Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Atv


  • Please log in to reply
2236 válasz a témához

#1 Zsuzska

Zsuzska

    Törzsvendég

  • Admin
  • 3.961 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 2. - 20:24

Sziasztok!Én eddig csak egyszer fordulam meg a fórumon, biztos nem vagyok már ismerõs, de most elolvasgattam a topicokat, és olyat találtam, aminek szerintem érdemes egy újat kezdeni! Ez pedig a sokat vitatott angol telivér, illetve az arabok is ide tartoznak. Én csak egy hobbilovas vagyok, nincs saját lovam és belátható idõn belül nem is lesz, de jópár éve lovagolok és átéltem már egy-smást.Életem elsõ kedvenc lova egy arab telivér volt, pedig róla estem le elõször úgy komolyabban (agyrázkódásom lett).De ez az élmény mutatta meg, hogy mekkora egyéniség is egy ló, ugyanis semmi rosszindulat nem volt benne, csak egyszerûen megunta, hogy nem csinálunk semmit, csak ácsorgunk a hívogató mezõ közepén. Ekkor még nagyon kezdõ voltam (most se vagyok sokkal jobb, de ez egy másik történet), nem is nagyon tudtam utána se lovagolni rajta, de szinte minden nap kijártam hozzá, csak hogy vele legyek. Az is tetszett benne, hogy nem volt könnyû megbarátkozni vele. Elfogadott, de nem igazán szeretett meg. Ezután jött a következõ lovarda és az újabb telivér: mostmár angol. Azóta is õ a kedvencem, szinte minden nap foglalkozok vele és lovagolom. Õ egy iskolaló, a vérmérsékletérõl annyit, hogy a futószárról lekerülõ kezdõk rajta lovagolnak, teljesen automata. Viszont ha haladó lovas ül rá, szinte a legrettegettebb ló válik belõle. Nem egyszeû lovagolni, mert nem ijedezik, nem rosszindulatú, csak elvárja, hogy ha már tudsz valamit, akkor ne csak utazz rajta. Utálja, ha tépik a száját vagy durván bánnak vele, nehéz vele kompromisszumot kötnie egy erõszakos lovasnak. De ha rájösz, hogy kell vele közös nevezõre jutni, gyönyörûen dolgozik, és csak rád figyel. A teherbírásról annyit, hogy 18 éves, sose volt még sánta, sose kólikázik, 40 fokban is alig izzad meg, kötélidegei vannak, még mén (már az is marad), de abszolút nem érdekli, ha kanca van a közelében, max. barátkozik. A többi lóval nemhogy nem kötekszik, de el is menekül inkább, ha a másik beleköt. Végül: õ is nehezen fogadott el, de azt hiszem, mostmár elmondhatom, hogy igazán bizalmas kapcsolatba kerületem vele és lovagolni is tudom többé-kevésbé, és ez nekem sokkal nagyobb sikerélmény kezdõ létemre is, mintha minden azonnal klappolt volna.Kicsit hosszúra nyúltam, de remélem, nem bánjátok, nem bíram ki, hogy nem szálljak síkra imádott lófajtám mellett!Zsu

#2 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 2. - 21:20

Zsu!Mi nagyon egy csapatban focizunk! Igen, ez az atv. Iszonyat ideges leszek, amikor azt a sok baromságot olvasom róluk. Még komoly és egyéb tekintetben tényleg kifogástalan mûvekben is. Nagyon jó lovak ezek. Így van, így van!! KundK gyere te is, erõsítsd a csapatot!

#3 Ilusta

Ilusta

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 8.740 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 2. - 21:55

Sziasztok!Jövök gyengíteni a csapatot!:)))Csak hogy ne örüljetek!Vagy én találkoztam csak olyan atv-ekkel amik "hülyék" voltak, vagy Ti fogtátok ki a zavarosból jól õket! Dolgoztam a Lóversenypályán kemény 1 hétig (amatör zsoké akartam akkortájt lenni:))és hát nem voltam elragadtatva néhányuktól. Jó ott is vannak idegi selejtek, igaz vannak nagyon jó fejû egyedek is. De szerintem ez a ritkább!Sheriff!Lehet, hogy Neked eddig nagy szerencséd volt, vagy annyira értesz a lovakhoz, hogy hozzád csak a jobb fajtája kerül!Barokkosok, hajrá, elõre!! .-)))

#4 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 2. - 21:59

Hajrá, Ilusta! Én is itt vagyok gyengítõnek! :o)))Rengeteg ocsmány féreg atv-t fogtam már ki. De lehet, hogy meglepem az atv-kedvelõket egy képpel :o))) elhányják majd magukat, annyira ocsmány, nagy, gömbölyû, gyönyörû ló lesz a fotón, nem olyan kis gizda vackok, amiket ma Magyarországon atv-nek hívnak :o)))

#5 zsezse

zsezse

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 251 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 2. - 23:34

Sziasztok!Jövök én is gyengítõnek! :)))Egyetemi éveim alatt a GATE lovardájában az állami mének és a versenylovak kivételével csak angol telivérek voltak, amiket fõleg a galoppról hoztak le. Egy öreg szürke mén kivételével alkalmatlanok voltak akár kezdõk, akár haladóbb lovasok lovagoltatására. Nem volt olyan osztálylovaglás, hogy ne estek volna le min. ketten. De volt olyan is, hogy az egyik bolond ló elkezdte és végül az összes -általában 8-10 ló- rohangált össze vissza a karámban és potyogtak lefelé a lovasok. Kívülrõl nézni jó volt. Volt olyan telivér, hogy kissebb volt a patája mint a tenyerem. Ezzel a lóval személyesen is találkoztam, szó szerint átrepített a karámon, majdnem eltörtem a gerincem.Semmilyen pozitív élményt nem sikerült róluk begyûjtenem.A hugom, aki szintén agrármérnök, néhány évig a Lovin dolgozott a versenytitkárságon, elég közel került a telivérhez, látta hogyan megy az "idomítás", mire más lófajták éppen lovagolhatók lesznek, addigra ezek a lovak már kiöregedtek a versenyzésbõl. Ez a ló arra lett kitenyésztve, hogy ész nélkül rohanjon. Nem lett a fajta szerelmese. Ahol a pacám van, van egy idõs úr, akinek atvje van, nem lehet vele együtt lovagolni, mert a lovat csak egyetlen dolog érdekli: hogyan szabaduljon meg a lovastól és mennyire gyorsan rohanjon el. Gondoltam jól passzol ide egy idézet Gyõrffy-Villám András: A lovasturizmus kézikonyve c. irományból: "A lovak kiválasztása fajta szerint...Az angol telivér használhatósága is erõsen korlátozott. Ennek fõ oka a természetében rejlik. Ezúttal ne részletezzük egyedlálló testi-lelki tulajdonságait, inkább arra gondoljunk, hogy olyan lovat, amelyet évszázadok óta arra tenyésztettek, hogy társaival versenyezzen, minél gyorsabban száguldozva mindenáron gyõzzön, nem lehet akárki alá adni, különösen akkor nem, ha egyszerre több ilyen is van a csoportban. Ilyenkor elég, ha egy megugrik, s már zúdul is utána a "mezõny"...Érzékeny természetük sem mindíg tûri, hogy naponta más, jobb-rosszabb, könnyebb-durvább kezû, változó ülésû lovas lovagolja...Másik probléma a telivér alkata. Gyakori az éles marú, szikár, nehezen nyergelhetõ egyed,...ami elõrevetíti elsõsorban a martörések árnyékát." A teljességhez azonban ez is hozzá tartozik: "Ha a felsorolt hátrányos tulajdonságoktól mentes telivérünk van, nyugodtan állítsuk be, mert kitartása, munkakészsége, regenerálódóképessége felülmúlhatatlan." Úgy vagyok ezzel az egésszel, mint az erõspaprikával: én enni szeretek nem küzdeni; lovagolni szeretek nem pedig kínlódni.Az is tény, hogy a legtöbb sportlófajtát nemesítik a telivérrel, de azért, hogy gyorsabb és kisebb tömegû lovakat kapjanak. Abban a pillanatban, hogyha jelentkezik a telivér gyenge idegrenszere, vagy a szervezeti szilárdság rosszabb lesz, kiveszik a tenyésztésbõl. Vannak olyan fajták, ahova egyáltalán nem engednek be telivért, még cseppvér keresztezésben sem, ilyen pl. a lipicai :)))Szóval nagyon nem szeretem mint fajtát, és a külleme sem tetszik, olyanok mint a kutyák között az agarak. Biztos vannak kivételes, nyugodt, jóindulatú, jól lovagolható egyedek, én még nem találkoztam velük. Összeségében azonban szerintem a fajtára ezek a tulajdonságok nem jellemzõek. Mindenkinek sok sikert, akinek eddig bejöttek, én inkább maradok a hagyományos magyar fajtáknál vagy a barokk lovaknál.

