akarata nem egyezett az enyémmel. Mert micsoda dolog, hogy megint csak így édeskettecskén indulunk ki az életveszélyes terepre, ahol megannyi madárka repül fel a bokrokból, természetesen aljas szándékkal, lógyilkos gépezetek, traktornak álcázva rohangálnak fel-alá a földeken, gonosz kis bambik szaladnak tova és még rengeteg veszedelem leselkedik az ártatlan szõke lovacskákra. Szóval miután kiverekedtem a lószágot a kapun, cirka 10 méterenként visszafordult, jelezve, hogy a terepezést õ befejezettnek tekinti. Én meg türelmesen, mint anya a hülye gyerekével próbáltam megértetni vele, hogy márpedig az lészen, amit én akarok. (Nyilván felmerül a kérdés, hogy mért nem volt az a ló két csizma között és kapott hathatós elõrehajtó segítséget. Hát mert csak. Sose mondtam, hogy tudok lovagolni. Meg ugye a saját hibájából tanul az ember lánya.) Az én szemem fényérõl tudni kell, hogy egy trampli. Lovarda szerte terjeng a sztori, hogy ijedtében hogy tarolt le lovakat. (Há! Én meg csodálkozom, hogy mikor többen megyünk terepre, senki nem akar mellettem menni.) Tehát ahogy így forgolódik a drága, simán belemegy a legnagyobb bozótba. (Régóta sejdítem, hogy õ egy ön- és közveszélyes állatka.) Ahogy én kihajoltam, hogy fa méretes ágai ne tarolják le a testrészeimet, ez a kedves kis pacc kifordult a másik oldalra, én meg elhagytam a fedélzetet. Nem volt nagy esés, de két hétig sántikáltam. És érthetetlen, de nem arra a lábamra, amire estem. Visszaültem, mentem tovább. Ahogy egyre többet Hercegizek, úgy érzem, nem tud már újat mutatni. Ja. De mindig rájövök, hogy vannak rejtett tartalékai. Például ez a békés omegaállat úgy oldalba rúgta a legfõbb tereptársát, hogy csak úgy döngött. Vagy biztos voltam benne, hogy stabilan áll a négy lábán, nem botladozik. Erre a múltkor kis híján pofára esik nekem. De a legnagyobb tévedésem akkor volt, mikor úgy gondoltam, hogy ha megijed, csak oldalra ugrik, megperdül esetleg tesz egy-két vágtaugrást és ha nem egyedül van még ez is szuperül kontrollálható. Mert eddig tényleg ezt mutatta a tapasztalat. Az úgy volt, hogy Vega indult ki terepre egy kezdõbb lovassal. Csatlakozhatok, de jó! Úgyis tök szeretek dumálni Vegával, meg legalább nem egyedül megyek ki, így a ló is nyugisabb. Még röhögcséltünk, hogy ez a két sárga, milyen kis ijedõs, he-he. A lovak részérõl nem túl nagy lelkesedéssel, de kijutottunk a kapun. Én mentem elöl, hadd szokja a kiképzést az állat. Persze visszafordult egyszer. Nevetgéltünk, amikor megfejtettük, hogy mi az a rémületes, amitõl nem mernek továbbmenni. Hát mi