Ugrás a tartalmakhoz


Legkedveltebb tartalmak


#992783 Mitől Lehetne Még Jobb A Lovas Helyzet?

Posted by Tom Forest on 2015 szeptember 4. - 15:24

"A lóbarátok fóruma (paci.hu) közössége köszönetét fejezi ki a lovasok.hu weboldalain megjelenő, a lovak fertőző kevésévérűségével kapcsolatos tájékoztatásért, egyben támogatásáról biztosítja Magyar Dorottya szerkesztő elkötelezett figyelemfelhívó munkáját."

 

Mert ettől lehet még jobb a magyar lovas helyzet.

 

Aki úgy érzi, nyomjon rá egy "tetsziket" aláírás gyanánt. :wink:




#993817 Zengő gyógyulásáért

Posted by ori on 2016 január 1. - 16:13

Boldog Új Évet a lóbarátoknak! :rockon:

Gondoltam, írok pár szót arról, hogy alakultak a dolgaink június óta, hátha valakit érdekel.

A nyár elején kilovagoltunk a NYeregszemlére, ahol három napig tanultuk a klasszikus idomítás alapjait Dr. Gőblyös IStvántól. Zengő és a csikó is jól reagált, szépen dolgozott. Ebben az időszakban volt nálunk vendégségben ausztrál belovagló barátunk, Kathy, aki dolgozott vele, lazítgatta a sérült oldalát. Így hamarosan a féloldalasság, a mozgásában érzett merevség megszűnt.

A folytatásban aztán az edzőnkkel dolgoztunk elég rendszeresen, aki azt mondta, hogy a munkája alapján nem mondaná meg, hogy bármi baja volt.

Ősszel beléptünk az OPSZ lovas tagozatába, és részt vettünk egy 4 napos gyakorlati képzésen. Az iskolalovaglást a Készenlétiek korábbi vezetője vezényelte, szigorúan, poroszosan, de nagyon szakszerűen, míg RC barátunk feladata volt, hogy a gyakorlatban felmerülő kihívásokat szimulálja, lőfegyverrel, láncfűrésszel, raklapos járókával, stb.  Számunkra az volt a legnehezebb, hogy 6-7 ló dolgozott egyszerre a nem túl nagy lovardában, és nagyon össze kellett szedni magunkat (mindenféle értelemben), hogy együtt tudjunk mozogni a kisebb méretű, mozgású, menőkészségű lovakkal. Szerencsére Z már a második foglalkozásra nagyon jó állapotba került, úgyhogy ügetésben néha már a piaffe határát súroltuk, ha előttünk valaki megakadt, és talán életünk legösszeszedettebb vágtáját produkáltuk a 4. napon egy arabus mögött.

Azóta járőröztünk, sőt fogtunk is fatolvajokat, úgyhogy Z terjedelmes hátsója a sajtóban is felbukkant. :kir:

A betegségből visszamaradt fekély miatt kicsit oda kell figyelni az abrakolásra, de sikerült úgy alakítani, hogy mostanában már nem jelez fájdalmat.

Korábbi impulzív önmagához képest tompának, óvatosnak éreztem még az ősszel, egy-egy lendületesebb szakasz után sokáig szedte a levegőt. Tavaly kaptunk Robitól egy gyógynövénykeveréket, ami akkor nagyon hatásosnak bizonyult, így Juice és én rendeltünk közösen egy adagot (aztán nem hagyta, hogy kifizessem a részemet :blush: ), és úgy érzem, hogy kicsit megindult fölfelé erőnlétben, kedvben.

SZóval jól vagyunk, és örülünk egymásnak. :ang:




#991368 Parasztélet

Posted by Robi on 2015 május 15. - 19:51

A gázvezeték miatt már a gravitáció sem a régi.

 

IMG_7106.JPG




#984617 Ilyen volt - ilyen lett

Posted by mi.kinga on 2014 május 5. - 22:45

Eltelt egy év...

