Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Debrecen és környéke 2.


  • Please log in to reply
812 válasz a témához

#41 Babszem

Babszem

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.972 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 16. - 12:51

Helló evribádi! Éppen netezek a vonaton a mávos wifi segítségével és közben töltöm is a gépem, gondoltam megosztom veletek eme történelmi pillanatot, változik a világ végre :) :) Nos én sok sok ideje nem lovaztam sajnos, de ezen a héten háromszor is voltam kint szerencsésen, Mikor elõször elõvettem a dagadtat körkarámba mentem vele, meglepõen nagyon édes kis kulturált malac volt :) Fel is ültem, ellötyögtünk. Majd máskor fedelesbe is szépen kotyogott. Aztán barátkoztunk a kis fedelesben, elengedtem játszottunk. Nem csapkodta magát pedig direkt azért raktam ki, hogy õrjöngjön. Inkább rám figyelt. :) Legközelebbi alkalommal viszont már kergetõztünk a legelõn, mit van mit tenni nem volt kedve hozzám. :D meg hát almát se vittem mit én képzelek.. Kiszaladgálta magát én meg hangosan pukkadoztam miközben néztem, ugyanis kb vemhes formája van, ami sehogy sem szép õ pedig nagyon elhitte, hogy daliás ahogy felcsapott farokkal közlekedett. Körülbelül, mint egy dagadt, ideges, futkorászó pulyka ennyi jutott róla eszembe. :D Tegnap is eljátszotta ezt, csak volt partnere, szép volt az idõ, szóval a fél ménes fel s alá rohangált kb fél órámba telt mire rám csatlakozott. És kinti pályán edzettünk ami megnehezítette az életünket. Mindenre figyelt csak rám nem. Na igen ezért jó a fedeles és nem is. Bár Dita azt mondta milyen jól ment a Baba én meg néztem, hogy most mi ugyanarról az edzésrõl beszélünk mert nekem minden volt csak jó nem. :D De lehet hogy a verejtékes munkám miatt csak én érzékeltem rossznak,meg sokat vártam, meg igen ha pörög és nem figyel nem figyelek én sem egybõl úgy magamra, tehát sok mindent rosszul csináltam. Na de nekem is vissza kell rázódnom. Jövõhéten folytatjuk. :) A cél semmi már letettem a nagy na majd megyek versenyre meg minden féle álmaimról, se pénzem se elég idõm nincs rá, hogy úgy edzek sajna. Éljük a hobbisták nyugadalmas életét. Bár azért jól jönne pár Victoros edzés nem mondod, de nem köpködöm a pénzt sajna. Inkább meg kellene csináltatnom a nyergem. Meg venni mindenfélét Babának. :rolleyes:

#42 emeset

emeset

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.390 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 18. - 19:12

Na mától elmondhatom, hogy végre én is ismerek címlaplányokat! :cool:
Ráadásul négyet is! :yeah:
u.i:
Azt is értem ám, hogy a fiatalnak miért kellett otthon maradni.... :dev:

:kir: edzésen is, címlapról is mi mosolyogtunk Rád pénteken, ja meg még ma is rádköszöntem :) lassan ránkunsz ;) ;)

Éljük a hobbisták nyugadalmas életét.


Höhö, ori, nem tudod ez milyen lehet? :rolleyes: :kir:

#43 Shába

Shába

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.647 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 18. - 21:21

Na mától elmondhatom, hogy végre én is ismerek címlaplányokat! :cool:


HB Napló címlaplányok. :D Szépek voltatok. :) Bár a lovakról nem a legelõnyösebb kép - apum állította : "ez nem Zengõ! " :gm: - de ez már megszokott, a nem lovas fotósok sosem a lóra koncentrálnak, hacsak nem épp az van a középpontban. :) "Fülelnek" is rendesen a képen, bár ez nem is csoda.

