5186 válasz a témához

[lilith]

ennyi telt tõlem a többi elmosódott...

[meggyes]

hasonlokepp erzek.

[don quihote]

A hír, igazából nem hír, csupán annyi történt, hogy 5 Gidrán sportló megkezdi a military kiképzését angliában.

A jövõ héten pedig, utánuk megyek. :yeah:

[Mézszín Sörény]

Úgy rémlik, ott is van internet. Ugye lesz aktuális és friss-meleg-ropogós beszámoló?

[Csapos]

Ma a régi dabasi úton mentem Silverádóba, az út nem a legjobb minõség, de gyér a fogalom lehet repeszteni. Az út mellet munkások csíkos mellényben "serénykednek". Tovább robogok elvezem a szép napsütést, illetve élvezném olyat láttam mint még soha. Útszélén egy alak feket csuklyás felsõben támaszkodik egy kaszára!!! Waze a halál!!!! Önkéntelen is fékeztem.... merdet szemekkel bámultam, tuti elfehérdetem. Mi a retket csináljak meg kell állni, vagy csak stoppol, vagy jön más azt várja..... Erre a háta mögé nyúl elõveszi a fenõkövet, húz a pengén kettõt és kaszálja tovább az árokparton a gazt! Bazze, beszartam, hogy engem vár! szerk. mé mindíg a hatása alatt vagyok

Edited by Csapos, 2007 május 7. - 21:13.

[Kriszti2]

Csapos! Biztos várt valakire, de amikor meglátta, hogy te jössz inkognítóba vonult, mert sejtette, hogy erre a fuvarra csak ráfizetne .

[Csapos]

Napokban kellett egy jegyzõkönyvet írnom. Igyekeztem tényszerû lenni. Tavaszi napsütéses vasárnapon történt ez az eset. A napsugarak átsütöttek a terminál üvegtetején és próbára tették az Illy kávézó saját jogtulajdonát képzõ pult hûtõrendszerét. A sütik valamelyest eltekintettek szigorú formájuktól és a párizsi csúcsok is pajkosan összeborultak, mintegy megpihenve egymás vállán. A személyzet napi munkáját végezte a vezetõség vizslató szemei által felügyelve. Összehangolt, igazán jól irányított csapat benyomását keltették a vendéglátáshoz is értõ reptéri látogatókban. Na ekkor jöttek meg a katonák. A dolgozók szeme sem rebbent a tömeg láttán. Az amerikai állampolgárok, akik hazájuk szolgálatában állnak, úgy özönlöttek ki a fotocellás átjárón, mint anno, Mózes kollégám a népével a Vörös tengeren. Gasztronómiai érzékük most sem csalta meg a hazájuktól távol szolgáló állományt, mert a szomjukat nálunk oltották. Kávékészítményeket is hozzáértõ módon választottak. Ez a tény is csak tovább erõsítette bennem, a szimpátiát irántuk. Ezekben a pillanatokban feltûnt egy mellényes alak, aki eme idilli képet semmibe véve, a katonákat audio-vízuálisan az emeleti étteremnek csúfolt egységbe irányította. Reagálni sem volt idõm mert az ördög már tovább is lebbent,kénes szagokat hagyva maga után.A dolgozók döbbenten tekintettek egymásra és nem értették az esetet. Én sem. Vezetõmnek azonnal, mintegy ló halálában jeleztem is az eseményt. Mindketten a mellényesördög keresésére indultunk, aki a szolgálati átjárón próbált távolodni a helyszínrõl. Melyen a tettekre éhes személyzet várakozott. Megtaláltuk. Elmondta miközben a patáslábával kapart egyet-egyet, hogy a fenti egységben egy elõre rendezett étkezési csomag várja a sereget. Az önmagukra is igényes gurman hadi alkalmazottak nem éltek a felkínált lehetõséggel és visszatértek a kft bérleményébe fogyasztani. Néhányan egyenruhában voltak, de nem mindenki élt a sereg által finanszírozott ruházati cikkek viselésének lehetõségével. Ez a cselekmény részleges forgalom kiesést generált. Midõn a katonai csapatok távozni kényszerültek, úgy az idõ is szomorkássá változott, talán még az esõ is csöpögött. Erre már nem emlékszem pontosan.

[don quihote]

Ezek az amcsi katonák tegnap az I-es terminált is elfoglalták. Majdnem lekéstem miattuk egy fontos megbeszélést. Nade, Csapos, Te a II-esen vagy! Nem? Oszt, amikor elmennek az L-1011-es Tristárral, csak úgy remeg a föld. :yeah:

[Csapos]

nem, a TI-en vagyok

[don quihote]

Namajd akkor időnként megsasollak, ha arra járok. Az olvadt Rigójancsit nem szeretem.

[chyki]

Mai nap lovaglás überfantasztikus, nagyon jól ment, kis terep Kaposdada-Petörkei tó ott egy kis kávézás.... majd megfulladtam mert Atis kivette a kanalat a csészébõl miközben ittam, leittuk az asztalt aztán gyõztem visszacsenni a kanalat, de sikerült a kiszolgáló kiscsaj legnagyobb örömére (mondjuk rá már akkor rájött a szívbajt amikor be akart jönni velem a kocsmába....) Hazafele a Tokaji erdõben egy autista fiú és egy hallássérült lány szüleinek kérésére megálltunk és felültek,nagyon jó volt látni ahogy megnyílnak a lovon, Ati pedig fantasztikus módon sztem érezte kik ülnek rajta mert egy terápiás lóhoz képest is lassúra váltott..... Az autista fiú idegenekkel abszolút nem, sokszor még a családjával sem kommunikál, Atison teljesen megnyílt, mondta merre menjünk, ha kértem dícsérte a lovat etc.... szóval ez tök jó volt. Eddig király is volt a mai napom, haza, lemosom lábait, végigpucolom, visszaengedem legelõre, ott megy az ökörködés, eltaknyol... mérgében rárúg a kutyára, még röhögtem is rajta.... Este jönnek fel a legelõrõl, furán jön fel a lovam... végigfogdosom, hát megérinteni sem engedi a! hátsó combját.... ujjé. Meglássuk mit hoz a holnap.

Edited by chyki, 2007 május 12. - 20:47.

