5186 válasz a témához

[BoKa]

Konkrétan a "A lap nem jeleníthető meg" üzenetre gondolsz?

[Natos]

http://filly.blog.hu
(gyk)

[BoKa]

Azaz. Mármint ami nem megjeleníthetõ.

[hintaló]

Hova süllyedt ez a jó kis topic... na felhozom. Máttyus Nepomuk János huszárfõhadnagy A’ Nemzeti Lovag az az A’ Lótudomány’ vizsgáló ismeretére vezérlõ rendszeres oktatás címû traktátusában a ló arányairól: „Az Equus caballus akkor mutatkozik meg tökéletes arányokban, ha a fejhossz megegyezik a nyak legvastagabb részének szélességével, ugyanakkor kétszerese a nyak vékony része szélességének, ötszöröse a fülek hosszának és nyolcszorosa a szemek szélességének. Legyen továbbá a fejnek a szemeknél mért felsõ szélessége az ajkak szegletének mért szélesség kétszerese, s a szemek magassága a fej szélességének egyhatoda. A test hossza és a marmagasság azonos legyen, a fülek tövénél mért felsõ nyakmagasság ezt egyötödével haladja meg, s legyen egyszersmind a fej hosszának négyszerese. Az elõkönyök legnagyobb szélessége – a fejhossz fele – ideális esetben az elõtérdek szélességének kétszerese és az alsó lábszárcsont szélességének háromszorosa, míg a köröm hossza és magassága megegyezik az elõtérdek szélességével. Helyes, ha a lapockák hajlása egy vonalba esik a köröm élével, távolságuk pedig éppen a fej hosszának 2 1/3-szorosa ( ). A tökéletes testharmónia azt is megkívánja, hogy azonos legyen a farkgyökér és a lõcs :eek: , a lõcs és a hátsó térdkalács, valamint a hátsó térdkalács és a köröm élének távolsága, miközben az elõkönyök legnagyobb szélessége megegyezik a hátsó combok szélességével ott, ahol ezek a farpofákkal találkoznak. S végül egy apró, de fontos részlet: az ugrócsont és a hátsó térdkalács távolsága legyen a fejhossz 7/22 usque 8/22 része ” . Egyébként a lóban négy emberi habitust ismert fel: „tunya indulatosságtalan” (flegmatikus), „mozduló” (szangvinikus), „epesártul bánott” (kolerikus) és a „búskomolyos” (melankolikus) véralkatot. (részletek az eheti Mancsból, egy cikk idézi) Ugyan tegye már föl az a kezét, aki egyáltalán ismeri lovának ezen méreteit . Ki az, akinek van is ilyen, a tökéleteshez legalább közelítõ paripája (akkor képet, tüstént)? Ja és kérdezem a fellelhetõ lóismeret-történészeket: hol lehet a ló lõcse :confused: ?

[Pendemonium]

Ja és kérdezem a fellelhetõ lóismeret-történészeket: hol lehet a ló lõcse :confused: ?

Hát a vaszorában általában!

[Porfelhõ]

Te Pende! A vaszorában a zörej van! (Honol.) (Lőcse meg a Fehér Asszonyban.)

Edited by Porfelhõ, 2008 január 17. - 14:31.

[Gumilovas]

Inkább gitározzááá! Írni már tudsz...

[Porfelhõ]

Nnkd trd klcs! Pihenek. Most ettem meg egy tányér debreceni pépet. Föltettem fõni három debrecenit, nekiálltam gitározni, majd két óra múlva - ... hát, hogyan is fogalmazzak kulturáltan? Elõször arra gondoltam, hogy bögrébe öntöm és megiszom. De végül csak belekevertem egy kis mustárt a pürébe és kikanalaztam. Most kávézom, netezem, majd újra gitározom. Mondtam, hogy van kettes gitárállványom és bélelt tokom a Fendernek? :yeah:

[Ágimam]

Mondtam, hogy van kettes gitárállványom és bélelt tokom a Fendernek? :yeah:

Az is valami? Nekem vasalóállványom van. Meg bélelt sapkám. Na? Azt nem tudom, kijaza Fender, (jóvan, megnéztem a gugliba', mosmá'mindegy) de a zén szemüvegemnek momentán éppen nincsen tokja, mert elvitte a Szotyi.

(Most lyól ellaposítottam a kisszineseket, ráadásul megkívántam a debrecenit, és van is a mélyhûtõben valahol. Azérse' fõzöm péppé! )

[Porfelhõ]

Fender DG5CE Elektro-akustièna kitara Segáz, Ágimam, én segítek neked. Itt egy körömfeketényi leírás a Fenderrõl, mûvelõdj! Glasbila > Kitare - brenkala > Elektrièna folk kitara - kovinske strune - Cutaway izrez, igralna plo¹èa smreka - Equilazer, predojaèevalec AGE-4 - vrat palisander - barva: èrna

[Ágimam]

Csak hülyeségbõl kerestem rá.
a könyv is jó, meg a melóhely is. Kis gitározás, aztán meg alvás. Király!

Miva', éjjeliõr letté'? Vagyizé... bizt.õr. (Asztán unalmában ijesztegeti itt a népet ezekkel a cirilizékkel... ) Eeeegitározgat, zabál, alszik, netezik... Jóóóóvilááág!