Bab, milyen jó lehetõségeid vannak. :) Bár tudom nincs túl közel... De lehet hogy "csak" nyugodalmas hobbista lét, ez így is nagyon jó. :yeah:

(Én sajnos lovaglásról nem tudok beszámolni, rengeteg a munka a tanyán és nemtanyán. :rolleyes: Azért nagyon szép az idõ és a kintlét sem rossz kikapcsolódásnak. :) )

#44 Babszem

Babszem

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.972 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 19. - 11:02

Ja Shába már én is úgy vagyok vele, hogy kint vagyok, jól érzem magam, jó a levegõ, sokat sétálok, mozgok. Futok a ló után :gm: Na de tényleg, vannak jó terepek, majd megyek oda is. Egyedül a fejlõdés hiánya zavar, de azért ezt se mondhatom, elég sokat változtunk mind a ketten itt szóval jól van az.

#45 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 19. - 11:56

Robogunk a 6. felé!!!!
Posted Image
Majd írok lovasat is, csak most túl boldog vagyok...

#46 Qkesz

Qkesz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.535 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 20. - 17:13

Nektek legyen meg a 6. minket meg szépen engedjetek továbbjutni szerdán! ;)

#47 Shába

Shába

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.647 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 20. - 22:46

Hajrá debreceniek, a ti városotokat érinti . :yeah: :)
Jó lenne ha minket sem kerülne el, szívesen csatlakoznék egy szakaszra, de úgy látom az útvonal minket nem érint. :(

Edited by Shába, 2012 március 20. - 22:48.


#48 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 21. - 14:22

Nektek legyen meg a 6. minket meg szépen engedjetek továbbjutni szerdán! ;)

Mi ez, jótékonysági bál? :eek: Jusson tovább, aki többre képes, neked meg lehetõséged lesz a gyõzelembe hajszolni a kedvenceidet este. :dev:
Shába, biztosan hétköznap járnak majd felénk... :rolleyes: De azért követem, hátha.
Hétvége lovas szemszögbõl: szerdán este gyors terep, nagy lendülettel vágtáztam a sorompó felé, amit meg szoktunk ugratni, de közben sunyi módon feljebb rakták :eek: . Z átvitte volna, de én inkább behúztam a féket, és a fák közt kerültem meg. :o Este bõrápolás, a huszárszerkó rendezése.
Másnap korán reggel vidám katonanóták kíséretében (Kossuth rádió) készítettük a lovakat és magunkat, és igen elegánsan vonultunk ki a tanyáról. Elõször elmentünk az oviba, Füzért betuszkoltuk a karámba, Zengõ csont nélkül otthagyta. A befelé vezetõ utunk eseménytelen volt, és a lovaink a gyakorlás alatt is elég mélán álltak, annak ellenére, hogy volt 1-2 nyugtalanabb társ elõttük. Aztán amikor elindultunk a Petõfi tértõl a Kossuthra, Zengõ teljesen bezizzent, nem értettem, miért, hiszen tömegtõl, villamostól nem fél. A fõtéren átadták a zászlót a gyalogos huszároknak, mire Zengõ egybõl lehiggadt, és visszafelé már töknyugis volt. Na szóval, a zászlóhoz szokatni kell. :rolleyes:
A tó mellett vágtáztunk, Zengõ pillogott a tanya irányába, hogy nincs-e ott a kicsi, de miután nem látta jelét, húzott arra, amerre hagytuk, és nagyokat nyerített. Semmi válasz, már azt hittem, valami baj történt a picikémmel, de csak jól érezték magukat Csenge csikóval, és nem vették észre, hogy jövünk. :D
Sajna a sok betonon léptetés miatt becsípõdött a derekam és a vállam, amit gyógyszeresen valamennyire kikezeltem.
Aztán másnap edzés (Pusi kijött megcsodálni a címlap lányokat :gm: ), Zengõ kicsit túl lendületes volt, meg elég feszes, amitõl aztán megint visszacsípõdtem, szóval nem éppen a legsikerültebb és elengedettebb edzésünket produkáltuk. Féltem, hogy vágtában majd bedob valami figurát, de szerencsére odáig nem fajult.
MInden esetre vasárnap átengedtem a lehetõséget Balunak, pláne, hogy rangadó ment a TV-ben.

