[quote name='sheriff' post='290173' date='2006.01.03, 21:14']
Adios Gringo!
Van nekem egy 3,5 éves lovam, melyen még soha nem ültem. Õt hívják Gringonak. Az igazság az, hogy ezt a lovat magamnak tartogattam. Azért nem ültem fel rá eddig, mert bizony nem vagyok egy nádszál termet, s nem akartam a fiatal csikót idõ elõtt a súlyommal nyomorgatni. Az is igaz, hogy megfogadtam már egy ideje (s igyekszem is tartani), hogy a saját magamnak szánt lovaimra nem engedek felülni senkit, amíg be nem lovagoltam õket. Egyszerûen olyan beképzelt vagyok, hogy csak magamban bízom meg teljesen. Gringoval kivételt tettem mégis. Chilly és Hamis lovagolták be, s talán még 1-2 ember ült rajta egyszer-egyszer. Egyszerûen nem volt türelmem még egy évet várni a belovaglás elkezdésével, s ezért a véleményem szerint igen jó lovasoknak számító lányokra hagytam a dolgot. Nem döntöttem rosszul, ez ma egyértelmûen kiderült.
Délután kimentem a tanyára lovagolni egy kicsit. Broncot szemeltem ki egy könnyû terepre, de õkelme olyan nagy elánnal, oly tüntetõ vehemenciával szénázott, hogy nem volt szívem megszakítani ebbéli tevékeységében. Körbenéztem a karámban, s Gringon akadt meg a szemem. Ez a sárga csikó mindig nagyon barátságos, most is odaballagott hozzám, s szaglászni kezdett. Õ nem evett, így õt vittem magammal. Kíváncsi voltam már rá nagyon. Az apja egy világi jó arab volt (Faradzs), az anyja meg Sárkány. Mindkét lovat sokat lovagoltam, s nagyon szerettem õket. Érdekelt, hogy melyikbõl mi jutott a csemetéjükbe?
Ránézésre mindkét felmenõjét viszontlátom Gringoban. Nemes vonalú fejét, kicsit szûk szügyét apjától, rövid, erõs csûdjeit, csapott farát anyjától örökölte. Színe valahol félúton van az apai tûzött világossárga és az anyai májsárga között. Nem csúnya szín, de láttam már szebb sárgát is. Mindent összevetve kellemes összbenyomást kelt a csikó, bár még sok izom fog felépülni szemmel láthatóan erõs csontozatára.
Sajnos nem találtam csikózablát, ezért feszítõvel szerszámoztam fel. A nyeregbeszállás páldásan ment, Chilly jó tanár volt. Gringo mozdulatlanul megvárta amíg felszálltam, s csak akkor indult el, amikor erre jelt adtam. Kicsit feszélyezett volt az út elsõ pár kilométerén, egyedül még biztosan nem volt komoly terepen, már ha egyáltalán volt már a tanyán kívül egyedül, más ló társasága nélkül. Hamar megbizonyosodtam róla, hogy a ménesben, ridegen tartás az õ esetében is jó elõkészítés volt. Az összes hasonló körülmények között nálam nevelkedett csikónál tapasztaltam, hogy tereplovaglások során hihetetlen nyugodtak, semmitõl nem ijedeznek, még kezdõ csikóként sincs velük soha a legcsekélyebb probléma sem. Gringoval is olyan nyugodtan lovagolhattam, mint egy õsöreg csatalóval. A mozgásán persze éreztem, hogy bizony még nagyon fiatal jószággal, igazi remondával van dolgom. Erõsen kereste az egyensúlyát a számára szokatlanul nagy súlyom miatt. De megtalálta! Az elsõ ügetésnél megállapítottam, hogy pont úgy üget, akár az anyja. A vágtája viszont kiköpött Faradzs lovamé. Nagyon kényelmes, haladós. Ennek igen megörültem, hiszen a valaha volt legjobb túralovam volt az apja, anno.
Olyan 15-16 km-t tettünk meg, kényelmes nyugodt tempóban, mindenfajta jármódokban. Csikó létére kicsit gyorsnak éreztem eleinte, nem nagyon fáradt, nem kezdte az erejét beosztani. De játszva le lehetett lassítani, bár a spee controlltól még messze vagyunk. Chilly és Hamis remek munkát végeztek, Gringo példásan jól reagál hangra, testsúlyra és csizmára (sarkantyúra). A szárral még van mit tanulni, a neck reiningtõl bizony még távol vagyunk, de a korához és képzettségéhez képest az is nagyon rendben volt. A fejét bármely jármódban szépen leadja, s vágtában olyan mélyen tartja, mint egy igazi quarter. Egyetlen egyszer volt gondom a feszítõvel - egy bokorból megugró valamitõl megijedt, s kiugrott. Nem számítottam rá, ezért elvesztettem egy pillanatra az egyensúlyomat, s e miatt egy kicsit belehúztam a szájába. A fejét azonnal úgy felvágta az egekbe, mint Faradzs a legrosszabb napjaiban, s azonnal rohant neki a zablának. Az egész egy villanásnyi ideig tartott, nyugalmam és az azonnal visszaadott szár hatására pillanatok alatt lenyugodott, s lelassult újra.
Szó, mi szó, Gringo nagyon jó túraló lesz. Olyan jónak ígérkezik, hogy valószínûleg megtartom magamnak. Úgyhogy mondjatok neki búcsút, mondjátok neki: Adios Gringo! Mostantól ugyanis nem nagyon jut senki a nyergébe.
[/quote]
[quote name='sheriff' post='303122' date='2006.01.24, 19:50']
Volt már olyan lóval dolgotok, aki minden idegszálával azt leste, hogy mit akartok tõle? Nekem ilyen még nem volt. Sok jó lovam volt már pedig. Egyszer írtam is a valaha volt összes lovamról egy összefoglalót, némelyikrõl meg eposzokat, ódákat és hõskölteményeket is zengtem. Eddigi legjeim: Lady Sussy (atv), Rodeo (atv), Faradzs (shagya), Bronco (shagya). A legkezesebb, legegyüttmûködõbb lovam eddig Bronco volt. Vele bármit be mertem vállalni, bármit meg mertem próbálni, amirõl elképzelhetõ volt, hogy a ló fizikailag képes rá. Mentálisan ugyanis bármire képesnek tartottam. Ereszkedtem le vele függõleges löszfalon, beugrott utánam a Dunavölgyi fõcsatorna három méter mély vizébe, mert a part olyan meredek volt, hogy nem tudott a vízbe belelépni, tereltünk marhát, ménest, megtettünk együtt sok-sok kilométert. Nem hittem volna, hogy ló mostanában a közelébe is érhet akár. Minapában vettem meg azonban Cherryt, aki egy quarter horse cross. Az apja Crazy Professor, az anyja egy magyar félvér. Eddig Véres Penge lovagolta, de mivel Cherry tulajdonviszonyai mindezidáig rendezetlenek voltak, papírjai mai napig nincsenek rendben, ezért VP-t rábeszéltem, hogy ne öljön több munkát a lóba, hiszen NRHA versenyeken, de még az OB-n sem számíthat a lóra. S mivel van egy igen ígéretes, teljesen fajtiszta qh kanca csikónk, Nevada, foglalkozzon inkább azzal, neveljen magának abból versenylovat!
Így Cherry megmaradt tartaléknak, illetve elkezdtem én lovagolni, mert számomra meg Bronco nem jelent hosszútávú megoldást, mint versenyló. A sárga kanca éppen megfelelõnek tûnt marha munkára (az apja eredményes cutting ló volt), s idõközben váratlanul megoldódott tulajdonlásának kérdése is.
A múltkor ültem ezen a lovon, s szemben álltunk vagy 5-6, a csordától leszakított borjúval. Cherry mozdulatlanul állt, de olyan feszültséget éreztem benne, mint egy felajzott íj. Kicsit furcsállottam, hiszen szemlátomást nem ideges volt, hanem annyira meg akart felelni a feladatnak, hogy majd szétpattant az igyekezettõl. Mozdulatlanul álltunk a borjakkal szemben, s vártuk, hogy mozduljanak. Cherryvel nem team penninget vagy ranch sortingot gyakorolok mostanában, hanem a számomra is ismeretlen, szokatlan cuttinggal ismerkedem. Mindezideig a lóval én is, VP is inkább a team penning szellemében tereltük a borjakat, de a cutting teljesen másról szól. Ott, akkor, abban a pillanatban értette meg és fogta fel szerintem Cherry, hogy most nem terelni kell a kiszemelt marhát, hanem a helyén tartani. Még nem tudta, hogy melyiket fogom választani, a borjak össze voltak préselõdve, de várta, szinte izgalommal várta a jelet. A bocik azonban nem mozdultak, s mivel ne volt segítõm, nekem kellett feléjük mozdulnom, hogy õk is megmozduljanak. Cherry a legkisebbnél is kisebb derék segítségre, szinte a puszta gondolatomra olyat mozdult alattam a borjak felé, hogy majd hanyattestem róla. De szinte azonnal, az indítás jelénél is kisebb jelre lestoppolt, s várt tovább moccanatlan. A borjak szétrebbentek, hagytam, hogy a nem kívánatosak elszeleljenek két oldalra. Cherry hirtelen rájött, hogy melyik a mienk, s onnantól úgy figyelt rá, mintha az élete attól a tarka jószágtól, annak mozgásától függne. Ekkor már csak két borjú volt elõttünk, a karám falánál álltak egymás mögött. Egy szinte tétova lépést tettünk (leheletnyit elõredõltem, s a szárat szinte észrevehetetlen millimérterekkel elõbbre toltam) a kiszemelt borjú feje és a másik fara közé. A mi borjúnk ettõl megtorpant, s elkezdett gondolkodni, hogy forduljon-e meg, s meneküljön egyedül a másik irányba, vagy megpróbáljon a másikhoz felzárkózni, s vele együtt menekülni. Cherry egyet toppantott az elküldendõ boci felé, amitõl az elszelelt, a mienk viszont ott maradt, s ijedten megmerevedett. Kicsit kísérgettük lépésben a fal mellett, majd sikerült elszöknie. Cherry szinte dühbe gurult, s vágtában elé akart vágni, hogy elzárja az útját a csorda irányába. A talaj azonban csupa jég volt, vissza kellt fognom, mert félõ volt, hogy elcsúszunk. Szinte zokon vette. Valamit én is megéreztem ez alatt a pár másodperc alatt a cuttingból, s abból, hogy milyen is egy cutting ló.
