5186 válasz a témához

[maugly]

...Az a boldogság, ami most eltölti a szívét, az enyém is. És igyekezni fogok felzárkózni, hogy nyár végén, õsszel már együtt mehessünk. Szabolcs ígéri, így lesz. Rajta nem fog múlni. Én meg majd összeszedelõcködöm magam... Ígérem. Magamnak is, nektek is.

Jó volt hallani, nem is tudom, melyik videó végefelé, hogy "..én is fel akarok ülni!" Innen már könnyebb lesz.
Jajjdejólesz együtt lovagolni veletek!

[don quihote]

Sírok. Örömömben. Nincs ennél jólesõbb, boldogságosabb bõgés... De jók is a boldogság-könnyek...

Köszönöm, hogy végig velünk voltatok!

YESSSSS!!! :kocc: :kocc: :kocc:
Persze, volt aki tudta, hogy ez csak idõ kérdése. Hát tessék... :yeah:

Edited by don quihote, 2007 június 16. - 21:14.

[hubertus]

Ágimam! Gratulálok! :kocc: Kívánom neked, hogy hamarosan hármasban élvezhessétek azt a gyönyörû tájat!

[Ágimam]

Ha valaki megkérdezné, mit jelent számomra ez a bolondos, jóságos-gonoszkodós, virtuális világ, - A FÓRUM... hát... nehezen tudnám megfogalmazni. Inkább idézek egy levelembõl: "Tudod, sokat veszít Fecó, hogy nem tud fórumozni. (Egyszerûen nincs értelme belebonyolódnia, úgysem tudja folyamatában kísérni a történéseket, nincs itthon, nincs ideje.) Mert a terepezés után, mikor elment Szabi és ketten maradtunk, még órákig errõl beszéltünk, gyorsan megnéztük a videót, (akkor vettem észre, mennyit pofáztam közben megint... Azon röhögtünk, hogy magamban motyogtam, v. már "hozzátok" beszéltem, - akik látni fogjátok majd... Nem tudom. A lényeg, hogy nem tudom befogni a lepcsesemet, fõleg, mikor élményem van... ) És mikor már lecsitult, lecsengett kicsit az egész, akkor döbbent rá Fecó, hogy rajtam kívül igazából senkije nincs, akivel megoszthatná az örömét. A szülei (nem is túlságosan titkoltan) nem nézik jó szemmel, hogy lovazunk, felesleges pénzkiadásnak tartják, és nem képesek megérteni, mi lehet ebben akkora öröm, amiért érdemes ennyit küszködni, áldozni, a gyerekeink (kettõ-kettõ, tehát mind a négy) nagyjából valahogy úgy gondolkodnak, ha nem lennének a lovak, sokkal jobban tudnánk támogatni õket, a kollegái nem értékelik a lózós dolgokat, szóval itt toporgott, és meg is fogalmazta, hogy szétfeszíti az öröm, és úgy elmondaná másoknak is, kikiáltaná a világnak, mennyire boldog. Próbálta Calyt hívni, de nem vette fel, aztán .....-t (Angyink oktatóját) hívta fel, õk most versenyen vannak, ill. már talán hazajöttek, a lényeg, hogy élõ szóban osztotta meg az élményeit. És (most is, mint már annyiszor) újra köszönetet mondtunk neki is azért, amit tett értünk, ill. Angyiért. Aztán Caly visszahívott, és neki is kiörömködtük magunkat, õ is együtt örült velünk. Aztán mondtam neki, hogy (akár hogy is van) nekem a fórum (és az itteni barátaim) - talán rossz fogalmazással - egy kicsit a családom is, és nyugi, õt is ismerik sokan személyesen (aki meg nem, az is sokat hall róla, hisz az írásaim jó része róla is szól mindig ), és ha megírom a beszámolót, olyan, mintha õ osztotta volna meg veletek az örömét. Így is lett, jöttek sorban vissza a magánok, (telefonok, sms-ek, e-mailek) és gratuláltak neki, soha nem ült annyit ide a géphez, mint ezekben a napokban, õ volt az elsõ, aki olvasta a soraitokat, és jó volt látni, mennyire jól esett neki minden reagálás. Írtuk-mondtuk mindenkinek, hogy azért ebben az egészben rendesen benne van Caly is, mert Isten tudja, hol tartanánk ha õ nincs velünk/mellettünk egészen idáig. Fecó számára is így lett teljes az egész öröm-boldogság érzés. Mert mindketten úgy vagyunk összerakva (nem mindenki ilyen), hogy megsokszorozódik az örömünk, ha megoszthatjuk másokkal. Hál'Istennek vannak, akik velünk tudnak örülni, és tudod... azt mondom én, nem kell ahhoz vérrokonnak lenni, hogy az ember úgy érezze, fontos a másiknak, õszintén, szívbõl tud örülni, aminek te, és ez nagyon jó dolog."

Edited by Ágimam, 2007 június 20. - 14:22.

[Natos]

No, akkor egy rövidet nyomok én is. Elmentünk evezni amatõrrel és még néhány buzi lovassal a Mosonyi Dunára. Szép két nap volt, mindösszesen kettõ darab lovat láttunk, rögtön az indulásnál a Babos majorban, de többet nem, és ettõl volt igazán emlékezetes és élvezetes számomra ez a hétvége. Csuda érdekes állatokat láttunk, egyik sem nyerített. Igaz, az egyik öbölben volt egy halom lócitrom, de azt undorodva kikerültem. Volt még: kacsa, gólya, kárókatona, gém, szitakötõ, kékpillangó, vizipillangó, béka, ebihal. Megállapítottam, hogy változatos ám a természet, csak én elfeledtem. És víz volt, szép sík, egyenes, semmi hegy és hágó és szurdok, mégis merõ vadregény. Szerintem én sokat eveztem, mások szerint nem. Szerintem baromi aktív voltam, mások szerint csak lógtam. Szerintem iget sportos oldalamat mutattam, mások szerint egy lusta dög vagyok. Szerintem hagytam végre másokat is kibontakozni, mások szerint pofátlanul csak heverésztem a kenuban. Le kéne tolni a Bakonyt a Dunához. Most reggel kinéztem, sehol egy kacsa, sehol egy szitakötõ, sehol a vízáradat. Van kint viszont két büdös ló. Hát, ilyen az élet. Mindenkinek a maga keresztje.

[tötõ Zsó]

:yeah:

[Sütyi]

Natos! Ha leköltöznél a Dunához, szólj, szívesen vigyázok arra a házra. Még vízáradat és szitakötõk nélkül is, sõt, fõleg akkor. De arra a két büdös dögre is, meg a hegyekre, hágókra, szurdokokra. Milyen rossz lesz nekem!

