433 válasz a témához

[Zsoci]

Mam,ez nagyon tetszett,köszönöm! ;)
azért minket,lovasokat a szeretet tart össze,mert szeretjük ÕKET

[Lótuszvirág]

,, ... - Hány éves? - Huszonnégy... - Vakarcs. - A családja. - Ért a hajókhoz? - Hülyéket kérdez... Byrd kapitánnyal kétszer voltam expedíción, suhanc koromban. - Milyen írása van? - Folyó. Csak a nagybetût nem mindet ismerem. Egy szállásmestretõl tanultam írni! - Hülye! - Az igaz. De hát szállásmesterbõl ritka az okos. - Miféle okmányai vannak?! - Ezt kikérem magamnak! - Szóval semmilyen írása sincs? - A rendõrségtõl van! - Az jó! - Nahát akkor nincs semmi baj! Valparaisóban kaptam egy írást a kapitányságtól, hogy mindennap jelentkezni kell a felügyelõ úrnál, és két óra után nem mehetek az utcára. - Az nem jó! - Nekem mondja? Azért jöttem el Valparaisóból. - Benne van a hajóskönyven? - Ezt visszautasítom. - Törölték? - És ha igen? Mi közöm hozzájuk? Ismer engem könyv nélkül minden hajósa a világnak! - Én is attól félek. Akar dolgozni? - Nem. - Miért? - Elvesztettem a meggyõzõdésemet. - És ez mitõl jön? - Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltõt és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom. - Azelõtt dolgozott? - Nem, de hiányzott az elhatározás." Rejtõ Jenõ: Piszkos Fred, a kapitány Szerintem rettenetesen jók a Rejtõ regények. Hihetetlen figura ez a Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Gorcsev, meg a légiósok is. Akármilyen rossz kedvem van pár oldal után mindig vigyorgok és bizony már az összes könyv celluxal van megerõsítve, ezeket nem lehet csak egyszer olvasni :yeah:

[Ernest]

Ez a másfél év is jól kezdõdik... (írtam Lótuszvirinek) Gumi, ez is P. Howard?

Edited by Ernest, 2007 október 30. - 14:14.

[Ernest]

Harminc és negyven között, az utóbbihoz közelebb: az árnyék sávja - amikor már el kell fogadnod egy aláíratlan, megkérdezésed nélkül készült szerzõdés feltételeit, mikor tudod, hogy ami másokra érvényes, az terád is vonatkozik, és e szabály alól nincs kivétel: bár ez természetellenes, mégis meg kell öregedni. Eddig a test titokban csinálta - ez már nem elég. A beleegyezésedet követelik. Az ifjúkor játékszabályának - nem: fundamentumának - tekinti, hogy változatlan: gyerekes, éretlen voltam, de most igazán én magam vagyok. Hiszen ez a képtelenség as létezés alapja. Amikor felfedezzük, hogy ez a megállapítás téves, elõször inkább elképedünk, mint félünk. Olyan heves felháborodás ez, mintha egyszer csak észrevennénk, hogy a játékban, amelyhez leültettek, csalnak. Egészen más játszmáról volt szó; a megrökönyödés, a harag, az ellenállás után megkezdõdik a lassú alkudozás önmagunkkal, a saját testünkkel, ezt az alkudozást így lehetne kifejezni: függetlenül attól, hogy fizikailag milyen folyamatosan és észrevétlenül öregszünk, gondolkodásunk sohasem lesz képes alkalmazkodni ehhez a folyamatossághoz. Beállunk a harmincöt, azután a negyven évre, mintha most már ilyen korúak maradnánk, aztán az újabb revíziónál át kell törni az öncsalást, mely olyan erõsen ellenáll, hogy alendülettõl mintegy túl messzire ugrunk. A negyvenéves ilyenkor elkezd úgy viselkedni, ahogyan az öregember életmódját képzeli. Ha egyszer elfogadtuk az elkerülhetetlenséget, komor csökönyösséggel folytatjuk a játékot, mintha képmutatóan megkettõznénk a tétet; csak tessék, ha ezt a szemérmetlen, cinikus, kegyetlen követelést, ezt az adósságot meg kell fizetni, ha fizetnem kell, holott nem egyeztem bele, nem akartam, nem tudtam, nesze, többet adok mint amivel tartozom - ennek a mondhatni, humorosan hangzó elvnek az alapján megpróbáljuk túllicitálni az ellenfelet. Olyan öreg leszek neked egy csapásra, hogy belekékülsz. Bár az árnyék sávjában vagyunk, szinte azon is túl, a hadállások elvesztésének és feladásának szakaszában, valójában még mindig harcolunk, mert ellenállunk a nyilvánvalónak, és ebben a viaskodásban, pszichikailag, ugrásszerûen öregszünk. Hol elõreszaladunk, hol lemaradunk, míg végre észrevesszük, többnyire már késõn, hogy ez az egész csatározás, ezek az önpusztító áttörések, rohamok és visszavonulások semmit se számítottak. Gyerekes módon öregszünk, megtagadva beelegyezésünket, amelyre úgy sincs semmi szükség, mert mindig így van ott, ahol nincs helye a vitának, sem a harcnak - amely ráadásul hazugsággal van átszõve. Az árnyék sávja még nem memento mori, de sok szempontból rosszabb hely mert innét már látni, hogy nincsenek még ismeretlen esélyek. Vagyis: a jelen már nem ígéret, váróterem, elõjáték, nagy remények ugródeszkája, mert észrevétlenül megfordult a helyzet. Amit edzésnek hittünk, az volt a visszavonhatatlan valóság; az elõjáték az egész színdarab; a remények légvárak; a még nem érvényes, ideiglenes, addig-így-is-jó készülõdés volt az élet egyetlen tartalma. Semmi nem fog már teljesülni abból, ami nem teljesült; s ebbe bele kell nyugodni, némán, félelem nélkül, és ha lehet - kétségbeesés nélkül.