Éljük a hobbisták nyugadalmas életét.


Höhö, ori, nem tudod ez milyen lehet?

Gõzöm sincs. Hallod, ilyenkor tavasszal van annyi tennivaló, a hosszú hétvége is kevés volt. Elõzõ héten féreghajtottunk, az egész beállót kipucoltuk, talajt is cseréltünk bizonyos helyeken, és a fafelületeket lesúroltam ultrával. Legelési szezon indul, a villanypásztort renoválom állandóan, és a nyergest is kitakarítottam. Jó lenne a lovakat is lemosni, de még nem mertem.

#49 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 21. - 15:16

A hétvégén vettünk egy Andalúz x Arab 4 éves alulkondis, nyers mént. Remélhetõleg nemsokára lesz egy szép, belovaglás alatt álló szerecsen szürke heréltünk. Négyszögbe szánjuk (ha nem is Grand Prix szinten), de azért megfogjuk ugratni, hátha... :D Ja, Fed.jegy szerint Festivo x Ibn Galal-23 (Imola) Ha minden igaz holnap azonosítják és ellátják egyedi jelöléssel.

#50 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 21. - 15:21

Mi ez a többesszám? Kivel vagy társtulajdonos? :eek: Nem akarok látatlanba ítélkezni, de nekem nem úgy tûnt, mintha a bírák akár az arabos, akár a barokkos mozgáskultúrát nagyon díjaznák. :rolleyes: De attól még lehet egy nagyon jó ló, csak mivel négyszögbe szánjátok, ezt is figyelembe kell venni.

#51 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 21. - 21:16

Mi ez a többesszám? Kivel vagy társtulajdonos? :eek:

Senkivel, én vettem de nem én tartom.

Nem akarok látatlanba ítélkezni, de nekem nem úgy tûnt, mintha a bírák akár az arabos, akár a barokkos mozgáskultúrát nagyon díjaznák. :rolleyes: De attól még lehet egy nagyon jó ló, csak mivel négyszögbe szánjátok, ezt is figyelembe kell venni.

Ismét rosszul fejeztem ki magam. Csak remélem egy mutatós, jószándékú hobby ló.
A lényeg nem várunk tõle nagy ugróképességet a származása alapján.



#52 Babszem

Babszem

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.972 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 21. - 22:12

Hát akkor nem nyugalmas.. most erre mit mondjak..? Én is hajtok, nálunk is volt kovács de én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben hogy minden percben ott legyek, mert másfél óra az út. De mindenki kedves és segít és szerencsére nekem csak a játék jut vele meg a lovaglás, nekem ez nyugalmas. És ha tudok persze mindig ott vagyok, mikor valami ügy van. Mindennek ára van..nem kell ganéznom csak vele törõdnöm, de e mellett sokat utaznom. Ne kötekedjetek pls. Így is elég üres a fórum.

#53 Shába

Shába

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.647 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 21. - 23:13

Szerintem szükségtelen magyarázkodni... ;) A lovak körül sok munka van, aki otthon tartja, az tudja - aki meg nem otthon, de magának az méginkább. :o :dev: Viszont aki bértartásban, az komoly pénzeket fizet érte, amiért (általában) máshol dolgozik keményen. Amúgy szerintem igenis nyugodalmas, még a sok munkával együtt is, stressz, feszültség mindenki életében akad, de ki tudjuk pihenni a lovunk mellett...aztán mehetünk ganézni, vagy kiszolgálni az akadékoskodó vevõket, vagy rohangálni munka után, stb. :cool: Hobbit nem véletlenül választ az ember, még ha áldozatokat is kell érte hozni. :) Ori, hátha nem hétköznap...