lenne õsszel, mint a hulló falevek. Jujj! Addigra már Bendére is átragadt a para, pedig lehettünk vagy 30 méterre a tanyától. És már nem tudom, hogy történt, de az egyik hátraarcból full vágta kerekedett. Hercegit nem nehéz megfogni, (lehet, majd ez is az egyik tévképzetem lesz vele kapcsolatban,) de hiába húztam a szárat, felb@szta a fejét az égbe, így kb. semmilyen hatással nem voltam rá. Nem is lett volna semmi baj, ha ez a jóképességû táltos tisztában lett volna, hogy merre menjen. Elindult jobbra és az utolsó pillanatban kapcsolt, hogy õ nem onnan jött, így valamiféle magasiskolai gyakorlattal hirtelen irányt változtatott én meg mentem tovább az eredeti röppályán. Estem már jó néhányszor életemben, de ez iszonyat durva volt. Láttam a nagy földbuckát közelíteni, aztán valahogy a fejemen landoltam és bukfencezés közben hallottam, ahogy a nyakcsigolyáim ropognak, a lábammal meg berúgtam a kaput, ami az aztán visszaállt eredeti állapotába. Töredék másodpercekig azt hittem ott maradok, de felkeltem. Kicsit szédültem, de megindultam a lovardába összeszedni a megvadult paripám. Ahogy megyek befelé a kikötõknél megdöbbent fejek, Vega keresi rajtam a lovasát. Mért? Õ is leesett? Le, hát. Vega ugyan fennmaradt, de egy kicsit tovább tartott megfékezni Bendét, mint gondolta. A lovasnak sem lett nagyobb baja, a lehullott telefonomat is megleltük. Hercegi fújtatott, meresztgette azokat a szép szemeit és teljesen kivolt a sokktól. Én még jobban, de Vegával úgy gondoltuk, hogy az incidenst megbosszulandó azonnal visszaülünk és irány a terep. Lovacskám hálából kapott egy kikötõt- na most csapkodd fel a fejed-, meg egy láncot az álla alá- na most vigyél el a fenébe- és indultunk is. A terep eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy mindenem fájt, rohadt gyengének éreztem magam és végig azon aggódtam, hogy ugye nem halok meg valami utólagos belsõ vérzésben, vagy gerincvelõ-szakadásban, mert a múltkor volt egy filmben, hogy az autóbaleset után fél nappal esett össze és halt meg a srác. Jujjjujjjujj! De mint a mellékelt ábra is mutatja, túléltem. Sõt! Kimentem másnap és harmadnap is. Kérdezték, hogy vagy? Szarul. De akkor is: FEL KELL ÜLNÖM! Azóta azzal heccelem Vegát, hogy mikor megyünk közös terepre Bendével? Persze csak úgy, ha jön velünk pár elsõterepes lovas. Pedig esküszöm, még mindig lelkiismeret furdalásom van, hogy valaki leesett miattam. Most pedig már túl vagyok egy egyszemélyes terepen is, már csak kicsit fáj a nyakam, néha nyilall a bordám és holnap megyek ehhez az ijedõs szöszkéhez. ;)