[smoft]

Jaj. Ez most megöregített. De azért szeretném még sokáig elhinni, hogy egyszer eljön az a bizonyos "addig", ameddig "így is jó"... :(

[Paint Horse]

Egyik kedvencem:

Ne menj elõttem, nem biztos hogy tudlak követni!
Ne gyere mögöttem, nem bizos, hogy tudlak vezetni!
Gyere mellettem és légy a Barátom!

[Babszem]

"Nem tudom mér vagyok megin buta vagy hogy micsinátam roszul. Talánn azért van mer nem akartam elég erössen vagy mer vala ki meg vertt a szemivel. De talánha igyekszek és nagyon erössen gyakorolok talán egykicsit okosab leszek és majd minden szot fogok tunni. Emlékszek egykicsit mijen jo érzés volt avvala kék könyvel amit olvastam a szakattfedelüvel. És ha be csukom a szememet ara az embere gondolok aki elszakította a könyvet és õ ojan mind én csak másmijen és máshogy beszél de nem hiszem hogy én vagyok mer ojan mintha ablakbol látnám ötet. Akárhogyis van ezér igyekszek fojton okos leni hogy megin érezhesem aszt az érzést. Jodolog mindenfélit tudni és okos leni és bár csak mindent tudhatnák az egész világon és bár csak most mingyár okos lehetnék megin. Ha tudnák leülnék és fojton olvasnák. Akárhogyis fogadok rá én vagyok az elsü butaember a világon aki kitalát valami fontos dolgot a tudománynak. Valamit csinátam de nem emlékszek rá mit. Csak asziszem az õszes buta emberekér csinátam akik ojanok mind én a Warrenbe és az egész világon. Istenvele miss Kinnian és dr Strauss és minden ki. Ui. kérem mongyák meg Nemur porinak ne legyen ojan mogorva ha az emberek nevettnek rajta és akor töb barátai lesznek. Könyen lesznek barátai az embernek ha haggya hogy nevesenek rajta. Nekem egycsomo barátom lessz otan ahová megyek. Ui. kérem ha véletlenül aramennek tegyenek virágot Algernon sírjára a hátsoudvarba." (Daniel Keys-Virágot Algernonnak) Nem rég olvastam el, azt hiszem életem egyik legjobb könyve marad, nem olvastam rengeteg könyvet, de érzem hogy ez akkor is örökérvényû. Minden embernek elkellene olvasnia így érzem

[Zsoci]

öö..Babszem,ez így volt leírva?? :eek: wáo (bocsi a tudatlanságomért)

[Natos]

Igen, ez így van leírva És tényleg nagyon-nagyon jó könyv!

[Babszem]

Az eleje és a vége, amikor még kissé degenerált meg már visszaesik, kérték hogy írjon, és ez naplóféle, de egyszerûbb elolvasni

[Zsoci]

Igen,azért kérdeztem,mert nehezen olvasható,de lehet csak bele kell jönni Nem így este...

[Babszem]

Én ezeket a sorokat fõleg a végén jobban szerettem olvasni, visszaadja a személyt, az egyszerûséget és valahogy jól esett a szívemnek..

[Paint Horse]

Jajjj! ez nagyon jó könyv!!! Lehet mindjárt elõ is kaparom a szekrény mélyérõl, és elolvasom újra!!!!!! Köfi!