[Old Shatterhand]

Vannak napok, amikor megéri felkelni. Na a tegnapi ilyen volt. Már délelõtt rettentõen fürkésztem az eget, hogy mi is a terve az idõjárásnak. 15 fok, napsütés. Hamarjában elejtettem mindent ami munkaszerû és rohantam haza, hisz a V2 dugója lassan harmadik hónapja ugyanott állingál, ami nem egészséges. Téli ruhám nincs, marad a tavaszi, ami tökéletesen megfelelt. A ponyva leránt, fau kettõ egy pöccre dübörögni kezd, unta már a mínunszos lucsok miatti tétlenséget. A lendület és hurráoptimizmus megfelelõ visszavételezése után irány a frigíd aszfalt a gyönyörû napsütésben. Valami csodás élmény volt, amit jól jellemez, hogy a szembejövõ sportmotorosok is a tõlük szokatlan széles karlendítéssel jelezték, hogy mit is éreznek így január közepén 15 fokban a napsütésben, két keréken. Láttam, ahogy a napellenzõs plexi szinte körbefut a fejükön az alant elterülõ vigyortól. Pár autóból az intés, elakadóvillogás és a sóvárgó tekintet elárulta, a tesó szívesen felcserélné a négyet kettõre, ami gyanús, otthon áll letakarva. A "csak egy kicsit gurulok"-ból egyre nagyobb kört képeztem magamban, a csak Vácból Rétság lett, a visegrádi kompos visszából Szob, majd egy hirtelen ötlettõl vezérelve eldõlt a hogy és merre. Mária országának jelentõs részében immár ténylegesen zavartalanul közlekedhetünk és még nem volt alkalmam, hogy szabadon, két keréken anélkül guruljak át a politika által húzott határvonalon, hogy akár csak lassítanék, vagy feltolnám az átláthatatlan plexit. A nap hívogatoan sütött nyugatról én pedig döntöttem. Elõbb fejben, utána a gyakorlatban is. Letkés üres bódéi cseppnyi hiányérzetet sem okoztak, amint lassítás nélkül dübörögtem át köztük. Pár kilóméterrel késõbb visszanézve a dombok vöröslõ képe a naplementében valóban festõi volt. Nulla forgalom, kellemes hõmérséklet, a táj és a motor dorombolása olyan élményt nyújtott, amit rég nem éreztem. Azt hittem, az optikai élmény csúcsára értem. Pedig nagyon nem. Nem tudom, ki hogy van vele, én soha nem tudok a Mária-Valéria hídon anélkül átmenni, hogy jelentõs endorfin-felszabadulást ne élnék át. Számomra az a híd a módszerváltás legnagyobb eredménye volt mostanáig, a határok megszûntéig. Gyakorlati és lélektani okokból is a legtöbb. Most pedig amikor megállás nélkül felguruhattam rá, elképesztõ ajándék tárult a szemem elé. A Bazilika vöröslõ képe a naplementében, miközben pont a kupola felett állt a telihold olyan festõi volt, hogy tátott szájjal, lehetõségeim határán egyensúlyozva csigatempóban haladtam át a Duna felett. Ott akkor nagyon lehülhetett a levegõ, mert libabõrös lettem egy pillanat alatt. Immár hazafelé át a hegyen valóban összehúztam picit magam a sötétben, a hideg erdei nyálkán foncsoros plexivel a fejemen, de nem fáztam. Nem tudtam fázni cseppet sem. Gyorsan eltelt az út Pestig, egyre csak az ötletszerû kis túrám képei kavarogtak a lelkemben. Ezzel kihúzom tavaszig - vagy a következõ melegig. :yeah:

[maugly]

Nyáladzva olvasom, kis töröttmotoros. :(

[Ágimam]

Jó, hogy megosztottad, aki egy kicsit is vizuális és átélõ tipus, veled borzongott...

[Filly]

Kis Lovardai Logisztika Vártunk egy új lovat messzi külhonból, és azt is nagyon vártuk, hogy a mi egyik lovunkat elvigyék (végre ). Ma este 21.55-kor meg is érkezett a kamion. Ahhoz, hogy az új lovat elhelyezhessük, a következőket kellett tenni: 1. A sportistállóban az egyik (1.) lovat kivezetni a boxából a patamosóba. 2. Egy másik (2.) lovat áttenni 1. boxába. 3. Az új lovat levezetni a kamionról, bevezetni 2. boxába. (3/a. Meggyőzni a kamionost, hogy nem a patamosóból kell felvezetnie az amerikai bértartónk lovát a kamionra ) 4. A tenyészistállóból kivezetni az elszállítandó lovat, fel a kamionra (elképesztő módon azonnal felment - valszeg ijedtében ). 5. A sportistállóból egy harmadik (3.) lovat átvezetni a tenyészistállóba, az elszállítandó ló helyére. 6. A patamosóból 1. lovat átvezetni 3. boxába. És kész! Nem egészen 8 perc alatt! (Aztán lóútlevélcserék meg szállítási díj kifizetése, +1 perc.)

[Porfelhõ]

Már a 3. pontnál elvesztem. Ölel: Gy. (Gyorsfelfogású) Prflh

[Porfelhõ]