[hintaló]

Szerencsém volt még a tél végén néhány hetet eltölteni Costa Ricában és Nicaraguában. Bár az utazás célja nem a lovazás volt, egy-két órácskát azért ültem lovon amolyan turistás módra, ezekrõl most beszámolok.
Nicaragua:
Feltûnõ, hogy ott alapból mindenki kötõfékkel lovagol és mindennapi feladatok megoldásának eszköze a lovaglás, a szállítás lóerõkkel teljesen megszokott. Sajnos nem nagyon mertem ismeretlen embereket fotózni, meg nem is mindig volt nálam a gép. De volt olyan, konkrétan az Ometepe-szigeten, vásárnapkor, hogy az úton szinte kizárólag málhás lovasok, öszvérek, ökrök, tehenek mentek, hihetetlen felkötözésekkel, kordékkal – és ezek voltak az alapjármûvek, mi voltunk a kuriózum a kisbuszunkkal. A tehén hátára is ugyanúgy felültek, mint a lóéra, szemmel láthatóan az volt a lényeg, hogy eljussanak A-ból B-be. Olyan volt, mintha visszacsöppentem volna egy száz évvel ezelõtti Magyarországra. Az út szélén csak simán szabadon, mindenféle kikötés, megkötés nélkül legelésztek lovak, a kikötõ mellett is csak úgy, bóklásztak a parton. Az egyik szálló kapuja mellett, ahol az éjszakát töltöttük, ott kukázott tök szabadon két ló a lehullott kókuszdiókból falatozva, mintha csak kóbor kutyák lennének, sajnos nincs róluk kép. Persze az útviszonyoknak köszönhetõen (fõleg földutak) nincs se nagy, se gyors forgalom. A lovak kisebb méretûek, és sokszor nagyon soványak . Gyakran mennek passzban .
Elõször Dél-Nicaraguában volt alkalmam lóra ülni. Ott, a szigeten 4 dollárért egy órára egy turistákat lovagoltató istálló ügyfele lettem. Meg se kérdezték, hogy tudok-e, és mennyire, lovagolni, ha fizetek, mehetek terepre. A lovászfiú, Efraín, alig tudta a körkarámban megfogni a kiszemelt lovakat, amelyek felnyergelve várakoztak esetleges lovasaikra. Nem mutattak túl nagy menõkedvet a 30 fokban és 60 %-os páratartalomban. Mivel nem volt más jelentkezõ, kettesben a vezetõvel mentünk ki. Én egy Crucero (tengerjáró, angolul cruiser) nevû lovat kaptam a paso fino fajtából (sajnos nincs róla kép), és mikor felszálltam, megjegyezték, hogy ezek szerint már ültem lovon. Na, gondoltam, olyat is kivisznek, aki elõször ül lovon? Én is kötõfékhez rögzített szárakat kaptam. Aztán elindultunk banánültetvényeken át egy tengerszemhez, közben poroszkáltunk (életemben elõször ültem poroszka lovon, tényleg nagyon kényelmes, és elhiszem, hogy a középkorban a hölgyek számára kifejezetten ezt a jármódot ajánlották), hallgattuk a bóbitás szarkák kiabálását és morpho lepkék szálldostak mindenfelé. A vezetõ srác elmesélte, hogy általában nem nagyon tudnak lovagolni a jelentkezõ turisták, és ezek az automata lovak pedig csak mennek a vezetõló után, nem csinálnak lehetõleg semmit. Tényleg elég fásult volt Crucero. Én mondtam, hogy azért szeretnék vágtázni is, és egy földúton kényelmes rövid vágtát mentünk. Egy szépséghibája volt csak, hogy a madzaggal rögzített kengyeleim közül a jobb oldali szétcsúszott menet közben. Amit aztán valahogy összecsomózott a srác. Hát ahhoz képest, hogy itthon gondos kengyelállítás és kobak nélkül nem szállok lóra, itt a „vad-délnyugaton” egy baseball-spkám volt az össz-védõfelszerelésem, az is csak a nap ellen… Kb. ilyen állapotú nyeregben ültem. Aztán lementünk a Nicaragua-tó partjára (amely a Balatonnál tízszer nagyobb és az egyetlen hely, ahol édesvízi cápák élnek) és megeresztettük a lovakat a fövenyen – hát Crucero olyan boldog volt, hogy végre vágtázhat, de persze nem volt kondija, és hamar elfáradt. Mondta is a srác, hogy „nagyon jól” lovagolok – nyilván ezalatt azt értette, hogy tudtam vágtázni, és a kengyel változó hossza sem probléma. Szóval nagy élmény volt. Csak azt nem értettem, hogy miután folyamatosan spanyolul csevegtem a sráccal, miért ragaszkodik ahhoz, hogy egy-két angol kérdést is feltegyen - nyilván büszke volt arra, hogy elkezdett angolul tanulni, és lassan artikulálva megkérdezte, szinte hallottam a fogaskerekeket a fejében: How is your country? Mert oké, hogy beszélgettünk, hogy ki milyen nyelvet mennyire tud, meg hogy milyen nyelven beszélõ turisták jönnek, de ha egyszer megállapodtunk a lingua francában, miért pont velem akarja gyakorolni ezután az angolt is… De persze válaszolgattam neki, hogy örüljön.
A nicaraguai városokban sok fogatot látni, pl. turistáknak szólót Granadában vagy munkafogatot a vályogvetés segítéséhez is. Sajnos nem értek a témához, de a képeken nyilván felfedezhetõk helyi jellegzetességek.
folyt. köv. C.R.-val

[hintaló]

