Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Teljes verzió: Magyar sportló
Lóbarátok fórumai > Lovas fórumok > Lófajták
Oldal: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
Roxymami
EREDETE

1958-62 között a magyar mezőgazdaság szerkezetében döntő jelentőségű változás zajlott le. Az addig alapvetően kisparaszti gazdaságokra alapozott mezőgazdasági termelés nagyüzemivé vált, ami igen nagy-mértékű létszámcsökkentést ered-ményezett. Ezzel egyidejűleg megfogalmazódott a megmaradó ló-állomány újszerű hasznosításának igénye, a sport, elsősorban a díjugratás eredményességének növelése céljából. Fenti célnak érdekében Mezőhegyesről az ott kialakult hagyományos fajták (nóniusz, gidrán, furioso-north star) törzsállományát más ménesekbe telepítették át, és Mezőhegyesen vegyes származású, de túlnyomórészt a sportban kipróbált kancákból egy új sportló ménest alapítottak. Ezeket a kancákat főként hannoveri, holsteini és angol telivér ménekkel fedeztették. A 70-es, majd 80-as években egyre több német, majd holland, belga és francia import mén került a magyar sportlótenyésztésbe, s mára már elmondható, hogy szinte valamennyi Európában elismert sportló vonal képviselői megtalálhatóak a magyar sportló állományban.
A magyar sportló fajta a hagyományos magyar fajtáknak a nyugat-európai sportló fajtákkal folytatott fajtaátalakító keresztezésének eredménye.



JELLEMZŐI

A széles genetikai variancia ellenére az állomány küllemileg viszonylag egységes, hiszen a felhasznált fajták tenyészcélja is hasonló. A kívánatos egyedekre jellemző küllemi alakulás a nagy ráma, a testtömeggel arányos, egyenes fej, széles homlok és tarkó, középmagasan magasan illesztett, hosszú, jól ívelt nyak, elmosódott baltavágás, hosszan hátbanyúló középmagas mar, közepes hosszúságú, de jól izmolt hát, rövid, feszes ágyék, terjedelmes far, elég mély, közepesen dongás mellkas, terjedelmes izületek, többé-kevésbé szabályos lábszerkezet. Gyakori hiba a standardnál kisebb marmagasság, a nem elég nemes fej, a laza csontalap, a nem elég terjedelmes csánk, a lábszerkezetbeli hibák, a kívánatosnál kevesebb mozgás. Valamennyi kancát a méneskönyvbe kerülés előtt küllemileg minősítik, és csak a legalább 50 pontot elértek kerülhetnek a méneskönybe való felvételre. Méneknél a tenyésztésbe vétel határa 75 pont.


Méretei:
marmagasság bottal: 165-170 cm,
szalaggal: 177-183 cm,
szárkörméret: 21,5-23 cm.
Színe leggyakrabban pej, de bármely más színben is megengedett.

HASZNOSÍTÁSA

A magyar sportló fajta elsődleges célja a hátas, főként a díjugrató sportra alkalmas ló tenyésztése. Emellett a lovassport többi ága számára is kerülnek ki a fajtából megfelelő egyedek. A küllemi bírálat mellett az ideális hátasló tulajdonságokra irányuló kipróbálások a mén- és kancavizsgák valamint a versenyek során történnek. A vizsgák során különös figyelmet fordítanak a lovagolhatóság, a vérmérséklet, a lépés, ügetés és vágta hossza, lendülete, impulzusa és szabályosságának mérésére, az ugrókészség, -képesség és ugróstílus elbírálására szabadonugró folyosóban és tesztlovassal.


ÁLLOMÁNYA

A fajtafenntartó Magyar Sportlótenyésztő Országos Egyesület (MSLT) jelenleg mintegy 1700 kancát regisztrál, a tenyésztési engedéllyel rendelkezõ mének száma a 200-at közelíti. A mének között jelentős számban található külföldi (főként német, holland, francia, belga) import, angol telivér, illetve az import méneknek már Magyarországon született ivadéka.