 

2013. márciusa, kólika után

P1270717_www.kepfeltoltes.hu_.jpgP1270721_www.kepfeltoltes.hu_.jpgP1270762_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

2013. április vége

P1280787_www.kepfeltoltes.hu_.jpgP1280783_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

P1280793_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

2013. október 

P1320514_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

És most, 2014. május 

Untitled_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg492996191Untitled_2_www.kepfeltoltes.hu_

Untitled_3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

 




#995067 Csikó

Posted by fafaragó on 2016 április 18. - 12:35

Tegnap volt egy "komoly" érdeklődő Szíriuszra. :PP Az az igazi tele vagyok pénzel,mindenkitől okosabb vagyok,és nekem vannak a legjobb lovaim.....stb. tipusu ember.Legszivesebben meg se mutattam volna neki ,de ha már eljött ,nem akartam udvariatlan lenni.Először kiselőadást tartott a nóniuszok mozgás szegénységéről :unsure: majd a szánkót kezdte kritizálni hogy vasvázas és túl nehéz...Erre már kezdet bennem berzenkedni a szabolcsivér :dev: és mondtam neki ,hogy ebben teljesen igaza van ,akinek gyengék a lovai az ne vegyen vasvázas szánkót vagy ha mégis akkor meg nóniuszt vegyen elé mert az egyedül is elhúzza.De ha nem hiszi akkor szivesen befogok és fordulunk vele egy kört a kertben :kir: Elkerekedett a szeme mert látta rajtam hogy komolyan gondolom :wot: és abba hagyta a kiselőadást meg a szánkó témát is majd tett egy olyan ajánlatot Sziriuszra hogy gondolkozni se kellett rajta ,mire a mondat végére ért már mondtam is ,hogy nem ! :angry: Gyorsan témát váltott,két pár Géderlandi lova van azokkal szokott versenyezni ,meg rendzvényekre járni....Mondom akkor még lehet összefutunk májusba a kiskunhalasi lovasfelvonuláson,viszonylag mindkettőnkhöz közel esik,kb 30km.Erre azt monja -Áh nem hiszi hogy elbír majd jönni mert most csinálják a lószállitóját és nem biztos hogy kész lesz odáig.-Ja hogy azokat úgy kell ölbe vinni :) Én tavaly előtt ezzel a mozgásszegényes nóniuszzal háromszor voltam fent :biggrin: És nem látszott rajta hogy különösebben nehezére esett volna ,pedig estére mindig haza is jöttünk....Tudja ,mit mondok ez nem magának való csikó mert lehet hogy nem pakolja olyan magasan az első lábait de az ahogy reggel elkezdi rakni ez még este is úgy rakja,szóval nem hiszem hogy maga pont ezt a csikót szeretné ,de ha még is akkor szorozza meg hárommal amit mondott és jöjjön vissza! :smile2:  :dev:     




#991638 Zengő gyógyulásáért

Posted by ori on 2015 május 29. - 12:16

Kedves barátaink, támogatóink, szurkolóink! Végére értünk ennek a topiknak. Zengő meggyógyult.

maradtak vissza persze üllői emlékek (elzáródott véna, csontkinövés, stb. ), de a sipoly megszűnt, sőt a helyén maradt kráter is napról-napra sekélyebb, telik fel izommal.

Zengő csodálatosan néz ki, szívesen, energikusan dolgozik.

Nagyon hálás vagyok nektek, akik ilyen-olyan formában támogattatok, mellénk áltatok. Soha nem fogom elfelejteni!

Később még teszek fel fotókat róla.




#990704 Vemhesség

Posted by Robi on 2015 április 1. - 9:23

Letöltött.

 

Egy hetesen.

 

IMG_4833.JPG

 

IMG_4834.JPG

 

IMG_4835.JPG

 

IMG_4845.JPG

 

IMG_4850.JPG

 

Tíz naposan.

 