[Zsoci]

Írjon ide vki vmit,hogy estére elolvashassam! eddig olyan jól ment!! :(

[Sütyi]

A bor metafizikája
SZÁJVILÁG

Anyánk méhében köldökünkkel vagyunk a világhoz nõve. Amikor megszületünk, szájunkkal. A szem érzékszerveink között az absztrakt; azzal a tárggyal, amelyet lát, sohasem lép közvetlen kapcsolatba, és nem tud vele összenõni. A fül a dolgokat valamivel közelebb ereszti. A kéz meg is fogja. Az orr már a dolgok páráját is beszívja. A száj, amit megkíván, magába veszi. És csak akkor tudom meg valamirõl, hogy micsoda, ha megízleltem. A száj a közvetlen tapasztalat forrása. A kisgyerek ezt még tudja. Mikor valamivel meg akar ismerkedni, azt szájába dugja. Az ember késõbb elfelejti. Pedig csak akkor tudom meg, ki ez az ember, ha szájamból való szóval szóltam hozzá; nõrõl csak akkor szereztem tapasztalatot, ha megcsókoltam; csak akkor tettem valamit magamévá, ha megettem. A szemvilágnál, a fülvilágnál, sõt még a kézvilágnál is a szájvilág sokkalta közvetlenebb, éppen ezért vallásosabb, mert közelebb van a valósághoz. Ezért van mély rokonság az evés és a tanulás között, mint Novalis mondja. Ezért mindnyájunk anyja a föld, aki bennünket szánkon keresztül táplál, és összenövünk azzal, amit nekünk nyújt. A szájnak három tevékenysége van: beszél, csókol és táplálkozik. A beszédrõl most, sajnos, hallgatnom kell; a csókról is, bár nem szívesen. Csak annyit, hogy a számmal vagyok közvetlenül a világhoz nõve, és ebben a hozzánövésben három tevékenységem lehetséges: vagy adok, vagy veszek, vagy adok is, veszek is. A szóval adok; a táplálékkal veszek; a csókkal adok is, veszek is. A szó iránya kifelé, a táplálék iránya befelé, a csók iránya kifelé és befelé, vagyis a kör. Az egyik tevékenység persze a másik kettõt nem zárja ki, sõt alátámasztja, mert amikor a föld engem táplál, akkor hozzám beszél, illetve tanít, de meg is csókol, amikor a szép nõt megcsókolom, eszem belõle és õ belõlem, és mind a ketten táplálkozunk egymásból, és tanítjuk egymást és szólunk egymáshoz, legtöbbször olyasmit, aminek mélységéhez a szó kevés.

A táplálkozás háromféle. Az ember eszik és iszik és lélegzik. A hagyomány nagy tudományába beavatottak tudják, hogy az étel szoros kapcsolatban áll a testtel; az italról tudják, hogy ennek értelmi megfelelése a lélek világa; a lélegzés pedig spirituális táplálkozás. A nõk, hogy lényük spiritualitását intenzívebbé tegyék, illatszereket használnak, a férfiak pedig dohányoznak.

Eddig a száj hármas tevékenységérõl, aztán a táplálkozás háromféle fajtájáról volt szó. Most a harmadik hármas felosztáshoz érkeztem, éspedig, mivel a bor filozófiájáról beszélünk, a három õsfolyadékhoz. A három õsfolyadék a hideg, a meleg és a közép. A hideg és a meleg nem a nedv hõfokára, hanem a folyadék jellegére vonatkozik.

Meleg folyadék három van: a víz, az olaj és a bor. Hideg folyadék szintén három: a tea (kávé), a sör és a tej. A középen csak az alapnedv van: a vér.

/Hamvas Béla: A bor filozófiája/
Az egész könyv nagyon jó.

[Ágimam]

Szerintem rettenetesen jók a Rejtõ regények.

Gyorsan levettem a polcról, hogy majd most jól eldicsekszem, nekünk megvan a "Rejtõ-összes". Aztán látom, hogy ez csak egy sorozat 3. része; "Rejtõ Jenõ összegyûjtött mûvei (3) - A három testõr Afrikában (és egyéb történetek). Ezek után fogalmam sincs, hány könyve van a sorozatnak.

... a megrökönyödés, a harag, az ellenállás után megkezdõdik a lassú alkudozás önmagunkkal, a saját testünkkel, ezt az alkudozást így lehetne kifejezni: függetlenül attól, hogy fizikailag milyen folyamatosan és észrevétlenül öregszünk, gondolkodásunk sohasem lesz képes alkalmazkodni ehhez a folyamatossághoz...

Úúúúúú...!

"Most rólad van szó!
Csakis rólad, akiben az "én vagyok" élmény él.
Az emberek jönnek-mennek, de te maradsz.
Önmagad állandó társa vagy.
Álmodban is kísér. Ott is énként bolyongsz, s rájössz majd, hogy a halálod után is megmarad.
És most jön a lényeg.
Ha ez így van, lehetetlen, hogy önmagaddal ne légy jóban!
Lehetetlen, hogy annyira kifelé élj, hogy önmagadra ne jusson figyelmed! Lehetetlen, hogy az odatartozást, a jóságot, a gondoskodást, a harmóniát csakis másokban kersd - és önmagadat ne szeresd.
Lehetetlen, hogy pont azzal az emberrel, akivel a legtöbbet vagy együtt, akit a születéseddel hoztál, s a haláloddal viszel majd tovább, hogy éppen azzal az egyetlen emberrel, aki az "Én vagyok" élményét még álmában is éli benned, rossz viszonyba kerülj.
A többiek jönnek-mennek.
De te maradsz!
Jóban-rosszban maradsz." (Müller Péter: Szeretetkönyv)