Nem nagy dolog ez tudom, de nekem fantasztikus érzés volt. Ilyet még nem éreztem, nem tapasztaltam, csak láttam. Ezt hívják cow sense-nek, ha jól írom. Remélem sok ilyen élményben lesz még részünk. Sokat kell még mindkettõnknek tanulnunk (fõleg nekem, ahogy látom), mire cuttingnak merem nevezni nyilvánosan azt, amit mûvelek vele. Szárra még nem reagál olyan jól, mint Bronco, s a hátulja körüli fordulás, a rollback sem megy igazán, de a lóban szemmel láthatóan és minden idegszálammal érezhetõen benne van a lehetõség. Nagy élmény ezzel szembesülni, s nagy kihívás ezt a képességet kibontakoztatni tudni. Jó lenne, ha sikerülne!
[/quote]
[quote name='sheriff' post='317777' date='2006.02.19, 19:49']
Elkezdtem írni egy akármit a topic címében jelzett témával foglalkozva. Most itt tartok, amiként alább olvasható lesz. A változtatás jogát fenntartom, az írás még félig sincs készen, de talán az újra feléledõ érdemi vita segít továbbgondolnom a gondolataimat. Azért is adom közre az írást idejekorán, mert az utóbbi idõben csak mindenféle szemetet olvasok a fórumon, s talán ez ad majd egy kis lökést másoknak is arra, hogy írjanak értelmes, átgondolásra érdemes gondolatokat õk is (már ha az enyémek annak minõsülnek) a Havas beton hozzászólásainak gyarapítása helyett.
„A WESTERN”
Sport vagy legenda?
Oly sok tévhit és elõítélet kapcsolódik a western fogalmához ma idehaza, hogy talán itt lenne az ideje végre tiszta vizet önteni a (whiskys ;) ) pohárba. A western lovaglási stílust egyesek az egekbe magasztalják, mások meg a magyar lovas kultúra elleni merényletnek tekintik. A kérdés a magyar lovas társadalomban jószerivel naponta terítékre kerül, nemegyszer parázs, sokszor személyeskedésig fajuló vitákat, csillapíthatatlan indulatokat gerjesztve a westernlovaglás és a klasszikus stílus hívei illetve a lovas hagyományõrzõk között, de akár magán a western táboron belül is.
A legtöbb vita, tévhit és elõítélet táptalaja a fogalmak és terminológia általánosan elfogadott definícióinak hiánya illetve a tájékozatlanság. A vitázó felek sokszor ugyanazt mondják, de mást értenek alatta, illetõleg olykor azt sem tudják igazán – pro és kontra, hogy mi mellett vagy ellen kardoskodnak nagy bõszen, Belejátszhat a dologba gazdasági érdekek ütközése, társadalmi és kulturális különbségek, szakmai féltékenység, emberi butaság és még ezernyi ok.
Nagyjából mindenki tudja, hogy mit értsen western film, zene, öltözet, tánc, stb. alatt, ám a westernlovaglás fogalmának definiálása, lényegének megragadása már a westernlovasok táborán belül sem teljesen egységes. Ha egy fogalom definícióját deduktív módon vissza tudjuk vezetni általánosan elfogadott axiómákra, akkor könnyû azt megérteni, megértetni. Az MLSZ alá tartozó lovas sportágak, a lovas hagyományõrzés és a magyar lótenyésztés, lótartás tradícióit folytatók társadalmilag elfogadottak, egy magyar lovasembernek nem kell elmagyarázni, hogy mik ezek, s milyen jogon léteznek Magyarországon. A westernlovaglás ezzel szemben nálunk még új keletû, magának mostanában helyet követelõ stílus. Nincsenek a magyar lovasok számára evidens axiómák, melyekbõl léte, története, fejlõdése magyarázható, ezért önmagát meghatározni, definiálni csak a társadalmilag már elfogadott lovas táborral összevetve képes. Ez az összehasonlító definíció vitákra és félreértésekre ezer okot szolgáltat.
A www.paci.hu internetes lovas fórumon egy ismert westernlovas indított egy vitát, amely azt feszegette, hogy a western vagy az angol lovaglási stílus alkalmasabb-e a szabadidõ lovasok számára. A vitaindító hangsúlyozottan sporttevékenységet, a fentebb említett lovas sportágaktól stílusjegyei, a ló és lovas kiképzésének módszerei és a lovaglás technikája alapján jól megkülönböztethetõ, az amerikai történelmi múltban gyökeredzõ, de a modern kor követelményei szerint átalakított sportágak rendszerét érti a westernlovaglás fogalma alatt. Állítja, hogy a western kiképzési elvek alapján elindított és lovagolt lovak megbízhatóbbak, nyugodtabbak, együttmûködõbbek, s ennél fogva tereplovaglásra, a szabadidõ aktív eltöltésére alkalmasabbak egyéb társaiknál. Úgy véli, hogy a western elvek alapján kiképzett és rendszeresen továbbképzett lovasok más lovasoknál jobban ismerik a lovakkal való kommunikáció fortélyait, lovaglási technikájuk és felszerelésük hosszabb túrákon, tereplovaglásokon, de még a pályamunka során is elõnyösebb és/vagy praktikusabb lónak, lovasnak egyaránt. Nagyjából ezen érvekkel alátámasztva jut arra a következtetésre, hogy egy szabadidõlovasnak érdemesebb western nyeregben és western stílusban lovagolnia. Ezek az állítások komoly indulatokat váltottak ki a vitában. Nagyon sok dolog sántít az okfejtésben, de valami kétségtelenül mégiscsak lehet az állításban, hiszen olyan tradicionálisan „angol” stílusúnak tartott országokban, mint Svájc, Németország vagy Olaszország, mára a western stílust választók aránya megközelítette, sõt Svájcban egy felmérés szerint meg is haladta az 50 %-ot. Magyarországon a fentebb említett lovas fórumon én magam alig pár éve jelentkeztem elõször azzal a kérdéssel, hogy van-e rajtam kívül a westernlovaglás iránt érdeklõdõ tagja az adott fórumnak? Nem volt! Két-három év elteltével pedig egy újonnan regisztrált tag az éppen futó témák olvasgatása alapján arra a megállapításra jutott, hogy a fórumon szemmel láthatóan a westernesek vannak többségben, õk uralják a terepet. Mindenképpen erõteljes tehát a western térnyerése Magyarországon is.
A westernnel szemben állók állításai szerint viszont ez a lovaglási stílus idegen a magyar lovas kultúrától, nincs rá idehaza semmi szükség. Háttérbe szorítja a magyar lovas hagyományokat, a western lófajták semmivel sem jobbak, különbek a tradicionális magyar fajtáknál. E tábor egyes tagjai szerint az átpártoló szabadidõlovasok zöme egyszerûen azért választja a western stílust, mert a klasszikus stílusban nem tud rendesen megtanulni lovagolni, s ami ott nem elegendõ, emitt az a kevés is elég. Sokan tartják és hirdetik azt is, hogy a westernesek részeges, nagyhangú banda; tagjai feszítõzablával tépkedik a lovuk száját; tarka lovon, ész nélkül száguldoznak a határban; nagyképûek, lóhoz nem értõ milliomos újgazdagok, stb. :( Azaz a western lovaglási stílust erõszakosnak, magyarellenesnek, igénytelennek és károsnak titulálják.
Hogy a vita lényegét megértsük, érdemes megvizsgálni, hogy kik is vitáznak!
