Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Jogszabályok, rendeletek... lakott területen belüli (városi) lótartás. Segítsetek!:(


Ez a téma archivált. Nem tudsz archivált témához hozzászólni. Ha szeretnéd újranyitni, keress meg egy moderátort, vagy admint.
245 válasz a témához

#1 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 19:01

Tavaly új ház épült a szomszédunkban, és az új lakóknak nem tetszik, hogy mellettük lovat tartok. Szerintük büdös van és sok a légy, és megintcsak szerintük ennek a fedett trágyatároló a megoldása.Én próbáltam velük megértetni (még nyáron), hogy ezzel nem oldódik meg egyik problémájuk sem - nekem viszont felesleges pénzkidobás, arról nem is beszélve, véleményem szerint mennyivel nehezebb egy fedett trágyatárolóba be- és kipakolni, ill. azt tisztán tartani -, de õ hajthatatlan. Persze az is igaz, hogy még életemben nem láttam ilyen tárolót, pedig mielõtt úgy 5 éve kialakítottam volna itt az istállót, a környék szinte összes lótartóját végigjártam, hogy megnézzem, mit, hogy... És valójában õ nem a trágya szagát érzi, hanem a vizeletét, amit a lovak a karámban... ugyebár... és az ellen meg mit tudnék tenni? Arról már nem is beszélve, hogy az ellenkezõ oldali szomszédja disznókat tart, és a környéken még sok helyen tartanak disznót, birkát, tyúkot, lovat, stb. (de neki csak velem van gondja). Mindezt Békéscsabán. Annyit tudok, hogy nem tiltja rendelet itt a tartásukat.Azt is szeretném még hozzátenni, hogy nem hiszem, hogy a környéken bárki is tisztábban tartaná a lovait, mint én. Direkt azért nem csináltam nagy trágyadombot sem, hogy ne álljon ott sokáig a trágya, havonta elviszik. (Egy felnõtt kanca és jelenleg két csikója - egyet el szeretnék adni - nem "termel" annyit, hogy sûrûbben vitessem el.)A dolog mostmár odáig fajult, hogy mindenfélével fenyegetõzik, és azt követeli (egyelõre csak), hogy egy héten belül adjak neki választ, megépítem-e a követelt fedett trágyatárolót vagy nem. Azzal is megfenyegetett, hogy a karámot is arrébb rakatja velem, mert szerinte olyan jogszabály is van, hogy annak legalább 9 m-re kell lennie egy lakóháztól. Ez ellehetetlenítené a helyzetemet, mert a karámom, ami az õ házfalától kezdõdik összesen kb. 15-18 m széles, és ugyanilyen hosszú.Kérlek, segítsetek! Mi igaz abból, amiket mond? Hol tudok ennek utánanézni? Pontosan mik is a jogszabályok?

#2 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.405 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 19:10

Az a gyanúm, hogy a helységen (városon) belüli állattartás követelményeit, a tartható állatok számát, a tartás módját, stb. önkormányzati rendelet tartalmazza. Irány az önkormányzat, tudd meg a tudnivalókat, szerezd meg a rendeletet és tanulmányozd!Mivel elvben minden önkormányzat maga állapítja meg a feltételeket, általános tanácsot a fentin kívül szerintem nem lehet adni.

#3 Klini

Klini

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 26 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 19:28

Szia én ugy tudom hogy a szabály a 60 cm-ert mondja ki, de mielött bármit teszel hivd fel a minisztériumot(06-1-301 4000) és ök vágják ezt a témát.De tapasztalatból mondom bármit is csinálsz a lovaiddal, ha õ utálja õket akkor kötözködni fog.A zárt tárolot meg sok helyen a régi emésztõbe (amit rendesen le kell szigetelni hogy ne szennyezd a környezetedet)szokták beletenni. a legyek ellen nagyon jó. De ha felhivod a Bábolnát( [url="http://"http://www.babolna-bio.hu"]www.babolna-bio.hu[/url] 06-1-4320412) ök tudnak valami tuti szert amitõl a legyek nem tudnak kifejlõdni.

#4 tomsawyer

tomsawyer

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.115 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 19:44

Fogadd meg Furioso tanácsát és mihelyst tudsz menj be a polgármesteri hivatalba.Tudd meg a feltételeket, ha kell változtass, és ha minden az elõírásoknak megfelelõ akkor a szomszéd letérdelhet :mad: .Egyébként nálunk a belterületen két lovat ill. annak csikóját lehet tartani, meg van határozva az istálló ténylegesen milyen távol kell legyen a lakóingetlantól, kell egy háromoldalú beton trágytároló és rendszeresen el kell szállítani.De települése válogatja a feltételeket.

#5 liviakonrád

liviakonrád

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 931 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 20:27

Egy ismerõsöm szintén ebben a helyzetben volt, õ úgy oldotta meg a fedett tárolót hogy egy magas oldalfalú pótkocsira szerelt fedelet, az van az udvarban, és ha megtelik akkor csak kihúzzák a közeli kertészetnek a trágyát.

#6 Pendemonium

Pendemonium

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.407 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 20:57

Szerintem az a legfontosabb, hogy próbálj jó viszonyban maradni a szomszéddal, és vele közösen megoldást találni, mert ha neked lesz igazad a lovaid nem lesznek biztonságban.

#7 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 21:03

Köszönöm a segítséget! Posted Image Holnap megyek is az önkormányzathoz. Már találtam különbözõ rendeleteket is a neten, illetve egy kedves állatorvos ismerõsömtõl is kaptam, úgyhogy kupálom magam. (Ahelyett, hogy kinn lennék a lovaimmal vagy tanulnám azt a fránya németet így, vizsga elõtt. :mad: ) Eddig azt látom, hogy a fedett trágyatárolót nem tudom kikerülni, de az istálló és a trágyatároló elég távol van a bunkó szomszédtól, a karámról viszont még nem találtam semmit.
idézet:
Eredeti szerzõ: liviakonrád: Egy ismerõsöm szintén ebben a helyzetben volt, õ úgy oldotta meg a fedett tárolót hogy egy magas oldalfalú pótkocsira szerelt fedelet, az van az udvarban, és ha megtelik akkor csak kihúzzák a közeli kertészetnek a trágyát. [/QUOTE]Igen, erre már én is gondoltam, jó ötletnek tûnik. Posted Image Utánanézek, elfogadják-e ezt a módszert, ill. hogy mennyibe kerülne egy ilyen utánfutó. Esetleg felvehetném a kapcsolatot ezzel az ismerõsöddel?Legyek... Nos, azok után, ahogy õ viszonyul hozzám, a kötelezõnél egy pindurival sem fogok többet tenni, pedig terveztem intézkedéseket, hogy valóban jobb legyen neki (is). De ezek után tõlem semmi jóra ne számítson! :mad:

#8 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 21:11

idézet:
Eredeti szerzõ: Pendemonium: Szerintem az a legfontosabb, hogy próbálj jó viszonyban maradni a szomszéddal, és vele közösen megoldást találni, mert ha neked lesz igazad a lovaid nem lesznek biztonságban. [/QUOTE]Sajnos ezen már túlvagyunk. Amikor ideköltöztek, és még kerítés sem volt kettõnk között, a kicsi lányuk akkor jöhetett át pici csikót simogatni, ahányszor csak akart. Én mindig udvarias és segítõkész voltam (még a lópisit is egybõl letakartam a karámban homokkal, ahogy észrevettem), de vele nem lehet jóban lenni. Posted Image

#9 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 23:34

Ezüstliliom, a helyzetem nagyon hasonlít a tiedhez. Az én szomszédaim már jelentettek fel a trágya és a szag miatt, azért, hogy állítólag éheztetem a lovaimat, mert állítólag az õ sövényüket legelte (még ha így is lenne, akkor meg én kiszedethetném a sövényét, mert nem az elõírt távolságra, hanem azon belül ültették), igaz, hogy a lovaim majd kicsattantak, bordáikat még nem nagyon lehetett látni.A helyzetemet nehezíti az is, hogy kertszomszédom a bölcsi. Összesen 11 kertszomszédom van, a bölcsi bal oldalról az utolsóelõtti. És bizony elõírás, hogy 80 m-en belül tõle nem tarthatnék lovat. Az én istállóm épp beleesik karámostól. Az lényegtelen, hogy a közvetett szomszédjukban 4 ló is van, és sokkal közelebb vannak a lovak, mint az enyémek. A mi szomszédaink jelentettek már fel a kutyám miatt is, hogy félnek tõle, pedig még csak soha ráju sem ugatott, a kerítéstõl átmenni nem tudott, de nem is akart. Az nem számít, hogy az õ bernáthegyiük viszont 10 éve szétszedte az akkori drótkerítést, átmászott, és az én akkori kutyámat rendszeresen kishíján megölte. Amúgy meg milliomosok, úszómedencéjük, angol kertjük van, szóval nem-igazán illik a képbe a ló. Ráadásul a bölcsi igazgatónõje az unokatestvére, azok is azért jelentettek fel minket. Szerencsére az Önkormányzatnál szimpatizánsokra találtunk, így még nem volt ebbõl probléma. De most meg azért félek, mert már egyre inkább mondogatják, hogy az utcánkat, pont a mi házunk, és az utána következõ harmadik házig bezárólag városközponttá nyilvánítják, ami tiltani fog minden ilyen nagytestû állattartást. :( Hozzáteszem, ugyanezen szomszédaink kivágatták azon fáinkat, amik 2 méteren belül estek az õ kerítésükhöz, feljelentették a másik szomszédjukat (aki pap), mert van egy kinti wc-je, amire rá lehet látni a kertjükbõl, és náluk rontja az összképet. Aztán szintén a papot, mert lebetonoztatta a háza és a járda közti részt, így viszont szerintük esõ esetén az összes víz hozzájuk folyik. Szemközti szomszédot csendháborításért... Erõs a gyanúm, hogy a kutyámat õk mérgezték meg, mi több, el is szólták egyszer magukat másnak. És volt pofája aznap amikor feljelentett süteményt küldeni át nekünk. Meg van pofája anyut mint orvost zaklatni a szabadidejében úgy, hogy a kártyája sincs nála. Meg volt pofája októberben a szüretin kinn várni az unokájával a kapuban olyan szöveggel, hogy vajon hol lovagolhatna az õ unokája, mert él-hal a lovakért. Amikor anyu mondta finoman a maga stílusában, hogy ez nem olyan ló, ez csak engem enged felülni a hátára..., akkor azt mondja, hogy õ egy kisebbre gondolt, egy kiscsikóra. Ugyanis az én akkor 1 éves csikóm ott nyerített az anyja után. Lett volna pofája, meg esze az 1 éves csikómra ráültetni az unokáját.A fedett beton trágyatároló viszont én úgy tudom, elõírás, vagyis kötelezõ. Addig a kutya nem törõdik vele, amíg nincsenek ilyen problémák. Viszont így... Nem hiszem, hogy a pótkocsis dolgot elfogadnák, ezekre általában elég szigorú elõírások szoktak lenni.Amúgy meg csak helyeselni tudok Furioso írására, ezeket általában az Önkormányzati rendeletek szabályozzák. [ Március 23, 2005, 22:39: Az üzenetet átszerkesztette: ikácska ]

#10 liviakonrád

liviakonrád

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 931 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 23. - 23:44

Neki kijöttek az önkormitól ellenõrizni, és elfogadták. Õ speciel csináltatott egyet, vas oldalakkal valamilyen alvázra. Nem túl nagy, hetente hordják ki 5 ló trágyáját. De szerintem a bazárban, vagy valami vasasnál biztos találsz ilyesmit, ami már nem kell. Vagy veszel egy dobozos barkast vagy wartburgot esetleg valami platós autót, és abba pakolod. Bár ez nem olyan jó megoldás, egy utánfutó átalakításával jobban jársz szerintem. Csak a felületét jól le kell kezelni valamivel hogy a plató bírja a trágyalevet.

#11 LANDGRAF

LANDGRAF

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.722 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 0:54

Én egy kevésbé elegáns elintézési módját javaslom a problémának.(Nálam bevált!)-tanulmányozd az önkörmányzati rendeletet,ahogy a többiek javasolták-általában sertés tartását nem szokták szabályozni.(mondjuk én a nyulakat nézztem,mert szerintem azok a legbüdösebbek!)-átmész a szomszédba és elmondod neki,hogy az önkörmányzati rendelet nem szabályozza,hogy mennyi sertést tarthatsz a portádon-folytatod azzal ha amennyiben nem hagyja abba a feljelentgetést akkor eladod a lovaidat( és itt mondassz egy jó nagy összeget),és az árából veszel x db. sertést mert kénytelen vagy valahol máshol hódolni a szenvedélyednek és arra a pénzt elõ kell teremteni-és felteszed a költõi kérdést: Akarja-e xdb sertés+szaporulatának szagát szagolni v. megbékél azzal a néhány lóval...és természetesen biztositod afelöl,hogy a trágyakezelést megprobálod megoldani. Tény,hogy nem túl elegáns,de az ilyen sutyerákok örömüket lelik abban,hogy feljelentgethetnek és ha meg is felelsz nekik valamiben ugyis kitalálnak mást(ahogy a nagy klasszikus mondta: van a fején sapka v. nincs a fején sapka...)Ja és még valami,ha jól olvastam akkor amikor a szomszéd ingatlant megvette akkor a lovaid már régen ott voltak!Senki nem tartott 9mm-es Parabellumot a fejéhez,hogy vegyen egy lószomszédsággal megáldott ingatlant.