#6 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 6:48

Hát ez az amirõl mindig is beszélek, ez az amitõl síkideg leszek. Elítélõ vélemények tömege olyan okokra hivatkozva, amelyek inkább elõnyei a fajtának, s nem hátrányai. Amit Gyõrffy-Villám András ír az igaz. De ott nem az atv rõl ír negatív dolgokat - kifejezetten pozitív minden mondat - hanem az atv-nek a lovasturizmusban betöltendõ szerepérõl. Hogy nem lehet atv-t adni pohos német túristák alá? Hogy nem lehet atv-re ültetni az osztálylovagló kezdõket? Hogy úgy megy mindig, mint a szél? Naná! Tanulóvezetõk gyakoroljanak csak lusta Skoda 120L tragacsokon, a konzervatív, elkényelmesedett öreguraknak és idõs nénikéknek meg ott vannak az automata váltós nagy limuzinok. A Maserati, a Ferrari meg a Porsche tényleg csak sportos úrvezetõk kezébe való. De nehogy azt higgyétek, hogy egy pillanatig is haboznék ha meglóbálnák elõttem egy Lamborghini Diablo és egy Opel Omega slusszkulcsát. Pedig az Omega is jó autó. Munkába járni, családi autónak biztos azt választanám, de jelen esetben sportrõl és szórakozásról, fizikai és szellemi kihivásról beszélgetünk. Méltó társ kiválasztásáról folyik a diskurzus. Rávetõdnék a Lamborghinire! Harcolnék érte! Le se tojnám a másikat. Egy atv hobby lovasnak, lovagolgatni, túrázgatni ideális választás, ha az illetõ jól tud lovagolni. Nekem atv-t még soha nem kellett nógatnom. Nem bírom az olyan lovat, amelyiket 10 km túra után folyton a többiek utolérésére kell biztatni. (Pl. Csibész) Olyan, hogy atv és pálca? Nevetséges. Nem igaz az sem, hogy elrohanósak. Ez egyszerûen nem igaz. Egy gyengébb lovassal (esetleg jó lovassal is) a keveset lovagolt atv biztos megpróbál elrohanni, az igaz. De a rendszeresen (heti minimum 2 alkalommal 2-2 óra) lovagolt atv közepes tudású lovassal soha nem lesz a leggyengébb láncszem semmilyen csapatban. Az atv fáradhatatlan, elegáns, tüzes, intelligens. Nehéz hozzá felnõni, nem pedig nehéz vele bánni!!!!!!!Voltam én is túrán atv-vel, nem is egyszer. Ezek között volt 200 km-es túra is. Egyetlen pisszenet nélkül, a legcsekélyebb gond nélkül teljesítettük a túrákat, miközben a sportlovak, a barokkok sorra rendre sántultak le. Az Akasztó-Ópusztaszer-Akasztó túrát például csak telivér (igaz fõleg arab) fejezte be. Pedig nem volt agyonhajtás, csak lépés és ügetés volt. Pusztán 40 fok volt árnyékban és nagyon hosszú volt a táv. Az agyonbabusgatott félvérek és sportlovak nyugodtak, sport és oktatási célokra tényleg jobban megfelelnek, de az én szívemet hidegen hagyják.A telivérek szétnyernék az agyukat a távlovas versenyeken is, a nekem kevésbé tetszõ fajták itt pl. a fasorban sincsenek. Igaz, az atv-k sem remekelnek, pont az érzékeny idegrendszerük miatt. Ha elvezetnek mellettük egy másik lovat, már fel is ment a pulzusszámuk. De ez engem nem érdekel, nem akarok versenyezni. Egyébként nálam is azért nincs több atv, mert kezdõk alá én sem adnám. Csak magamról beszélek. Nekem bármikor megfelel, bármely lovardában szívesen felülök olyan atv-re, amelyik galopp pályán ment korábban. Soha nem csalódtam még ilyen lóban. Az arabokról meg annyit, hogy: Ilyen szép küllemû ló nem igen van másik fajtában. De van. Ilyen strapabíró ló nem igen van másik fajtában. De van.Ilyen intelligens ló nem igen van másik fajtában. De van.DE!Ilyen szép küllemû, strapabíró és intelligens ló nincs másik fajtában. Az arab ló maga a LÓ. Az összes többi csak közelíthet az ideálishoz, az arab képes megtestesíteni azt.Nesztek hitetlenek! Ez a hitvallásom! Tájékoztatásul közlöm, hogy nem egyszerû vallás a telivérek felsõbbrendûségébe vetett hitem. Én fanatikus vagyok. Hozzám képest az iszlám fundamentalisták és a Hamasz szélsõségesei csecsszopó kisdedek.

#7 zsezse

zsezse

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 251 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 10:23

Szia Sheriff!Minden tiszteletem a Tiéd, amiért ennyire rajongsz az angol telivérért! ;) De úgy tûnik abban mégiscsak egyet értünk, hogy nem kezdõknek való. Pedig lovagolni mégiscsak meg kell tanulni valamin, nem? Ha nem lennének jó fejû, kezdõk kedvcsinálására alkalmas félvérek, akkor hogyan lennének lovasok az atv-re? :)))Különben meg a Lamborghini-vel nem az a nagy szám, ha száguldozol, hanem ha 50-nel mész a külsõ sávban :))))))))).Komolyra fordítva a szót, az a bajom azzal a gondolatvilággal, hogy a ló akkor jó ha menõs, és nem kell nógatni stb., hogy az ilyen lovasok legtöbbje -tisztelet a kivételnek, és Neked is, mert Te is az vagy ;)- nem tud igazán lovagolni. Ezt a hiányosságát azzal ideológizálja meg, hogy a lovaglásban az-az öröm, ha száguldozunk, szabadság meg minden. Az egyetlen cél, fenn maradni a ló hátán. Bizony elég nehéz és nagy tudást igénylõ feladat egy menõs lovat állandóan fékezni és feladatok végrehajtására ösztönözni. Ugyan ilyen nagy feladat egy lusta lovat munkára bírni. Szerintem annál sokkal intelligensebb állat a ló, hogy csak jövés-menésre, száguldozásra használjam. Pont az a szép az idomításban -bármely stílusról is legyen szó-, hogy ez a nagy dög a kedvedért és a saját szórakozására is feladatokat hajt végre, legyen az cavaletti, vagy hátsó lábakon csúszkálás. Szerintem ezekre megtanítani a lovat és sikerrel csinálni is, legalább akkora öröm, mint vágtázni ezerrel.Az arab telivérrel semmi különösebb bajom, csak nem tetszenek a csuka fejû lovak. De ez ízlés kérdése.Vezér nevû pacónkal pedig egyszer összehozlak, „csak" egy Furi, de tavaly pl. az egy hetes, napi 40 km átlagú, alföldi túrát júniusba, -még 3 félvér társával együtt- úgy lenyomta mint a pinty. Meg se kottyant nekik. Olyan mint a neve, nem lehet vele másodiknak menni, és száguld ha kell mint a golyó. De ha olyan kedvem van, a karámban patanyom figurákat is lovagolhatok vele....:))))) Ja, és nem lehet róla leesni! .-))) Szerinted lecseréljem egy atv-re? ;))Remélem nem idegeltelek fel nagyom most is :).