[don quihote]

No, akkor egy rövidet nyomok én is.
Elmentünk evezni amatõrrel és még néhány buzi lovassal a Mosonyi Dunára.
Volt még: kacsa, gólya, kárókatona, gém, szitakötõ, kékpillangó, vizipillangó, béka, ebihal. Megállapítottam, hogy változatos ám a természet, csak én elfeledtem. És víz volt, szép sík, egyenes, semmi hegy és hágó és szurdok, mégis merõ vadregény.

Ezért nyaralunk ott évek óta a családdal. Így, az idén is. :yeah:

[Blue]

nem találom a társkeresõ topikot

[chyki]

Tegnap kimostam a kedvenc cipõm amit nem is olyan rég vettem, amolyan helyes tutyi forma, melóba, szaladgálni, igazi univerzális darab.... Meghalt, szétcincálta a mosógép, kegyetlenül. Gyanútlanul bemegyek a fürdõszobába, csak nézek, mert a mosógép mélyébõl húsrózsaszín, érdekes állagú cafatok távoznak a csövön keresztül... az én fürdõkádamba....gyorsan a görényt leellenõriztem nem került e a mosógépbe, de szerencsére a tragédia helyszínétõl távol, mit sem sejtve a belém hasító félelemtõl, békésen szundikált a takaróm alatt ... hirtelen arra gondoltam milyen kár.... aztán töprengtem mi is okozhatja egy fehér cipõ elvérzését a mosógépdobban?? Aarra gondoltam esetleg a lovaktól hazatérve nemkívánatos mosógéplakót hoztam egy egér vagy egyéb kisállat személyében, de akkor is a cipõmben??? Már gondoltam mindenféle misztikus és normális, illetve attól szembeszökõen eltérõ dologra és kiváncsian virrasztottam a mosógép mellett mire megvajúdta áldozatát: A piros-papír belsejû hófehér cipõmet ezer darabban...

[Ágimam]

Mostanában heti 3 alkalommal (van úgy, hogy négy) ülök fel Angyira, fél-háromnegyed órára.

Rengeteg élményem van.

Elõször azt terveztem, majd naponta - egy mappába, azon belül kis, napi jegyzettömbökbe - vázlatosan (emlékeztetõként) írom, mik történnek velünk. Aztán majd ezekbõl hetente-kéthetente alkotok egy sommásabb beszámolót. Mert függõ lettem. Élménymegosztás-függõ.

Szeretnék beszámolni nektek (a világnak! ) arról, hogyan fejlõdünk, tudatni benneteket a siker- és kudarcélményeimrõl, de közvetlenül az edzések után nem mindig van erre idõm. Mivel sûrûsödnek mostanság a lovazós történések, egy-két hete történt dolgokat nehéz már visszaidézni az emlékezetemben. Aztán így elmaradnak (bennem ragadnak) a beszámolók. Mikor olyan jó megosztani veletek...

Kéne egy blog... vagy mia csuda.

Nem hiszem, hogy ezek a "Napló"-topikba lennének valók, mert ha (akár mellõzve a "kis-szineses", terjedelmesebb verziót) heti háromszor - naplóvezetés-szerûen - ott írnám ki magamból az élményeimet, bizonyára óhatatlanul "lovas-szakmai" utakra tévedné(n)k, márpedig az nem az a topik.


Amíg eldöntöm, mit csinálok (hova írok, hogy oldom meg), az eddigiekrõl:

Ötödik hete gyûrjük. Az elsõ három hét szinte csak Fecóról szólt, hisz õ olyan ritkán van egyben ennyi idõt itthon, hogy ki kellett használni, fõleg, hogy segítõnk is akadt, aki annyiszor jön, ahányszor hívjuk.
Annak a három hétnek az eredményét láthattátok itt a Kis szinesekben (Fecó elsõ tereplovaglása) .

Aztán a párom útra kelt megint.

Tudtam, (tudom) ha fel akarok zárkózni, ha utól szeretném érni, (õt és magamat) ha akarom, hogy a "végeredmény" kijöjjön ebbõl a bonyolult egyenletbõl, igyekeznem kell.

Amikor annó elkezdtem Mulattal "tanulni", abban az egy évben (mihez képest) sokat haladtam, fõleg hogy szinte teljesen egyedül, autodidakta módon mûveltem a tanulást. De akkor Fecó volt úgy, hogy tiszta õrület, õ teljesen le van maradva, hogyan lesz ebbõl (és mikor!?) együttlovaglás... ?
Aztán - mikor Angyi hazakerült a belovaglásból - tavaly tavasszal -, begorombult, és azt mondta, lesz, ami lesz, (anyagilag nekünk ez kész csõd!) kivesz két hét szabit, és "felzárkózik". Caly valahogy szakított egy kis idõt , csinált egy edzéstervet, abban a két hétben szinte másnaponta jött. És gyúrták-gyúrták, ami belefért ebbe a rövidke idõbe. Ennek az lett az eredménye, hogy Fecó 14 napon keresztül minden nap ült Angyin, mikor lejárt a két hét, az azt követõ hétvégéken is mindig lovagolt rajta, nagyon jól elboldogultak már egymással.
Aztán jött a ház-lakásfelújítás, egész nyáron nem jutottunk a lóraülésig, õsszel meg már úgy volt Fecó is, hogy azt mondta: - Áhh, hisz már el is felejtettem, amit tavasszal tanultam... És megint csak boldog-lelkes "lónézõk" lettünk.

A Fõnök néha furmányosan oldja meg a dolgokat. Most épp azt találta ki, hogy Éva vállaljon külföldön munkát, és hárman közösen kényszerüljünk valami okosat kitalálni. Megkörnyékeztük hát Szabolcsot, õ vállalt bennünket (lókat és lovasokat), innentõl kezdve fénysebességgel történtek a dolgok.

A nehezítés, hogy Herceg belovaglása még folyamatban van, Angyinak meg alig volt alkalma, hogy gyakorolja, amit másfél éve megtanult. Nem, nem felejtett õ el semmit, csak éppen kizökkent a "napi-feladatos" kerékvágásból, és már egészen jól beleélte magát, hogy az a pár hónap ott Pest-környékén csak egy rossz álom volt, innentõl kezdve megint a tengerparti üdüléshez hasonlatos lesz az élete...

De már 6 évesek múltak májusban. (émmeg 55 leszek aug.1-én. ) Szóval sok hezitálásra nincs idõ.
Legelsõ sorban meg kellett tanulnom nem félni. Ez volt a legnehezebb. A tavalyelõtti õszi esésem testi sebei sokkal hamarabb gyógyultak, mint a lelkiek. (Beszéltünk errõl eleget a Félelem bére topikban.)