[Csuti]

Mazochista vagy. Ennyi. ;) De kerdezhetnem ezt is, hogy Nooormalis? A lo is meg Te is.

[equestrian]

[Jucc]

Jááájjj, de cééépségess az a szõke feje neki! Csuti! Nem lehet mindenkinek kezesbárány Döméje! ;) Igazából nem olyan rossz ám a helyzet, csak tudod a negatív hírnek nagyobb a hírértéke. Az kevésbé olvasmányos, hogy milyen szép karikákat csináltam vele a pályán, meg hogy gond nélkül kel át a patakon.

[Csuti]

Igazából nem olyan rossz ám a helyzet...

Akkor jo.

[Strucc]

Kis színes

Btw, Jucc a sztori nem semmi. Jó ilyet végre más tollából olvasni

[jeansgirl]

Kis színes - kicsit másképp, de azért lesz benne ló, meg barátok, meg csodás táj (panoráma) buli és fanta, mindenbõl egy kicsi....

A történetnek alcímet adok, hamár színes: Amikor a fehér zöldre vált:

Az elsõ nem túl sikeres lóra ülésem után nem nagyon erõltettem ezt a dolgot, persze mindig ott voltam alovak körül, ha tehettem, de akartam minden áron lovagolni. Megelégedtem azzal, ha csak nézhetem õket, símogathatom, azzal, hogy lehettem velük, már ez is egy mérhetetlen boldogság volt a számomra, mindaddig amíg el nem adtuk Õket. Hiányuk bennem óriási ûrt hagyott, mind a mai napig érzem ezt az ûrt, mert ezt semmi nem tudja betölteni. Természetesen vannak állataink, szeretem, gondozom õket, és imádok a gyerekekkel lenni is, õk is csodálatos kis légyek, de lovaink nincsenek, legalább is egyelõre...
27 éves koromban a barátnõimmel a Balaton mellé mentünk nyaralni 10 napra, úgy, hogy a borfesztivál is beleessen. Szegeden szálltunk fel a buszra, és Siófokon le kellett szállnunk egy átszállás miatt. Kis várakozás után felszálltunk a Hévizi járatra, a barátnõim azt mondták, hogy menjek én elõre vegyem meg a jegyeket, õk meg intézik a csomagokat, így is történt. Kértem a jegyeket, és közben azt is megkérdeztem, hogy majd hol kell a leszálláshoz jeleznünk, mert elõször járunk erre, úgymond ismeretlen terepen vagyunk. A sofõr azt mondta, hogy üljünk le elöl, és mjad szól, ha le kell szállnunk, hát leültünk, és beszélgettünk, nevetgéltünk, velünk nevetett. Miután leszálltunk, átvettük a szállás kulcsát, kipakoltunk, átöltöztünk, és irány a part. Itt már fergeteges forgatag fogadott minket, két színpadon fellépõk, kirakodó vásár, tömeg. Este felszálltunk a discohajóra, és itt találkoztunk össze 3 sráccal, akikrõl kiderült (illetve 2-rõl), hogy lovászként dolgoznak nem túl messze.
Másnap a bartánõim kitalálták, hogy "lepjük" meg a srácokat, és majd arra hivatkozunk, hogy én szeretnék lovagolni, végül is nem volt ellene kifogásom, jó ötletnek találtam, hogy újra lóra szálljak, hiszen már nem vagyok gyerek, és tudom az érzéseimet is kezelni, biztosan nem lesz gond.
Így is történt, elmentünk a buszmegállóba, és vártuk a buszt, páran már várakoztak a megállóban, láttuk, hogy jön egy busz, mondták, hogy ez nem az, de beállt a megállóba, és kiderült, hogy ugyan az a soför, aki elõzõ nap is vitt minket, és megkérdezte hová szeretnénk menni, elárultuk, mondta, hogy szálljuk fel, elvisz. Felszálltunk, és elindultunk, meglepõdtünk, amikor földútra kanyarodott le, és csatornaprt és nádas mellett haladtunk el, majd megálltunk egy tanyánál, elmondta, hogy az anyukájánál felveszi a tejes kannákat, majd leszállít minket, és hogy kb. egy óra múlva jön vissza, csak leadja a tejet, ha gondoljuk felvesz minket, és visszavisz. Megékeztünk, meg is találtuk a srácokat, a lányok beszélgettek én pedig megnéztem a lovakat a karámban, gyönyörûek voltak, és már nagyon régen tört rám az az érzés, amit ott és akkor éreztem, így kerek a világ, lovakkal.
