A farm, ahol élünk
#41
Közzétéve 2005 november 19. - 18:55
#42
Közzétéve 2005 november 19. - 21:29
#43
Közzétéve 2005 november 20. - 10:13
#44
Közzétéve 2005 november 20. - 11:04
#45
Közzétéve 2005 november 21. - 19:10
Köszönöm Sokan mondtátok/mondták mások is, hogy bátor dolog ez a tanya. És bár nagyon felemelõ érzés, ha az ember bátornak hiszi magát, pláne jó érzéssel tölti el, ha más is annak gondolja, de valójában ez egyáltalán nem bátorság kérdése. A bátorság fura fogalom. Bátornak tartjuk azt, aki olyat tesz, amit mi nem mernénk. De vajon bátor-e a sebész? Bátor-e a hajóskapitány? Bátor-e gombaszakértõ? Valójában csak azt teszi, amiben hite van, vagy amihez ért, de legalábbis úgy érzi, hogy ért (= tehát hite van ;) ). Mi pedig, akik nem vagyunk sebészek (kiv. Õz), csodálattal nézzük, hogy hogy a fenébe van bátorsága szikével belevágni más hasába. Nem. Ez nem bátorság, hanem hit és akarat kérdése. Ha hiszel valamiben, akkor nem nagyon tudod elképzelni, hogy kudarcot vallasz, így aztán nincs is szükség bátorságra. Akarat pedig akkor kell, amikor fogyóban van a hited ;). Szélsõséges esetben persze ebbõl lehet baj, például, ha szentül hiszed, hogy jobb agyféltekéd aktiválásával meg tudsz állítani egy 170-el feléd robogó kamiont. De ennek meg aztán végképp semmi köze a bátorsághoz. Ezt egész egyszerûen hülyeségnek hívják. Hogy hol van a határ a kettõ közt, azt nehéz megmondani, valószínûleg esetenként más és más. És ha ezt sokáig boncolgatom, a végén lehet, hogy kiderül, hülyeség volt, szóval inkább abbahagyom.De ha mégis okoskodni akarnék tovább, azt mondanám: ha valamiben hiszel és célod van, azért sok mindent megteszel. Áldozatot is hozol, le is mondasz errõl-arról és a kitartás, akarat mellett szükséged van egy nagy marék alázatra. Ha ez a cél történetesen egy senior- elõtag a névjegykártyádon, vagy éppen az, hogy nagyobb targoncát vezethess, esetleg, hogy egy saját tanyán élj, az mindegy. Nincs ebben semmi. De miután én a karrierlétra egy újabb fokáért, de úgy általában emberért soha nem lennék képes alázatra, így maradtak az állatok. És mivel nem szudáni hörcsögöt tartunk...így kapcsolódik ez a kis tudathasadásos gondolat a LOVAS fórumhoz. Szóval nem is lett volna más választásunk. Na, megmagyaráztam?Remélem egy darabig olvasható lesz itt ez a blog! Valamiért érdemes legyen már ide járni, a fene egye meg!
#46
Közzétéve 2005 november 21. - 19:15
#47
Közzétéve 2005 november 21. - 19:37
#48
Közzétéve 2005 november 21. - 19:43
#50
Közzétéve 2005 november 21. - 19:47
#51
Közzétéve 2005 november 21. - 20:13
Edited by Keselyüstök, 2005 november 21. - 20:15.
#52
Közzétéve 2005 november 21. - 23:20
#53
Közzétéve 2005 november 22. - 9:27
#54
Közzétéve 2005 november 22. - 10:46
#55
Közzétéve 2005 november 22. - 11:03
Köszönöm. Tudom, tudom, az okos ember a más kárán tanul Sajnos én szeretek mindent a saját bõrömön tapasztalni, csak akkor hiszem el. De majd igyekszem. Azért a lovak, a lótartás nem hiszem, hogy sok meglepetést okoz majd, 10-15 év alatt volt már kasza meg vasvilla a kezemben höhö De lovardánk még nem volt. Saját vállalkozásunk sem, csak a hasznaltnyereg.hu tavaly óta ;) Tudom, hogy tele van buktatóval és azt is, hogy nem leszek milliomos. De egyáltalán nem is ez a célom. És fogok kérdezni. Ha minden kötél szakad, kivágom az összes diófát, lebetonozom a helyét és nyitok egy repülõteretGratulálok, és sok-sok sikert kívánok.Ha tehetek egy javaslatot: a tanulópénzt - amit sokan megfizettünk már -, hagyd meg másnak: kérdezz azoktól akik megfizették. Vagyunk páran, és nagyon szívesen segítünk...Szeretni evidens - megtartani mûvészet. Ne félj kérdezni...