#12 LANDGRAF

LANDGRAF

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.722 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 0:55

A fentebb leirt példa egyáltalán nem követendõ értékû!!!! Szeretném hangsúlyozni!!!!!!!!

#13 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 1:13

idézet:
Eredeti szerzõ: LANDGRAF: Ja és még valami,ha jól olvastam akkor amikor a szomszéd ingatlant megvette akkor a lovaid már régen ott voltak!Senki nem tartott 9mm-es Parabellumot a fejéhez,hogy vegyen egy lószomszédsággal megáldott ingatlant. [/QUOTE]Igen, ezt én is akartam írni Ezüstliliom eseténél.

#14 Altair

Altair

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 601 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 8:48

Úgy látszik, hogy ökör szomszéd mindenütt van. :mad: Nálunk is ugyan ez a helyzet. Nekem most nincs lovam, így a szomszédba járok, de amit vele mûvelnek a körülötte élõk, az botrányos! Detto ugyan az a helyzet, mint mindannyiótoknál, hogy egyik pillanatban hozza a kisunokát lovacskázni, másnap meg megy a feljelentés. Úgy tudom, hogy olyan kötnyezetben (III. típusú lakóövezet) nem lehet lovat tartani, ahol van aszfalt út, meg járda, meg árok is. Na a mi utcánk kb. csak 5 éve ilyen, de már a murvás állapotban is ment a kekeckedés, csak ezt nem tudom miért bántja mások szemét. A trágyával nálunk nem volt gond, mert a házak mögött már csak szántóföld van, és az elsõ adandó alkalommal összefogtak az utca lovasai, és megvettek belõle, egy darabot. A trágya ennek a végébe kerül, ugyhogy egyszerûen nem érezheti!! Max. a legelõ közepén lévõ birkák jellegzetes szagát.Hihetetlen, hogy milyen * emberek vannak.Lehet hogy rájuk jönnek a legyek! :D Sõt...

#15

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 10.954 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 10:31

A legnagyobb baj valóban az, hogy ha a "kedves" szomszéd akar, akkor bármibe bele tud kötni... Úgyhogy elsõként valóban jól ki kell kupálódni a rendeletek tartalmából, hogy mi az, amiért jogosan szólhat, és mi az, amivel szemben le tudsz tenni hatályos szabályzatot az asztalra...Egyébként, ha már átrágtad magad ezeken, akkor én legalábbis, de szerintem nem csak én, örülnék/nénk, ha dióhéjban felvázolnál egy pár lényeges pontot errõl! Engem spec nagyon izgat ez a kérdés, de most nincs aktualitása, hogy utána járjak (szerencsére nem kell), viszont nem árt, ha a körvonalait ismerjük a témának...Ami pedig Landgraf ika által is kiemelt hozzászólását illeti, nekem is ez volt az egyik elsõ gondolatom, hogy a lovak elõbb ott voltak, mint õ, ha ennyire zavarja, miért költözött oda?.. Jó, persze, az õ észjárása nem ilyen egyszerû nyilván, de külsõ szemlélõk számára ez egy nagyon logikus kérdés lehet, és mindjárt feléd billen a mérleg...

#16 Artin

Artin

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.886 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 11:51

Az eredeti témaindító probléma kapcsán felmerült bennem egy kérdés. Belterületen (mert ha jól értelmeztem a problémát, akkor ez kõkeményen annak számít) karámépítésre kell építési engedélyt kérni? Mert ha igen, akkor kicsit problémásabb a helyzet, de egyértelmûbb is.Adott esetben a zárt (vagy ez csak fedett?) tároló melléképületnek minõsûl?
idézet:
... a karámom, ami az õ házfalától kezdõdik ... [/QUOTE]Ez szó szerint értendõ? Semmi távolság nincs a házfal és a karámfák között?A 9 méter nekem soknak tûnik, de épp tegnap hallottam egy esetrõl (bár az újonan épített ház esetén volt), hogy 3 méteres szabályozás helyett 1.5-re építették és igen nagy összeg lett a jutalom érte...Bár egy karám valószínûleg nem nyom ennyit a latba, de elképzelhetõ, hogy szabályokba ütközik, hogy közvetlen onnan indul a karám.

#17 Paint Horse

Paint Horse

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 8.064 hozzászólás

Közzétéve 2005 március 24. - 17:43

Én pl. kifejezetten örülnék, ha a szomszédomban lovakat tartanának (kultúrált körülmények közepette).... ti hogy vagytok ezzel??? :rolleyes:

#18 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 10. - 23:37

Sziasztok!Ahogy ígértem, jöttem beszámolni a fejleményekrõl, illetve megosztani Veletek, Békéscsabán hogy is szól a lótartásról (is) szóló rendelet.A rendelet pontosan meghatározza, a város mely részein tartható nagy haszonállat, hol pedig nem. A mi utcánkban lehet lovat tartani. A trágyát "szilárd falazatú, szivárgásmentes, zárt gyûjtõben" szabad csak tárolni, és legalább félévente el kell szállítani. Az istállónak, trágyatárolónak stb. ásott kúttól 15 m-re, csatlakozó vízvezetéktõl 2 m-re, vízvezetéki kerti csaptól 3 m-re kell lennie. A karámnak, istállónak, trágyatárolónak 10 (!) m-re kell lennie legalább a lakóépületektõl. :hupp: Fejlemények: mikor átmentem a bunkó szomszédhoz, hogy megmondjam neki, megépítem a hõn óhajtott trágyatárolóját, közölte, hogy "mostmár késõ", mert már írt levelet az önkormányzatnak, és mások is aláírták. Akkor megmondtam neki, hogy ha kiutálja innen a lovaimat, neki lesz rosszabb, mert már semmi vesztenivalóm nem lesz, és kiválasztom a legbüdösebb állatot (disznót vagy nyulat), és azt fogok tartani lovak helyett vagy az is lehet, hogy eladom a házat valami extra büdös, rendetlen aljanépnek, és akkor majd megtudja, milyen jó volt, mikor még én voltam a szomszédja. Kellemetlenkedni én is tudok, nem csak õ.Közben az is kiderült, hogy az egyik (tényleg) kedves szomszédomnak jóbarátja az az ember, aki az önkormányzatnál ezeket az ügyeket intézi. (Ez a szomszédom is szokta hozni a pici unokáját pacit simogatni, lovagolni.) Be is mentem ehhez az emberhez, és hivatkoztam a szomszédomra. Õ megmutatta a levelet, amit írt a bunkó szomszéd, és megnyugtatott, hogy az én pártomon áll, de a rendeletet be kell tartatnia. Elolvastam azt a levelet... ne tudjátok meg, miket hordott össze benne! Még azt is bele merte írni, hogy nálam patkányok rohangálnak!!! :mad: Meg olyanokat, hogy nem lehet velem megbeszélni a dolgokat (hát olyan hangon nem is, ahogy õ szerette volna), vagyis nem mûködöm együtt, meg hogy száll a por a karámból, mert nem locsolom fel, stb. Mondtam is az önkormányzatosnak, hogy a fele sem igaz annak, amiket összehordtak, és õ megnyugtatott, hogy ismeri ezt a fajtát, és nem is hisz nekik. Ráadásul olyanok írták még alá... Az egyikkel idáig jóban voltunk. Megdöbbentem, hogy így hátbatámadott. Állítólag utána anyukámnak szabadkozott, hogy mennyire megbánta már, hogy aláírta, de a bunkó szomszéd megfenyegette, hogy akkor vele is haragban lesz. :huh: No comment. Aztán aláírta egy másik szomszédom, akikkel szintén soha semmi bajunk nem volt. Sosem mondták, hogy bajuk van a lovaimmal. A negyedik aláíró indítékát ismerem: utál engem, mert merészeltem neki szólni, hogy ne bömböltesse az udvaron a rádióját. És én tartsak be minden rendeletet, de a fûnyírót reggel hatkor bömböltetni az ágyam melletti falnál, azt persze szabad... :guny: No mindegy...A lényeg, hogy most épül a trágyatároló, de még mindig nem tudom, hogy is néz ki az ilyesmi valójában, mert égen-földön nem találok egyetlen egyet sem. Szerintem az enyém lesz az elsõ közel s távol. :mad: Az önkormányzatos kétszer volt kinn, a trágyatárolón és a karám szomszédtól való távolságán kívül mindent rendben talált. Naná! Megbeszéltük, hogy nem a szomszéd épülettõl számoljuk a 10 m-t, hanem levonjuk belõle a garázst, ami ugyebár nem lakóépület. ;) Vagyis 7 m. Bár az is sok. :( Annyit tudtam kitalálni, hogy villanypásztort szereltem fel, és kapukkal ki tudom nyitni a szomszéd felé két oldalt, hogy így egy nagy kört tudjak kialakítani, ahol megmozgathatom a lovakat, de a futószárazást el lehet felejteni. Hát így állunk. Kidobálok többszázezer forintot az ablakon, a lovaimnak csökkent a mozgástere, és közben szeretnék innen olyan messzire kerülni, ahogy csak lehet, de nem tehetem, mert anyukámé a ház, és az õ korában kimozdítani valakit az otthonából... :hupp:

#19 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 10. - 23:44

Ami pedig Landgraf ika által is kiemelt hozzászólását illeti, nekem is ez volt az egyik elsõ gondolatom, hogy a lovak elõbb ott voltak, mint õ, ha ennyire zavarja, miért költözött oda?.. Jó, persze, az õ észjárása nem ilyen egyszerû nyilván, de külsõ szemlélõk számára ez egy nagyon logikus kérdés lehet, és mindjárt feléd billen a mérleg...

Hozzászólás megtekintése

Tudod, morálisan felém billen, jogilag viszont a kutyát sem érdekli. Egyébként õ állítja, hogy nem tudta, hogy lovak vannak a szomszédban... Aha... A két telket akkoriban semmi sem választotta el egymástól. A régi házat lebontották, még kerítés sem volt több, mint egy évig.

#20 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 10. - 23:48

... a karámom, ami az õ házfalától kezdõdik ...

Ez szó szerint értendõ? Semmi távolság nincs a házfal és a karámfák között?

Hozzászólás megtekintése

Kb. 50 cm volt a távolság. De a régi vályog épületben semmi kárt nem tudtak tenni a lovak, olyan elhanyagolt volt. De új ház, új szitu.

Edited by ezüstliliom, 2005 június 10. - 23:50.


#21 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 11. - 10:58

Liliom!Te mé rosszabb helyzetben vagy, mint én. Pedig az én szomszédaim sem kutyák ám. Nagyon mérges tudok lenni az ilyen szomszédokra. Annak idején ahogy nálad is, úgy a mi esetünkben is az Önkormányzat mi mellénk állt. Ugyanez a szitu, nálunk is reggel 7-kor már bömbölteti a fûnyírót, de az nem számít. De a legjobban az dühített, amikor volt pofája megkérni, jobban mondva inkább csak erõsen célozgatott rá, hogy az unokáját lovagoltassam meg... persze azok után, hogy feljelentett.Most ott tartok, hogy van egy hátsó karámom is, ami csupa zöld fû, meg lóhere, lenne mit legelni ott a lovaimnak. Ellenben mivel az egyik mén, a másik kanca, együtt nem vihetem õket. Ha meg külön viszem hátra az egyiket, akkor a másik egész nap "kiabál" utána. Ezért nem merem hátravinni egyiket sem, félek, hogy majd megint feljelentenek, és megint mindent elõszednek. :(

#22 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 11. - 22:53

Liliom!Te még rosszabb helyzetben vagy, mint én. Pedig az én szomszédaim sem kutyák ám. Nagyon mérges tudok lenni az ilyen szomszédokra. Annak idején ahogy nálad is, úgy a mi esetünkben is az Önkormányzat mi mellénk állt. Ugyanez a szitu, nálunk is reggel 7-kor már bömbölteti a fûnyírót, de az nem számít. De a legjobban az dühített, amikor volt pofája megkérni, jobban mondva inkább csak erõsen célozgatott rá, hogy az unokáját lovagoltassam meg... persze azok után, hogy feljelentett.

Hát bizony én megmondtam a(z egyik) bunkó szomszédnak, hogy ha mégegyszer a fûnyírójára ébredek, én jelentem fel õt. A csendháborításról is van ám rendelet. Annak is utánanézek ám. És a Te kedves szomszédodnak is megmondtam volna a helyedben, hogy menjen a...

Most ott tartok, hogy van egy hátsó karámom is, ami csupa zöld fû, meg lóhere, lenne mit legelni ott a lovaimnak. Ellenben mivel az egyik mén, a másik kanca, együtt nem vihetem õket. Ha meg külön viszem hátra az egyiket, akkor a másik egész nap "kiabál" utána. Ezért nem merem hátravinni egyiket sem, félek, hogy majd megint feljelentenek, és megint mindent elõszednek. :(

Hozzászólás megtekintése

Igen, ettõl én is tartok. :( A nagyobbik csikót most egy hétre elküldtem bértartásba, mert elutazom, és anyukámnak kevesebb gondja lesz így. Az anyja azóta sokszor és hangosan hívogatja. Pedig amíg itt volt, mindig elzavarta. Érdekesek ezek... :) De mit tudnak Nálad megint elõszedni?

