5186 válasz a témához

[Eva]

Na most sikerült elolvasnom, nagyravágyó lennék, ha máskor is szívesen olvasnám a beszámolóját?Köszönöm :yeah:

[maugly]

Igen-igen, én is nagyon szívesen olvasgatnám a gondolatait gyakrabban.

[Ágimam]

Gábor nagyon köszöni a bíztatásotokat!

Edited by Ágimam, 2006 április 12. - 22:19.

[Chilly]

Csikasz,HH,nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!!

[Lóbarát]

Egy kis színes a mai napomról, a lovak szemérõl, a miértek folytonos ismétlõdésérõl, arról, mi történik, ha megáll veled a világ, a Föld nem forog, csak a lovad patáját hallod dobbani, s szíved is ritmusához igazodik....Az ágy úgy dobott ki reggel 6-kor, mint annak a rendje! Lovagolni megyek, megyek, várnak...Éjjel velük álmodtam, nagy lószemek néztek le rám, patáik dobbantak, halk zenét játszottak az éjszaka, édes illatuk álomba ringatott, védtek minden baj elõl.Reggeli már a kocsiban, úton...mert a lovaknak is enni kell. Megláttam azt a hatalmas "kupac" zabot, amit most hoztak...Az abrakos plafonyjáig ért, és az egész termet kitöltötte! A lelkem sírt, kiáltott utána, hogy hemperegj, hemperegj bele, ó az az érzés...De ehelyett csak kezeim túrtam mélyen a rakásba, s az illatát szívtam a szivembe. Örömmel ropogtatta mindenki, végigsétáltam az istállón...Lószemek merednek rám, ki így- ki úgy, az ott kapar, s ideges -na jólvan, senki nem veszi el tõled- az ott fel sem néz, csak a fülét mozdítja felém. Hallom már hátul a két csikós kanca rám vár, pletykálnak, csikóikra ügyet sem vetve... Egy kis jutalom, simogatás, pucolás, fésû... Szemeik barnaságában az anyaság minden izét látni. Kiengedem õket a karámba, végre futhatnak. Csak nézem percekig, szemeikben úszva gondolkodom.... A félelem és a bátorság, mind ott van, ha csikóikkal vannak. Bölcsek, anyák õk, igazán anyák... Nemrég még csak kis bolondosokként futkároztak, aztán ahogy hasuk kerekedett, szemük, arcuk úgy nyúlt, komolyodott. Minden anya ezt éli át. A bolondos csikók megkomolyodnak idõvel, szemem elõtt lepereg ahogy az õ arcuk nyúlik majd, bizony anyák ha lesztek, így véditek majd sajátotokat, mint ahogy titeket óvnak most.Egy csúnya kis ló a sötétben. Ott áll, a boxban por, büdös...Szürke, ezt látom, azt mondták rá üljek. Fejét felém fordítja, homlokán alvadt vér..lép egyet felém, reszket, fél...Oldalán felszakadt sebek, gyógyulásra váró lelke szemén látszik. Csikó még, társai nem engedték a rangsorba. Csiklandósan húzza el hátát a kefe elõl, nagy szemeivel rám-rámpillant... Kérlel, hogy sírni tudnék fájdalmától. Kis kirekesztett õ, nem tudja, egyszer megszokják majd az újakat is...A nyereg megnyugvást jelent, vele leszek egy órát, szabad lehet... Ronda, csúnya kis ló ez, nem kell senkinek. Tompora horpadt, soványkás, szõre sem puha vagy csillogó...A sörénye, farka is kurta, az emberek nem szeretik, ami nem szép.Csak egy kis bizalomra vágyik õ, s ha megkapta, ülj fel rá! Táltos lesz, nyaka parancsra ível, mint a rugó lõ ki, lovasa kívánságát lesi, s ha fárad sem kell kérlelned, megy õ rendületlen, csak légy jó hozzá... A karámban áll, sötétpej. Ó, csak egy pillantást vet rám, nem áll meg, rohan tovább...Vágtat, a kengyelek lobognak utána, lábait a nyakába kapja, ugrik...Felkapja az embert, szája megfeszül, azzal húzza el egész súlyát a futószáron, végigviszi a karámon...Csikó ez még, nézz csak rá. Belovagolni, azt kéne, de szabad-e egy ilyen egyenes vonalat megötrni, s igába hajtani?Szenvednek már vele hetek óta, õ nem enged...engem figyel, körbe-körbe, a fordulókat gyorsan veszi, hogy pillanatra se álljon úgy, engem nem lát. Ó, bizony én beléd látok. Tudod Te is...szemed nem tudod lehunyni anélkül, ne látná benne titkod mindenki. Vad vagy, megszelidíthetetlen, utolsó erõdig küzdessz, amíg a szél a füledbe suttog, nem lehetsz rab. Húzod azt a szerencsétlent, szemed vad tükre engem mutat, és mégis sírsz, én tudom, fel kell adnod egyszer...Ne félj...jó lesz. Barátok leszünk.Lóra ülök én is, még ma...A kis sárga hónapok óta a legjobb, akivel lehetek. A végén a földig dobom a szárat, elengedem, elhagyom, vége... Nem hajtom tovább, csak ülök, õ vágtat... Kihúzom nyakam, a szél befúj és végigsimogat mindenhol, érzem a mozgását, érzem minden gondolatát, összeolvadunk egy percig, szeme mit mondd most, látni sem kell... Elvisz engem így akárhová, érzem, a nyugati szél mindkettõnknek üzen...Szabadok vagyunk....a karám végéig, õ vigyáz rám még egy percig...Kis illúzió, õ segít nekem, tisztulok, érzem új erõt ad minden lépése, dobbanását szivembe zárom, van ott még hely minden ízének, ennek az érzésnek...Fejembe lassan térnek csak vissza a gondolatok, még átvillan, milyen lehet egy végtelen préri, aztán már üget.... Szemében békesség ül. A világmindenség látszik benne, mindenre magyarázatot talász, kérdezz tõle, õ választ ad, csak meg kell érezned. Látom szemét, elgondolkodom, ostoba beszélõ lények vagyunk, válaszokat keresünk, folyton kérdezünk. Õk cselekednek ehelyett...nézz a lovad szemébe...ott van az egész világ.