Tehát Costa Rica:
ott elõször a Csendes-óceáni partvidékre érkeztünk, ahova sajnos egyébként is a legtöbb amerikai megy turistáskodni. (C.R-t egyébként emiatt Gringolandnek is hívják) és az árak itt voltak a legmagasabbak, magyar színvonalúak. Egy igazi, turistaipari lenyúló mestert sikerült kifogni a Kócsagparton. A szálláshoz jött a saját lován és egy vezetéklovon, amit nekem szánt. Nem érdekelte, hogy eddig ültem-e lovon, eldarálta, hogy ha jobbra húzom a madzagot, jobbra megy a ló, ha balra, akkor balra, ha gyorsabban megy, mint szeretném, húzzam mindkettõt egyszerre, és üljek „nyugodtan” a nyeregben. Hát sajátos oktatás volt, de azt mondta, õ mindenkit és nagyon gyorsan megtanít lovagolni. A lovamat Bellezának hívták, ami szépséget jelent magyarul – mindenki eldöntheti, illik-e rá. A fickó azt mondta, tíz lova van, és abból csak kettõ van zablára belovagolva. Egy kint élõ srácnak megtetszett az egész lovaglás-téma, és elkunyerálta a fickó saját lovát – így kettesben a tengerparton bóklásztunk, de a vezetõ figyelmeztetett, hogy ne „futtassuk” a lovakat, mert aztán majd nem tudjuk megállítani. Persze mi vágtáztunk, de csak módjával. A srác lova nagyon húzott be a mangroveerdõ felé a hullámok miatt, a srácot pedig elmondása szerint soha nem tanították lovagolni, csak egyszerûen felültették, azt jiháá. Tõlem tudta meg, hogy a lovak képesek bakolni, ágaskodni lovas alatt is, és le lehet esni róluk. Azt hitte, olyan, mint a bicikli, hogy max. borulni lehet vele… Aztán mikor visszajöttünk, a vezetõ, akivel elmentem egy rendes naplementébe vágtázós-óceánparti giccslovazásra, miközben majmok rikácsoltak és keselyûk köröztek, szóval a vezetõ azt mondta, két napja fogta be a saját lovát a ménesbõl és kezdte belovagolni. Még jó, hogy nem volt semmi gond, amikor a srác ült rajta. Mivel a vezetõ gringának (fehér amerikainak) nézett, hiába mondtam, hogy max. macha vagyok (macho/macha a fehér külföldi, nem latin), és nem úszom a pénzben, mégis le akart vágni kétszer annyi dollárra amiatt, hogy más is lovagolt, és hogy – noha elõzetesen megállapodtunk, hogy másfél órára megyek terepre, õ nem szólt, mikor forduljunk vissza, így majdnem két óra lett belõle – túlléptük a keretet. Én csak kis felárat voltam hajlandó fizetni, jól be is sértõdött. Mindegy, egyhamar nem fogok megint arra járni…
Aztán továbbutaztunk, keresztül a hegyeken, ahol lovas pásztorokkal találkoztunk és segítettek útbaigazítani minket (felhívom a figyelmet a helyre kis hurokra a ló füle mellett, sajnos a tehéncsorda nincs rajta a képen). Egy kikötõvárosban lovas rendõrt is lencsevégre kaptam, és falovacskákkal biztosítják a jövõ nemzedékben az utánpótlást. Láttam westernszerûbben felszerelt lovakat is várakozva lovasaikra (ahol még kobakokat is láttam!).
Utolsó lovas élményem az Atlanti-óceán partjánál, már a karibi életérzéssel átitatott lovazás volt. Már azzal kezdõdött, hogy amikor a nagyképûen irodának nevezett viskóban befizettem a lovazást, közölték, hogy akár most is indul egy túra két lovassal, és csatlakozhatom. Itt megint belefutottam a nyelvi mizériába. Az üzemeltetõnek karibi angol volt az anyanyelve, amely mutatott némi diszkrepanciát Shakespeare nyelvével, és ugyan beszélte a spanyolt is (azaz a Costa Rica-it ;) ), de úgy gondolta, külföldi nem beszélhet spanyolul, pláne nem jobban, mint angolul. Na mikor ezen felülkerekedtünk, megkérdezte megdöbbenésemre, hogy mióta lovagolok, és hogy vágtáztam-e valaha és most akarok-e. (mint késõbb kiderült, mert a lovat egy egészen minimális szinten lovagolni is kellett, nem csak utazni rajta). Ekkor két dolog történt. Kiderült, hogy a tényleges istálló innen kb. 800 méterre volt. A másik, hogy egy gyönyörû félvér srác a viskó oldalában zuhanyozott egy napra kitett hordóból kifolyó víz segítségével (szakasztott úgy, ahogy a Balaton-felvidéken is tapasztalható). A két dologból pedig az következett, hogy a srác felajánlotta, hogy elvisz biciklivel. Így aztán ráültem a vázra és õ pedig azonmód vizesen eltekert velem a lovardáig (õt nem irigyeltem, de magamat annál inkább ). Na a lovardában már lovon ült a két lány vendég, strandpapucsban és sortban. Nem sok jót néztem ki belõlük lovaglás terén, de hát ne ítéljünk elhamarkodottan. Elindultunk egy gyors felszerszámozás után (így rögzítik a hevedereket) és mászkálgattunk a tengerparton. A két amerikai lány semmit sem konyított a lovagláshoz, de az automata lovak itt is mûködtek. A vezetõ (akivel szintén tisztáznom kellett az angol-karibi angol-spanyol-latin-amerikai spanyol-magyar vonalat) átvitte a csapatot egy kis patakon, ami az óceánba ömlött, és egy kicsit kiöblösödött. Na itt mindegyik ló le akart feküdni, és elõször a két lányé tette meg, aztán, mivel a vezetõ a lányok lovaira figyelt, az övé is. Az enyém szintén próbálkozott, de megoldottam. Aztán mondta a vezetõ, miután mindenki feldolgozta az eseményeket, hogy itt vágtázhatok, és el is indultam, de az egyik lány lova szintén megtetszett a dolog és ugrott egyet-kettõt, nem volt vészes, de minthogy a lánynak nem volt rutinja, lepottyant a homokba. Én is rögtön megálltam, de nem történt az ijedtségen kívül semmi baja. Újra megindultam, jóval nagyobb távolságra a többiektõl, és nem volt semmi – amíg vissza nem érkeztem, mert az említett lány lova megint bakolt, amikor látta, hogy lehet örülni a másik lónak (pedig már csak poroszkáltam már akkor), a lány megint leesett – és nem is szállt vissza, otthagyta az egészet és elment. A tengerparti vágtázást viszont kimondhatatlanul élveztem, a lovacska testsúlyra szépen reagált, nagyon klassz volt. A többiek lépésben és meg fel-alá örömlovaztam körülöttük. Jó volt, na. Már régen ki akartam próbálni ezt a hullámokban vágtázást, és én úgy vagyok a régóta várt dolgokkal, hogy sokszor csalódom amiatt, mert túl magas elvárásaim lesznek, de most nem így történt, hál’istennek. Éljenek a Puerto Viejó-i lovak (is)!

