Közzétéve 2012 augusztus 21. - 16:16
Megérkeztem, azaz tegnap este, de már kialudtam magam!
Hucul ösvény - azaz akiben nincs elég vér az csak nézze!
Péntek kora délután 5 óra autókázás és jó sok hegyi szerpentin után megérkeztünk Jósvafõre Virággal. A hegyek leírhatatlanok. A falu kicsike de az egészet a patak uralja, nem számláltam, hány híd van, meg hány gázló, de gyönyörû. A rendezvény helyszíne aprócska,talán 80 x 30m es placc, de annál családiasabb. Regisztráció után irány a nyergelni és gyakorolni. A lovam sikítófrászt kapott az akadályoktól smile.gif. No és a sebes folyású Jósva az meg aztán végképp betett, a fahidak már csak pontocskák voltak. Itt azonnal megmutatkozott mennyi bizalma van a lovamnak irányomba kiraly.gif . A szervezõk és részvevõk egy hatalmas színes családot alkottak, mindenki mindenkit ismert, barátként üdvözölt. Minden csapatnak saját színe van, így azonnal tudni lehetett ki fia borja az ép szembe jövõ.
A pálya - gyenge idegzetûek ne olvassák el gmano.gif . Az akadályok nagy része fából, igen ötletesen van kialakítva. Elsõ ránézésre az ember azt hinné kutyák részére készült. Hisz minden alig 40-80 cm széles, viszont annál meredekebb, technikásabb. A házikóba az én lovam csak az ugrás nélkül fért be smile.gif , Virág volt a legnagyobb hucul a rendezvénye, no meg a legkülönlegesebb. Sajnos nem minden stabil, vagy nem igazán lóra méretezett és hát be kell vallani baleset veszélyes. Az egyik billenõ palló leburúlt a lovammal együtt, így Viri már nem volt hajlandó újra rámenni a "mozgó" pallóra, azért a kedvemen nem vette el. Van olyan akadály amin csak akkor megy el a ló, ha a lábai egy vonalon haladnak, azaz mind a négy, mert ha csak picit félre lép, vagy néz azonnal lepottyan az akadályról. A terep akadályok is ilyenek, nehézségként hajtû kanyarokkal, hegyre fel vágtával, fenn ugrással és vissza vágtával. Igazából azt hiszem egy feles nekem kevés lenne, hogy a gyorsasági ( extrém) versenyben részt vegyek, de pénteken még nagyon bátornak éreztem magam feles nélkül is. Aki azt gondolja , hamm bekaplak...mit nekem ez...az rém nagyot téved, olyan lecke ez a loval való kapcsolatról ami bizonyosan rávilágítja az embert, hogy hol is tart a lovával. Virág és én még fényévekre vagyunk egymástól, de ...
Péntek esti lovaglás után fáradtan, de jó kedvûen mentem vacsizni, ami jó bõséges volt és finom. Aludni viszont nem tudtam, talán 5- órát aludtam egész éjjel...reggel korán kidobott az ágy, reggeli nélkül szaladtam a lóhoz, nyergelés és irány a pálya.
Szombat reggel kevesen voltak, így kicsit nagyobb terem volt a bukfencezésre. Az akadályok most már ismerõsek voltak, de a piramis, a stabil rönk, a billenõ palló, no meg a "lift" Virág számára olyan feladatott jelentet, amiben köszöni, de õ nem kívánt részt venni. Így leszállva, gyalogosan vezettem végig, sok feladatott így szépen gyakorolgatva meg is tudtunk csinálni. Sajnos a verseny szabályzat nem engedi a " parellizést" így a verseny kezdete elõtt vissza léptem, bár a 13 rajtszámot kaptam volna. A patak és a hidak ekkor már nem jelentettek problémát, de a gyors folyás és a hirtelen akár 1 m es mélység azé néha meglepte hátasom. Volt olyan szakasz ahol a sodrás úgy kavarta a vizet, hogy Viri inkább vízben akart maradni, minthogy a partra ugorjon ( az egyik feladat pl ez az ugrás volt) . A terep akadályok egy nagy lóra szabott military pályának felelnek meg. Magasságra 50-70 cm, de fix elemekbõl állnak. Kikerülési lehetõség mindenhol van, de ugye akkor nincs pont! Remélem a képek majd vissza adják a feladatok nehézségét.
A verseny szinte idõben indult. A versenyzõk és családjaik rutinosak és hihetetlen fegyelmezettek, egy összerúgás, kiabálás...tulajdonképpen semmi olyan nem történt, ami másutt szinte rendszeres. A bírókat tisztelik, itéletüket abszolút elfogadják, a helyszín tökéletesen biztosított. A nézõknek eszébe nem jut a pályán szaladgálni. Több kutyi is volt szabadon , de a három nap alatt egyszer sem mentek be a pályára, pedig gazdáik ( rendezõk, edzõk) folyamatosan mozogtak, a kutyik pedig szabadon közlekedtek. Mindenki mindenkinek segít, szúrkól, igyekszik irányítani, terelgetni. Volt egy hölgy edzõ, aki olyan becsülettel rendezgette csapatát, hogy megérdemelné az "ország edzõje" címet! Kicsik és nagyok teljesen egyenrangúan indultak, akár a felnõtt versenyen is. Baleset nem volt - viszont mentõ és állatorvos mind 3 nap!