[Arodoet]

Ez szép volt

[meggyes]

Lobarat, a lobarat. :kocc:

[Ágimam]

Akár csak tenmagam... 16 évesen.

Edited by Ágimam, 2006 április 15. - 7:09.

[Pendemonium]

Jó lehetett, magam elött láttalak titeket, ahhogy szerelmesen nézitek egymást vágtázva a tavaszban! :yeah:

[Ágimam]

Útálatos egy dolog az irigység. Belédfészkeli magát, uralja a lelked, ott idõz, hízik, dagad, hogy már fáj.Nem tudsz megszabadulni tõle, bármennyire idegen is tõled, hiába haragszol magadra, a világra, arra, hogy ezt érzed.Persze, gyõzni fogok hamarosan, tudom. Ki fogom ûzni magamból, meg is bûnhõdök érte majd, de ezen most nem tudok változtatni. ...Pedig én voltam az ügyesebb. Ügyetlenségemben is jobb voltam. Úgy éreztem, szégyentelenül arathatom a babérokat, az elismerést, a bíztatást, nem törõdtem azzal, mit érez a párom, mikor hétrõl hétre dicsekedve számoltam be fejlõdésemrõl. Mert rászolgáltam. Felneveltem a csikókat. Keltem hajnali sötétségben, lapátoltam a kopogós lócitromot, nyúltam a fagyott vízbe, törtem jeget a csikók szomjának, cibáltam a fagyott bálákat, s jajgattam órákig, mikor a gerincsérvtõl zsibbadt ujjaim felengedtek a meleg lakásban...Õ csak járta a világot, hogy megkeresse a ránkvalót, s annyi jutott neki az egészbõl, hogy csodálhatta, mekkorát nõttek pár hét alatt, hogyan gömbölyödnek, okosodnak. Hol értem aggódott, hogyan, meddig bírom, hol a szívét fájdítottam, hosszú sms-ekben, színes hétvégi "elõadásokban" megélt csikóélményeimmel. Aztán lett Gáborunk, levette vállamról a nehéz munkák nagyját-terhét, s múltak a tavaszok, telek, Mulatt-lovunkkal bõvült a mini-ménes. Ekkortól már azt kellett hallgatnia hétrõl-hétre Fecónak, hogyan haladok a lovaglás tudományában, s nem voltam rest színezve, hosszan ecsetelni, mennyit ügettem szõrén, hogyan ugráltam le lépésben-ügetésben a lóról, hogy "terepezni" voltunk, vágtáztam is kicsit, s hogyan ülök egyre biztosabban a lóháton. Nem vettem észre, hogy fájdítom a szívét, nem beszéltün arról, mennyire kilátástalan, hogy õ valaha is "utólérjen", hogy hogyan is lesz kerek a mi rég-megálmodott álmunk, a közös lovaglás erdõn-mezõn, a mi szép lovainkkal...Aztán eljött a nap, mikor - vesztemre - úgy találta valaki, "megviccelhet", ülök már olyan biztosan a lovon, hogy megkockáztassa: odapöccinthet az ostorral, amikor fáradtan, gyanútlanul, épp egy órás edzés után sétálgattunk. Én is úgy éreztem, hogy aznap nagyon jól ment. Különösen jól. Magabiztos, önelégült voltam, szállt a lelkem az örömtõl, hogy így belejöttem, éreztem, hogy már semmi nem állíthat meg, és hamarosan enyém lesz az a megálmodott "lovas-világ", amit pedig nem egyedül magamnak álmodtam, amit közös örömnek szántunk... Amikor földet ért a hátam-csípõm-fejem, egy pillanatra elsötétült elõttem minden. Nem tudtam, mekkora a baj, csak azt, nem akarok nyomorékon tovább élni. Ha nagy baj van, inkább legyen vége! De csak három hétig tartott a nyomorékság. Igaz, az elsõ napokban azt hittem, soha többé nem járok kiegyenesedve, soha többé nem tudok beszállni a kádba segítség nélkül... Aztán rendbejöttem. Még fájt a farcsontom, mikor elmentünk Angyinkat meglátogatni, s ha már ennyit utaztunk, nem akartam sem magamnak, sem másnak csalódást okozni; fel is ültem hát rá... Bevallani ugyan még magamnak sem volt merszem-, erõm, de féltem. S ez a félelem befészkelte magát a napfonatomba, remegõ gyomorral kocogtam a futószáron tartott kis lovon, s próbáltam erõt meríteni a szárat tartó barátom bíztató szavaiból. Azelõtt ilyet nem éreztem. Tudtam, hogy kezelni kell a félelmet, tudtam, hogy le kell gyõznöm,hogy nincs tovább, ha nem tudom továbbküldeni, ha nem tudok urává lenni...