[Rosinante]

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon tetszettek a beszámolók, köszönöm. (És továbbra sem fogok abba a dilemmába kerülni, hogy szeretnék-e pölö Costa Ricában ló lenni... )

[BoKa]

Hintaló!! Vazze! Nem szégyelled magad? Ilyen élmények, és még képeket is betesz :grrr: :yeah: :kocc: És különben is!! Hol a kép a zuhanyzó félvér srácról? :mad:

[zapolya]

Nagyon jó volt olvasni! Kár, hogy ritkán írsz...

[chyki]

Köszönjük a beszámolót!! ( de az a zuhanyzós kép tényleg felkerülhetne... )

[igazi lóbarát]

Hintaló! Nagyon klassz volt olvasni, de nem látom a képeket. Lécci-lécciiiii... nagyon kíváncsi vagyok. Bocsi, már látom is! Gyakrabban írjál! :yeah:

Edited by igazi lóbarát, 2007 május 16. - 14:04.

[hintaló]

Örülök, hogy tetszett a beszámoló. Még az jutott eszembe, hogy pont a hazautazás napján jelent meg címoldalon a Nación nevezetû ottani országos (sõt, asszem, régiós - persze a nyelv miatt könnyû) napilapban, hogy a Costa Rica-i lovak tenyésztése és eladása milyen sok bevételt és presztízst jelent az országnak. Jó lenne, ha egyszer egy magyarosrzági napilapban is olvashatnék arról, hogy évrõl évre 10 %-kal több lovat tudnak külföldre is eladni a hazai tenyésztésû lovakból. (Egyébként a C.R.-i ló a cikk szerint a spanyol ló (pura raza espanola) és a criollo keresztezése.) Legalább volt mit olvasgatni az alapból 3 órás késéssel induló repülõre várva a terminálon.

Sajnos félvér fiúkról fotókat nem tudok prezentálni, mert mint írtam, nem erõsségem az emberek fényképezése, de ha lehetõvé válik az egyéni, képes memória megosztása, az elsõk között lesz, amit közkinccsé teszek .

[Csapos]

Baromira untam magam a kocsiban. Mandarin mellettem aludt, én meg unatkoztam. Feltaláltam magam Hátul nem jött senki, övek bekötve, gyerünk.... Sikítva-ordítva állóra fékeztem az autót! Mandarint ha láttátok volna, hogy ébredt..........

[maugly]

Genyóó!!

[don quihote]

Ma egész nap a TücsökA féle lovas családi napon voltunk, délután pedig a Délpesti találkozón. Nagyon jó volt az egész nap, de nem ezt szeretném most megírni. A délelött folyamán jött a hír, hogy érkezik egy ló, aki a díjugratásban fog indulni. Mondták a nevét, és a szívem nagyot dobbant. Azt hittem rosszúl hallok, de mégis igaznak bizonyult a dolog. Jobban vártam, mintha a világ legjobb ugró lova érkezését jelentették volna be. A paci megérkezett és õszintén meghatódtam. Szép szál lólegény állt elöttem a kislány lovasával együtt. Elötte még sosem láttam, de egy nagyon kedves, aranyos pacit ismerhettem meg benne. Elindult a verseny és ez a sötét pej herélt nagyon jól ment végig a pályán. Elérkezett az eredmény hírdetés ideje is. A hangos bemondó a következõt mondta: harmadik helyen végzett, és ezért a sárga szallagot kapja, Nagy Dorina. Az ö lova, akit a vágó elöl mentettünk meg egy páran. Ilyenkor nagyon jó érzés az a tudat, hogy érdemes volt mindent elkövetni a megvétele érdekében, pedig nem volt könnyû az eset. Biztos sokan emlékeztek még a szervezés bonyodalmaira. És, hogy ki ez a ló? Hát a LEVENTE.

[chyki]

:yeah:

[Filly]

Múlt hét kedden agyilag zokniság és teli hócipõség okán közöltem a fõnökömmel, hogy másnaptól szabin vagyok. Szerdán még elintéztem néhány ügyesbajt, majd délután felhúztam a Bakonyba, Porvára, ahol Natos, Kikki és Amatõr örömmel fogadott (ezek se normálisak ). Egybõl fel akartak tuszkolni valami lóhátra, hogy Natost elkísérhessem az aznap megszerzett Puskás-nyergének kipróbálására, de hevesen tiltakoztam, mondván, aznap kizárólag a sört és bort rejtõ hûtõ, kerti pad és tábortûz háromszögében vagyok hajlandó mozogni. Szerencsére megértették helyzetemet, így õk keltek útra, kemény fél órás sétaterepre Épp kezdtem ellazulni, amikor beállított ExHunter, majd Sheriff is, de addigra már az expedíció tagjai is visszatértek. Kikki valami istentelenül finom zöldségegyveleget és pulykahúst sütött a tábortûzön. Némi vörösbor mellett jól bekajáltunk, közben nagyot beszélgettünk. Majdnem éjfél volt, mikor Sheriff és ExHunter távoztak, de mi még pár órát nyomtuk a világmegváltást.

Másnap viszonylag korán keltünk, mert elhatároztuk, hogy átlovagolunk a Bakonybél melletti Pinto Farmra, ami cakkumpakk 40 km-t jelentett aznapra. A három lóra 4 lovas jutott volna, de Natos nem túl régi csigolyarepedéseire hivatkozva meleg szívvel átadta nekem Gojkót (aki nem mellesleg Walker évjárati féltesója), sõt, még azt is megengedte, hogy betörjem a vadiúj nyergét Hihetetlenül gyönyörû a bakonyi táj! Több fotó nem is nagyon készült a túrán, mert Kikki mindig elfelejtette elõvenni a fotómasinát... Irgalmatlanul meredek lejtõkön és kaptatókon mászkáltunk, egy patakon oda és vissza is vagy 10x átkeltünk, nem is akárhogy... Igazi vadregény mindenhol... Még fahíd is volt. Ugyan szerettem volna, ha legalább valakinél van nyeregtáska némi ivóvízzel, de a fiúk aszonták, hogy nem terhelik szegény lovakat ilyesmikkel. Úgyhogy az a patak igenis nagyon jól jött néha.

