Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Anekdoták, idézetek, érdekességek a (rég)múltból


Ez a téma archivált. Nem tudsz archivált témához hozzászólni. Ha szeretnéd újranyitni, keress meg egy moderátort, vagy admint.
349 válasz a témához

#81 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 24. - 19:06

No, végre! Csakhogy valaki csatlakozik hosszú idõ után - ha mégoly szomorú hangulatú írással is. Bíztatnálak Benneteket aktívabb közremûködésre...!

#82 Zsubaba

Zsubaba

    Csendes Patak

  • Fórumtag
  • 10.126 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 24. - 21:00

Még egy novellarészlet a Patkócsattogás c. könyvbõl Tamási Áron - Virágszál gyökere [...]A vénember babrálni kezdte a bajuszát, de mielõtt szólhatott volna valami riasztót, ibolyaszeme a lovacskára szállt. Nem jól lát, azt hitte. Mert a pejgebe szõre mindenütt riadtan állt, csupa háborgó bozontban; s maga a lovacska imbolyogva mendegélt, egyre lassabban, s jobbra-balra kottyanva nagyokat.Nagy baj van, látszott.Ölbe kellett volna venni, mint egy õskori gombolyagot, vagy beteg módjára valahova lefektetni. Arra a tisztásra talán, amelyik éppen kínálta magát, ott az út mellett mindjárt, egy vadrózsabokorra a pázsit fejénél. Az út árkán keresztül néhány szál fából rögtönözve, híd is vezetett oda.Hát ez lesz a legjobb.Az öreg Tószegi megfogta a lovacska álla alatt a gyeplõ szárát, s szerencsésen a tisztásra vezette a szekérrel együtt. Ott kifogta Buglyát, s kivette a zabolát is a szájából. S éppen jókor, mert a bokor alatt mindjárt elhanyatlott a bozontos gebe. Fejét a földre fektette. A két szemét lehunyta félig, s a hátsó lábait kinyújtotta jól.Döme ott állott, egykedvûen nézte az egészet, de nem értett semmit.- Tán beteg? - kérdezte.- Hadd pihenjen - mondta az öreg.Aztán leült õ is a bokor alatt a földre, nem messze a lovacskától, hogy szemmel tarthassa annak sorsát. Nem szólt sokáig semmit, s ülni is nagyon maradó módon ülte meg a helyet. Így hát Döme megbökte a kalapját, hogy õ nem vesztegel tovább, hanem elmegy. El is indult, de aztán mégis meggondolta magát, s az út túlsó szélére leült.Nem járt senki, csend volt.Az öreg várakozva ült, a szomorúságában megguzsorodva. Nézte a lovacskát, aki mereven feküdt; s csúnya volt, riasztó módon. A bonzont alól kiütköztek keményen mindenütt a csontok, dibdáb módon és kuszáltan; a hátsó lábai porosan döftek a világba, s az elsõk patája, mint egy-egy darab görcs, göröngyösen visszahajlott. A feje megnõtt, mint a gyászban a baj; a szemei pedig, melyeket még mindig takart félig a héj, csigás módon elõrenyomultak.De az orrlyukakból szabályosan pöffent a pára.Mint a tó vizén az árnyék, nehéz sorsán idõzött az öreg Tószegi gondolata. Az idõ már eljárt, s Buglya is itt fekszik az elmúlás küszöbén. A napok csak a bajokat gyûjtik, s nehezítik az utat a sírig.Még egyszer ránézett a lovacskára, s azután így szólt:- Elég volt!Rögtön felállt, és a fák felé kandikált, melyek a bokor háta mögött kínálkova álltak. Kivett a szekérbõl egy kötelet, s indulni akart az erdõ felé. De akkor, a rózsabokor árnyékában, megpillantott egy virágszálat. Ott lengett, közel a lovacska fejéhez. Kövér szára volt a virágnak, váltig tele dús nedvekkel. A levelei is kövérek voltak, bõséges számban és nagyok. Kicsi ágacskákat is szaporán eresztett magából, s azokat az ágakat gazdagon ülte meg a virág. Mint az apró kelyhecskék, olyanok voltak a virágok; a színük pedig, mint legszebb nyári napokon az egeké, kék volt mélységesen, bársonyos módon és szüntelen.Csodás virágszál volt.Lassan derûbe enyhûlt az öreg, ahogy nézte; majd az élet öröme mosolyban kezdett muzsikálni. Le is hajlott az öreg, s mint üdítõ gyermeket a nagyapa, úgy nézte a virágot. S miközben ámulva nézte, hogy mit teremtett a föld, a napfény és az esõ, hát egyszer megmozdította nagy fejét a lovacska, a szemérõl lehúzta a héját, s meglátta õ is a virágot. Eszmélkedve, majd merengve nézte, egyre fényesebb szemekkel és vágyakozva.Aztán felemelte lassan a fejét, a térdére támszakodott, és a nyaka megnyúlt. Hirtelen kanyarintott a habarójával egyet, a virágszálat a szájába térítette, ott magának egybegyûjtötte, és tõbõl leharapta.- Hé, Buglya! - kiáltott rá az öreg.De a szó nem használt immár, mert a virágszál dús nedvû törzse, a kövér levelek és a bársonyos, égikék kelyhecskék mind a szájában voltak, s a nagy sárga fogak hersegve dagasztották.Sokáig ette a gebe, nagy élvezettel. Néha megcsordult habaróján a nyál is, a bozontos szõre pedig a bõréhez simult. Aztán felállt, s mint a fészkében a vihar egy bõrzsákot, nagy erõvel megrázta magát. Utána megkapálta az egyik lábával a földet, és nagyot nyerített.[...]

#83 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 25. - 16:23

Hogy ne mindíg csak Szemerérõl legyen szó (majd még hozzá is visszatérünk). Egy történet a fiatal Pettkó-Szandtner Tiborról.1929. augusztusában dr. Plósz Béla lótenyésztési fõosztályvezetõ tartotta szokásos évi ménesszemléjét, az ún. ménesosztályozást Mezõhegyesen, a m. kir. állami ménesben. Másodszorra kifogásolta már, hogy a ménesnek csak nóniusz négyesfogatai vannak, sem furioso, sem gidrán nincsen. Mindjárt meg is kérte a hivatalosan kirendelt Pettkó-Szandtner Tibor (a továbbiakban: PSZT) méneskari századost, aki mint okleveles gazda, parancsnoka volt a pusztaszentkirályi m. kir. méncsikó telepnek, már ismert nemzetközi versenyhajtót, s aki éppen ebben az idõben cikkezett és írta "A magyar kocsizás" címû örökbecsû könyvét, hogy hajtson be Mezõhegyes helyett egy gidrán négyest. Ki is választott hat egyforma, mutatós kancát. Az akkori fegyelmi rend szerint a kancák már három nap múlva a Pest megyei Pusztaszentkirályon voltak.PSZT, aki zászlós korában a debreceni méntelepen szolgált, jól ismerte a gidránokat, megbízhatatlan karakterüket, s ezek tudatában végtelen türelemmel kezdett velük foglalkozni. Nehezen ugyan, de engedelmeskedtek a jó szónak és bánásmódnak, és a sárgára színezõdött szeptemberi szunyogi legelõn már egészen Apajpusztáig ügettek az ökörnyálas õszben. S nem rebbentek meg a száraz ördögszekerek hömpölygõ görgésétõl sem. Úgy látszott, a gidránok "veszik a kiosztott jó lapot" s egy-két finoman, de érzékkel leszerelt, kivédett ellenvéleményük után hajlandók nyugodtan engedelmeskedni. Persze húzásról még nem volt szó, csak az üres kocsi elõtti sétafikálásról.Egy reggel, amikor a lustálkodó nap már átsütött a reggeli párán, PSZT úgy döntött, hogy próbaképpen kihajt az 51-es útra, s Pest felé fordulva tempósan ügettek az akkor még makadám úton. De csak pár kilométert, mert szembe jött egy teherautó, lekötetlen, libegõ ponyvával. Egyéb sem kellett a gidránoknak, esztelen vágtába ugrottak. Fék, kéz, szár, szó, semmi nem hatott. Közeledett a majosházi bekötõút, s mellette tarlóhántott földdarab, erre még rá lehetett õket fordítani, de ezt az iramot csak fokozták.Bizony PSZT és segítõi is leugrottak, míg nagyobb bajuk nem esik. A gidránok õrjöngve vágtattak tovább az egyre fogyó kocsival. A betakarítást végzõ majosháziak is eszközt, jószágot mentve kitértek útjukból. Csak a soroksári Duna-ág elõtt torpantak meg, s buktak egymásra. Ott szedték össze õket. Másnap már - Plósz Béla ide, lótenyésztési fõosztály oda - PSZT Lacházán berakatta a hat gidránt - irány Mezõhegyes.A következõ években már csak arab mének fedezhették a gidrán kancákat Mezõhegyesen, s csak arab apaságú kancákat a gidrán törzsmének.Tény, de ez a kis epzód szerencséje volt a magyar versenyzésnek. Ugyanis ezután - fogat híján - kezdett dolgozni PSZT Jászai Imre lipicai négyesével, s 1930-ban Bécsben ezzel a négyessel nyerte meg a gr. Esterházy Károly 1907-ben alapított Champion vándordíját, melyet alapítása óta akkor nyert meg másodszor magyar versenyzõ.Ezzel is indult PSZT-nak, mint a bábolnai ménes késõbbi parancsnokának felejthetetlen, nagy nemzetközi sikersorozata arab és lipicai fajtákkal. Tehetsége, tenyésztõi érzéke és jószág szeretete emelte (juttatta) vezérõrnagyi rendfokozathoz és 1942-ben a lótenyésztési fõosztály vezetõi székébe.

