Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Lovam van!


  • Please log in to reply
5682 válasz a témához

#5601 Tímea

Tímea

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 153 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 17. - 15:15

Köszönöm szépen! A jókívánságokat is - legyen igazatok!



#5602 Lótuszvirág

Lótuszvirág

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.260 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 10:24

Cica
Hát kérem szépen, ott hagytuk abba, hogy nem veszünk több lovat. Mert nem, mert elegen vagyunk, mert sokan vagyunk, mert olyan mint Béci úgy sem lesz soha még egy, meg mert amúgy sem. És jó is volt így.
Ami kimozdított ebből (vagyis a nulladik lépés) az volt, hogy az én kedves lovaglós pajtim elköltözött. De ez is megérne egy komplett sztorit, mert el sem akartuk adni, egyáltalán nem. Egy pacis ismerős  keresett meg, hogy leinformáljon egy lovat ami itt van nem messze. Udvariasan próbáltam válaszolni minden kérdésére, azzal a szomorú előérzettel, hogy a ló amiről beszélünk nem lesz jó neki. Mesélt az elvárásokról, aminek a leendő hátipajti meg kell majd feleljen, nem is voltak túlzó elvárások, csak olyan ló nem sok van, amiben mind egyszerre megvannak. Mondtam is neki, hogy olyat akit jónak gondolnék csak egyet ismerek, de az az enyém és nem eladó.
Aztán ahogy eddig eljutottam gondolatban el is bizonytalanodtam, mert mióta nincs Béci, lovagolni már nem olyan. Meg mert nem is lovagolok már annyit, meg mert már lehet hogy nem is szeretnék, meg meg meg… De letudtam annyival, hogy tél közepén fedeles híján még ha szeretném sem tudnám bemutatni és olyan kis léleknyugató kiskapuként felajánlottam, hogy ha tavaszig nem találják meg az igazit, akkor térjünk rá vissza. Gondoltam úgysem térünk rá vissza.
Nem így lett, kivárták, eljöttek, barátkoztak, megszerették és a kicsi lovam elköltözött. Jó helyre, szeretik, vigyáznak rá, jó dolga van.
De mikor elment… az az üres hely az istállóban, az valami kegyetlen volt. Amikor egy üres boksz is szemrehányóan néz, amikor már hiába találsz a zsebedben falatkát, mert nincs már kiskedvenc akinek odaadnád, szóval voltak nehéz pillanatok. Hiába tudja az ember néha egy döntésről hogy jó, ha közben nem érzi, hogy vele most épp valami jó történik.
Ilyenkor kell valami újat csinálni, moziba menni, kikapcsolni, valamivel elterelni a gondolatokat. Aki meg úgy él mint mi, azok gyakran azon kapják magukat hogy a legtöbb ismerős is ugyanúgy él, mint mi. Így lett az első lehetőség kicsit kikapcsolódni egy meghívás. Ugye normáliséknál ez mondjuk egy baráti vacsorameghívás, kellemes limonádézás a nyári naplementében, beszélgetés és ilyesmik. Na nálunk nagyjából úgy hangzott, hogy ,,hol a kicsiló, miért nem hoztátok versenyre??!” bevallottuk, hogy a kicsiló elköltözött tőlünk, már többet nem hozzuk versenyre (nyilván tőr a szívbe, mekkora öröm ezt így kimondani…)
,,Eladtátok azt a jó lovat? Hát mikor lesz nektek megint olyan? Na várjatok csak van most pár olyan csikóm, de olyan…” Igen, a kedves ismerős kereskedő. Lókereskedő. De ez így nem adja vissza, hogy milyen valójában, mert lókereskedőből is van rengeteg, a békési mezítlábas kupectől az öltönyös nyakkendős típusig. Ismerősünk pont egyik véglet sem, viszont vicces figura, valahogy mindig sikerül jókat nevetni ha találkozunk. Így a lehetőség, hogy lemegyünk hozzá kicsit kikapcsolódni nem is volt rossz ötlet. Persze mondtuk, hogy ne gondolja hogy vásárolni akarunk, csak kicsit kimozdulunk. Mondta hogy jó-jó, de azért majd megugratjuk a csikókat. Mondtuk rá, hogy jó-jó, de mindegy hogy ugranak, mert nem vásárolni akarunk.
Teljesen komolyan gondoltuk és jó is volt kimozdulni. Pont úgy zajlott minden ahogy terveztük, mindenki hozta a formáját, nevettünk rengeteget. Még a tervhez is tartottuk magunkat, mert nem is tetszettek a csikók, pedig jók voltak, csak az a kis valami, az a szikra hiányzott amitől a vásárló elveszti a józan gondolkodását és hiába nem akar lovat venni, csak megteszi egy óvatlan pillanatban, amikor épp nem figyel.
Persze rengeteg néznivaló volt, már mikor odaértünk kiderült, hogy egy napba csak a csapat fele fér bele, a másik fele miatt majd egy másik alkalommal el kell jönni (ugye milyen jó, hogy nem akarunk lovat venni, így simán csak elfelejtjük majd a második alkalmat – gondoltam én a naiv)
A negyedik ló után volt egy kis szünet, ajánlgattak mindenféle csodaszármazást, csodacsikót, csodanéznivalót, hogy na válasszuk ki melyik legyen a következő. A béke kedvéért ha már választani kell, hát besétáltunk az istállóba. Voltak fiatalabbak, idősebbek, belovagoltabbak, nem annyira belovagoltak, csupa jópofa lovacska, aztán az istálló végén az egyik boksz olyan furcsa volt. Na mondom még ilyet, miért deszkáznak fel egy boxot, hát így ő nem lát ki, én meg nem látok be. Kérdezem, hogy ki van odabent, hát odabent egy kanca van, de nem tetszene nekünk, nézzük ezt a másikat itt… Hooogyne, na lássuk csak ki van abban a boxban!
Itt állítólag viszonylag nagyot hibáztam és utólag nagyon alapos lókereskedelmi továbbképzésre lettem ítélve, hogy miért volt többszörösen elhibázott a következő két perc.
Mert kinyitották a boxot és odabent megláttunk egy sovány kis szellemet, egy csinos kis szürke csontvázat. Én egyféle lovat nem szeretek, az a sovány. Ezen nincs mit szépíteni, kicsit sem szeretem a vékony lovat, értem én, hogy olyan is van, csak nekem látványnak nem szép. Sose tetszett. Ezért nem értettük ami ezután történt, mert hiába nem akartam, a lábam bement abba a boxba, a kezem megsimogatta a szürkét, majd egy kis nézegetés, simogatás után – amit a kis girhes még csak nem is vett jó néven – egyszer csak elszabadultak a karjaim, megölelték a nyakát és nem akarózott elengedni. Mindenki egyformán nézett rám, a lónak voltak a legkisebb gátlásai, ő akarta legkevésbé palástolni a véleményét: totál hülyének nézett, mérsékelt szemforgatással és sunyítással próbálta hárítani a kontaktot, fogalma sem volt, hogy mit akarok, de tök egyértelműen nagyon zavartam a sötétben állásban.