A Pinto Farmon kicsaptuk a lovakat legelni, és mi is pihiztünk egyet. Fantasztikus az a hely, elképesztõen gyönyörû! Alig szusszantunk egy órácskát, már indultunk is haza. Leginkább azért, mert az elsõ dolog, amit Amatõr, leghátul lovagolva, még a túra elején elhagyott, a térkép volt, és visszafelé a fiúk nem voltak teljesen biztosak az útvonalban. Ekkor mintha egy picike kis vészcsengõcske szólalt volna meg a fejemben... Hamar beigazolódott félelmem, mert a rövidebb út megtalálása valami elképesztõen nagy dzsindzsában történt. Már épp kezdtem morgolódni, hogy ezt nagyon utálom, amikor fogalmunk sincs, hol vagyunk, és most fogunk a legjobban eltévedni, amikor Kikki értetlenül közölte, hogy de hát itt van az út négy méterre! És ami a legmegdöbbentõbb, hogy tényleg ott volt... Innentõl már majdnem lazán ment minden. Bár volt egy hegy, amit gyalog másztunk meg, annyira meredek volt, kímélni kellett a lovakat. Kétszer haltam meg fölfelé... Késõbb, az otthoni térképen beazonosítottuk, hogy az az Öreg Kerülõ Hegy volt... Nevébõl fakadóan, gondolom, minden gyakorlott, épeszû vándor megkerüli azt a hegyet, csak nekünk kellett átmászni rajta... Közben végig mellettünk dörgött egy vihar, sõt, határozottan közelítettünk is felé, de olyan hihetetlen szerencsénk volt, hogy egy szem esõ sem cseppent ránk (errõl viszont én tehetek: reggel egyetlenként kötöztem fel az esõkabátomat a nyeregre... ) Egy hihetetlenül csodálatosan fantasztikus nap végén alig kifáradva értünk haza, hogy aztán hajnalig újra elmerüljünk a világmegváltásban, ja, meg a névnapozásban.

Másnap még felültem egy kicsit Gojkóra, hogy "pályán" is kipróbáljam õkelmét. Natos igazi profiként fotózta a lényeget

Csodálatos volt ez a pár nap! Legközelebb muszáj Walkert is vinnem...

Ja, Kikki igazi túravezetõ. Nem stresszelt be engem azzal, hogy részletesen elmondja, mily veszedelmek (majdnem függõleges meredekek, árkok, patakok, fahidak, ...) várnak ránk, mindig csak az épp következõ eksönre hívta fel a figyelmem, alig egy perccel annak beköszönte elõtt. Mondjuk, az utolsó, ami visszafelé a tanyától alig 300 méternyire volt, már kissé rosszul esett Ekkor mondta Kikki, hogy "te mehetsz tovább az úton, de itt még van egy árok, amit gyakorolni szoktunk". Ja, aznap a 47. árok volt... Nem baj, azért szép nyugisan gyakoroltunk még azon is...

[sheriff]

Tényleg szép a bakonyi táj. Ez különösen az 5. és 6. képen érhető tetten. Örülök, hogy jó volt nektek. Bár amikor szembesültem vele, hogy milyen kutya jó dolgotok van miközben nekem az igát kell húznom inamszakadtáig, akkor kicsit varázsoltam, meg táltoskodtam, hogy mosson el titeket egy közepes tornádó. De sajnos nem jött össze.

[Natos]

LÁBJEGYZETEK:

Natos, Kikki és Amatõr örömmel fogadott (ezek se normálisak ).*

beállított ExHunter, majd Sheriff is **
Kikki valami istentelenül finom zöldségegyveleget és pulykahúst sütött a tábortûzön. ***

Másnap viszonylag korán keltünk ****
Natos nem túl régi csigolyarepedéseire hivatkozva meleg szívvel átadta nekem Gojkót *****
Ugyan szerettem volna, ha legalább valakinél van nyeregtáska némi ivóvízzel, de a fiúk aszonták, hogy nem terhelik szegény lovakat ilyesmikkel. ******
... már indultunk is haza. Leginkább azért, mert az elsõ dolog, amit Amatõr, leghátul lovagolva, még a túra elején elhagyott, a térkép volt*******

Hamar beigazolódott félelmem, mert a rövidebb út megtalálása valami elképesztõen nagy dzsindzsában történt.********

Másnap még felültem egy kicsit Gojkóra, hogy "pályán" is kipróbáljam õkelmét. Natos igazi profiként fotózta a lényeget **********


Ja, Kikki igazi túravezetõ. Nem stresszelt be engem azzal, hogy részletesen elmondja, mily veszedelmek (majdnem függõleges meredekek, árkok, patakok, fahidak, ...) várnak ránk, mindig csak az épp következõ eksönre hívta fel a figyelmem, alig egy perccel annak beköszönte elõtt. Mondjuk, az utolsó, ami visszafelé a tanyától alig 300 méternyire volt, már kissé rosszul esett Ekkor mondta Kikki, hogy "te mehetsz tovább az úton, de itt még van egy árok, amit gyakorolni szoktunk". Ja, aznap a 47. árok volt... Nem baj, azért szép nyugisan gyakoroltunk még azon is... **********

* tényleg nem normálisak
** örültünk nekik is, diagnózist lsd fentebb (*)
*** mit kell ezen meghatódni?
**** ne röhögtess...
***** milyen repedezések? Konkrétan egy törött, kettõ meg összeroppant csigolya
****** sört kellett volna javasolnod, te kis naiva
******* szombaton délután elmentünk és MEGKERESTÜk a dzsuvában a térképet. És MEGTALÁLTUK!!!
******** Sheriffet és Kikkit össze kéne zárni egy túra erejéig, garantáltan nem látnánk õket pár hétig.
********* Jóvanna...
********** Na, mit gondolsz, hogy repedtem Húsvétkor ripityomra? És kivel? A helyes megfejtõk közt plüssgörényt sorsolunk ki!



Kieg: vasárnap még elmentünk egy magamfajta hikomatnak való lájtos terepre (csak 60 fokos hegyoldalak, gázlók, elméletileg létezõ ösvények, stb...) És amikor az egyik gázlónál kissé bedurcázott a lóállatom, én meg leszálltam, és oda-vissza vezetgettem a kisköcsögöt, a Kiváló Empatikus Nagy Túravezetõ (KENT) pikírten volt szíves megjegyezni: "Filly minden ilyesmin simán (SIMÁN!!!) átvitte..." Na, hát akkor én nagyon utáltalak mindannyiotokat!

Edited by Natos, 2007 május 29. - 19:13.