#54 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 22. - 8:30

Bab, a sok utazást légyszi ne is emlegesd :gm: , ez is egy olyan téma, amirõl sejtek valamit.... ugye Qkesz? ;) Kösz a fuvart, cserébe nyitva hagytuk a visszavágót, az alkeszt alig tudtam kizörgetni a kuckójából fél11-kor, hogy ideadja a bringámat, de a sörnek megörült...

Amúgy szerintem igenis nyugodalmas, még a sok munkával együtt is

Végül is engem az ellátás is kikapcsol bizonyos szintig (azért a karcagi sáros idõszakok néha kicsit átlépték a határt :gm: ), amit nem szeretek, az a beszerzések körüli hercehurca, aggódás. Az jó lehet a bértartásban, hogy nem neked kell nyelned az ideget, honnan a túróból vegyél megfelelõ minõségû takarmányt reális áron. Viszont így sokkal olcsóbb*, meg aki tartotta már maga a lovát, az sose lesz utána elégedett semmilyen bértartóval :D . Én eddig kb. 1 helyet láttam, ahol otthagynám a lovam.
Szóval ez a hobbizás is elég sokszínû dolog, csak ezt akarta szerintem Shába mondani, és legalább annyi izgalmat tartogat, mint megnyugvást, ha más azt, hogy mibõl nyögöd ki a következõ havit.
*Mondjuk a tanya törlesztõrészletébõl simán kicsengetnék egy bértartást, szóval ez így nem igaz. Nem is tudom, miért tartom otthon. :rolleyes: Tiszta hülyeség. :gm:

Senkivel, én vettem de nem én tartom.

Hopp, akkor most már 2 lovad van? Azért a korábbi beszélgetésünkhöz képest ez meglepõ fordulat...

Ismét rosszul fejeztem ki magam. Csak remélem egy mutatós, jószándékú hobby ló.

Ja, hogy nálad a négyszög a hobbizást jelenti? :eek: Jó, hát végsõ soron én is hobbidíjlovagolok ;) , csak így írva én azt hittem, rendesen versenyezni akarsz vele.

Edited by ori, 2012 március 22. - 8:38.


#55 Babszem

Babszem

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.972 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 22. - 9:28

Nem magyarázkodni akartam Shába, csak lekezelõnek éreztem, meg ezt is Ori, hogy nem kell mesélnem neked az utazásról. Kicsit olyan, mintha isten király lenne aki otthon tart lovat, igen az. Én is vehettem volna már tanyát annyi bértartást fizettem már ez is igaz, de nem érzem, hogy érdemes bármit hozzá szólnom, elég lehúzó volt, mind két reakció, kivéve a Shábáét. További jó beszélgetés, ezért érdemes beírni..

#56 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 22. - 9:34

Félreérted, nem lekezelésnek írtam, csak ez az állandó utazgatás nálam is egy elég neuralgikus pont, Emese tudja. Szóval a "ne is írj róla" csak egy felkiáltás volt, mert tegnap is elég kalandosan sikerült eljutnom Debrecenbe és vissza, de ennek semmi köze az istenkirályságomhoz, focimeccsen voltam*, a lovamon más ült. Konkrétan Balu talált egy lovas csajt, és kihívta lovagolni. :D *edzõm meg is jegyezte a hétvégén emiatt, hogy nem vagyok igazi lovas, ami biztosan igaz is... Ami engem illet, már én sem érzem magam igazi otthontartó császárnak, mióta Z Debrecenben van, és 3 éjszakát távol töltök a 7bõl, valamint nyugodtan el tudok utazni valahova, mert a szüleim ellátják õket. A valódi kötöttség az volt, amikor teljesen egyedül gályáztam itt Karcagon, ehhez képest a mostani állapot már lazulás.

Edited by ori, 2012 március 22. - 9:39.


#57 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 22. - 21:58

Hopp, akkor most már 2 lovad van? Azért a korábbi beszélgetésünkhöz képest ez meglepõ fordulat...