A western tábor létszámban kisebb csoportját, de megalapozott szakmai ismeretei, lovas tudása révén mindenképpen vezetõ erejét, meghatározó magját profi lovasok (sportolók, trénerek, tenyésztõk, adminisztráció tagjai) alkotják. Céljuk a westernlovaglásnak a többivel egyenrangú stílusként történõ elfogadtatása. A fogalmat bevezették a köztudatba, létrehozták a westernlovaglás szervezeti kereteit, versenyeiket európai és amerikai standardok alapján rendezik és bonyolítják. Számukra a nemzetközi élvonalba kerüléshez szükséges versenyeredmények elérése, a tömegbázis kiépítéséhez szükséges ló/lovas kiképzési technikák elterjedése és a tenyésztési sikerek a meghatározóak. Általában kifejezett gazdasági érdekük (szolgáltatások értékesítése, lovak fedeztetése, versenyeztetése, képzése, lovasok oktatása) fûzõdik a westernlovaglás térnyerésének elõmozdításához.
A western tábor létszámban sokkal számottevõbb csoportját a western elkötelezettségû szabadidõlovasok és az elõbbi tábor által kiközösített vagy eliminált versenyszámok (rodeó, gyorsasági számok, marhás számok, stb.) iránt elkötelezett lovasok alkotják. Ez a tábor céljait, lovas képzettségét, érdekérvényesítõ képességét és számos más feltételt tekintve is meglehetõsen heterogén. Tagjai a westernlovaglás fogalma alatt nem elsõsorban sportot értenek, hanem életérzést, életstílust. Egyszerûen jól akarják érezni magukat a szabadidejükben, szeretik a lovakat, a természetet, szimpatizálnak a western „feelinggel”, de nem tudnak vagy nem is akarnak hivatásszerûen versenyezni. Gazdasági érdekük nem vagy csak marginálisan fûzõdik a western térnyeréséhez.
S most nézzük, hogy mi a helyzet a szemben álló oldalon!
Kezdjük a lovas hagyományõrzõkkel! Talán õk azok, akik a legkevésbé képesek és hajlandók elfogadni a western magyarországi térhódítását. Tagjai a magyar lovas tradíciók legavatottabb felelevenítõi, õrzõi, ez irányú történelmi-, lovas szakmai ismereteik széleskörûek, nemegyszer akár tudományos szintûek. Zárt, viszonylag kis létszámú közösséget alkotnak, melybe nem lehet csak úgy egyszerûen belépni. A közéjük tartozást ki kell érdemelni, meg kell érte küzdeni. Az egyszerûség kedvéért két csoportra oszthatjuk õket: lovasíjászokra és huszárokra. Mindkét csoport – lényegében hasonló alapállásból - esküdt ellensége az amerikai eredetû westernnek. A magyar kultúrát, a magyar lovas tradíciókat féltik tõle. Talán nem is annyira a vetélytársat látják benne, inkább alacsonyabb rendûnek, az amerikai kultúrmocsok lovas megfelelõjének tekintik, s mint ilyet nemkívánatosnak tartják hazai terjedését. Tapasztalataim szerint e tábor elsõsorban ismereteinek hiányos volta miatt helyezkedik erre az álláspontra, s személyes vitában védvonalaik megingathatók, s nemegyszer sikerült már pl. nekem magamnak is rést ütni azokon. Legjobb (lovas)barátaim között lovasnomádot, huszárt, lovasíjászt ugyanúgy tudhatok, mint westernlovast. Ma már nem lepõdök meg, ha egy huszárkapitány western tréner bemutatójának megszervezéséhez kér tõlem segítséget vagy ha egy lovasíjász western idomítási bemutatót szervez hortobágyi csikósok számára.
Az MLSZ sportágak hívei alkotják a lovas társadalom legnépesebb táborát. A western lovaglási stílust a lovas hagyományõrzõkhöz hasonlóan õk is idegennek tartják a magyarságtól. Örkénytáborral, Széchenyi Istvánnal, Széchényi Ödönnel és másokkal jönnek, s csak legyintenek Pat Parelli vagy Monthy Roberts nevének hallatán. Sokszor szembeállítják pl. a western nyerget a bock nyereggel vagy az univerzális angol nyereggel, mondván az utóbbiak is vannak annyira kényelmesek túrázáshoz, mint amaz. Amikor azonban szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a western nyergek és a bock nyereg vagy az õsi magyar nyergek közötti hasonlóság sokkal nagyobb, mint pl. egy díjugrató nyereg és utóbbiak között, akkor el szoktak gondolkodni. Ha megismerik a western lovaglási stílus kialakulásának történetét, s a spanyolokon és a mórokon keresztül pillanatok alatt az ázsiai lovasnomádokig jutnak vissza, vagy ha rádöbbentjük õket, hogy a texasi stílus kialakulásában mekkora szerepe volt a Közép-Európából kitántorgott nincstelen cowboyoknak, akkor legtöbbször elbizonytalanodnak hitükben. Ha elbeszélgetünk velük arról, hogy a 48-as szabadságharc emigrált magyar tisztjei milyen jelentõs szerepet játszottak pl. az észak-amerikai polgárháborúban vagy az amerikai lovasság felszereléseinek és mûködési modelljének kialakításában, stb., akkor bizony meginog a Széchényi és Wesselényi által meghonosított, manapság az igazi echte magyarnak tartott, de kétségtelenül angolszász eredetû, és az õsi magyar stílust elsöprõ lovas kultúrába vetett hitük.
A western tábor mindkét csoportjának vannak jól képzett, komoly lovas tudás birtokában lévõ ideológusai, széles körû ismeretségnek örvendõ vezéregyéniségei, akik képesek a westernlovasok érdekeit erõteljesen artikulálni, s nagy hatást, erõs vonzerõt gyakorolni a lovas társadalom egyéb rétegeire. Hatásukra szabadidõlovasok tömegei fordulnak érdeklõdve a western felé, s egyre többen választják ezt a stílust. De miért, miért? – kérdezik sokan. Hiszen a jó PR és az ominózus vitát elindító western tréner okfejtésének indoka ehhez édeskevés lenne. Az elõbbinek, a jó reklámnak, a vonzó mintáknak ugyan nagy szerepe van, amikor valamit tömeges méretben „el akarunk adni”, meg akarunk ismertetni, de hosszú távon csak akkor lesz „kelendõ az árú”, ha valóban jó is. A westernlovak és a western stílusban képzett lovasok alkalmasabb volta pedig zsigerbõl kontrázható. Egyszerûen nem is igaz az állítás, de még ha javarészt igaz is lenne, az sem indokolna ilyen szignifikáns különbséget. Egy közismert, kiváló lovas szakember a múlt heti Lovas Nemzetben írt – a western kontra angol stílusról szóló internetes vitára reflektáló - cikkében tesz pl. említést nagynevû és a lovas kultúrára, a lovaglás mûvészetére nagy hatást gyakorló francia lovas elõdökrõl, akik nagyjából ugyanazokat a kiképzési elveket vallották, azokat a technikákat alkalmazták, mint a mai western guruk. A napokban meg Dallos Gyula, örökös magyar bajnok díjlovas volt a Silverado Ranchen havonta megtartott, jeles magyar lovasokat vendégül látó Beszédes esték címû rendezvényünk vendége. Áradt belõle a lovak iránti mélységes szeretet és megbecsülés, a mesterek és a tanítványok iránt egyaránt megnyilvánuló tisztelet, a munka iránti alázat és szakmai tudás. Ha nem lett volna már eleve meggyõzõdésem, hogy ezek az erények - sok western fanatikus állításával ellentétben - nem csak a western stílus jegyei, akkor ezek a rám igen nagy hatással lévõ lovasemberek rá kellett volna döbbentsenek erre. Igazából bizonyításra sem szorul, hogy francia, olasz, porosz, osztrák vagy örkénytábori hagyományokat követõ, sõt továbbmegyek: bármely stílus iránt szívvel-lélekkel elkötelezett, a Dallos Gyulára (is) jellemzõ erények birtokában lévõ lovas szakember legalább olyan megbízható lovakat és lovas tudású lovasokat adnak ki a kezeik közül, mint a legnevesebb, világhírû western trénerek. A westernnek szabadidõlovasokra gyakorolt vonzereje nem a vitát elindító western tréner által megadott okokban rejlik tehát.
Véleményem szerint a westernlovaglás azért és attól vonzó igazán, mert jó pár alapvetõ emberi igényt egyszerre, egymagában ötvözve képes kielégíteni.
1. Természet szeretet
Korunk emberében egyre fokozódóan, egyszersmind egyre reménytelenebbül él a természet iránti vonzódás. A szabadidõlovasok a technikai civilizáció szorításából keresnek (és a rendszeres lovaglás révén találnak) menekülési utat. Van-e csodálatosabb annál, mint nyeregbõl rácsodálkozni a gyalog vagy jármûvel megközelíthetetlen természeti zugokban fellelhetõ csodákra: különös formájú növényekre, késve szétrebbenõ vadakra, a nap és a szél játékára? Szikrázó havat szóró patáknál, a széllel versenyt futni vágyó, de akaratunknak mégis engedelmeskedõ izmok játékánál, folyóban mellettünk úszó lovunk prüszkölõ, kitágult orrlyukainál, lassú vágtában arcunkat simogató nyári zápornál, csillagfényes tábortûz mellett hallható szénaropogtatásnál létezik-e természet közelibb élmény? Lovas beállítottságú ember számára aligha. A western felé kacsingató szabadidõlovasok számára mintául szolgáló cowboyok a végeláthatatlan prérik gyermekei voltak, mindennapjaikat végtelen síkságok vagy vad hegyek között, zabolátlan patakokkal, folyókkal, vadregényes tavakkal, végtelen erdõkkel tarkított tájon, lovak, marhák, vadállatok közvetlen közelében élték, s mai követõik ugyanazokat az érzéseket, élményeket remélik meglelni a westernlovaglásban, mint vadnyugati elõdeik.