#23 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 11. - 23:03

A rendelet pontosan meghatározza, a város mely részein tartható nagy haszonállat, hol pedig nem. A mi utcánkban lehet lovat tartani. A trágyát "szilárd falazatú, szivárgásmentes, zárt gyûjtõben" szabad csak tárolni, és legalább félévente el kell szállítani. Az istállónak, trágyatárolónak stb. ásott kúttól 15 m-re, csatlakozó vízvezetéktõl 2 m-re, vízvezetéki kerti csaptól 3 m-re kell lennie. A karámnak, istállónak, trágyatárolónak 10 (!) m-re kell lennie legalább a lakóépületektõl. :hupp:

Hozzászólás megtekintése

Bocs, azt kifelejtettem, hogy a 10 m távolság 1-2 ló esetén követelmény, 3-5 lónál már 15 m, többet meg csak külön engedéllyel lehet tartani. Persze nekem nem áll szándékomban bõvíteni a létszámot, ezért felejtettem ki ezt. De amíg el nem adom az egyik csikót, még piszkálhatnak a 3 miatt.

#24 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 12. - 11:29

Mit tudnak nálam elõszedni? Fentebb már írtam, hogy olyan 6 évvel ezelõtt feljelentettek minket. Már elõtte is kivágatták a fáinkat, amik két méteren belül voltak az õ kerítésükhöz képest. Szóval feljelentettek minket a lovak miatt. A trágya miatt, meg mert állítólag éheztetem a lovaimat (ja, látszik rajtuk, meg az összes több száz fotón, amiket már belinkeltem róluk), és ezért eszi a sövényüket. Hozzáteszem, hogy azt a sövényt, amit õk a kerítés mellé ültettek, és arra is rendelet van, õk is csak 2 méterre a kerítéstõl ültethették volna. Volt olyan, hogy tényleg lecsíptek belõle akkoriban, de nem volt jellemzõ. És mi elõtte már megkerestük õket, hogy épp szorult helyzetben vagyunk, de mindent megoldunk, elbarikádozzuk õket, hogy véletlenül se férjenk a sövényhez. Amúgy meg ha õ betartja a rendeletet, akkor nincs az a ló, amelyik eléri a 2 méterrel odébb levõ sövényt. Ráadásul unokatestvére a kertszomszéd bölcsinek az igazgatõnõje, és azt is lázította, az is feljelentett a trágya miatt, meg a "zajhatásért", mert a lovak állandóan futnak, és hallani a patafdobogást. Mondjuk pont a bölcsi miatt csak éjszakára engedtem ki a karámból a kertbe a lovakat, a karám meg nagyon messze van tõlük, meg mutasson már nekem egy lovat, amelyi állandóan futkos. Amúgy az Önkormányzat csak annyit kért, hogy a trágyát szállítsuk el. Ennyi volt. De azért lapulok, mert most em vagyok vele tisztában, hogy mit lehet, mit nem. Volt róla szó, hogy a mi utcánkat is központi résszé nyilvánítják, illetve pont az én házamat követõ két házzal bezárólag. Akkor viszont nem tarthatok itt lovat. Nem tudom, most ez hogy áll. A másik pedig a bölcsöde, sajnos azt hiszem, hogy tõle 80 méteren belül nem lehet nagytestû állat. Igaz, hogy a bölcsöde felõl mindenhonnan van ló, közelebb, mint az enyémek, csak nem közvetlen szomszéd nekik. Szóval ezért lapulok, mert attól tartok, ha valaki elõszedi, akkor lehet baj belõle. :(Bár építettünk ata egy hátsó épületet, ami istállóként volt feltüntetve, és úgy is adták meg rá az engedélyt. Volt aki azt mondta, hogy innentõl kezdve meg megint nem szólhatnak, hogy az tényleg istállóként van hasznáva. Na nem tudom, de nem is bolygatom inkább.

#25 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 12. - 19:46

Értelek. Vacak ügy. :( Szerintem Neked is kellene szerezned egy példányt a helyi rendeletbõl. Rossz így lapulni, és várni, mikor üt be a krach.

#26 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 12. - 20:23

Liliom, ezzel az a baj, hogy szerintem ezt a részt még nem nyilvánították központé résszé, szóval elvileg tarthatnék zerintem lovat. A bölcsi az, ami húzós, és az tudommal nem helyi rendelet, hanem ÁNTSZ, vagy ilyesmi rémlik.

#27 ezüstliliom

ezüstliliom

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 17. - 13:45

Bocs, hogy csak most reagálok, de nem voltam gépközelben.Értelek, de végülis mindegy, milyen rendelet vagy elõírás, ha utánanézel, fel tudsz készülni az esetleges támadásokra. Vagy biztos vagy benne, hogy a bölcsi mellett nem tarthatnál lovat? Én drukkolok Neked, sorstárs. ;)

#28 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2005 június 17. - 14:45

De tarthatnék, ha nem 80 méteren belül van. Nekem viszont a 80 méter távolság (a bölcsi a kertünk végében van, balról az utolsóelõtti szomszéd. Igaz, hogy õk a hátsó részüket- ami még külön el van kerítve- egyáltalán nem használják, de ugye az itt nem számít. Az õ területüktõl számolva ha jól emlékszem, 80 méterre nem lehet ilyen nagytestû állat. Na most a bölcsödétõl a kert vége felé maximum 20 méter van, tehát arra nem mehet. A bölcsödétõl felfele a házunk, azaz a házunk irányába meg csak vagy 60 méter van (ott vannak most a lovak). A 80 méterbe már a lakóházunk esik. Jobbra, balra nem tudok telket vásárolni az enyémhez hogy bõvítsem, mert a kertem két utca között van. Vagyis az oldalsó kertszomszédaim az én utcámtól merõlegesen lévõ ucák lakói. Ez talán így érthetetlen, de nem tudom megfogalmazni, legfeljebb csak lerajzolni, és úgy belinkelni ide, ha érdekel valakit. Tehát oldalra nem tudok terjeszkedni, elõre sem tudok, mert ott már az én utcám van, egyedül hátulra lehetne. A hátsó szomszéd ugyan eladná nekünk a kertjét, de azzal maximum vagy 20 métert nyernénk, és mivel a bölcsi a kert végétõl max. 20 méterre van, így az még mindig csak vagy 40 méter lenne. :( Szóval milliomosnak kellene lenni, vagy innen el kellene költözni. Ha nagyon szorulna a hurok, akkor valahogy úgyis összeszedném rá a pénzt, és vásárolgatnám a szomszédok kertrészeit (de ha csak egy nem akarja eladni, akkor megint behalt a dolog). Mellesleg azzal már az a gondom is megoldódna, hogy az utcámat központi területté nyilvánítják (és azért nem lehet lovat tartani), mert azok a telkek már más utcákhoz tartoznak, amik viszont nem lesznek azzá nyilvánítva. Szóval kacifántos ügy lenne, de megoldható, csak egy kis "zseton" is kellene hozzá, nem is kevés. Szóval marad a félelem egyenlõre.Amúgy meg azt sem tudom, hogy a 80 méter csak a közvetlen szomszédokra vonatkozik-e. Ugyanis van a bölcsi mellett 2 telekkel arrébb 4 ló is, és tuti, hogy még közelebb esnek a bölcsihez, mint az én lovaim, és azokra még a kutya sem szólt rá. Vagy csak véletlen lenne? Mert ha mégis lenne ilyen kiskapu, akkor simán csak papíron eladnám másnak egy fél méter sávú területemet (ami a bölcsi mellett húzódik), és akkor már lazán nem vagyok közvetlen szomszéd. De kötve hiszem, hogy ez ilyen egyszerû lenne. :(Én is drukkolok Neked, sorstárs! ;) :kocc:

#29 Rosinante

Rosinante

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 7.081 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 22. - 22:27

Bemásolva:

Sziasztok Éva vagyok. Szeretném veletek megosztani a szomorúságomat. Szívesen írnám azt, hogy szeretnék segítséget kérni, de sajnos számunkra nincsen segítség! Tavaly májusban elkezdtünk lovrdába járni, az állatok számára szinte elviselhetetlen körülményeket látva ugy döntöttünk megtesszük ami tõlünk telik, megvásároltunk egy nagyon kedves de borzasztóan elhanyagolt lovat, állni alig birt annyira sovány volt. Én csepelen lakom egy kertes övezetben, ami valóban nem tanya. Helyrehoztuk a lovat, felhizlaltuk, sebeit begyógyitottuk. Majd mivel a helyi rendelet eseti engedélyell engedélyezi a sport ló tartást meginditottuk a procedurát, hiszen törvénytisztelõ polgárok vagyunk. Májusban most májusban meg is kaptuk az engedélyt mivel az ÁNTSZ és a hatósági állatorvos mindent rendben és megfelelõnek talált. Majd két héttel ezelõtt megjelentek az önkormányzattól és az ántsz-tõl meglepetésszerüen, hogy feljelentés érkezett, a feljelentés szövegét nem olvashattam el mert a feljelentõknek jogaik vannak. Természetesen beengedtük õket és ujfent mindent rendben találtak és azt mondták semmit nem tapasztaltak amivel minket vádolnak. Ez még igy is volt a mult hét péntekig, majd rá három napra hétfõn felhivatak az önkormitol hogy mindazok ellenére hogy mindent rendben találtak visszavonják az engedélyem és a lovat el kell távolitanom, ha ezt nem teszem meg akár karhatalom segitségét is igénybe vehetik. Ma bementem az önkormányzathoz és betekintést kértem az anyagomba. A feljelentésben állatkinzással vádolnak, meg hogy hömpölyög a bûz az utcában és hogy ellepték a döglegyek a környéket, a gyermekeket nem lehet kiengedni az udvarra miattam. Mégegyszer kiemelném ebbõl a szakhatóság semmit nem tapasztalt. Haladékot nem kapok hogy elköltözhessünk, idõre lenne szükségünk hogy még egy kevés pénzt szerezzünk hogy vehessünk valami helyet magunknak itt csepelen vagy ahhoz közel hisz a fiam ide jár iskolába.Azt mondták ajándékozzam el jó helyre!! Ez a ló segitett és segit a fiamnak abban hogy jobban tudjon koncentrálni az iskolában,segít a mozgáskoordinációjának javitasán, mivel ilyen gondokkal küzdünk. Megvédeni magam nem tudom a vádak ellen mivel arra azért vigyáztak hogy mindezeket ugy irják le hogy védekezésnek helye ne legyen. Azért irtam le mindezt és szívesen válaszolok bármilyen kérdésre mert ti biztosan tudjátok mit jelent az hogy ló és ember kapcsolata! És ha bárki tud esetleg csepelen egy helyet ahol elhelyezhetném átmenetileg lovamat akit egyébként Szuhának hivnak kérem jelezze nekem. emil és msn cimem a következõ marmolade72@gmail.com Köszönöm hogy elolvastátok amit irtam és reménykedem hogy valahogyan mégis megtalálom a módját hogy megtarthassam Õt.


Van valakinek valamilyen ötlete, továbblépési lehetõség, ilyesmi...

#30 moon

moon

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.081 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 23. - 0:25

Szvsz. nem kéne költözniük. "Majd mivel a helyi rendelet eseti engedélyell engedélyezi a sport ló tartást meginditottuk a procedurát, hiszen törvénytisztelõ polgárok vagyunk. Májusban most májusban meg is kaptuk az engedélyt mivel az ÁNTSZ és a hatósági állatorvos mindent rendben és megfelelõnek talált. " Ha az engedély visszavonásáról nem kapott határozatot, akkor nincs visszavonva az engedély, telefonos blabla nem hivatalos ügyintézési forma. A lakossági panasz önmagában szubjektív dolog, és nem jogalap engedély visszavonására, csak ha a panasz igazolást nyert, az állatorvos által => állatkínzás, vagy az ANTSZ által => körülmények. Vagyis az önkormányzatnak kell bizonyítani, hogy nincsenek rendben a körülmények és vagy állatkínzás történt. Ha hivatalos ANTSZ bejárás volt akkor arról kellett kapnia jegyzõkönyvet. Állatorvosi bejárásról szintén. Amennyiben ez a jegyzõkönyv nem elmarasztaló a lótartóra nézve, akkor nincs mire visszavonni az engedélyt, ha pedig le van benne írva, hogy minden ok akkor meg egyenesen érthetetlen az eljárásuk. Ha ennek ellenére küldött az önkormány engedély visszavonásról papírt, akkor az jogtalan, fellebezni kell, és panaszt kell tenni a közigazgatási hivatalnál. Az önkormányzatnak kötelessége engedélyezni a lótartást ha van eseti engedélyre lehetõség, és ha szakhatóságok részérõl minden rendben van, nem pofára történõ elbírálás tárgya, hogy megadható-e illetve visszavonható-e az engedély, vagy sem. Ha nincs idegzete, hogy ekézze az önkormányzatot, akkor bízza hamar egy helyi ügyvédre, de ne ijedjen meg tõlük. Telefonon felhívták...ez jó, haladékot nem adtak: ugyan mire, ha nem küldtek határozatot... Önkormányzatok annyira hülyék tudnak lenni...

#31 Cavalry_Ranger

Cavalry_Ranger

    Törzsvendég

  • Kizárt tag
  • 1.439 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 23. - 8:13

Liliom!

Ugyanez a szitu, nálunk is reggel 7-kor már bömbölteti a fûnyírót, de az nem számít.

Most ott tartok, hogy van egy hátsó karámom is, ami csupa zöld fû, meg lóhere, lenne mit legelni ott a lovaimnak. Ellenben mivel az egyik mén, a másik kanca, együtt nem vihetem õket. Ha meg külön viszem hátra az egyiket, akkor a másik egész nap "kiabál" utána. Ezért nem merem hátravinni egyiket sem, félek, hogy majd megint feljelentenek, és megint mindent elõszednek. :(


284/2007.(x.29) Korm.rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egységes szabályairól.