Két hete tehát, hogy (hétköznapokon) másnaponta felülök Angyira, eddig összesen öt alkalom volt. Múlt pénteken éreztem elõször, hogy nyergelés, felülés elõtt nem izzad a tenyerem, nem dobog felturbózott ritmusban a szivem, és nem remegnek a lábaim.

Ma... ma viszont... Hogy is mondjam el?

Pedig ez a hidegfront szétcindálja a csontjaimat-izületeimet, úgy ébredek, mint aki egész éjjel köveket hordott, és mégis... vártam! Most elõször nem félve vártam, hogy felüljek! Nem tudom megmagyarázni. (Szabolcs már közvetlenül a felülés elõtt kérdezte: - Hééé! Hát hol van az arcodról az "az egérlyukba is belebújnék"-kifejezés?! )

Már kedden is éreztem, hogy könnyebb a szívem, hogy már nem szorítom olyan pánikos, görcsös combbal-térddel a nyerget, ennek megfelelõen Angyi is lazább volt. Rá is beszélt Szabolcs, hogy ügessünk egy rövidet, (kettõ lett belõle).
Szabolcs már péntek óta nem sétafikált állandóan mellettünk, de csak kedden volt elõször, hogy az elsõ 10 perc után teljesen lemaradt, onnantól önállóan lovagoltam.
De ma! Ma elsõ perctõl egyedül mentem. Észre sem vettem, hogy ezt csinálom. Mikor felültem, Szabolcs ott maradt, megadta a merre-hogyan-koordinátákat, és agyõ...

Néha csak azért jött közelebb (ill. mikor odaértünk hozzá, meg kellett Angyit állítanom 1 percre), hogy 2-3 mondatban megbeszéljük az addig történteket, és megkapjuk a következõ feladatokat.

Angyi meg... mint a kisangyal. Pedig egy gyakorlatlan, fiatal kis ló. És tûrte, hogy az elsõ alkalmakkor hadonásszak felettte, billegjek rajta a nyeregben, hogy értelmezhetetlen utasításokat adjak, hogy akaratlanul, bénaságomban fájdalmat okozzak neki. Nagyon jóindulatú kis ló.

És ma is (mivel Szabolcs nehezítette kicsit a gyakorlatainkat) elviselt, eltûrte, amit mûveltem vele, a böglyök is kínozták, (elfelejtettem bekenni az Agrobe-féle szerrel) mégis megadóan, - vigyázva rám - viselte a sorsát.

Nagyon igyekezni fogok, hogy finomítsam, tökéletesítsem a tudásom, hisz már most észrevehetõ, hogy Angyi is "kezesebb", ha jól adom a jeleket, nyugodtabb, ha érzi az én nyugalmamat, és tényleg nem igazságos, hogy egyenlõre csak õ vigyáz rám. Mert bizony én még nem tudok vigyázni õrá. Nagyon bánt, de tudomásul vettem, hogy nincs más út, ki kell dekkolnia ennek a kis lónak, míg (rajta!) megtanulok tisztességesen lovagolni, nem csak ülni, mint egy zsák, és hadonászni...

Ez ma egy kicsit talán már sikerült is.

Edited by Ágimam, 2007 június 28. - 14:04.

[don quihote]

Ez ma egy kicsit talán már sikerült is.

Csak így tovább. Sok sikert és kitartást kívánok.
Halásziba jöttök?

Edited by don quihote, 2007 június 28. - 14:31.

[maugly]

Mamám! :kocc: Mélységesen megértelek, és mérhetetlenül büszke vagyok rátok!

[Méz]

Mam! Csak így tovább! :kocc:

[packa]

Múlt pénteken éreztem elõször, hogy nyergelés, felülés elõtt nem izzad a tenyerem, nem dobog felturbózott ritmusban a szivem, és nem remegnek a lábaim.

Ma... ma viszont... Hogy is mondjam el?

Pedig ez a hidegfront szétcindálja a csontjaimat-izületeimet, úgy ébredek, mint aki egész éjjel köveket hordott, és mégis... vártam! Most elõször nem félve vártam, hogy felüljek! .

Naugyehogymegmondtam!!
Gratulálok! :kocc:
(Ahhoz a pici, gyomortájon érzett feszültség elmúlásához meg még kell vagy 100 ilyen felülés)

[Ágimam]

Sziasztok, most jöttem meg a messzi-tecsóból mega Lidl-bõl. Még ki se pakoltam, gondoltam erõt gyûjtök a 2x 15 kilós kutyatáphoz, kb. ugyanennyi cicatáphoz, millió kis- meg nagyszatyor beszállításához, elõbb "pihenek" egyet itt a kisszinesekbe'. Hát igen, valamin túl vagyok. Még nem igazán tudom, mi ez a valami, de hogy "túl" vagyok rajta (egy részén legalábbis), az tutti. (Tudom, hogy egy t-vel köll írni, de én így irom, na! ) Szóval drágáim! Öreganyátok mégiscsak megéri (nem is olyan sokára), hogy egy rettenetesen giccses naplementés alkonyatban - rettenetesen meghatódott állapottyában - egy rettenetesen szép, közös tereplovaglás rettenetesen boldog elkövetõje lesz, a párjával, ...ahogy mindig is megálmodta. És Packa! Az a maradék kis gyomortáji feszültség meg éppen-hogy kell az egész katarzis-érzéshez! Ja! És fele-ennyit érne az egész, ha nem tudnám megosztani VELETEK!!!

[packa]

Nem kell! Majd megérzed ha elmúlik..

[Frakk0310]

:kocc: Gratulálok Ágimam!

[chyki]

Hétvégén a Kiskunságban volt szerencsém kalandozni, nem gondoltam volna az alföldi táj mennyire színes és elvarázsoló tud lenni mintha ezer vidék lenne egybegyúrva. Olyan fantázia neveket viselve mint Kanada, Mongólia, két irányban, két külön világ tárult elém. Árninak és Serlegnek köszönöm a felejthetetlen lovaglást, gazdájuknak pedig a lehetõséget h. lemehettem, a túravezetést, a jó beszélgetéseket és persze nem utolsósorban a jól idomított lovakat. Köszönöm Peter13.

[PozitívFeri]

No, akkor egy rövidet nyomok én is.

na nehogy má csak te vazze.
.....mmmmmööömmm.... nah...

huvazze, most kicsit arréb üllök mer.....
....húúúúú, mos nézem ez kis szines lett (barna)... na megyek cserélni.

Edited by PozitívFeri, 2007 július 2. - 14:14.