A boxajtóban kicsit udvariasabb arckifejezéssel néztek őrültnek. Ugye a kereskedő az kereskedő, neki mindegy mikor őrül meg e vevő – még Rejtő is megmondta, hogy ,,Épelméjű fürdővendégekre nem szokás világfürdőhelyeket bazírozni.” – ha a legutolsó kecskét nézi ki, akkor azt nézi ki.
Az én életem értelme aki már elég jól ismer nagyjából itt kezdett el aggódni, érezte hogy a dolgok kicsúsznak a kezünkből, végülis mi csak azért vagyunk itt hogy ne otthon legyünk, hogy kimozduljunk, hogy beszélgessünk, de véletlenül sem azért, hogy lovakba szeressünk bele. Hogy oldja a feszültséget, megkérdezte hogy mit csinálok, mondtam, hogy semmi különöset, csak szeretem ezt a lovat. Kereskedő úr nyilván kapcsolt, elkezdte sorolni az erényeit, hogy te, ez úgy ugrik, de úúúgy hogy olyat még nem láttál, meg olyan származása van, de olyan, hogy olyat még nem láttál. Erre mondta azt hiszem az én életem értelme, hogy meg olyan gebe is, hogy ilyet még nem láttunk. Hát lovagolni se lehet szegényt, még a végén összedőlne. Meg amúgyis jöjjek már ki abból a boxból, hát mit akarok ettől a lótól??
Szó szerint emlékszem a következőt válaszoltam:
,,Haza akarom vinni, vattába akarom csomagolni és müzlivel akarom etetni.”
Na, állítólag ez nagyon nagy hiba volt, ilyet nem mondunk soha lókereskedelmi egységekben egy lónyakkal a karjaink közt. Nem csak azért mert előzőleg megígértük, hogy nem őrülünk meg, hanem amúgy sem, egyáltalán nem. Így utólag nem rossz tanács, lehet benne valami. Javaslom én is mindenkinek, ez nem volt egy utánoznivaló viselkedés.
Na, akkor meg is van a következő, jöhet a szürke, már nyergelik, megy ki, majd meglátjuk hogy ugrik.
Na, elsőre azért csak a ló maga volt amit megláttunk. Ugye volt neki egy határozottan szép csontalapja, olyan arányos, ideális, tényleg tetszetős, viszont ezt meglehetősen közel tartotta a szőréhez. Amin meg sebhely sebhelyet követett. Így lett az összhatás kicsit ijesztő mégis.
Felszerelni egész gyorsan ment, már azután hogy kisakkozták hogy melyik zselé melyik szivacsra kerül, hogy ne érjen a marjához a nyereg (tök mindegy volt mit tettek rá, a marjához ért a nyereg). Aztán felhuppant rá a pilóta és indultak a pályára, kicsit gyorsabban tették ezt, mint szokás, mert mint magyarázták: ,,Kicsit elszalad felülésnél. DE nem gyorsan!” Majd meglátjuk.
Ahogy mi láttuk sarkonfordulásból vágtatott ki a kapun, de valóban lassan csinálta, mert erősen húzták közben a szárat. Szóval valóban lassan szaladt el.
Elfoglaltuk az addigi helyünket a pályán, beszélgettük tovább, még nevettünk is. Közben néztük a szürit. Reméltem, hogy legalább kint elmúlik az a furcsa érzés, ami épp elöntötte a lényem, de nem akart múlni. Ahhoz képest ahogy kinézett egész jól mozgott, sőt. Igaz egész nagyra tátott szájjal csinálta, de jól mozgott. Aztán ugrott pár kicsit, ugrott pár kicsit nagyobbat, csinált pár nagyon ötletes testcselt néhány ugrás előtt, majd ugrott pár egész nagyot, ezt legalább olyan meggyőzően csinálta, mint a flikkflakkokat amikor nem akart ugrani. Végül mivel sok ereje nem volt, egész gyorsan vége lett a bemutatónak, ment vissza a boxába. Én utána. Néztem, néztük, aztán megkérdeztük, hogy végülis miért ilyen sovány? A válasz, ami egyben az ok is arra, hogy miért épp oda mentünk szabadidőt eltölteni annyi volt, hogy azért, mert nem hízik.
Hát most komolyan… Azt hiszem, nagyjából érthető miért nevetünk olyan jókat ott.
Megnéztük mégegyszer az öt ló származását, megnéztük a következő ötét, amit majd egyszer eljövünk megnézni és elindultunk haza.
Igazán hősiesen tartottam magam, nem erőltettem a visszamenést. Nem emlegettem a szürkét. A neten kerestem róla videót ugyan, csak olyan kíváncsiságból, hogy vajon valóban érzem e azt, amit érezni gondoltam. Találtam is róla egy rövid eladó videót, sovány is volt, meg olyan kis semmilyen is, aztán amikor felhangosítottam a zenét amit a videó alá tett a kis operatőr lány, akkor megint elvesztettem a fonalat. Nem értettem igazán, csak valami olyasmit, hogy egy telefonfülkéből próbál hazatelefonálni, mert minden rossz, semmi sem jó, nem erről volt szó, nehéz elképzelni, hogy nem vagyok ott vele és vajon tényleg túl késő megpróbálni?
Nem néztem meg másodjára a videót.
Telt az idő, három hét múlva lett megint egy fél szabad délután, amikor már csak udvariasságból, de elmentünk megint. Szerencsére a szüri nem volt már a sötét boxban, kint volt a legelőn. Ez pont addig volt megnyugtató gondolat (mármint hogy legelget, hízik, napozik, bandázik) amíg meg nem láttam a csapat szélén kedvetlenül nyammogni. Nem tűnt igazán csapatjátékosnak, boldognak sem, meg azt sem mondanám, hogy hízott volna az alatt a három hét alatt. Viszont nyereg nélkül kifejezetten rosszul festett. Tényleg egy kis csontváz volt.
Nézelődtünk, beszélgettünk, csodálkoztunk, mert valóban jó lovak voltak amiket láttunk. Beszélgettünk tovább és egyszer csak szóba került a szürke, hogy azért bőven van nála fiatalabb és jobb is, nem is egy. Meg bár kanca, azért sajnos neki nincs olyan származása, mint a többieknek – mondtam én, csak hogy kicsit nyugtassam magam. Itt elég csúnyán lett rámnézve és csak hogy ilyen zöldeket ne beszéljek, külön a kezembe nyomták a származását, hogy akkor mondjam már meg mi nem jó vele. Megmondom őszintén egy szót nem fogtam fel belőle. Udvariasan a lehető leggyorsabban visszaadtam, mielőtt valahogy nálam akarna maradni az az útlevél. Vége lett a délutánnak, indultunk haza, megköszöntük, hogy megmutatták a lovakat. (Tényleg voltak nagyon jók) Mondtuk, hogy ha keres ilyesmit valaki, akkor mindenképp ajánljuk majd őket. Még az árukról is tájékozódtunk úgy kb, csak a szüri ki lett felejtve a felsorolásból. Megkérdeztem, hogy vele mi a helyzet, hát ő ugye nem néz ki olyan jól, mint a többi, sok egyszerűbb is van nála, sok piacképesebb is van nála, szóval ő kicsit olcsóbb. Csak így, nem számokkal, nem konkrétan, csak egy kicsit olcsóbb. Vasárnap volt, 4 óra körül.