Hasufel
Én úgy tudtam,h magyar sport lovat annak hívtak ahol nemtudták megmondani a fajtáját.
rolleyes.gif

De aztán láttam h elismert fajta hisz tenyésztik is,tehát hol itt az igazság? biggrin.gif
Roxymami
Szerintem ha egy fajtanak eredete van, es kulon torzskonyve, akkor az egy kulon faj, amit te mondtal, h amikor nem tudjak a fajtat, az a magyar felver smile.gif
Mikor megkaptam a lovam, nekem is azt mondtak, magyar felver, masfel ev mulva kikertuk a szarmazasi lapjat es kiderult h Furioso-Nort Star... smile.gif

Hasufel
Oké,csak én eddig így tudtam.
De a magyar félvér is egy külön fajta nem?
Úgy látom nagyon elvagyok maradva redface.gif rolleyes.gif ( biggrin.gif )
Unicorn
QUOTE(Roxymami @ 2005.07.16, 02:18)
Szerintem ha egy fajtanak eredete van, es kulon torzskonyve, akkor az egy kulon faj, amit te mondtal, h amikor nem tudjak a fajtat, az a magyar felver smile.gif
*



nem. a faj az a ló ebben az esetben.

pontosítva: ebben az országban született, bármilyen indok miatt egy fajtába sorolhatatlan ló a magyar félvér, de ha a magyar félvér kancát elviszed tenyészszemlére és ott megfelelő minősítést kap, valamint a magyar sportló fajtában használatos mének egyikével lesz fedeztetve, az a csikó már magyar sportló. az is egy mix, hasu annyira nem járt messze. szerintem amúgy ez a sportló kontra félvér dolog egy kissé sznobizmus, hiszen a félvér kancákra is teheted ezeket a méneket, épp csak félvér lesz a csikó, ha a kancának nincs minősítése és akkor nem nyereghelyre sütik, hanem nyakra. nagy dolog, semmivel nincs előrébb az ember egy sportlóval, mint egy félvérrel, utóbbi ugyanolyan jó tud lenni, épp csak az embernek "magyar sportló" fajtájú lova van. püff neki gmano.gif

ps: furioso-nortH star
Pluto
Az én lovam is "magyar sportló", de nem a sütése miatt vettem meg smile.gif
Amúgy anno engem itt a fórumon tájékoztattak nagyon pontosan a magyar félvér/magyar sportló különbségekről.
Végülis szerintem a lényeg az, hogy a céljaidnak megfelel-e a ló és hogy a ló testalkata egészsége megfelel-e a céljaidnak. Ha igen, akkor mindegy mi a sütése.
Van nagyon jó magyar félvér ló, ahogy biztos van ramaty magyar sportló is.
Roxymami
A legutolsoval egyetertek, igazabol az a lenyeg h a lo a gazdajanak megfeleljen smile.gif nekem meg oly mind1, h magyar felver v sportlo, mind2 lo, mindkettot hasznaljak...
csak azt nem ertem h miert mondjak ra a legtobb lora azt h magyar felver, csak mert nem tudjak h milyen fajta??? (pl az en lovamnal)
Unicorn
miért nincs furi sütése?
furioso
QUOTE(Unicorn @ 2005.07.18, 19:23)
miért nincs furi sütése?