Magam összesz@rásának rövid története

Él itt, az IC Ranchen, egy nagyon aranyos kis qh kanca (menthetetlenül kancapárti vagyok, Hamiskártyás a csõdörökre esküszik, de remélem majd borogat kamillateával és elmúlik, de ez lényegtelen is lenne), a neve: Holly Molly.
Szent Molly. Alig két éves.
Nagyon tüneményes kis jószág, csinos, pedáns, figyelmes, szorgalmas.
Valamelyik este, sötétedés után sétáltattam a körkarámban. A körkarámról tudni kell, hogy elõbb-utóbb fedett lesz, a váza már elkészült, s a kúpjának csúcsában, egy három méter átmérõjû fémtetõ található.
Ballagtunk Mollyval a legnagyobb békében, köröttünk elült minden zaj, csak a csend honolt, amit néha-néha a Tisza felõl megzavart egy-két vadmadár lármája. A hegyekrõl, fenyõerdõkrõl és a rókagomba feledhetetlen ízérõl meséltem Mollynak. Õ nem mesélt semmirõl...
Így ballagtunk mi az éjszakában - csak úgy -, a csinos kis kanca, meg én - párban, a végtelenül süket és néma csöndben.
Mikoris, a körkarám vázszerkezetének fémkúpjáról elröppent egy fácán. Karmai megcsikordultak a fémen, szárnyainak csattogása belehasított a csöndbe - kis híján összeestem szívinfarktussal.
Szégyen, nem szégyen: nekiugrottam Mollynak. Aki meg sem rebbent.
Onanntól kezdve már azt meséltem, milyen jó, hogy nekik nincs alsógatyájuk. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tartja az elsõ natural manhorse kurzusát, mert beneveznék rá, elsõként.

U.i. Dögöljön meg az összes fácán!

[Csapos]

"L" ;)

[chyki]

Csütörtök délután a loviból egy lányt felhívtak a másfél éves csikója Charlotte összeesett. Nem volt talán fél óra, amig senki nem volt kint, ezalatt begörcsölt, fetrengett, amikor észrevették, rögtön kivezették, de össze is esett és nem mozdult. Kiért a lány, az orvos is, a ló csak feküdt. 2 órán keresztül elfehéredett nyálkahártyával, mozdulatlanul, petyhüdt ajakkal a légzése ki-kihagyott, a belei leálltak, csak a szive az vert. Az állatorvos lelkiismeretesen, de már csak becsületbõl nyomta bele azt a rengeteg gyógyszert, infúziót amit kapott. Egyszercsak felállt, kicsit élénkebb lett. Már ez is csodával ért fel. Javában kapta az infúziót, amikor kiértem. Sétáltak, sétáltak, bevitték a helyére feküdt, a gyógyszerek hatottak, hagyta õt pihenni a fájdalom. Éjszaka sokszor begörcsölt, a lovarda tulaja, a kanca gazdája együtt virrasztottak, majd mindig volt kint valaki vele. Meló után siettünk ki, hadd pihenjenek a többiek. Még egy felszentelt kis kereszt is került a boxban, sokan tébláboltunk délután körülötte, hol jobban volt, hol rosszabbul. Délután rájöttünk, segít ha maszírozzuk a hasát, akkor elnyugszik, alszik kicsit. Éjszakára soros lettem a gazdival. Nem felejtem el ezt az éjszakát. Este még kint volt a doki, kapott egy "koktélt", majd itthagytak minket, szépen sorban mindenki. Charlotte pedig küzdött. Lefeküdt, felkelt, hemperegni akart, nem hagyhattuk. Simogattuk a hasát 10 után elnyugodott. Ott szenderegtünk együtt. Ha megmozdult, felkaptuk a fejünk, de csak feküdt, néha teljesen el az oldalára, néha csak a hasán. A gazdi elment aludni kicsit, jön egy óra múlva, levált. Elnyomott a ló mellett az álom, amikor arra riadtam felugrik, odarongyol az etetõhöz, amiben volt még egy marék zab és telepofára tömi magát, szénát keres, enne. Nem nyammog, ESZIK! Élénk, figyelmes. Kiszaladok szénáért, persze csak marékkal, gyorsan beszólok eszik! :yeah: Feleszi amit elé rakok, kiengedem rögtön megy az itatóhoz, iszik, elvonul a nyalósóhoz, de elvesszük elõle, mert habosra nyalja, sétál kicsit, szénaszálakat üldöz, majd megáll mellettünk és állva lassan kókad a feje, pihen végre. Mi elõtte 1-1 pokrócba becsavarva ülünk, oldottabban beszélgetünk. A lányt elküldöm aludni, mostmár talán tud is, nem csak forgolódik, neki ez már a második éjszakája. Ahogy kezdek elbóbiskolni, érzem hogy lassan a vállamra pilled a csikó feje, nyugodtan pihen rajta, kicsit szendergünk egyet, nekem valahogy a könnyem kicsurran. Megint megélénkül, eszeget, én újrahelyezkedem, fájt már a hátam, mégis elalszom hamar. Arra ébredek valaki beleharap a bakancsomba (biztos volt rajta egy megbújó szénaszál) akkor látom utánam jött, lefeküdt elém. Hamarosan levált a gazdi, én pedig egy óra múlva, az orvos jókedvére, harsány hangjára ébredek és szaladok is ki. Charlotte már reggelizik. Így jöttem el, bizakodunk, rendben lesz a kislány. ;) Mindenkinek szép reggelt!!!

[Aniko]

*örömkönnyek*

[Csikasz]

Az én könnyem is kicsordúlt

[don quihote]

Mindenkinek szép reggelt!!!