Hétfőn tízre mentünk vissza.
A szüri miatt, legalább csak egyszer próbáljuk ki.
Csoda nem történt, egy sovány kis szellem volt, tátott szájjal szaladt és ugrott, aztán néha nem ugrott, aztán ugrott mégis. Olyan semmilyen sem volt. Vagyis leginkább csak sovány volt, elveszett, felesleges és semmiképp sem illett oda a kicsattanó többiek közé, sem a legelőre, sem a feldeszkázott sötét boxába. De meggyőző semmiképp nem volt.
Szerencsére nem kerestünk lovat, szerencsére nem akartunk egy kis szupersztárt hazahozni onnan, szerencsére nem akartuk a legjobbat kiválasztani.
Szerencsére, mert így teljesen megmagyarázhatatlanul, megindokolhatatlanul és leginkább váratlanul, de összekötöttük az életünket egy sovány kis szellemmel.
Három héttel és egy nappal azután, hogy először láttuk. Már biztos volt, hogy szüri nem marad ott.
Nem volt nagy szerelem, nem nézett úgy, nem bújt, igazán nem volt benne semmi ami meg tudta volna fogni az embert. Én makacsul haza akartam hozni, vattába csomagolni és müzlivel etetni, az épelméjűbb fele az életemnek pedig elismerte, hogy van benne valami, vagyis ha jól emlékszem: lehet, hogy van benne valami.
Napra pontosan egy évvel azután érkezett, hogy Bélus elindult a klinikára.
Azt mindenesetre meg kell jegyezzem, hogy nem volt a véletlenre bízva. Személyesen hozta el az ismerős. Így utólag lehet azért, mert félt, hogy ha pár napot várunk mire megszervezzük a fuvart kijózanodunk és lemondjuk. Valószínűleg mi voltunk az első őrültek, akik pont a legesélytelenebbet nézték ki.
Biztos ami biztos még aznap el is hozta. Így költözött hozzánk Cica (első nap nálunk)
Ha amerikai bestseller akarna lenni a történetből, akkor hamar jóra fordult volna minden, összeszerelmesedtünk volna, mind ahányan vagyunk és boldogan éltük volna a kis életünket együtt tovább. De nem akart amerikai szirupos lányregény lenni a történet.
Tök simán csak ismerkedtünk, mi nézegettük hitetlenkedve a kis girhest, hogy tényleg hazahoztuk? Ő meg szemrehányóan nézett vissza ránk, hogy mit reklamálunk, nem ő választott minket.
Nyilvánvaló volt, hogy van valami a hátterében annak, hogy ennyire sovány. El is hívtuk az állatorvosunkat, aki ugyan már jó sok mindent látott nálunk azért meglepődött a legújabb jövevényen. Elég óvatosan fogtunk a féreghajtózáshoz, többször egymás után kis adag volt a terv, mert ki tudja mi lehet az oka ennek a külsőnek. Amúgy a lábai, tüdeje, szíve, hibátlanok, meg is lett ultrahangozva, mert az ördög nem alszik. De szerencsére még csak vemhes sem volt. Aztán jöttek a fogai, bagózgatott, rosszul evett, számítottunk rá, hogy kell reszelni majd. Addig nem is bolygattuk, elég bizalmatlan volt, nem akartuk azzal kezdeni a közös életünket, hogy a száját nézegetjük. Gondoltuk úgyis átnézetjük majd, amit a doki mondani fog az bőven elég.
Nem számítottunk rá, hogy azt mondja, hogy ilyet még sosem látott és hogy most majd tartja ő a fejét, szépen nézzünk be mi is a szájába, mert ilyet mi sem fogunk sokat látni. Nem tudom mik a fokozatai a fogproblémáknak, de azt hiszem az egész enyhétől indulnak a lehetőségek és a skála másik vége nemes egyszerűséggel ennyi: Cica. Maradjunk annyiban, hogy ha le lett volna neki reszelve minden él és taraj, akkor nem tudott volna enni, mert nem ért volna össze egyik oldalon sem az alsó és a felső fogsor. Hátul olyan éles túlnőtt rész volt, hogy a saját garatát nyírta vele eleven fekélyesre. Nem akarta elhinni az állatorvos, hogy így ez a ló tud száron menni. Pedig tudott. Elég hihetetlen, de néha még be is tudta csukni a száját közben, azért legalább az oka megvolt, hogy miért van nyitva a maradék időben a szája lovaglásnál. Mert nem tudta bezárni anélkül, hogy vagy az ínyét, vagy a garat részt ne sértse véresre egy éles fog. Nekem az volt hihetetlen, hogy enni tudott. Csupa fekély, csupa seb volt a szája, csupa fájdalom lehetett csak lehajolni is a szénáig, nemhogy egy falatot felvenni és megrágni. Azt már láttam addigra, hogy falatonként rágja-rágja, forgatja a szájában, majd kiköpi. Nem tudta lenyelni olyan fájdalom volt neki a szájában a kaja.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy van e ekkora békés állat, mint a ló, hogy hányszor hihetik a saját lényük elleni merényletnek azt az egész sport- vagy hobbilóságot és hányszor csinálják mégis minden nap ugyanazt.
Cica helyében ilyen fájdalommal élve szerintem sosem engedtem volna, hogy rám üljenek.
A terv az volt, hogy a legvészesebb részeket megreszelik neki, majd kap fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt és pár hét múlva megint lesz reszelve. Meg úgy egy életen át rendszeresen, mert az ilyen mókát egy életen át kell majd korrigálni és hirtelen nem szabad nagyot alakítani rajta.
Lássuk csak ezután mi következett. Ezután jött az, hogy kiderült, érzékeny a gyógyszerekre, mert rosszul reagált arra, amit kapott. De semmi gond, gyógyszercsere és éltük tovább az új közös életünket.
Aktuális volt egy körmölés, bármilyen bizalmatlan kis primadonna volt, aki felháborodottan kérte ki magának minden alkalommal, hogy a fel akartuk venni a lábait, úgy nem maradhatott. Szuper a kovácsunk, a leggorombább, vagy leghisztisebb lovakkal is pont ugyanúgy kijön. Tudtuk, hogy Cica sem fog majd ki rajta és már csak kicsi választja el az új csinos sportcipőitől. Csak azt nem tudtuk, hogy ez a kicsi valami egy átlátszó folyadék lesz fecskendőből, mert Cicó egy percet nem volt hajlandó együttműködni, pont 0% esély volt rá, hogy békésen, sérülések nélkül megoldódik a körmölés, míg magánál van. De amint művileg meg lett nyugtatva már valóban csini új cipőket varázsoltak a lábaira.
Alakult az új lovacskánk, féreghajtó, fogreszelés, új cipő, minden nap egy kicsit mással próbáltunk a lelkéhez is közel kerülni, hogy ő is megszeressen minket. Mert amit vele műveltünk az az első időben inkább kínzás lehetett neki. Hetekig nem engedett a fejéhez érni, nem volt egy pillanatig sem olyan ló, mint aki örül, hogy nálunk lehet.
