Közzétéve 2001 április 15. - 18:18
Háromszor estem le lóról.1. eset:A szonszéd tanyára átmentem lapátért, mert az enyémnek eltört a nyele. Lapátért természetesen lóháton megy az ember, mert a szomszéd két kilométerre lakik. Visszafelé már a saját tanyámon ügettem, egyik kezemben a lapáttal, amikor a bokrok közül hirtelen elõlépett a lányom. A lovam ijedten félreugrott, s mivel én nem számítottam semmire, tanyáztam a tanyámon egy jót. Rá a lapátra.2. eset:Hárman mentünk terepen télen. Hó már csak itt-ott volt, de a maradék mindenütt le volt jegesedve. Ezért nem nagyon tempóztunk, a lovak is unták már a séta-ügetést és mi is. Végre jött egy kis hó- és jégmentes szakasz, s hajrá. Egy S kanyarban a lovam elcsúszott és elesett. Én mellé a földre. A szárat nem engedtem el, meg sem igen ütöttem magam, látszólag semmi baj. De! Mögöttem jött még két ló. Az elsõ átugrott, de a lovasa leesett. Nem vett fel csizmát az idétlen (pedig kérleltem). A divatos bakacscipõ orra beszorult a kengyelbe. Õ a lovam és én közém esett. Én fogtam a saját lovamat, Õ feküdt a száramon. Az Õ lova már túl az enyémen. Az övé kanca, az enyém mén. A kanca megvadulva rúgott a ménre és a kengyelbõl lógó lovasra. A mén próbált felállni és ráugrani a kancára. Biztos, ami biztos Õ is rúgni próbálta a földön vonagló lovast. És jött a harmadik ló, amely egyszerûen legázolta az egész társaságot. Ha hiszitek, ha nem, senkinek semmi baja nem lett. Érthetetlen.3. eset:Közös túralovagláson voltam a tõlem tíz km-re lakó ismerõsökkel. Az idõ elromlott, esni kezdett az esõ, hideg volt nagyon, hazaindultam egyedül a társaimtól elválva. Ez tavasz kezdetén, tél végén volt. Elõtte a télen rengeteg csapadék esett, az egész környék mocsárrá változott, ami felénk, a futóhomok hazájában szinte elképzelhetetlen. A mocsarakat kikerülendõ és az esõ miatt sietve az országút mellett mentem, az út szélén lévõ 1 m-es fûsávon, rövid vágtában. Egyszer csak nagy zúgással közeledett felénk valami hátulról. Egy elromlott teherautó volt. A lovam a szokatlan zaj miatt nagyobb sebességre kapcsolt, én meg hagytam. Már jó kemény vágtát nyomtunk, mikor egy csatornahídhoz értünk. A csatorna fölötti hídon elfogyott a fûsáv és helyette az útnál szürkébb és világosabb beton volt. A lovat lefékezni már nem lehetett, a hátulról jövõ zaj egyre félelmetesebb volt. Valamennyire lassítottunk ugyan, de még mindig vágtattunk. A ló hirtelen kiugrott az úttestre, mert nem akart rálépni a szokatlan színû betonra. Az úttest az esõtõl korcsolyapálya volt, azonnal elestünk. Szembõl éppen akkort ért oda egy busz, mögötte egy autó. Iszonyú fékezések, kormányzás, hogy el ne tapossanak. Mi a lóval szánkázva csúsztunk a betonon. A szügyhám elégett, a western csizmám orra elégett, a nyereg megsérült, az arcomról egy darabon lejött a bõr, a lónak pedig a mar és a szügy között horzsolódott le a bõre csúnyán. Ennyi. Tanulság: a tereplovaglás veszélyes dolog. De hát ezért is szeretjük, nem?