[Natos]

na nehogy má csak te vazze.
.....mmmmmööömmm.... nah...

huvazze, most kicsit arréb üllök mer.....

Ugyan, haver, a hosszúról neked fogalmad sincs...

[Ágimam]

na nehogy má csak te vazze.
.....mmmmmööömmm.... nah...

huvazze, most kicsit arréb üllök mer.....
....húúúúú, mos nézem ez kis szines lett (barna)... na megyek cserélni.

Jó. Látom különleges eszközökhöz köll nyúlnom. (Nem szado-mazora gondoltam! )
Szóval ha mégeccer itt rosszalkocc a kisszinesekben, zsarolni foglak. Tudod, mivel?! Semmi különös, csak eccerûjjen elmondom mindenkinek, ki is vagy te tulajdonképpen. Nna. Most akkor rendes leszel?

[La Bamba]

Csaknem két év után megint váratlanul és meglepetésszerüen lehetõség adódott egy hosszú lovashétvégére a Balatonon feribácsival és 2 shagya arabbal. A komoly kihagyás után, lányos zavaromban néha a legelemibb dologkkal is bajban voltam, de nálam még bnagyobb bajban volt az izomzatom, amely szörnyû izomlázzal jelezte, hogy merre hány méter. Jólesett feribácsin röhögni, hogy milyen pecsenyére sült félmeztelenül lovagolva a tûzõ napon. Kicsit lelohasztotta a kedvem, mikor finom utalására, hogy tükörbe kéne néznem, meg hogy kedvenc eledele a fõtt rák... szembesültem SAJÁT bõrfelületi átalakulásommmal. Hát! a rézbõrüek sirva könyörögtek a receptért! A legszebb az óriás bögölyök hada (amikor vágtában leszakitottuk õket), a legromantikusabb a szúnyogfelhõ muzsikálása, mikor a kerti tóból éjjel locsoltunk az egyéves kis nyárfákat. A legizgalmasabb a ne menjünk keresztül a 2 méter mély meredek árkon lóval esete fél 10-kor, de menjünk (feribácsi szerint!) vita, amit feribácsi lova eszetlen rodeóval próbált meghiusítani. Végül abban maradtunk, hogy még sokmindent szeretnék tanulni tõle és ez csak élõ ember formájában történhet, így az érdekemben hajlandónak mutatkozott nagyvonalúan ejteni az árkon átkelés hadászati mûveletét. A legcsodálatosabb pedig, amikor a nem ugró ló ugrik, ha feribácsi megsuttogja Szeretem a világot, szeretem az életet, szeretek mindenkit, de leginkább a lovaglást és a lovakat.

Edited by La Bamba, 2007 július 9. - 7:19.

[packa]

Legalább azt a rémísztõ árkot lefotózhattátok volna.

[chyki]

És a lovak hogy haladnak feribácsi? ;)

[chyki]