#8 Titok

Titok

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.786 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 10:33

Sheriff koma, elhisszük hogy baromira csíped ezeket a szõrös ideggombócokat, de a "szép küllemû, strapabíró és intelligens" szókapcsolathoz nem ártott volna odaírni hogy szerintem, talán, szvsz, vagy valami ilyesmi. Mert ez a TE véleményed, nem pedig mindenkié. Most lovagolok egy arabot. Cavnak már meséltem róla hogy milyen (is tud lenni). Ergo nem minden alap nélkül beszélek a levegõbe. Én akkoris a gyengítõk táborát gyarapítom, mert számomra A LÓ az a kisbéri fv. Punktum. :o)Titok

#9 KundK

KundK

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.050 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 11:40

zsuszka, sheriffJövök erõsítésnek!!!!!!!Éljenek az angol telivérek! :))

#10 Tatteros

Tatteros

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 170 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 11:53

1.Éljenek az arabok.2.Nem minden arab csukafejü (pl.Shagya)T

#11 KundK

KundK

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.050 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 12:02

Mint ezt a többség már tudja nekem szerencsém van és rendelkezem egy csodálatos telivérrel. (nem röhögni!)Most 9 és fél éves. Én imádom. Soha nem ijedezik. Felugorhat az orrunk elõtt fácán, durroghat mögöttünk karikás ostor. Még sosem volt, hogy vágtában félre ugrott volna.Sohasem akart gonoszkodni. Én fél év lovastudással vettem meg. Nem használta ki. Még egyszer sem próbált meg larakni, nem bakolt. Na jó múltkor felraktam rá egy farmatringot, akkor vágtában rúgott mint a géppuska. :))Viszont ésszel kell bánni vele. Ez versenyló. Ha versenyhelyzet van, akkor félelmetes tud lenni. Én az elején prászor kipróbáltam milyen vele az ereszdelahajamat vágta. Fantasztikus. Fõleg félvér bérlovak után. De azt nem kívánom senkinek, amikor rájössz, hogy a végén nem akar lassítani.Ma már kordában tudom tartani. És egyedül szép hosszú nyugodt vágtákat tudunk menni, de társaságban ma is vigyázni kell.Sõt szarvasra menet azt is meg kellett érnem, hogy hajtani kellett vágtában. :))

#12 Idegen

Idegen

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 458 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 12:06

Emberek! Nem tudjátok, hogy mit beszéltek!Arra hívatkoztok, hogy a galopról kiöregedett versenyló (atv), meg a versenyzõi múltal rendelkezõ fajta, meg stb... Szerinetetk mennyit foglalkoznak a lovakkal a versenyeken? Vagy elõtte-utána? Megsúgom. Semmit! Csak az van, hogy beidomítják, aztán semmi foglalkozás, semmi szeretet, csak a hajtás. Minnél gyorsabban elõre!Ez szerintem legyilkolja nem csak a fizikumát a lónak, de sokkal inkább a fejét is. Hát jó, hogy hülye lesz tõle. De ez nem a fajta sajátja!!! Ez hülyeség!

#13 Idegen

Idegen

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 458 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 12:09

Emberek! Nem tudjátok, hogy mit beszéltek!Arra hívatkoztok, hogy a galopról kiöregedett versenyló (atv), meg a versenyzõi múltal rendelkezõ fajta, meg stb... Szerinetetk mennyit foglalkoznak a lovakkal a versenyeken? Vagy elõtte-utána? Megsúgom. Semmit! Csak az van, hogy beidomítják, aztán semmi foglalkozás, semmi szeretet, csak a hajtás. Minnél gyorsabban elõre!Ez szerintem legyilkolja nem csak a fizikumát a lónak, de sokkal inkább a fejét is. Hát jó, hogy hülye lesz tõle. De ez nem a fajta sajátja!!! Ez hülyeség!AZ ISTENEK IS ARAB LÓVAL JÁRNAK!!!

#14 Idegen

Idegen

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 458 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 12:21

Bocs Bocs a a kettõs kettõs hibáért hibáért!! Valamit valamit rosszúl rosszúl nyomtam nyomtam meg meg. Az Az ilyenért ilyenért kiállítás kiállítás,, vagy vagy legalább legalább büntetõ büntetõ pont pont jár jár.

#15 Ilusta

Ilusta

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 8.740 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 12:25

Valóban, a versenyistállóban nincs semmi "tutujgatás"!De annyiból lehet a fajta "jellegzetessége" az ideggyengeség,hogy mivel -más országokban- nagyon divatos a lóversenyzés,szaporítják nyakra-fõre. Ráállnak a gyorsaságra (küllem, idegrendszer nuku) és bepároztatják az apát a lányával stb. Szerintem a atv.-nél nagyon nagy a beltenyészet! Honnan a fenébõl lett relatíve hirtelen olyan sok atv.a világban? Érdekes, gidrán, nóniusz, furioso és egyebek miért nincsenek annyi számban? Nem azért, mert rossz lovak, hanem mert nem olyan divatosak!Nem hoz annyi pénzt, mint a lófuttatás, ami ugye a gazdagok hobbijaés szerencsjátéka. Rengeteg pénz van benne! Mármint külföldön, mert itt.....siralmas!Szóval annakidején nagyon felkapták ezt a fajtát és most a fajta ennek a levét issza!Persze tisztelet a kivételnek, mert ugye olyanok is vannak! Még ha nem is sok!Ami a galoppról lejött lovakat illeti, nem sok éri meg az 5 évet!3-4évesen kiöregednek és amelyiket nem veszik meg, megy a vágóba..

#16 meggyes

meggyes

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.035 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 14:07

na, itt az ellentabor :)mindenekelott nagyon igazat szeretnek adni filly-nek, amit a teliverekrol mondott. En alapjaban veve utalom oket, de egyet lattam, ami elott leesett az allam - Isaszegen van egy men, ami olyan szep kerek, jo idegzetu, formas, kedves lo, hogy nem is nagyon akartam hinni a sutesenek.De alapjaban veve felall a hatamon a szor meg a latvanyuktol is.En a lovasoknak azon csoporjaba tartozom, akik nem az esz nelkuli szaguldast meg az idegbeteg tekerest szeretik, hanem az erzest, amit egy barokk lo, vagy akar egy felver ad. Egyszeruen arrol van szo szerintem, hogy minden fajtanak megvan a maga hasznositasi terulete, es az angol teliver evszazadok ota arra van kitenyesztve, hogy fusson. Nem arra, hogy westernezzen, nem bocknyerget cipelni, hanem arra, hogy minnel gyorsabb legyen. Ez nekem nagy vesszoparipam, ha olyat latok, hogy egy lovat nem arra hasznalnak, amire valo. Elvegre egy lipicait sem visznek be a galoppra, hogy rotyozzon. Azt alairom, hogy fajtat javitani a jol szelektalt teliver nagyon alkalmas, mert az okosan kitenyesztett felverek nagyon jo lovak. De az atv, mint olyan, nagyon nem arra valo, hogy egy hobbilovas ellotyogjon rajta hetente par orat.Nem az ellen beszek, hogy ne is szeresse senki, mert egyreszt akkor nem is lenne min vitazni, masreszt meg ugye... :))) Csak nem kell azt a fajtat annyira az egekbe magasztalni a tobbi rovasara. Alairom, hogy egy barokkos lo, nem a napi 50 kilometeres turak megtetelere valo. De aki ezeket a lovakat szereti, azok nem is erre vannak rakattanva. Azoknak az erzes kell, mint mar mondtam, a megbizhatosag, a fantasztikus mozgas, meg az egesz, ami kore szovodik.

