OSZD MEG VELÜNK!
#161
Közzétéve 2008 március 16. - 22:41
#162
Közzétéve 2008 március 19. - 8:08
Én Őt találtam: Veronica A.Shoffstall ****Mondd,Te mit szeretnél?Sokféle jövő létezik,ott van például a holnap, az elképzelt, a reális, az álmokból épülő,a 20 év múlva és az örökké...Te hogy képzeled el?Mit szeretnél? Én szeretném ha holnap is,20 év múlva is ,és örökké szerethessek,és szeretve legyek.Hogy a gyerekkori,mostani és a majdani családom is összetartó legyen,ne csak testvér és szülők között,de unokatestvér,keresztszülők,nagyszülők,másod-és sokadik unokatestvérek között is fennmaradjon egy olyan kötelék,ami az életben a legfontosabb. 20évesen még nem nagyon gondol bele az ember milyen lesz az öregkor.Vajon szépen öregszünk-e meg,vagy az unokáink kétkedve nézik a fényképeinket,hogy "nagymama,ez tényleg Te voltál?de hát itt sokkal fiatalabb vagy:)" Igen,ez is hozzátartozik.De nem mindegy ki fogja a kezünket az ide vezető úton..ki áll mellettünk.Akár már 20évesen is egy életre választ társat az ember,és nem is sejti,hiszen csak "egymásba botlottak" egy nap.De véletlenek nincsenek,ezt jó ha tudjuk.Nem véletlenül sodorja az utamba a sors Őt. Ő lenne az aki mostmár mindig velem lehet?Akit haza várhatok, akit bármikor megölelhetek? Azt hiszem ezt szeretném...Holnap is, 20év múlva is,örökké...Szeretném Neki főzni a vasárnapi ebédet, szeretném az Ő fényképét tenni az éjjeliszekrényre, szeretném megosztani vele a fürdőszobai polcot, szeretném,igen szeretném az Ő ruháit mosni, szeretnék Vele tervezgetni,sétálni,ébredni,nevetni és sírni,szeretném a családját szeretni,szeretném Őt szeretni...és szeretném az Ő-a MI gyermekeinket szeretetben nevelni..Különös érzések ezek, talán sokan nem is értik miért foglalkoztat mindez egy 20 évest.Mégis hova siet? De ha belegondolsz,Te sem leszel már fiatalabb,ahogy én sem. És nem mindegy mennyi időt tölthetsz a pároddal..hány évig lehettek együtt,vajon lesz-e negyvenedik,ötvenedik házzassági évfordulótok? Hány évet tölthetsz a gyermekeitekkel? Hány vasárnapi ebédre várhatod haza....Ahogy érdekel a múltja,gyerekkora,kiskori fényképei,édesanyja meséi Róla,úgy érdekel a jelene is,amiből minél többet szeretnék és minél előbb.Hogy minél több időt tölthessünk együtt ebben az életben még..Hogy láthassalak huszonkettő, harmincnyolc, negyvenhat, hatvan évesen, és Veled leszek remélem még nyolcvan,kilencven évesen is. És akkor is szeretni foglak, ugyanúgy,mint húsz évesen, mert belül számomra ugyanaz vagy,nem változol,nem rejthetnek el a ráncaid, az ősz hajszálak...mosolyodban még mindig ott a kölyök..Akkor is átölellek majd, együtt táncolunk, mert hozzám tartozol.Összekötnek az emlékek, a közös múlt,amit együtt éltünk át és amit kettőnknél jobban nem ismer senki,ez csak a miénk,ketten őrizzük titkainkat.Én még emlékszem milyen voltál akkor,aznap mikor először találkoztunk.Nekem ilyen vagy ma is.A lelkedet szeretem,Téged szeretlek,úgy ahogy vagy,nem a hibáid ellenére,hanem azokkal együtt, a hóbortjaiddal, a sarkadtól a fejed búbjáig:)Te ma még lehet,hogy nem is gondolsz bele mindebbe, élsz máról holnapra, holnapról a jövő hétre..nem gondolsz bele mi lesz húsz év múlva és örökké..milyen lesz a jövő, hogy leszel-e benne Te,vagy leszek-e én..De ez nem baj,hiszen a jövőnk mindig a jelentől függ,lehet épp ez a perc alapozza meg, vagy az,amikor legközelebb megfogod a kezem..Ha szeretnéd. Te mit szeretél?M.S., ez kinek a tollából való idézet?