Túra Szombaton átlovagoltam Kaposfõre, lóháton 20 km mintegy bemelegítésként a másnapi induláshoz. A csapat, 9 lovas kint aludt a lovardában, mindenki izgult a másnapi indulás miatt. Eljött a reggel, lovakat megetettük, felmálháztuk, a lányok -akik a logisztikát képviselték- megvárták míg elindulunk. Mindannyiunknak ez volt az elsõ több napos túra. Lassan haladtunk a meleg miatt, így is jó idõt mentünk Kaposfõtõl Bõszénfáig, ahol hûvös istálló, bealmolt bokszok és széna várta a lovakat, minket pedig finom ebéd a Meseszállóban. Ebéd után a panzió tulajdonosával beszélgettünk, mint gyerekek úgy hallgattuk adomáit. Ezután a társaság elindult megnézni a bõszénfai kiállítást és megsimogatni a szarvastelep békés példányait. Számomra felejthetetlen élmény volt ahogy ezek a vad állatok az emberekben bízva hagyták hogy kedveskedjünk nekik és követtek amerre mentünk. Bõszénfán haflingi lovak legeltek hatalmas területeken, volt szilaj és természetesen a híres szarvastelep. Láttunk vaddisznókat, dámszarvasokat, õzeket még. Jó 3 órás pihenõ után nekiálltunk felnyergelni és útnak indultunk. A következõ szakaszon kemény terepen, erdõben, dimbes-dombos tájakon mentünk míg végül elértük Almamamelléket ahol már vártak minket egy tanyán. A lovak állásban voltak elszállásolva, hûvös istállóban ( késõbb mi magunk is több idõt töltöttünk itt mint a sátraknál) miután megpihentek és lefürdettük õket elkezdõdött a sütés-fõzés majd a vacsora a nap fénypontja.... Se a lovaknak se nekünk ez után a 70 km után nem kellett altató, beszélgettünk még,majd elvonultunk a sátrakba. -csssss aludjatok már, nem fáradtatok még el??? -nem A reggeli ébresztõt az ifjúság nem szívlelte ennek másnap az én sátram látta kárát.... Etetés, mi is reggelizünk, nyergelés lassan cihelõdik a punnyadt társaság, csak egy órás terep, lemozgatjuk a lovakat. Még csak 9 óra de már gyilkos a meleg. A lovász megy elõl mutatja az utat, a lovak már egész jól összeszoktak, lépünk csak szinte. Jó másfél óra múlva már mindenki arra gondol, biztos hazafelé megyünk. Viszonylag elõl haladok, megállunk egy tanyánál hallom amikor megkérdezi a lovász az embert: -Hol vagyunk? Ugye vhol ott a domb mögött van Almamellék??? -ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a válasz erre, feladva minden reményt,a bizonytalan irányba baktatunk tovább. Szinte fel sem tûnik milyen gyönyörû a táj, örülünk ha erdõben megyünk ott legalább hûs van, a lovak bírják, mi el vagyunk pilledve. Három órával az indulás után hazaérkezünk, a lovaknak fürdetéssel, legeléssel kedveskedünk, a végére már õk is elfáradtak. Túl a holtponton mindenki megvadul, több vödör víz folyik, nem csak lovak itatójába, hajtjuk az üres szekeret ( bent a hûs istállóban) seprûnyél ostorral és bálamadzag hajtószárral. Hajunkat fújja a forró sivatagi szellõ. :-) Vendéglátónk felhívja figyelmünk a lovak legelõjén levõ tóra ami ugyan kicsit iszapos na de nagyszerûen vizes.... A délután hamar elmegy, a vacsora jól sikerül, a társaság szétszóródik, a nem kicsi mennyiségû bor hamar elfogy, valahogy a faluból kerül házi.... Etetés után mindenki a lova körül matat, ott állok Attayrnál, õ megunja és lefekszik. Melléfekszem, én is fáradt vagyok. Ölembe hajtja a fejét és elalszik. Sokáig vagyunk így néha sóhajt, nyög egyet. Aztán ÁLMODIK. Vágtat a mezõn, hátsó lábai meg-megremegnek... Halkan nyerít az ölemben szinte elveszik, majd böbög, üdvözöl valakit. Érzem kúszik vissza az ébrenlétbe, megmozdítja a fejét, arréb húzódok, hátha felállna, õ csak eszik kis szénát és újra az ölemben a feje. Sokáig vagyunk így, én a nyakára borulok, béke van. Eldöntöm itt alszom mellette. (ezen döntésemet nagyban elõsegítette az ifjúság azon ígérete miszerint reggel õk ébresztenek....) Elmegyek fürdeni, visszafelé a hálózsákommal két szalmabálából ágyat készítek magamnak a lovam mellé és lefekszem aludni. Körülöttem a lovak békésen szuszognak az istállóban. Reggel korán kelünk, a lovak ébresztenek, éhesek, etetni kell. Baktatok a sátramhoz.. ööö a maradványihoz, idõközben a "viharos szél(ifjúság)" ledöntötte. Na jó, akkor itt az ideje ébredjenek õk is. Valahogy az a sátor is összerogyik a békésen alvókra..... A reggel innen kicsit pergõsebb, megyünk megnézzük a veterán autókat (amik idõközben szintén elindultak csak valamerre másmerre...) majd pipamúzeum a dohányosok kedvéért, csuhémúzeum és közben kapunk rengeteg ötletet a következõ túrához hova lenne még érdemes menni. Visszaérünk a táborba, fürdés, pihenés, a lovakat lefürdetjük a melegbe, mi vizesebbek lettünk de legeltetés közben megszáradunk. Délután négy körül nekiülünk az ebédnek, megköszönjük vendéglátónknak hogy ott lehettünk, összepakolunk, sátrat bontunk, lassan készülõdünk, de még mindig meleg van. Este hat óra, de a hõség elviselhetetlen... Hét órakor végül elindulunk a tanya tulajdonosának vezényletével, mutat egy másik, árnyékos utat. Szivaccsal hûtjük kicsit a lovakat és elindulunk haza. A lovak élénkek, a kedvünk töretlen, gyönyörû erdõkben, mezõkön visz az út majd búcsút veszünk és 9-en folytatjuk utunkat. Az idõ fantasztikus, meleg van, de már nincs hõség, azonban mire a ropolyi erdõt elérjük besötétedik, így az iramot már nem tarthatjuk, egy zseblámpa fényénél lépésben haladunk tovább. Az ismerõs szakaszokon ügetünk, teljesen sötét van, a hold csak kiskörömnyi, a csillagok fénye és a hatalmas égbolt kíséri csapatunk. Ahol a fák összeérnek csak az elõzõ lovas patadobbánásaiból következtetünk a helyes irányra, semmit nem látunk, a lovak mégis bíznak bennünk és mennek, mi pedig az elõl haladókban. Jobbra tarts, az árnyék ( milyen árnyék huhh sötétben???) egy gödör, utána rögtön balra mert kiáll egy ág.... Az utolsó egy órában már mindenki fáradt, a lovak is botorkálnak, sötét van, de már ismerõs a táj, mindjárt otthon vagyunk. Éjjel egy órakor bedöcög a fáradt csapat, a többiek már várnak, lovak helyükre kerülnek ki-ki haza vagy épp ott aludni. Én reggel jövök dolgozni, muszáj mennem, otthagyom fáradt kicsi lovamat, pedig szívem szerint ma is vele aludnék. Nem is tudom hogyan tudnánk elmondani Nekik, mennyire köszönjük ezt az élményt. Délután megyek, "levezetésképp" még haza kell lovagolnom... A három nap alatt közel 170 km-t tettünk meg, gyönyörû helyeken jártunk, rengeteget nevettünk és ki tudtunk szakadni teljesen a hétköznapok mókuskerekébõl. Mi már sejtjük mikor lesz a legközelebb, páratlan élmény volt, a vendégszeretet teljesen átértékelõdött bennünk, várnak minket újra itt és máshol is. Köszönöm lovamnak, a csapatnak és azoknak akik útközben lovainkat vagy minket vendégül láttak, mert õk tették ezt a pár napot ennyire gazdaggá.

[chyki]

A folytatás, elvégre már legaláb 3 napja itthon vagyunk....
(képeket ha valakit érdekel teszek majd fel a túráról)

Az élet szép.

Feltört a háta, megint... a 3. nap végére.
A nyerge tökéletesen illeszkedik ezt látom én is, meg az is aki ért is hozzá. Zselé is volt alatta, most már igazán nem tudom mit tehetnék még. Két oldalt nyereghelyen, talán befülled, attól.
Reggel szokás szerint lekezelgetem.

Ma reggelre jön a kovács, szépen rendbeteszi a lovam patáit, megyünk fajtabemutatóra.
Azaz mennénk.

Futószárazom kicsit lovam hogy lazítsam a hátizmait nemrég cipelt eleget 170km-en keresztül...
Köhög.... mélyrõl, de kicsit szárazon, nem igazán slejmes. Ráitatva biztos nem volt, én itattam és jócskán kivártam. akkor mi?
Jön az infó: hát elég sok ló köhög a környéken, így biztos nem megyünk sehová. Agyalok.... ACC200 napi 2x2 ill. vmi köhögés csillapító, mondjuk lándzsás utifû.
Nem küsztetem, legelünk kicsit, majd felmegyünk, kinéz két hét pihi, egye fene megérdemli.

Telefonál a kovács 10 perc és itt van.

Lovam éhes már, izeg-mozog, nem áll meg egy helyben.... és sikeresen majdnem kiheréli magát a csapon... férfiassága megússza, csupán egy ötvenforintosnyi darab bõr hiányzik a farából.... mérges, hát kötekedni kezd a másik lóval, férfihiszti. Még jó hogy olyan a lelkem amilyen, teljesen nyugodtan tûri hogy turkáljak a sebben.
Jön a kovács, addigra lemossuk a vérét, lekezeljük a sebet, patkót már nem is tetetek rá, minek? Mostanában nem kell ráülnöm.

