IDÉZET(hitetlen @ 2010.03.08, 09:56)

Azok a lovak a néhai Bocföldei Tsz-ből származnak, illetve azoknak a lányai. Laci öreg kancái is ugyanaz a brancs.
Sajna csak az a pici karám áll rendelkezésükre, elég hülye helyen van az a telek. Az ellős kancák bekerülnek boxba, a csikóval pár napra-hétre, ott jó helyük van.
Ha kell, szerzek nevet, elérhetőséget.
Vagy menjek valamikor fotózni esetleg? Amikor Zalatárnokon fényképeztem azt a fekete csődit, a Rétság Bercit, akkor innen mentek át fedeztetni vele, tehát fogatolnak a kancákkal.
Méz, Botondot meg elfelejtetted átírni - vagy azóta sem tudunk pontos nevet, címet? Amúgy szombaton itt volt a fickó, akinél Boti lakik, ha kell róla infó, kikérdezem Horváth urat

.
Sejtettem, hogy bocföldeiek, mert az ugye ott van egy faluval arrébb. Meg is jegyeztem, hogy formára olyasmik, mint Laciéi.

Nagyon nem lényeg, ha esetleg arra jársz és készítesz róluk képet, meg szerzel származást azt megköszönöm. De nem sürgős.
Nem felejtettem el, azt beszéltük asszem, hogy amíg nem tudok semmi pontosat, hogy hol van, addig én úgy hagyom. Szóval ha van pontos infó, akkor máris átírom.

Csinibaba, nem tűnik rossznak ez a ló. A képen a bal hátulja fura, de gondolom az csak a kép miatt van?