416 válasz a témához

[bubzi]

Történetünket 7 évvel ezelõtt kezdem, amikor leadtam Mollykát, az amúgy rugós-harapós és igazán félelmetes de imádott kancát. Ekkor hoztak istállónkba vevõknek bemutatni 1 mént. Rögtön megbûvölt, szegény barátnõm a hazavezetõ úton mást sem hallgatott, csak hogy az a mén milyen gyönyörû, és milyen nagyon jó.. bárcsak felülhetnék rá,csodákra lennénk képesek... Sajnos Õ nem látott benne semmi hasonlót, sovány nem túl akciós mozgású stb, stb... De a vevõknek tetszet, és már vitték is. Na Õt sem látom többé gondoltam. Majd történt, hogy kedves barátom +kért mozgassam le a ménjét, én nagy naivan azt hittem, hogy a Vigaszra / fekete hókás, 4 láb kesely ügetõ/ gondol, aki 1 nagyon mamakedvenc lovacska volt. Na jó, kiviszem, de mikor a bokszhoz menten 1 sokkal magasabb, gonosz, sunyi ló nézett rám. Hát most már nem futamodunk+, tehát kis segítséggel, de kivittem. Majd megkértek, hogy kezdjek foglalkozni vele, mart a gazdinak nincs ideje. És ekkor 1 beszélgetés alkalmával derült ki, hogy ez az a ló aki engem teljesen megbabonázott, és vágyaim netovábbja. Innen nem volt menekvésem. Bubukát kiheréltettük, munkába fogtuk, elkezdtünk ugratni, és folytatódott a csoda, hihetetlen élményeken mentünk keresztül, míg nem Bugacon az évnyitó versenyünkön bekólikázott. Minden orvosi segítség ellenére du-ra leállt a bélmûködése, és mire a korházba értünk már csak a mûtét segített! Remélem soha nem kell átélnie senkinek az ezt követõ hónapokat. A mûtét sikerült, de szövõdmény, patacsont süllyedés, félrekezelés, és majdnem elaltatás. Aztán valahogy talpra állt, és már "lovagolgatni" is lehetett, mikor a "gazdi" közölte: - Bubu 1 nyomorék és ránézni is rossz viszi, aki viszi. Hát nem maradt más választásom-megvettem /megnyertem/. Sajna 1 terep alkalmából megint lesántult, és azóta sem jött rendbe /de ez 1 másik történet/ Soha nem tudnék +válni tõle, bár már sokszor ajánlottak csere lovat, de SOHA!! És most kezdõdik a kicsi Mimi története. Van 1 másik jó barátom, aki végig velem volt, és tudja mit küzdöttem Bubuval/-ért/. Õ úgy döntött eladja lovait. De volt 1 másfél éves nagyon jó származású csikója, akit nem akart eladni, és cserébe a kitartásomért nekem ajándékozta. /Persze én 2 lovat nem tudtam eltartani, de a bátyám átvállalta ezt a költséget./ Tehát lett 1 kiscsikóm MIMI, aki nemcsak 1 újabb beteljesült állom, hanem 1 értékes barátság záloga is. Borzasztó kedves, bár makacs, akaratos, és néha már az ostobaság megtestesítõje volt. Mind minden csikó. Most már csak mosolygok, ha belegondolok mennyire kikészített, majdnem sírógörcsöt kaptam az ostobaságától + még hasonló történetek. Mindenki kedvence, mindenkihez odament, kísérgetett, kikutatta a zsebeket 1-2 jó falatért /valószínûleg ezért is volt nehéz elfogadnom, hisz Bubu sokkal magának valóbb és sajna ezt szoktam +/. De +tört a jég, és közel engedtem a szívemhez nagyon közel, a világ legédesebb, legkíváncsibb kiscsikója volt. 1 igazi Tündi-Bündi majd november 23-án 1 órakor a szemem láttára 1 vitamin injekció beadása után eldobta magát, és nem mozdult többet. 2 perc alatt elment, esélye sem volt hogy segítsenek rajta. Találgatták, hogy mi okozhatta /allergia az injekcióra, vagy vénába ment a szuri bár a visszaszívásnál vér nem jött, tehát ezt kizárnám, de lehet, hogy genetikai oka volt, és csak véletlen, hogy most jött ki/. Nekünk már teljesen mindegy, feltámasztani már nem lehet, már nincs MIMI. Legalább nem szenvedet. Vígasztalom magamat azzal a pár sorral, amit egy naptárba írtam és a sors iróniája, hogy épp most került a kezembe "Ne sírj, hogy valaminek vége, inkább örülj, hogy megtörtént". Köszönöm a 3 hónapot /mert csak ennyi volt/, amit Mimivel /és Bubuval/ tölthettem. Gazdagabb lehettem, olyan érzelmekkel, emlékekkel, amiket senki nem vehet el, "nem adhat el" és remélhetõleg soha nem fogok elfelejteni. Most hallottam, hogy már Mollyka sincs. Hát igen, de õ is egy másik történet lenne. Remélem Bubu még sokáig itt lesz, hogy "vigasztaljon".Az érzéseimrõl csak ennyit: "Összetört egy álmom, lassan megszokom, de mégis fáj"