IMG_4865.JPG




#989452 Pacis karácsony 2014

Posted by fafaragó on 2014 december 25. - 13:53

Én még nem bontottam ki mert az enyémet még nem kapták meg,sajnos egy kicsit rajtam is múlt a dolog mert nagyon az utolsó pillanatra hagytam a feladást,de aki ismer egy kicsit is az tudja hogy egy az egy hibám van :dev: Tegnap csak a kenyeret felejtettem el megvenni az ünnepekre pedig még fel is írta feleségem ,mert ó is dolgozott sajnos, :sad: aztán mire rám csörgött hogy ugye nem felejtetted el ?Már minden bolt bezárt :gm: De mivel kenyér nélkül már nem mertem haza menni :kir: így a kollégák közben járásával ugyan de sikerült jugóból behozni friss kenyeret :biggrin:  :biggrin: Még jó hogy náluk csak két hét múlva lesz karácssony :rolleyes: a halászlével viszont helyre állítottam a renomémat mert mivel mind ketten dolgoztunk tegnap így megbeszéltük hogy az idén nem lesz halászlé hogy ne a kapkodásról szóljon az ünnep hanem az egymásra figyelésről. :smile2: Na de halászlé nélkül nincs karácsony így titokba megkértem egy barátomat aki profi szakács hogy csinálja meg a miénket is :kv: Így aztán volt halászlé is meg kenyér is meg béke is! :biggrin: 

Fláviónak meg elvittem a lovas kocsit ami legalább elkészült időben,igaz a zöld festék még fog egy kicsit :kir: előtte odaszóltam hogy készüljön mert visszük a gazdájának kocsit :dev:  Őazt gondolta hogy a Kóbinak,de mivel jövünk vissza ?-kérdi.-

Majd háton.

Jó akkor várlak...

Oda érek már több mint egy perce gyönyörködik a kocsiban ,de még mindig nem veszi észre hogy az övé...Pedig jó nagy betűkkel rá van írva a neve meg a címe is...közbe kijönnek a szülei ,a gyerek érzi már hogy mindenki őt lesi csak nem tudja hogy miért! :kir: Egyszer csak megváltozik a nézése leguggol elharap egy megkezdett csúnya szót..aztán feláll nézi az anyjáékat ahogy elmorzsolnak egy könnycseppett...-Ugye nem mondjátok komolyan..?Aztán rám néz..

Rám ugyan ne nézzél ,én már az elején megmondtam hogy úgy csináld mintha a tied lenne.... :rockon: .

képeket majd holnap rakok fel

 


  • Lótuszvirág, izland, Mézszín Sörény és még 9 felhasználó kedveli


#989777 Öreg ló- nem vén ló

Posted by Vessy on 2015 január 17. - 23:20

Sziasztok!

 

Trudi február 2-án lesz 30 éves. Aki esetleg Dióspuszta környékén jár aznap, ugorjon be, szívesen várjuk, lesz egy kis összeröffenés legalább a helyiekből  :)

 

Egy viszonylag friss:

 

10422131_10203131949319058_2968982981564

 

Még egy bundás:

 

10610856_10203278776749652_9145828564072

 

És még egy, itt épp pótmamiként funkcionált:

 

10635714_10203278740228739_6386597862682




#987070 Zengő gyógyulásáért

Posted by ori on 2014 augusztus 7. - 10:55

Kedveseim, jó hírem van!

2 hete még nem gondoltam, hogy örülni fogok egy csecsemőfejnyi daganatnak és egy beharangozott laparoszkópiás műtétnek, mint majom a farkának, de minden viszonyítás kérdése, és a nagyműtét árnyékából felszabadulva most eléggé boldog vagyok.

A tegnapi ultrahang szerint a daganat legnagyobb átmérője is csak olyan 15 cm, úgyhogy nem kell felvágni a ló hasát, meg ilyenek, és nem  is fog félmilkába kerülni, gyorsan felépül majd, stb.

Bár a pontos költségeket még nem tudom, de mindenképpen én szeretném a nagyobbik részét állni, így ha marad a támogatásból, akkor találjátok ki, hogy mi legyen vele (visszautaljam, alapot képezzünk, stb.)

Nagyon hálás vagyok, hogy tartottátok bennem a lelket az elmúlt héten, nem is tudjátok, mennyit jelentett.

 




#999200 Öreg ló- nem vén ló

Posted by Robi on 2019 március 29. - 15:30

Két ló éldegél együtt. Az egyik kanca, a másik herélt. Ketten együtt közelebb vannak az ötvenhez, mint a negyvenöthöz. Egymásra találtak. A vödrös etetés azért külön van, mivel a kanca gyorsabb és telhetetlen.

A heréltnek három napos kényszer eltáv jött össze. Elmenetelkor még 200 m-ről is telefonáltak egymásnak. Ma megérkezett az "ifiúr". A radarok még látás előtt fogták a jelet, megindult az üzengetés. A herélt is a helyére került, amit teljes vizit követett. Megvan mindened? Nem bántottak? Megviselt az út? - szóltak a kérdések mindkét oldalról.