És jött a hosszú tél. Nem kerestem az alkalmat, hogy lóra ülhessek. Alámjátszott az idõjárás is, a mocsárrá vált talaj a karámban, volt kifogás bõven, s inkább a meleg szobában éltem virtuális lovas-életemet.Aztán befejezõdött Angyink belovaglása. Trénere - mint utólag kiderült, bárhogy is titkoltam - nagyon jól tudta, hogy félek a lovaglástól. De nem mondta. Mielõtt hazahozta volna lovunkat, kérte, menjünk el, töltsünk ott pár napot, s üljünk fel rá, foglalkozik kicsit velünk is. Olyan természetes könnyedséggel ajánlotta fel a tanóra végén: - "Akkor most terepre megyünk", hogy eszembe se jutott tiltakozni, hisz akkor el kellett volna árulnom szégyenteljes titkomat: a félelem bizony kibérelte lelkem összes zugát... Minden bátorságomat, minden akaratomat összpontosítva mondtam ki a kényszermosolyos igent. Aztán szinte csodának véltem, hogy nem lett baj az úton. De Angyi trénere egész lényével olyan biztonságérzetet sugárzott, olyan magától értetõdõ természetességgel vitt a biztonságosra beiskolázott lovacskával a természet ölébe, hogy az út felétõl észrevétlenül kúszott ki belõlem a félelmem, s mégiscsak gyõzött az örömérzettel beteljesülõ, katarktikus élmény.Aztán hazatért Angyi, s páromnál is elszakadt a vékonyka cérna. Ahogy õ fogalmazott: "itt van vége az üres álmodozásoknak, - besokallam!" Egybeesett ez a lázadás azzal a "kényszerszabdsággal", amit rátukmált munkaadója, ki kellett vegye tavalyi szabdságának legalább egy részét, s már aktiválta is magát másik trénerünk, a Herceget beiskozázó "A", s röpke pillanatok alatt kész volt Fecó edzésterve.Két hét. Mindössze ennyi ideje volt arra, hogy megtanulja az alapokat, ebbõl 6 napot az edzõvel, a köztes idõkben házi gyakorlatokkal ellátva. Tette is derekasan, fáradhatatlanul, amit "A" kiszabott feladatul. S most átélhettem azt az érzést, amit négy és fél évig õ érzett folyamatosan... Hogy milyen az, amikor ki vagy rekesztve valamibõl, amikor csak szájtátva nézheted hogyan fejlõdik, ügyesedik a másik, amikor a lelked azt diktálja: örülj vele, s közben rádtelepszik az fájó irigység, az érzés, hogy ez nem igazság...Fõzés közben számtalanszor néztem ki a konyhaablakon, s láttam, ahogy párom rója a köröket, láttam, ahogy egyre szebben, egyre biztosabban ül a lovon. Amikor végeztek, nehéz szívvel hallgattam tanítóját, ahogy dícséri, s duplán fájt a lelkemnek: irigy voltam, s bántott, hogy az vagyok. Valami combra-engedésrõl beszéltek, meg félfelvételrõl, s hogy mennyire jól csinálja Fecó. Ekkorra már teljesen kirekesztettnek éreztem magam, s megállt a merõkanál a kezemben; nem sok tartott vissza, hogy el ne bõgjem magam. Fájó lázadásomnak legott hangot is adtam, meg is tetéztem (hogy még jobban fájjon!) egy kis patáliával, hogy nekem csak a konyha jut, hogy könnyû annak ilyen szélsebesen haladni a lótudományban, akinek más dolga sincs... Utáltam magam érte, s emiatti dühömben még kíméletlenebb