:yeah:

[Foltoscsikó]

Néhány évvel ezelõtt, fene se tudja, pontosan mikor: Aznap hárman rendhagyó dologra készültünk, az év utolsó napjából hátralévõ idõt lovaglással szándékoztuk eltölteni, s az egészet videóra venni. Délután kettõtõl este tízig be akartuk járni a Fót környéki településeket, végezetül meglátogatva Veresegyházán dolgozó lovastársunkat egy köszöntõ erejéig. Meglehetõsen hidegre lehetett számítani, a hõmérséklet napok óta nem emelkedett mínusz tíz fok fölé. Alaposan felöltöztünk, bebugyoláltuk magunkat néhány birkabõrbe, zsebrevágtuk a laposüveget és felnyergeltünk. Az utak síkosak voltak, ahol korábban elolvadt a hó, ott mindent tükörjég borított. Lovam már átesett az elsõ patkolásán (rossz élmény volt neki is, nekem is), kapott vídia-betétes saroktüskéket a télre való tekintettel, én pedig bõszen hiszek abban az elméletben, hogy a ló nem esik el, ha az elejével fixen áll. Nekivágtunk a jégpályának és máig sem értem, hogyan történt, de sötétedésre tökéletesen eltévedtünk valahol Vácrátót és Malmö között. Kisebbfajta vita alakult ki a helyes útirányt illetõen, amit végül jóbarátok lévén még cifra káromkodásokkal is megtûzdeltünk. Az egyik megsértõdött, visszaindult az úton, amelyen haladtunk, a másik utána, békülni. Mire körülnéztem, egyedül maradtam. Lovamnak csikó jellegébõl adódóan több se kellett, nyomban pánikba esett, nekiállt pörögni a jeges aszfalton. Patkósarok ide vagy oda, jobbnak láttam gyorsan leszállni és rávezetni az út melletti keskeny hósávra. Nem tetszett neki a szokatlan egyedüllét, nyerített a többi után, õrjöngve ugrált, néhányszor beletaposta lábfejem a hóba. Telefonos segítséget kértem, a baráti kör egy újabb tagja autóba is szállt azon nyomban, hogy megkeressen. Egyedül nem akartam nekivágni a jégpiruettnek,ezért mikor hosszas online eszmecsere után végre rám talált a felmentõsereg, leszerszámoztam a lovat, s a kötõfék-vezetõszár kombináción kívül mindent az autóba pakoltam. Az volt az elképzelés, hogy a lovat a legközelebbi ismerõs lovastanyán hagyom olvadásig, a szilveszteri lovaglást pedig a fenébe örökkön-örökké. Az említett tanyáig három kilométert sétáltam magam után vezetve a lovat, s mindketten úgy csúszkáltunk, mint pajkos gyerekek az iskolaudvaron. Csodálatos módon egyszer sem estünk el, baj nélkül megérkeztünk. Persze bekövetkezett, amitõl titokban mindvégig tartottam, sehol egy ember, sehol egy üres boksz vagy állás. Az egyetlen karámban, ami rendelkezett némi szélvédett hellyel, egy csõdör horkantgatott, hangot adva a kései órán támadt váratlan gerjedelmének. Az autónak támaszkodva tanakodtunk barátommal, a csikó mellettünk csendben a havat túrta orrával, némi fû után kutakodva. Kezem, lábam már régen lefagyott, a szél egyre erõsebben fújt, újabban némi havat is hozva magával. Az otthontól elválasztó 15 kilométer leküzdhetetlen távolságnak tûnt, az újra nyergeléshez pedig nagyon nem volt kedvem. Minden mindegy alapon vágtam neki az útnak, keresztül a szántóföldeken. A lovon egy szál takaró, én meg az oldalán bukdácsolva igyekeztem lépést tartani. Az a feneség a harminccentis, fagyott hóban, hogy az ember sosem tudhatja, melyik bucka tartja meg akár az õ, akár a ló súlyát. Átlag minden harmadik lépésnél mindkettõnk alatt beszakadt, minden negyediknél váltakozva hol õ maradt a felszínen, hol én. Nem egészen a tizedik barázdánál untam meg. Egy ugrással a hátán termettem, igyekeztem elfelejteni, hogy soha, sehol nem volt még egyedül. Ami azt illeti, nyereg nélkül sem ült rajta addig senki. Álmomban sem gondoltam, hogy ehhez is külön szoktatni kell. Akkorát rándult alattam, mikor hozzáértem a hátához, hogy elgémberedett tagjaimnak köszönhetõen majdnem lefordultam a túloldalon. A kötõfékérõl lelógó kötél elég hosszúnak bizonyult, így átvettem a nyaka fölött és a másik végét is a karikához kötöttem. Olyan magabiztosan indult el hazafelé, mintha a megyei tájékozódóverseny többszörös aranyérmes veteránja lett volna. Érdemes megfigyelni, mennyire beleivódik az alig lovagolt csikókba is a kitaposott úton való haladás kényszere. Jelen esetben ennek nemigen örültem, mert a hóolvadék a mélyebben fekvõ utakon gyûlt össze, ahol aztán megfagyott. Hiába igyekeztem leterelni róla, pár lépés után minduntalan visszatért rá. Inkább a bizonytalan, csúszós jeget választotta, mint a biztosabb, ám sokkal kényelmetlenebb mély havat. Veresegyháza felõl a Somlyó hegy határolja Fótot, a városba több út is vezet rajta keresztül. Odaérve dilemmába estem, vajon rövidebbet, vagy biztonságosabbat válasszak. Nem mintha bármely átjárója túlzottan veszélyes lenne, de nagyon is el tudtam képzelni, hogyan nézhet ki némelyik sziklás lejtõ síkosra fagyva. Sajnos nem a képzelõerõmre, hanem a lábam fagyottsági állapotára hallgattam a választásnál. Azt szemeltem ki, amelyik egyenesen felfut a hegyre, majd a Fáy Présház magasságában éppoly egyenességgel ereszkedik le róla. Ennél rövidebb egyszerûen nem létezett. A kaptatón könnyûszerrel feljutottam, ugyanolyan kemény hóréteg borította, mint a földeket mindenfelé. Odafent a hegytetõn csípõs szél fogadott, összébb kellett húznom a kalapomat tartó bõrszíjon a csomót, hogy le ne repüljön a fejemrõl. A lefelé vezetõ csapást egy darabon sûrû bozót határolja, lejjebb széles, autójárta ösvény keresztezi. Ezen átkelés közben durván megcsúsztunk, hát inkább leszálltam és gyalog vezettem tovább. A présházhoz vezetõ, kb. 45 fokos lejtõt csak a keresztút után következõ kisebb dombon áthaladva pillantottam meg. A város fényei reflektorként tükrözõdtek az egybefüggõ jégtakarón, melyet a kelleténél jóval kevesebb helyen tört meg egy-egy fekete folt. Visszamenni, másik elfogadható utat keresni túl sokáig tartott volna. Az autóút és a présház között mindössze kétszáz méter a távolság, de ennek a szakasznak a megtételéhez közel annyi idõre volt szükség, mint korábban a teljes úthoz. Vicces dolog síkos lejtõn lovat vezetni! Lehetõség szerint mellette tartózkodsz, hogy ne essen rád, ha véletlenül megcsúszna, így viszont folyton megáll. Akkor elõre mész, húzod magad után. Jön is, de olyan óvatosan lépked, hogy az magában hordozza a hatalmas esés ígéretét, ettõl megijedsz, visszamaradsz mellé, õ pedig rögvest megáll. Meg kell találni az arany középutat. Nekem szerencsém volt. Akkorát estem, mint az ólajtó, s a fenekemen való lecsúszástól az a ló mentett meg, akirõl akkoriban azt is nehezen hittem el, hogy segítség nélkül meg tud enni egy marék kukoricát. Lefelé menet biztosabban állt a lábán, mint a középkorban a feudalizmus, én meg jobbára pókjárásban kapaszkodtam a kötelébe.