Laci, Õ volt az egyik lovász, odajött, és beszélgettünk egy kicsit, mondtam, hogy gyönyörûek ezek a lovak, de nekem a hollófekete volt a legszebb, (bár én nem tudom szakmai szemmel nézni õket, hiszen nem értek hozzá, csak a szívemmel). Látszott rajta, hogy duzzad az energiától, hogy nem elég neki az a mozgástér ami a rendelkezésére állt, a legyszívesebben kifutna a világból. Laci bement a karámba, és kivezette Herceget. Õ volt az a csodás hollófekete hatalmas, türelmetlen herélt lovacska. A fél életemet oda adtam volna azért lóért, azért, hogy azt mondhassam, Õ az én Hercegem, bár azt is láttam, hogy nem nekem való ló. Mondtam is, hogy de én nem tudok lovagolni, csak szeretnék, nagyon kezdõ vagyok, totál kezdõ, azt mondta nem gond, valahol mindig el kell kezdeni, na persze, de hogy már azonnal végem is legyen???. Herceg mindig ilyen az elején, be van sózva a segge, menne már világnak, na hát pont ettõl féltem, meg attól is, hogy nem tudok felszállni rá, és darut meg nem láttam sehol, ami felemelt volna a hátára. De valahogyan ezt sikerült megoldanom, egy kis, na jó, sok segítséggel. Ott ültem azon a csodás Lovon, a torkomban gyomrommal, a kezem lábam úgy remegett mint a legelsõ alkalommal gyerek koromban, és állítólag falfehérré vált arccal, az ér a fülemben lüktetett, igazi pánikhangulatom lett, és nem tudtam semmilyen segítõ instrukcióra odafigyelni, de kezelni sem tudtam az érzéseimet, rá kellet jönnöm, hogy nem nõttem fel, vagyis, hogy nem nõttem ki ezt a hülye tériszonyt, és fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom, vagy mit nem csinálok jól? Éreztem, hogy nem tudom már sokáig tartani magam, de ezt Laci is észrevette, és megkönyörült rajtam, sajnos a leszállás sem ment egyszerûen, megfogta a derekamat, hogy lesegít, és pedig mint egy zsák ráestem. Azzonnal felugrott és engem is felsegített, mind utólag kiderült nem csak a jólneveltség motiválta, hanem mert látta a falfehérrõl zöldre vált az arcszínem és attól tartott, hogy lehányom. Azt tudtam, hogy égetni magam többet biztosan nem jövök ide.
Próbáltam megnyugodni miközben vártuk a buszt, ahogy ott ültünk, a fehér lenvászon nadrágomat leszarta egy madár, jó nagy plecsni lett a combomon, csak hogy megpecsételjük ezt a napot. Megpróbáltam a nagyját letakarítani, majd kértem vizet, és azzal kimossam még, így lett egy hatalmas vízfolt a nadrágomon és maradt egy halványabb folt a madártól. Na nem baj, így már azért visszamehetek a városba címszóval és erre iszom, elkezdtem lecsavarni a Coca-Cola-s üvegemrõl a kupakot, mire az egy spiccelõ hangot hallatva szembe spriccel alaposan, mire visszatudtam csavarni a kupakot. A lányok és a fiúk úgy hahotáztak, hogy a könnyük is kicsordult, és pedig abban a pillanatban sírni tudtam volna. Letöröltem az arcomat és akkor láttam meg, hogy a fehér topomon ezernyi apró kis barna folt éktelenkedik. Hát mit volt mit tenni, ismételten elmentem mosakodni/mosni, majd alig mertem elõbújni, mert a top úgy átvizesedett, hogy akár egy vizespoló versenyen is indulhattam volna. Szerencsére az idõ jó volt, gyorsan száradtam, és addig inkább a lovakat nézegettem.
Egyszer csak megjött a busz, a sofõr kaján vigyorral rám nézett, mire én mondtam neki, hogy ne is kérdezze, :mad: persze mivel a lányok jó sztorinak találták, elmesélték neki, így jó hangulatban telt el a visszaút, bár már én is csak nevetni tudtam rajta kínomban.
A sofõr utána úton útfélen összeszedett minket a busszal, ha meglátott, a fiúkkal is találkoztunk még, sõt utána még két évben ugyanoda mentünk nyaralni, és a sofõr akkor is megismert.