#56
Közzétéve 2005 november 22. - 11:28
#58
Közzétéve 2005 november 22. - 14:11
Bende egy dagadék. De ez jót is jelent.Nem menekülsz,megyünk hozzátok háztûznézõbe nemsokára.
#59
Közzétéve 2005 november 22. - 14:12
Edited by Luigi, 2005 november 22. - 14:34.
#60
Közzétéve 2005 november 22. - 14:47
Kérdéseidbõl kiûnik, hogy bizony neked még sokat kell tanulnod. Keress valakit, akinek vannak tapasztalatai lótartás terén, s személyesen beszélgess el vele! Neked annyi mindent tudnánk mesélni, hogy arra itt sem hely, sem vállalkozó kedv nem akad elég. De nincs semmi baj, mindenki úgy kezdte, mint te. Vega is, én is, mindenki. Megnyugtatásul egyelõre csak annyit, hogy 9-17-ig tartó munkaidõ mellett vígan tarthatsz lovat ridegtartásban, s még idõrelés önetetõre sem lesz szükséged.én is egy farmon élek sok-sok állattal, csak még a nagy vágya m a LÓ hiányzik. Tavasztól szeretnék otthon tartani lovat karámban ridegtartással. de!! sajnos dolgozni kell mennem kb 9-5 ig nem lehetek otthon. ellátható így a ló? jól megtömött szénarács + idõkapcsolós önetetõ ha kell.otthon tartott ló körüli teendõket (etetés, járatás stb) hogyan osztjátok be, aki ugyanezen cipõben jár?kérdezem attól aki szintén így oldja meg.
#62
Közzétéve 2005 november 22. - 21:35
#63
Közzétéve 2005 november 23. - 15:43
#64
Közzétéve 2005 november 23. - 16:52
Jawohl. Írok. Már írtam is egy csomó mindent (abba a bizonyos virtuális naplóba), de direkt nem másoltam ide õket egyszerre, egyrészt mert elunjátok a farm-koncentrátumot, másrészt meg, mert mi van, ha nem történik egy hónapig semmi? Akkor nem lesz mivel kitöltenem, és a topic elhalálozik, ti meg elfeledkeztek rólam, és senki sem látogat meg, és ha nagy melankóliámban felkötném magam netalán, tavasszal már fel sem ismernétek az idõjárás szélsõségei által eldeformált vázamat. Így kimúlni...na nem.Szóval: Október 17 (Direkt nem lesz semmilyen kronológiai logikája az ide másolt eseményeknek. Lehet, hogy az esemény kifejezés a tanyanapló bejegyzéseire kissé felülértékelt, de ha egy kereskedelmi televízió hírként közölheti: Görög Zita felhajtotta a nadrágját, mert esett az esõ, akkor én is azt mondom: esemény ;) )Sütött a nap és délelõtt a konténert pakoltuk tele a ház felújítása után keletkezett hulladékhegyekkel.Aznap megmentettem 3 egeret és egy cinkét (= esemény).Az egereket felesleges volt, panel börtönébõl frissen szabadult macskám eddig elfojtott szadizmusát nem tudom kordában tartani. Tízesével hordja a bejárat elé az rágcsáló tetemeket...soha nem eszi meg õket, csak büszkélkedik az áldozatokkal. Néhányat kivettem a szájából, volt amelyik csak sokkot kapott, aztán elfutott. De minden esélye megvolt, hogy fél órán belül kiterítve heverjen a lábtörlõn. A cinke viszont nagyon kiszúrt magával. Az ideiglenes karámban vastag mûanyag csöveken fut át a villanypásztor zsinór (rangertõl kaptam kölcsön, örök hálám érte, nagyon práktikus kis megoldás). Szóval ezek az oszlopok üregesek...vagyis lyukas a tetejük. Az ostoba szárnyas meg valószínûleg addig tipegett az élén, míg beleesett. Nos, a cinke ugyan szép madár, de egyáltalán nem okos. Nem tudja például, hogy õ nem helikopter, mert ha tudná, akkor nem képzelné magáról, hogy vertikális irányban egy mini rotornyi (10 cm átmérõ) helyen, nyíl egyenesen fel tud szállni. Nem is tudott. Csapkodott a 2 méteres oszlop alján, és erre Bendegúz (neves kisbéri ornitológus professzor) hívta fel a figyelmemet. Ott hallgatózott, néha elferdítette a fejét, és nem