A második fogreszelés pár héttel az első után következett, mi reménykedtünk, hogy mégsem olyan vészes a helyzet, mint ahogy elsőnek látszott, az állatorvos pedig reménykedett, hogy jobb belátásra térünk és specialistára bízzuk a lovat, mert nem olyasmik voltak a szájában, amiket reszelővel meg szoktak oldani. Ilyen volt a törött fog, ami csak a második alkalommal tűnt fel, hogy az élek és tarajok és sebek és fekélyek mellett van még más is. Egy húznivaló.
Ezzel úgy van mindenki, hogy ha húzni kell hát húzni kell.
Elméletben igen. Gyakorlatban lónál ez kicsit több. Anyagilag egy világvége, végignézni horror (ezt csak elbeszélésből tudom és csak onnan, hogy senki nem maradt ott vele a 4 órás művelet alatt, úgy alakult, hogy elégnek látták a fiúk, ha az orvos ott van vele), szegény lónak meg hetekig tartó lassú gyógyulás, rengeteg kellemetlen kezeléssel. Neki annyiból volt szerencsétlen a foghúzás, hogy nem lehetett fogóval kivenni, annyiból pedig szerencsés volt, hogy lent volt, nem fent. Így egy csinos lyuk került az állkapcsára, amin át kikopogtatták lentről a gyökere felől. 2 nap után hazajött Üllőről. 2 naponta jött a mi állatorvosunk tampont cserélni és több mint két hétig volt lyuk az álkapcsán, amikor át lett mosva belül a seb, lent folyt ki… Érzékeny volt a gyógyszerekre, de muszáj volt kapnia antibiotikumot a lassan gyógyuló seb miatt. Ezért kapott plusz gyógyszereket, hogy a gyomorfekélyt elkerüljük a végére.
Állandóan vödörben volt előtte víz, hogy lássuk iszik e és ha igen mennyit. Naponta 5x evett kis adagban müzlit (azt ha nem is rágja meg, meg tudja emészteni) 3x vízbe áztatott széna pelletett, egyszer kapott fájdalomcsillapítót, egyszer antibiotikumot, kétszer gyógyszert ami a gyomrát védte az előzőektől, egyszer probiotikumot mindezek miatt és a nyílt állkapocs seb miatt (amit így utólag visszaemlékezve gyakorlatilag állandóan tisztítani, kenni, védeni kellett az elkoszolódástól) sétáltatni kellett a vérig sértett kis sovány kancát, aki a lénye elleni merényletnek élte meg az egészet és nagyon nem tűnt boldognak, vagy hálásnak azért, hogy a mi lovunk lehet. Sőt.
Úgy általában meg igen, menjek a fenébe az olyanokkal, hogy vattába kell csomagolni és müzlivel etetni. Egész boszorkányosnak tűnt, hogy az első pillanatban ezt láttam, mint közös jövőmet a kicsi lóval. Eleinte bent sétált a pályán (2 , néha már egy-egy bizakodó pillantását is el tudtam kapni) , de amint jött egy kis szellő már vitte a homokot is a sebbe.
A steril seb kedvéért elkezdett a kis lovacska kint sétálni az utcán, ott volt a legkevesebb por. Ennek lett a következő változata a biciklis kirándulás (2, 3). Szerintem ekkorra azért kicsit beletörődött, hogy bár abszolút nem vagyunk normálisak, de alapvetően nem akarunk neki rosszat. Mert még csak hetekkel azután vagyunk időben, hogy az egész világra mérgesen megérkezett és sem a lábát nem adta, sem a fejéhez nem engedett minket nyúlni.
Lovagolni még sokáig nem lehetett, hetekkel később kapott csak engedélyt kantárt hordani. Maradt a kötőféken futószárazás ( 2, Cica a csupaseb, bevallom mikor ebből a tekintetből ilyen lett azt jó volt látni).
Az első másfél hónapban nem feküdt le a boxban, napi 24 órában állt mindenre felkészülten és nem mert még ledőlni kicsit pihenni. Aztán ez megváltozott, ahogy megbékélt a helyzettel, a stikkes új családjával, elkezdett esténkét fekve aludni. Két okból volt egyértelmű, az egyik ugye a színe, mert egy szürke lovon mindig látszik, ha feküdt az éjjel, a másik pedig egész egyszerűen az volt, hogy azon az oldalon amin feküdt minden egyes este leverte a csipőjét. Semmit nem csinált rosszul, mi is teljesen jól csináltunk mindent, mindig bőven volt almozva, mindig meg volt igazítva a boksz éjszakára, egyszerűen túl közel voltak a csontjai a bőréhez. Így minden reggel friss sebbel fogadott minket. Hihetetlen volt hogy ilyen van.
Nyereggel már kicsit később egész vállalható alakja lett ( 2, 3, 4, 5,6), de nyereg nélkül még nagyon kellett helyezkedni, hogy ne tűnjön nagyon soványnak.
Rengeteg időt töltöttünk vele, muszáj is volt. Meg jó is volt. Cicában van valami, amit muszáj szeretni. Nem olyan, mint Béci volt, soha senki nem lesz olyan, mint Béci volt, nem olyan mint a kedves lovacskák általában, nem kedves, nem szelíd, és egy percig nem átlagos, Cica az Cica.
A patamosón sokáig két emberes volt, mivel nem mertük megkötni, mindig ott kellett állni egy plusz embernek vele, hogy fogja. Azért így elég macerás volt, ezért megpróbáltunk változtatni az egymáshoz való viszonyunkon és rengeteget tanultunk egymástól, ma így zajlik már egy pata, vagy farokmosás: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
Bárhol el lehet engedni, nem csinál rosszat, nem tesz kárt semmiben és magában sem és sokat ültünk vele és egy kávéval/kólával odakint, jó volt nézniegyre szebb lett. Mintha kicserélték volna.
Már lovaglásnál sem látszott nyár végére, őszre annak a szürke kis girhes szellemnek aki volt, ló formája lett. Megszerettük Cicát.
Eltelt több mint fél év, még nem kötöttük meg, szerintem nem is fogjuk, már viszonylag stresszmentes a patkolás, már nem látszik betegnek, már jó ránézni. Megváltozott Cicó élete, megváltozott a miénk is, ha valamit vissza lehetne csinálni, akkor azt a három hetet nem várnák ki, mielőtt hazahozzuk. Jöhetett volna az első nap mikor találkoztunk, ésszerű okot ha a mai napig várunk sem találnánk rá, hogy miért akarjuk hazahozni. Egyszerűen csak jó, hogy Cica van.
Ja igen, ugyan vattába nem csomagoljuk, de bár nincs megnyírva mégis takarjuk, és ugyan nem csak müzlit eszik már és igazából semmi sem maradt ami indokolná az extra bánásmódot, megmaradt neki a plusz két etetés, így még az éjszaka közepén is kimegyünk hozzá, hogy az esti müzlijét megkapja.
Én megmondtam, hogy így lesz 
:smile2:


Edited by Lótuszvirág, 2014 január 20. - 10:29.


#5603 juice

juice

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.137 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 10:39

Tényleg egész formás lett a hölgyemény :) sok örömöt hozzá



#5604 rongyo

rongyo

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 830 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 12:28

Azt hiszem Cicával még hállivúdban sem történhetett volna szebb, jobb  dolog nálatok. 

Lóságosan emberségesek vagytok, és ez egy nagyon szép történtet. Élvezzétek a hosszú utatok gyümölcsét :)



#5605 juice

juice

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.137 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 12:36

(megjegyzem, a Zuraddal is nagy mázlid van :) )



#5606 szandi054

szandi054

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 63 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 13:12

Ez egy szívet megmelengető történet volt :) Nagyon szép lett, sok sok örömet kívánok. :)



#5607 veronika96

veronika96

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 149 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 14:16

Örülök, hogy vannak még ilyen emberek! :) Sok sikert a pacihoz :)



#5608 Fifikusz

Fifikusz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.276 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 14:18

Lótusz :ang: :ang: :ang:



#5609 furiosojr.

furiosojr.

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.299 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 15:04

(megjegyzem, a Zuraddal is nagy mázlid van :) )

 

Maradjunk annyiban, hogy mázlijuk van egymással. Közös érdeklődés, közös szenvedély. :)



#5610 Fifikusz

Fifikusz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.276 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 15:07

Esküszöm, azt hittem, a Zurad egy ló :D


  • Pepike kedvelte

#5611 Lótuszvirág

Lótuszvirág

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.260 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 20. - 17:19

Köszöni, köszönjük :ang:
Cicó egy kincs, csak eleinte nem látszott rajta.



#5612 fafaragó

fafaragó

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.006 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 22. - 17:11

Köszöni, köszönjük :ang:
Cicó egy kincs, csak eleinte nem látszott rajta.

Üdvözöllek földim ! :kir:

Hihetetlen jó volt olvasni az írásodat ! :smile2: Gratulálok nektek,igazi lovas lelkek vagytok,valami hasonlót élek át én is Csinossal mikor újra és újra meg kell küzdenem a bizalmáért :kir: ,és a legrosszabb az hogy ráadásul saját magammal :dev: De vannak pozitiv visszajelzések és talán nem csinálom olyan rosszul mint ahogy tartok tőle de talán még olyan jól se mint ti. :smile2: De nagyon igyekszem ! :rockon:


  • Monda kedvelte

#5613 Lótuszvirág

Lótuszvirág

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.260 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 23. - 18:39

Köszi Földim! :smile2:
Szerintem senki sem biztos benne, hogy jó úton halad, mindannyian csak igyekszünk valami felé. De talán a legizgalmasabb dolog amikor egy ilyen kis lovacska elkezd kinyílni
hogy teljes legyen a történet, hoztam pár téli képet
már nehéz elhinni, hogy valaha volt sovány
téli Cica

ügyes vagy :smile2:


  • rongyo és Monda kedveli

#5614 chyki

chyki

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.686 hozzászólás

Közzétéve 2014 január 23. - 20:54

Szépséges :) 

 



#5615 Zsuzska

Zsuzska

    Törzsvendég

  • Admin
  • 3.961 hozzászólás

Közzétéve 2014 február 22. - 18:46

 
Végre én is beírhatom ebbe a topikba: lovam van! :)
 

 

Attached Files


  • Lótuszvirág és Méz kedveli

#5616 Õz

Õz

    Sebész

  • Főmoderátor
  • 3.950 hozzászólás

Közzétéve 2014 február 22. - 19:06

Gratula :)


  • Zsuzska kedvelte

#5617 Monda

Monda

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 231 hozzászólás

Közzétéve 2014 február 22. - 19:11

:cheers: ezek szerint már papíron is  :D Mégegyszer gratu,sok-sok együtt töltött éveket nektek :rockon:  (Jó a profilképed :wub: )



#5618 Zsuzska

Zsuzska

    Törzsvendég

  • Admin
  • 3.961 hozzászólás

Közzétéve 2014 február 22. - 19:13

Igen :) Köszönöm :) (A tied se rossz :D)

