A füttyöt most éjszaka még nem volt alkalmunk kipróbálni, de türelem, mindjárt reggel lesz!
Dalnokot kb. 6 évig a lányom edzõjének lovardájában tartottuk, ahol nappal több lóval együtt volt karámban, éjszaka pedig mindannyian bemehettek az istállóba, mindegyik lónak saját boxa volt. Reggel, este bent kapták az abrakot, a lucernát, kint pedig csak szénát.
Ha jól emlékszem, 2001-ben hoztuk õt haza. Akkor kapott a lányom egy 1 éves csõdörcsikót és együtt birtokolták a karámot, de külön boxot kaptak éjszakára itthon is.
Ezen a fotón már 4 éves a csikó, s annyira a "fejére nõtt" Dalnoknak, hogy - szerintem - egyetlen egyszer sem sóhajtott utána, de nyeríteni biztosan nem nyerített, amikor eladtuk.
Vagyis már kb. 4 éve él lótárs nélkül. Soha nem volt agresszív, de fásult sem, ilyen
érdeklõdõen néz mindenre és mindenkire. (Mennyivel fehérebb a szõre, mint pár évvel ezelõtt!)
Szerencsére a telekszomszédunk fia megnõsült, házat és karámot épített, mert az asszonyának lova van, s a két karám között csak kb. 40 m. a távolság. Néha összenyerítenek, mint jó szomszédokhoz illik.
A legközelebbi barátja
ez a cica lett.
Õk ketten birtokolják az istállót, egy tányérból, ööö, illetve
egy vödörbõl isznak.
Összesen annyi hátrányát tapasztaltam az egyedüllétnek, hogy terepen egyre félõsebbé vált, s mindig nagyon sietett haza, bár gondolom ilyesmi elõfordul lovardai lóval is, ha magányosan viszik terepre.
Tudom, hogy a macska nem ló és az ember sem. Nem tudjuk helyettesíteni az igazi társat. Viszont jól el tudtuk "rontani". Reggelente kb. 1 órát vagyunk vele, körülötte. A következõ találkozás a déli etetés, este pedig negyed, vagy fél óra jut rá. Mivel ezek a rendszeres találkozások etetéssel járnak, hangosan, böbögve örömködik ilyenkor. Ha más idõpontban járunk arra, akkor ugyanúgy megelõlegezi a bizalmat, s ugyanúgy jön és "dumál". Egy darabig várakozóan néz, ha jó kedve van, akkor ottmarad és sokáig szagolgat, ha nincs, akkor eltávolodik, de szemmel tart, hátha elõkerül valahonnan mégis valami finomság.
S bizony nyáron sokszor kap fáról lehullott gyömölcsöket, a sárgabarack a kevence, egyetlen szemért is képes fullvágtában érkezni.
Ha látja a lehullott szemeket, akkor odaáll a karám legközelebbi részéhez és ott bólogat, hogy azt kéri.
És mivel annyira kedves, megkapja, mert miért ne adnánk oda?
Gondoltam ezt tavaly június elejéig.
Ugyanis a lányomék hazalátogattak,
a lovaikkal együtt. A sötét herélt pillanatok alatt fõnökké vált, a kis kanca pedig - úgy tûnt egy darabig - egyenrangú társ lett.
Álom jó dolog volt a
többiekkel együtt terepre menni. Dalnok nyugodt és kiegyensúlyozott volt végre.
A kis kanca és Dalnok jól viselkedtek együtt a karámban, több napon keresztül, egészen addíg, amíg le nem hullott a fáról az utolsó szem sárgabarack. A férjem felvette és Dalnoknak kínálta. Én pedig rászóltam, hogy felezze el, mindketten kapjanak. Ez nagyon nagy hiba volt, ugyanis mikor Dalnok meglátta, hogy az õ csemegéjébõl a kanca is kap, fúriaként rontott rá, ûzte és harapta. Az erõfölény nyilvánvaló volt, a kanca teljesen megadta magát, mégis ki kellett menekíteni, mert Dalnok többé nem tûrte meg maga mellett. :( Miután kivittük onnan a kis kancát, úgy jött hízelegni, mint egy kutya, pedig ez nem jellemzõ rá, sokkal inkább a büszkeség, az örüljetek, hogy szóba állok veletek. Szemmel láthatóan a saját tulajdonának tekintett bennünket, akiket egy jött-ment kancácska csak ne próbáljon elvenni tõle. Próbálkoztunk késõbb is, de nem tûrte meg maga mellett a kedves kis lovat, nem akarta feladni a kiváltságait.
Ennek ellenére meg voltam gyõzõdve arról, hogy jobb lesz neki a ménesben, bár tisztában voltam azzal is, hogy a kezdeti idõszak legtöbb lónak nehéz.
Lehet, hogy 3-4 hónap kevés az igazi beilleszkedéshez, mindenesetre nyugtalanító volt látni, hogy magányosabbnak tûnt a többiek között, mint otthon, félrehúzódóvá, tartózdodóvá vált, elszállt belõle minden büszkeség, s eltûnt mozgásának minden kecsessége.
Gondolom, ha az egészségi állapota megengedte volna, hogy maradjon, idõvel egyre jobban érezte volna magát a csapatban. Most viszont itthon érzi magát egyre jobban, már nem tûnik szomorúnak a szeme és az "arcberendezése", eleven, kedves, elégedettnek tûnik. Persze nem látok a lelkébe, nem tudhatom, mit érez.
Mindenesetre a mozgása rengeteget javult.
Elõre mondom, a füttypróba biztosan fals lesz, hiszen szalad hozzánk a ló akkor is, ha semmilyen jelet nem adunk. Kivéve, ha valami finomság van elõtte éppen. Olyankor pedig ígérhetek neki fût-fát, tuti nem jön oda.
:yeah:
Pedig itthon soha nem tanította erre, de ismerõs lehetett neki az a nagyon rövid dallam.