Én szombat délután lóháton bejártam a falut, ami nem nagy de annál otthonosabb, kedvesebb. Nagyon írigylem a patakot, a kristály tiszta vizet ami mindenhonnét jön a hegybõl. Lefotóztam egy pici ért ami nem messze fakad. A táj leírhatatlan... A talaj viszont nem kéne, agyag és mészkõ - márvány keménységgel, hegyes, éles, szúrós és nagyon csúszós...patkó nélkül tényleg csak az ehhez szokott lovak képesek itt meglenni. Azok viszont úgy szaladnak ezen a hihetetlen talajon, hogy az bugyiba pisíltetõs wink.gif . Bátorságomat itthon felejtvén, így egyes szakaszokat ló mellet haladva tettem meg, aszem ennek Virág is örült, mert így csak a saját épségére kellett vigyáznia. Nagyon sok mindent nem néztem meg...de majd jövõre hamarabb ébredek smile.gif .
Este nem kellett ringatni, alig 9 kor már aludtam és reggel nem akaródzott felkelni!
Vasárnap irány a reggeli, ami bõséges és finom volt, aztán vissza a versenyre. Az étkezés, szállás, lovak elhelyezése, szénája ingyenes volt, ezt a rendezõk biztosították, kifogástalan volt minden. Túra cipõ és kocsi nélkül itt az ember kipurcan néhány óra alatt. Olyan hogy sík szakasz alig van, mindenhol kaptató, vagy lejtõ aztán vica-verze az ellenkezõ irányba.
Úgy döntöttem szép idõ van és nyergelek lovagolok még a versen elõtt. Fantasztikus a táj, szrt a képek és a videó többet mond, mint az szavakba lehetne önteni. Jó két óra után boldogan caplattam a hegyrõl éppen lefelé. Viri meglepõ jó kondiban volt, mert ennyi mászás, hegyre fõl vágta ( itt jelzem másképp nem lehet feljutni) után is volt kedve még a völgyben is menni egy kicsit, de óvatos duhaj volt és szép lassan szaladt. A versenyhez közeledve vissza vettem lépésbe, nehogy bele szaladjak...de sajna egy szögbe sikerült mad.gif , mert ugye a sitt...na az a hegyet, a természetvédelmi területet és ezt a paradicsomi környezetet sem kíméli...Lóról leszállva sántikáltunk jó egy kilométert mire végre az aszfalt közelébe vergõdtünk és a rendezõk segítségével sikerült áthaladnom a versenypályát keresztezve a faluba, ahol az elsõ háznál eszközöket kérve megszabadultunk a 100 as szögtõl... hupp.gif Azonnal a segítségemre siettek, állatorvos, kovács és mindenki igyekezett tenni valamit Virágért. Aki a hozzá méltó, emberevõ módon igyekezett megköszönni a gondoskodást és széjjel hesegetni a Homo Sapienseket. Agyon aggódtam magam. A szög a nyírba ment bele, cc 4-5 cm mélyen és erõsen vérzett, Viri azonnal totál sánta lett. Estére tettem a haza indulást, hogy a beadott szerek némileg nyugtassák a fájdalmat. A futóra nem volt hajlandó magától fel menni, viszont számomra is meglepetés volt, hogy felmentem elé és utánam jött, nagyon sokat változott a 3 nap alatt!
Hazáig nyomtam a gázt, de így is több mint 4 és fél óra volt az út, de a pályán jöttem, hogy egyenletes legyen a lónak. Itthon boxfogság, sebápolás. Virág és a köztem levõ viszony merõben megváltozott. Eddig sem szerette, ha matatják a lábát, de most a fájdalom ellenére is hagyja, hogy foglalkozzam vele, persze fenyeget, meg sereg...de valahogy bízik bennem. Az állatorvos és a kovács is csak a segédletemmel tudott a közelébe kerülni. Most gyógyulgat, láza nincs ami jó jel...de a következõ 2-3 nap az nagyon aggodalmas lesz. Amennyiben az állapota romlik rtg kell , vagy akár a pata teljes feltárása...remélem erre nem kerül sor, mert erõs kis ló a hucul.
Az emberek - kevés helyen találkozni ilyen lelkes, vidám, barátias csapattal. Mindenki egyfelé húz. Persze a tarka hucul nem hucul, meg Viri is inkább" sodrott" de ennek inkább csak élcelõdve adnak hangot, nem bántó szándékkal. Egy emberke volt aki megtalált a kötekedhetnékével... de vele nem törõdtem. Virág mindenkinek nagyon tetszett, fõleg a mérete, ami itt most inkább hátrányként jelentkezett. Vannak számok amiben nagyon jó lehet, pl a díjugratás, vagy a gyorsasági amit említettem, hisz itt már számít a lábhossz! Szeretnék néhány települést kiemelni - Gyûrûs, Rákócifalva, Szigetcsép, Bakonybél és volt mégegy, de ha megdeglek sem jut eszembe....köszönet nekik, hogy velük lehettem, részesülhettem örümükbõl és hogy a különleges huculomat befogadták! Köszönet Németh Zoltánnak aki hatalmas lendülettel igyekszik ezt a kis ló fajtát kedvelõ maroknyi embert irányítani, segíteni, biztatni!
Fantasztikus élmény volt!