 



#5619 Csipilipi

Csipilipi

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 71 hozzászólás

Közzétéve 2014 február 22. - 19:14

sok sok boldog évet együtt!!! :)

 

 
 
Végre én is beírhatom ebben a topikba: lovam van! :)

 

 


  • Zsuzska kedvelte

#5620 Hajnal4

Hajnal4

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.645 hozzászólás

Közzétéve 2014 február 22. - 21:17

:ang: 


  • Zsuzska és Csipilipi kedveli

#5621 Diamondka01

Diamondka01

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 57 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 7. - 21:12

Sziasztok! 
Nekem is LOVAM VAN! 
Kicsit nehezen indult, kicsit csalódásokkal teli volt az eleje.. de az enyém. És imádom:)
 
9 éve lovazom már, lovat mindig szerettem volna, de úgy gondoltam, hogy majd ha én megteremtem a lehetőségeket hozzá, majd akkor.
 
Ehhez képest egy vasárnap délután, lelkileg romokban (egyéb okokból kifolyólag) agyhalott módon nyomkodtam az "internyetet".
Egyszer csak hopp.. pej kanca, a lehető legelőnytelenebb pózban lefotózva. 4 éves, nincs belovagolva, kicsi pénzért hirdetve, nagy fülekkel. A helység amit emgadtak tőlünk nem messze volt. Anyukám pont látta, hogy nézem, mondta, hogy hívjam fel, nézzük meg. (gondolta legalább lefoglalom kicsit az agyam). Persze, menjünk, meglehet nézni. 2 is van meg egy választási csikó is. Azt is odaadja mellé.. mondtuk, hogy csak megnéznénk. (nem akartam közölni vele h eszem ágában sincs lovat venni és ez amúgy is biztos hogy nem AZ a ló lesz.). Álljak meg a SPAR parkolóban kijön oda mert elmagyarázni kacifántos a tanyára jutást. Oké.
Emberünk begördült bringával,  mi követtük autóval.. lévén kicsi autó nemfér be a bicaj.
Megérkeztünk. Mondja menjek be az "istállóba". Hát a  csikós kanca mint egy sárkány jött felém, a csikó ugyanúgy. Ormótlan is volt, meg fekete is.. mondtam emberünknek, hogy mintha nem ez lett volna hirdetve...
Jaaa van a BABA is. Na ha valamivel el lehet engem lehetetleníteni azok a Baba, Ráró és hasonló típusú lónevek. Hát nézzük meg a Babát.
Be volt kötve egy sötét lyukba. Jobb szó nincs rá. Odamentem, kedves volt, érdeklődött, bújt. Mondtam emberünknek engedjük már ki. Gondoltam legalább addig is mozog, mert sokat nincsenek kiengedve, mint megtudtuk. 
Ahogy kitettük a karámba, ott volt minden.. vinnnyogás, kézenálllósbakkolás.. hőőőőőőBaba neeeeeeeeeee hááá micsinááááááász meg ilyesmik.
Kitombolta magát,  megnézegettem.. egész formás. Anyukám látta a szememben azt a "beteg csillogást", tudjátok, amikor egy sátánfajzat ló produkálja magát, tele van 3 hét felgyülemlett energiával és én ott és akkor elvesztem.
Mondtam emberünknek, hogy átgondoljuk. Meg nincs papírja, se chipje.. Nem igazán akarok én még erre is költeni meg rohangálni.. szétnézünk még. 
Aznap este már ki voltam képezve ló chippelésből, útlevél kiváltásból, bejegyeztetésről, vérvétel, oltások stb.
Dehát ez egy sárkány.. szeretem a kihívásokat.. dehát ennyire azért nem. Este alvás nélkül telt. 
Másnap felébredtem, gondoltam nézegetem kicsit a hirdetést munkaidő előtt. Nem találtam. Pánikroham, hívom anyámat, mert neki volt meg az úr telefonszáma, hogy azonnal hívja fel, hol a ló meg a hirdetés. Hát ló megvan, csak sok nagyon a jelentkező azért vette le.Itt úgy éreztem, mintha elvesztettem volna egy részemet.
Főnöknek szóltam, elkell szaladnom, másfél óra és ittvagyok. Elrohantam, foglaló. Papír stb. Emberünknek mondtam, hogy akkor chip meg vérvétel eredményig itt tartanám. Belement, nem okozott számára gondot. Lótenyésztési felügyelő kijött, vérvétel, chip, papírok. Ismerte az eladót, eléggé baráti volt a hangulat kettejük között. Mondta neki "Pista", hogy 4 és fél éves a kis kanca. Hát jó azért belenéz. Hümmög.. valóban!! 4 éves! Ó mondom csodálatos. 2-3 hét múlva megjöttek a papírok, véreredmény stb. minden jó. Akkor visszük.
Addig minden második harmadik nap, ahogy tudtam mentem hozzá. Már akkor nagyon hálás volt érte, hogy foglalkozik vele valaki.
Mondták, hogy szállítva nem volt.. sejtettem. Lelkiekben és fizikailag felkészültem egy 4 órás küzdelemre mire feltesszük a futóra, de nembaj, megoldjuk.
Megérkeztünk. Autó nem fér be a futóval a kapun. Akkor hozzuk ki a lovat.. az utcára.. "Pista" diszkréten mondta, hogy nembaj ha elszalad, visszajön. HURRRÁ. Lenyitottuk a futót, lovacska vezet, ráléptem a rampára.. majd tovább.. és tovább.. és nem feszül a kötél.. és dobogás.. és bent áll mellettem a lovacska. Én lepődtem meg talán a legjobban. Erre véletlenül se számítottam. :)
Adás-vételi megír, ló kifizet, irány.
A lovacska félrideg tartásban van, én ragaszkodtam hozzá, hogy csak úgy szeretném. Ezt preferálom. 2 nap után rá kellett döbbennem, hogy foggalma nincs mi az a testbeszéd :wot:  Lovakkal sose volt egy közegben. Összeengedve. De 1 hét alatt a sárkánykám úgy lenyugodott, hogy félelmetes. Egyszerűen, mintha kicserélték volna.
Utána jött, hogy megy a hasa.. oké. Állatorvos.. nemlátsemmit..  Normaflore.. elmúlt. Jééé olyan fura a szeme... álllatorvos nézi.. lát vele a ló, de valami van. Nemlátja, hogy mi lehet. Tud ajánlani egy szemspecialistát. Persze rendben akkor jöjjön. Doktornő jött, megnézte, régi sérülés nyoma van a szmén, de semmi hátránya nincs belőle, műteni felesleges, nem kell vele semmit tenni. Rendben. Saját doki is jött. Hamár ott van hagynézzenmár a szájába. Belenéz.. kérdés: Hány éves is ez a ló? Büszkén: 4 és fél! Válasz: KIZÁRT! 2 és fél kb. Megvannak még a gyerekfogai. Ó fantasztikus.. akkormég nem lovaglódunk be. Semmi gond. Élje boldog gyermekkorát. 
Ápolgatás, szeretgetés. Patakaparás.. jéé rohad a patája. SBC bevásárol, kezel, pata fasszántosan rendbejön. 
Mijöhetmég???? 
 