voltam...hogy aztán még jobban szégyelhessem magam, s még jobban szenvedjek.Ma - miután búcsút intettünk vendégeinknek - Fecó öltözött gyorsan, s már ment is a karámba a lovakhoz, sorra futószárazta, lovagolta õket. Nem bírtam tovább. Földhöz csapva a konyharuhát, a napozóágy betétjét magam után vonszolva, tüntetõen kivonultam. Fecó épp befejezte Angyi futószárazását, s oly természetes ügyességel ült fel rá, mintha száz éve ezt csinálná. Elõször lépésben, majd jópár kört ügetésben mentek. Angyi mindent úgy csinált, ahogy párom diktálta, s fokozódó szívfacsarodások közepette tátottam a szám, ahogy visszaváltott lépésbe, ahogy ügetésbõl átmentek egy-egy rövid vágtába, majd újra lépésbe, ügetésbe, és így tovább... Párom arcán átszellemült, földöntúli mosoly, olyan lazán, mégis fegyelmezetten, magabiztosan ült a nyeregben, ahogyan én szeretnék...Már tolakodtak is a nyelvem hegyére az aggályoskodó, gonosz kis mondatok, mert hibát akartam látni, mert azt szerettem volna, ha visszavesz ebbõl az örömködésbõl, (hogy képzeli, hogy túllép rajtam, hogy leköröz, hogy ügyesebb nálam?!) Ám mélyre szívtam a levegõt, s dobogó szívvel, de legyõztem az irigység-szülte gonosz manót a lelkemben. Ekkorra azonban a sírás kezdte szorongatni a torkomat, és a bûntudat, hogy hogyan is árulhatom el õt, hogyan is feledhetem el a közös célt, hogyan lehetek ennyire irigy és igazságtalan, hisz neki csak ez a két hete volt, s megy vissza a cigány-életû világjáró munkájába, hogy újra a ritka-hétvégék vegyék át a hatalmat szabadsága és ideje felett.Ekkor - mit sem sejtve a bennem dúló harcról - leszállt Angyiról, és kedves bíztatással nógatott, üljek végre fel én is rá. (Míííí? Éééén? Erre a fürgeléptû kis musztángra?) Á, nem, köszi, elgémberedett a lábam, meg fáj a hátam is, és különben is, menjünk már be, hisz a tûzhelyen hagytam az ételt... - Ugyan már, - pajkoskodott tovább Fecó - gyere csak, jól bemelegedett már, csak sétáltok kicsit... Felkászálódtam, felsegített a nyeregbe, sétáltunk. Õ vezette Angyit, én pedig igyekeztem nem félni. Fecó nem erõszakoskodott, hogy elengedné a kantárt, és tegyek néhány kört önállóan. Ez bátorított fel. - Szivem! El kell mondanom valamit neked. Azóta, mióta leestem Mulattról... én.... félek. Nagyon félek. - Tudom. És X. is tudja. És A. is. Szándékosan nem beszéltünk neked errõl, de tudtuk. Végig tudtuk. De azt is, hogy ezzel magadnak kell megküzdened. Most, hogy így kimondtad, már elmondhatom, nagyon drukkoltam, drukkolok neked, hogy le tudd gyõzni....Hát ennyire látszott rajtam? Hát tudták? A párom is? "A" is, X. is? És senki nem macerált, nem tette szóvá... Hát ennyire ismernek? Hogy csak olaj lett volna a tûzre... mert persze magamnak sem nagyon vallottam én ezt be... Istenem, de hiú és gyarló az ember! És milyen vak! Aztán leszerszámoztuk Angyit, s leültünk a szénázóval szembe a hintaágyra, ahogy szoktunk, hogy elnézegessük a három lóállatot, amint elégedetten pröszkölve szálazgatják a szénát. Beszélgettünk még sokmindenrõl, s én éreztem, hogy válik meg a lelkem az útált lakótársától, az undormány irigység érzésétõl, hogyan nyugszik meg remegõ gyomrom, megkönnyebbülve e nagy tehertõl.Ismét megállapíthatom: gazdag vagyok. Nagyon gazdag! A félelem meg mostantól nagyon féljen! Mert adok neki!