[Ágimam]

"Ha magamhoz hûséges vagyok, másokhoz is hûséges leszek. Ha magamnak barátja vagyok, másoknak is barátja lehetek. Ha magamban iszek, másokban is hinni tudok. Ha magamhoz õszinte vagyok, máshoz is õszinte lehetek.
Ha magamat szeretem, másokat is szerethetek.
Ugyanez fordítva is igaz:
Ha magamhoz nem vagyok hû, senkihez sem lehetek az.
Ha magamnak nem vagyok barátja, másoknak sem lehetek barátja - mert barátságképtelen vagyok.
Ha magammal nem vagyok harmóniában, másokkal sem lehetek, mert kívül csak az jöhet létre, ami bent van: egy lehangolt hegedû összezavahat egy egész zenekart.
Ha magamban nem bízok, senkiben sem fogok megbízni.
És ha magamat nem szeretem - soha senkit sem szerethetek igazán!
Törekedhetek rá, áldozatot is hozhatok érte, néha erõmön felüli áldozatot, de nem fog menni, mert mindenki csak azt adhatja, amije van.
"Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Így a Biblia.
De mi van, ha nem szeretem magamat?
A szó valódi értelmében senkit sem szerethetek akkor.
Az önmagával rossz viszonyban levõ emberrõl egy külön könyvet lehete írni, mivel így élünk valamennyien. CsaK egy-egy suhanó órára mondhatjuk, hogy a harmonikus jó viszony önmagunkkal helyreállt.
Íme, néhány tünet a kórképbõl:
A depresszió, a szorongás, mások kerülése nyilvánvaló jelei ennek a megromlott viszonynak. Ha csak futó pillantást vetsz az utcán a járókelõk arcára, láthatod az árulkodó jeleket: a rosszkedv, a mosolytalanság vagy a csakis másoknak szóló álmosoly, amely merõ önvédelem; a feszültség, nemcsak az arcon és a szemekben, de a sZáj sarkában és gyakran az egész test görcsös izomtónusában... Látod, hogy boldogtalanok - sehol sem jó nekik igazán.
Nézz egyszer körül, ha magadban nem látod. A bántó irónia, a túl harsány jókedv, mely nem nevet, hanem röhög, s nem vidáman dalol, hanem önmagáról megfeledkezve üvölt. Egyáltalán az a szándék, hogy valaki itallal, droggall, ezer decibeles dübörgéssel akarjon megszabadulni az elviselhetetlen lelkiállapotától, jelzi, hogy nem bírja ki önmagát."
(Müller P.: Szeretetkönyv)

[Gumilovas]

"Save the horse, ride a cowboy"
Ezt osztom meg veletek!

[Ágimam]

Esserossz... Csak ez nem az a topik. (ld. a topik alcímét: "Idézetek, kedvenc sorok, részletek...")


Belédlátok, Gumi. Tudom (sejtem), hogy a "Köszöntgetõs"-topikról is megvolt a magad véleménye, (folyós-ájtatos stb.).
Talán írtam annó magánban neked, milyen restanciás-bûntudatom volt mindig is az ilyen "ünneplésekkel" kapcsolatban (elfelejtem, nem érzem át igazán a "jelentõségét", stb..) Ezért aztán - pótcselekvésként - nyitottam egy topikot, mert "... sokan annak, akik elitézetlen bensõ viszonyukat kívül akarják rendezni" .

Jó példa erre:

"Lélegzet-visszafojtva hallgattak, amikor a születésnapi ünneplésrõl, tortákról, köszöntõkrõl, a betöltött évekkel azonos számú gyertyákról és ajándékokról meséltem. - Miért van erre szükség? - kérdezték. - Mi akkor ünneplünk, ha valami rendkívüli történik. Az öregedésben nincs semmi különös. Nem kell hozzá erõfeszítés. Megy az magától is!
- Ha nem ünneplitek meg azt, hogy valaki idõsebb lesz egy ével - érdeklõdtem -, akkor mit ünnepeltek?
- Azt, ha valaki fejlõdik, ha jobb lesz - hangzott a álasz. - Akkor ünneplünk, ha valaki érettebb, bölcsebb emberré lesz, mint amilyen az elõzõ esztendõben volt."
(Marlo Morgan - Vidd hírét az Igazaknak)

A Szeretetkönyv éppen-hogy nem csurgós-nyálas-ájtatos. Néhol szinte "durva", a mi konvenciókkal, tévhitekkel teli lelkünknek... Pontosan arról szól, hogy mennyi hazugság, képmutatás lakozik bennünk, anélkül, hogy tudnánk errõl.

