Közzétéve 2012 március 30. - 4:36
Tiszteletem a társaság felé, ha nem okoz gondot ismét bekapcsolódok, remélem nem blokkolom olyan súlyosan a beszélgetés fonalát mint korábbi monológjaimmal.
Kezd kialakulni egyfajta olyan vita, mint a parlamentben, (az egyik panaszkodik, a másik hivatalból "védi" a mundér becsületét), melybe nem akarok beleszólni, mert nem is értek hozzá, így nem is tudom megítélni mekkora gond a jelzett probléma, meg nem is hiszek benn, hogy közelebb visz a megoldáshoz.
Beszélek inkább arról, amihez „értek” tapasztalatom, határozott, mégha nem csalhatatlan véleményem, kialakult álláspontom van a dologról.
Elõször is szívbõl örülök Izland hozzászólásának, szerintem jól érzékeltette az amatõr versenyek rendezésének egyik járható útját, s így megkímélt engem hasonló dolgok leírásától.
A magam részérõl sok lehetõséget láttam, kipróbáltam, jó és rossz tapasztalatokkal gazdagodtam, de mindig tanulhatunk egymástól. Ezen topik keretein belül, vagy egy másikban hasznos lehetne majd hasonló „tecnikákat” tapasztalatokat közreadni, hogy segíthetõ egy- egy új lovas kezdeményezés, rendezvény, egyéb program, s persze a buktatókat sem érdemes elhallgatni. Csak legyen, aki követni akarja, aki ötletet is akar belõle meríteni, mert sokszor nagyon hálátlan feladat bír lenni.
Nekem az amatõr lovaglás emlegetése afféle szent Grál volt, lehetõségeimhez képest nagy erõket vetettem be annak érdekében, hogy elismerjék, elfogadják. Naivan hittem, fontos szegmense is lehetünk a lovaséletnek, s ezt elõbb -utóbb bizonyítani is lehet.
Csak az nem tiszta és világos számomra sem, miért, meddig hobbi, amatõr, profi. És miért vannak ilyen „harcok”, ellentétek házon belül, miért nem elég a közös kapocs, a ló (-szeretet).
Aztán megtapasztaltam, hogy szinte ahány ház annyiféleképp szeretik, ismerik a lovat, de fõleg annyiféleképp használják, és persze mindenki a saját példáját, vagy elõdei mesterei példáját látja egy kicsit, vagy sokkal jobbnak, mint a másiké. Ki nemes elvbõl, lószeretetõl, hagyományokból táplálkozva, ki ilyen olyan elõnyeit, „erélyeit”, gazdasági érdekeit féltve ítélkezik és ha teheti tesz keresztbe, vagy sz.rja le a másik törekvéseit.
Mi, hobbisták, amatõrök, éppúgy hibáztathatóak vagyunk ebben, mint a minket el nem ismerõ, legkülönbözõbb irányultságú ( félprofi, „profi”) magasabb kasztok; versenyzõk, edzõk, loavsturisztikai vállalkozók, szövetségek képviselõi…
A fõ különbség, hogy míg mi alapvetõen „csak úgy vagyunk”, és már ebben is örömünket leljük, úgy másokat a profizmussal és a beleölt munkával, pénzzel arányban komoly célok vezérelnek, melyeket alapvetõ mozgatóelemnek találnak, s nehezen értik, miért nem fogadható el ez másnak is alapcélként.
A topik címében a jövõ „még jobb” lovashelyzetének zálogát keressük, s szerintem elsõnek egymást kell tudni elfogadni olyannak (motíváltságát, céljait, igényességét stb.) , amilyen.
Ha mi jobbak vagyunk, úgy gondoljuk, az rendben, igaz is lehet, csak a szubjektív igazságot, ne mások kárára akarjuk „kõbe vésni”, mert az ellentéteket szül csupán.
Ahogy írtam, az egész lovastársadalomnak (sõt nem csak annak) szüksége lenne megújulni, ennek nélkülözhetetlen eleme a nyitás egymás felé. Nem kell megváltoztatni szokásainkat, céljainkat csak elfogadni, megpróbálni megfogadni egymáséit.
A lovas rendezvények sok mindenrõl árulkodnak.
Elvben a kirakatot, a pozitív példát kellene magunk és környezetünk számára reprezentálni, de ez igencsak gyenge lábakon áll.