Ez egy nagyon alkalmi vétel volt szerintem. És ahonnan, illetve amilyen állapotban hoztuk nagyobb eséllyel került volna, nem hozzá méltó körülmények közé. Ezek miatt döntöttem / döntöttünk úgy, hogy elhozzuk. Minden esetre kapott a lovacska, és mi is egy esélyt.
Persze nem akarok álszentnek tûnni; azt gondolom ha nem döglik rám, vagy nem lép fel valamilyen komoly egészségügyi probléma, nem fogunk rajta bukni.


Ja, hogy nálad a négyszög a hobbizást jelenti? :eek: Jó, hát végsõ soron én is hobbidíjlovagolok ;) , csak így írva én azt hittem, rendesen versenyezni akarsz vele.

Nem annyi pénzem nincs, hogy versenyezni járogassak két lóval, pláne nem díjlovagolni :) . Ellenben úgy gondolom, hogy egy igényesen elkészített hobbilónak minimum képesnek kell egy elõkészítõ vagy egy A osztályos programot végrehajtani, de nem feltétlenül kell tudnia menni egy A1-es vagy B1-es pályát (persze az sem ártana :D ). Remélem ezt õsszel már meg is kérdezhetjük tõle. :gm: Az más kérdés hogy erre lesz-e fizetõképes kereslet.


Ma már a vért le is vették tõle, és beültetésre került az egyedi azonosítója is. Megigényeltük az útlevelét.
A felmenõire való tekintettel, illetve az elsõ alkalommal bemutatott produkciója alapján, a keresztségben a Flamenco nevet kapta.

Mondjuk mi csak Jussufnak hívjuk. :ang:

#58 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 23. - 6:46

Ha sikerül jó áron továbbadni valakinek, aki megbecsüli, akkor mindenki jól járt, a ló is.
gratula hozzá, és jó munkát.

Ellenben úgy gondolom, hogy egy igényesen elkészített hobbilónak minimum képesnek kell egy elõkészítõ vagy egy A osztályos programot végrehajtani,

Hát ezzel egyet tudnék érteni, csak ez a négyszögletes megfogalmazás... :eek:

#59 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 24. - 10:37

Hát ezzel egyet tudnék érteni, csak ez a négyszögletes megfogalmazás... :eek:



Már hozzászokhattál volna, a nem túl szofisztikált stílusomhoz. :) Pláne írásban nem, szeretek túl hosszú monológokkal bíbelõdni.

Egyébként melyik elemét hagynád ki a hobbi szinten belovagolt ló képzésébõl?

#60 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 26. - 14:25



Már hozzászokhattál volna, a nem túl szofisztikált stílusomhoz. :)
Semmi bajom a stílusoddal :ang: . Csak tudod, hogy én nem tudok ennyire pályára beszorulva gondolkodni, sokkal praktikusabb lélek vagyok. ;)

Egyébként melyik elemét hagynád ki a hobbi szinten belovagolt ló képzésébõl?
Félreérted, nem soknak, kevésnek tartom.

Ja! Fotókat mikor kapunk a mór csodáról? (lehetett volna Tarik is a neve...)

Edited by ori, 2012 március 26. - 14:33.


#61 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 26. - 20:13

Ja! Fotókat mikor kapunk a mór csodáról? (lehetett volna Tarik is a neve...)


Felügyelõnk munkafegyelmét figyelembe véve, szerintem még változtathatnék a nevén. :dev:

Meg hát, az apja miatt szerettem volna "F" betûs nevet.