Faluban 50 dB, lakáson belül 45 dB a megengedett (bonyolult képlet szerint kell kiszámítani hogy mikor lépi át). A fûnyíró használatát önkormányzati rendeletnek kellene szabályozni hogy mikor használható, ha ez nincs akkro az önkormányzat mulasztott és vele kell lejátszani a meccset.
Egyébként a legtöbb fûnyíró messze zajosabb mint a határérték, van amelyik 120 dB gyári értékû.
Ausztriában állítólag hétvégén még elektromos fûnyírót sem lehet használni.

Optimális ha hetente egyszer délután, és mondjuk szombat délelõtt lehet használni, és nem összevissza mindenki, és mindig amikor valakinek eszébe jut.

A lovak nyerítéséhez semmi köze. Ha viszont tényleg zavaró lenne akkor birtokháborításért eljárást indíthat ellened (itt a decibel elhanyagolható) amit nem igen nyer meg, mert Te nem tudsz a nyerítés ellen tenni semmit.

Bemásolva:
Van valakinek valamilyen ötlete, továbblépési lehetõség, ilyesmi...

Az önkormányzati határozat végrehajtása ellen, és a teljes ügy megoldása érdekében bírósághoz kell fordulni határidõn belül.

A bírósági procedúrák nem túl gyorsak, eltarthat a ló élettartama végéig...

Mindent bizonyítani kell, van lehetõség megegyzésre, a követelmények teljesítésére stb.

Gyerekjáték megfelelni minden elõírásnak egyébként, ami a trágyakezelést illeti, stb. (zárt trágyatároló nem csak betonból létesíthetõ hanem az általam már többször javasolt raktárkonténerrel is, ami alá utánfutó alváz tehetõ (2,4,6,12 méter hosszú is van).
Ezek használtan nem túl drágák.

Egyébként Ausztria,Voralberg, Feldkirch területén vendéglõ, stb . mellett is vannak lovak karámban, az utcáról lehet õket simogatni, stb., de ott is terület szerint vannak az állattartási lehetõségek szabályozva városon belül, mint nálunk (ha egyáltalán szabályoznak).
A lényeg hogy a karám zúzottkõvel van feltöltve, a vizelet leszivárog, a trágyát zártan tárolják, és ennyi.

Mivel már egyszer végigjátszottam: egy önkormányzati elmarasztaló határozatot a bíróságon megtámadtam, és megegyzéssel megnyertem (nem kellett csinálnom semmit a végén, pedig bevetették az ANTSZ -t is, némi tapasztalatom keletkezett ez ügyben) ;) hogyan kell az ANTSZ-t és önkormányzatot ügyvédestõl padlóra küldeni (nekem nem volt ügyvédem, mert nem vállalták, mondván ezt nem lehet megnyerni). ;)
Erre azért büszke vagyok, elárulom :rolleyes:

Edited by Cavalry_Ranger, 2008 július 23. - 8:24.


#32 Guest_falabu_*

Guest_falabu_*
  • Guests

Közzétéve 2008 július 24. - 17:58

Mivel már egyszer végigjátszottam: egy önkormányzati elmarasztaló határozatot a bíróságon megtámadtam, és megegyzéssel megnyertem (nem kellett csinálnom semmit a végén, pedig bevetették az ANTSZ -t is, némi tapasztalatom keletkezett ez ügyben) ;) hogyan kell az ANTSZ-t és önkormányzatot ügyvédestől padlóra küldeni (nekem nem volt ügyvédem, mert nem vállalták, mondván ezt nem lehet megnyerni). ;)
Erre azért büszke vagyok, elárulom :rolleyes:



Akkor itt a lehetőség, hogy segíts ;)
valahol fent ezeket is jóváírják a végén ...

#33 Cavalry_Ranger

Cavalry_Ranger

    Törzsvendég

  • Kizárt tag
  • 1.439 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 24. - 20:10

Semmi akadálya, hogy ha valaki leírja a konkrét esetet pontosan és az ügy jelenlegi állásáról tájékoztat, amiben lehet segíteni fogok és én is leírom, amit javasolni tudok. természetesen nem kell nyilvánosan

#34 Rosinante

Rosinante

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 7.081 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 24. - 21:05

CR, felveszed a kapcsolatot a hölggyel? :) marmolade72@gmail.com

#35 Mézszín Sörény

Mézszín Sörény

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 7.324 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 24. - 22:55

Annyit hozzáfûznék, hogy az állatkínzásról szóló alaptalan feljelentés rágalmazásnak számít, és emiatt jó alaposan meg lehetne fingatni az az irigy és ostoba barmot... :rolleyes: :gm: ;)

#36 Guest_Mongol_*

Guest_Mongol_*
  • Guests

Közzétéve 2008 július 24. - 23:03

Minden esetben az önkormányzat dönt, ugyanis ezek az ügyek (helyi állattartás...stb) oda "esnek". Minden esetben eseti az ügy, tekintve, hogy mások a körülmények, az oda tartozó jogszabályokat a jegyzõ fogja közölni, õ a kompetens a jogszabályokat, törvényeket ismerni. Már faluszinten sem egyszerû az állattartás, beléptünk az EU-ba, ha valaki feljeleni a szomszédját, hogy büdös a disznóól, sajnos odáig fajulhat a dolog, hogy köteles az illetõ EU-szabványú állattartásra alkalmas OJJEKTUMOT építeni, ami akár 5milliós tétel is is lehet néhány sertés esetében. Nem egyszerû, de olcsóbb, ha vesztek egy hatalmas kapacitású mélyhûtõ ládát.

#37 Cavalry_Ranger

Cavalry_Ranger

    Törzsvendég

  • Kizárt tag
  • 1.439 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 25. - 7:48

CR, felveszed a kapcsolatot a hölggyel? :) marmolade72@gmail.com

Az lenne a hasznos ha leírná az összes információt ami szerinte fontos, aztán én még bekérnék tõle egy csomót amire nem is gondolt, majd utánanéznék mi a lehetõség.
Õ nem fórumos?

#38 Cavalry_Ranger

Cavalry_Ranger

    Törzsvendég

  • Kizárt tag
  • 1.439 hozzászólás

Közzétéve 2008 július 25. - 8:15

Minden esetben az önkormányzat dönt, ugyanis ezek az ügyek (helyi állattartás...stb) oda "esnek".
Minden esetben eseti az ügy, tekintve, hogy mások a körülmények, az oda tartozó jogszabályokat a jegyzõ fogja közölni, õ a kompetens a jogszabályokat, törvényeket ismerni. Már faluszinten sem egyszerû az állattartás, beléptünk az EU-ba, ha valaki feljeleni a szomszédját, hogy büdös a disznóól, sajnos odáig fajulhat a dolog, hogy köteles az illetõ EU-szabványú állattartásra alkalmas OJJEKTUMOT építeni, ami akár 5milliós tétel is is lehet néhány sertés esetében. Nem egyszerû, de olcsóbb, ha vesztek egy hatalmas kapacitású mélyhûtõ ládát.