[Apple]

Gábor, tök jól írsz! Tehetnéd kicsit gyakrabban is :kocc:

[Foltoscsikó]

Na jó, akkor még ezt elmesélem : Mese tanulsággal arról, mennyire idétlen az ember, ha családtagról van szó: Akkor már jó ideje ott dolgoztunk. A második éve egészen pontosan. Lovaink a bölények melletti karámban voltak. Hallottunk valamit arról, hogy írországban szenázst etetnek a lovakkal. A bölények is azt ették, gondoltuk kipróbáljuk. Elõször persze csak keveset, szénával gondosan bekeverve. Árgus szemmel figyeltük a lovakat, panaszkodik -e valamelyik gyomra.Semmi sem történt, csak elkezdtek szépen kerekedni és soha nem látott energiákkal örvendeztettek meg minket. Többet-és többet kevertünk a szénába, végül már volt, hogy tisztán kapták. Egyik nap esett, így (szórakoztatóipar lévén) miután reggel megetettük a lovakat, üresben ténferegtünk álló nap. Csak hárman voltunk kint, a többieket hétvégére vártuk. Zsolti barátom azelõtt jött haza Montanából egy év cowboykodás után, körülbelül kétszáz esõs napra való történettel, azokat hallgattuk. Úgy tíz óra körül megint a lovak felé evett a fene, gondoltam megnézem, van-e vizük. Indy a karám közepén állt, féloldalt nekem, és valami nem stimmelt vele. Olyan hülyén be volt húzva a fara. Próbáltam elléptetni, az elejével lépett egyet, aztán csak a nyaka nyúlt. Ünnepi? Hónapok óta nap mint nap ugyanazt a programot csinálja. A többi ló körülöttünk mászkált és a rohasztott takarmány maradékát porszívózta a földrõl. A bölények karüsszelben álltak az elválasztónál és kérõdzve bámultak. Az esõ esett. Indy lassan hátrafordult, megnézte a hasát. Megnéztem én is, meg is hallgattam. Kólika? Kluttyogás. Átmentem a másik oldalra, kluttyogás. Kinyitottam a száját, összenyomkodtam az ínyét, széthúztam a szemét, megnéztem azt is. Zsolti jött, kérdezte mi van? Semmi. Semmi rendellenes, valami mégsem stimmel. Még van takarmány, Indy pedig ahelyett, hogy még a többiek szájából is kizsarnokoskodná az utolsó morzsákat, csak áll és nyögdécsel. Álltunk, vakartuk a fejünket, az esõ meg csak esett. Meghallgattuk még egyszer, mit mond a reggeli odabent. Zsolti megjegyezte, hogy a bélnek csak bizonyos szakaszát tudjuk lepoloskázni, a baj pedig máshol is lehet. Elmentem a telefonomért és felhívtam Magyarországot. Tizenháromszor. Mondtak jót is-rosszat is, végül azt tanácsolták, egy idõben beadott Algopyrin-Nospa nem árthat. Összeszedtem a fecskendõket meg az üvegeket és indultam vissza a karámhoz. Az esõ közben az utolsókat rúgta. Kicsomagoltunk, felszúrtunk, felszívtunk mindent, mire ezzel végeztünk, az esõ elállt. Indy megborzongott, megrázta magát, kiengedte maga alá húzott hátulját, majd nekirontott a legközelebbi jószágnak, hogy elzavarja a reggeli maradéka mellõl.

Edited by Foltoscsikó, 2008 április 17. - 15:20.