[Kedd]

Tequila lovamról kiderült, hogy rokonságban áll a vizidisznókkal. Történt ugyanis, hogy a Dunában álldogáltunk hevederig érõ vízben, lovacskám inait hûtendõ. Én elbambulászva gyönyörködtem a víz sodrában, a fények játékában. Tequila úgy tûnik nem volt ilyen romantikus hangulatban, ugyanis õ egy vízben sodródó tavirózsa levelet szemelt ki magának. Arra lettem figyelmes, hogy egyre jobban nyújtogatja a nyakát, majd csaknem beleborultunk a hirtelen mélyülõ vízbe amint lovacskám hódot megszégyenítõ technikával a víz alá dugta a fejét. Kisvártatva boldog pofával, hangosan csámcsogva bukkant fel, pofájában a ZSÁKMÁNY, a tavirózsa levél. Egy ideig kicsit aggódtam, de úgy tünik nem lett semmi baja tõle.....

[maugly]

...Na, mit gondolsz, hogy repedtem Húsvétkor ripityomra? És kivel? A helyes megfejtõk közt plüssgörényt sorsolunk ki!

Vááá, plüssgörény! Kell egy olyan!!! Öööö...Kikki vezetésével, árok-gyakorlaton?

...a Kiváló Empatikus Nagy Túravezetõ (KENT) pikírten volt szíves megjegyezni: "Filly minden ilyesmin simán (SIMÁN!!!) átvitte..." Na, hát akkor én nagyon utáltalak mindannyiotokat!

Mélyen együttérzek. És közben visítozva röhögök, milyen jó, hogy a fõnököm épp megbeszélésen van...

[Ágimam]

Sírok. Örömömben. Nincs ennél jólesõbb, boldogságosabb bõgés... De jók is a boldogság-könnyek...

Ma már pityeregtem egyszer, amikor videora vettem Fecó-párom élete elsõ igazi, naaagy tereplovaglását.

Hát mégiscsak valóra válik az álmunk! Ezért vállaltuk, ezért küszködünk hat éve. Ezért választottuk ezt az utat. A nehéz, gyönyörû, édes-keserû utat.

Szabolcs, (az új edzõnk) ma 8-ra jött, én még gyorsan be akartam fejezni a takarmányos topikban a mondókámat, és mire kimentem, eltûntek.

Hát itthagytak. Pedig beöltöztem én is, felvettem a farmeromat, a nyári wescos csizmámat.
Fecó még rá is kérdezett kifelé menet: - Te is felülsz, szivem? Hát... még nem tudom. Majd odakint eldöntöm.
Kiérve láttam, kikészítette az õsmagyar nyergét Angyinak, de Angyi sehol. Csak Mula árválkodik a szénázó elõtt.
Mivel 9-10 tájban ígérték, hogy érkezik a 30 bála széna, kicsomóztam a szénatároló négysoros madzagjait, és a kb. ugyanabban az idõben érkezõ 5 kocsi földnek is elõkészítettem a helyet.

Aztán azon törpöltem, hogy Fecónak tulajdonképpen ez az elsõ önálló tereplovaglása, egyszeri és megismételhetetlen. Hisz a legutóbbi (tegnap elõtti) úgy zajlott, hogy Fecó ment csak Angyival, Szabolcs végig gyalogolt mellettük, és csak egy kb. 50 méteres szakaszon ügetett önállóan, egyedül. Ha ketten két lóval mentek ki, ez már egy igazi tereplovaglás. Meg kell örökíteni!

Összeszedegettem a "kellékeket" egy kis kosárba. Cigi, kamera, szemügõk, (egy a vezetéshez egy a kamerához ) egy kis üveg ásványvíz (tuttam, hogy rohangászni fogok mámmegen ...) cserekazetta, zsepi, - aztán bevágódtam a kis Fordba megkeresni õket.

Hezitáltam. Találgattam, merre is mehettek, mert közel-távol senki-semmi nem látszott. Mivel úgy tippeltem, hogy a búzatáblás irányba mentek, (és az oda kivezetõ úton van egy jó tízméteres szakasz, ahol ilyen esõk után autóval nem lehet átmenni) leparkoltam a faluvégi sarkon, és elindultam az orrom után.

Felcaplattam a két hatalmas búzatábla közötti úton, és még mindig sehol senki. És ha a hegy felé mentek? És nem lesz megörökítve Fecó élete elsõ tereplovaglása? Fussak vissza a faluba? Menjek a másik irányba?

A közelemben egy hatalmas kandeláber... Vállamra akasztottam a kameratáskát, és felkapaszkodtam a vasakon.

Elõvettem a kamerát, és bezoomoltam a környéket. EKKOR PILLANTOTTAM MEG A KÉT LOVAST.
De hamar el is tûntek a szemem elõl, mert a távoli 8-as út irányába vették útjukat (ez légvonalban innen kb. 7-8 km.).

Aztán sokáig vártam ott, a reggeli, harmatos búzatáblák között, egy villanyoszlopra kapaszkodva... hamarosan rám is telepedett az aggódás. Megfordult az én fejemben mindenféle rosszaság-bajság, hogy mi érhette õket ezen a mindkét ló (és lovas) számára ismeretlen elsõ terepen, hisz Angyi és Herceg, a két együtt felnövõ csikó is életükben elõször mentek kettesben, az öreg Mulatt nélkül. Herceg biztosan megijedt valamitõl, aztán emiatt Angyi is, és valaki leesett, és most ott vannak segítség nélkül... Szabira ráimádkoztuk a lovaglós tökfödõt, de Fecón az sincs. Be ne törje nekem azt a kerek "varázsgömböt", mert megölöm...

Friss, reggeli szél fújt, és éppen ez a szél hozta el felém a hangjukat. Véégre! Vágtázva BUKKANTAK FEL a bokrok közül, aztán ügetésre váltva közeledtek. Azon kívül, hogy végre megnyugodhattam, olyan volt nekem ennek a két lovasnak a látványa, amit semmivel nem cseréltem volna fel. Sem gazdagsággal, sem fiatalsággal, sem semmi egyébbel.Már régóta tudom, hogy nem csak a mennyben, hanem itt a földön is van BOLDOGSÁG, de ezt így megtapasztalni...nagyobb ajándék bárminél.
A szívemben éreztem a párom szívét dobogni, a lelkével az én lelkembe bújt az öröme, felszabadult és boldog voltam én is, AHOGYAN Õ.