#84 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 26. - 10:44

Elsõ négyesfogat hajtó világbajnokunk volt Fülöp Sándor (1974. Frauenfeld). A következõ rövid történetek róla szólnak.Fülöp Sándort nem véletlenül tartotta számon a királynõ (II. Erzsébet). A magyar fogatoknak, s közülük is Abonyinak, Fülöpnek nagy ázsiója volt ekkor már egész Európában, de különösen Windsorban, Angliában.Csak jellemzésül: az 1972-es olimpia záró ünnepélyének világra szóló ünnepségén nem véletlenül vettek részt a magyar fogatok, hanem, mert kivívták addigra a világ elismerését.Ami pedig Fülöp Sándort illeti, errõl a mindíg mosolygó, fiatal agrármérnökrõl éppen Windsorban derült ki egy alkalommal, hogy báránybõrbe bújt farkas. Legalábbis a becsületben megõszült fogatbírója szerint.Történt ugyanis, hogy kissé nehézre sikeredett a verseny maraton akadályszakasza, Fülöp Sándor meg igencsak igyekezett, hogy jó eredményt érjen el rajta. Akkoriban még keményebb, kegyetlenebb volt a maraton, s abban, hogy késõbb megszelídült, nagy szerepe volt a magyarok sikereinek. Mivel ott nem tudtak megfogni bennünket, mindíg "ellenünk" hozták az új szabályokat.A lényeg azonban, hogy Fülöp, ezer akadályon át, a maraton végére lényegében elhagyta az egész kocsiját. Csak az elsõ két kerék maradt meg, fölötte a bak, azon meg õ, valamint a halálfélelmében mellette kucorgó, kapaszkodó angol fogatbíró. A kocsi romjai (akkor még nem fémbõl készült maratonkocsikkal /tankokkal/ versenyeztek a terepen) foszlányokban lógtak mögöttük, förtelmes látvány volt, annyi szent.De célba értek.És a bíró végre leszállhatott. Amikor lekászálódott, vérbeli angol lévén, udvariasan megköszönte a hajtónak a kivételes élményt jelentõ versenyzést, imígyen:- Kedves Fülöp úr! Én a második világháborúban vadászpilóta voltam, részt vettem a La Manche fölött az évszázad legnagyobb légi csatájában. De állíthatom, hogy minden eddigi megpróbáltatásom, amelyet mostanáig átéltem, messze eltörpül amellett, amiben Ön mellett volt részem. Életemben még nem féltem úgy, mint most, és kérni fogom az Urat, hogy az életben többé ne ültessenek magyar fogatra bíróként. Gratulálok!Háthogyne lett volna Sanyinak híre?!Hogy milyen kemény legény volt, arról a legtöbbet talán jeles kollégám (az élményeket Dávid Sándor, a Lapaj vetette papírra), Jakab József (az akkori Népsport újságírója) mesélhetne. Várady Jenõ egyik zseniális húzása ugyanis az volt, hogy a sajtó munkatársait nem csak meghívta a versenyekre, hanem amikor eljöttek kíváncsiskodni, hát ki is próbáltatta velük a dolgot, hátha megszeretik. Gyakorlatilag mindegyiküket felültette legalább egyszer fogatbírónak, s nem véletlen, hogy késõbb a Népsport gárdája fogatversenyen mérte össze tudását. A fogathajtás egyszerûen megbabonázta õket. (Akkoriban még a fogatbírónak az "A" szakasz startjától az "E" szakasz céljáig fenn kellett ülni a hajtó mellett, figyelni a szabálytalanságokat. Az "E" szakaszon a fogatbírókat ért több súlyos baleset következményeként késõbb a Nemzetközi Lovas Szövetség szabályzatmódosítása az "E" szakasz startjánál leszállíttatta a fogatbírókat.)Egyszer Szilvásváradon Jakab Józsi (életében elõször ült a bakon) Fülöp fogatára került bírónak. A Bán-patak, mint ilyenkor rendszeresen ezúttal is szinte folyóvá dagadt a verseny idejére, s átkelve rajta, Fülöp fogata még a kihajtás közben a kaptató elõtt felborult, szétszakadt, szétesett.De nemcsak a lovak indultak százfelé, hanem a fölborult kocsiról leesve Jakab Józsi is erõsen menekülésre fogta a dolgot, rohanvást igyekezett elhagyni a félelmetes terepet.De Fülöp Sándornak akkoriban még ezer szeme volt. Miközben nem engedte el még estében sem a szárat, s igyekezett megfogni a lovakat - ami sikerült is - látta, hogy egy pillanat múlva nem lesz fogatbírója, anélkül meg nem mehet tovább, sõt, még a hibazónában annak is vissza kell szállnia majd a kocsira. Egyszerre bontotta ki az ostort és ordított is hozzá egy embereset:- Hé! Hová rohansz ilyen sietve? - s azzal mindjárt utána is kanyarított az ostorral Józsinak, aki erre dermedten megállt, majd erõt véve riadalmán, visszaült az idõközben visszfordított kocsira.Fülöp Sándor persze magát sem kímélte. Csak azt nem verte nagydobra. Például, hogy néhány nappal korábban, egy esõs estén a szivásváradi lankákon õt magát is jól megszánkóztatták a lovai. Elment ugyanis edzeni, ismerkedni a tereppel. Ami aztán tökéletesen sikerült is. Nála közelebbrõl aligha nézte meg tüzetesebben valaki is ezt a pályát. Lovai ugyanis, valamitõl megriadva elragadták, csak annyi ideje volt, hogy a szárba kapaszkodjon, a kocsi valahol elmaradt, õ meg hason, még szerencse hogy esõkabátban (akkor még nem a vaxos kabát volt a divat, hanem a ponyvaszerû anyagból készült ún. viharkabát) szánkózott egy jót az esõtõl síkos füvön, vetésen.Az csak késõb derült ki, hogy fél méter híja volt, hogy nem egy szakadékban kötöttek ki valamennyien.(A zárójeles megjegyzéseket magam /furioso/ fûztem az íráshoz, hátha így érthetõbb azoknak, akik csak kb. akkor, vagy késõbb születtek, vagy voltak kisgyerekek!) [ Szeptember 26, 2004, 10:46: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#85 jm-horseman

jm-horseman

    Csikó

  • Fórumtag
  • 461 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 28. - 18:04

Állatok beszéde - Egy lóerõs ló. A ti undok nyelveteken kifejezve:egy nyolcvanad autóerejû természetes gépkocsi, mely benzin nélkül is megy. Ha akar...Kosztolányi Dezsõ

#86 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 28. - 21:05

Lubomirszky György herceget, Galícia és Orosz-Lengyelország legköltekezõbb mágnását "rendezni" kellett. Koritovszky, akkori osztrák pénzügymimiszter vállalta a kényes és nehéz feladatot, hogy György herceget, akinek a legenda szerint "a legszebb szeretõi és a legszebb lovai voltak" - sínre állítja. A feladatot megkönnyítette az a tény, hogy Lubomirszkynek csekély kétszázezer hold földje volt Lengyelországban.A herceg ügyvédje Körmendi Lajos dr. volt. Éles eszû, kitûnõ fellépésû ügyvéd. Elrontott esetekhez, mint professzort hívták. Százezreket keresett, de akárcsak fõúri megbízói utolsó fiilérig elköltötte mindíg egész jövedelmét kártyára és lóra.Körmendi megbeszélte Szemere Kálmánnal, hogy Lubomirszky istállóját, amely Tatán állt, eladják Szemere Miklósnak kétszázezer koronáért. A lovak között volt Monte Carlo, a nevezetes ugró ló, a kitûnõ Bartek, amellyel a Szent István-díjat akarták megnyerni és még harmincnégy telivér.Az ügyvéd és Szemere huszárõrnagy felutazott Bécsbe, megszállt a Sacherban, jelentkezett Szemerénél. De a nagyúr ekkor sokat tanácskozott, a nap minden részében volt programja, úgyhogy napokig tartott, amíg eléje juthattak. Szemere Miklós, amikor megtudta Kálmántól, hogy mirõl van szó, azonnal kijelentette, hogy herceg lovait megvásárolja kétszázezer koronáért - áll az alku.Igen ám, de unalmas volt várakozni, amíg Szemere Miklós elé kerülhettek az urak. Az egyik éjjel lementek a Fensterguckerl kávéházba, és ott écartét játszott Körmendi és Szemere Kálmán. Az ügyvédet üldözte a pech. Miután minden készpénze elúszott, feltette az aranyóráját, láncát, jeggyûrûjét - az is elveszett. Akkor Szemere Kálmán mustráló tekintettel megszemlélte Körmendi Lajos cipõit, s kijelentette: azokat is fel lehet tenni. Mármint a cipõket. Körmendi, ha veszített, soha nem tudott megállni. Elõször az egyik cipõjét vesztette el, azután a másikat. Ezzel véget is ért a játék. Szemere Kálmán kifizette az elfogyasztott italok és a vacsora elég tekintélyes summáját, aztán Körmendi cipõivel a kezében átment a Sacherba. Az ügyvéd pedig harisnyában utána.Végül elérkezett a pillanat, amikor Szemere Miklós fogadta Lubomirszky herceget, az ügyvédet és unokaöccsét, Szemere Klmánt. A herceget és Körmendit hellyel kínálta, Kálmánt hagyta állni - Körmendi kaján örömére.Szemere Miklós pár szóval közölte, hogy unokaöccse már ismertette az ügyet, a dolog rendben van, a lovakat átveszi kétszázezer koronáért. Ekkor a következõ dolog történt:- Von Szemere, egy kérésem lenne - szólalt meg Lubomirszky György -, szeretném azt kikötni, hogy ha Bartek megnyeri a Szent István-díjat, a díj húsz százalékát én kapjam.Szemere úgy keresztül nézett a hercegen, mintha üvegbõl lett volna. Nem felelt. De Körmendi ebben a pillanatban már tudta, hogy az üzlet visszament. Mert Szemere nem tûrte azt, hogy egy letárgyalt ügyhöz a partner még hozzáadjon egy feltételt. Abban a pillanatban már másról beszélt. Megmutatta azokat a cigarettatárcákat, amelyeket II. Vilmos császártól és Abdul Hamid török szultántól kapott, csevegett távoli témákról, de a lovakra már nem tért vissza. És amikor az urak távoztak, s Lubomirszky herceg még egyszer felvetette a dolgot, már elhárító mozdulatot tett, és szárazon így szólt:- Engem az ügy már nem érdekel... [ Szeptember 29, 2004, 17:14: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#87 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 szeptember 29. - 18:23