Mert valószínű, hogy vannak olyan ősök is a származásában és olyan mértékben, amik a furioso-north starban nem elfogadottak. Vagy lehet, hogy az előzmény egy mixtúra, csak az apa furioso-north star. Az pedig kevés a fajtabélyegzéshez...
Unicorn
akkor nem tévedtem a feltételezéssel (magamban), hogy tán-tán nem fajtatiszta ama furi...
vrony
Nekem is van egy pacom, aki magyar félvérnek lett lesütve. Apja Jupiter (sportló), anyja kisbéri. Őt kb egy évvel ezelőtt elvittük sportlószemlére és megkapta az elegendő pontszámot, hogy elfogadottá váljon magyar sportló fajtában. Erre azért volt szükség, mert JustBoy-al akartam fedeztetni, de sajna ő abban az időben éppen spermavételi kényszerpihenőn volt, így Nábobnál maradtunk, és mivel a kancám megfelelt a szemlén, ezért a csikóm már magyar sportló lesz hivatalosan is és nyereghelyen lesz sütve. A csikó már két hónapos és gyönyörű.
Az szerintem nem mindegy, hogy ha mondjuk eladásra kerül a sor, hogy milyen származású a ló és hogy nyereghelyen van-e sütve.
Pluto
Eladás szempontjából igaz, hogy segíthet a nyereghelyen sütés, fajtatisztaság, de elképzelhető hogy egy magyar félvér sokkal többet ér (magasabb az eladási ára) egyszerűen azért mert sportteljesítményei alapján jobb, mint egy magyar sportló. Én láttam hírdetést ahol magyar félvért árultak 800.000ért, mert nagyon jól ugrik. A ló árát meghatározza az is hogy ki és milyen célból szeretné megvenni. Ha tenyésztés, akkor számít a sütés, származás, ha hobbi akkor az a lényeg hogy jól passzoljon egymáshoz a ló és a lovas, ha sport célra, akkor meg egyértelmű hogy az számít hogy hogyan teljesít a ló (persze valamilyen sütés kell, mert csak úgy versenyezhet). De az igaz lehet, hogy kancák esetében nagyobb esély van jól eladni, odaadni (ezalatt én azt értem, hogy jó helyre, ahol értékelik és nem lesz kolbász) ha értékesebb a sütése, mert akkor még mindig befoghatják "tenyésztésre".
vrony
Számomra nem csak az eladás miatt volt fontos a szemléztetés. Magam miatt is, meg a ló miatt is, hogy elmondhassam, hogy egy komolyabb fajtában is elfogadott a lovam. Számomra nagy öröm volt, amikor megkaptam a bírálati lapot és ott volt, hogy megfelelt. Szerettem volna megmutatni mindenkinek, hogy milyen szép lovam van.
Blanka
QUOTE(vrony @ 2005.07.19, 07:26)
Számomra nem csak az eladás miatt volt fontos a szemléztetés. Magam miatt is, meg a ló miatt is, hogy elmondhassam, hogy egy komolyabb fajtában is elfogadott a lovam. Számomra nagy öröm volt, amikor megkaptam a bírálati lapot és ott volt, hogy megfelelt. Szerettem volna megmutatni mindenkinek, hogy milyen szép lovam van.
*



Szia!

A szemlén mit néztek?Csak küllemi volt, vagy lovas alatti is?Ezt csak azért kérdem, mert az én csikóm egy nyakon sütött Jupiter csikó, aki egyenlőre alapszinten van lovagolva.Zárójelben megjegyzem, csak azért nem lett nyereghelyen sütve, mert nem voltam tagja a MLSZ-nek.Szeretném jövőre szemléztetni, ezért kérdezem.Amúgy telivér mamától van.
vrony
QUOTE(Blanka @ 2005.07.19, 10:59)
Szia!

A szemlén mit néztek?Csak küllemi volt, vagy lovas alatti is?Ezt csak azért kérdem, mert az én csikóm egy nyakon sütött Jupiter csikó, aki egyenlőre alapszinten van lovagolva.Zárójelben megjegyzem, csak azért nem lett nyereghelyen sütve, mert nem voltam tagja a MLSZ-nek.Szeretném jövőre szemléztetni, ezért kérdezem.Amúgy telivér mamától van.
*



Csak küllemi bírálat volt. Akor még csak épphogy betöltötte a harmadik évét. Csak párszor ültem rajta addig, úgyhogy nem is foglalkoztam azzal, hogy felkészítsem. Azóta már rendszeresen lovagolom, most négy éves, már két hónapos a csikója. Kezdeti nehézségek vannak, kb másfél hónapja lovagolom rendszeresen, mostmár futószáron nagyon szépen megy járóiskolán. Nagyon tanulékony és jófejű.