Ahol kedv és lelkesedés is van, ott pénz és sok esetben színvonal nincs, ahol tudás, és esetleg látványos tõke is van, ott a lelkesedés, szín helyett sznobizmus, irigység, és távolságtartás van, egymástól, közönségtõl. A lóval való kapcsolat is kicsit másnak tûnik, hogy jobb-e vagy rosszabb, azt nem tudom.
Beszéltünk már arról, hogy szükség van a nézõre, a lelkes, érdeklõdõ nézõre, mert egyrészt költ a rendezvényen, másrészt a szponzort õ érdekli sok esetben, harmadrészt, mert potenciális utánpótlás termelõdik soraikból. Csak zárójelben a pályán lévõ lovasnak is, ha másért nem a hangulat, és hiúsága miatt is.
A rendezvényszervezésben mindent meg kell ragadni, hogy minél több nézõ, minél jobban szórakozzon. Ha kell celeb, ha kell folklór, ha kell ezer dolog bevethetõ, a jó ízlés tág és szubjektív határain belül cirkusz, melyben azért mi lovasok se érezzük idegenül magunkat.
Ha mód van rá lovas kultúrát csepegtessünk, gyorsabban felszívódik, mint a tinta lapú.
A nem versenycélú lovaglás, hobbi és szabadidõsport lovazás, amatõr lovaglás magasabb szintje a lovas bemutató. Idomítási, hagyományõrzõ, egyéni vagy csoportos, jelmezes, kedves, bohókás, megható, vagy elámító… rengeteg lehet. A helyi, gyerekek által bemutatott, és a vándorló nagyobb költségvetésû produkciók, közt széles a kínálat ma is, inkább csak a pénztárca szab határt, na és sajnos sok esetben a szándék ilyen elemek felhasználásának, pedig mindez nemcsak magának a rendezvénynek szolgálna hasznára, hanem célt adhat magányos lovasoknak, kisebb lovas közösségeknek is valahova fejlõdni, ha versengeni nem áll szándékukban, (vagy módjukban).
A bemutatók közül azoknak, melyek egy-egy sportágat, szakágat kívánnak népszerûsíteni, egymással versengve kellene idõt kuncsorogni, hogy élhessenek ilyen lehetõséggel, de legalábbis megkeresésre költségtérítés mellett kellene turnézni.
Hol láttok lovastornát, military bemutatót, lovaspólót a saját versenyeiken kívûl?
Mitõl nõne a tábora, ha nincs népszerûsítés.
Vannak huszárok, lovasíjászok, lovagi játékok, kaszkadõrök, csikósok, de egy részük egy-egy rendezvényen szeretné megkeresni az éves költségeit, (én már találkoztam olyannal is, aki a kockázatait is kiszámlázta volna) s a minõség is sok esetben messze a kívánatostól.
Ha tényleg csinálunk egy ilyen tapasztalat -gyüjtõ oldalt szervezõknek, ilyenekrõl szóló benyomásainkat, és az ajánlottak elérhetõségeit is közre kell adnunk.
Sok utánjárással nagyon lelkes, nagyon profi, nagyon korrekt és sokszor tényleg nagyon megfizethetõ bemutatósokkal találkozhatunk, aki nem ilyen, nem baj, ha kevesebb meghívást kap.
Tévedés ne essék, tudom, hogy egy színvonalas lovasbemutatót megvalósítani, fõleg ha magas költségû – sok kellék, szállítás, jelmez, élõ és szellemi munka van mögötte, - nem olcsó, csak azt nem szeretem megtapasztalni, amikor a szórakozásért, a saját hobbijuk bemutatásáért nagy összeget akarnak ilyen-olyan okkal ürüggyel elkérni a „profi” bemutatósok. Szerencsére több, sokkal több jó példát tudok, mint rosszat, és úgy gondolom ennek a folyamatnak a fejlõdése igencsak elõmozdítaná a lovaskultúra fejlõdését.
Viszont most már megszakítom végtelenbe tûnõ merengésem, félek, így is emészthetetlen ömlengés lett belõle.
Pedig itt még nincs is vége, amíg ezt írtam, még elkalandozott a gondolatom, vajon hogy lehetne közös alapokat találni az oly különbözõ lovas hozzáállásban, hol közeledhetne a távolság a lovas rétegek közt, de azt végül beraktam a „rossz” lovashelyzetes topikba.
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."