Mint mondtam lesz benne ló is, meg színes is, csak egy kicsit más.....

Pussz: Jeansgirl

Ui:
Jucc - a te történeted alapján elgondolkodom azon, hogy próbálkozzam-e még a lóra üléssel valaha, bár tudom, hogy ha lehetõségem lesz rá, újra megpróbálom, hátha....

Chyki - téged viszont borzasztóan irígyellek, ezt az érzést én is át szeretném élni újra, már olyan régen voltam gyerek, és csak akkor éreztem ilyet..

[Zsuzska]

Jeansgirl, ez nagyo jó sztori, és nem amiatt, amiért a lányok viccesnek találták. Kellene talánod egy szimpatikus helyet, pacit, oktatót, aki megérti ezt és úgy próbál rávezetni a dolgokra, ahogy kell, biztonságban. Talán tudok is egyet, ha angolos megfelel. Ugyanoda gyerkőcök is mehetnek pónizni. ;)

[jeansgirl]

Zsuzska, köszönöm, hogy elolvastad a történetemet, illetve inkább azt köszönöm meg, hogy a sorok között olvastál, és azt értetted meg, ami eredetileg a mondanivalóm lett volna. A szimpatikus hely megtalálásával nem lenne gond, sõt azt hiszem találtam is pont olyat, amilyet te is írtál, ahol gyerköcök is lovagolhatnak, és az oktatók is nagyon jók. Az unokatestvéremék oda hordják a kislányukat lovagolni, és csupa jót mondanak róla, sõt egy pár oktatót az öcsém ismer is, ezért gondoltam is rá, hogy a tavasszal elkezdünk mi is járni Alexával. Õ már kipróbálta a lovaglást az ovis csoporttal még májusban, és nagyon tetszett neki, ráadásul az óvónénijének is azt mondták, hogy szívesen foglalkoznának többet vele, mert kiemelkedett a csoportból. Neki egyébként is jót tenne a lovaglás, mert nagyon sok energiája van, és gondolkodtunk már rajta, hogy mivel tudnánk lekötni, illetve, hogy mire tudnánk hasznosítani azt a sok fölös energiát. Csak most a télen még nem tudom megoldani azt, hogy rendszeresen eljárjunk, erre már nem futja az idõmbõl. Szép napot neked! Jeansgirl

[chyki]

Jeansgirl

[Zsuzska]

Jeansgirl, ez nagyon jó hír, kívánom, hogy megtaláld a Herceged és tényleg sikerüljön "felnõnöd" hozzá, vele.

[chyki]

Reggel almolás-etetés után megyek be, anyu azzal fogad, hogy képzeljem el, micsoda telefont kaptunk... hát meg is lódult a fantáziám, de persze meg sem környékezte a valót. Szomszédék telefonáltak átjönnének lovat simogatni. :eek: Itt ki kell térjek a két szomszédunkra. Jobbra Kati néni imádja Atist, mindig beszélget vele, gügyörészik neki, szóval õk teljesen rendben. Hanem... balra lakó család annak idején amikor elõször volt itthon ló panaszkodtak fûnek fának, de büdös, meg ló meg minden. A feljelentést ugyan megúsztuk, de ez annak volt köszönhetõ hogy amikor a pesti barátok egyszer lejöttek grillpartizni hát mit ad Isten, fürtökben lógtak a kerítésen és édesgették a lovat... Eltelt közben pár év, hazaköltöztem ismét, immáron két ló is van a kertben, de nem hallottuk (vissza) hogy zavarná a szomszédot, na mondjuk ennek az is oka hogy a polgármester helyettes unokája lovagol velem, ergo már is nem olyan jó húzás a panaszkodás, mert hát õk ugye ebben a körben mozognak. Szóval délelõtt beállítottak egy pesti kislánnyal, aki nemrég került a családba. Jött a család, meg a pesti nagymama, meg egy gyönyörû kislány, olyan elsõs-forma, volt öröm, meg répa-etetés, utána kivezettem a lovat, és azt hiszem mindannyian megdöbbentünk, mert olyan szeretet-rohamot én még nem láttam, pedig lób..i vagyok nem kicsit. A kislány egész testével hozzásimult a lóhoz, szagolta, puszilta, tapadt rá, szerette szerencsére Atisom hozzászokott már ehhez , bújt hozzá, tolta oda a fejét, leengedte a nyakát, akkor azt átölelve ácsorogtak, érezte hogy szükség van erre... Aztán lepucoltuk, ügyesen segített, felnyergeltük és sétált pár kört. Majd hosszas búcsúzkodás, puszi fülre, nyakra, orra, arcra, ölelés, és bújt ahhoz a lóhoz, és ragyogott az egész lány. Nyáron találkozunk, van egy olyan érzésem sokat fog itt nyaralni ez a kislány. :yeah: De én még ilyet nem láttam. Olyan volt mint egy megtestesült álom, kevés híján megríkatott,itt a gép elõtt azért pityergek.