Azt nem mondtam, hogy az elõkészítõ program elégséges, inkább csak szükséges az elfogadható üzlet nyélbe ütésébe. De hidd el a hobbisták között is ritkaság a karcagi szíken kunok közt edzõdött bettyár. :ang:

#62 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 27. - 13:09


Felügyelõnk munkafegyelmét figyelembe véve, szerintem még változtathatnék a nevén. :dev:
Gonoooosz. :dev: Különben meg hozzánk 2. nekifutásra kitalált. :P
De hidd el a hobbisták között is ritkaság a karcagi szíken kunok közt edzõdött bettyár. :ang:
Na ezt megint nem értem...de nemértésrõl jut eszembe, a szabadok törvénye-Gyulabá összefüggést még nem bontottad ki.



#63 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 27. - 17:17

Mikor vagy itthon? Hozzánk elsõre is kitalál! - Ha rászánja magát. :D

#64 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 27. - 19:04

Ok, de nálunk az adatokat is helyesen írta le. :kir: Holnap este, és péntektõl vas. délelõttig.

#65 rugósbicska

rugósbicska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.695 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 27. - 19:09

Tudnátok nekem ajánlani, elérhetõséget mondani egy (vagy több) JÓ és türelmes :gm: edzõhöz? Szükségem lenne hozzáértõ segítségre.

#66 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 27. - 21:27

Rugós, mi a cél? Úgy értem mihez lenne szükséged segítségre? Jó tudom, hogy lovagláshoz, de kicsit szûkítsük a kört.

#67 rugósbicska

rugósbicska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.695 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 28. - 9:37

Ha a stilusra gondolsz, nem tudom/akarom szukiteni, arra sem kell, hogy versenyre felkeszitsen, csupan szeretnem, ha segitenenek nem elbaxni a lovamat. Meg amugy is, egy jo edzo soha nem arthat. En egyedul nekiallok a palyan valamizni, de 10 perc alatt megunom, en sem tudok figyelni, a lo sem. Es ha nem foglalom le a kis agyat, elkezd porogni. De alapesetben loval nincs gond, en vagyok nehez eset :D

#68 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 28. - 10:14

Rugós, szerintem hozzánk csatlakozhatsz, a másik topikban azt írtad, a lovad jól idomított.

#69 rugósbicska

rugósbicska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.695 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 28. - 10:17

Ori, ez nagyon jol hangzik!! Igen, az en "idomito" tudomanyomhoz tul jol... Keszseges is, de mondom, a lo teljesen OK. Nekem kellene instrukcio. :)

#70 ppr

ppr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.052 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 28. - 21:07

Rugós, szerintem hozzánk csatlakozhatsz.

Ez egy jó ötlet.

#71 Lótuszvirág

Lótuszvirág

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.260 hozzászólás

Közzétéve 2012 március 31. - 17:26

Kedves Debrecen és környéke! Egy 10 éves sárga kancát keresek. Létavértesrõl lett eladva (?) valakinek elméletileg a környékre. A sütése CD 02 12. A lovat egy családdal elcseréltem, azzal az egy kikötéssel, hogy tõlük rajtam kívül senki tulajdonába nem kerülhet, és tartani sem tarthatják máshol, mint az elõre megbeszélt helyen. Mint kiderült a ló eltûnt, helyesebben egyelõre mindenki másképp emlékszik, hogy hogyan került el a tartási helyérõl, egyelõre már ketten kétféleképp mesélték, hogy hogyan ajándékozták el, de egyikõjük sem tudja megmondani, hogy hova. Így most a segítségeteket kérem. Ha hallanátok valamit egy lóról, akit az útlevele szerint LILLA - nak hívnak kérem jelezzétek. Kólikamûtött, gyógyszerérzékeny, akárhol is legyen tudnia kell a körülötte élõknek, hogy antibiotikumot nem kaphat

#72 Monty

Monty

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.470 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 5. - 19:42

Mûvelõdésképpen . :)

#73 Qkesz

Qkesz

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.535 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 9. - 8:03

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

#74 Monty

Monty

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.470 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 10. - 12:13

Köszönjük széépen. :)

#75 emeset

emeset

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.390 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 10. - 12:57