A csatakanca kinézete már kezd helyreállni, nem "kezelik" már a pónik, megtalálta a helyét a rangsorban.
A lovacska konkrétan már "gazdi"perceket tart. Odajön, bújik, kedveskedik, szimatolgat, lehajol, hogy masszírozzam, vakarjam.
Egy igazi tündér. Sokat járunk "terepre". Kötőfék + vezetőszár, és sétálunk az erdőben. Nem ijedezik, legel ha engedem, nem legel, ha nem engedem. Üget utánam, nem hagyna ott semmi pénzért.
A másik furcsa benne, hogy annyi forgója van, hogy szó szerint égnek áll a szőre:) Mintha mindig kócos lenne:) Imáádom:))
Úgy gondolom én megtaláltam számomra AZ igazi lovat. Most épp olyan szőrös, mint egy grizzlymedve és már megint kreálom magamnak az ijedelmet.. :D Mind vedlik (boxos tartásosak), ő miért nem?? 
Én már értem az első gyerekes anyukákat.  :kir:  :kir:
Ez lett volna a mi történetünk:) Ja és a neve.. az Csili. :) Mert csipős, tüzes (volt), mint a csilipaprika :rockon:  Legalább a neve mindig emlékeztetni fog arra, hogy milyen is volt. A kedvencei a gyerekek. Imádja a kisembereket. Ahogy simogatják, kicsit belenyúlnak az orrlyukába (ott érik fel), beszélnek hozzá, ő pedig imádja. :)
 
És itt van néhány kép róla:)
 
https://fbcdn-sphoto...948796365_n.jpg
 
https://fbcdn-sphoto...666787346_n.jpg
 
https://fbcdn-sphoto...875651218_n.jpg
https://fbcdn-sphoto...043265220_n.jpg
 
Köszönöm mindnekinek, aki elolvasta:) És köszönöm, hogy megoszthattam veletek ezt az élményt:)
 
Mindenkinek további jó lovazást kívánok.
 
Diamond
,, because no one will ever understand, your love for that "Horse Smell" or the
peace it brings your soul"

#5622 Méz

Méz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.207 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 8. - 9:13

Jó kis történet. :) Sok örömet kívánok Csilivel! :ang:



#5623 chyki

chyki

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.686 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 8. - 10:30

Sok sikert kívánok nektek! :)



#5624 Fifikusz

Fifikusz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.276 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 8. - 10:33

Megint egy szerencsés ember-ló találkozás, gratula, legyen sok szép évetek együtt!!!

(Ja, és az írásod hangvétele alapján a lelkibajt is meggyóította talán a lovacska. Bár, akinek ilyen anyukája van, az nem lehet sokáig szomorú :) )


Edited by Fifikusz, 2014 március 8. - 10:35.

  • fafaragó és Diamondka01 kedveli

#5625 Csikasz

Csikasz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.633 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 8. - 20:43

Érdekes ez a történet, mintha nemrég pont ezt a Chilit ajánlotta volna nekem Lilla Menyhei, de akkor ép el akarták adni...

 

2014 01 23 "A lovacska származása utcai vegyes típusú. Én chippeltettem meg
papíroztattam be.
Valszínleg van benne némi sodri mert a lábai elég erősek.
De ránézésre tippelni sem tudnék, hogy miféle lehet.
Gödöllőn lehet megnézni. Ridegtartásban van, azért ilyen bundás, én ezt
preferálom jobban."  --

 

Az egyik kép amit kaptam róla az  pont ez  -  https://fbcdn-sphoto...666787346_n.jpg
 



#5626 Mackó

Mackó

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.168 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 8. - 23:10

Csikasz! Lassan kezdem azt hinni, hogy Te képes vagy minden problémás lovat/lovast bevonzani! :dev: No, meg leleplezni! :gm: Ejnye!



#5627 N.C.

N.C.

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.307 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 10:22

 - Éberség, elvtársnő, éberség !!!


  • fafaragó kedvelte

#5628 Méz

Méz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.207 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 11:24

Érdekes ez a történet, mintha nemrég pont ezt a Chilit ajánlotta volna nekem Lilla Menyhei, de akkor ép el akarták adni...

 


 

 

Azóta meg is gondolhatta magát, nem?


  • Würfelzucker kedvelte

#5629 Diamondka01

Diamondka01

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 57 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 20:29

Igen Csikasz őt ajánlottam.

Lelki gondok voltak.. nem éreztem, hogy összeillenénk... és igazából a belovagolt lovon lett volna a hangsúly.

De rájöttem, hogy szeretem a kis lovat. 

Utána láttam, hogy te meg  árulod a hucult olcsóbban, így gondoltam nem fogsz késbe dőlni hogy mindenkinél marad a saját lova...

Igazából nem értem, hogy neked mi is a problémád, hogy megosztottam a történetünket a fórumon??

Ha egyszer el akartam cserélni akkor már vissza nem is csinálhatom? Meg se gondolhatom magam?

Tudtommal senkivel nem egyeztem meg semmiről. 

Részemről ennyi.

Nem hiszem, hogy itt senki sem ingott meg ÖNMAGÁBAN, hogy jól csinálja-e a dolgát vagy jó-e neki az ami épp van.

Én meginogtam. És rájöttem, hogy nem kell magamban kételkednem. A lovacska tökéletes. Nekem való. Szeretem és ennyi.

 

 

Érdekes ez a történet, mintha nemrég pont ezt a Chilit ajánlotta volna nekem Lilla Menyhei, de akkor ép el akarták adni...