#17 Gyalogmongol

Gyalogmongol

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 104 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 14:49

Akinek nem tetszik, ha egy lónak egyénisége és akarata van, az vegyen magának hidegvérût!Éljenek a telivérek ATV, arab, akhal-teke !Inkább vissza keljen fogni, mint ösztökélni!Puszi

#18 zapolya

zapolya

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.806 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 15:52

Hé Mongol! Hidegvérunek van egyénisége, én szoktam lovagolni. Na persze nem elrohanni akar ;o)), hanem csak önálló gondolatai támadnak és néha úgy megmakacsolja magát, hogy össze kell szedned minden erodet, hogy együttmuködésre bírd :o)) De azért szeretjük.

#19 KundK

KundK

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.050 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 17:03

IlustaIgazad van. Az atv egy hatalmas beltenyészet. Elég ha azt veszed, hogy több száz éve zárt méneskönyve van. Csak az kerülhet be, akinek mindkét szülõje atv. Még mesterséges termékenyítést sem fogadnak el.A szelekciónak 400 éve az egyetlen szempontja a gyorsaság volt. Atv-t alapvetõen mindig profik (zsokék) lovagoltak. Sosem érdekelte a tenyésztõket, ha egy kicsit agyas a ló, de villámgyors. Ez meg is látszik rajtuk.De még nem jelenti azt, hogy nincs közöttük értelmes, nyugodt egyed.Talán nem véletlen, hogy a világ military versenyzésének élvonala atv-n lovagol. Pedig ott nem csak rohanni kell, hanem alapszinten díjlovagolni is. Meg persze ugrani.Az enyém például sosem volt pályán, õ eleve military lóként kezdte a pályafutását.

#20 Zsuzska

Zsuzska

    Törzsvendég

  • Admin
  • 3.961 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 20:53

Kevdes gyengítõk!Annyira nem éretek a lovakhoz, hogy minden érveteket megcáfoljam (és nem is emléxem már mindre), de azért látom, amit látok, illetve amit az évek alatt egy pár okos embertõl megtanultam. 1. Mint írtam, én egy lovasiskolában lovagolok, ahol jelenleg 3 atv van, de több is megfordult már. Mindegyik megjárta a galoppot, és nyilván nem közv. utána jött hozzánk, versenyeztek velük ebben-abban. Csak egynek volt eddig rossz a lába, de az is csak azért, mert díjugratásban versenyeztek vele, amit mellesleg utált, ezért nem is erõltették tovább. Jelenleg a legidõsebb 23 éves, de még mindig csikónak érzin magát, ha jókedvrõl van szó. Külsõ szemlélõ el se hiszi a korát. (Ennyit arról, hogy max 5 évig élnek-biz. istállókból kikerülõk, esetleg.)2. Eddig egyik sem volt "hülye"! Ált. mindegyik totál birka volt, tény, hogy nem kell hozzájuk pálca, de az tudomásaim szerint ritkán hivatott az elõrehajtást szolgálni. Ebbõl pedig nem az következik, hogy ezerrel téptek elõre, csak mondjuk a szerencsétlen kezdõ mindennemû határozottság híján is el tudta (tudja) indítani (de a megállításhoz sem kell lepkeháló!).3. Ha egy lovasiskolában a telivérek hülyék, akkor ott valami az iskolával nem stimmel inkább, mert azért ez már gyanús. Val.szeg egy félvér sem viselkedett volna másképp. 4. Ízlések és pofonok, de nekem semmi élvezet nincs abban, ha egy lovat folyamatosan tuszkolni kell, hogy elõremenjen, ill. elfárad a terep felénél és onnantól kezdve semmi élvezet nincs az egészben. Márpedig a magamfajta azért megy ki terepre, hogy élvezze. Ugyanezért próbálja a feladatokat is végrehajtani a karámban, ami pedig lendület nélkül lehetetlen (nem = rohanás).4. Az én kedvenc lovam nyolcadik éve van az iskolában, a 23 éves kb. 15., és még mindig itt vannak és bírják! A félvéreket meg sem tudom számolni, hány cserélõdött le lestrapáltság, szervi bajok miatt.Rafináltságban pedig az öreg verhetetlen, de ez már inkább azokat érdekelheti, akik erõsítõk... :)Továbbra is azt mondom, ízlések és pofonok, de az én szívem csücskében mindig a telivérek fognak állni!

#21 zsezse

zsezse

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 251 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 22:02

Ilusta, Meggyes!Csak egyetérteni tudok Veletek! Azért van annyi angol telivér, mert boldog boldogtalan azokat szaporította, fillérekért meg lehet(-ett) vásárolni õket a galopp pályafutásuk után, minden lovasiskola vette, hogy gyarapítsa a lóállományát. Nem az volt a szempont, hogy alkalmas-e hobbi lónak. Különben azt sem értem, hogy a western stílus hû követõi egyáltalán hogyan kerülhetnek kapcsolatba az arab és angol telivérrel, mikor ennek a két fajtának semmi köze a western lovak kialakulásához. Az összes western fajta az általuk lenézett spanyol lóból van, ugyan az mint a lipicai, friz vagy andalúz. A legtöbb európai félvér alapja a spanyol ló, még az angol telivéré is. Az arab lóra bojtos kantár való és kézi perzsával letakart nyereg, nem pedig western felszerelés. Én sem tudok egyetérteni azzal, ha egy lovat nem típusának megfelelõen használnak. Hogy nézne ki, ha valaki Texasban magyar tanyát akarna létesíteni, és az indián származású csikós bõ gatyában és árvalányhajas kalapban feldobná a patracot a pintóra és elvágtatna. Mert nálunk kb. ez a helyzet csak fodítva. :)))

#22 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 3. - 23:53

Lehet, hogy csak rossz passzban vagyok, de most durrant el az agyam. Sheriff, meg a többiek is, elmentek ám a sunyiba! Ezt nem bírom, amikor csak a vita kedvéért sarkítotok ki mindent. A hócipõm tele van már az olyan dumákkal, hogy aki lovas, az telivéren lovagol, a többiek meg tanuljanak meg lovagolni. Ezt a hatalmas önhittséget, beképzeltséget lejjebb vehetnétek már. A telivér is arra való, amire, mint ahogy a többi lófajtának is pontosan megvan a maga helye a világban. Részemrõl a vita lezárva.