Magyarországon a hatvanas évek elején sikerült felizzítani a fogathajtás hamvadó cigarettavégét. Elõtte a HATALOM, a PÁRT által végrehajtottt lóellenes intézkedések következtében úgy látszott, hogy hamvába hal a magyar fogathajtás.1963. õszén már magyar derbyt is sikerült összehozni, s a kecskeméti öregtemplom nagyharangjának fertály óra ütésére a templom oldalánál álló négyesek indulhattak a terephajtásra.1964. júniusában már három négyessel Aachenbe, Németország egyik leghíresebb és legrégibb nemzetközi versenyére - Pettkó-Szandtner Tibor sikereinek színhelyére - is kimerészkedtünk. Szentmihályi Ferenc fekete nóniusz, Lénárd Béla szürke arab ménekkel, Toepler István sárga félvérekkel, tetszetõs együttes volt. Szentmihályi (Mezõhegyes) meg is nyerte a normál szerszámos fogatok számára külön kiírt "B" kategóriát jugoszláv és lengyel fogatok elõtt.A versenyek a régi német metodika szerinti, fõleg szubjektív benyomásokkal pontozó zsûri elõtt zömében díjhajtásokkal zajlottak. Akkor hívta fel figyelmünket (dr. Várady Jenõ visszaemlékezése) a Hamburger Zeitung riportere, Heinrich, a hamburgi német hajtó derbyre, melynek súlypontos része a többszakaszos terephajtás volt.A magyar derby kiírását ennek megfelelõen alakítva a következõ évben már Szentmihályi Ferenc és Kádár László, utóbbi apajpusztai félvérekkel (a Mezõhegyesrõl kiebrudalt furioso-north starokkal /furioso megj./) álltak rajthoz. Csak ekkor derült ki, hogy a mi lovaink a lépésszakasz elõírt iramát nem képesek teljesíteni.Új lovak, új felkészülés, s 1967-ben Kádár László ügetõ fajtájúakkal erõsített szürkéivel a derby fennállása (1920) óta elsõ külföldi versenyzõként lett gyõztes. Hamburg város közönsége, a 40 ezres stadion zsúfolt lelátóin helyet foglaló nézõk szûnni nem akaró tapsa közepette nemcsak a tiszteletdíjat vehette át, de a gyõztesnek mindenkor kijáró tölgyfakoszorút és a széles, feliratos díjszalagot is, a lovaknak is külön kijárón kívül.A sikert 1968-ban Abonyi Imre ismételte meg, azzal nyerve, hogy lipicai kancáival az akadályszakaszt fergeteges vágtában hajtotta végig, behozhatatlan elõnyt szerezve ezzel a többiek elõtt. A német rádió és televízió helyszíni közvetítései és a sajtó elragadtatott szövegei nyomán négyesfogat hajtásban elismert nagyhatalom lettünk.Úgy szép az élet, ha magunk is színesítjük. A nagy kikötõvárosba természetesen akkor még vagonban vittük a lovainkat, kocsijainkat, és a szükséges felszerelést. S nem csak oda, haza is így jöttünk, két - két segédhajtó fogatonként kísérve a lovakat. A hosszú út alatt izgalmas mozzanatok is elõfordultak, ezekbõl ismertetek most egyet.Egy szép, kutyadöglesztõ, meleg nyári napon, éppen az idegenforgalmi szezon derekán sokan várták a Nyugati-pályaudvaron a Balt Orient expressz érkezését. Ki mire, kire várakozott, ismerõsre, vendégre, hivatalos kiküldöttre, sportcsapatra, barátra, barátnõre. Az expressz ezúttal percnyi pontossággal futott be diesel mozdonyával a csarnok érkezési elsõ vágányára. Mindenki várt valakit.Csak két "úriembert", akik könnyedén az egyik elsõ osztályú kocsi peronjáról léptek le, nem várta senki. Az egyik, az idõsebb, gömbölyded, borotválatlan, a másik jól borotvált, tömött vastag bajusza hegyesen állt, mint az öreg bika szarva. Ebben különböztek. Abban már egyformák voltak, hogy öltözékük nem csak a spanyol etikett, de még a szokvány európai (ideértve természetesen az európai Törökországot is) izléstõl is némileg eltért. A két "úriember" mindjárt a lépcsõn megállt. A kíváncsi tömeg oly szorosan zárt, hogy nem tudtak tovább lépni. A tömeg érdeklõdését az öltözetük keltette fel. Mint már említettük, az nem volt egészen európai. Annyiban, hogy félmeztelenek voltak. Igaz, hogy bõrüket bronzbarnára sütötte már elõzõleg valahol a nap. Az öltözetük - már amennyire ez a kifejezés itt helyénvaló - személyenként egy-egy, ugyan gyûrött, de tiszta fekete klottgatyában folytatódott, hogy befejezést nyerjen mindkettõjüknél bár más-más színû, de azonos formájú vietnami gumipapucsban.Akik az ilyesmihez egy nemzetközi expresszvonat érkezésekor nincsenek hozzászokva, azoknak egyszerre izgalmas, ijesztõ, de egyben szívderítõ is a látvány. A két "úriember", bár a lépcsõn és már a vonat ajtajában is úgy festettek, mint két, újból testet öltött ókori istenség, mégis úgy érezték magukat az egyre szaporodó közönség gyûrûjében, mint két, palackba zárt poszméh.Mert mi is volt e jelenség oka?A német hajtó derby gyõzedelmes kék szalagjával és a hozzájáró tölgyfakoszorúval tehervonaton hazatérõ négyes fogatok lovaikkal és gondozóikal Sturovo határállomásra érkeztek. Két barátunk, két segédhajtó, a vasutasok hozzájárulásával vízért szaladt a lovak számára, két-két vödörrel. Míg vették a vizet, a gyorsteher dudaszó nélkül elindult, otthagyva a két lelkiismeretes kollégát, akiket a cseh forgalmisták jóindulata - és nem utolsó sorban humorérzéke - rakatott fel az éppen Budapest felé induló nemzetközi expressz elsõ osztályú peronjára.Ha ezt a boldogult emlékû Rejtõ Jenõ megérhette volna... [ Szeptember 29, 2004, 18:28: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#88 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 1. - 16:33