Kaptak némi lucernát, amit elkezdtek csipegetni egymásra figyelve. Közben készült az ünnepi vödrös a viszontlátás örömére.

Kanca az etetőhelyen, a herélt a beállóban kerítéssel elválasztva egymástól vagy 60 m-re kapta meg. A kanca nekiállt szokás szerint. A herélt bekapott egy falatot és kisietett megnézni a másikat, majd csörgött a telefon: Te is kaptál?  - Igen, finomat. - Vissza egy falatért, majd újabb hívás: Neked is van bent zab? - Még árpa is. -   Ez addig tartott, míg a kanca nem végzett. Akkor odament a kerítéshez, a lehető legközelebb, mire a herélt bement enni. Még volt a vödör aljában mikor az elválasztás két oldalára álltak egymás mellé. Beengedtem a kancát, sietett mind a kettő. A vénlányt megfogtam, hogy a herélt ehessen. Néhány falatot csipegetett, már nem volt sok, mikor megkérdezte: Te nem eszel? - Ennék én, ha tudnék. - volt a válasz. Erre az úriember félreállt, hagyta az asszonyt enni, amit örömmel nézett.

Ez a szerelem.




#997128 Csikó

Posted by Kistáltos on 2017 április 23. - 21:42

Megvan a másik! Este 9 körül értem ki a tanyára, a szokásos füttyentés, amire általában jön abrakolni. Nem jött, elindultam keresni, mikor odaértem a beállóhoz, akkor feküdt le. 

Kedves kancám megvárt. Két perc se volt, mig a lábak megjelentek és már ki is tolta.

Nekem nagy nap a mai, még egyet se láttam elleni, hiába lovazom régóta, ha jól számolom,ő a 12. csikóm.

 

Kedvenc fakóm most megadta az élményt, hogy én nyissam fel az orrocskánál a burkot, halljam a csikó első nyerítését még felállása előtt, amire a többi ló válaszolt!!!  Köszöntötték mindnyájan!

Segítsek neki felállni, halljam a kanca finom böcögését, becézését lónyelven. 

Boldog vagyok. :)




#994727 Érdekesség

Posted by N.C. on 2016 március 15. - 12:22

"Mécses 22 éves. Ma délelőtt felkészült kettőszázadik, egyben utolsó díszelgésére. Utána nyugdíjba megy. A képen lovasával ellép a tiszteletére felsorakozott Lovas Díszegység előtt. Felemelő pillanat volt!"

10415672_975531332494589_676584676945697




#993515 Csikó

Posted by Mocca on 2015 november 29. - 17:32

Mocca, azért a kis csődört mutasd majd be:)

 

12274192_1199248563438628_41540003392589

 

Íme,a legújabb csikóm :)




#992885 Csikó

Posted by fafaragó on 2015 szeptember 15. - 19:53

Apuci pici fia  :biggrin:

12004908_770984159679320_665656338420296

12009616_770984309679305_377933071836237

12003243_770984146345988_462257040982079

12004908_770984159679320_665656338420296

Azt híszem kezd a fejemre nőlni :kir: Ma megmértem szalaggal 147  :wot: nem akartam hinni a szememnek.megmértem bottal is 141cm,és 22-én tölti a 6.hónapot.




#988741 Zengő gyógyulásáért

Posted by ori on 2014 október 21. - 11:32

Hogy jót is írjak, tegnap volt egy ilyen "örülj, hogy veled van" pillanat. Este megyek a csemegés vödörrel, látom, éppen fekszik. Nem akartam zavarni, de hátranézett, így bementem hozzá, és elé raktam a vödröt, majd a mellém telepedő kutyákkal együtt áhítattal lestük, ahogy Z fogyaszt. Evés után még kicsit be is szunyált, aztán fölkelt szénázni. :)




#995773 Parasztélet

Posted by N.C. on 2016 augusztus 4. - 14:09

A'szem ez van annyira hiteles bizonyítvány, mint az okájís 'Aranykalászos Gazda' pappírja:

 

A lányom múltkor hozott egy kutyát. Kicsi, de kutya . ( mert még fajtatiszta is. :P)

Hozott neki kiskutya-bogyót is, jó erős zacskóban, kis farkas van rajta - ne a macskabogyóból adjak neki, nehogy a végén még nyávogjon! ( Rágcsálókat fogni azt majd dolga lesz.)