#23 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 10:10

Ilusta!Már ne is haragudj, de elhûlten olvastam hozzászólásodat. Csak a kíváncsiságomat kielégítendõ, megtennéd, hogy elmondod milyen konkrét tapasztalatokra alapozod lesújtó véleményedet?Mit értesz az alatt, hogy ideggyengeség? Én láttam már egy-két atv-t, de ilyen szót egyikre sem használnék. Volt olyan lovam, amelyiket 25 km kemény tempójú túra végén még nagyon kemény kontroll alatt kellett tartanom, miközben a társaim már szunyókáltak a lassú és kényelmes vágta közben a nyergeikben a szépen lelasult, lenyugodott lovaikon. De ez nem ideggyengeség. Több, mint egy hetet álldogált a boxban, nem volt idõm lovagolni õt és közben meg kapta a zabot rendesen. Neki kellett volna 2 naponta 20 km túra vagy ezzel egyenértékû terhelést megvalósító lovaglás karámban. Volt olyan lovam is, amelyik minden túra elõtt, az elinduláskor bakolt, mint egy jókedvû kecske. Oka: ua. mint fentebb. Kevés volt neki az a terhelés, amit adtam neki. 7-15 naponta egy túra, naponta 2 óra karám neki kevesebb volt, mint a semmi.Volt olyan is, amelyik idegen lovak között úgy felhúzta magát, hogy ki kellett állnom felvonuláson a többiek közül. De hát mén volt a szerencsétlen és korábban lehet, hogy fedeztettek is vele. Meg hát istenem, a szokottnál vérmesebb jószág volt. Ezért is szerettem annyira. Tudomásul vettem, hogy nem érdemes vele lovastalálkozón felvonulni.Nem tudom, hogyan reagáltak volna bántásra (szájtépés, ütlegelés, szívtelen bánásmód), de ilyenben nem volt részük nálam. Nem értem az ideggyengeség szót ezekkel a lovakkal kapcsolatban! Problémás lovakról hallottam már. Atv-rõl is és minden más fajtáról is. Ezen problémás lovak viselkésének okait szinte mindig a bánásmódban és a tartási körülményeiben találta meg az, aki akarta. Lehet persze, hogy az atv. hajlamosabb arra, hogy ilyen okokra szembetûnõbben (gyorsabban, látványosabban) reagáljon. De ez a szememben nem bûn.Beltenyésztik õket, írod. A nagyon nagy számú atv-bõl azért sokkal nagyobbat lehet meríteni, amikor tervszerû tenyésztésrõl beszélünk, mint a szinte már kihalt gidránoknál vagy a szintén veszélyben lévõ nóniusznál, amit neked is el kell ismerned. Beltenyésztés veszélye inkább a kis számú populációnál áll fenn. Ez az atv-t nem fenyegeti. A gidránt, hucult, nóniuszt annál inkább.Nem tudom mennyire vagy otthon a lóversenyzés világában? Én nem nagyon, de gyanítom te sem. Szerintem nem hoz az annyi pénzt, mint gondolnád. A lótenyésztés nagyon költséges dolog és csak nagyon keveseknek éri meg anyagilag is. Ez nem csak (és szerintem nem is fõleg) az atv-re igaz, hanem minden fajtára. A galopp nem a gazdagok hobbija és divatja. Lóversenyre nagyon különös figurák járnak, a legkülönfélébb okokból. A Lovi rendszeres látogatója pl. Csurka István, Farkasházy Tivadar, számtalan intelligens, közkedvelt közéleti ember, sok csóró szerencsejátékos, amatõr lovas, stb. Biztosan láttad a Nagy utazás címû filmet (remélem ez volt a címe) (Presser dalának, ami a film zenéje, minden esetre ez a címe). Ott is felvillant valami ebbõl a világból. Lehetett rajta szerettel vagy cinkosan mosolyogni, némi farizeus beütéssel meg akár szörnyülködni is. Nem a lóversenyzésben van egyébként nagyon sok pénz, hanem a szerencsejátékban. A kettõt ne keverd össze! A lottóban is sok pénz van. A totóban is sok volt egykoron, amíg volt foci is hozzá. A szelvényeket és a kaparós sorsjegyeket elõállító nyomdák ugyan valószínûleg haszonnal gyártják ezeket, de meggazdagodni egy-két Fortuna által kiválasztott emberen kívül senki sem fog. Akár csak a lovinál. Itt a "nyomdászok" (tenyésztõk) között kemény konkurrencia harc van és a költségek iszonyatosan nagyok. Van gondolom rajtpénz is, de inkább a takarmány, létesítmények beruházási-fenntartási költségei, bérköltségek, utaztatás költségei jöhetnek számításba. Gondold át ezt a dolgot újra!Apával fedeztetik a lányát? Kicsodák? Kerteskõn csináltak ilyet? Vagy Dióspusztán? Vagy valamelyik komoly tenyésztõnél? Csodálkoznék. A profi tenyészetekben magas szakmai színvonalú munkát láttam. Már ahol voltam. Dióspuszta vezetõjével többször beszélgettem lovakról, tenyésztésrõl, takarmányozásról, betegségek kezelésrõl, stb. Nem olyan embernek tûnt, akire nem lenne okom felnézni, noha majd két fejjel magasabb vagyok nála.Nem érik meg az 5 éves kort? Csak pontosítanám ezt a dolgot. Az atv-nél nagyon komoly a szelekció. Korán kezdik (nem értek vele egyet állatvédelmi szempontból, de megértem gazdasági szempontból) azért, hogy mire a ló tenyésztésbe vonható korba kerül, addigra már elegendõ információ álljon rendelkezésre ahhoz, hogy eldöntsék: tenyészthetõ-e? Nem véletlen, hogy az atv a leggyorsabb ló 1000-3000 méteres távon. Ez a következetes és bevált szelekciós módszer eredménye. Öt éves korára tényleg kiderül, hogy a ló jó-e valamire. Ha tenyészértéke van, tenyésztésbe vonják, ha versenyeredményei vannak, versenyeztetik. De itt a nagy bökkenõ! A kiváló szelekció alapja a nagy populáció. Sok a ló. Nem pusztulnak el öt éves korukra, nem lesznek fizikai roncsok! Ezek a lovak - eltekintve a sajnálatos és elkerülhetetlen, de más szakágakkal összevetve egyáltalán nem szégyellni való számban elõforduló sérülésektõl - kicsattannak az erõtõl. Izmaik acélosak és kidolgozottak (nézd meg egy 5 éves, galoppon szelektált atv hátsó combjait!), tüdejük kapacitása alkalmassá teszi õket extrém teljesítmények nyújtására, stb. Mi legyen azokkal a lovakkal, amelyek nem kellenek a kevés egyedet igénylõ versenysportnak és a tenyésztésnek? Hm? Tudsz valamit javasolni? A tenyésztõk igyekeznek megszabadulni ezektõl, mivel érthetõ okoknál fogva számukra költségtényezõrõl van szó, nem szeretett barátról. Ezek a lovak ugyanannyiba kerülnek, mint a még reményteli korban lévõ társaik, a kedvencek meg már a tenyésztésben pihengetnek vagy még a versenypályákat gyûrik. Ezért lehet olcsón atv-t venni, nem azért mert idegbeteg, lestrapált gebék. Sok tenyésztõ inkább olcsón eladja egy hobbylovasnak a lovát, mint a vágóhídnak. A vágóhidak is a lottyos kövérre hizlalt hidegvérûeket veszik szívesebben, mint az agárszikárságú, csupa izom és ín atv-t.Ezekért mondtam, hogy aki akar egy jó lovat, az vegyen atv-t. Olcsóbb, mint bármely más egyed. Még a cigány kupecek által forgalmazott, egyveleg származású, tanulatlan vagy éppen teljesen elrontott lovaknál is olcsóbb. Gyors, terhelhetõ, intelligens, tanulékony. Az igaz, hogy ehhez fel kell vállalni hátrányokat is. Sok idõt, hetente 15-20 órát kell rááldozni a lovazásra. (Beleértve a hozzá- és hazautazás, az ápolás, a barátkozás idõtartamát is a lovagláséhoz.) Cav annak idején hetente egyszer jött Silveradora Sacihoz. A ló egész idõ alatt karámban tartózkodott, így a legcsekélyebb problémát sem okozta Cavnak, hogy egy hét kihagyás után felüljön rá. A Sanchoval közös túrájuk után Sancho panaszkodott, hogy azt az utat, amit egyébként 2 óra alatt szokott megtenni, Cavval és Sacival 4,5 óra alatt teljesítették. Saci egy nyugodt ló egyébként is, de a karámban tartózkodás neki elegendõ volt ahhoz, hogy ne legyen neki nagy menõkedve. Ha Saci atv, akkor Cav leizzadt volna a túra elején, s Sancho arra panaszkodott volna, hogy nem gyõzte a tempót mögötte. Hosszabb kihagyás után nem lehet nagyon terhelni (Cav ezért sem hajtota nagyon a lovát, helyesen!), a ló meg menne, s ezért kezdetét veszi a ki az erõsebb játék.) Arra is számítani kell, hogy jó idõ eltelik (2 év is lehet vagy több), amíg a ló lenyugszik annyira, hogy másokkal közös tereplovagláson a fej-fej melletti helyzetet ne értelmezze feltétlenül befutónak, s ne kelljen soha birkózni vele. De ez az állapot igenis elérhetõ. Azt a hátrányt is tudatosan kell vállalni, hogy a magas marja miatt elõbb-utóbb speciálisan neki készített nyerget kell gyártatni.Itt a fórumon dicsérõ szavak hangzottak el Kállai Pál champion zsokérõl, a galopp doyenjérõl olyanoktól, akik most a gyengítõk között sorakoztak fel. Vajon mit szólna az öreg az atv-rõl írt lekicsinylõ, elítélõ véleményükhöz. Biztosan legyintene, vagy nevetne egy jót. Biztos tudna mesélni remek lovakról ugyanúgy, mint megveszekedett dögökrõl, de valószínûleg rég abbahagyta volna már a galoppot, ha a tizede igaz lenne annak, amit az atv-rõl a gyengítõk leírtak.