[Csikasz]

Engem meg is rígattál, örülök, hogy vannak még ilyen emberek!

[G.Anikó]

Olyan volt mint egy megtestesült álom,

Ez nagyon szép volt.


Lehet, hogy neki tényleg egy beteljesült álom volt. Nem tudhatod.
Gyakran látok gyerekeket átszellemülten lóhoz bújni - hol a saját lányomat, akinek ez igazán nem újdonság,
de mégis minden alkalommal mintha újból átélné az elsõ rácsodálkozást,
http://kep.tar.hu/ga...1781/75483321#2

hol ismerõs gyerekeket.
Ami nemrég nagyon ledöbbentett, nemrég egy kisfiú is így viselkedett, aki egyébként elég problémás,
enyhe autizmusa van. Anyukája mondta, hogy még sosem látta ilyen nyugodtnak a kisfiút.

[chyki]

És még ami nagyon- nagyon tetszett, rendesen "illatozta" a lovat, az orra folyton a lóban volt, mert mennyire finom szaga van... még a nagybátyjának is meg kellett szagolnia Aki azt mondta nem is büdös... Amúgy egész nap ez a kislány jár a fejemben. De nyáron biztos találkozunk. Egyszer mi is találkoztunk egy autista fiúval és nála is hihetetlen volt, mert beszélt a lónak. Amit az apukáján kívül senkinek sem volt hajlandó. Érdekes dolog ez, az biztos hogy a legtöbb embert megnyitja.

Edited by chyki, 2010 december 27. - 20:57.

[jeansgirl]

Chyki, ez egy nagyon szép történet. Egy kicsit hasonló dolgot éltem át én is a két ünnep között, mint te. A bátyám 11 éves nagylágyát Petrát vittük el magunkkal lovat símogatni. Én is lóimádó vagyok, de amit láttam attól leesett az állam, ez a kislány egyszerûen összenõtt az egyik lóval. Ölelgette, símogatta, puszilgatta, a ló pedig nem csak a fejével, hanem az egész testével nyomakodott hozzá, amikor megmozdult, eltávolodott Petra egy picit, a ló azonnal követte a testével, és szorosan bújt hozzá. Nem lehetett tudni, hogy hol kezdõdik a ló és hol Petra. Nem tudom, hogy mit érezhettek egymás iránt, de a látvány fenomenális volt, fõleg, hogy Petra most elõször került ilyen közeli kapcsolatba egy lóval, ez volt az elsõ közvetlen fizikai találkozása, és az biztos, hogy egyfajta szerelem is elsõ látásra. Azóta azzal piszkál, hogy mikor megyünk újra, illetve közölte a szüleivel, hogy a születésnapjára egy lovat kér. Sajnos a bátyám nem osztja a lovak iránti rajongásomat, és nem is nagyon örült annak, hogy Petra hozzám haszonló érzéseket táplál, sõt nem is vállalta, hogy elhordja lovagolni, abban reménykedik, hogy ez egy fellángolás a kislánya részérõl, és majd elmúlik. Hát Õ nem tanult az én esetembõl... Én azonban ezt nem hagyom, mert amit láttam, az meggyõzött arról, hogy vannak olyan emberek (gyerekek) akiknek különös érzéke, érzékenysége van a lovak iránt, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz ebbõl. Sajnos elég elfoglalt vagyok, de valahogyan próbálom megoldani, hogy eljussunk egy párszor, illetve majd meglátom, hogy tudom megoldani, de valamikor a tavasztól úgy is rendszeresen járni szeretnék Alexával, de most már az is biztos, hogy Petrát is viszem magammal, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mivé alakul, fejlõdik a kapcsolatuk. Amikor elindultunk hazafelé, a ló követett minket, Petra egy párszor még hozzáért, megsímogatta búcsúzóul, hát a látványtól én is sírni tudtam volna....