[Kedd]

Olvasgattam a Halásziban megrendezendõ lovastalálkozó programját és rábukkantam a lovasíjász versenyre. Tavaly nagyon tetszett az íjász bemutató, ígyhát elhatároztam, kipróbálom milyen is lehet a feeling. Sem lovacskám, sem én nem próbáltunk még ilyesmit, úgyhogy kicsit izgultam. Mint kiderült, nem kellett volna... A szemtanúk késõbb azt állították, hogy ezzel a számmal indulnunk kéne versenyen. Na, nem lovasíjászon, hanem rodeón. A homokos pályán fogtam neki a kísérletnek. Mi sem bizonyítja jobban embertársaim bizalmatlanságát az új dolgok iránt, mint hogy a pálya hirtelen elnéptelenedett. Aki éppen oda készült, annak is sürgõsen más dolga akadt.... Botor módon úgy gondoltam, hogy már a bemelegítõ lépés körök alatt eleresztek egy - két vesszõt, mintegy felmérjem hátasom reakcióját. Az övemre csatoltam a tegezt, majd kényelmesen léptetve eleresztettem egy vesszõt a cél irányába. Illetve odáig kényelmesen léptettünk, mert Tequila meghallva az ideg pendülését és meglátva a suhanó vesszõt, úgy gondolta, most azonnal menekülnünk kell, így full vágtába fogott, amit bakugrásokkal tarkított. Szvsz. elmés paripám azt találhatta ki, hogy megtámadtak minket holmi gonosz íjászok és igyekezett minél nehezebb célpontot nyújtani. Sajnos a tegez rögzítését még nem teljesen dolgoztam ki, így az a nyilvesszõkkel együtt a nyereg és a hátsófelem közé került, ami az ugrabugráló lovon nem volt túl kényelmes. Miután hátasom úgy gondolta, hogy kikerültünk a veszélyes zónából, kicsit nyugodtabb tempóra kapcsolt és én rendezhettem soraimat. Ezt követõen néhány kör ügetés és vágta (ijjazás nélkül) segített levezetni fölös energiáit. Ekkor újra magamhoz vettem az íjjat és a közönség nagy derültségére, mint egy egy húros lantot pengetni kezdtem, szoktatván lovamat a hanghoz. Eleinte paripám minden pendítésre ugrott egyet, ami elég jópofa koreográfia volt. Miután megunta a az ugrálós aláfestést, ismét vesszõt fogtam markomba és megkísértettem a sorsot! Tequila lovamban valószínûleg szunnyadozik valami szittya õseink szilaj hátasainak temperamentumából, mert eldöntötte, hogy a vesszõt kilõni csak vágta közben érdekes és ezért akár ügettünk, akár léptünk, amint megfeszítettem az íjjat és célra tartottam, azonnal lelkes vágtába csapott. A sikeres lövéseket díjjazva, a lövések után bakolva rohanta körbe a pályát, kissé túlbecsülve kélpességeimet, ami az új vesszõ idegre helyezését illeti ilyedén körülmények között. Mindenesetre a produkció végére mindketten kellemesen kifáradtunk. Lehet, hogy még kicsit itt ott csiszolni kell a technikánkon, de azt meg kell hagyni, csoda jó dolog ez a lovasíjjászat. Azt hiszem, legközelebb is megpróbáljuk........ :yeah:

[iBIza]

Erdély 2007. Ezúttal úgy jött össze a szabadságom, hogy nem tudtam a megszokott csapattal és a megszokott szervezésben (Hipparion) Erdélybe utazni. Most „csak úgy” voltam, semmi elõre tervezett program. Nem tudok kerek, komplett beszámolót írni, csak érzéseket. Lehet-e bárhol máshol a szénakészítés régi módját végigkísérni, mint Erdélyben? Hajnali harmaton kaszás legények vidám élcelõdése, majd a fenõkõ csengõ hangja a kasza pengéjén. Sorban hullnak a rendek, indulhatnak a rendszedõk takaros sorokat készíteni. Néhány nap múlva újra zajos a havasi kaszáló – emberek mennek „takarni”, azaz kazlakba rakni a megszáradt szénát. Égbe nyúló, karcsú boglyák keletkeznek, melyek jól viselik az esõt, viharokat. Ha alkalmas az idõ, lovas szekér indul lehordani a szénát a csûrökbe. A szekeret majd 4 méter magasra rakják, jól megtaposva. Külön mûvészet úgy megrakni, leszorítani a hatalmas „terût” (rakományt), hogy a meredek, vízmosásokkal szabdalt lejtõkön ne „suvadjon” meg (csússzon el), ne adj isten felboruljon. A szekér fékje és a lovak ereje már nem is elegendõ, „farkalót” kell csatolni a szekér hátuljához. Egy arra alkalmas fát kivágnak, és hegyével odakötik a szekér végéhez. A visszahajló ágak és a törzs súlya adják a fékezõerõt. Ennek fokozására néha még rá is állnak a fatörzsre és azon síelnek le a szekér mögött. Ezt én is próbáltam! A széna még egyszer-kétszer átforgatódik, amikor a csûrök szénahídján (padlásán) vasvillával felhalmozzák. Zene a gazda füleinek, amikor a lovak jóízûen ropogtatják a szénát. Egyik csodás élmény kilovagolni esteledésben a hegyekbe. Amikor a fenyõk árnyékai megnyúlnak, és pára száll fel a rétrõl. Látni, amint a nap felizzik, bíborszínbe mártja a bárányfelhõket, és eltûnik a hegyek sötétkék kontúrja mögött. Hallgatni a hazatérõ csorda kolompjainak százféle kongását, a pásztorok kurjantásaival kísérve. Kiállni lóháton a hegygerincre, és végigtekinteni a völgyben meghúzódó falvakra, a medence túloldalán tornyosuló hegyvonulatra. Madarak esti csevegésétõl, bogarak esti zsongásától elandalodva baktatni a ló hátán hazafelé. Meg lehet szemlélni a havasi pásztorok életét. Az esztena (nyári pásztorlak) körül tucatnyi kutya csaholva jelzi az idegenek érkezését. Csak a pásztorok szavára hallgatnak, de nekik feltétel nélkül engedelmességgel tartoznak. A juhok napközben a legelõ füvét nyírják, fejésnél és estére pedig „kosárba” (karámba) terelik õket. Egyenként fejik a pásztorok a juhokat, kézzel. Kis háromlábú széken ülnek, és szûk szájú edénybe fejik a zsíros tejet. Az igazi, megbecsült pásztorok a sajtot, ordát, túrót csakis tiszta körülmények között készítik. Még akkor is, ha ehhez a vizet nagyon messzi forrástól kell hordani. Aki kóstolta, annak feledhetetlen a friss tejtermékek íze. Különösen akkor, ha a háttérzajt a birkák bégetése adja. Nagyszerû dolog a hegyekben táborozni. Meg kell lelni a megfelelõ helyet, ahol a sátrat lapos helyre fel lehet verni, és a vízlelõ hely sincs elérhetetlen messzeségben. Reggel lehet jéghideg forrásvízben mosakodni, attól lesz igazán friss az ember. Tûzrakáshoz száraz fát kell keresni, felaprítani. Gyógynövényekbõl isteni teát lehet fõzni. Az ellátmányként felvitt húst és egyéb romlandókat bödönben a földbe kell ásni, a földet vízzel meglocsolni és az egészet szénával lefedni, így hosszan õrzi a hideget és nem romlik meg. Aztán elõszedni, és tárcsalapon (boronatárcsából készített lapos edény) megsütni. Lehet a domboldalon kokojszát (áfonyát) böngészni, az erdõben gomba után kajtatni. Belekurjantani a messzeségbe, hogy a visszhang válaszoljon rá. Mogyoróágakból, gallyakból állványt készíteni, melyre ponyvát feszítve kész az árnyékos nappali pihenõ. Este melegedni a tábortûznél, és hallgatni az éji neszeket. Õzeket, amint a forráshoz mennek, és fütyülõ hangon hívják társaikat. Baglyot huhogni, mielõtt elindul vadászni. Szarvasok görcögõ hangját lefelé a lejtõn, hogy aztán reggel a nyomát is fel lehessen fedezni. Százféle madárhangot csipogni, sivítani, rikoltani, csattogni, búgni. Éjszakára olyan tüzet kell rakni, ami kitart hajnalig. Egyrészt, hogy legyen parázs újra tüzet gyújtani, másrészt a vadállatokat távol tartani. A félig száraz, vastag csutak (fatörzs) a legalkalmasabb erre, mert van füstje és sokáig tart, mire átég. Ha napközben mindenrõl gondoskodott az ember, jólesõ fáradsággal, nyugodtan lehet édeset aludni. Olyan helyeken lehet fürödni, melyekre nálunk nincs mód. Lefolyástalan tengerszemben, mint a Szent Anna tó. Borvízfürdõben, amit természetes szénsavas ásványvíz táplál. Jéghideg, kristálytiszta erdei patakban. A gyûjtögetõ hajlamúak találhatnak mindenféle érdekes követ, kavicsot. Ezer szín és forma változatossága csábít. A szemfülesek érdekes madártollakra bukkanhatnak. Lencsevégre kaphatunk csodaszép vadvirágokat, nektárt gyûjtõ rovarokat, érdekes növényeket, vadállatokat – mókust, gólyát, vadnyulat. Felejthetetlen ízekre bukkanhatunk. Erdei málnából, áfonyából készült házi lekvárok. Tárkonyos levesek. Vinetta, ami padlizsánkrémet takar. Mesterséges anyagoktól mentes tejtermékek. Ezek jutottak most eszembe. Csak töredék, hiszen ha behunyom a szemem, képeket látok, hozzá képzelem a hangokat, illatokat, ízeket. Eszembe ötlik számtalan momentum, amit átéltem – emlékek. Nem lehet ezeket lefényképezni, szavakba önteni. Csak átélni. Érdemes!