[Filly]

:kocc:

[zapolya]

Út a Kutyakaparóhoz II., avagy hogyan lett a barátnõmbõl kaszkadõr

Szokásos délutáni családi sétakocsikázásnak indult a dolog, legyõzve lustaságunkat befogtuk a lovakat. Nekik is jót tesz ha kéthetente csinálnak valamit, nekünk meg pláne jót tesz a kocsi zörgését, a patadobogást, a lovak prüszkölését és a madárcsicsergést hallgatni. Simán odaértünk a Kutyakaparóba, bár a lovakon látszott, hogy szeretnének kiszaladni a világból, de viselkedtek ekkor még. Iszogattuk a mézes barackot, persze a gyerekek narancslét és csipszet kaptak, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy az addig a kocsma elõtt nem túl békésen álldogáló két ló beugrik vágtába, megvalósítja régóta dédelgetett álmát és nekiiramodik a nagyvilágnak. Kár, hogy a kocsit is vitték, mert ennek-annak nekivágódott a nagy rohanásban. Álltunk tátott szájjal egy-két másodpercig, majd hárman elindultunk, hogy a vágtató lovakat lefussuk, sajnos a közeli kanyar után már nem is láttuk õket. Visszamentem a gyerekekre vigyázni, két barátnõm meg futott... Bár esélyük nem volt, cserébe van viszont (fél)eszük és szerencséjük. Az arra járó elsõ autóst leintették, és most már azzal követték a lovakat. Mikor beérték õket, megpróbáltak eléjük állni, de erre sem lassítottak, legalább már nem vágtattak, hanem csak ügettek. Ügetõlovak lévén ebben a jármódban is haladósak, sõt... Ekkor pattant ki az isteni szikra barátnõm fejébõl, valószínûleg a gyermekkorában végignézett rengeteg vadnyugati film hatására, hogy fusson a kocsi mellett, majd megpróbálja elkapni a kocsit és felhúzni magát rá. Óriási szerencséjére sikerült neki, mert ha nem sikerült volna, akkor miután átment rajta a kocsi hátsó kereke, még mi is agyonütöttük volna. A hátsó ülés elõtt találta magát, így neki tudott támaszkodni az elsõ ülés háttámlájának és húzni a szárakat. Egy-két perc alatt megállította a lovakat. Utólag csak azt bánta, hogy nem jutott eszébe, hogy a hátsó fellépõre húzza fel magát... No comment.

[vicus]

Érdekes élményben volt ma részem:) Munka utána karámba tettem a lovamat, és bementem hozzá kicsit, hogy megsimogassam. Amúgy is szereti, ha bent vagyok vele. Nyerítéssel fogad, ha jövök a karám felé, és elindul felém. Persze, csak abban az esetben, ha nem köti le teljesen a legelés:) Szóval, most is bementem Rómeóhoz, aki állt a napon, és láthatólag nagyon jól elvolt így. Elkezdtem simogatni a fejét, és õ a fejét a vállamra tette és a nózijával finoman bökdösött. Simogattam tovább, és beszéltem hozzá mindenfélét, mintha értené. Õ meg bújt hozzám, és aztán a fejemnek támasztotta az õ fejét, az orra a vállamnál volt. Így simiztem tovább. Szuszogott a drága, és lecsukódtak a szemei:) Egyre jobban nehezedett rám, és egyenletesen szuszogott. Gondolta alszik egyet:) A gond ott kezdõdött, amikor egyre inkább elkezdte rám terhelni a súlyát. Akkor véget kellett szakítanom ennek az idillnek. Sosem gondoltam volna, hogy lehet ilyen kapcsolatom valaha is Rómeóval. Amikor elõször találkoztam vele, akkor konkrétan nem engedett be a boxába, és harapott. Szóval, csak azt akartam mondani, hogy fantasztikus megtapasztalni ahogy egyre jobban kötõdik hozzám és ezt ki is mutatja.

[Old Shatterhand]

Rég nem írtam ide.

Mostani írásomat egyik utóbbi terepem ihlette.

Lovaglás a nagy büdös szemétdombon.

Szikrázó napsütésben határoztam el, hogy ma egy rég nem lovagolt útvonalamon fedezzem fel a csömöri táj szépségét, hisz Pest felé erõsen beszûkült a táj az épülõ ring okán, a gyümit meg már mindketten unjuk. Nyergelés után tehát elfordultunk a kis erdõ felé, hogy a perzselõ napsütés elõl árnyékot találjunk.

A dombtetõn még a megszokott kis úton haladtunk, de balra már egy új, bár leginkább harmadik világot idézõ tanya mellett haladtunk, "kapujában" a "tilos a behajtás" feliraton még jót röhögtem, hisz a bent látható irdatlan szemét és építési törmelék, ablak, ajtó nélküli, hézagos tetejû és rothadó raklap-keítésû portára ha invitáltak volna sem mentem volna be.
Ahogy a fáktól sötétlõ hajdan hangulatos kis út bejáratához értünk elkezdtem nyugtalankodni. Elõttem fejmagasságban növényzet, az út tele tégla és egyéb törmelékkel. Elfordultunk hát a párhuzamos kis rétre, ahol magas gazban ugyan, de relatíve sima talajon ügethettünk egy darabig. Amikor a rétnek vége szakadt ismét az erdõbe fordultunk, ahol lépés-ügetésben próbáltam minél hamarabb túltenni magunkat az ág, és indaerdõn. Sebaj, vége lesz és onnan a régi, azóta kiirtott akácos mellett, a fenyves peremén hosszú vágtaszakaszunkon emlékezhetek azóta Spanyolhonban élõ Menyus barátomra hajdani térd-a-térdben vágtáinkra.
No, az emlékezésnek pár vágtaugrás után végeszakadt, lévén a kiirtott akácos nem bozóttá, de átláthatatlan akácgyomtengerré változott, mely mélyen belógott az útra. Mentol az ágak elõl a fejét kapkodta, én hol egyik, hol másik oldalon lógva próbáltam kikerülni a tüskés ágakat amennyire lehet a lovam nyakára hasalva. Gyorsan felvettem ügetésbe, majd ismét lépésbe, hogy egy tisztább területen próbáljuk meg a vágtát ismét. Ennek is vége lett rövidesen, Mentol pedig félreérthetetlenül jelezte, pont elege lett ebbõl. Megfordult és indult volna vissza, de optimista lévén visszafordítottam, hátha... Engedelmesen fordult ismét elõre, ügettünk picit tovább, majd a látvány megállított. Okos lovam tétovázásomat látva ismét szépen hazafordult és nem ellenkeztem. Pusztán nekilendülését mérsékeltem, mert nem szerettem vona lefejelni egy bozótost, vagy mit.
Morogtam kicsit, hisz ez a terület egy ritka szép erdõ volt pár éve, most pedig egy bujánzó gondozatlan dzsuva, pár 50 méterente kupac ( értsd pótkocsinyi) szeméttel feldobva.