Ezt most kifejezetten neked kerestem ki:

"'Aki adakozik: bûnt követ el" -mondja Jézus Tamás Evangéliumában.
Miért?
Mert pótcselekvés. A 'tetszik látni, hogy szeretek én?"' mögött mindig is a szeretetlenség húzódott meg, az önmagunkkal való barátságtalanság. Ezért tudott átcsapni az ájtatos mosolyból, az ég felé fordított tekintetbõl könyörtelen inkvizícióba, véres vallásháborúba. Nincs veszélyesebb dolog, mint ha egy önmagát nem szeretõ ember a szeretetrõl kezd el beszélni, és fõleg 'jót' cselekedni.
Sokan annak, akik elintézetlen bensõ viszonyukat kívül akarják rendezni. Abban a tévedésben vannak, hogy a másokhoz való jóság pótolhatja az önmagukhoz való jóságot. Sok örömtelen lélek gondolja azt, hogy a szeretet csupán az emberekhez fûzõdõ kapcsolatait jelenti, s ezért önmagához nem jó. Önmagát lebecsüli, ostorozza, örökösen bûntudatos, s csak a túllihegett külsõ pótcselekvések néhány pillanatában éli meg, hogy õ nem is olyan rossz ember.
A másikkal 'jót tenni' csak akkor lehet, ha észre sem vesszük.
A valódi 'jótett' nem is lehet más, mint hogy a másik embert önmagához visszavezetjük; saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük - végsõ soron, hogy megtanítjuk önmagát szeretni. Márpedig ha ezt magunkkal nem tudtuk megtenni, másokkal sem fog sikerülni."

És hogy jobban be tudd fogadni: nincs mosolygós-angyalkás smyle!

Edited by Ágimam, 2007 november 8. - 11:36.

[Gumilovas]

... (ld. a topik alcímét: "Idézetek, kedvenc sorok, részletek...") ...

Nekem ez a kedvenc idézetem, kedvenc sorom! Tehát na ugye!

[Pitörke]

"Save the horse, ride a cowboy"
Ezt osztom meg veletek!

:yeah:

[smoft]

Nincs ALÁBB való NEM, nincsen FÖLJEBB való NEM, nincsen FÖLJEBB való KOR, nincsen ALÁBB való KOR. Újszülöttnek jövõje van, elaggottnak múltja, javakorbelinek jelene. Fontosabb-e pitvaraink lépcsõfokaiból egyike másikénál? Nemzedékek az élet lépcsõfokai. Van e család egyike, másika híján? Szeretkezés, szerelem, szeretet. Van e, volna e ÕSFÖRGETEG híján? Azt mondják luk, azt mondják rúd. Mi teszi, melyik teszi a szekeret szekérré? Kerék agyában luk, vagy tengely benne? Mozsár e a mozsár törõtlenül? IKERÖRVÉNY a világ forgása, mérleg két serpenyõvel! (Yotengrit Elsõ könyv, ötödik rovat)

[smoft]

Ha az Istennel való gyönyörû kapcsolatra törekszel, kezdd azzal, hogy mindenkivel jó viszonyra törekszel. Ha így teszel, Isten is összeköttetésbe akar veled kerülni. Ha látni akarod õt, próbálj úgy élni, hogy õ akarjon látni téged. Ha jó testvérként bánsz a körülötted élõkkel, megláthatod bennük is Istent. Ez a lelki haladás kultúrája.

A kapcsolatok tudománya

[Shába]

" Ha már nagyon vágysz a szép után, s arra, hogy elfeledhessed az embereket: gyere, induljunk meg a Maroson fölfele.
Dédánál még széles a völgy, de ha a bisztrai fûrészt elhagyod, s odaérsz, ahol a Galonya zöld vize a Marosba beleomlik: egyszerre köréd gyûlnek a hegyek. A folyó ott már alacsony és sebes. Kövek szûrik tisztára a vizét, a kövek közt pisztrángot láthatsz suhanni és lepényhalat. Az erdõk lába lelóg a rohanó vízig, s otromba szürke sziklák hasadékaiból egy-egy törékeny kis nyírfa kihajol, s fehér törzsét az illanó tükörben megcsodálja.
Ratosnyáig egyre szûkül a völgy, s tömöttödik két oldalon az erdõ. A Zsisa vize már fenyõk sorfala között zúdul a folyóba, s Ratosnyán túl a Lisztes csipkés gerince szinte fejed fölé tornyosul.
Itt már illata van a levegõnek. Tavasszal nyír-, nyáron fenyõ-, õsszel bükkfaillata. S ha szellõvel találkozol, megérzed benne az epret, málnát, áfonyát, ami az üvereket tölti meg odafönt. Ha a kóbor plájon az Andrenyásza tetejére fölkapaszkodsz: magad elõtt látod a mi szép hegyeinket mind, valamennyit. Keleten a Pietroszt, Cserbükköt, Kelement, délen az ilvai, bélbori, borszéki hegyeket, nyugat felé a görgényi gerincek szelíd láncait s északon a lapos tetejû Istenszékét.
S magad alatt, mélyen ott láthatod a Marost, ahogy a szûk szorosban ide-oda kanyarog, mint valami keskeny ezüstszalag. S éppen szemközt vele, a Szerecsen alatt, két éles hegy közé bezárva egy patak szalad belé a Marosba. Ez a Szalárd. Ott ered valahol messze fönt a görgényi gerinceken, és széles nagy területrõl harmincegynéhány patakocska vizét hozza magával. Körülötte, ameddig ellát a szemed, mindenütt erdõ. Csupa erdõ. És sehol tanyát, falut nem lát pillantásod, kétnapi járóföldre sem.
Ma már, sajnos, vasút visz arra. Dübörgõ gyors, álmos tehervonat köpi a füstöt a hegyek között, korom piszkítja a Maros vizét, s a mozdonyfüttyöt iszonyodva visszhangozzák a sziklák. Bent, a Szalárd torkában fûrésztelep volt még nem is olyan régen. Ma már csak néhány ház romját találod ott és szemetet, piszkot, törmeléket, gazt. És sok-sok csalánt, ami az emberek után maradt.
Mert tudod, valahogy így van ez: az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belõle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehetne ebbõl? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dõl. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és a helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma."