[Ágimam]

Ezek jutottak most eszembe. Csak töredék, hiszen ha behunyom a szemem, képeket látok, hozzá képzelem a hangokat, illatokat, ízeket. Eszembe ötlik számtalan momentum, amit átéltem – emlékek. Nem lehet ezeket lefényképezni, szavakba önteni. Csak átélni. Érdemes!

Sokat adnék érte, ha a "részleteket" élõben hallgathatnám tõled, és mindent, ami még eszedbe jut. (Monnyuk egy parázs-ropogásos, esti-tûzfényes, mesélgetõs alkalommal... )
Fantasztikus élmény lehetett... Nagyon vágyom egy ilyenre. Azért ezt is köszönjük. Én elmentettem egy "Aranyplajbász 2007" c. mappába, jövõre elõszedem.

[iBIza]

Sokat adnék érte, ha a "részleteket" élõben hallgathatnám tõled, és mindent, ami még eszedbe jut. (Monnyuk egy parázs-ropogásos, esti-tûzfényes, mesélgetõs alkalommal... )
Fantasztikus élmény lehetett... Nagyon vágyom egy ilyenre. Azért ezt is köszönjük. Én elmentettem egy "Aranyplajbász 2007" c. mappába, jövõre elõszedem.

Köszönöm Ágimam a meleg szavakat! Egyszer biztosan sort kerítünk majd mesélõs alkalomra, hiszen a "parázs-ropogásos, esti-tûzfényes" mûfajt igen kedvelem .

[Ágimam]

Nem cifrázom, belevágok a közepébe...

A hétvégén a Bakonyban múlattuk az idõt. Méghozzá nagyon kellemesen. Nincs tõlünk ugyan messze ez a vidék, tiszta idõben még látni is a hegyvonulat utolsó lankáit innen, de az "igazi" Bakony mégis csak ott van, ahol Natos él.

De kezdem mégis az elején.

Már az útról láttuk, hogy benn áll a karám fedelesében Jágó, Kikki lova. Hamarosan feltûnt a gyönyörûség; Natos is, Gojko valahol messzebb, hátul, a legelõn tömte a fejét. Idilli hely, nemkevésbé idilli ló-otthon... Megérkeztünk.

Soha nem hittem volna, hogy Natos, (a mûfordító, az intellektuális humorú, nagyszájú, szeretni való, kötekedõ rohadék...) egyben remek háziasszony is. Nem engedi ám, hogy segíts, nyüzsögj a konyhájában, lenyom egy fotelba, és ott kell terpeszkedned, míg õ megterít, feltálal. Ráadásul jókat fõz, és hihetetlenül kreatív szakács.
Igaz, amikor a második fogás - egy hatalmas jénai tál rakott káposzta - tetején a megpirult utolsó réteg tejfölös öntettel - felkerült az asztalra, nem lehetett mindjárt nekiesni, mert Kata nem találta a "kiszedõ lapátot" vagymit. Fecó meg is jegyezte, hogy ez kész szadizmus, odateszik az ember orra alá azt az illatos-guszta valamit, aztán direkt eldugják, amivel merni lehetne belõle... Kikkinek halványan derengett, hogy valamit "csinált vele" az udvaron de nem tudja hova tûnhetett... Én feltaláltam magam, (mert nem bírtam tovább) és míg a háziasszony keresett más mericskélõ alkalmatosságot, egy villával apránként szedtem a tányéromra, mer' ügyes voltam, meg ugye én is kreatív (és nagyon éhes).