Edited by Zsoci, 2008 március 19. - 8:09.
#163
Közzétéve 2008 március 19. - 11:09
#164
Közzétéve 2008 március 21. - 16:04
Edited by Babszem, 2008 március 22. - 18:16.
#165
Közzétéve 2008 március 22. - 18:10
#166
Közzétéve 2008 március 22. - 18:12
Csobogó patak partján üldögéltünk a falutól nem messze lévõ erdõ szélén. Felettünk méltóságteljesen keringett egy sas. Amõ táltos felmutatott az égre.
- Nézd a sas! - A szabadság madara! Csak akkor boldog, ha fent az égen szabadon repül. Napközben neki is nagyon melege van, de elvislei ezt a meleget, mert együtt jár az élettel és együtt jár a szabadságával.
Réges- régen, egyszer, egy õsi aka monda szerint a sasnak annyira elege lett a melegbõl, hogy elrepült Apõ Mijéhez, és panaszkodni kezdett:
- Kibírhatatlan ez a meleg, még az oly kellemes lebegõ vitorlázó repülés is elviselhetetlen. Milyen könnyû a halaknak, a friss vízben élhetnek. Élelmet is könnyen találnak: a patak tele van illatos füvekkel, növényekkel, virágokkal és vízi bogarakkal. Csak ki kell nyitni a szájukat és már ott az élelem. Kérlek, változtass át hallá, úgy sokkal jobban fogom érezni magam.
Apõ Mije mosolygott, és csak ennyit mondott:
- Ha csak ez a kívánságod, ezt megteszem.
Átváltoztatta hallá. A sas ezután mint hal élt a patakban. Eleinte még nagyon tetszett neki az új világ, a hûvös víz, a sok látnivaló és a sok eledel. Miután a patak minden zegét-zugát bejárta, ki szeretett volna menni a partra is, hogy a környéket jobban megismerje. Hiába próbálkozott, nem mehetett ki a partra, a vízhez volt kötve, csak a vízben élhetett.
Egyre jobban hiányzott neki a szabad szárnyalás lehetõsége, a sas szabadsága.
A vízben rabnak érezte magát, a víz rabjának.
Kétségbeesetten úszkált dobálta fel magát a víz színére, hogy így talán Apõ Mije észreveszi és megszabadítja. Ahogy ugrált és vergõdött, meglátta egy kék halászmadár, odarepült, elkapta és máris vitte a fiókáinak.
A hal könyörögve kiáltozott Apõ Mijéhez:
- Apõ Mije, segíts, ismét sas szeretnék lenni, nem tudom elviselni a halélet rabságát. Kérlek változtass vissza sassá, soha többé nem fogok panaszkodni a meleg miatt.
Apõ Mije megkönyörült rajta, és visszaváltoztatta sassá. Kárpótlásul a kék halászmadárnak egy hulló falevelet hallá változtatott, hogy a fiókái éhen ne maradjanak.
A sas boldogan repült a végtelen erdõk fölött, most mát örömmel kibírta a nagy meleget, mert sas lehetett.
A sas akkor szabad és akkor boldog, ha sas marad. Így van ez velünk akákkal is: akkor maradunk szabadok és boldogok, ha akák maradunk.
Vannak pedig akák, akik úgy gondolkodnak, mint a történetbeli sas, és úgy érzik, hogy jobb lenne elhagyni a szegény õserdei falut, áttelepedni a kínaiakhoz, a burmaiakhoz, a thaiokhoz, és úgy élni, mint õk: könnyebben és gazdagabban.