Wass Albert - A funtineli boszorkány

(Legszívesebben bemásolnám az egészet. )

Edited by Shába, 2007 november 11. - 12:08.

[Ágimam]

...egy folt csalán: az ember örök nyoma."[/i]
(Legszívesebben bemásolnám az egészet. )

Én meg legszivesebbe elolvasnám az egészet.

[FruZsini]

Óh szív! Nyugodj! Fegyverben réved fönn a téli ég, kemény a menny és vándor a vidék, halkul a hó, megáll az elmenõ, lehellete a lobbant keszkenõ. Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon helyezkedik a csontozott uton; kis, száraz nemzet; izgágán szuszog, zuzódik, zizzen, izzad és buzog. De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd: mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak hulló hajam repes vállamon. Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsu, koronás, de áttetszõ, mint minden látomás. 1928 vége József Attila Egyik nagy kedvenc versem tõle.

[smoft]

Ágnes Vanilla elõadásában hallottam elõször. Jól eltalálta a hangulatát. (Szubjektív.)

[Filly]

Vesztes Kutyák

A Vesztes Kutyák Hûségrendje a környéken meglehetõs befolyással bíró szervezetnek számított, még duhaj híre ellenére is. Ez volt a Friars Klub alaszkai megfelelõje, már amennyire el lehet képzelni egy Friars Klubot, melynek csupa elit halász, útonálló, tengerész, fuvaros, favágó, kereskedelmi hajós, hokirajongó, bulijáró, hitehagyott Jézusimádó és kiüldözött pokolangyala a tagja. Ez a tiszteletre méltó társaság egy teljes hétvégét felölelõ Dreadful Great-koncert alkalmával alakult meg a washingtoni egyetem focipályáján. A Kuinakból érkezett rajongók annyian voltak, hogy kibéreltek egy kompot, mellyel Seattle-be utaztak, az útra pedig bõven vittek magukkal sört és szárított halat. Meg hálózsákot, scootfõzõket és könnyû sátrakat is, hogy a fedélzeten aludhassanak. És persze a kutyáikat. Az alaszkaiak közül sokan még mindig nagy kutyabarátok voltak. A nagy kutyák barátai. Annyi nagy kutyát vittek magukkal, hogy egy külön, dróthálóval leválasztott részt kellett kialakítani nekik a tribünök alatt. Amikor Greerrel közölték, hogy Marleynak ebben a ketrecben kell elviselnie a koncertet, õ is bement vele. S amikor Ike Sallas és szettere, Penny is csatlakozott hozzájuk, az egész kuinaki csapat követte példájukat, hûtõládástul, sátrastul, a pedigrés és korcs ebekkel egyetemben. Az egész hétvégét a kerítés mögött töltötték.

Miután elcsitult valamennyi kutyapárbaj, és a fegyelmezetlen állatokat megkötötték, kiderült, hogy a kutyaketrecbõl kínálkozik a legjobb rálátás az eseményekre. A Jelenség azon a nyáron erõs volt, a hõmérséklet Seattle-ben meghaladta a 38 fokot is. Az Evans Field közepén még ennél is melegebb volt. De a tribünök alatt kellemes árnyék vert tanyát, poros, de legalább hûvös. Az Astroturfnél felemelkedõ tikkasztó hõség kellemes szellõt húzott maga után Puget Sound felõl, mely az elgyötört hangszórók fültépõ hangjait áldásosan tompította, és ha nem is láttad a színpadot, a fölötted sürgõ-forgó batikolt szoknyák látványa még mindig okozott némi élvezetet.

A kuinaki rajongók annyira jól érezték magukat, hogy visszatértükkor megalakították a klubot, melynek a Vesztes Kutyák Hûségrendje nevet adták. Alkottak maguknak szabályzatot, rituálékat és jogilag védett jelvényt is: a klub teljes neve félkörben egy tûzoltókészülék vörös sziluettje fölött, melyen viszont a klub nevének kezdõbetûi látszottak.