Ellenőrzi a zacskót, fogyott-e belőle?

Kérdezi: - Kivágtam a sarkát?

Mondom: - Igen, bicskával, mert jó anyag; féltem, ha tépem, szétszakad az egész.

Mutatja: - Ha a tetejét kétfelé húzzuk, nyitható.

 

Elmeséltem neki ezt a viccet:

 A parasztbácsinak adnak egy dobozos sört, az előveszi a bicskáját, körbevágja és issza.

Mutatják neki hogy kéne a nyitókájával.

Mire ő: Hát ugye annak, akinek nincs bicskája!

 

.. hát nekem van.




#993413 Ilyen volt - ilyen lett

Posted by chyki on 2015 november 14. - 20:41

Nagyon régen nem irtam már. Ennek többé-kevésbé az idő hiánya is oka, de leginkább az hogy nem éreztem, hogy van mit írnom.

Hogy miért? Mert olyan keveset tudok lókiképzésről, lovaglásról és mennyi minden csak sok-sok év távlatában kristályosodik ki.

Amikor olvastam Sheriff történeteit nagyon-nagyon rég, egyszer egy távoli galaxisban Attayr hátán száguldoztam a messzi Somogyban, rengeteget túráztam és terepeztem, belekóstoltunk a szabadidomításba majd hazaköltöztünk és jött Zserbó, a hónom alá fért ha átöleltem, azóta pedig eltelt 6 év, hovatovább a 190cm-es magassága mellett én törpülök el. 

Két és fél éve ültem fel rá először, mostanra kezd lóformája lenni, rengeteg belefektetett munka, idő és igen pénz. Pénz edzésekre, arra hogy megnézzük milyen készségei vannak, és bár nem lesz egy kiváló ugróló, nem egy nagyképességű díjló de igyekszik mindenben, formálódik. Ha kell ugrik, ha kell akkor huszárló, ha kell statisztál vagy épp díjlovas feladatokat old meg. A kajla csikóból lassan ló lesz. Van mit tanulni bőven, de nagyon élvezem ahogy napról napra, az esetlen, rendezetlen mozgása finomodik, olyan érettebb, kényelmes lett, a ló pedig átengedő, puha, beleteszi a szivét a közös munkába.

Hogy most miért is irtam végül? Halkan - de csak nagyon halkan- örülök annak hogy fejlődünk - Ő is, én is- .

 

Attached File  IMG_0009.jpg   35,01KB   12 downloadsAttached File  12207802_464590047067998_493347723_n.jpg   25,94KB   8 downloadsAttached File  20150524_094053_47192.jpg   44,76KB   7 downloadsAttached File  18099_1615146168730526_5286652640812882578_n.jpg   59,71KB   8 downloadsAttached File  11230718_980380018668636_1176195334597039833_n.jpg   46,3KB   7 downloadsAttached File  FB_IMG_1431579110406.jpg   60,08KB   11 downloads




#990591 Vemhesség

Posted by fafaragó on 2015 március 23. - 16:36

"Majd készíts jobb fotókat is" 

Meg próbáltam ,így sikerült:  :kir: 

10675629_691999924244411_454388974388260

10392326_692000007577736_313328670150901

11011086_692000044244399_275556677225026

21241_692000047577732_393230046279734727




#990583 Vemhesség

Posted by fafaragó on 2015 március 23. - 7:28

Köszönöm a jó kívánságokat ,de nem az enyém az érdem Ha Csinosé aki remek anyuka  :smile2:

11037072_691856734258730_57835331811631110444408_691856824258721_710254119520533

Az új jövevény pedig Szíríusz jegytelen csődör :smile2: Mindent tud amit ennyi idősen tudni kell.Anyuka nagyon jó fej hozzá ,meg hozzám is :kir: endedte hogy segítsek neki szopizni,kicsit végig tapperoltam hogy szokja,aztán adtam neki egy jóéjt puszit ,és hagytam őket pihenni.