#24 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 10:50

Meggyes! Filly!Ki szereti itten az idegbeteg tekerést meg az ész nélküli száguldozást? Nem hülye emberekrõl beszélünk, hanem angol telivérekrõl. Ez a ló szeret és tud futni, ezt senki nem tagadja. De ez nem azonos az idegbeteg tekeréssel és ész nélküli száguldással. Némi lovastudással a rendszeresen lovagolt atv ilyen irányú (nem törvényszerû) kísérletei egyszerûen felülbírálhatóak és megakadályozhatóak, s onnantól kezdve jön a hótnyugalom. Ha nagyon ki van pihenve, akkor elismerem küzdelmesebb kissé a kontrollálása, de nem szabadna ezt ilyen módon túldimenzionálni, mint ahogyan a gyengítõk teszik. Túrákon én vagyok mindig az, aki a lassabb tempóra beszélem rá a többieket. Ha én vezetem a túrát, akkor megkövetelem, hogy mindneki mögöttem jöjjön s én diktálom a tempót. Ez a tempó hajdanán tartalmazott ugyan kemény versenyvágtákat is, meg általában is gyors volt, de mára már sokat tannultam a saját káromon. Az állatorvos és a túlterhelt inak kezelése nagyon sokba kerül, a lónak sem a betegség az idaális állapota. Kiesik a használatból is hosszú idõre. Én ugyan nem tekerek, mint az állat. Ez nem ló, hanem emberi kategória, noha állati. Ne keverjük kérem a szezont a fazonnal. (Western nyelvre fordítva, hogy õk is értsék: Párbajban vérezni és vérbajban pározni, az két különbözö esemény, noha mindkettõben van élvezet!)Én a SAJÁT véleményemet írtam le, s ezt kifejezetten hangoztattam is. Nem emelem piedesztálra ezt a fajtát. Ismerem a hibáit is. Nálam ezekekkel együtt mégis megelõzi szinte az összes másikat, de eddig is hangsúlyoztam, most is megteszem: NÁLAM! Ami engem mindig zavart és zavar most is, hogy nem a helyén ítélik meg ezt a fajtát, lekicsinylõ és megalázó jelzõk garmadáját emlegetik ezekkel a nemes és nagyszerû állatokkal kapcsolatban. A gidránról is elterjesztték, hogy nehezen kezelhetõ, meg idegbeteg fajta, s ennek meg is van az eredménye. Az sem volt igaz.Filly! Tényleg rossz passzban lehetsz. Számomra te voltál eddig itt a fórumon a megtestesült nyugalom, a kizökkenthetetlen szaktekintély, aki tanítottál inkább, mint szidtál. Már másodszor akadsz ki látványosan. Ezt a mostanit nem értem igazán. Senki sem (én sem) ócsárultuk itt a többi fajtát. Nem mondtam én azt, hogy aki tud lovagolni, az atv-n lovagol. Pont a fordítottját mondtam. Aki nem tud lovagolni, annak nem való. Ehhez a fajtához fel kell nõni! Kell hozzá legalább közepes lovastudás és bizonyos fokú fizikai erõ. Plusz még lehet, hogy valami macho-s lelki beállítottság is? Osztálylovaglásra, kezdõk tereplovagoltatására, gyengébb fizikumúaknak (idõsebbek, gyerekek) messze nem tartom ideálisnak az atv-t. Én sem ilyenekre ültetem a Silveradora tévedõ gyanútlanokat. De attól NEKEM mégis jobban tetszik, mint egy nagytestû ugróló, akkora fejjel, mint az arabok testtömegének a fele, vagy egy SZÁMOMRA taszító kosfejû lipp. Ugyanakkor meg ha ránézek egy szépen felszerzámozott lipicai vagy nóniusz négyesfogatra, nekem is eláll a lélegzetem a gyönyörûségtõl és meg tudom érteni azokat, akik ezekre buknak. Nálam többet senki sem hangoztatta ezen a fórumon, hogy a legszebb elv az emberi kapcsolatokban a másság elfogadása, a legszimpatikusabb jelszó a: Virágozzék minden virág! Soha senki emberre nem mondtam egy rossz szót sem amiatt, hogy milyen lovat szeret, milyen stílusban lovagol. Én már kaptam ilyet, de nem adtam vissza és nem járok elöl ilyesmiben. A véleményemet pedig a jövõben is úgy fogom megfogalmazni, ahogyan eddig. Különösebb kerekítgetés meg gömbölyítgetés nélkül. Ha sarkos, akkor sarkos! Egyébként meg nem volt sarkos, csak markáns! (Ide meg képzelj mosolygós jeleket!)

#25 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 11:23

Zsezse!Azért lovagolnak a westernesek zömében arabokat, mert:1. Egy qh vagy egy pinto ára 2 milliónál kezdõdik, a jobbak 3-5 millióba kerülnek, egy jó arab meg az induló gh ár tizedéért is megszerezhetõ pl. Mongol pillanatnyi elmezavarát kihasználva. De 400-600 ezerért már tényleg válogathatsz is. Arabot is vehetsz persze drágán! De ebbõl a fajtából sokkal nagyobb a kínálat, mint a western lovakból, s azt meg a polgári és a marxista közgazdaságtanból egyaránt jól tudjuk, hogy a piacgazdasági körülmények között kereslet-kínálat viszonya határozza meg az árakat. 2. A westernesek nagy része távlovazik vagy legalábbis nagy távú túrákra szakosodott. Az arabok ezt nagyon bírják.Nekem nagyon tetszene Texasban egy ilyen bûgatyás indián, karikásostorral. Itt most nem akarok újra a globalizáció meg a különbözõ kultúrák egymásra hatásával foglalkozni, de néhány gondolat azért hirtelen eszembe jut, s nincs olyan szerencsétek, hogy magamban tartsam:1. Kassai Lajos lovasíjásztól Magyarországon tanulnak lovasíjászni amerikai indiánok, mert az indiánok (már) nem tudnak!!!!?????2. Az amerikai cowboyok nem Amerika õslakosságából evolúciós folyamat eredményeként kialakult emberfaj. (Némelyek szerint még csak nem is meberek.) Ezek bizony európai bevándorlók vagy azok leszármazottjai, akik lovaskultúrájukat, felszereléseiket és ruhazatukat is az óhazából importálták magukkal. Ezek mind az európai kultúrkörbõl származnak. A western filmek által sugallt "mondandó" illetve hangulat nem sorolható ugyan fennkölt vagy akár a különösebben magvas kultúra tárgykörébe, de mégis csak van benne valami, ami az egész világo hódítóvá tette és mégsem annyira idegen az európai lélektõl.Európában már réges régen foglálkozásszerûen terelgették lóhátról a marhákat a marhahajcsárok a távoli vásárokba, akár országokon keresztül, amikor az amerikai indiánok még csak nem is hallottak lovakról, nem ismerték a tûzfegyvereket. Lehet hogy az én valamelyik õsöm már akkor marhahajcsár (cowboy) volt, amikor amerikában még marha sem volt. Persze valószínûleg szûrben, subában, ködmönben, bovcskorban vagy mezítláb dolgozott, nem farmerben meg western csizmában. Az ellenfeleit meg nem párbajban lõtte le a kocsma elõtt, hanem beverte a koponyáját a gamóssal. De ez csak a felszín, a jelmez. A legmélyebb tartalom, úgymint szabadságszeretet, természetszeretet és ismeret, kemény munka, állatokkal való együttmûködés gyönyörûsége közös valahol.