Hangosak voltak és szabadok.

Ken Kesey: Hajósének

[Ágimam]

Nézem az "Érdekességek"-topikban azt a hülye, lókínzó versenyt... .."Késõbb a sport, a játék került terítékre. Meséltem nekik az Egyesült Államok népszerû sporteseményeirõl, és azt is bevallottam, hogy a labdajátékosokat jobban megfizetjük, mint a tanárokat. Szerettem volna bemutatni nekik egy játékot. Azt javasoltam: álljunk egy vonalba és fussunk, amilyen gyorsan csak tudunk. Aki a leggyorsabban fut, az lesz a gyõztes. Gyönyörû, hatalmas barna szemükkel elõször rám meredtek, aztán egymásra. Végül megszólalt az egyik: - Ha egyvalaki gyõz, akkor az összes többi veszít. Mi ebben a mulatságos? A játék arra való, hogy jókedvre derítsen. Miért késztetnél bárkit is arra, hogy gyõzzõn vagy veszítsen? Furcsa szokás, nehéz felfogni. Nálatok ezt élvezik az emberek? - Elmosolyodtam, és némán megráztam a fejem. A közelünkben állt egy kiszáradt fa, gyorsan segítõtársakat kértem, levágtunk egy nagy ágat, egy sziklára fektettük, és máris készen volt a mérleghinta. Jó mulatság volt, még a legidõsebbek is vígan hintáztak le s föl. Vannak dolgok, miket nem csinálhat egyedül az ember, mondták, ilyen ez az újonnan megismert mulatság is. Hetven-, nyolcvan-, kilencvenéves emberek önfeledten, felszabadult gyerekként élvezték a játékot, amelyben nincsenek gyõztesek és vesztesek." (Marlo Morgan: Viddhírét az Igazaknak)

[Zsoci]

"..Sok-sok türelem kell hozzá. Elõször leülsz szép tisztes távolban tõlem. Én majd a szemem sarkából nézlek, Te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz..." (Antonie de Saint-Exupéry A kisherceg) "..és hogyha kapitány leszek,a vállamon három arany-csillag-virág. Eljegyzek majd egy szép kis fababát. Komornái fehérbe öltöztetik, hosszú uszály, trombita harsog és dob pereg, mint mikor a királynéval esküszik a király." (Fristan Klingsor: A kis ólomkatona) "Ezideáig hittem abban,hogy jön valaki és felitatja a lelkemrõl a könnyeket. Immár azzal is beérném,ha kapnék egy átkozott papírzsebkendõt. Így adod alább,mindig alább, míg élsz" (Vavyan Fable) "...gyermekkorban,...akkor boldog az ember. Úgy érzi, elvarázsolt helyen él..Atlantisz lehetett ilyen...Aztán felnövünk,és megszakad a szívünk..." (Atlantisz gyermekei)

[StG]

"Kevés férfi elégedett, amikor azt kapja, amit .... megérdemel."

Én meg kezdjek el szõkenõs vicceket beidézni?

Más:

„Van egy furcsa késztetés bennem: szeretnék másképp élni, mint egy emeltyûket nyomkodó patkány… szeretnék kilépni a kísérleti labirintusból, és megnézni, mi mûködteti. Kíváncsi vagyok, mit látnék. Talán egy emberfeletti szörnyet, aminek a puszta gondolata õrületbe kergetne? Talán bölcs emberek titkos társaságát? Vagy a magára hagyott gépezet õrjítõ egyszerûségét?”
(Jacques Vallée, csillagász)

[Filly]

Na, akkor az én kedvencem Márai Sándortól:

Hõsköltemény a fehér egerekrõl

(Ezt a verset theozofiai és élettani társaságok ülésein érzékeny hangú tenorista olvashatja csak fel.)