Olyan magától értetõdõ és természetes módon kocogott el az orrom elõtt a két ló a lovasával, mintha már századszor tennék. Amikor Calypsoot láttam elõször - két éve - az elsõ terepútról visszajönni a hegy felõl, akkor volt ugyanilyen döbbenet bennem, hogy hova is jutottunk, milyen "komoly" ló lett a mi kicsi csikónkból...

LEKÁSZÁLÓDTAM A VASKONZULOKRÓL, hogy futva-rohanva utólérjem õket. Jó lett volna, ha odaérek ahhoz a nagyon sáros, hosszú részhez, hogyan ügetnek keresztül rajta, de elkéstem kicsit, nem baj, az is élmény volt, hogy a rossz helyen parkoló autó mellett flegmán ellibbentek...

Csodálkozva láttam, hogy nem hazafelé kanyarodtak, (de nagyon belejöttek! ) hanem a hegy felé. Már nem volt erõm utánuk rohanni,(ELÕEDZÉS TEREPRE ) és gondoltam is, hogy nem maradnak már sokáig, ezért csak helybõl, zoommal "leskelõdtem", hogyan alakul a HEGY BEVEZETÕ ÚTJÁN levõ sártócsáknál a túra.
És a két lovacska minden gond nélkül átballagott a sártócsákon. Hát ennyit jelent, hogy kettesben - egymást erõsítve - mennek, a tanuló lovon egy gyakorlott lovas, a képzett lovon egy tanuló lovas...

Hamarosan JÖTTEK IS VISSZAFELÉ, a "nagyfiú" és a "nagylány", a mama okos, drága csillagvirágszálai, a világ két legokosabb, legszebb lovacskája... És a párom! Ahogy fáradtan, de boldogan - és egyre lazábban - üget hazafelé. Katarzis-élmény, elmondhatom.

A hazaút felénél jártak, mikor felbukkant egy öreg nénike, egyik kezében kapa, másikban kis piros vödör. Uffa... Mi lesz ebbõl? Ráadásul a néni mindenáron szóba akart elegyedni velük, a távolból csak annyit hallottam, hogy szabi mondja: - köszönjük! HERCEGNEK NAGYON NEM TETSZETT A PIROS VÖDÖRKE , ezt egyértelmûsítette is egy kis ijedõs félreugrással, de nagy balhé nem volt.
Azt hiszem, megnyugodhatunk. Irányítható, finoman fegyelmezhetõ, napról-napra fejlõdõ, ígéretes a mi "kis" jövõbeli hátasunk.

Amikor bekanyarodtak a telekvégi útra, visszapattantam a kocsiba, egyes-kettes-hármas, már otthon is vagyok. Kamera kikap, fut-rohan a karám felé, hogy a HAZAÉRKEZÉS boldog pillanatai is meg legyenek örökítve.

Hát ezt szerettem volna megosztani veletek! Mindõtökkel, akik figyelemmel kísérték eddigi útunkat, akik bíztattak bennünket, izgultak értünk, drukkoltak nekünk. Az örömömet, az örömünket, azt az érzést, élményt, amin már ti mind túl vagytok, és amire bizonyára örömmel a szívetekben emlékeztek vissza.

Fecó - három hét szabi után - hétfõn újra messzire ostorozza a 400 lovát, messze-Európába, hogy megint csak hetente, kéthetente jusson másfél-két nap arra, amiért dolgozik, amiért felvállalta ezt a vándor-életet.
Az a boldogság, ami most eltölti a szívét, az enyém is. És igyekezni fogok felzárkózni, hogy nyár végén, õsszel már együtt mehessünk. Szabolcs ígéri, így lesz. Rajta nem fog múlni. Én meg majd összeszedelõcködöm magam... Ígérem. Magamnak is, nektek is.

Köszönöm, hogy végig velünk voltatok!

Edited by Ágimam, 2007 június 15. - 22:13.

[tötõ Zsó]

Látod Mam, lehetetlen nem létezik ;) Én tutifixre biztos vagyok benne, hogy nemsokára te is velük fogsz nyargalászni mulatton, és akkor majd más fog futkosni utánatok a kamerával ;)

Edited by tötõ Zsó, 2007 június 15. - 22:49.

[bugir]

Én is gratulálok, és mondhatom teljesen felébresztetted bennem azokat az érzéseket, amiket akkor éreztem, amikor a páromat magam mellett vágtatva láttam az erdõben 2001-ben. Sétálgattunk lovainkkal az erdõben, vágtattunk a tisztásokon, és máshogy láttuk a világot. Mintha a szívem is valami szokatlan helyre költözött volna. Össze is kaparom az akkori képeinket, amúgy is látványos kámpánia lehettünk, én például sokáig ragaszkodtam a bojtos sapkámhoz lovagláskor. Majd egyszer, most messze vagyok. Szeretnélek látni benneteket eggyütt. Az az igazi, egymásnak mutogatni a csodákat, amiket csak lórol látni.

[Ágimam]

Hát, Bugir (akinek azóta már Vitéze van...) ahogy olvastalak, te sem tizenévesen kezdted... Gondolom, akkor átérzed, mennyit jelent ez nekünk. Fecó 43 éves. Én azonban már 55 leszek minnyá... Az öreglányon két éve kezdtem el egyedül lépegetni-ügetgetni, messze nem jutottam a tanulásban, mert nem volt, aki tanáccsal segítsen, teljesen autodidakta módon kezdtem bele. Aztán - ahogy te - leestem én is rendesen, monnyuk nekem csak a farokcsontom repedt, de így is lenyomorított jópár hétre. Aztán egy évet (szinte teljesen) kihagytam. :( Szóval most (egy kézmûtét után) szedegetem össze az összes bátorságomat-akarásomat. Mert megcsinálom. Az tutti!

Edited by Ágimam, 2007 június 16. - 0:03.

[bugir]

Hát igen, bátorság az kell. Nehezen indultam neki újra én is. Nem azután, amit olvashattál, mert az inkább vicces volt, hanem egy teljes testi lelki tramua után. Mégis, amikor otthon vagyok csodálatosakat megyünk Vitézzel, de már csak mi ketten. És a lovaglás pedig társaságban jóóóóó. Elmesélem én az új családomnak milyen szép volt, meghallgatják.

[Fec]

Látom, itt vagy Cally, grat, az idomításhoz meg a sulihoz!