Abonyi a világ élén...Ma már nehéz elképzelni, hogy milyen óriási szenzáció volt Magyarországon a Vadászati Világkiállítás 1971-ben, és az, hogy ennek keretén belül rendezték meg az elsõ fogathajtó Európa-bajnokságot.A világkiállításra szállodák egész sora épült az ország legszebb vidékein, legjobb vadászterületeinek központjában, s nem túlzás azt mondani, az egész világ ránk figyelt azokban a napokban. Hiszen egy vasfüggöny mögötti ország életébe lehetett végre bepillantani. Olyasmi volt ez, mint tizenöt évvel késõbb a Forma-1 megjelenése, az elsõ "Vörös Grand Prix", amelyre igyekezvén halálos komolyan kérdezték a rendezõket: kenyeret és húst lehet-e kapni Magyarországon?A fogathajtó Európa-bajnokság azonban a maga idejében még ennél is nagyobb, mondhatni bomba meglepetéssel hívta fel magára, hazánkra a figyelmet. Egyrészt a brit csapat jelezte, hogy az Európa-bajnokságra elhozza a királynõ saját fogatát, amelyet Miller ezredes hajt majd a kontinensviadalon.Ez volt a kezdet.A folytatás pedig az, hogy maga Fülöp edinboroughi herceg, a királynõ férje, aki akkor a Nemzetközi Lovas Szövetség (F.E.I.) elnöke volt, jelezte, hogy természetesen ellátogat a versenyre.Az akkori állapotokra jellemzõ, hogy a brit nagykövetség ennek kapcsán telexen (akkor még nem volt fax) azonnal tudatta a sajtóorgánumokkal, hogy a herceg mint magánember jön, s mint ilyen, senkinek semmikor nem ad interjút, ezzel ne is próbálkozzon senki.Amikor pedig a herceg megérkezett Pestre, s a verseny elõtt bejelentette, hogy õ természetesen lóháton kíséri majd a királynõ fogatát végig a maraton hajtáson, akkor tényleg megállt a kanál is a levegõben.Kiderült ugyanis, hogy a herceg személyes védelmére kirendelt, sõt egyáltalán a mozgósítható "belügyi dolgozók" között egyetlen sincs, aki lovagolni tudna. Fülöpöt pedig egyenesen képtelenség lett volna errõl a szándékáról lebeszélni. (A herceg ekkor még nem hajtott fogatot versenyben.) A kétségbeejtõ problémát végül is úgy hidalták át Várady doktorék, hogy "a minden tekintetben megbízható" tanárnõ, Fülöpp Melinda, a gödöllõi egyetem lovas szakosztályának vezetõje egyetemista lovasaival kíséri majd a herceget.Gondolom, a herceg ilyen testõrséget még életében nem kapott. De ki a fene akarta volna bántani abban az idõben nálunk a királynõ férjét?! A diákokkal és tanárnõjükkel határozottan jobban járt Fülöp herceg, mint bármiféle kíberekkel. Ez a társaság ugyanis egy angolul meglehetõsen jól beszélõ, kellemes társaság volt, igazi sétalovaglásra való (itt egy kis újságírói túlzást érzek, mert 1971-ben, még ha a nyelvtudás szerint is válogatták a diákokat, az angolt meglehetõsen kevesen beszélték az (agrár)egyetemisták közül. Ezzel az agrár jelzõvel nem megbántani akartam õket, hanem egyszerûen ez volt a valóság. Az agráregyetemre abban az idõben zömmel a nép egyszerû, falusi kádergyermekei jelentkeztek. /f/).Én (Dávid Sándor) egy kis erdõben találkoztam velük, pihenõ közben, s máig õrzöm ennek az elsõ találkozásnak az emlékét. Ha van ugyanis a világon egyszerû, közvetlen és udvarias ember, akkor a herceg az. A királynõ férjét az ember abban a csillogó uniformisban képzeli el, amelyben a világlapok, a televíziók képeirõl néz le rá - Fülöp herceg a versenyre viszont a megszokott, hétköznapi, igencsak kikönyökölt tweed zakójában jött el, viseltes csizmában és jobb napokat látott, azaz láthatóan használt lovaglónadrágban. És ez volt benne a leghercegibb. Egy volt közülünk. Legalább is ezt érezhettük. (Itt érzem a másik újságírói túlzást. Az lehet, hogy a herceg nem vadonatúj lovasruházatban jelent meg a versenyen, de nehezen tudom elképzelni egy angol fõrendrõl, a királynõ férjérõl, stb., hogy kikönyökölt zakóban, viseltes csizmában és egy jobb napokat látott lovaglónadrágban "parádézzon". De minden megtörténhet! Vagy nem akart nagyon kiríni a környezetébõl? /f./)A verseny zajlott, a herceggel semmi baj nem történt - a testõrök hiánya ellenére sem.A harmadik napra is akadt izgalom. Addigra ugyanis már kiderült, hogy nagyon jól áll a magyar csapat, és Abonyi Imre, annak az évtizednek a legnagyobb mágusa, egy kis szerencsével megnyerheti az aranyérmet.Nem kezdõdött jól a délután. Különösen a herceg magyar biztonsági emberei számára. Akik ugyanúgy, mint a magyar "elõkelõségek" ott pompáztak a lelátó tövében, a pálya szélén, a nyári meleg délutánon, szigorúan sötét ruhában, fehér ingben és természetesen nyakkendõvel.A gutaütés mégsem emiatt kerülgette õket, hanem azért, mert a herceg késett. A herceg az istennek se akart végre ideérni, s nélküle nem lehetett megkezdeni a délutáni programot.A pálya körül megint tízezrek szorongtak, és várták a versenyt, várták a magyar gyõzelmeket.De a herceg csak nem jött. És nem volt sehol Abonyi sem. A nagy esélyes. A verseny kezdete elõtt percekkel.Várady Jenõ persze tajtékzott (máig sem tudom miért, de Abonyit sosem kedvelte igazán. Legfeljebb olyan kutya-macska barátság fûzte õket össze, no meg Imre brilliáns tehetsége, amelyrõl épeszû vezetõ még véletlenül sem mond le). A biztonságiak már percenként szaladtak a lelátó mögötti útra, lesni, mi van már, mert onnan várták Fülöp herceget.Amikor már végképp pattanásig feszültek az idegek, amikor már tényleg mindenki a plafonon volt, akkor egyszer csak mozgolódás támadt a pálya túlsó szélén, a nézõk szorosra zárt soraiban. Barátságos kurjongatások, éljenzések közepette megnyílt a többszörös sorfal, a résen pedig ráérõsen besétált a pályára két úriember, mosolyogva, meg-megköszönve a tapsot meg a jókívánságokat, de amúgy teljesen elmerülve a beszélgetésük témájában.Abonyi Imre volt az természetesen, meg Fülöp, a királynõ férje, foglalkozására nézve pedig herceg. Abonyi úgy parasztosan, de elegánsan, a herceg meg világos szürke flanell öltönyben, rózsaszín ingben, ahogy az egy délutáni eseményhez illik.Az egyik birkacsárdából jöttek éppen, ahová Abonyit már korábban meghívták a tisztelõi, s ha már elment, elvitte magával a herceget is, aki szintén nagy tisztelõje volt már ekkor is Imrénknek.A birkapörkölt minõségérõl sajnos nincs információ, de ízletes lehetett, meg tartalmas, mert a két úr a sietség és izgalom minden jele nélkül kezdte szemügyre venni a pályán az akadályokat. Abonyi készségesen magyarázta az elnöknek, hogy melyiknek mi a trükkje.A biztonságiak õrjöngtek.A gondjukra bízott herceg ugyanis könnyû célpontként ott sétálgatott a pályán. Ha berohannak hozzá, az olyan, mintha éppen õk támadnák meg. Ha kint maradnak...? Aztán Fülöp herceg egyszer csak az órájára nézett (hiába, a pontosság a királyok udvariassága), s miután látta, hogy elérkezett a kezdés ideje, elindultak szépen lassan kifele, a meggyötört idegzetû fogadó bizottság irányába.A java azonban még hátra volt.Abonyi egyik lováról ugyanis jelentették, hogy sánta. Azt a lovat viszont nem lehetett kihagyni a fogatból. Várady Jenõ Dr. Fehér Dezsõért kiáltott (õ volt a fogathajtó keret állatorvosa), és a doktor véghezvitte a varázslatot.De a ló, amikor a bemelegítés megkezdõdött, még húzta egy kissé a lábát. Ha a bírók észreveszik - vége mindennek."Csak lassan, óvatosan Imrém!" - adta ki a parancsot Várady Jenõ - "Nehogy baj legyen!"De ezt talán nem kellett volna mondania a rátarti Abonyinak, aki köztudottan izgulós versenyzõ volt, akit erõsen megviselt mindíg a versenyláz. Meg aztán neki nyilván megvolt a maga véleménye arról, hogy a sántaságot hogyan lehet kijártatni egy lóból.Mindenesetre ostort bontott a bemelegítõ, fekete salakos négyszögben, aztán hangos pattogtatással, riogatással megadta az alaphangot négyesének az akadályhajtáshoz. Olyanokat fordult a salakon, hogy a kocsi két keréken éppen hogy megállt, nem borult föl. Várady Jenõ átkozódott, Fehér Dezsõ dermedten állt a soha nem látott parádé elõtt, Imrénk meg csak riogatta a szürkéit vég nélkül.Ilyen bemelegítést azóta sem látott a világ.A pályán meg, közben, a többiek csetlettek, botlottak. Ma is elõttem van szegény Miller ezredes, aki a királynõ csodálatosan szép fogatával, persze díszes, nagy batárral, szinte az egész pályát letarolta. A legnehezebb akadályok egyikét pedig, a szép fehér léckerítéssel megépített, derékszögû "utcasarkot" pedig házfalastól együtt lebontotta.Aztán megérkezett Abonyi. Mondták, tudtuk, hogy csinált már ilyet, de hinni nem mertük, amíg most nem láttuk: vágtában hajtotta meg az akadálypályát. Azzal a teljes gõzzel érkezett, amellyel bemelegített, és csak úgy száguldozott a verseny közben is. Ötvenezer ember állt megrõkönyödve, tátott szájjal a pálya körül, s a görcs szorította össze a szívünket, nehogy ledöntsön már valamit.Nem lehet elfelejteni azt a pillanatot, amikor ahhoz a bizonyos "sarokházhoz" ért, ahol Miller lépésben is elvérzett. Imre ide is vágtában érkezett, rohanva az "L" alak elsõ szárába. És abban a pillanatban, amikor a tömeg már följajdult, hogy jaj! vége! mert az elsõ két lova már-már ledöntötte az "L" szemben lévõ oldalát, akkor ezt a két lovat mintha fejlövés érte volna, villámsújtottan befordultak, beestek balra, a kivezetõ oldalra, és vitték maguk után a többieket, a kocsit is.Elementáris erõvel tört föl a lelkesedés az emberekbõl. Ilyet ember még nem látott, amit most Abonyi mûvelt. Érezte ezt mindenki.Ez volt az addigi legnagyobb ünnepe a magyar fogathajtásnak. (A végerdmény: I. Abonyi Imre, II. Fülöp Sándor, III. Papp József, s természetesen I. a csapat is /f./)Epilógus. Abonyi Imre és Fülöp herceg között igazi, emberi és sportbarátság szövõdött a fogathajtás kapcsán. Ezt alapvetõen Abonyi brilliáns tehetsége és emberi tisztessége váltotta ki az ez iránt rendkívül fogékony, de fõúri mivoltában is közvetlen, egyszerû és szívélyes hercegnél. Fülöp szívesen kivitte volna Angliába Abonyit edzõnek, s helyette a legkiválóbb díjugrató edzõt is ide küldte volna cserébe. Hogy ez miért nem jött össze, azt nem tudom. De gyanítom...Kettejük, a kölcsönös tiszteleten alapuló barátságának másik jele volt, hogy a kecskeméti világbajnokságon (anno...) Fülöp herceg - már versenyzõként - Abonyi Imrét kérte a fogatára fogatbírónak.Fölborultak, s a herceg kis híján agyonnyomta estében Imrét. De barátságuknak ez sem ártott.Végül: amikor évekkel késõbb a királynõ Magyarországra jött, sokak meglepetésére Bugacra is ellátogatott. Ez a látogatás természetesen nem véletlen volt. Ez a látogatás a Bugacon élõ, már gyenge egészségû Abonyi Imrének szólt. Fülöp herceg így tudta meglátogatni harcostársát, aranykalászos gazda barátját.Hogyan is írta Coubertin báró? "Csodálatos vagy Óh sport, a népeket összefûzõ szép szalag..." [ Október 01, 2004, 16:47: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#89 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 2. - 16:44