Lehet valamit tudni a te Jupiter csikódról? Nagyon érdekelne. Állítólag csikóinak többsége jófejű és mérhetetlenül barátságos.
Hasufel
Kezdem kapizsgálni biggrin.gif.Köszi mindenkinek a felvílágosítást.
Csak mégegy kérdés: hallottam h a Furioso North-Start úgy is hívják másképp h mezőhegyesi félvér.
Na már most ha ez így van,amit nemtudok,mert mindenki mástmond akkor miért nem mezőhegyesinek hívják,az az inkább a magyarosabb nevén confused.gif
Ilusta
A Furioso-North Star ugyanaz, mint a mezőhegyesi félvér.
Sokan azért hívják az első nevén mert ez a két mén (Furioso és North Star) volt a fajta megalapítója.
De ez nem a Magyar sportló! Ez külön fajta!
Hasufel
Köszi!
Azt én is tudtam,h egy külön fajta,és nem magyar sportló!
Csak azt nemtudtam h miért nemhívják akkor mezőhegyesi félvérnek,de mostmár tudom!
smile.gif
furioso
QUOTE(Ilusta @ 2005.07.19, 11:30)
A Furioso-North Star ugyanaz, mint a mezőhegyesi félvér.
Sokan azért hívják az első nevén, mert...


...okos "lótenyésztési szakemberek" az átkosban kirugdosták Mezőhegyesről a fajtát (a gidránal együtt), így aztán már nem sok köze van az eredeti fajtamegnevezéshez.
Roxymami
Kedves Ilusta!
Ki mondta h a Furioso-North Star Magyar sportlo??? nem mondta seni!!!!!!

Ja egyebkent meg a lovam, 3/4 reszben Furi-North Star, 1/4 reszben angol teliver, szal ezert nincs a nyereghelyen sutve, de en nem ezen akadtam fent hanem azon h mindenki azt mondta, h jatszoteri keverek, szebben fogalmazva magyar felver, kozben kiderul h nem... ennyi.......
Ilusta
QUOTE(Roxymami @ 2005.07.19, 23:53)
Kedves Ilusta!
Ki mondta h a Furioso-North Star Magyar sportlo??? nem mondta seni!!!!!!


Csak ez itt a Magyar sportló topic...
Unicorn
a magyar félvér nem feltétlen jelent játszótéri keveréket, már bocsánat. a lovad hivatalos titulusa igenis magyar félvér, mert besorolhatatlan. nem azt mondták, hogy kocsilovak csikója, igaz? pedig még az is lehetne igaz, a furi szépen elmegy fogatban is.
Hasufel
Szerintem vigyétek át a témát az erre alkalmas topicba,ne hogy leharapják a fejünket,fejeteket a modik wink.gif
(jó tudom én kérdeztem rá,én vagyok a hibás úgyhogy elnézést.)
furioso
[quote=Roxymami,2005.07.19, 23:53

Ja egyebkent meg a lovam, 3/4 reszben Furi-North Star, 1/4 reszben angol teliver, szal ezert nincs a nyereghelyen sutve...
[/quote]

Még oka lehet a következő is:

"A Törzskönyvben nyilvántartott kanca és az Egyesület által beosztott törzsmének, illetve ajánlott és engedélyezett mének után született csikók bélyegzése egységesen: a nyeregtájék bal oldalára a fajtajel, alatta a „Csikónyilvántartás” évente 1-gyel kezdődő folyószámát, a nyeregtájék jobb oldalára a születési év utolsó kettő számjegyét bélyegzik.

A fel nem sorolt esetekben a bélyegzés, a köztenyésztésben alkalmazott rendszer szerint történik." (Idézet a Furioso-North Star Fajtatenyésztő Egyesület tenyésztési szabályzatából)

Tehát a ló anyja FNS származása ellenére nem törzskönyvben nyilvántartott kanca lehet, vagy az apja nem a fajtába beosztott törzsmén, illetve ajánlott, vagy engedélyezett mén.
Az angol telivér a FNS fajtában elfogadott, csak ajánlott, vagy engedélyezett legyen. Egyébként jön a nyakon sütés...
Blanka
QUOTE
Lehet valamit tudni a te Jupiter csikódról? Nagyon érdekelne. Állítólag csikóinak többsége jófejű és mérhetetlenül barátságos.
*



Szia!