(...)
- Nincs kiút- mondta keserûen Amõ táltos. Akának csak itt, az elrejtett õserdõkben maradhatunk meg, mert itt szabadok vagyunk, és szabadon követhetjük az Akazánt, õseink szent törvényeit.
Az õsök tisztelete, az Akazán és szabadság nélkül nincs aka. A sas csak akkor sas és akkor boldog, ha sas módra, szabadon él. Hal módon, a halak szabadságával nem élhet.
Így van ez velünk, akákkal is. Csak akkor maradunk meg akának, ha aka módon, szabadon élünk. Az Akazán-törvények olyanok számunkra, mint a fa számára a gyökerek:csak rajtuk keresztül szívhatjuk be az Élet nedveit.
(...)
Mindenfajta földi élet tartsa meg tisztelettel az õseitõl kapott örökséget, és éljen szabályai szerint. A virág ne próbáljon meg lepke módjára élni."
Még folytathatám kiragadva sok gondolatot, mert van bõven amit szívesen beírnék, de túl sok inkább olvassátok el.
#167
Közzétéve 2008 április 2. - 20:36
Edited by StG, 2008 április 2. - 20:37.
#168
Közzétéve 2008 április 3. - 23:02
#169
Közzétéve 2008 április 11. - 18:04
Kosztolányi Dezsõ
Hajnali részegség
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipõjük, a ruhájuk,
s õk a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de – mondhatom – ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltõóra átketyeg a csendbõl,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derûs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerûség,
reszketve és szilárdul, mint a hûség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekzõ lelke csöndesen ragyog
a langyos õszi
éjjelbe, mely a hideget elõzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
õk, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az elõcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsõn bucsúzott,
elõkelõ úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás
halk nõi suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklõ,
pazar belépõ,
melyet magára ölt egy drága, szép nõ,
és rajt egy ékkõ,
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szûzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tûzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyûcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tûnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élõ, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kirõl nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és görönyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
#170
Közzétéve 2008 április 11. - 18:27
#171
Közzétéve 2008 április 11. - 22:06
Utassy József
Öregek évõdése
– Asszony, mutasd azt a
ballagási képet!
Hadd lám, hogy néztem ki
tizennyolc évesen!
– Apjok, te kihagytad,
ki ám azt az évet!
Nem voltál te soha
tizennyolc, édesem!
Én mindig öregnek
ismertelek téged.
Már az oltár elõtt
remegett a térded.
– Mérget mernék venni,
lassan ölõ mérget
arra, hogy már megint
tévedsz, asszony, tévedsz!
– Mérget? Lassan ölõt?!
Az kéne még nekem!
Akkor inkább itt a
cavington, életem!
Türelmetlen
Alig élek, alig állok,
múzsám csöcsén trombitálok:
ám hiába fúvom azt,
a tél rügyet nem fakaszt!
Alig állok, alig élek,
hálni jár belém a lélek.
Február csak hiteget:
jöjj, rúgd farba, Kikelet!
#172
Közzétéve 2008 április 18. - 10:18
#173
Közzétéve 2008 április 19. - 15:50
#174 Guest_Mongol_*
Közzétéve 2008 április 19. - 17:59
#175
Közzétéve 2008 április 24. - 22:27
#176 Guest_Mongol_*
Közzétéve 2008 április 26. - 18:38
#177 Guest_Mongol_*
Közzétéve 2008 május 23. - 10:45
#178
Közzétéve 2008 május 23. - 18:46
#179
Közzétéve 2008 május 25. - 23:04
#180
Közzétéve 2008 június 2. - 19:27
#181
Közzétéve 2008 június 2. - 20:00
#182
Közzétéve 2008 június 2. - 20:04
#183
Közzétéve 2008 június 5. - 21:25
#184
Közzétéve 2008 június 6. - 14:16
#185
Közzétéve 2008 június 6. - 17:01
"A bajnokok bajnoka vagyok.