A bukméker, a táskás-könyvesember, aki az elvérzett lóversenyfogadó pénzét besöpri, soha és sehol a világon nem népszerû.Minden fogadóban egy szárnyaló képzeletû költõ veszett el - a buki viszont ridegen számoló, hûvös üzletember, tartozik és követel oldalakkal és tisztes üzemköltséggel.A fogadók elõbb-utóbb - a játék természetrajza ez! - a meredekre jutnak. Örülhet az, aki idejében meg tud kapaszkodni. A bukik törvényszerûen megkopasztják õket. Szemere nem volt könnyû falat. Talán még soha nem akadt fogadó, aki annyi eret vágott volna az oddsokat éneklõ könyveseken, mint õ.Kialakult az a helyzet, hogy Szemere csak nehezen tudott fogadni, mert az a ló, amelyikbe õ bizalmát helyezte, rögtön favorit lett és a bukmékerek nem adtak "hosszú oddsot" rá. A rettegett fogadó ötletességgel segített magán. Lélekjelenlétre és találékonyságra volt szüksége és e tulajdonságokból bõven jutott neki. Három-négy bizalmas emberét bízta meg a fogadásokkal, akik adott jelre fogadták a lovat. A bukik hirtelen nem tudtak tájékozódni, Szemerétõl származik-e a fogadás, vagy sem, s mire felocsúdtak, már késõ volt, a fogadás meg volt kötve.Egyszer Bécsben futott egy Ibikus nevû lova, és az a munkahírek után a közönség kedvence lett. A bukmékerek kíváncsian várták, hogy Szemere milyen fogadást fog kötni a lovára. A nagyúr néhány perccel a start elõtt érkezett be a ringbe, lassú, meggondolt lépteivel, és óriási meglepetésre lovának egyik ellenfelét, a Rothschild-lovat, Britont fogadta.A bukmékerek leesett állal írták be a fogadást, és csak természetes, hogy abban a percben a Szemere-ló már 6:1-hez állt. Ezután már senki nem merte fogadni Ibikust, mert ha gazdája nem bízik benne, ugyan ki merné rárakni a pénzét?A lovak már a starthoz mentek, amikor megjelent a ringben egy idõs brünni textilkereskedõ, és Ibikus iránt érdeklõdött. A bukik alig titkolt kéjjel ajánlgatták Szemere elhanyagolt lovát a sportért hevülõ öreg kereskedõnek, aki óriási meglepetésre ötvenezer koronát helyezett el a könyveseknél 6:1-hez Ibikusra.Nyert Ibikus, és a brünni úr háromszázezer koronával apasztotta meg a bukik táskáját. Azt talán nem is kell hangsúlyozni, hogy a brünni textilkereskedõ - Szemerének játszott...Szemere tízezer koronás Briton-fogadásával saját lováról elterelte a figyelmet, és akkor már csak egy, a bukik elõtt tájékozatlannak látszó strómant kellett találnia, aki a Szemere-lovat remek feltétellel megfogadja. [ Október 02, 2004, 16:48: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#90 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 3. - 19:38

Egy délben Szemere álmatag lassúsággal bement Hornerhez, a híres könyveshez, Bécsben. Az alkalmazottak földig hajló hódolata mellett vonult a fõnök irodájába.- Unatkozom - mondotta. Valamit játszani szeretnék... Délután gátverseny lesz Siófokon. Két lovam indul, nem tudom, hogy Kálmán a trénerem melyikben bízik. De valószínû, hogy az a lovam fog nyerni, amelyikre a jobb zsokémat, Szentét ülteti. Megfogadom a Szente lovaglást tízezer koronával.Távozott, majd tíz perc múlva visszatért.- Most hallottam, hogy lovaimnak erõs ellenfele támadt a siófoki gátversenyben. Azt mondják, hogy Zichy Béla Rámája kitûnõ. Fedezném magam. Rámára is teszek tízezer koronát.A könyves boldogan fogadta a fedezeti tétet, hiszen így kockázata megoszlott.Mi lett a végeredemény?A gátversenyen nyert Ráma - Szentével a nyergében. Vagyis Szemere mindkét fogadást megnyerte.

#91 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 6. - 20:23

Szemere ösztöneit követte, sugallatokra hallgatott, titokzatos kabalák befolyásolták - így érte el sikereit a zöld gyepen és a zöld asztal mellett. Fittyet hányt a lótudósok szakállrezegtetõ nagyképûségeire, kilószámításokkal soha nem bajlódott, a papírszámítókon mosolygott, évszámra nem nézett ki a tatai tréningpályára. Ha valami érdekelte, az a lefutott idõ volt. Azt szokta megkérdezni, hogy a lova mennyi idõ alatt fut egy mérföldet? Tulajdonképpen az sem nagyon érdekelte...Volt olyan futam, amelyben tíz holtbiztos tippet kapott. Mindenki neki dolgozott, várva a baksist. Rejtelmes ösztönével "talált bele" a nyerõbe.Ösztöne a fontos pillanatokban ritkán hagyta cserben.Egyszer Föld Aurél vásárolt egy kétéves lovat Pejachevics Albert gróftól. Saul II. - így hívták a lovat - megnyert egy kétéves versenyt, így gazdájának máris kifizetõdött ezerkoronás vételára, Szemere odaküldte megbízottját Földhöz, hogy eladó-e a ló?- Igen - hangzott a felelet.- Mennyi az ára?- Tízezer korona...Nemcsak a megbízott, hanem a fültanúk is mosolyogtak. A turf világában nincsenek titkok. Mindenki tudta, hogy Föld Aurél ezer koronáért vásárolta Saul II.-t. Túlzottnak találták, hogy tízezer koronát kér érte. - Nem éredemes megvásárolni a lovat - jött vissza lehangoltan a megbízott Szemeréhez. - Föld Aurél tízezer koronát kér érte.Szemere összevonta szúrós szemét.- Nem érdekel, hogy mit kér érte... Utasítottam, hogy a lovat vásárolja meg.- Tízezer koronáért is?- Annyiért is...- Ha szabad megkérdezni... miért ragaszkodik ennyire méltóságod Saul II.-höz?Szemere vállat vont.- Az apja Le Samaritain volt... Híres francia mén. Ivadékai jó ugrók voltak. Hiszek ebben a származásban.A megbízott meglepõdött. Szemere soha nem törõdött a vérvonalakkal, származással, a ló apjával, anyjával. Bizonyos, hogy ebben az esetben sem ez a szempont volt a döntõ. Csak érezte, hogy az a ló az istállójába való...A versenypályán mosolyogva tárgyalták Szemere Miklós legújabb lóvásárlását, és megállapították, hogy régen fizettek túl ennyire egy lovat... Mialatt mindenki rajta nevetett, õ szinte lelkiismeret furdalást érzett, hogy ilyen olcsón vásárolta meg Föld Auréltól a Le Samaritain - csikót, amely meggyõzõdése szerint a gyep csillaga lesz. Odalépett Föld Aurélhoz:- Ne búsuljon, kedves szerkesztõ úr - mosolygott - Saul II. a jövõben is örömet fog szerezni Önnek.- Hogyan?- Fogadásamiban mindíg ezer koronával "benne lesz..."Föld Aurél, a kipróbált telivérszakértõ maga sem jósolt sikereket a lovának. De köszönettel fogadta az igazi szemerei megnyilatkozást.Szemerét továbbra is ostromolták hívei Saul II. megvásárlása miatt.- Tulajdonképpen miért volt szüksége méltóságodnak erre a lóra? - kérdezte délután a Pannónia-beli szálláson udvari festõje, Kieszkovszky báró.Szemere, hogy éppen mondjon valamit, így indokolta a vásárlást:- Akarok nyerni egy Nagyalagi akadályversenyt.- Hiszen már nyert Nagyalagit...- Soha...- Hát Cipész? Az mit nyert?- Rákosi-díjat.- Téved méltóságos úr... Cipész a Nagyalagit nyerte.Szemere mérges lett.- Mennyi pénze van?- Háromszáz korona.- Tegye be...! Tíz az egyhez fogadom, hogy Cipész a Rákosi-díjat nyerte. Állja a fogadást?- Állom.- De gyalog fog hazamenni...- Az sem baj...Szemere felajánlotta, hogy a Vadász és Versenylap-tól kérdezzék meg: Cipész a Nagyalagit, vagy a Rákosit nyerte?- Fölösleges - mondta a kiváló udvari festõ - itt fekszik méltóságod mellett, ezen a kis asztalkán az eredménytáblázat. Abból is megnézhetjük.Felütötték a könyvet, kiderült, hogy a bárónak van igaza. Szemere hátranyúlt a párnája alá, és tarisznyájából leszámolt háromezer koronát. - Most már magam sem tudom - mosolygott - , hogy miért vásároltam meg Saul II.-t.Tudta...Saul II.-t benevezte Kottingbrunnban a háromévesek nagy gátversenyére. A ló három hosszal, könnyen nyert, és Föld Aurél levelet kapott - bélelve tizenhatezer koronával. Mert Szemere tizenhat az egyhez fogadta lovát, amelyben kívüle senki nem bízott. És Saul II. továbbra is sorra nyerte a versenyeket, pontosan úgy, ahogy Szemere Miklós elképzelte. Föld Aurél többet keresett ezen a lovon, mintha megtartja istállójában. [ Október 06, 2004, 20:29: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#92 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 8. - 17:18

Népek - lovakról...- Félj a tarka lótól, mert az a tehén testvére... (arab)***- Jobb egy rossz ló képzetten, mint egy jó ló képzetlen... (angol)***- A ló háta tisztelethely... (olasz)***- Ki lónál, asszonynál hibát keres; sohasem lesz jó lova... sem angyala (német)***- Ne fogadd el a sárgát, ne add el a szürkét, szeresd a derest,... de lovagold a pejt! (török)***- Dobd át a szíved az akadályon... a lovad utána ugrik (orosz)***- Amit egy ír nem tud a lóról; nem is érdemes tudni... (ír)***- Egy láb kesely - vedd meg, két láb kesely - nézd meg, három láb kesely - próbáld meg, négy láb kesely - hagyd el! (magyar)(Lászay József gyûjtésébõl) [ Október 08, 2004, 17:23: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#93 Zsubaba

Zsubaba

    Csendes Patak

  • Fórumtag
  • 10.126 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 8. - 17:27