A leírtak igazak, az enyém most volt 5 éves, és tényleg egy birka természetü ló, bár a mama is az volt.Talán Pende ismeri Magnóliának hívják, a Mákvirág névre hallgató telivér unokája, bár ő maga sérülés miatt nem versenyzett.A gond vele csak annyi, hogy kicsi.A mama 168cm, a papa 172cm, ő pedig "csak" 160.Én most próbálkozom kicsit az ugrással, egyenlőre 50-60cm-n.Úgy néz ki, hogy tehetséges, már 1 évesen átvitte az 1,20-as kerítést...Most talán sikerül edzőt is szerezni mellé, mivel az én tudásom sajna nem elég így hozzá.Amúgy pej, és ugyanúgy 4 láb kesely, mint az apja.
Roxymami
A lovamnak az anyja FNS tenyeszkanca... allitolag... bar foggalmam nincs... a lenyeg, h lent van Apaj-pusztan, ott latogattam meg... az apjarol nem tudok semmit.... lehet ott van a bibi, nem lenyeg, a lenyeg h imadom a lovamat, es le van sz**va milyen fajta, nekem az nem szamit, csak ha megis vmi fajtaja van, akkor mondjuk ki azt.... ennyi

nem tudja vki megmondani nekem h a Monte Carlo gazdajat, a Karcsit h tudom elerni, mert a regi szama mar nem jo frown.gif(....
please vki irjon vmi elerhetoseget!!!!!!!!!!
Koszonom
furioso
Roxymami!

Gratulálok az intelligens válaszodhoz! Csak így tovább! mad.gif
Roxymami
furioso!

Nem tom mi bajod a valaszommal... de nagyon nem is erdekel...
neked van lovad??
Rosinante
QUOTE(Roxymami @ 2005.08.04, 16:20)
furioso!
Nem tom mi bajod a valaszommal... de nagyon nem is erdekel...
*


Egyre imponálóbbak a hozzászólásaid. rockon.gif irony.gif
Roxymami
Egyszeruen tenyleg nem ertettem h mi baj volt a valaszommal, leirtam h nem erdekel a lovam fajtaja mert en igy is ugy is szeretem, es nem tudom h ezzel mi a baj, nekem az a termeszetes ha a lovat sajat magaert szeretjuk nem a fajtaja nem a kepessegei es eredmenyei miatt.... de nem mindenkivel egyezhet a velemenyem....
Unicorn
a probléma ott kezdődik, hogy egy tenyészkanca nem "állítólag" az és furioso, amint a nevéből rájöhettél magad is, szereti a furi fajtát, ezért az ilyen nyegle hozzáállás irritálja. gondolom persze én. aztán fentebb még írtad, hogy nem tudod, miért nem mondják meg a fajtáját rendesen, majd közlöd, hogy nagy ívben teszel rá. tessék szépen eldönteni smile.gif ha az apáról pedig nem tudsz semmit, akkor még az a mák, hogy nem nullás sütést kapott a lovad, bár, ha onnan nézzük, akkor az is mindegy lenne, hiszen neked nem fontos, mert ezt írtad gmano.gif
Roxymami
Annak orulok h nem nullas a sutese az teny, mert miota az enyem nagyon sokan piszkaltak h ez a lo egy semmi, vagohidra valo dog meg ilyenek, es ha nullas sutese lenne nem tudom mit mondtak volna pluszban... na mind1. nekem akkor szamitana a fajtaja ugy igazan ha tudnek versenyezni, de mivel az anyagiak ezt nem engedik meg (soha nem is engedtek) ezert mindegy h milyen fajtaja van.
De ha van akkor mondjuk ki, en ezt igy ertettem, elnezest...
(tudod Unicorn te szerencsesnek is mondhatod magad, mert nem egy lovad van, es van penzed eltartani... jo neked.... mi orulunk h az enyemet azt az egyet sikerul...)
Az apjarol csak en nem tudok semmit, az anyja pedig tenyeszkanca, nyereghelyen sutott pej kanca, kint Apaj-pusztan. Az apja pedig ki tudja el-e meg...
milagn422
Nekem van egy magyar sporló kancám, most 6 éves, 99es sütésű. Hogy lehet elvinni bíráltatni? Azért is gondolom kell fizetni, mennyit? Tudtok ilyeneket? Egyébként szegedrol irok. Nagyon kis barátságos ló. És jól is ugrik az a lényeg. smile.gif
furioso
QUOTE(milagn422 @ 2005.08.21, 18:36)
Nekem van egy magyar sporló kancám, most 6 éves,  99es sütésű. Hogy lehet elvinni bíráltatni?
*