2. A szabadságvágy
Minden ember a társadalmi konvenciók illetve a gazdasági kényszerûségek rabja, melyekbõl ösztönösen - jobb esetben tudatosan - szabadulni vágyik. Szabadnak lenni elsõ közelítésben annyit tesz, mint nem ismerni illetve nem elfogadni külsõ korlátozást. Az ember legnagyobb korlátja azonban végsõ soron saját maga, az igazi szabadságot önmagunk legyõzése árán érhetjük el. A westernfilmekben a magányos hõs a végtelen prérin lovagol, ezer mérföldeken keresztül tereli a csordát, akár egyedül küzd meg ezer veszéllyel, lerázza magáról a társadalmi konvenciókat, legyõzi saját gyengeségét, törvények felettivé és szabaddá válik. Lovas ember számára nincs nagyobb fokú szabadságot adó érzés, mint a gondolatára is azonnal és készségesen reagáló lován vágtatni, mint a szélvész. S szabadságot ad a saját gyengeségünket legyõzve, saját korlátainkon túlemelkedve a lovak közvetítésével megszerzett lovas tudás és erkölcsi tartás is. A szabadidõlovasok számára a westernlovaglás tálcán kínálja a szabadságérzés megélésének lehetõségét.
3. A biztonságvágy
Az individuális szabadság mellett az ember biztonságra is vágyik. A westernlovaglás kétféleképpen is kiszolgálja ezt az igényt. Egyrészt a szabadidõlovas könnyedén tagja lehet egy vidám, baráti közösségnek, mely közösséghez tartozás érzése egyben nagyfokú biztonságérzést is ad. Egy kezdõ szabadidõlovas szemével sokkal kevésbé észrevehetõek a western táboron belüli ellentétek, kevésbé szembe ötlõek a korlátok és szabályok, a western stílust mindenki szabadabb, lazább stílusnak tartja, mint a klasszikus stílust. Egy laza, kötetlen baráti társaságba bekapcsolódni, ott tagnak lenni kívánatos cél bárki számára. Másrészt a western elveken kiképzett és a western céljai szerint szelektált és tenyésztett lovak valóban nyugodtak, megbízhatóak. A lovasok és lovak képzése érthetõ és könnyen befogadható elvek alapján, a kezdeti lépésektõl a profi szintig minden lovas számára mindvégig élvezetesen, ugyanakkor biztonságosan történik.
4. A kalandvágy
Az emberekben, különösen a férfiakban életük végéig él a kalandvágy. Új világokat megismerni, ismeretlen tájakat felderíteni, újszerû ismeretekre szert tenni, játszani, küzdeni, az újat kipróbálni – örök emberi igények. A westernfilmek, a country dalok mind-mind errõl is szólnak, s nem csoda, ha a szabadidõlovasok könnyûszerrel elcsábulnak a vadnyugati kalandtúrákat, marhaterelõ versenyeket vagy akár egyszerûen csak az ismerttõl eltérõ, de vonzóan tálalt lovaglási stílus megismerésének lehetõségét tálcán nyújtó western ranchek ajánlatai láttán.
Persze a fenti emberi igényeket nem csak és kizárólag a western lovaglási stílus képes kielégíteni. De tagadhatatlan, hogy képes ezekre, s térnyerésére - a kiváló PR módszerekkel (westernfilmek, Marlboroo reklámok, „suttogás”) felvértezve és az élet minden területén tapasztalható erõteljes, sokszor tán erõszakos amerikai hatással maximálisan összecsengve komoly esélye adódik, s amerikai stílusát nem meghazudtolva ezzel az eséllyel élni is tud.
Magyar stílus? Létezik egyáltalán ilyen? Nem mongol, hun, szkíta, õsmagyar, török, porosz, osztrák, nápolyi, német, olasz, francia, spanyol elemekbõl összegyúrt stílusról van szó? Miért pont az amerikai elemeket akarja valaki számûzni? A kirekesztés soha nem volt magyar tulajdonság. A magyarság mindig befogadó volt, magába olvasztott minden jót, átvett minden használhatót, annak eredetétõl függetlenül. Természetesen õrizte hagyományait, emlékeit, de a használható, hasznos dolgokat minden korban integrálta. Ezért volt képes fennmaradni. A western stílus sem lesz ez alól kivétel!
[/quote]
Porfelhõrõl:
[quote name='sheriff' post='349478' date='2006.05.08, 09:23']
Nekem ezerszer fogadta meg, hogy a szabadsága alatt nem kíván olyan élõlényt látni, amelynek négy lába van. Zsömle is és a lovak is az agyára mentek már. A kétlábúakról illendõségbõl most ne ejtsünk szót! Erre fel látom ám, hogy kicsípte magát, s pakolja fel a futóra a gyagyaás lovát, Sailwint. Kérdem tõle:
- Ilyen korán is nyitva van a ballószögi vágóhíd?
- Nem, csak a szabadságomat Istenes Csillánál töltöm, s lovagolok majd a lovamon.
- He?
- Szeretek lovagolni. S ez a ló nagyon jó lesz!
- Mármint melyik ló?
- Ez itt, a Sailwin.
- Ez e? Kizárt!
- Mánpedig az lesz. Meglásd!
- Menjél inkább búvárkodni a Vörös tengerbe! (Hátha belefulladsz. De legalább jó messze van, s két hétig tuti nem látunk!)
- Nem megyek. Nem érdekel a rája. Csak fel akarok naponta szállni rája. Mármint a lovamra.
- Tudok adni egy vitorlást, egy kenut, egy kajakot meg egy motorcsónakot vízisível a Tisza tavon. Menj inkáb oda!
- Nem megyek. Szarok a vízisportokra. Okádék sok ott a szúnyog, árad a Tisza. Inkább megyek Szentesre lovagolni. Bár épp Csongrádnál szakadt át majdnem a gát.
- Akkor menj el az Alpokba hegyet mászni!
- Menjen a görcs. Lovagolni akarok.
- Ne lovagolj! Biciklizz fel Bernecebarátiba inkább.
- Biciklizzen a hóhér! A cajga nem legel és nem is csinálja szépen, helyes lábra a kiskört.
- Miért, mert a Sailwin tán csinálja?
- Hát nem, de pont azért kell a szabdságomon gyakorolni.
- De hát minden nap felültél rá eddig is. Miért pont a szabidon akarod ezt tetézni?
- Mert ki szertnék kapcsolódni a lovaglásból, a elegem van a lovakból, az etetésükbõl, az edzésükbõl. Pihennem kell! Ezért lovagolok majd két hétig, s etetem a lovakat Csilláéknál, s edzek nyakra-fõre.
- Te hülye vagy!
- Te is!
Hát így csevegtünk egy darabig szombat reggel, s végül csak sikerült kiebrudalni a tanyáról. Két hétig arany életünk van. (Mondjuk az a dög Zsömle itt maradt bajnak, s múlt éjjel kinyitotta a bejárati ajtót, s felfeküdt Bogi és Véres Penge közé a kemencesutba, s nem volt hajlandó letakarodni onnan. A két lány egész éjjel szorongott a fekhely szélein, míg az a koszvadt dög hanyattvetve magát szuszogott meg horkolt nagy vidáman.)
[/quote]
[quote name='sheriff' post='360594' date='2006.06.05, 21:06']
Grizzly
Grizzlyt Kastély istállójában pillantottam meg, VV Csabi csõdöre mellett álldogált. Vérmedvét sejtetõ neve ellenére egyáltalán nem volt ijesztõ vagy félelmetes. Sõt, nagyon is tetszett nekem. Egy grizzlyhez képest például igen hosszú farka volt. Meg akartam lebbenteni, de nem tudtam. Rajta állt.
Ettõl kicsit padlót fogtam. Lónál gyengém a dús, földig érõ farok.
A teste is igazán impozáns volt. Izmos, arányos, s az alkatomhoz illõen megtermett. Amikor jobban megnéztem, el kellett ismernem, hogy ilyen szép állatot nagyon ritkán látni. Tán még nem is láttam eddig. Pedig láttam már telivér és shagya arabokat százszámra. Elsõ blikkre ne tudtam eldönteni, hogy Grizzly miféle szerzet. Sokkal izmosabb és robusztusabb volt, mint egy arab, ugyanakkor a feje, a nyaka, a tartása, lábai vékonysága és szárazsága arabra vallott. (Késõbb kiderült, hogy apai ágról quarter horse (Doc Genuin Cowboy), anyai ágról meg egy Kastély féle, távlónak való arab telivér.)