#26 zsezse

zsezse

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 251 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 21:13

Szia Sheriff!Azt hiszem egy kicsit félreértetted a hozzászólásomat a bõgatyás indiánnal kapcsolatban. Igazából azt szerettem volna csak megérteni, hogy egy olyan ember, mint Te, akit ugyan én nem ismerek, és Silveradót is csak képeken láttam, de úgy tünik igyekszel a westernnel kapcsolatban ügyelni a részletekre, szóval miért nem próbálsz meg a lovak FAJTÁJA terén is ilyen lenni. Mert azt azért nem tudod nekem bemagyarázni, mivel van saját tapasztalatom, ami a saját pacám, hogy ne találnál a western lovakhoz sokkal jobban hasonlító egyedeket kis hazánkban, mondjuk a félvérek közül. Vezért 250e-ért vettük kb. két éve és nem hiszem, hogy ne tudna kielégíteni bármilyen -nem veseny szintû- westernes, vagy távlovas igényt. Pedig nem atv és nem arab. Az teljesen igaz, hogy az amerikai lovak drágák, de akkor szerintem azt kellene mondani, hogy azért veszek atv-t meg arabot mert ez a legolcsóbb, ez van. Nem pedig azt, hogy ez a legjobb. Különben az indiános hasonlatnak az volt a lényege, hogy ha az indián egy pej akármire ugrik fel, akkor minden stimmel, nem lóg ki a környezetbõl, mert a pej lószin jellemzõ a magyar lovakra, a pintó szine viszont egyáltalán. Sokkal hitelesebb lenne -legalább is számomra biztos- egy western karám néhány jól farizmolt félvérrel, mint törékeny, csukafejû arabokkal.Egyébként szvsz. azért nincs elárasztva a piac jó félvérekkel, mert az utóbbi évtizedekben egyáltalán nem volt normális félvér tenyésztés Mo-on, talán most elindul valami, ami arra irányul, hogy a félvéreket túra és hobbi ló irányba szelektálják és tenyésszék. Ebbe a westernesek is besegíthetnének. Amúgy amit én eddig olvastam lovas újságokban a magyar félvérek western versenyeken való szereplésérõl, az kedvezõ volt -bár én csak egy érdeklõdõ laikus vagyok.Szerintem ha valaki idecsempészik egy darab Vadnyugatot az Alföldre, akkor illik -ha már nincsenek eredeti amcsi lovak- legalább magyar lovakkal próbálkozni. Elvégre ezeknek a fajtáknak közös az õse.

#27 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 21:37

Kedves Sheriff! Tényleg nem Te mondtad azt a bizonyost, csak az ugrott be rögtön "same"-ként errõl: "Az atv fáradhatatlan, elegáns, tüzes, intelligens. Nehéz hozzá felnõni, nem pedig nehéz vele bánni!!!!!!!"Lehet, hogy már említettem két nagyon befolyásoló találkozásomat az atv-kkel. Ha nem, itten van: 4 éves mén Kaposvárott, néhány hónapja került le a galoppról. A felszerszámozás alatt habosra leizzadt, majd két lábon jött ki a fedelesig. A szó legszorosabb értelmében halálos nyugalommal ültem fel rá, mert tudtam, hogy meghalok :o) Ez azért nem következett be, de semmi jó nem lett a vége. 40 perc bírkózás után a pacc teljesen begõzölt, már a heréltekre is rámászott. A többiek meg egyszerûen kirugdosták maguk közül. Akkor ugrottam le róla, amikor az egyik rúgás épp fél centire a combomtól csattant. Utána gratuláltak, mert eddig a legtöbb 30 perc volt, amit ezen a lovon eltöltöttek, majd másnap megkaptam az istálló legjobb lovát (szintén mén, csak épp félvér volt). Azzal dolgoztam az edzõtábor további 4 hetében. A második nevezetes atv-lovaglásom a Balaton-felvidéken történt. Kanca, 4 hónapos csikójával. Utóbbit benn hagytuk az istállóban (fogalmam sincs, hogy miért). A pacc úgy elvitt a gyerekfejnyi mészkõsziklákkal tarkított fennsíkon, mint a szél. Tulajdonképp csak az volt a bajom, hogy ha rálép egy kõre, akkor mind a ketten ott döglünk meg. Most mondhatjátok, hogy mind a két eset szívatás volt. Lovagoltam még sok atv-t. Sok közülük egyszerûen buta, nehéz felfogású volt. A legtöbb meg semmi különös. Nem az én esetem, és kész."lekicsinylõ és megalázó jelzõk garmadáját emlegetik": jaja, mint ahogy Te a többi lófajtáról :o) De azért én a részemrõl ezt visszautasítom. Nem véletlen, hogy Kállai Pált dícsértem egy másik topikban. Mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy van helye az atv-knek. Csak épp nem nálam, és kész.Az az egyetlen gondom, hogy úgy érzem, túl erõteljesen akarnak engem meggyõzni arról, hogy hülye vagyok. Ezt meg hangulatomtól függõen nem bírom elég jól :o) Az meg, hogy február óta 2 sportszatyorban élek, rokonoknál és barátoknál alszom és 3 hónapja nem volt szabad hétvégém, az egyéni szociális problémám.Egyébként meg nagyon szeretem a telivérezett félvéreket. Pl. Hobó is ilyen, több, mint 50% benne a telivér.Ja, és még egyébkéntebb! Kerestem ezerrel, hogy ki szidta az agarakat. Vonja vissza!!! >:o/ ;o)

#28 Ilusta

Ilusta

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 8.740 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 22:12

Sheriff!Sajna a rossz tapasztalataimat mostanában is gyarapítottam.Ahol a lovam van, csak 3 atv eladó, Igaz 1 van, ami csak azért mert nem bírnak nagyon vele. (a másik egy kanca, stauffenberg kiscsikóval- a kancával nincs is baj, szeret menni, ennyi) A másik gazdája annyit mondott: túl kijött belõle az atv. (nóniusz és atv. félvér, de jó származású mindkét félrõl)Hát nóniusz nem is sok látszik belõle, max. a színe.Félõs, hisztis. Pedig nem mondhatnám, hogy a gazdája nem tud bánni a lovakkal!Mondhatni szuperül lovagol, versenyekre jár, terepre, mindenhova. Éppen ezért amilyen, szegény párát nem is nagyon szeretik. Ezért akarják eladni. Egyszerûen nem lehet elvinni, vagy csak nagy nehézségek árán, mindkét fél jól kiidegeskedi magát, olyan dolgok mellett amit nem ismer, mozgó, lengõ valamik, kutyák, kocsik. Jó, lehet mondani most jött ki nemrég a ménesbõl... és? Az én lovam is ménesbõl való, de az az ismeretlen dolgokat megnézi alaposan és annyi! Nem akar kirohanni a világból ijedtében! Max. megrándul, vagy egy kicsit megugrik! Szóval én az idegbetegséget így értem. Van egy pálya, ahol lovagolni, és idomítani szoktunk. Mi csak gödörnek hívjuk, mert egy nagy mélyedésben van. Ez az atv. nem elõször járt lent, de még manapság is nem hajlandó egyszerûen lemenni! Nemhogy egyedül, még más lovak után sem (azokkal akikkel 1 karámban van)! Egyszerûen megmakacsolja magát! Én nem azt mondtam, hogy nincs köztük normális. Hisz a Ti lovaitok is azok! Csak akkor én vagyok pechhes, hogy nem találkoztam még ilyennel.Én sem akarok leócsárolni egyetlen lófajtát sem!Mindegyiknek megvan a maga szépsége a hibáival együtt. Az emberek sem egyformák, mivé is lenne a világ?! Örülök, hogy mindenki más fajta lovat szeret!Milyen lenne, ha mindenki csak 1 fajtát szeretne? K..a unalmas!Így legalább lehet min vitatkozni:)))Ami a lóversenyzést illeti, nem annak van sok pénz benne aki kijár fogadni, ez köztudott. Akik ki tudnak nevelni egy jó lovat, és nyer jó pár versenyt, utána eladják egy halom pénzért, azoknál is fut pár kört, továbbadják még többért, és így tovább! Nem Magyarországról beszélek. Azért mondjuk Angliában és Japánban nem sajnálom a fogadóirodákat sem! Japánban most népszerûbb a lovi,mint akárhol valaha!Az is ok., hogy szelektálni kell. Ez így is helyes! De nem az, hogy fut-fut a ló, mégsem olyan jó, hogy nyerjen, adjuk el! Nem veszi meg senki? Irány a vágó! Legalább jöjjön valami lé vissza! Ez csak üzlet! Semmi köze az igazi lovazáshoz, legalábbis szerintem.Ahhoz a ló szeretete is hozzátartozik, nemcsak az, hogy mennyi pénzt hoz a konyhára. Az igazi lovasnak (pláne hobbylovasnak) csak viszi a pénzét, de az ilyen lovas nem bánja. Nem azért vett lovat, hogy pénzt hozzon, hanem azért mert szereti a lovat és a lovaglást.De bocs, már elkanyarodtam az eredeti témától az atv.-tõl.Képzeljétek, megjelent egy magyar könyvben (Krónika sorozatban), hogy "Kincsem a csodamén"! Na ehhez mit szóltok? Az MTA elnöke szerkesztette, írta és egyebek! Nem semmi mi?! Egyébként a lehurrogó cikket elolvashatjátok a Lovas Nemzetben.