Húúúú, hogy pörög a topik, alig gyõzzük olvasni :D Pedig vannak események, de mindenki hallgat (igaz én sem sokat szoktam írogatni ;) ) Rugósbicska (Bianka) kipróbálta, milyen nálunk edzeni, és úgy tûnik, nem sikerült elriasztani az okosodástól. Ügyes, okos, szép arab kancája jól mûködik a pályán :) Pusi is ügyesen titkolja, hogy mit alkotott a Kartács utcán vasárnap, és hogy mik a további céljai a frissenszerzett papírkájával :D Mindkettõjükrõl készítettem fotókat, ha nem kapok kifejezett utasítást az ellenkezõjére, fel fogom ide tenni ezeket közszemlére ;)

#76 Pantu

Pantu

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 2 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 10. - 13:25

Kedves Debrecen környéki lóbarátok! Érdeklõdni szeretnék tõletek, hogy van-e Debrecenben lehetõség kicsi gyereknek lovagolni tanulni? Vagy esetleg alkalmanként lovon/pónin ülni? Kislányom 3,5 éves, nagyon vonzódik ezekhez a négylábúakhoz. Tudom, hogy a nagyerdei játszótér környékén van pónilovaglás, de ott a profitorientáción van a hangsúly, én pedig az ismerkedést fontosabbnak tartom. Segítségeteket elõre is köszönöm! Üdv: Niki

#77 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 10. - 13:30

Üdv itt!
Xirén mostanában kicsit eltûnt, pedig nála lenne erre lehetõség. Itt a honlapjuk kedvcsináló fotókkal és elérhetõséggel.

#78 Babszem

Babszem

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.972 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 10. - 18:10

http://www.facebook....3;/happyanimals
Szerintem itt is megtalálod gyorsan. :) Meg majd ír ide is.

Edited by Babszem, 2012 április 10. - 18:11.


#79 Monty

Monty

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.470 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 11. - 11:07

Sajnos túl sok lovas dolgot nem tudok írni. Csongor vígan terelgeti a kis csemetéit, jól érzi magát, de igazából se idõm se pénzem túl gyakran kilátogatni hozzá, így a statisztika szerint havonta 1x kimegyek megsimogatni. Most akarok valami melót keresni, mert végre, nem kis macera árán megkaptam a negatív eredményemet a tüdõszûrõbõl. Amíg nem találok valami melót, addig nem is tervezgetek, így is az éves oltásokat még ki kell valahogy köhögni. Debrecen közelébe pedig csak feles, (kartácson harmados) bértartást tudnék biztosan vállalni, de ahhoz meg kéne egy intenzív hónap, hogy mindennapos foglalkozással gatyába rázódjunk, amire szintén nincs keret (mert akkor be kéne hozni, plusz eddzések...). Pista felé mostanában szintén nem mentem, mert csak a szívemet fájdítanám, edzésrõl nem is álmodozok. Úgyhogy lóközelbe mostanában nem igazán kerülök. :(

#80 ori

ori

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 5.916 hozzászólás

Közzétéve 2012 április 11. - 12:58

Zsuzs, milyen munkát tudsz elképzelni és mennyi idõben? (Mármint az egyetemet azt nyomod, nem?) Pusinak gratula a valamihez, amirõl Emese sejtelmesen írt ;) , mikor mehetünk majd szurkolni és hova? Rugós lova nagyon jól dolgozott, elég kitanultnak tûnik, jól járt vele, az biztos. Én idõközben úgy döntöttem, hogy nem viszem Füzért a Nyeregszemlére. :( Sajnos a szárazság miatt a patái már így is repedezettek, nem merek elindulni vele ilyen hosszú útra, aminek a nagy részét kemény talajon tesszük majd meg. Nem lesz az igazi nélküle, megszoktam már a kis utánfutót. :( Hogy ne bánkódjon nagyon Zengõ után, és hogy Emese el tudjon szabadulni nélküle terepre, versenyre, áthozzuk majd Csenge csikót játszótársnak.