A színe is arabos volt, de mégsem egészen az. Valami elképesztõen szép kontrsztot adott a fekete sörény és farok a drappba hajló szürke színnel.
A szeme tetszett leginkább. Kíváncsiság és bizalom sugárzott a szemébõl, nem volt benne semmi félelem vagy tartózkodás. A feje kedves és büszke egyszerre, az orrán egy nagyon szép rózsaszín pisztra, mely már-már barbi babás érzést keltett bennem.
Kastély azt mondta, hogy Grizzly eladó. Sõt, cserélhetõ is akár. Nagyon nem voltam lóvételi hangulatban de üsse kavics, nézzük meg! Kitettük a körkarámba.
ÉS AKKOR MEGMUTATTA, HOGY MITÕL GRIZZLY EGY GRIZZLY, HOGY MITÕL FAGY MEG A VÉR A LOVAS EREIBEN!!! :yeah:
A föld felett 2 méterrel száguldott, olyan mozgással, amilyen nincs is. Elméleti tankönyvekben írnak le ilyen mozgást, mint elvi síkon elképzelhetõ tökéleteset. Elismerve rögvest, hogy ilyen csak a limes végtelenben lehetséges. Grizzly olyan félelmetesen szép volt, olyan ijesztõen tökéletes, hogy azonnal tudtam, itt a vég! El lesz bótóva, na!
S lõn! Május elsõ hetében hoztam haza.
A futóra egészen simán felment. Bizalommal volt az ember iránt, s egyszerûen fel lehetett vezetni, noha soha ilyen alkalmatosságot még nem látott. No persze a Grizzly azért mégis csak grizzly, hazáig majd szétrúgta a járgányt.
Körkarámban kezdtük az ismerkedést egymással. Ilyen sokat még egyetlen lóval sem foglalkoztam földrõl. Elhatároztam ugyanis, hogy minden tudásomat bevetem ennél a lónál a belovaglása során, s olyan jó hátaslovat faragok belõle magamnak, amilyet csak tudok. Ezért step by step haladtunk. Elsõ alkalommal az iram kezdetleges szabályozásáig jutottunk el. Második alkalommal már rákerült a nyereg is. A harmadik alkalommal már fel is kantároztam, felnehezkedtem mindkét oldalon a nyeregbe, fel is feküdtem rá, s kikötöttem mindkét oldalra egy kis idõre. Negyedszerre Ranger már felült a hátára egy nagyon rövid idõre, sõt vezettem is õket pár lépést. Ötödszörre már egyedül lovagoltam vele pár kört a körkarámban. Pár napja a trail pályán többször átmentünk két, egymáshoz közelre tett fémhordó között, átlovagoltam a cavalettin oda-vissza többször is, s átvezettem a fahídon is vagy háromszor. Ezen a napon már 10-15 percet töltöttem a hátán, ide-oda sétálgatva, hajlítgatva, körözgetve. Tegnap pedig Janóval kimentünk egy sétálós, több mint egy órás terepre.
Grizzly minden képzeletemet és várakozásomat felülmúlja. Hogy mást ne mondjak: meglepõen okos jószág. Pár alkalom után már kiválóan ismeri a körkarámos koreográfiát, s szinte elõre teljesíti minden kérésemet, még mielõtt kérném. Igazi eminens. Egyetlen egyszer meg nem ugrott, nem bakolt, nem ijedt meg, amikor a nyeregbe szálltam. Mikor oldalra kikötöttem a fejét, meghökkentett a reakciójával. Van olyan ló, amelyik ilyenkor veri magát, szaggatná el a kantárt. Van amelyik csak körözik vég nélkül. Grizzly fordult egyet-kettõt, s azután megállt, s féloldalasan rámnézett, mintha azt mondaná: Vedd már le ezt a szart, az Isten megáldjon! Nem látod, hogy milyen kényelmetlen ez nekem?
Tegnapig a lábamat egyáltalán nem használtam a hátán. Csak laza szárral próbáltam ellovagolni. Ha megállt, akkor nem elõre hajtottam, hanem valamerre elfordítottam, s úgy vettem rá, hogy lépjen. Ha a lábam egy kicsit is hozzáért az oldalához, érezhetõen megfeszült miatta, s a füleit hátrafordította. Tegnap viszont a terep során már javában pumpáltam a lábammal, s kezdi érteni, hogy mit jelent a dolog. Eleinte én mentem elöl vele, s Janó követett minket. Grizzly csõdör, s erõsen érdeklõdik minden ló iránt, amelyik a közelébe kerül. Nem akartam viaskodni vele az elõtte haladó ló esetleges közelsége miatt. Nem ismertem (most sem ismerem) még jól, nem tudtam milyen reakciói lesznek. A karámban egészen jól meg lehetett állítani, illetve körre lehetett venni már.
Egy darabig nagyon szépen haladtunk. Mentünk át tócsán, kidõlt fatörzseken, más lovak számára ijesztõ helyeken is (pl. Dieter háza mellett, az építkezés anyagai és gödrei között), de Grizzly nem foglalkozott ezekkel. Nagyon új volt neki, hogy lovas ül a hátán ennyi ideig, hogy kinn lehet a szabadban. A tanyától olyan 500 méterre jártunk, amikor éreztem, hogy meg akar iramodni. Nagy tágas tér nyílt elõtte, az idõ egészen jó volt (alid szemerkélt akkor még). Azonnal figyelmeztettem, hogy ezt nem igazán szeretném, s léptünk békében tovább. Úgy egy félóra múlva, miután hazafelé vettük az irányt, õ is és én is felbátorodtunk. Kezdett ellenkezni is már. Nem akart elõre menni. Úgy gondolta, hogy inkább megdugná Abdult, ha egy mód van rá. Ez valahogy olyan jó ötletnek tûnt neki, s nem nagyon akart engedni az elképzelésébõl. Ha elõre kerültünk, akkor megállt, s erõteljes derék és csizma nógatásra sem mozdult elõre. Az oldalra elindulás sem nagyon ment, hiszen sokszor erdõben, bokros helyen, szûk ösvényen voltunk, s nem volt hely ilyen manõverekhez. Ha meg Abdul elõre ment, Grizzly vészjóslóan morgott, s kezdte rakni magát. Egy idõ után már férfiúi erényei is szemmel láthatóak voltak. Kicsit jobban kellett figyelnem ekkortól. De nem volt semmi gond, eddigre már én is felbátorodtam, s kicsit keményebben is meg mertem fogni a szárat, s a csizmát is elkezdtem használni. Meglepetésként ért, hogy a csizmától milyen készségesen megy el. Ha odatettem az oldalához, a farához közelebbre, a farát simán el tudtam tolni. A szárra még nagyon csikóul enged, de azért olyan jól haladtunk e tekintetben is, hogy hosszú percekig is tudtam és mertem egy kézzel is lovagolni.
Kérdezte valaki, hogy merek vele kimenni a tanyából? Szerintem sokkal jobb volt ez így, mint benn karámban. A körkarámot, a suttogást már jobban tudja nálam is. Egy kör küldéás után már alkudozik velem, s ha csak a szempillámmal intek neki, hogy oké, már robog is be hozzám középre, s diadalmasan megáll mellettem. Ha elindulok, jön velem. Ha fordulok, fordul õ is, ha megállok, megáll, s hátralép, ha felé lépek. A páláyn meg nem mertem továbblépni vele, az az igazság. Fogalmam sem volt, hogy milyen reakciót váltok ki belõle, ha elkezdem a csizmát használni. Terepen meg biztos voltam benne, hogy az újdonság varázsa, a másik, nyugodt ló, egy herélt közelsége elvonja majd a figyelmét magáról a tényrõl, hogy valaki ül a hátán, s dirigálja. Gondoltam, hogy ha nagyon gáz lesz a viselkedése, akkor leszállom róla, hazavezetm, s mégis csak suttogunk még, meg lassabb ütemben, de a pályán jutunk el addig, hogy dolgozni kezdjen alattam, s ne csak eltûrjön a hátán. De az elképzelésem remekül bevált, s úgy hiszem, hogy többet léptünk elõre, mint két-három rövidebb idõtartamú, pályán töltött lovaglással. Szinte észre sem vette, s ment velem több mint egy órát. Leszálltam róla és felszálltam rá vagy négyszer, egészen erõteljesen tudtam használni a csizmát, izegtem-mozogtam a nyeregben, a szárral határozott parancsokat (elléptetés a másik lótól, fékezés a másik ló mögött, annak közelsége miatt, megállás, stb.) tudtam adni, egy csomó akadályt leküzdöttünk. Pont annyi idõt voltunk kinn, amennyit kellett és amennyit lehetett. Többet nem szabadott volna, kevesebb meg kár lett volna. Nagyon meg voltam mindkettõnkkel (sõt a nagy segítségemre lévõ Janóval és Abdullal is) elégedve.
A hét közepén újra karámban dolgozunk, s ügetni is fogok vele. A hét végéig kétszer fogunk dolgozni, s vasárnap szeretném abszolválni az elsõ vágtát is. Azután felkerülnek a nyeregre az idomítás elsõ fázisában leszerelt nyeregtáska, lasszó, esõkabát és társaik, s hamarosan fennhagyom a sarkantyút is magamon. Még 6-10 alkalomra számítok ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam a hátán, s elkezdhessük a komolyabb képzést.