[Ágimam]

Én meg "nagy írhatnékomban" csak most olvasom a ti élményeiteket. Hát igen, ti már rég itt tartotok... (megint ez a posvadék irigység! ) Ez a tavasz... amilyen sokat váratott magára, olyan szép.

[Ilusta]

Csikasz-Homlok!Ezt jó volt olvasni!Sokan szeretnénk ezt elérni, de sokunknak egyik fele sajnos nem lovas. Ágimam!Le fogod gyûrni, Angyi jól képzett, nem hiszem, hogy rajta idõvel nem bátorodnál fel.Akkor csak nevetni fogsz az egészen, vagy legalábbis, ha történik valami, sokkal könyebben átvészeled lelkileg.(Én már csak tudom! )És örülj Fecó sikereinek, mikor majd úgy fogtok kettesben ellovagolni a naplementébe (fúj, de giccses! ) mint Csikaszék, repesni fog a szíved a gyönyörûségtõl.

[Zsubaba]

Hát Ágimami! Én is irigy lettem most! Mégpedig rád, hogy ilyen jólelkû, nyíltan õszinte vagy és szembe mersz nézni érzéseiddel. Sokan ugyanis letagadják, hogy mit éreznek.Jajj, legyen már nyár!

[chestnut]

Csikasz, HH! Úgy örülök Nektek!Mam, Téged pedig annyira tisztellek!

[Dé]

Mam! Nem lesz itt semmi gond. ;)

[Janó]

Dezsõ!?Hallottam már ezt a nevet valahol?Ja!Hát persze!A Láng Vince sorozatban:Oszi és a Dezsõ. Egyébbként nem is ismerek Dezsõt és nem is fogok soha!

[Janó]

Az Õ lelke olyan nagy,hogy még ez is belefér!