#29 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 4. - 22:24

Van néhány ismerõsöm, akiknek 2-3 atv-je fut a galoppon, és a nyereményekbõl még 1-2 jó hobbilovat el tudnak tartani. (Az ügetõrõl is van ilyen ismerõsöm, de ugyebár, az itt most off :o) Ezek a lovak nem csodalovak, a felsõ középmezõnyben vannak.

#30 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 5. - 19:40

Amit akartam és tudtam elmondtam a témával kapcsolatban. Úgy tûnik ti is, én is egyedi esetekbõl kiindulva vonjuk le végkövetkeztetéseinket. Az enyém sem változott, a tiétek sem. Nem baj.

#31 kabor

kabor

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 70 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 9:11

A "kibic" meg örömmel olvasta (mindkét felet)!!

#32 Bai

Bai

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 56 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 11:57

Sziasztok! Most olvastam végig az elszánt szócsatákat a telivérek mellett és ellen. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én személy szerint nem lófajtákhoz ragaszkodom, hanem egyedekhez. Minden fajtának vannak normális, kedves, okos, együttmûködõ egyedei, meg vannak olyanok is, akik nem azok, sõt...Az meg tényleg ízlés kérdése, hogy ki miért szeret lovagolni: azért-e, hogy tépessen, vagy azért, hogy kellemesen sétálgatva, ügetve vagy lassan vágtázva hallgassa a madárcsicsergést, nézze az ég kékjét és a tájban gyönyörködjön. Ez nem nagyon lehetséges, hogyha iszonyatos sebességgel döngetsz, nem? A lovardánkban jelenleg 6 angol telivér van, és teljesen eltérõek jellemükben. Mindegyik galoppon volt, de tán ez az egy közös "tulajdonságuk" van. Az egyikük magyar rekorder 1500 méteren. Amikor idekerült, nyergelés után állandóan cirkuszolt, egyszerûen nem bírta felfogni, hogy ez már nem a versenypálya és most nem fog indulni. Azóta majdnem két év telt el... most a pehelysúlyú, túlzott izomerõvel nem rendelkezõ lányok is (persze nem mindenki ül rá) elboldogulnak vele. Szóval egyáltalán nem reménytelen esetek, és ha szereted õket és idõt fordítasz rájuk, meghálálják.Ettõl eltekintve az én szívem csücske egy kisbéri félvér, de ennek semmi köze a fajtájához...

#33 Idegen

Idegen

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 458 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 12:13

Yes!!! Igen!!!BAI!!! OTT AZ IGAZSÁG!!!(Nem odaát.)

#34 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 12:52

Nem mintha nem ugyanezt mondtuk volna. Még egy megjegyzés: a szocializmus teljesen taccsra vágta a magyar lótenyésztést, leginkább az atv-ket. Ezért napjainkban a magyar atv-állomány iszonyatosan heterogén. Menjetek ki Írországba, ott majd láttok homogénen nagyon jó atv-ket.

#35 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.844 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 17:07

A hétvégi túránkon elnézegettem a Rodeo nevû angol telivért. A nyugalom, megbízhatóság és kiegyensúlyozottság szobrának ezt a lovat választanám, ha lovat szobornék. Hangosan mosolyogtam, amikor eszembe jutott, hogy ez állítólag egy idegbeteg, ezerrel-észnélkül tekerõ, elrohanós ló. Egyébként meg ez a vita is a szentimentálisok és a kegyetlenek megbékélésével múlik ki, mint mindegyik korábbi, mert a végén megint csak kiderült, hogy mindenki a lovasok nagy családjának tagja és szegrõl-végrõl egyet szeret. A lovat.

#36 Ilusta

Ilusta

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 8.740 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 20:26

Sheriff!Így igaz!!!:)))

#37 Gyalogmongol

Gyalogmongol

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 104 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 6. - 21:29

Most minden komolyságomat összeszedve (nehéz dolog), elmondom mit gondolok errõl az egészrõl.Szerintem az az egyik fantasztikus dolog ebben a fenenagy lovazásban, hogy mindenki megtalálja a maga mentalitásának és méretének megfelelõ pacit.Egyébként nem becsméreltem a hidegvérûeket, mindig lelassítok a lovaskocsik mellet (ha tehetem) és a szeretet mellet tiszteletet is érzek ezen lovak irányában.Most ennyi, de tudnám ragozni A3-ason telibe is.Üdv:Mongol

#38 Titok

Titok

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.786 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 7. - 13:29

Bai: cupp a fejedre! :o)))) Nagyon igazakat írtál és a kisbéri pedig egy extra pirospont... ;o))))T

#39 calypsoo

calypsoo

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 1.080 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 7. - 20:22

Itt az erõsítés!Én mióta lovagolok, a telivéreket imádom!Szerencsém is volt (van) velük. Még mikor Zsejkepusztára kerültem lovagolgattam addig is, de csak akkor tudtam meg hogy semmit sem tudok, amikor felültem Basára (aki még nem tudja õ egy 90% shagya-arab telivér herélt). Elõtte az elsõ 20 percben szétizzadtam magam a lovon hogy elinduljon és tartsa a tempót ügetésben. Basánál nem kell ettõl félnem. Szeretem ha egy ló megy, és nem kell nógatni. Az angol stílusú lovaglásnál is az az alap, hogy a ló elõre megy, hiszen erre tanítjuk a belovaglásnál is!! Amint elõre megy már lehet vele dolgozni, haladni. Eddig szvsz minden telivér, amire ültem igen nagy menõkedvvel megáldott, nagyon intelligens, tüzes lovacska volt, élmény velük dolgozni :))Legutóbb egy galoppról lehozott angoltelivér kancát lovagoltuk be a lovardában (jórég volt, de azóta nem lovagoltam be telivért). Csak deréksegítségre simán megállt, igaz 3 mp-után már jelezte, hogy õ bizony indulna, nagyon intelligens volt, jó indulatú, öröm volt vele dolgozni, és merem állítani, hogy sokkal könnyebben ment vele minden mint elõtte egy mfv herélttel. Hajrá arab és angol telivér imádók :)))caly

#40 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2001 augusztus 7. - 21:05

Most akkor mit nem tud Basa? Hogy 90%-ban telivér, vagy hogy herélt? ;o)))