Kronológiailag pontosan öt perccel egy óra után volt délben -
Greenwichi idõszámítás szerint -, hogy e sorok írója, a fiatal költõ tétlen,
Egy állatkereskedõ kirakata elõtt - a 62-es villamosból szállt ki - megállott
S nézte, ahogy félpercenként egy vörösháryás valami megtisztelte a világot,
Egészen piros ittlétével, amennyiben megszületett. A fiatal anya, megyecske még
Szinte, kacér loknival rózsás fülei mögött, lábait görcsben vetette szét.
Merev állásban, gyöngy fogaival a ketrecrácsba harapott
S így rángatózva a fájdalomtól szült rakásra fehér egereket, számszerint hatot.
A téren téli nap sütött és csönd volt. A kirakatból az üvegen át is elég büdös
Levegõ ömlött s a fiatal költõnek módja volt most céltalan és bûnös
Életérõl gondolatokat csinálni, amik erre beállított agyával nem is estek nehezére
S így állt ott és bámulta, mint csorog a menyecske-egérnek a vére.
A fûrészpor piros volt már alatta. No igen, gondolta a költõ, nézd csak, ott a kirakatban
Kiszakadt most egy csomó új élet (ilyen intelligensen mondta, mert nagy ökonómiája volt a szavakban).
Ez nékik biztosan egészen fontos, a hat hártyás porontynak és az anyának,
Fontos, sõt valószínûleg esemény ez nekik, hogy megszülettek és látják egymást és fáznak
És tátognak és bõrük kocsonyásan reszket, anyjuk vérében forgatják magukat.
Biztosan éhesek is már szegények s a kirakatból bámulják a hósáros utat,
Amelyen konflisok támolyognak és költõk s rendõrök és nagy, szürke felhõk az égen.
Bizonyosan éhesek szegények és nem tudják, hog kabinetválság van Németországban éppen
S hogy Poincaré szablyáját köszörüli s Einstein felolvasást tart Japánban. -
A hat egér összebújt mûveletlenül s az anya most halálra váltan
Melléjük döglött, egészen kiadta magát, neki már nem kellett étel, sem szerelmi játék.
Õ megtette kötelességét e világon, megszülte a hatot és megszolgált a halálért
S Isten tartotta most kihült testét tenyérben s lágy ujjakkal vörös szemeit lezárta.
Finom kis lábai rángatóztak csak, mint a zenére, a görcs és a fájdalom taktusára,
Miközben a sarokban az apaegér, röstellem el is mondani, mert alig hinné az ember,
Nemtelen tendenciával egy öregebb nõstény egeret fûzött a gazember.
A fiókák lassan nekimentek az anyának és szopni kezdtek. A nap eleredt
A decemberi felhõkön át és furcsa aranyzengésû zene indult a felhõk megett
És minden csillogott és a költõ szívébe különös béke költözött,
Mert ott állhatott õ is a kirakat, az aszfalt, a felhõk, Isten és az egerek között
S énekelhetett: "Ecce, mus musculus - hat új élet, legyen nektek hozsánna,
Az ételek boldog íze s a napsütés s a kéj s a fûrészpor puha párna
E földön. S mint aki vak szemekkel fényességes nagy kincsre is talál,
Úgy legyen nektek tudattalan s könnyû a halál."
Szemeit lezárta egy pillanatra, mint aki nagy tûzbe lát és fél, hogy megvakul,
Mert fényesség ömlött a ronda ketrecbõl, a véres fûrészporból és a nyughatatlanul
Táplálkozó hat fiatal egérbõl s béke és erõ és bölcsesség és közöny.
A világ hat élettel gazdagabb lett s a költõ szemébõl kicsordult a könny,
Amit nagyon szégyellt, mert a boldogság könnye volt ez: hogy minden rendben van és semmi
Nem történhet velünk s rögtön el is határozta, hogy ma egész nap pihenni
Fog és semmit a világon nem csinál, ellenben kisétál az állatkertbe és leül egy padra
S rágyújt egy cigarettára és dicséri az Istent s meleg füstöt fog fújni a fagyott gallyakra.

[Szendepende]

"Van hozzá közöd, mit csinálok? És hogy mit gondolok? Van hozzá közöm, mit csinálsz? És hogy mit gondolsz? Van közünk egymáshoz? Hozzám, hozzád, mindenkihez, aki véletlenül éppen itt él épp most, és akitől függ, hogy mi lesz a világból? Van közünk egymáshoz? Talán igen." /Ingrid Sjöstrand/

Edited by Szendepende, 2007 november 20. - 12:58.

[lisawica]

Igen, ez így van leírva És tényleg nagyon-nagyon jó könyv!

Igen az :yeah:
És az Ötödik Sally? Én azt is imádom

Én meg legszivesebbe elolvasnám az egészet.

Elküldöm neked, ha szentül megigéred, hogy viszzaküldöd, mert nagy-nagy kedvencem, és egy-két évente mindig el szoktam olvasni, így igencsak hiányozna

(én különben nem szeretem Wass Albert-et (egyéni vélemény, senkivel nem vitatkozom) de ez a könyve telitalálat )

Edited by lisawica, 2007 november 20. - 18:47.

[Ágimam]

Köszönöm!

[Zsoci]

Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elõl a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsõnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány. Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tõle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtõl reszketve vánszorgott tovább; szívsza­kasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödõ, hosszú szõke hajára, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében. Behúzódott egy zugba, egy kiszögellõ ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tetõ hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket. Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmele­gít­hetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejû, rézcsövû vaskályha elõtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltûnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében. Elõvett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítõvel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillog­tak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodá­la­tosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdá­csolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal. Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörû szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedõ szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklõ csillag lett belõle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen. - Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta „Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé." Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára. - Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltûnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörûséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó! És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erõs. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség. A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendõ reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál. - Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörûséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

[smoft]

"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belõle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektõl az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelõs vagy minden emberért aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd."

Hamvas Béla