[maugly]

Mam, kalapom a porban. Próbálok példát venni rólad: állandó õszinteségre törekedni, küzdelmeimet nyíltsisakosan vállalni. Rohanós volt a hétvége, de nem bánom.Pénteken az elhúzódó munka-miegyéb miatt csak elkéstem az egész héten-hónapban várt Molnár László Miklós elõadásról - elnézést, hogy megzavartam a javában folyó beszélgetést holmi vacak tépõzár-recsegtetéssel, ajtónyikorítással. Leginkább az elszalasztott negyvenöt percet bánom, amirõl lemaradtam. Ez a bácsi lebilincselõen tud beszélni történelmi tényekrõl, legalábbis számomra hatalmas élmény volt a dolog: igazi mesemondó, történetszövõ hangsúly, mégis megfontolt, átgondolt beszéd. Elhallgatnám akár hetente is, az az egy a baj, hogy kevés a tudásom, az ismeretanyagom, hogy jól kérdezzek.Alaposan feltöltöttem megcsappant vannak-még-normális-emberek hangulat-készletem, köszönöm minden résztvevõnek, szervezõnek.A lendületbõl mit sem veszítve másnap elrobogtam (még mindig nagyon furcsa leírni, de kezdek belejönni) lovamhoz, Hullámzó-Huligánhoz. Na jó, meg a házigazdákhoz, meg a többi lóhoz, meg a társasághoz is. :)A hétvégi tananyag az "ismerkedés a nyereggel" témakörben mozgott, a leányzó továbbra is überistencsászár. Sehemmmise rémiszti meg, blazírt állatnak nevezném, ha nem tudnám, micsoda kópé. Ha szinkronizálni akartam volna, az alábbi mondatokat kapta volna szövegül az "arckifejezése" alapján: "Ennek szerintem semmi értelme. Megyünk itt körbe meg kunkorba, jobbra-balra. Na és? De látom, téged szórakoztat, hát legyen. Különösebben nem zavar a dolog, nomeg a tapasztalatok alapján hamarabb szabadulok, ha szép nyugodtan bandukolok mögötted. Hihetetlen, hogy még ennek is tudsz örülni, mi ezen olyan lelkesítõ? Na mindegy." Késõbb pedig kimentünk kirándulni egyet a környékre. No nem Hullival, az õ háta még nem az én cseppet-sem-pihesúlyom cipelésére való, az még odébb lesz. Hógolyó, a feno-herélt nyert meg hurcibálásra. Sokat hezitáltam, elinduljak-e a többiekkel, mivel épp nem vagyok az egészségem magaslatán, nem akartam akadályozni a bandát. Egyáltalán nem bántam meg, hogy velük tartottam. Remélem, õk sem. Tombolt a tavasz, majdhogynem égetett a Nap, kiengesztelõen hûsített a szél. Zsizsegõ, lázas volt körülöttünk az erdõ, a mezõ, minden élõlénynek sürgõsen élnie kell. Golyesz továbbra is lenyûgöz a mindenre-reagálásával, hogy irányításához még az én derekam is elég, szinte csak jelképesen van kezemben a kantár - s ha mégis hozzá kell nyúlnom, az fõként az én hiányosságom, nem az övé. Áldott nyugalomban, védelmezõ jókedv-burokban jártuk be a környéket, mindenféle jármódban, mindenki elégedettségére. Hogy a lovaknak is jó legyen, hazafelé kiadósan haraphattak a Tápió mentén eszement sebességgel hízó fûbõl, aminek bolondítóan fûszeres illatától összefut a számban a nyál. Lassanként én is velük legelek, ha így folytatom, hogy megalapítsak egy másféle fû-élvezeti formát. :DOlyan sok apró szépséget láttam, hogy felsorolni unalmas lenne minden olvasónak, nem tudnám visszaadni a meghittségét. Természet-lesõ mûsorokban annyi mindent látunk, hogy már nem számít kirívó érdekességnek a közeledben rebbenõ madár, a mellõled elfutó õz, az elõtted zajló élelem-szerzõ vadászat. Csak azt kívánom, hogy minél többen, minél többször láthassunk ilyet.

[Pendemonium]

Nekem is tetszett amit írtál Maugly! Embõr térde hogy van?

[packa]

Régen volt ilyen kerek és pihentetõ húsvéti napokban részem. A gépet is csak akkor kapcsoltam be, ha a fotókat kellett menteni a gépek kártyáiról. :gm:Négy nap lazulás, no munka, no stressz, csak lovaglás, lovaglás, lovaglás. :yeah: Nem utolsó szempont, hogy a tereplovaglásainkat Tharám hátán élvezhettem, aki majd kicsattan az életerõtõl. Most nem kellett senkinek átadni, nem volt feladat más, csak menni és szívni az erdõ megannyi zamatát, neszét. Készült egy rakat kép, kiraktam mind ide

Képen még nem is láttam ennyi lófület..