Ha futok remeg a föld,
az ég megnyílik és újonganak.
A diadal útja.
És tiszteletkört teszek a tulajjal,
aki virágos takarót tesz rám."
Forrás: Dreamer címû lovasfilm
#186
Közzétéve 2008 június 11. - 15:28
#187 Guest_Mongol_*
Közzétéve 2008 július 15. - 10:43
#188
Közzétéve 2008 július 25. - 10:52
#189
Közzétéve 2008 július 26. - 9:16
#190
Közzétéve 2008 július 26. - 9:40
Életfogytiglan
Az ágy közös.
A párna nem.
Edited by lisawica, 2008 július 26. - 9:41.
#191
Közzétéve 2008 augusztus 22. - 18:57
#192
Közzétéve 2008 augusztus 22. - 19:09
#193
Közzétéve 2008 augusztus 22. - 20:34
#194
Közzétéve 2008 augusztus 24. - 16:40
#195
Közzétéve 2008 augusztus 25. - 9:14
#196
Közzétéve 2008 augusztus 25. - 15:27
#197
Közzétéve 2008 szeptember 18. - 7:59
#198
Közzétéve 2008 szeptember 22. - 17:41
"Szeretni annyi, mint sebezhetõvé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megõrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzõséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz. "
"Ami könnyen elérhetõ, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörûséget kínál. Amirõl én beszélek, az a felszínrõl nem látható, és bensõdben derül. "
(Seneca)
Az iwiwes üzenõfalamon találtam:
"Úgy kétezer éve történt, hogy egy Júdás névre hallgató férfi elárulta Mesterét, Jézust. Utóbbit megfeszítették, elõbbi felakasztotta magát.
Hálátlan dolog új vallást alapítani.
A magam részérõl olyan vallást szeretnék, ahol nincs se áldozó, se áldozat. Se bûn, se büntetés. Ahol nincs szükség hõsökre és árulókra, se félelemre, se szenvedésre, se bûntudatra, se bocsánatra. Olyan vallást szeretnék, ahol nincsenek vallásháborúk és vallássérültek. Ahol senki nem mondja meg nekem az igét és a fõnevet. Olyan vallást szeretnék, ahol egy valamihez érdemes hûnek lennem: önmagamhoz.
Van ilyen vallás? Van. Sõt mindig is volt. Ennek a vallásnak nincs neve. És valójában nem is vallás.
Nem kell hozzá templom, mert Te vagy a temploma.
Gyónni sem kell, mert önmagad szemében nem lehetsz bûnös.
Áldozatra sincs szükség, mert amit ebben a hitben cselekedsz, nem érzed áldozatnak.
És hûséget sem kell fogadnod, mert ha rátaláltál az útra, eszedbe sem jut, hogy letérj róla.
Mindannyian úgy születtünk, hogy rátalálhassunk erre az útra. Erre a nem vallásra. Erre a ki nem fogyó energiaforrásra. Önismerettel kezdõdik, szeretettel végzõdik. Olyan, mint egy találós kérdés. Az elején még tudjuk a választ, majd sejtjük, aztán elfelejtjük.
Persze nem teljesen és nem végleg. Mert a titokdoboz idõnként megnyílik. És álmok szûrõdnek ki belõle, mesés véletleneket varázsol körénk, vagy egyik pillanatról a másikra drámai fordulatot vesz az életünk.
Önismerettel kezdõdik, és szeretettel végzõdik. Ilyen egyszerû az a vallás, ami nem vallás és neve sincs. Nem is lehet, mert annyiféle, ahány ember él a Földön. Nevesincs Királyfi és Nevesincs Királylány. Akik addig éltek, ameddig. De éltek."
"Nincs senkiben nagyobb szeretet, mint aki önmagát adja barátaiért" ezt az idézetet a Bibliámban találtam.
Edited by Gábor2, 2008 szeptember 22. - 17:47.
#199
Közzétéve 2008 szeptember 24. - 18:03
#200
Közzétéve 2008 szeptember 24. - 18:27