értette a dolgot. Persze hogy lebontottam a pásztort, kihúztam az oszlopot és megpróbáltam a tehetetlenségi erõ segítségét kihasználva kiborítani a madarat. Viszont, nem túl szembetûnõ elmekapacitását újra bizonyítandó, a cinke kapaszkodott, mintha meggondolta volna magát. Na de azérnemár, ha ennyit küzdöttem érte, legalább mûködjön együtt. Jött ki a lyukon föld, szénadarabok, a madár sehol én meg kezdtem aggódni, hogy mi van, ha nem is madár, hanem egy hatalmas pók. Néhányszor még erõbõl jól felráztam csövet és úgy voltam vele, ha most nem jön ki, akkor visszaásom, mert lehet, hogy tényleg pók. Aztán végre kijött. Cinke volt...bár elsõre azért ezt így nem mertem volna határozottan állítani. Egyöntetû barna volt ugyanis, a szárnya, a farka merõ sár, meg sem bírt mozdulni. Megfogtam, jól megcsípett és úgy is maradt a csõre, aztán elvittem zuhanyozni. 10 percig öblögettem a szárnyait a kerti csap alatt, elég szarul nézett ki. Aztán – még mindig veszettül csípett a kis dög – a napon madár formájúra fújkáltam, egész beleszédültem. Végül felraktam egy macska által nehezen becserkészhetõ helyre és kicsit késõbb már láttam repülni egy cinkét. Lehet, hogy õ volt.Írj még
#65
Közzétéve 2005 november 23. - 17:54
#66
Közzétéve 2005 november 24. - 8:48
Edited by agrobe, 2005 november 24. - 8:49.
#67
Közzétéve 2005 november 24. - 22:13
#68
Közzétéve 2005 november 27. - 18:06
#69
Közzétéve 2005 november 27. - 19:12
#70
Közzétéve 2005 november 27. - 21:04
#71
Közzétéve 2005 november 28. - 13:33
#72
Közzétéve 2005 november 28. - 16:39
#73
Közzétéve 2005 december 1. - 19:24
Edited by Ágimam, 2005 december 1. - 19:28.
#74
Közzétéve 2005 december 1. - 19:40
Edited by Keselyüstök, 2005 december 1. - 19:40.
#75
Közzétéve 2005 december 1. - 19:40
Dolgoztam, na. Ahelyett, hogy a néhány potyacowboy-al ékesített Csepin Péter karaván érkezését csodáltuk volna Várpalotán, otthon nézegettük a diófákat. És ahogy nézegettük, a szemünk láttára egyre több lett belõlük! Hihetetlen jelenség volt! Aztán a becsült darabszámukat (ami akkorra már a millió felé tendált) beszoroztuk azzal a munkaórával, amit egy fa alól a lehullott levelek összegereblyézése és felszedése jelent. Syntax Error....ez jött ki. Úgy döntöttünk, hogy a levélfelszedést elhalasztjuk. Nem olyan vészes munka egyébként, a fák ugyanis az elsõ igazán hideg napon egyszerre dobták le az összes levelüket, tehát nem kell heteken át korzózni és halott lombkoronára vadászni. Majd kitalálunk valami gépesített megoldást (van egy használaton kívüli turmixgépem, lehet, hogy a motorjából és két gereblyébõl összerakunk egy kertész R2D2-t ).Nade tényleg dolgoztunk is. A diófákat (elsõre elszámoltuk valószínûleg, ahogy most elnézem, megvan az kétmillió fa is, semmi értelme nem lett volna már hozzákezdeni, hiszen alig 7 óra múlva sötétedett volna úgyis) sorsukra hagyva átballagtunk a félig lebontott birka-aklokhoz. A bontás helyszíne továbbra is egy munkamániás vadászbombázó által karbantartott mini-rezervátumra hasonlított leginkább, nem kis szomorúságot okozva ezzel nekünk. Csüggedten ácsorogtunk a munkaterület peremén, és hangosan sajnálni kezdtük magunkat amiatt, hogy még mindig micsoda kupleráj van, hogy mennyi kupac lom csúfítja a kertet, hogy még mindig tartja magát az egyik tetõszerkezet, hogy mennyire nincs pénzünk megfizetni valakit, aki nekiállna végleg eltüntetni azt, és hogy bank még mindig úgy hallgat a megigényelt hitelünk állapotáról, mint az Oktatási Minisztérium az érettségi tételekrõl (illetve annál jobban, sajnos). Az önsajnálat mocsarában magunkat egyre mélyebbre taposva, racionális érvekkel próbáltuk megmagyarázni, hogy az a nap miért nem alkalmas a munka folytatására:1) Jön lovagolni a Flóra.2) Ebédet kell fõzni..3) ...meg takarítani kell.4) Amúgy is gyengék vagyunk a gerendákat leütni,5) el sem érjük õket...6) ...