Tévedések sorozata.

Az állattartással kapcsolatban eleve csak kevés önkormányzat hozta meg a helyi rendeletét, mert vagy mulasztott, vagy direkt nem akar szabályozni hogy ne legyen konfliktus (a kupleráj az sokkal jobb az önkormányzatnak mint a rend, mert így a felek kénytelenek nem õt, hanem a bíróságot szórakoztatni).

Kitérõ példa
Most pld a zaj és rezgés miatt lehet hogy magát az önkormányzatot fogom beperelni, mert a környéken élõk arra hivatkoznak hogy nincs helyi rendelet, de a kormányrendelet meg nem szabályoz helyi szintû ügyeket - mikor lehet füvet nyírni, stb. Így lehet vásárnap délben is 120 dB-vel bármikor, vagy reggel arra ébredsz stb.
------------------------------

Visszatérve a témához

A jegyzõ általában nem ismeri a jogszabályt, mert ritkán fordulnak elõ ilyen konfliktusok, sõt hogy lehessen csodálkozni, az ANTSZ sem ismeri még a rávonatkozót sem (frissen) és idõnként a bíróság sem (pld. a trágyakezelés stb ügyeket, egyáltalán mi a trágya, mert van zöldtrágya is, meg keverve minden stb.). Az ISMERI szót úgy kell érteni, hogy tudná hogy aktuálisan mi a helyzet, ezért utána kell néznie, és ez sem sikerül mindig mert a jogtár kezelése sem megy maradéktalanul pld a jegyzõnek (tisztelet a kivételnek).

Ha viszont az önkormányzat a lótartó ellen dönt, akkor bírósághoz lehet fordulni (ez nem olyan kedvezõ, mert te leszel a felperes, jobb ha alperesként kerülsz oda (olcsóbb), ezért az önkormányzati határozat elmarasztaló volta ellen is nagyon kell küzdeni).
Ügyvéd nem nagyon kell ehez a küzdelemhez, ha alapszinten képes valaki irogatni, meg több a lehetõség a megszólalásra, mintha csak meghallgatnak néha, és az ügyvéded hibázza el a dolgot (egyébként kevés ügyvéd van aki vágja ezt a témát).

Az ANTSZ pld. ügyiratban hivatkozott egy két éve hatályonkívüli jogszabályra, amit nagyon szépen lehetettt támadni a bíróságon, majd amikor kiderült hogy a lótrágyát sem ismeri eléggé (trágyalé), meg a gazdálkodás szabályait sem (mikor kell a trágyát kivinni a földre) igen szépen hülyét lehetett belõle csinálni a tanuként történõ meghallgatásakor (azt írta hogy helyszíni szemlét tartott, de bizonyíthatóan be sem engedtem a területre mert nem jelezte elõre a szándékát írásban - a tanu tehát hazudott, írásban és szóban, és az olyan ciki nem?). Az ANTSZ ügyintézõje a saját fõnöke elõtt aki szintén nyilatkozott, majd a sírógörcs hatására került a kegyetlen beégetõ kérdéseim hatására, ami kulturált szórakozást tett lehetõvé (kekec egy p*csa volt egyébként, megérdemelte).

A végszó a rágcsálóhelyzet ismeretére vonatkozott kérdések formájában, (jogom van kérdezni a tanutól)(egér , patkány, stb.), ami már a halottba történõ belerúgás szintjére vitte a dolgot, itt már az b.elnöknõ is soknak tartotta a kivégzés brutalitását és kiküldte a csajt a francba.

Aztán azt sem tudják, mi a különbség a trágya és a komposzt között, így ez kellemes lehetõség a hatóságok bolondítására. A vonatkozó rendelkezések a trágyára vonatkoznak a komposztra más :yeah: Így természetesen a lótartó nem trágyadombot készít hanem komposztálót, ami igen dicséretes ;) szórj rá egy kis füvet a tetejére.
Nem tudják mi a különbség az ideiglenes trágyaszarvas és a trágyadomb között sem, így ez is aranyos dolog.

Általában vagy kirendelnek egy igazságügyi szakértõt (azt a felperes köteles megelõlegezni) szép pénzért, vagy valamelyik fél kéri. Ha igazad van egyébként, akkor a feljelentõt ideiglenes anyagi csõdbe lehet vinni sec perc. Õ meg szemlézik, de az idõhöz kötött, és akkor pont nincs is trágyadomb mert elszállítottad. ;)
Aztán ha nem kedvezõ a dolog részedre mehet a másodfok, és az évek. ;)

Közben változtatsz egy kicsit és máris más a helyzet, kezdõdhet a dolog elõlrõl (elvitted a trágyadombot odébb 20 méterrel, vagy rakod összevissza 20 taligánként, élõ ember nem tudja megmondani hogy hol is van valójában (két szemle között viszed el máshová, a tárgyaláson meg azt mondod nincs is ott + fénykép, és a tények komoly dolgok) = halasztás.

folytathatnám, de éhes vagyok ;)

Edited by Cavalry_Ranger, 2008 július 25. - 8:20.


#39 Guest_Mongol_*

Guest_Mongol_*
  • Guests

Közzétéve 2008 július 25. - 8:23

Tévedések sorozata. Folyamatosan az önkormányzathoz kell fordulnom ilyen ügyekben. De csak mondd el mit gondolsz, érdekes, ha csak humor szintjén is. A jegyző az az a személy, akinek mindig tisztában kell lennie a jogszabályokkal, ez a feledata, azok betartása. Nálunk és más normális helyen ez így van. Nálatok nem így van Okoskatörp? Ez kész, de teljesen.

Edited by Mongol, 2008 július 25. - 8:33.


#40 Guest_Peter13_*

Guest_Peter13_*
  • Guests

Közzétéve 2008 július 25. - 8:48

Tévedések sorozata.

Tevedes.

Amit C_R ir, megegyezik az en megfigyelesemmel: inkompetens, lusta hivatalos szemelyek, akik nem vegzik jol a munkajukat, nem ismerik a jogyszabalyokat, blöffölnek, hazudnak, birosag elött belezavarodnak..

Ez megfelel az altalanos munkamoralnak.. miert dolgoznanak ök jobban?

Utolso peremet ellenük Dabason nyertem meg, ahol a dabasi rendörjarör 10.000 ft-ra meg akart büntetni, mert nemet rendszamu automhoz nem volt nemzetközi biztositast igazolo zöld kartya.

Erre nincs is szükseg.. kb 25 eve.. per lett: megnyertem.

C_R hszolasai talan kedvet csinalnak a civil vedekezeshez.. a hatosagi önkeny es tevedesek ellen.

Csinalj mar valamit a gyülöleteddel.. Mongol.

Edited by Peter13, 2008 július 25. - 8:54.