 

2014 01 23 "A lovacska származása utcai vegyes típusú. Én chippeltettem meg
papíroztattam be.
Valszínleg van benne némi sodri mert a lábai elég erősek.
De ránézésre tippelni sem tudnék, hogy miféle lehet.
Gödöllőn lehet megnézni. Ridegtartásban van, azért ilyen bundás, én ezt
preferálom jobban."  --

 

Az egyik kép amit kaptam róla az  pont ez  -  https://fbcdn-sphoto...666787346_n.jpg
 

 


  • Méz kedvelte
,, because no one will ever understand, your love for that "Horse Smell" or the
peace it brings your soul"

#5630 Diamondka01

Diamondka01

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 57 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 20:31

Leleplezni?????

Mintha legalább egy bűnöző lógyilkoló állatkínzó tolvaj k*csög lennék, már ne is haragudjatok..

Remélem ez a legnagyobb bűnöm és örülök, hogy LELEPLEZTETEK.

További szeplőtelen életet és ennél csak kisebb bűnöket mindenkinek (Bár ennél biztos nincs nagyobb, hogy az emberlánya megingott :cool: )

Csikasz! Lassan kezdem azt hinni, hogy Te képes vagy minden problémás lovat/lovast bevonzani! :dev: No, meg leleplezni! :gm: Ejnye!

 


  • Méz kedvelte
,, because no one will ever understand, your love for that "Horse Smell" or the
peace it brings your soul"

#5631 fafaragó

fafaragó

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.006 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 20:55

Szerintem Csikasz nem akart bántani.Kérdések merültek fel benne és megosztotta őket.Megválaszoltad és őszintének is tünik a magyarázatod, én legalább is hiszek neked. :smile2: Sok örömöt a lovadhoz :cheers:


  • mercedes79 kedvelte

#5632 chyki

chyki

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.686 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 21:42

Nem gondoltam volna hogy mostanság ide írok, de úgy alakult a hétvégén hogy lovam van. Illetve nem is ló, de póni, ellenben nem kedves és még csődör. Ez utóbbi két problémát hamarra kiküszöböljük remélhetőleg. Nagyon szűk helyről (3!!! négyzetméteres karám) ki lett vezetve, kislány még felülne utoljára, na ott visszaadtam a vezetőszárat, mert nem voltam benne biztos hogy nem esik le, de ha a szülők tudják mit tesznek ám legyen, nem szólok bele.  A törpeördögöt tényleg lovagolhatták, mivel a kislány fentmaradt, ellenben szivesen harap és néha kicsit ágaskodik... De szép és tulajdonképpen éppen 27 éve vágyom egy igazi nagysörényű pónira.  :gm:  :rockon:

Szóval Zserbó lovamnak van haverja. 


Edited by chyki, 2014 március 9. - 21:44.

  • Lótuszvirág, mercedes79 és fafaragó kedveli

#5633 juice

juice

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.137 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 21:47

Gratulálok az új jószághoz :) Viccesen nézhetnek ki Zserbóval  :)



#5634 Robi

Robi

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.570 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 22:22

Valami vizuálisabb infó?



#5635 Csikasz

Csikasz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.633 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 22:56

Igen, igen, mostanság ömlik belőlem az őszinteség!  A lényeg csak az volt, hogy  nem értettem ki kicsoda, nem véletlen nem írtam le a részleteket, hiszen senkinek semmi köze nem volt hozzá...de mégis csak lelkizés lett belőle, hisz leírtad mi volt az ok és okozat, ez a jó és nem az, hogy megbántódsz, hisz én bántót nem írtam :) .

 

Kívánom neked ne keljen olyan ok miatt  eladnod a szeretett lovadat ami miatt én eladom most az enyímeket, szinte semmiért...pediglen mind rendezett papírral, háttérrel, s nem utolsó sorban de segge kinyalva él jelenleg. Ami lovagolható azt egy 5 éves is bátran megülheti. A 3. éves akhalomat szó nélkül rá merném bízni egy 3 éves totyogóra mert olyan ló. S kívánom neked ne sírj annyit egész életedben mint én az elmúlt hetekben....

 

Az élet szép és nézd ezt az oldalát, megtaláltad amit kerestél, most már csak építeni kell és a gyümölcse is meg lesz a munkádnak, kívánok ehhez kitartást, bizalmat, szeretet, alázatot, türelmet.

 

Béke Veled! :ang:

 

 

 



#5636 chyki

chyki

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.686 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 9. - 23:54

Csatolva egy kép róla :) Este hoztuk, nem egy komoly kép, egy fél lovat lepucoltam róla, de egy pulcsiravalót tuti... nagyon hálás volt érte, nagyon viszkethetett.... egész jó fej kis jószág lesz, de lesz vele meló. Emellett új kötőfék, herélés, vérvétel, chip, lóútlevél... kb ezek a teendők az első pár körben vele, semmilye nincs, de ez nem is számit. 

Attached Files


Edited by chyki, 2014 március 10. - 0:01.

  • mercedes79 kedvelte

#5637 Diamondka01

Diamondka01

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 57 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 10. - 8:28

Szia Csikasz!

Elnézésedet kérem a hangvételért, kicsit érzékeny vagyok az elmúlt napokban.

Csak nem értettem, de így már értem, hogy miért írtad ki ide.

Tiszta szívemből sajnálom, hogy el kell adnod a lovaidat. Sajnos van olyan helyzet amikor más megoldás nincs és ez borzasztó. Amikor tehetetlen az ember..

 

Kívánom, hogy minél hamarabb "helyre rázódj" bár nem tudom, mi az indok, de biztos helyre kell rázódni utána és leld örömöd a lovakban továbbra is. És oldódjon meg minden problémád. 

 

Szóval így már látom, hogy nem támadás volt részedről, csak én is hirtelen felkapom a vizet.. nem akartam bunkó módon válaszolni. Bár sikerült. 


,, because no one will ever understand, your love for that "Horse Smell" or the
peace it brings your soul"

#5638 Fifikusz

Fifikusz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.276 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 10. - 10:09

Na, akkor béke van, senki sem haragszik senkire, mert mindnyájan szeretjük a lovakat és ez itt a lényeg.


  • Lótuszvirág és Diamondka01 kedveli

#5639 Lótuszvirág

Lótuszvirág

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.260 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 10. - 11:17

Chyki te vonzod a jópasikat!!!!


  • chyki kedvelte

#5640 Csikasz

Csikasz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.633 hozzászólás

Közzétéve 2014 március 10. - 16:37

Így igaz!   Akkor egy kis szépség mindenkinek és tisztelet Kassai Lajosnak ....  - érdemes megnézni!

 


  • chyki, Monda és oregzoli1 kedveli