[cappaa]

Béla terepen 2. és a lóevõ-tejizé - szerda Jó terepet mentünk, sok-sok séta, ügetés, és két rövid vágta. Egy kanyarban -szokás szerint- lemaradtunk, meg pottyantott egy kupacot, a többiek meg kezdtek eltûnni a fák mögött. Béla, miután kinyöszörögte magát a megkönnyebbüléstõl, körbenézett, és rémülten vette tudomásul, hogy egyedül maradtunk. Nyihogott egy hatalmasat, csak úgy kilengtek a lábaim az oldalától, majd könnyed ügetésben utolértük a csapatot. Megnyugodtunk. Nyugdíjas tempóban lépett tovább a Béla. Nem ijedt meg semmitõl, viszont minden SSSSSS-re lassított. :kocc: Amikor már lepatabalzsamoztam és valamelyest megetettem hû hátasomat, Attila és Dávid már hordták be a lovakat. Béla egyedül maradt velem. Megint nyihogott. Az istállóból értetlenül néztek ki a lovak, hogy hát itt vagyunk… Na, gondoltam, akkor Béla is megy a boxba. Elindultunk. Nem is volt semmi gond egészen a tehenekig. Ott aztán zúgott ezerrel a fejõgép, amit nemes egyszerûsítéssel tejizélõnek neveztem el, Béla pedig korát meghazudtolva hátrálni kezdett. Én meg vele. Mikor végre megállt, jól megdögönyöztem, meg próbáltam beszélni vele, de nem mondta el, hogy mi baj. Mert akkor még nem tudtam. De aztán Attila, aki épp a bociknál volt, szólt, hogy ne erõltessem be Bécit a boxba, mert meggyõzõdése, hogy a fejõgép az egy szörnyûséges lóevõ-tejizélõke. Aszonta, kössem ki nyugodtan a kis pónihoz. De nem sikerült. Béla ismét hátrált. No, mondtam néki, hogy nem egy egyszerû eset, akko uzsgyi vissza legelni. És itt szembesültem Béla tiszta, egyszerû lólelkével, hogy mégsem olyan bonyolult õ. Legelt. Néha odébbléptem egyet, erre Béla fölkapta a fejét, rámnézett, és rögvest követett, és õ is lépett egyet. Kiolvastam a szép szemibõl, hogy mostan õ aztán annyira hálás, hogy nem szembesítettem a lóevõ-tejizével, hogy nem tágít mellõlem. Egyszóval bimbózik a szerelmünk, ami tulajdonképpen három szó. Sajnos aztán indultunk, viszont most már simán ki tudtam kötni a minilóhoz, mert a tejizé már nem zúgott, bár ott volt, ellenben Béla nem látta. Érzékeny búcsút akartam venni tõle, de addigra már a földet túrta a szétszórt zabért, rám se hederített. Némiképp szomorúan jöttem el, de tudom, hogy azért komál engem a Béla.

[Lombardo]

Merre lovagolsz most Cappaa?

Edited by Lombardo, 2006 április 21. - 11:06.

[Ernest]

Dezsõ!?Hallottam már ezt a nevet valahol?Ja!Hát persze!A Láng Vince sorozatban:Oszi és a Dezsõ.     Egyébbként nem is ismerek Dezsõt és nem is fogok soha!  

Láng Vince a nénikéd. Vagy az Egy óra múlva Bors Máté vagyok c. sorozatra gondoltál???

[Pendemonium]

Merre lovagolsz most Cappaa?

Te is akarsz Bélán ülni?

[Lombardo]

Most, hogy mondod!

[cappaa]

Nem adom a Bélát!!! Lombardo, Kiss Attilánál, felesbe tartjuk a Bélát, aki egy tündér. Te merre jársz mostanság?Pende: A Bélának nagyon kényelmes háta van!

[Pendemonium]

felesbe tartjuk a Bélát, aki egy tündér.

Jól hangzik!

Pende: A Bélának nagyon kényelmes háta van! 

Hát még hasa!