Az erdõ végén úgy határoztam kifordulok egy hajdani rétre, lévén untam már a hasalást és dûlöngélést. A vállaim és hátam legott össze volt karistolva, a lovam nemkülönbül, hát vágytuk már a sima mezõt.
A mezõn vállig érõ gaz és vaddohánytenger fogadott. Mentolnak már minden mindegy lévén ment volna toronyiránt, de nekem gyanús volt a talaj. Pár lépés és balsejtelmem beigazolódott. Hepe-hupa kõkemény valamikori mélyszántás, szemétdombok, autógumik. Ezek közt lavíroztunk csigaként, megtorpanva bukdácsolva. Egy örökkévalóságnak tûnt, mire kiértünk az útra, ami ugyan kõkemény, kavicsos, de legalább sima. A romantikus lovaglást már picit unva elhatároztam, indulhatunk is visszafelé.
Még egy rövid vágta - azt gondoltam az utolsó - és séta hazafele.

Igenám, csak a gaz és szeméthegyek felõl soha nem látott, komolyan agyonverhetetlen undorító repülõ és mászó valamik támadtak ránk. Egy-két éve láttam ezeket elõször, de csak egyet-egyet és fõleg a (még) szemetesebb völgyekben. Most igen komoly mennyiségben támadnak és már harapták is a lovam, aki a bõrébõl akart rögtön kimászni. Kergettem a férgeket, mire rám is rámtaláltak, szár rég Mentol nyakában, gyerünk édesem innen el, de gyorsan. Vágtázunk a szerencsére ismert és sima mezõn, két kézzel kergetem a dögöket hol magamról, hol a lóról, õ meg csak száguld a szárral a nyakában. Egy idõ után elõásom a szárakat, felveszem, de pár rohadék még mindig elõkerül a ló hasa alól és egyszerüen nem lehet agyonverni. Mik ezek? Vágta ismét, rovarkergetéssel fûszerezve. Pár százas után lassítunk, szerencsére lemaradtak az élõsdik, de jó pár perc amíg mindketten megnyugszunk. Rémálom terepünk a végéhez közelít, ezt Mentol is örömmel konstatálja, én meg pláne.
Hazaérkezés után gyorsan lemosom a lovat, kap egy kis sok nasit, hogy "elfelejtse" ezt a remek élményt.
Ebbe az irányba többet nem megyünk az biztos, marad tehát a gyümi. Amíg valaki azt is ki nem nevezi illegális szemétlerakóvá.

[BoKa]

Osh, nem akarsz onnan eljönni? Ha mindig unalmas helyen lovagolsz, nem fogod elõbb vagy utóbb az egész lovaglást megunni? Az, hogy maga a lovarda jó, de a környék élvezhetetetlen, nem elég. Szerintem. A társaságról nem is beszélve Kata gondolom nem túl gyakran tud veled terepre menni. Mit csinál MEnyus Spanyolo-ban?

[Csikasz]

Sajnálom OSH , ez igen gáz, azok az agyonverhetettlen valamik lehettek Õzlegyek. Olyanok mint egy barna mûanyag halcsali? Rettentõen agresszívak, mi az idei nyáron vaskos 1o ezreseket költöttünk légyriasztókra, több kevesebb hatással, pedig erre még szemét sincs!

[Old Shatterhand]

Csikasz, nem horgászok... Tényleg lövésem nincs. de marnak mint állat. Szemét nem biztos, hogy mindenhol van, ebben PEst-megye élen jár, ami viszont van mindenhol az a gondozatlan, belvizes, mûveletlen, gazos földterület. Nyáron 2300 kilómétert motoroztam Ausztriában és alig volt bogár a ruhámra, sisakomra kenõdve. Ha meg elmegyek Miskolcig úgy nézek ki, mint akit lehánytak bogárbéllel. Boka, hátte..! Rég láttalak. Igen, teljesen igazad van. Viszont vannak egyéb további dolgok is, mint pl Kata meg a munkája. Így is, hogy nagyjából egy helyen vannak a lovak (Csömör területére értem) estére ér haza. Nem beszélve a benzinrõl. Sajnos nem annyira egyszerû a történet. A társaságot meg ne is emlegesd. Ha csuklasz - Fakóval, Bluékkal, Adriennel - az miattam van. Menya megunta az itthoni máról holnapra szopást és mint marketing vezetõ úgy gondolta jobb lesz Neki spanyol pincérként. Nem lett jobb, viszont betalált egy családhoz, ahol andalúzokat lovagol. Az meg aszongya jobb.