Jajj, elfogadtam a sárgát, ráadásul két láb kesely. Most ilyenkor mi van? :eek: :D De legalább Furioso ;) Posted Image [ Október 08, 2004, 18:12: Az üzenetet átszerkesztette: Zsubaba ]

#94 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 8. - 18:06

Híres ajándéklovak...Az elsõ ajándék ló történetét a görög mitológiából ismerem. Thezeus, a késõbbi athéni király, ifjúságát egy kis görög szigeten töltötte, ahol anyai nagyapja volt a király.E parányi ország vallási szokásához tartozott, hogy idõnként egy-egy hófehér mént áldoztak az isteneknek.Történt egyszer, hogy az ifjú Thezeus, aki rajongásig szerette a lovakat, annyira megsajnálta az áldozatul éppen kiszemelt gyönyörû mént, hogy addig kérlelte királyi nagyapját, amíg az beleegyezett az áldozat feloldásába, és a fiúnak ajándékozta a hófehér lovat.Elgondolható, hogy nem ment olyan egyszerûen ez az ajándékozás, hiszen megrögzött vallási szokásokat kellett megváltoztatni, hogy a fiú megkaphassa a vágyott ajándékot.***A trójai faló is ajándék ló, ha fából volt is! Mint ismeretes, a görögöknek sikerült ezzel az ajándékozással - tíz évi ostrom után - Tróját bevenni. A hatalmas faló belsejében rejtették el az ostromlók legvitézebb katonáit, akik a várban kiugráltak a lóból és a meglepett õrséget legyõzve kinyitották a vár kapuját a görögök elõtt.***A világhódító Nagy Sándor ajándéklova volt Bukefalos. Édesapjától, Fülöp makedón királytól kapta ajándékba. A fekete Bukefalos igen szilaj természetû mén volt. Fiatal gazdáján kívül senkit nem tûrt meg a hátán. Nagy Sándor minden hadjáratába magával vitte, és csaka döntõ ütközetben ült fel a hátára, hogy a gyõztes csaták után együtt kergessék a legyõzött ellenséget. Így történt ez a perzsák felett aratott nagy gyõzelme után is, amikor a perzsák királyát, Dareiost szalasztotta meg.Végül is, az India ellen viselt utolsó háborújában, az Indus vizén átkelõ Nagy Sándor alatt esett össze, és múlt ki az öreg csatamén.***Nem mindennapi ajándék ló volt Belisar lova sem, melyet a bizánci hadvezér urától - Justinianus császártól - kapott abból az alkalomból, hogy diadalt aratott Chosro perzsa király felett (i.u. VI. sz.)A gyõzelem hírére Justinianus három ajándékal kedveskedett vezérének. Egy szép tarka mént, egy fatányért, és Antóniát - a császárné legjobb barátnéját - küldötte ajándékul utána a csatatérre.A tarka mén abban az idõben nagy divat volt, és így nem csoda, hogy nagy örömet okozott Belisarnak, és kedvenc csataménje lett.A fatányér, amely egyébként szent ereklye volt, a késõbb koldusbotra jutott vezér egyetlen értéke maradt. Ezzel koldult az utcákon a St. Sofia székesegyház lépcsõjén, kegyvesztetten, megvakítva...Antónia a felesége lett.***Szvatopluk morva fejedelem Árpád vezértõl kapott egy hófehér mént ajándékba.***XIV. Lajos francia király a marokkói szultántól kapott egy berber mént ajándékba.A "Napkirály" udvarában azonban nem becsülték sokra ezt az ajándékot, mert jobban tetszettek az akoriban oly divatos andalúziai és nápolyi lovak, melyek sokkal alkalmasabbak voltak a magasiskola céljaira, mint ez az arab mén. Így a királyi ajándék kegyvesztett lett, és fokozatosan lejjebb csúszva, végül is a tejeskocsi elõtt kötött ki.Itt tûnt fel egy kitûnõ szemû angol lovasembernek, aki fillérekért megszerezte, Angliába vitte és The Godolphin Arabian-nak keresztelte el. Azóta tudjuk, hogy ez a mén lett az angol telivér ló egyik törzsalapító szeniorja (mindez 1724-ben történt).A mén történetéhez hozzátartozik még egy érdekes epizód.Angliában, a királyi ménesben próbaménként használták a tüzes vérû The Godolphin Arabiant. Ezt a "megalázó" szerepet azonban nem az õ számára találták ki. Nem is tûrte sokáig, hanem kitépve magát a lovászok kezébõl, elõször elverte a színhelyrõl a fedeztetésre odahozott másik mént, majd befedezte a kancát.A csikó, mely ebbõl a fogamzásból született, a híres CADE volt (1734.), mely az összes akkori versenyeket megnyerte.Ennek fia lett a törzsalapító MATCHEM (1748.)(Vojnits Richárd gyûjtésébõl) [ Október 08, 2004, 18:07: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#95 Artin

Artin

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.886 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 8. - 18:29

Az utolsó keselyes nem inkább kazah?Szerepel Kun Péter gyûjtésében is.

#96 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 8. - 18:48

Én a Lovassport címû újság 1965. évi 3. számában így találtam. Nem tudom... :confused:

#97 Barefoot

Barefoot

    A megvilágosodott

  • Fórumtag
  • 5.421 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 8. - 21:29

A versike magyar, Kun Péter könyvében is mint magyarországi párhuzam szerepel, csak egy kicsit más változatban Posted Image

#98 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 10. - 17:23

A bécsi Imperial kávéházban Zangen Marian, istállóvezetõ, így szólt egy délután Pálmay Henrikhez, a lósportújságírók nesztorához:- Nem tudok mit csinálni ezzel a Barnalegénnyel... Nagyobb istállóba való az a ló, mint az enyém. Én szeretem a kis versenyeket, a handicap-lovakat... Barnalegény kinõ az én keretembõl. Adja el szerkesztõ úr ezt a lovat Szemerének!Pálmay felszaladt a Sacherba, és felajánlotta Barnalegényt Szemerének. A nagyúr éppen lustálkodott, nem volt kedve lóvásárláshoz. Bizonyos közönnyel hallgatta Pálmayt, aki kifejtette, hogy Zangen Marian nem tudja kihasználni ezt a kitûnõ lovat, amely hasznos szolgálatokat teljesíthetne az aranysárga-ezüstszürke színekben. Pálmay már éppen távozni készült, amikor az ajtóból visszaszólt:- Barnalegény ezerháromszáz méteren könnyen nyert tizenöt ló ellen, 1.26,4 alatt. A nagyra tartott Hindu a múlt héten ugyanazon a távon, ugyanennyi idõ alatt nyert - de sokkal kisebb súly alatt.Szemere felkönyökölt azágyból.- Mennyibe kerül az a ló?- Tízezer koronába.- Itt a pénz - számolta le a tarisznyájából a summát Szemere Miklós - , de mondja meg Zangennek, hogy egyelõre ne jelentse be hivatalosan az eladást. A holnapi versenyen majd a fekete táblán hirdetjük ki, hogy a ló az enyém...- Miért?- Mert még délelõtt meg akarom fogadni...Barnalegénnyel is jó vásárt csinált Szemere. Az ösztöne itt is gyõzött...