Jól elbeszélgettünk, aztán Fecó meghívást kapott egy tereptúrára, méghozzá Gojkoval (nem csodálom, hogy elõször zavarba jött, hisz tudjuk, Kata nem kínálja fûnek-fának a lovát). Tanácstalanul nézett végig magán, miben is jött... Jól van, a wesco csizmája rajta van, farmer, polo... végülis... ha tényleg megbíznak benne, és úgy itélik meg, hogy õ és Gojko alkalmas kettõs egy Bakonyi kis túrára...hát rajta!

Széles vigyor váltotta fel a tanácstalanságot, szemében a kaland vágya, a "próbatétel" izgalma. Válogattak a nyergek közül, volt egy takaros angol nyereg is, (Fecó életében 10 percet ült w.nyeregben, azután kimondta: - Jóvan, ezt akkor el is adhatod! ) de mégis valamiért a Puskás-nyerget választotta. (Ha kaland, legyen hát kaland!)

Kata felnyergelte Gojkot, Fecó fejébe nyomott egy mulatságos fehér kalapot, és márisELINDULTAK , nyomukban Bori-kutyával, aki - mint megtudtuk - a terep-túrák örökös kísérõje.

Mi Katával kocsiba szálltunk, hogy majd az elsõ helyen, ahol felbukkannak, meg tudjam örökíteni a történéseket.
Éppen odaértünk, s MÁRIS FELBUKKANT a két lovas a messzeségben.

Aztán õk ketten birtokba vették a vadregényes tájat, mi pedig Katával elindultunk egy másik irányba (ahol majd állítólag megint összetalálkozunk velük... )

Gyönyörû, varázslatos, megejtõ szépségû táj ez.
Ha belépsz ide, egyszerre fog el a vad ujjongás, és a csendes szemlélõdés vágya, mindegy, hogy felvidulni, vagy elmerengeni akarsz, a varázs hegyek- és völgyek tárt karokkal várnak, bármilyen hangulatodban. És gyógyítanak. Esküszöm, gyógyítanak! Jó, lehet, kell hozzá egy barát is, aki elhatározza, kiszekál depis gubódból, egy vágyódás, remény, hogy ez a nap akkor is szép lesz, ha cigány purdék potyognak az égbõl... de aztán a többit elvégzi MAGA A BAKONY .

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem az olyan tág, szabad tér, aminek hátterében szelíd hegyormok lapulnak, már önmagában katarktikus élményt ad. (Azt hiszem, nem tudnék az Alföldön élni.)
Erre mifelénk is vannak szép mezõk, hatalmas erdõségek, s nem véletlen, hogy annó (20 éve) ezt a Somló alján megbúvó kis falut választottam otthonomul. A Somlónak is van egy sajátságos, titokzatos, varázslatos (mondhatnám misztikus) atmoszférája, de a bakonyi hegyek-völgyek váltakozó derûje, a gyógynövényektõl hemzsegõ, hatalmas fennsíkok üdesége felülmúlja az "én hegyem" egyetlen nagy "tetõ-rétjét" (ahova hosszú, meredek út vezet, és ahova nemmellesleg én már csak akkor tudnék felmászni, ha valaki hátulról véges-végig tolna... :( ).

Amikor elõször kiszálltunk a kocsiból, szinte a lélegzetem is elakadt. Olyan volt a táj, mintha egy berendezett szinpad várna, hogy táncra perdülj... Tudtam is volna, ha nem lettünk volna mindketten gumicsizmában , bár ez Natost nem zavarta, megadta magát a fennsíknak, aztán jó messzire elsétált, és valami történhetett vele "ott lenn", mert visszafele jövet valahogy más volt a mosolya... élettelibb, teljesebb, felszabadultabb...

Engedtük, hogy átjárja a lelkünket a hegyek friss fuvallata, az illatok, a zene, melyet a csend és a madárcsicsergés harmónikus, tökéletesen komponált mûvé alakított.

Két dolog zavart ebben a meditációs hangulatomban. Az egyik, hogy (szigorúan szerintem!) Kata egy õrült, életveszélyes ember, ha autóba ül, raly-pályának véli az ismerõs vidéket, és lehet, hogy a mutató leparkolt a nullán, én mégis úgy éreztem, 120-al söprünk hegyrõl le, völgybõl fel...
Nem tehettem mást, megadtam magam az "egyéletem-egyhalálom"-feelingnek, és szétröhögtük az agyunkat "száguldozás" közben. (DILIRÉGIÓ, 7411. üzi)

Egyszer még TALÁLKOZTUNK
Kikkiékkel, (jóvan, legalább élnek még...) aztán - mert kíváncsi voltam az Álomvölgyre - , Katának több sem kellett, elrakétáztunk Borzavár felé.

Már úgy éreztem, órák óta ralyzunk árkon-bokron keresztül, és aggódtam kicsit, mi van velük. Végre hazaérvén - láttam, hogy üres a karám, és felturbózva kezdett dobogni a szivem. Fecó (két hónapos lótanulással maga mögött) egy számára ismeretlen, fiatal lóval, idegen tájakon, idegen nyeregben... és már mikor elmentek...

Nem találtam a helyem. Elindultam arra, amerre kilovagoltak. Szedtem egy csomó virágot, idõztem Natos-lóval a karámban, aki türelmetlen nyerítéssel hívta társait, bóklásztam vagy fél órát... õk még mindig nem jöttek.
Elindultam vissza, mikor egyszer csak meghallottam Bori kutya lihegését a hátam mögött, vidáman ugrált körbe, s mögötte a messzeségben végre megpillantottam a két férfit...
HAZAÉRTEK 1.
2.

Lenyergelés után kiderült, hogy GOJKO egy jólvevelt, megbízható, jóindulatú, élettel teli, ( turbó) lovacska, akivel egy álom volt a csaknem két órás terep-túra, Fecó teljesen beleszeretett. Hazafelé végig róla és az egész csodálatos útról, meg Kikkirõl, az õ Jágo-járól áradozott, meg arról, mekkora önbizalmat nyert ezzel a felkínált lehetõséggel, hogy kipróbálhatta magát, hogy bizonyságot nyert sokmindennel kapcsolatban... )

Aztán még elültettünk egy csomó fát-bokrot, gyógynövényt, amiket itthonról vittem Katának, (reménykedve, hogy a napokban leesett tengernyi csapadék segít a megeredésben), vele meg kivágattam a karámban "viruló" CSATTANÓ MASZLAGOT (pedig ez volt az egyetlen növény, amit nem legeltek le a lovak... ), aztán szelíd erõszakkal szétválasztottuk a két beszédbe belemelegedett fiút, hogy elbúcsúzhassunk.

Megint egy gyönyörû emlékkel több, amit eltehetek a többi szépség közé, ami feltöltött friss energiákkal, és amire mindig jó lesz emlékezni.

Edited by Ágimam, 2007 augusztus 14. - 20:00.