[Daraby]

Nyáron 2300 kilómétert motoroztam Ausztriában és alig volt bogár a ruhámra, sisakomra kenõdve. Ha meg elmegyek Miskolcig úgy nézek ki, mint akit lehánytak bogárbéllel.

Ezt azért én nem feltétlen könyvelném el negatívan. Szerintem nem baj az, ha marad némi élõvilág is itt-ott, nem biztos, hogy tényleg mindent sterilizálni kell. Mert tényleg tök jó, ha nincs rovar, csak akkor madár sem lesz, mert éhenhal, stb.

Persze a sitthalmok és parlagon hagyott gazos területek meg megint egy másik kérdés. Csak nem bírtam az idézett mondatot szó nélkül hagyni...

[Old Shatterhand]

Persze, csak az sem mindegy, mik is azok a rovarok, bogarak. Mert pl a szúnyoginvázió nem biztos, hogy kellemes, még ha azt gondoljuk, ettõl lesz nekünk sok fecskénk. Mert nem feltétlenül biztos, hogy lesz.

[Csikasz]

"Mert nem feltétlenül biztos, hogy lesz. "---egyetértek! Nálunk is sok a parlagoz terület, mi idén többször tárcsáztattuk, szántattuk , vágattuk azokat a területeket is amiket ugymond épp nem használunk, de ez csak néhány hektár, ezerszámra van a gondozatlan! Nos két féle új "döggel" találkoztunk idén, az egyik egy légyre nagyon hasonlító állat csak szinesebb. A szárnyai úgy állnak mint egy vadászgépnek és sárga fekete rajzos, Nagypapa szerint egy bagócsfajta. A másik egy mûanyag rovarra hasonlító hosszúlábú, de igen lapos kis dög, na ez olyan mint egy halcsali, nem lehet agyoncsapni csak széjjelnyomni, vagy eltaposni...persze ez a ló nyakán kicsit nehézkes . Kitartás OSH, nagyon "messze " van Ausztria, s nem kmben!

[Old Shatterhand]

Búcsú

Ma tõlem szokatlan alapossággal pucolgattam a felszerelésemet. Tisztogatás, ápolás, fényesítgetés. Az elköszönés ugyanis legalább annyira fontos, mint az elsõ köszöntés.

Nyeregbe ültünk és elindultunk abba az irányba, melyet nagyon rég nem élveztem. A kis erdõ ugyanis nyáron már járhatatlan. A lombok behajlanak az útra, képtelenség a sûrûben lovagolni. Reménykedtem, a nyári rossz élmény helyett végigjárhatom emlékezni azt az utat, amelyhez annyi kedves emlék köt. Megannyi barát, hosszú túrák emléke és elsõ írásomat, a "Lovasembert" is ez a terep ihlette. Elhatároztam, pont azt az útvonalat választom.

Rengeteg változás történt, de most ez nekem nem látszott. A kis rét, ahol Menya a bálákat ugratta sok évvel ezelõtt balra mosolygott. Az eredei út is járható volt, kellemes nedves homkján még port sem vert a lovak patája. A hegygerinchez érve az ismerõs hosszú vágtaszakasz fel az erdõig újra csak régi emlékeket idézett, ahol a szûk úton oly sokat vágtáztunk szorosan egymáshoz simuló lovakkal. Új fák, új bozótos, új fakitermelés. A sûrû bozót mögött a kis fenyõcsoportokat fürkésztem, ismerõsként üdvözöltek. Fel végig, majdnem Mogyporódig. Beérve a fenyvesbe az régi pompájában üdvözölt minket. Kis kanyarral fordultunk visszafele, lassan ereszkedve lefelé utoljára nézve tág szemekkel az erdõt.
Befordultunk a kanyargós völgybe, melynek vége az a mezõ, ahol Boka fejeseket ugrált a fûbe - önkéntelenül is elmosolyodtam. Visszafelé az utolsó dombon ereszkedve a várost kerestem, de elrejtõzött a ködben. Lényegtelen, hisz az minden arcát megmutatta a közel hat év alatt, éjszakai fényeket, naplementét ;) , verõfényt, havat, zúzmarát, szakadõ esõt, szélvihar által kavart port.

A Favorit felé bejárt terepek túlnyomó többségét hiába is keresnénk. Azokat lovagolni többé nem lehet - átadta helyét a körgyûrûnek és egyéb vonatkozó utaknak. Az öt fasor közül kettõ ha járható régi hosszában, de nem tudok erre autózni úgy, hogy jobbra ne vetnék egy pillantást a kopasz fasor középsõ facsoportjára.

Furcsa, hogy többet nem járok erre lovon. Itt ismertem meg hûséges lovamat, ezen a terepen ismertem meg Páromat, számtalan élmény köt minden kis kavicshoz, fához és bokorhoz, árokhoz melyeket a vaksötét éjszakában lovagolva is biztonsággal kerültünk ki megszámlálhatatlan alkalommal.
Ezért furcsa, kicsit szomorú érzés döntésünk, jóllehet nem kételkedünk annak helyességében. Kata több mint tíz éve járja ezt a vidéket számos lovon lovagolva és Zseton lova Neki is itt került a birtokába.
A régi barátok közül senki nincs már ezen a vidéken, lovardánk utolsó olyan lova, mely az elsõk egyike volt, Mentol hétfõn alszik boxában utoljára.

Várják, várnak minket új, ismeretlen tájak és talán régi barátokkal is találkozhatunk ismét...

[sheriff]

Hova mentek?

[Old Shatterhand]

Nem messze. sõt nekem közelebb. Õrbottyán. Azt hallottam, van arra pár régi ösmerõs...