#99 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 13. - 17:44

Az utókor kötelessége, hogy elõbányássza az idõ porától belepett eseményeket.Ismeretes, hogy Széchenyi István milyen nagy erõfeszítéseket tett a magyar lovassport fejlesztése érdekében. Meggyõzõdése volt, hogy a lótenyésztés legfõbb rugója a lóversenysport, és igyekezett a díjak feliratainak elkészítésére a legjobb költõket megnyerni. Fáradozása sikerrel járt, és a magyar költészet legnagyobb egyéniségei, mint Kisfaludy, Vörösmarty, Kölcsey értékes szép verseket írtak erre a célra.Az elsõ serlegen még, melyet Széchenyi alapított, csak a következõ felirat volt bevésve:"Magyar Országi Ló pályai jutalom. Készíté Mayerhofer Székes Fejérvári magyar Bécsben."1829-ben azonban az Asszonyságok pályadíjának alapító levele már kimondta, hogy: "Esztendõ szerint egy-egy aranyozott billikom készítessék pályadíjul, és abba mindenkor magyar nemzeti nyelvünkön valamely odaillõ választott mondás, vagy vers vésessék."Ennek eredményeképpen még ugyanabban az évben az Asszonyságok díján már ez a jalmondat volt olvasható:"Aki elõre hat, azé a jutalom, az nyeri a szépek díját." Ugyanez évben a Károlyi-Széchenyi díjon hazafias jelmondat szerepelt:"Elõre lovas, Elõre hazafi, Éljen a király, Virágozzék a haza." A versenyt Liechtenstein herceg lova nyerte, és õ ugyanezt a serleget tûzte ki 1830-ra díjul. A felirás természetesen megmaradt.1829-ben Széchenyi vándordíjul kardot alapított, mely a Gyepkönyv szerint 100 aranyat ért. Hüvelye türkizzel kirakott, aranyba foglalt bíbor bársony volt, és pengéjén ez a vers volt olvasható:"Engem erõ szüle,Nyer s egyedül az bírhat,Azért gyõzz." (Kisfaludy Károly)Kisfaludy Károlyt 1829-ben a Széchenyi alapította Állattenyésztõ társaság jegyzõjévé választották. Az õ befolyásának tulajdonítható, hogy a prózai feliratok helyébe verses feliratok kerültek.Az Akadémia levéltárában Széchenyitõl származó két versjegyzék található. Egyik Széchenyi írásával 11 verset, és két prózai jelmondatot tartalmaz. A jegyzékben szereplõ verseket három kivételével felvették Kisfaludy verseinek késõbbi kiadásaiba, és valamennyinél szerepel Kisfaludy Károly neve. Ezek a következõk:Pest város 1829. évi billiomán:"Mely szép nemzet elõttérdemleni pályaborostyánt."1830-ban az Asszonyságok díjára:"Gyõztes lenni dicsõ, s lehet e szebb célja magyarnak?"Kisfaludy versei halála után még több mint egy évtizeden át szerepeltek a serlegeken. 1833-ban a Batthyány-Hunyady díj serleg felirata így szólt:"Félve a gyönge kiáll,versenyt fut sorssal a bátor."Az 1836. évi Pest városi díj vésete:"Lóra magyar,Szép pálya ragyog,ha elõre törekszel."1836-ban az Asszonyságok díja is Kisfaludy verset kapott."Küzdve lehet naggyáaz erõ és férfi tehetség."1839-ben két Kisfaludy vers is szerepelt. A Széchenyi billikomon:"Kétes pályán, nemesen megvívni, dicsõség"A Széchenyi fivérek díján pedig:"Lóra magyar,versengve közelgnagy pályai célod."Végül 1841-ben a Nemzeti Díj serlegére is az õ versét vésték:"Bármi nehéz,pályát nem retteg,a tiszta nemes vér."A hazafias eszmék terjesztése kívánatossá tette más magyar költõk bevonását is. Ezért Széchenyi "Felszólalást" tett közzé. Elsõnek Vörösmarty jelentkezett, aki az Akadémia révén egyébként is állandó összeköttetésben állt Széchenyivel, sõt, mint az Auróra kör tagja, Kisfaludyval is.Vörösmartytól 1830 és 1840 között 17 alkalmi vers került bevésésre. 1833-ban, a Széchenyi által adományozott serlegen ez szerepelt:"Síkra ne vígy tehenet,Ló kell oda és férfiúi ügyesség."Ugyenezen évben Pest város billikomán ez a verse szerepelt:"Célra siess,futnod cél nélkülgyáva kerengés."1834-ben pedig:"Rajta lovag,ki serényen fut,kergetni is elsõ"Az Asszonyságok pályadíjára 1831-ben:"Hirkoszoru nélkülmeddõ telek e rövid élet."1832-ben pedig:"Aki merész, csak az él,A gyávát lengeti hívság."Az Asszonyok pályadíja 1835-ben szintén Vörösmarty verset viselt:"Menj és indulj.Heverõt nem pártol semmi szerencse."1839-ben:"A bátor nem örül nyugalomnak,bajt keres és gyõz."S végül 1840-ben:"Bátran fut versenyt,Kit szépek díja tüzel rá."A Károlyi-Széchenyi billikomra 1833-ban a következõ verset költötte:"Megfutá, s gyõzött a pártus,Fuss magyar, és gyõzz."1835-ben pedig ezt írta:"Bátor okosságban, sbátorságodban okos légy."Az akadályversenyre kiírt Sándor billikomára 1834-ben ez került:"Óva siess magyar,a tûzhöz kell állhatatosság."A Nemzeti Díj 1837. évi serlegények felirata a következõ volt:"Gyors az idõ,haladót koszoruz.Maradóra homályt vet."Az 1840. évi díjon pedig:"A kellem poharátaz erõ diadalma üríti."Tõle származik még a Batthyány Kázmér által 1838-ra ajándékozott serleg felirata is:"Hir terem a pályán,A hir fia mer, halad és gyõz."valamint az 1839. évi ugrató verseny rímes versecskéje:"Szállj jó lovas, mint a madár,Túl a merészek díja vár."1836-ban Széchenyi egy Károlyi serlegre e versikét javasolta, mely azonban nem került felvésésre:"Gyõzni, elõre magyar.Az idõ és fejedelmed akarja."Vörösmartyt alkalmakként is felkérték versírásra. Így Sándor Móric grófnak, a híres "ördöglovasnak" billikomára Vörösmarty a következõ verseket költötte:" A gát nem mindíg akadály, hol nem mehetsz, ugratva szállj.""Bátran elõre lovag,Hol utad nincs semmi, menj, ugorj át."(Garam Jenõ gyûjtésébõl) [ Október 13, 2004, 17:53: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#100 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 15. - 20:23

Folytatva az elõzõeket:Kölcsey az ismertetett felhívásra kapcsolódott be Széchenyi akciójába. Az 1832-33. évi országgyûlésen találkozott Dr. Andrássy Györggyel, a lóverseny választóbizottság titkárával, és e találkozóról 1833. április 8-i levelében így számolt be Szemere Pálnak:"- Képzeld, én verseket is csináltam, azaz kellett csinálnom. Andrássy a lóversenypoharakra írt verseket Pesten feledé, tehát tõlem kért. Írtam hat hexametert." Ezután közli a verseket, amelyeket rá is véstek a serlegekre.A Pestvárosi díjon 1833-ban:"Minden pálya dicsõ,Ha belõle hazádra derül fény."1839-ben:"Küzdeni, s gyõzni tanulj, Kell küzdeni s gyõzni hazádért."Az 1833. évi Asszonyságok díján e felirat szerepelt:"Szállj versenyre magyar,s fog kelni körüled az élet."Széchenyi Kölcseytõl 1837-ben és 1840-ben a következõ verseket választotta serlegére:"Messze tekints, a pálya kicsinytul rajta nagyobb vár." és"Önérzés, te vagy a diadalmas bére,nem a díj."Beöthy Zsolt szerint a legjobb az 1836-i Nemzeti Díj verse:"Nemzeti fény a cél, hogy elérd, fogj össze,magyar nép."Széchenyi további új versek beszerzésére gondolt, bár még mindíg elegendõ vers állr rendelkezésére.Így Kisfaludytól:"Férjfiú tettre serény,s csak diadalra övezz.""Emlékül ragyogok, mint küzd és gyõz a nemesb vér.""Tettre nemes versenynagyot alkot, s edzi erõnket.""Küzdve nyerél,s nevedet diadalra visszasugárzom.""Értem küzdni kelél,s diadalmad hirdetem én most.""Pályafutás után Szépség nyújt dijt a nyerõnek.""Messze idõkre ragyog emléke nyert diadalnak.""Bennem szép diadals nem dij emléke sajátod.""Küzdve, haladva nyeréaz erõs e szép diadalmat.""Versenypályákon tûnik felaz igazi érdem.""A haza és a királyUj célra tüzelje futásod."Mátray Gábortól, késõbbi nagy zenetörténészünktõl az Akadémia levéltára két verset õriz:"Bátran ereszd paripád, s magyarán vágtass vele célhoz.Ugy nyered a dijt el, s fénylik örökre neved.""Célhoz elõre siess, s ha te gyõzhetsz,a tied a dij,"Széchenyi azonban úgy látszik újabb költõk bevonását látta szükségesnek, és a Jelenkor 1839. június 5-i, s a Hírnök 1839. június 10-i számában felhívását olvashatjuk.Ujabb felhívásra ugy látszik csak két költõ vállalkozott. Stettner (Zádor) György, akit Vörösmarty vont be az aurórások közé és Czuczor Gergely, kinek két versét vésték 1842-ben a serlegekre.A Nemzeti Díjéra:"Észhez erõt ügyesen kapcsolj,s fogsz célra haladni."a Károlyi tétversenyre:"Küzdeni többekkels mindannyit gyõzni dicsõség."1843-tól a versek bevésését megszüntették.Mi lett a sorsa e verses feliratoknak? Nem tudjuk. A verses feliratú serlegek közül egy sem került elõ. Sokat - felirataikat átvésve - újabb versenyek díjazására használták fel; sokat beolvasztottak, sok a háborúk alatt pusztult el.Az egykorú lapok: a Jelenkor, a Hírnök, a Regélõ, a Honmûvész, a Vereinigte Ofner Pester Zeitung és végül a Gyepkönyvek õrizték meg számunkra a reformkor e sajátos verses emlékeit.Kölcsey, Kisfaludy, Vörösmarty versei könyvalakban is megjelentek. Czuczor versei eddigi kiadásaiban nincsenek felvéve. A többi versírónak pedig nincs is gyûjteményes kiadása. Hiába keressük ezeknek a verseknek a méltatását, bár e 65 alkalmi epigramma talán minõség tekintetében sem lenne méltatlan irodalomtörténeti feldolgozásra. A monográfiák sem kivételek ez alól.Csak Beöthy Zsolt írta meg, hogy a lóversenyeken a "gyõztesek serlegeire Kisfaludy Károlytól, Vörösmatytól és Kölcseytõl kerültek jelmondatok. Mindannyiban valami buzdító nemzeti gondolat."Czuczor szerzõségét pedig csak egy sportíró, Hoeller Móric báró tartotta nyilván.Sajnos ezek után azt sem kell csodálni, hogy sporttörténészeink nem tudják, hogyan kerültek költõink kapcsolatba a lóversenyzéssel.(Garam Jenõ 1965-ben publikált gyûjtésébõl.)

#101 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 15. - 20:52

Népek, emberek a lovakról..."A nemes ló meghal, de nem öregszik meg..."(Newcastle)"A lovaglás megkívánja, hogy a lovas ne csak ismerje, de át is vegye lova gondolatait..." (Müseller)"Csak az a jó lovas, aki vágtában látni, hallani, beszélni is tud... (szlovák népi mondás)"Aki ritkán lovagol, annak fáj az ülepe..." (Grimmelhausen)

#102 Cavalcante

Cavalcante

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 211 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 15. - 21:26

Sziasztok!Bevallom tetszene ez a topik de túl hoszuak az írások és elunom magam.Ne haragudj Furiózó könyvekbõl kimásolni oldalakat nem nagy kunszt.A mai korunkra jellemzõen rövidebb, frappánsabb bölcseletekre gondolok.A napokban kezembe akadt egy graffiti gyûjtemény.Én nagyon jól szórakoztam.Íme egy remek:Nincs is gravitáció,a föld csak szivat minket. Ha rossz az ötlet, felejtsétek el.Lovas üdv mindenkinek

#103 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 16. - 16:27

Cavalcante! Ilyen rövid és velõs "igazságokat" valóban csak graffiti gyûjteményekben találsz. Lovakkal kapcsolatban - ritkán.Ezzel a topiccal nem az volt a célom, hogy "villogjak", könyveket másoljak át ide a fórumra, hanem - általam - érdekesnek vélt történetekkel ismertessem meg azokat, akiket ez esetleg érdekel.Mindenesetre köszönöm az észrevételt! [ Október 16, 2004, 17:13: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#104 tomsawyer

tomsawyer

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.115 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 16. - 17:27

Cavalcante!És ha valakinek nincs meg az adott könyv?Ha untatnak az írások ne olvasd.Szerintem ez a topic így jó ahogy van.