[KwszeEdit]

Én is leírnám eddigi legképtelenebb felísmerésem folyamatát, a lóval amivel dolgozom... Ez a ló engem hülyének néz..... Nem volt egyszerû útja, mire jelenlegi gazdájához került, sok kellemetlenség érte és ez idõ alatt sok rossz szokás rabjává vált..Mégis, szerencsésnek érzem magam, hogy vele dolgozhatok. Kezdetben nem volt egyszerû eset, és az igazat megvallva még most sem az. Elkezdõdött valami ami eddig az õ életében nem volt, nyitottabbá vált, és talán bizalmasabb is. Elsõnek a megállással gyûllt meg a bajunk, majd volt egy kis gondd a jobb kanyarokkal is...Aztán Encõ segítségével megismerkedtünk a híddal, én hiába próbálkoztam vele, valamiért nem akarta megérteni amit kérek.Encõ minden gond nélkül rávette, hogy átmenjenek a hídon azóta sincs semmi baja ezzel a feladattal. Gondoltam háát van ez így, lehet én kértem rosszul...A következõ vízválasztó a fólia volt.Perceken keresztül körözgettem vele a fekete fólia körül, õ persze horkolt, és kigúvvadt szemekkel nézegette a sötét és furcsa hangot adó mûanyagot...Semmiképp nem akart rálépni, hiába próbáltam elõbb szép szóval, majd erõvel rávenni az együttmûködésre...Lassan a lelkesedésem lelohadt, és magamba roskadva tanácstalanul leültem a fólia közepére.Na ebbõl nem lesz ma már semmi, talán majd legközelebb, de az is lehet hogy sosem.Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kószáltak a fejemben, miközben egyszer csak valami a fülemhez ért. Hirtelen fordultam erre a ló felhorkantott.Csak akkor esett le, hogy mögöttem áll.....négy lábbal a fólián!!!Innentõl a fólia sem jelentet gondot többé.. A mi háziversenyünkön sajnos kiderült, minden lónak KELL tudnia hátralépni!!!Na itt ismét gond adódott mert kezdetben semmiféle erre használatos segítségre nem reagált, még a földröl való elléptetés is gondot jelentett.A hét elején azonban valami megváltozott közöttünk. A szokásos ugribugri után odajött, és önmagát meghazudtolva csak rám figyelt.Gyakoroltuk egy kicsit a földröl törénõ eleje és hátulja körüli fordulatokat, majd a hátraléptetést is...Késöbb átmentünk a nagykarámba, ahol Prériõr és Kalifa szintén dolgoztak. Próbáltam kérni a hátralépést a hátáról is, de segítség nélkül nem ment, Prériõr segített elléptetni a lószágot, majd néhány próbálkozás után abba is hagytuk, mert éreztük egyre feszültebb és idegesebb a ló. Ma ismét lenn voltunk a pályán, ismét volt ugribugri, majd földrõl munka, és nagykarámban körök, nyolcasok lovaglása. Ismét elõjöttem ezzel a hátralépés dologgal, és Prériõr nagyon szívesen segített.Én rászóltam, Hátra!majd megtartottam a szárat, áthelyeztem a testsúlyom,és csizmával a megszokottnál elõrébb megérintettem a lovat. Az persze csak állt, bambán, majd mindenfelé akart menni csak hátra nem.Prériõr az állat szügyére helyezte a kezét, így az szépen lépegetett néhányat hátra.Megdícsértük, ismételtük.Így szépen csinálgatta a dolgot, de ha csak én kértem sehová nem ment....már letettem az egészrõl.Nos gondoltam megyünk egy kör tempósabb vágtát, majd ügetünk egy kört és részünkrõl vége a napnak...a hétvégi versenyen a hátraléptetéses feladatokat kihagyjuk...Ennyi.Meg is volt a vágta, de csak ott mocorgott a fejemben a gondolat:- Nem igaz, hogy nem megy hátra!Megálltunk.Szóltam: Hátra! Szár megtart, testsúly hátra, csizma elölrébb pöcögtet..és ekkor elindult, mint aki mindig is ezt csinálta volna....szép, egyenes vonalon hátra.Megdícsérgettem, majd sétáltunk egy kicsit, ezzel befejezettnek is tekintettem a munkát.Nagyon boldog voltam , hogy végre sikerült, aztán amikor leszáltam és a nagy barna szemeibe néztem, végiggondoltam miket is csináltunk eddig együtt..akkor leesett!Ez a ló engem tiszta hülyének néz!!!

[Ágimam]

Elkezdõdött valami ami eddig az õ életében nem volt, nyitottabbá vált, és talán bizalmasabb is.

Edit, ...sztán mégis mit gondolsz, kine-minek köszönhetõ ez? ;)

Látom, itt vagy Cally, grat, az idomításhoz meg a sulihoz!

Errõl jut eszembe, ami az elõzményeket, egyéb körülményeket illeti, sokmindent nem említettem meg, így is eléggé terjedelmes lett.

Tegnap délután felhívtuk Calyt, hogy Fecó megossza vele ezt a friss örömét, és még egyszer köszönetet mondjunk azért, amit tett a lovainkért, értünk. Hülyéskedtünk, hogy "ez a mûsor nem jött volna létre..." meg ilyesmi, de mindhármunk torkát szorította valami. Több, mint két évig járt le Herceghez Gyõrbõl.
Amikor már tudtuk, az élet külföldi vizekre sodorja, közösen eszeltük ki, meg kéne nyerni Szabit a "továbbviteli" ügynek. Az õ jóváhagyása, kikerülése nélkül (letesztelte Szabit ) nem adtuk volna senki kezébe Herceget.
Õ is örül a mostani eredményeknek, megnyugtató a számára, hogy jó kezekben van az õ kis tanítványa (akit nagyon megszeretett az oktatási idõ alatt), és (biztos ami biztos alapon) neki mindig külön elküldjük a videokat, minden egyes fontos történésrõl). Kikérjük a véleményét minden fontos dologban, ha dilemmánk van, õt is megkérdezzük.

És még egyszer - itt is - KÖSZÖNET CALY!

Edited by Ágimam, 2007 június 16. - 11:30.

[Join Up]

Mam :')
Már el is felejtettem, milyen rosszul sikerült a nyelvvizsgám. Legközelebb én videózok
nagyonszeretlekbenneteket