Gondolom lószállítóval... biggrin.gif

A további tudnivalók a MSLT honlapján.
Kocka
Ami pedig itt érhető el.
Csövi
Kocka
milagn422
mindegy
vrony
Hát itt az én, mostmár hivatalosan is elnevezett, múlt hét pénteken koronára sütött magyar sportló kiscsikóm. Apukája Nábob, anyukája pedig Jupiter kanca.
user posted image
A csikót Niagarának hívják, keresztanyukája pedig Apple.
Barbi
huhh hát nekem kellett ez a topic!
már régóta nem értettem ,h miért Magyar sportló a lovam!de mos már értem! cheers.gif kiraly.gif
vrony
Hát eladtam ma az én kis gyönyörűségem. frown.gif
Őt itt.
user posted image
Szilaj
Vrony!
Jaj de kis szép,ez a csikó!!! angel.gif
Megkérdezhetem mennyiért adtad el?
Hasufel
Vrony!Miért adtad el?
vrony
Sajnos anyagi lehetőségeim korlátozottá váltak, ezért kellett megválnom tőle. frown.gif
150.000 HUF-ért sikerült eladnom. Győrbe vitték. Remélem jó helye lesz.
Sajnálom nagyon, de így kellett történnie.
Szilaj
QUOTE(vrony @ 2005.11.28, 08:23)
Sajnos anyagi lehetőségeim korlátozottá váltak, ezért kellett megválnom tőle. frown.gif
150.000 HUF-ért sikerült eladnom. Győrbe vitték. Remélem jó helye lesz.
Sajnálom nagyon, de így kellett történnie.
*




Te szegény..... szerintem ha fajtatiszta magyarsportló volt akkkor megért volna többet is akkor is ha nem...... redface.gif Gondolokm látogatni fogod....ha igen süss majd el képeket és dobfel ide is ........ha szeretnéd te iss devil.gif
Unicorn
választási csikóért sokkal többet magyar sportlóként nemigen kapott volna.
vrony
Szilaj egy kicsit agyalásra késztetett, de Uni egy kicsit sikerült megint megnyugtatnod.
Unicorn
teljesen árában volt sajnos, de teszem hozzá ugyanakkor, hogy igen szép kancacsikó.
vrony
Tudom, hogy nagyon szép, formás kiscsikó, és ezt tényleg nem azért mondom, mert az enyém volt. Ugyanezt mondta róla Juszt Ágota a megyei lófelügyelő is.
Szilaj
QUOTE(Unicorn @ 2005.11.29, 09:37)
választási csikóért sokkal többet magyar sportlóként nemigen kapott volna.
*




Huh........ eek.gif én télleg hülye vagyok ,de ez egy olyan kacifántos mondat,h csuda cheers.gif
Uni! A kedvemért érhetőbben eltudád magyarázni?! rolleyes.gif
hubertus
Valóban szép csikasz!
Vrony, kihez került Győrbe? Vagy nem hozható nyilvánosságra?
Unicorn
szilaj,
írd a csikóba, amit nem értesz és elmagyarázom.
Ez fórumunk egyszerűsített külsővel rendelkező minimalista változata. A teljes, képeket és több információt tartalamazó verzió megtekintéséhez kérjükkattints ide.
Invision Power Board © 2001-2010 Invision Power Services, Inc.