#105 ivanhu

ivanhu

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 225 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 16. - 19:36

Nem tudom, mennyire tartozik ide, de tudjátok-e, hogy a könnyûlovasság magyar találmány?A huszárok Mátyás király könnyûlovasai voltak, igazságos királyunk 1458-ban hívta életre ezt a fegyvernemet, hogy a törökök ellen harcoljanak.A népszerû magyarázat szerint a "húsz" szóból származik a nevük, mondván, csak minden huszadik jelentkezõ felelt meg a szigorú követelményeknek.Tudományosabb magyarázat szerint az olasz "corsaro" (kalóz) szóból származna a név, amit a 15. századbeli dokumentumok igazolni látszanak.Mivel Közép- és Nyugat-Európában nem volt korábban könnyûlovasság, így tõlünk terjedt el egész Európába. Nagy Frigyes például elküldte egy tisztjét, hogy tanulmányozza ezt a fegyvernemet; von Zieten õrnagynak ez annyira jól sikerült, hogy 1741-ben megverte tanárát, Baranyai tábornokot, a Rothschloss-i huszárcsatában.Egyik híres huszárunk volt Kováts Mihály (szül. Karcag, 1724. aug. - meghalt Charleston, USA, 1779. máj. 11.), az amerikai könnyûlovasság megalapítója. Élete röviden: az osztrák örökösödési háborúban a jászkun huszárezred zászlósa. 1746-ban porosz szolgálatba lépett. 1752-ben zászlós, 1757-ben másodhadnagy. A hétéves háborúban az osztrákok ellen harcolt. 1761-ben kilépett a porosz hadseregbõl és Mo.-on keresztül Lengyelo.-ba akart távozni. Mielõtt azonban átlépte a határt, az osztrákok elfogták és Bécsbe szállították. Mária Terézia szabadon bocsátotta és õrnaggyá nevezte ki. 1773-tól 1775-ig Szászo.-ban élt, ahol ismét érintkezésbe lépett lengyel emigránsokkal, elsõsorban Pulaski Kázmér gróffal. 1776. aug.-ban Olasz- és Franciao.-on keresztül Amerikába távozott. 1777-ben érkezett Bostonba. Jelentkezett az amerikai hadseregbe, és 1778-ban Washington a Pulaski-légió ezredes-parancsnokává nevezte ki. Elõbb New Jersey ÉNy-i részén harcolt az angolok és az általuk felbiztatott indiánok ellen, majd D-Karolinába vezényelték Lincoln tábornok támogatására. Charleston ostrománál esett el.Másik híres huszárunk nagyjából kortársa volt: gróf Hadik András (valószínûleg Csallóköz, 1710 - Bécs, 1790), aki polgárnak született, de apja nemességre vergõdött így õ is nemessé vált, fiatalon huszár kornétásként (zászlós) kezdett, végigharcolta az osztrák örökösödési háborút, és a bécsi haditanács elnökeként, német birodalmi grófként búcsúzott, miközben 79 éves korában lóhátról irányított egy csatát, amelyben átlõtték a lábát, de így sem esett le a lóról. (Egy évvel késõbb halt meg.) Leghíresebb haditette Berlin megsarcolása volt, amikor kijátszotta Nagy Frigyes teljes hadseregét - ezért megkapta a Mária Terézia rend nagykeresztjét.

#106 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 7:05

Ivanhu! Annyival kiegészíteném a fentebb leírtakat, hogy egyes források szerint bejön a "huszár" szó lehetséges eredetéhez a latin "cursor" (vágtató futár) szó is. Ezt, egy Lászai József tollából 1965. áprilisában megjelent cikkbõl "vettem". (Gondolom a régebbi tatterosok számára ez a név mond valamit...). S az idõpontot azért írtam ide, nehogy valaki azt vesse ellen, hogy a cursor szót a mai számítógépes világ hozta felszínre...A következõ dolog is Lászaitól való: a huszár szó eredete magyar, és a "husz ár" szóból eredeztethetõ, ami azt jelenti, hogy egy lovas katona húsz gyalogossal volt egyenértékû a bandériumban...

#107 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 7:10

A korábban Cavalcante által felvetettek okán: kérem azokat, akik látogatói voltak eddig e topicnak, szíveskedjenek nyilatkozni a topic jövõjét illetõen: szükséges-e avagy fejezzem be a tevékenységemet e téren. Nem tudom eldönteni, mivel eddig egy ellene, egy mellette.Nem fogok sértõdötten duzzogni, ha a többség véleménye a beszüntetést pártolja. S nem fogok haragudni a negatív véleményt mondókra sem. Csak õszintén!Elõre is köszönöm a véleményeteket! [ Október 17, 2004, 07:12: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#108 tomsawyer

tomsawyer

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.115 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 9:00

Furioso!Én a folytatásra szavazok.

#109 ivanhu

ivanhu

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 225 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 11:47

Furioso,köszönöm a kiegészítéseket, forrásaim nyilván hiányosak (zömmel az internetrõl szedtem össze).Nekem tetszik a téma (topic), s ha nem nagy baj, megpróbálok az általam ismert egy-két történettel néha beszállni.

#110 Artin

Artin

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.886 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 12:25

Furioso!Én Tomsawyer mellé állok, és felsorakozok mögötted és a topic mögött. Akármilyen hosszú is, mindig oda jutok a végén, hogy érdemes volt elkezdeni olvasni.Örülnék a változatlan folytatásnak! Posted Image

#111 bozzy

bozzy

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 352 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 14:28

Furioso! Örömmel olvasom a gyûjtésed. A rohanó mindennapokban pont a ló, annak közelsége, a vele - róla való gondolkodás is az ami azt sugallja, nem a felszínes félmondatokban van a lényeg. Kérlek folytasd!

#112 liviakonrád

liviakonrád

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 931 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 15:29

Szerintem is furioso! Szívessen olvasom az írásaidat, de én sajnos nem tudok hozzászólni, viszont érdekesseket írsz nagyon!

#113 Fec

Fec

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.878 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 15:50

Bár elmaradtam az olvasással, de TUDOM,hogy érdemes lesz rálazítva olvasni a történeteket, tehát a folytatásra szavazok!

#114 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 18:01

Köszönöm a támogató véleményeket. liviakonrád! Egy pici kiigazítás: ezek csak annyiban az én írásaim, hogy én írom be õket a számítógépbe. Ezek valahol - könyvekben, újságokban, egyéb kiadványokban - megjelent történetek.Mégegyszer köszönöm a támogatást.Ivanhu! Ez a topic mindenki elõtt nyitva áll...

#115 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.378 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 18:29

Egy 1966. márciusi hír:A napokban halt meg Badenban a legidõsebb német lovas, a 93 éves Erick Buddenbrock-Plaeswitz. A nagy tiszteletben álló, kiváló sportember halála napjáig rendszeresen lovagolt.Fiatal korában jónevû versenylovasként kezdte, majd amikor onnan "kiöregedett", az ugrósportban tette ismertté nevét.Már 54 éves volt, amikor 1927-ben a striegani lovasmérkõzésen 207 cm-rel német magasugró csúcsot állított fel. E szokatlan teljesítmény értékét még növeli, hogy FORTUNELLO nevû lova a lovaknál már "matuzsálemi" kornak számító 24. évében ugrotta meg ezt a még ma is tekintélyes magasságot. [ Október 17, 2004, 18:30: Az üzenetet átszerkesztette: furioso ]

#116 Cavalcante

Cavalcante

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 211 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 21:16

Ha bölcs vagy, ésszel élj, jól sáfárkodj a szóvalokkal nyisd föl a szád,óvatosan beszélj-igéidet úgy mérd,mint drágaköveket,melyeknek értéket épp ritkaságuk ád! Sumér vagy Akkád költõk Kedves Furioso!Nem akartam vihart kavarni.Valószinû én értettem el atopikot.Ezt a bölcseletet magamnak szánom.Lovas üdv Cavalcante

#117 liviakonrád

liviakonrád

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 931 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 21:27

Igen furioso, én is így értettem. ;)

#118 Zsuzska

Zsuzska

    Törzsvendég

  • Admin
  • 3.960 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 17. - 22:54

Teljes mértékben egyetértek Bozzyval és Feccel. Ritkán jut az ember értékes lovas olvasnivalóhoz, ezek pedig nagyon is azok.

#119 realcowboy

realcowboy

    Magnum

  • Fórumtag
  • 8.060 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 18. - 0:56

idézet:
Eredeti szerzõ: Cavalcante: Bevallom tetszene ez a topik de túl hoszuak az írások és elunom magam.Ne haragudj Furiózó könyvekbõl kimásolni oldalakat nem nagy kunszt.[/QUOTE]Cavalcante!Igazad lehet, másolni nem nagy kunszt.Akkor viszont ne emlékezetbõl írd, hogy " Furiózó"(lsd, mint fent) hanem másold át, ha már megszólítod! ;)

#120 Kriszti2

Kriszti2

    :)

  • Fórumtag
  • 641 hozzászólás

Közzétéve 2004 október 18. - 10:22

Furioso,bár már egyszer leírtam, most megint leírom. Ez a kedvenc topicom és nagyon sajnálnám, ha nem írnád tovább. Én például az ég egy világon semmit nem tudtam a galopp világáról és lenyûgöznek a "szemerés" sztorik.