A terepen kétszer ügetni is elkezdett, de azonnal leállítottam. Még nem akartam ügetni. Annyit viszont éreztem, hogy észveszejtõen kényelmes ügetése van ennek a lónak. Mondjuk erre számítottam is, hiszen látom hogyan mozog a körkarámban, látom, hogyan hullámzik a háta. Azt még nem tudom, hogy marhás számokban mire lesz jó, vagy alkalmas lesz-e egyáltalán ilyesmire, de túralónak alighanem ideális lesz. A terep végeztével mondjuk odaszemtelenkedett Zsömle kutya, s összeszagoltak Grizzlyvel. Lazára engedtem a szárat, s hagytam, hogy a ló azt tegye, amit akar. Cuttingolni kezdett a kutyával. Lesunyt füllel üldözni kezdte. Ez jó jel. A dog sense már majdnem cow sense, nem?
[/quote]
A belovaglásról:
[quote name='sheriff' post='388933' date='2006.08.25, 10:38']
Nekem Tóth Lajos mondta egyszer, hogy egy frissen belovagolandó ló nem dobhatja le az embert. Olyan nem fordulhat elõ. Ha mégis, akkor nem vagy jó belovagló lovas. Nem tudod, hogy mit kell csinálnod, vagy tudod, de nem volt hozzá türelmed, hogy meg is csináld. Épp egy olyan lóhoz hívták el a tanácsomra akkor, akivel a belovaglásával próbálkozók nem boldogultak, folyton levágta õket. Érdekes módon Lajost meg sem próbálta ledobni!!!!
Ha betartja az ember a fokozatosságot, megcsinál a lóraszállás elõtt a lóval mindent, amit csak kell, a csikóban kialakítja a büntetés-bizalom kellõ egyensúlyát, akkor a belovaglás valójában nem sok izgalmat okoz majd. Egy darabig csak földrõl kell dolgozni, lehetõleg körkarámban! Ez megy egy darabig, egyre többet kérünk a csikótól. Egyszer csak eljön a pillanat, amikor fel kell ülni. Amikor már nincs mit tenni a továbbiakban a földrõl. Ekkor talán van az emberben egy kicsi izgalom. De ez az én esetemben jóideje már nem félelem, hanem várakozó izgalom. Milyen lesz majd? Hogyan reagál majd? Hogyan haladunk majd? Milyen lesz az ügetése, a vágtája? Kérdések várnak válaszra, s a válaszokra várakozás ad okot némi izgalomra. Ha ezt a pillanatot (a lóra való felülésre alkalmas pillanatot) valaki nem érzi, vagy nem várja ki, akkor van ok izgalomra, s ez nem a várakozás izgalma, hanem félelemmel vegyes. Ha egy lovat nem készítenek elõ a felnyergelésre, a nyereggel való elindulásra, mozgásra, a felülésre, a lovassal való elindulásra, mozgásra, akkor minden megeshet. Törhet csont, történhet bármi lovassal, lóval, felszereléssel. De ha szakszerû a belovaglás, akkor semmi váratlan nem történhet. Ez nem azt jelenti, hogy a csikó nem ugorhat meg, nem akarhat bakolászni! De egy jó belovagló tudja, hogy ez bekövetkezhet-e, ismeri a jeleket, amiket a ló ad, s tudja azt is, mikor mit kell tennie. A csikónak nem adunk esélyt a helytelen viselkedésre - ez a legfontosabb szabály.
De ez megint olyan téma, amit nem nagyon lehet így, virtuálisan tárgyalni. Ezt látni kell, csinálni kell, érezni kell! Tóth Lajostól nagyon sokat tanultam ebben a tárgykörben. Mielõtt õt megismertem volna, már addig is belovagoltam ki tudja mennyi lovat, de azóta a belovaglás sokkal hatékonyabban és szakszerûbben zajlik nálunk. Nem nagyon tudok elképzelni olyan lovat, amelyet ne vállalnék be. Nem hiszem el senkinek, hogy létezik olyan ló, amelyet nem lehet belovagolni. Vannak persze elrontott lovak. Rc-nek igaza van abban, hogy ezekkel sokkal nehezebb. De soha nem lehetetlen. A türelem, az erély, a szakszerûség mindig eredményre vezet. Legfeljebb a dolog tovább tart.
Valamikor nem sokat lacafacáztam egy csikóval. Maximum fél óra elteltével már terepen mentem a friss lovaimmal, csikóimmal. Ezt ma már hibás gyakorlatnak tartom. Ha igazán jó lovat akar az ember nevelni, akkor fokozatosságra van szükség. Hagyni kell a csikónak idõt, hogy agyilag is feldolgozza azt, ami vele történik, s fizikailag is felkészülhessen a rá váró feladatokra.
Szerintem csak az lehet gyáva a belovagláskor, aki nem tudja, hogy mit kell az adott lóval tennie. Ha elfogy a tudás, kezdõdik az erõszak - tartják sokan. A gyávaság is akkor kezdõdik. A bevállalás is ugyanide tartozik. Ha nincs meg a tudás, akkor lehet valaki bevállalós. Ha az ismeretek, a szaktudás elegendõek, akkor csak egy ismert lépések sorozatával, a variációs lehetõségek közül a pillanatnak megfelelõ kiválasztásával járó feladategyüttes végrehajtása vár ránk. Ott nincs mit bevállani, nincs mitõl gyáván megfutni. Ezerszer kitaposott úton, biztos cél felé haladhatunk. Nyugalom van, csend van, béke van a karámban, amikor egy csikót belovagolunk. Nincs ott kiabálásnak, ordítozásnak, rodeónak és egyebeknek helye.
[/quote]
[quote name='sheriff' post='423996' date='2006.11.29, 10:57']
Grizzly 3.0
A Windows operációs rendszer is akkor kezdett komoly hírnévre szert tenni, amikor a 3.0-s verzió elkészült. Grizzlyvel is ez a helyzet, úgy tapasztalom.
Hétvégén 3 napos túrára mentünk a Mátrába, s gondban voltam, hogy melyik lovamat vigyem. A fiatal csõdört sem fizikailag, sem mentálisan nem tartottam igazán érettnek egy ilyen túrára. Eddigi túráinkon is hamar elfáradt, pedig azok sík terepen zajlottak. Mi lesz velünk akkor a hegyek között? A hosszú kaptatók még az edzett, tapasztalt túralovakat is "kikérdezik", nemhogy az ilyen zöldfülûeket. Ráadásul Grizzly még alig volt más lovak közelében, s akkor sem viselkedett makulátlanul. Tombol benne az ifjonti vér, ereiben zúgva száguld a tesztoszteron, ha kanca vagy akár más, idegen ló kerül szagló közelségbe. Egy-egy hegyi túrán pedig könnyen elõfordulhat, hogy összetorlódunk valami beszûkült ösvényen. A Mátra túráink eddig mindig az önfeledt lovaglás megtestesülései voltak. Soha nem vett részt rajtuk kezdõ, problémás lovas, mindig maradéktalanul tudtam élvezni a lovaglást. Most is így szerettem volna. Grizzly viszont problémákat vetített elõre, ezért még az indulás pillanatában is megkérdeztem Porost, hogy valóban minden lovunkra - köztük Broncora is - szüksége van-e a hétvégi kurzusra. Mivel igennel válaszolt, végül mégis csak a szürke csikót vezettem fel a futóra.
Életében másodszor kellett lószállítóba felmennie, s 10 másodperc alatt abszolváltuk is ezt a faladatot. Amikor Kastélytól elhoztam annak idején, akkor se kellett sokkal több neki. Érdekes, hogy némelyik lónak mennyire nem gond ez. Grizzly nagyon bízik bennem, s ennek tudom be, hogy egyetlen visszakozás nélkül felment a helyére. Kastélyéknál kikötve állt, ide-oda vezetgették VV Csabáék egyik állásból a másikba, s már akkor is bízott az emberben, megszokta, hogy az õt vezetõ ember után kell mennie.
Kicsit meg voltam szeppenve, amikor megérkezés és letáborozás után el kellett indulni lovagolni. Janóval, Gáborral és Gumival akartunk egy kisebbet kerülni a többiek érkezése elõtt. Eddig mindig lefutószáraztam, vagy körkarámban dolgoztam vele, mielõtt a hátára ültem volna. Itt azonban erre nem volt lehetõség. A táborhelyünk hegyoldalban volt, s derékig érõ fû borította. Ott ugyan nem lehetett futószárazásra még gondolni sem. Felültem hát, s készültem egy kis rodeózásra. De elmaradt. Kicsit jobban kellett figyelni a szokásosnál, de az emelkedõk hamar lehûtötték a vehemenciáját. Olyannyira, hogy egy óra múlva egyszer megállt egy kaptató derekán, hátrafordította a fejét, s hosszasan és mélyen a szemembe nézett. Annyi rosszallással, hogy szinte csak úgy sütött a képébõl. "Hát normális vagy te? Ezt teszed velem?" - kérdezte a tekintete. Sajnáltam is, s elég gyakran leszálltam róla, hogy könnyítsek a helyzetén.