és egyáltalán. Vasárnap van. Csúnya, esõs, szürke, pihenõs, teázós, bugyuta filmek üveges tekintettel való bámulására és szundításra alkalmas idõjárással. Olyan pihenni való vasárnap, ami rég volt már.De míg gyõzködtük egymást, egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy igazságosan elosztottuk a létrát és a tetõszerkezet alatt nekiálltunk kidolgozni a munka menetét. A gerendák magassága és a mi alacsonyságunk közötti nem jelentéktelen differenciát ügyesen kiküszöbölõ stratégia birtokában egy fél létrával a hónom alatt és egy kalapáccsal elvonultam az egyik végre, Hugi a saját fél létrájával és egy másik kalapáccsal a másik végébe. 10 perc után tele volt a szemünk porral, a hajunkat bogarak és forgács díszítették, ütöttük a gerendákat felfelé és valami képtelen módon a szerkezet egyre kopaszabb lett, a súlyos oszlopok szép sorban hullottak a földre. Korábbi megtörtségünket egészséges vandalizmus váltotta fel. Aztán egyre kevesebb ruha volt rajtunk (neeem, november hónapra és a közepesen szitáló esõre való tekintettel a "bikinis parasztlányok kalapáccsal" címû autószerelõ mûhely falára illõ naptárfotó ezúttal nem került megrendezésre), viszont az esõ egyre jobban mosta szét az amúgy sem épp kisimult arcvonásainkat. Eleve vicces látványt nyújthattunk, ahogy az alsó gerendákkal folytatott harc során minden egyes ütéskor felugrottunk, mert hiába az erõkifejtés, ha nem érünk fel a kitûzött magasságig. Vagy amikor egy-egy elkottázott lendítéssel szinte a kalapács után szálltunk. Végleg akkor fulladt röhögésbe a munka, amikor Hugi a vége elõtt 2 gerendával, mocskosan, csapzottan állva a létra tetején, beavatott a nagy titokba: "én úgy csinálom, hogy elõször leütöm az elejét, onnan átnyúlok és a következõ gerenda végét is meglazítom és csak aztán jövök le és teszem át a létrát, mert így kevesebbszer kell föl-le mászni". Nem ez volt a vicces, hanem az, hogy ezt csak a végén mondta. Nehogy én is rájöjjek és utolérjem . Sõt, azt is csak a közepe felé árulta el, hogy az õ kalapácsa 20 dekával nehezebb. Vagyis relatíve sokkal-sokkal könnyebb dolga volt . Mondtam neki, nem az a cél, hogy õ elõbb végezzen az õ oldalával, hanem hogy minél gyorsabban tüntessük el a föld színérõl ezt a randa tákolmányt. Na persze. Onnantól kezdve az utolsó 10 méter már kõkemény verseny volt. Ütöttük a gerendát, a létra olykor elbillent az esõtõl csúszós oszlopokon, az esõ egyre jobban esett és mi egyre kisebb csapásokat mértünk az egymáshoz egyre inkább ragaszkodó gerendákra. Az utolsó ütéseknél már zsibbadt a karunk, úgy fújtattunk mint két haláltusáját vívó gõzmozdony és a tetejébe még nagyon röhögtünk is. Nem tudom, melyikünk nézett ki szarabbul egyformán pókhálós, zilált fejjel, retkes farmerban, egyformán elgyötört vigyorral a képén, de leszedtük az összes keresztgerendát!Dolgozott a hétvégén. Legalábbis nekünk azt hazudta, de mi persze nem nagyon hittük, hogy össze akarja szedni a levelet az 500db diófa alól...
#76
Közzétéve 2005 december 1. - 19:47
#77
Közzétéve 2005 december 1. - 20:09
#78
Közzétéve 2005 december 1. - 20:40
#79
Közzétéve 2005 december 1. - 20:57