[cappaa]

Nem felesbõl, hanem felesbe: ketten Amúgy sejtem, hogy tudod, hogyan értettem QUOTE (cappaa @ 2006.04.21, 12:50)Pende: A Bélának nagyon kényelmes háta van! Hát még hasa! No, azt még nem próbáltam, bár, akartam, de sajnos a Béla elé estem, nem pedig a hasához :kocc: Amúgy átkereszteltem: Nünüke

Edited by cappaa, 2006 április 21. - 11:59.

[Pendemonium]

No, azt még nem próbáltam, bár, akartam, de sajnos a Béla elé estem, nem pedig a hasához 

Úgy is jó! Nünüke? :confused: :confused: :confused:

[cappaa]

Nünüke, mert olyan aranyos a búrája, amikor lesi, hogy van-e még a cappi tatyójában alma....

[Lombardo]

Pende! Még nem késõ viszakozni! Cappi! Mi Ballószögön vagyunk Bolygesszal tavaly október óta. Rá sem ismernél, akkorát nõtt!

[cappaa]

Anyám, az meg merre van?Örülök, hogy jól vagytok, Lombik!

[Lombardo]

Itt

[Janó]

Dezsõ!?Hallottam már ezt a nevet valahol?Ja!Hát persze!A Láng Vince sorozatban:Oszi és a Dezsõ.     Egyébbként nem is ismerek Dezsõt és nem is fogok soha!  

Láng Vince a nénikéd. Vagy az Egy óra múlva Bors Máté vagyok c. sorozatra gondoltál???

Most aztán jól összekevertem.Hát tudomisénhogymitakartammondaniennyiidõután?(már igy 30 felett minden nap ajándék)Hú de nehéz az élet!_legyen mondjuk...BORS MÁTÉ HM?

Edited by Janó, 2006 április 21. - 14:21.

[Ernest]

Az már jobb. De azért ez eléggé megbocsáthatalan volt.

[Pendemonium]

Pende! Még nem késõ viszakozni!

Szó sem lehet róla! :kocc:

[chyki]

Ma gyönyörû napunk volt, ki is mentem a lovamhoz és felültem rá. Aztán pedig én kerültem alulra.....Történt ugyanis hogy miután mi lejöttünk a pályáról elkezdõdött a gyerekek lovagoltatása is, volt is zsivaj, jókedv minden. Ám az óra véget ért.......a lovaglás meg nem volt elég..... hamarosan azon kaptam magam hogy az alig 55kilómmal meg a rossz gerincemmel 1-2-és volt hogy egyszerre 3! gyerekkel a nyakamon/vállamon/hátamon körbe-körbe loholok a lovaglókarámban, és még szerencsém is volt, engem nem ütöttek...... majd bevezettek a boxba és meg lettem dicsérve, habár kiderült rólam hogy nem bírom a strapát mert Atis boxában már erõst lihegtem, és vízért kapáltam...... hát, a derekam még fájdogál, de a gyerekundoritiszem kis idõre enyhült, bár tartok tõle a hátam nem tartom nekik megint egy darabig........

[Amira]

  majd bevezettek a boxba és meg lettem dicsérve,

Almát is kaptál?

[chyki]

Hááát én nem, de ma a lovam az igen! Annyira szépen ment osztályban, csak léptünk meg kicsit ügettünk, fordulatok stb. IMÁDOOOOM! na õ kapott almát, legelt is meg minden!

[maugly]

...Maugly! Embõr térde hogy van?

Nahát....nevemen szólított. A zEmber térgyekálácsa meg még mindig két darabban. Elege van a pihenésbõl, és még azért is irigykedik, ha a boltba megyek. Felajánlottam, hogy eltolom a talicskában, de nem találta vonzónak az ötletet. Pedig hogy kicombosodnék felkarban! (ezaztánaképzavar!) Ssõt, a Családi Limuzinnak kinevezett tipikus-vidéki-minitraki-utánfutóval hordozó egység sem nyerte el a kegyeit. Nem lehet a kedvében járni, na. Az lesz a vége, hogy szerzek neki egy tolókocsit, a hátulján hatalmas felirattal, miszerint "Senki kedvéért nem fékezek!".Egyébként nagyon rendes ösmerõsei vannak. Amíg másra figyelt, a gipsze hátuljára (ami a combjától a bokájáig ér) felírták szép, nagy betûkkel, hogy "Nyald ki doki", elvégre ma megy újragipszelésre.