A szombati és a vasárnapi napon szívmelengetõen jól szerepelt a méncsikó. Hamarabb fáradt ugyan a többieknél, de elég sokat kíméltem, vezettem kézen az emelkedõkön, s bírta. A legnagyobb élmény az volt, hogy szinte mindent megcsinált nekem. Belement vízbe, patakba, leugrott 1 méter magasról, mászott árkot, áttört áthatolhatatlannak tetszû tüskés bokrokon. S ráadásul nem renitenskedett. Mehettem kanca vagy bármelyik ló mellett, mögött, eminens magatartást tanúsított. Mostmár biztos vagyok benne, hogy olyan ló lesz belõle, hogy a fal adja a másikat. Eleinte nagyon tutyimutyinak véltem, lassúnak gondoltam. Mostanában meg inkább már a lassításán ügyködöm. A lassú, majdnemelalszom jogg nem megy még, s a vágtája is eléggé egysíkú. Nem tudja még ugyanazt a jármódot széles sebesség skálán bemutatni. De majd fogja! Ma délután kimegyek hozzá, s kicsit megkínzom a pályán ennek érdekében. Szeretném ha tudna acélrugóként kilõve elindulni is, gatyaféken megállni is, s olyan lassan vágtatni és ügetni is, hogy alhassak közben a nyeregben. Hamarosan megismertetem vele a lasszót is, mert jövõre már marhákat is kell fognunk ropingban. Apropó marhák! A minap a szomszéd tanyán éldegélõ mintegy 100 marhából álló csordát terelgettem a hátáról. Olyan magától értetõdõ természetességgel lovagoltam be a csorda sûrûjébe, ijesztgettem vele borjat, tehenet és hatalmas bikát is, mintha egy tapasztalt marhaterelõ lóval lettem volna. Abszolut nem félt a marháktól, de szerencsére flegma sem volt irántuk. Még nem tudja, hogy párducként kell majd utánavetnie magát a kiszemelt borjaknak, de valamit mintha már sejtene ebbõl.
[/quote]
[quote name='Csapos' post='313890' date='2006.02.10, 21:00']
20 év múlva
2023. június. Délután négy óra, forróság. A rádión egy kiöregedett macskajancsi valami Bocskor erõlteti fáradt poénjait.
Az autót lecseréltem egy Wartburgra, csak 32 éves, kombi.
Ülök a nappaliban a kanapén és elõttem egy horpadt koszlott mûanyag boros kanna egy vörösboros foltos abroszon.
Maradék hajam zsíros, hátulról fésülöm elõre aztán oldalra, hogy legyen valami a fejem tetején a bõrön kívül.
Elhízott hasamon fehér lyukacsos atléta feszül tenyernyi pörkölt szafttal a mellemen, kifeslett nadrágtartóm bele vág a vállamba. Fejem lebillentve petyhüdt ajkaim fénylenek a kicsorgó nyáltól.
Alig hallhatóan borillatot böffentve szólalok meg-
-Gyerekek?
Andi elhízva, testére feszülõ, félre gombolt virágmintás nylon- jersey otthonkájában (aminek lóg a zsebe) a haját kendõvel hátra fogva, fejhangon sikítva ront ki a konyhából:
- Én azt meg honnan tudjam? Fõztem nem? Ha nem vennéd észre!
Laura jön a fürdõbõl, száján vörös rúzs fekete vastag kontúrral, szeme sötét kék, haja lila égnek áll, fekete miniruhában combig érõ csizmában.
Nem érti, miért is nem szimpatikus nekem a fickó, aki, a ház elõtt várja.
Pedig az Õ szavaival élve –„tök sirály fej a csóka”.
De miért van lila haja, és karika az orrában?
Ráadásul KOLOMPÁR a neve és a bõre sötétebb az enyémnél.
Legutóbb is mikor szóvá tettem –„ne pazarold el magad arra az alakra”, én voltam a maradi, aki nem tud lépést tartani a korral.
- Különben is többet keres egy hét alatt, mint a Te segélyed egész évben. Abból, amit kapsz a Kiöregedett Vendéglátóipari Alkalmazottak Segélyegyletétõl nem élünk meg. Õ vállalkozó és tök jól megy neki. Ha azt hiszed, hogy a fogsorodat a Te pénzedbõl fizettük, hát nagyon tévedsz!- Hadarta szinte levegõ vétel nélkül.
- Egyszer pedig le ültetik az szent! -vágtam vissza, szinte alig hallhatóan nehogy megint lehordjanak.
Norbi a soron következõ tárgyalására indul, különösen nagy értékben elkövetett adócsalás miatt.
Hûtlen kezelésben nem találták vétkesnek. Ügyes ügyvédet szereztek neki a haverjai Palermóban, nem is kér pénzt a munkáért.
Vajon miért mosolyog annyira, a kisebbik lányomra és Miriam miért olyan kedves vele? Nem értem. Volt valami lófejes ügye is ennek az olajos hajúnak.
Miriam tegnap szökött meg a kórházból, a hol mûvi terhesség megszakítást végeztek rajta. Egy általam meg nem értett „tök jó fej csóka miatt”.
Az olasz nagyon dühös volt egész nap telefonált, de estére meg enyhült és valami elégtételrõl beszélt, hogy megszerezte, vagy elintézte vagy, micsoda.
Most meg csak ülök a nappaliban és gondolkodom, hol is ronthattam el. Akaratlanul is a fejemben zakatol egy régi Piramis szám refrénje :” istenem miért nincs két életem?!
[/quote]
[quote name='Csapos' post='323626' date='2006.03.05, 21:46']
Tímpening Bibivel (szösszenet lótávlatból)
Broncó drágám Te is látod? Jönnek! Már megint jönnek, na adj egy puszit, úgyni.
Most meg köszönget, azt hiszi értem. Naaa, ne már együnk még, még nem megyek! Még egy falatooot, csak az útra.
Na ugye, látod, hogy megy ez így is.
Most meg rámpakolja azt a dög nehéz nyergét, kaja meg semmi!
Mehetek melózni tiszta idegbe.
Na gyere, ülj fel, kitámasztok. Kösz, nem ugrottál rám ez jól esett.
Mi???????????
BORJÚÚÚÚÚÚÚÚÚK!!
Na neeeeee. Ja, hogy most csak melegítünk, ezeket tudom, de minek a borjú?
Büdös és gyors is meg aztán akkor állandóan rohannom kell.
Hát ez jó melegítgetek és nem is foglalkozunk azokkal a tarkákkal.
Na most meg, megint mi van. Rendben ügetek egy kicsit, de csak, hogy örüljél.
Remélem boldog vagy. Ne, ez komoly, muszáj oda mennem?
Látom, igen látom a többieket, õk oda mennek, de én EGYÉNISÉG vagyok, nem megyek!
Azért se!
ÁÁÁÁÁÁ, ne ez nem volt jó!
Oké, oké bólogatok ha nem vennéd észre, megyek. DE okvetlen meg kell említenem, hogy nem értek ezzel teljesen egyet.
Na ezt mondom!! Minek fussak, tépem magam, száguldok, a többiek meg már jönnek is vissza. Mi a szarért rohanjak, mikor kaja sincs náluk!
Nem hiszem, hogy nem látja. Halló, Te ott fent. Magasabban van a fejed, mint nekem és nem látod? Vagy csak ennyi eszed van. Az elõbb már futottam, most megint?!
Ne olyan gyorsan, mert kisodródom. Na most meg majdnem pofára estem ebbe a tehénkezdeménybe. Csak érjelek utol, meg mondom neked a magamét.
Hééé, ne szaladj, csak vicceltem nem vagyok haragtartó. Várjál már kössünk üzletet, ha te nem futsz nem kell nekem sem, így nem fárad el senki. Most meg hova rohansz? Nem mondtál semmit.
ÁÁÁÁÁ, jól van, futok egy kicsit. Hello boci, na mit szólsz az ötletemhez, de gyorsan mond, mert elvbõl nem futok tarka pasik után!
Mi??? Nem !!!Akkor nesze, megharapom a hátad. Most meg futsz mi??? Menekülsz kicsi csibe??
Gyere ha mersz!
Megmondalak a pasimnak, Õ igazi bajnok, aztán megnézheted magad, ha itt rohangálsz!
Neeeeeeeeeee, apaaaaaaaaaaaaa, már futottam most már ne fussunk, minek?
Úgy sem olyan nagy ez a karám visszajönnek! Hidd már el, tudom tapasztalatból, nem elõször szabotálom ezt.
Végre, elviszik Õket.
Kicsi séta és pihi. Épp itt az ideje vagy félórája nem ettem, a pasim meg a többi csajjal a legelõn. Kitépem a sörényét, ha valakire szemet vet.
Nem azt mondom jó hely ez, de ennyi melót???!!
[/quote]
[quote name='Csapos' post='333264' date='2006.03.29, 13:36']
Valahogy nem az igazi!
I.kerület, plafonig márvány, cseresznyefa színû recepcióspult, pasztel szõnyegpadló. Hangtalan suhanó pincérek akik egy komornyik arckifelyezésével gondoskodnak a neves és névtelen vendégekrõl.
Foglalás, menüírás, kostolás, beosztás, teljesítménylap, leltár, árképzés, étlap korrekció.......
Beszállítói tárgyalás, itt követtem el azt hibát, hogy oldalra néztem és megláttam, ahogyan a faágak közt lágyan beszûrõdik az elsõ tavaszi napsugár.
Eddig fel sem tünt, annyira rohantam mindennel, hogy nem vettem észre.Most viszont látom és csak ezt látom.
Nem hallom az embert velem szemben aki csak mondja az unalomig ismétel céges dumáját, nem hallom a háttér zenét és nem látok mást csak egy hatalmas végesincs mezõt. Egy olyan harsogó zöld színû mezõt a háttérben hegyekkel fával, patakkal mely talán nincs is csak az én képzeletemben. Látom a vágtató ménest, sõt még hallom is ahogyan a paták ütemesen dobognak. dadam dadam dadam... istenem , de szépek is vagytok.
Elmosolyodom.
Aztán mintha arcon vágnának újra látok-hallok mindent a zenét a az éttermi zajokat az evõeszközök csörgését, a pincéreket, a partnert akivel tárgyalok.
Õ látva mosolyom, -mirõl azt hiszi neki szól- gyorsan elém rak egy kimutatást és átnyúlva az asztalon ujjával böködi a kikutatás eredmény oszlopát.
- Ugye milyen érdekes? kérdi lelkesen. - Valamint ha ezt az adatot is figyelembe vesszük akkor.......
Nem az én világom ez már, nem tagadom ez volt régen, de már nem az!
Nem az enyém.
Ez a világ, így ahogy most van, tele pakolva minden földi rosszal, valahogy nem az igazi.
[/quote]
[quote name='Csapos' post='344594' date='2006.04.24, 22:43']
Szombaton dolgoztunk és melóztunk ez volt a program. Az utbbi és az elkövetkezõ napokon is ez a feladat, készülünk a versenyre.
Ez történt azon a szombaton is mikor megérkezett MZ(Mezei Zoli).
Mi már nyakig szutykosak voltunk, én még sírtam is kicsit mert épp hagymát vágtam.
Jött, látott, kérdezett.
- Csapos, ne haragudj nem tudnál egy zoknit kölcsön adni?
- Dehogynem, mire ezt kimondtam Mandarin már a kezébe is nyomta.
- Köszi.
- Kérlek, de hogy hogy nincs rajtad zokni? Nem lesz kicsi? Próbáltam vissza szerezni könnyelmûen elpasszolt javamat.
Eközben veszi le a csizmáját és a saját ZOKNIJÁT!!!
- Van csak nem akarom a sajátomat összekenni:
BANG!!!
Ott villogott a homlokomon egy nagy neon felirat:
LÚZER! LÚZER!
[/quote]
[quote name='Csapos' post='356186' date='2006.05.25, 08:49']
sziasztok
Ha tudnátok millen jó kis kalandunk volt tegnap.
Tereltünk!
De nem ám akármilyet, hozzáértõset.
Sheriff és Poros összetrombitált pár embert, hogy kéne menni terelni valami dögevészjószágot.
Szerdán délutánra megérkezett mindenki, nyergelés és gyerünk.
Ágasegyházáról tereltük a bocikat valami "P" betûs helyre nem emlékszem a pontos névre.
Az indulás nagyon komoly volt, mikor belovagoltunk a tehenészetbe, úgy néztek ránk mint valami csodabogarakra, szerintem nem nagyon hittek bennünk.
Én akkor még igen.
Stratégiai lépésként Sheriff kérte a tulajtól, hogy kicsit egy nagyobb területen szeretnénk elõbb körbe lovazni a borjakat.
(hûû, ezt Ti értitek?)
Sheriff instruált minket, mi bólogattunk mintha értenénk amit mond.
Ezek után a gyalogos tehenészek segítettek kiszedni a bocikat a kazlak közül, mert berongyolt majd az összes.
Összetereltük egy körbe mindet!
Utána megint segítettek kiszedni a kazalból és már csak az indulás volt hátra.
Elõre! -adta ki az ukászt a fõ cowboy.
A lelkes gyalogos segítségtõl Gringó hisztizett mint egy õrült!
Meg is kértem, hogy ne üvöltsön mint egy csapdába esett agybeteg hiúz és ha még azt is megtenné hogy közben nem hadonászik azzal a karóval a ló feje körül, talán még kedvelném is.
Siker.
Döbbent arc , de csend, ló nyugszik.
Akkor már csak a szomszéd szõlõjébõl kellet kiszedni õket.
Siker, siker és megent csak siker.
Ezután az "antré" után mint a filmeken.
Izsáki úton forgalom leállítva, keresztül a bocikkal. szigorúan csapatba rendezett marhákkal sétáltva.
Igyekeztem olyan napcserzette arcot vágni.
A mezõre érve már szinte uncsi volt olyan esemény mentes volt a mutavány.
A közeli kis tanyák elött állt a tömeg (4-5 ember) és minket bámultak. Biztos éljeneztek is csak mi nem hallottuk.
Egy néni pánik szerûen szaladt, hogy legelészõ birkáit amik tõlünk vagy 500 méterre voltak, biztonságos helyre terelje.
Ekkor Poros ordított- Így jár mindenk aki nem adóóóózik!
Én is rákezdtem, - holnap rekvirálás lesz!
Na ekkor elkezdett esni egy kicsit. Gondoltam majd a vaxosban. mikor leoldottam és a ló mellett a kabát lógott, olyan pörgésbe kezdtünk mint cserebogár a parázson.
Megszokta.
Na most felveszem, egy kéz , OK!
Másik, bakker csomós az ujja nem bírom kidugni a kezem.
Szellõ, libbenõ kabát, szárak a fogaim közt, fickándozó ló.
Siker , ló áll, kabát rajtam, mindenki röhög, rajtam!
Ekkor már nem is esett, nem baj kabát marad!
Megérkeztünk.
Úgy néztek ránk mint a hõsökre.
Szerintem nagyot nõttünk a szemükben. Az õszi vissza terelést Sheriff már ott helyben ledumálta.
Hazafelé nyugodt csendes utunk volt. Gringó annyira lent tartja a fejét vágtában mintha legelne, vagy csak attól fél, hogy megint elkezdek öltözködni?!
Száz szónak is egy a vége( ez bölcs volt tõlem), szuper volt, köszi mindenkinek az élményt.
Sheriff, Poros, Virág, Janó, Valdez, Pende, és jómagam
[/quote]
[quote name='Csapos' post='379994' date='2006.07.27, 18:55']
I-------------------------------------------------------------------------I, kb ekkora
lúzer voltam! :mad:
Az történt, hogy a napokban (tegnap is) lent voltunk Silveradón, kicsit hepajkáztunk, vinnyogtunk még talán segítettünk is.
Este Dieter szólt mennyek érte, mert csomó holmink ott van nála és nem akarja cipelni. Világos! Én kocsiba be, ablak le mert meleg van mint a rohadalom. Nyomás hátra kb 300 méter. Dieter kocsiba be, holmi hátra, ablak még mindíg lent! Fontos momentum!
Meleg van izzadunk mint a nyavaja, ömlik mindenünkrõl a víz. Azért persze farmerba vagyunk mert készülünk a Gumi féle linedance oktatásra.
Kocsiból kiszálunk, nyomom a kulcson a zár gombot, ablak elindul felfelé!!!!!!!
Gondolat fejemben:- Bakker ilyen melegbe minek neked a kulcs a zsebedbe?? Az is csak MELEGÍT!!
Tényleg, és abban a pillanatban bedobtam a kulcsot az éppen felhúzódó ablakon!!
Ahogy zörrent a kulcs az ülésen döbbentem rá, hogy most mia f.szt fogok csinálni?! Ekkor hallkan Szinte alig hallhatóan záródtak az ablakok is!
A legrosszabb, hogy még arra sem gondoltam , hogy becsípõdés gátló van a kocsiba.
Az arcomon kérdõjel akkora, hogy a vége beleért a porba.
Dieter röhög, Gumi is, Ranger is, Poros is, Dóri is............Mindenki röhög! Mindenki valami "L" betût formál az ujjával.....
Dieter mosolyogva mondja- Gyere kapsz egy kocsi, hozzál holnap pótkulcs.
Merci kapod, mert holnap megy a passat a szervízbe.....Básszámeg nekem meg nem lesz kocsi...
Szemem kikerekedett mint a lencsibabának, milyen gyors volt a segítség és mennyire önzetlen.
Az oda vissza úton kb 10 évet öregedtem, akkora para volt bennem, nehogy történjen valami baj!
Azt hiszem mindketten megkönnyebbültünk és õszinte mosoly volt az arcunkon, mikor vissza adtam a kulcsot.
De nagyon májer a gép, feszítettem mint szarospesta a búcsúba, talán még a magyart is törtem egy kicsit.
Dieter köszi mégegyszer!! :kocc:
[/quote]<