[Csuti]

Szia Bubzi!Ez nagyon szomorú történet! :( Csak egyet szeretnék kérdezni: Miért kellett a csikónak vitamininjekciót adni? :confused: Írj nekünk Magadról a Bemutatkozás topicban! [ December 16, 2003, 14:41: Az üzenetet átszerkesztette: Csuti ]

[Dodó]

Szia Bubzi!Ez egy nagyon megható, szomorú és egyben nagyon szép történet volt,amit leírtál... :( Már-már majdnem elsírtam magam. :( Dehát amilyen vagyok.Én kíváncsi lennék a többi történetedre is.Pl. Mollykára + mi van most a lovaddal.Ha nem sértelek meg,megosztanád ezeket is velünk?!És kicsit többet magadról...Dodó

[andika1]

Barbit és Vihart ismerem/tem..Tényleg aranyosak..Vihar régebben a Deákéknál volt..(Barbi is azthiszem).Én is szeretnék elmesélni 1-2emléket,de azt majd,ha több idõm lesz.Andika

[Csuti]

2168 Paks Maxim-3 XVII. törzsmén A '85-ös születésû kisbéri félvér fajtájú állami fedezõmén pár éve került hozzánk. Tüdõtágulatban szenvedett és nem jósoltak neki még hosszú éveket. Külleme, mozgása és jó természete indokolta, hogy minél több kancánkat vele fedeztessük. Idén már a 3. évjáratnál tartunk. Tavaly az egyik méncsikóját félévesen felvásárolta "az állam" fedezõménjelöltnek. Büszkék voltunk az Öregre! Tiszteltük, szerettük õt.Szombaton délelõtt Maximot kivezették a jártatógépbe, a mindennapi egészségügyi sétájára. Szokásához híven, csõdörhöz méltóan nyerítéssel üdvözölte a közeli karámban lévõ kancákat. Kb. 10 perccel késõbb észrevettem, hogy Maxim nincs jól habzó szájjal, elõre nyújtott nyakkal alig-alig lépked elõre. Szóltam az egyik lovásznak, hogy gyorsan állítsa le a jártatógépet, én meg rohantam a telepvezetõért. Mondta, hogy vezessük ki és próbáljuk legeltetni. Mire visszarohantam már kilógó nyelvvel esett össze szegény. Újra rohanás. A telepvezetõ a dokival beszélt. Mondta hogy húzzak oda slagot, de mire odaértem már késõ volt. A szívverése is leállt már. Döbbenten álltuk körbe, a pályán lovaglók is abbahagyták a munkát. Pár perc leforgása alatt történt minden. Maxim elment.Reméljük utolsó éveit boldogan töltötte nálunk! [url="http://"http://kep.tar.hu/veressjudit/images/pic5054659.jpg"]Viszlát' Maxim![/url] [ Június 01, 2004, 08:24: Az üzenetet átszerkesztette: Csuti ]

[Nedi]

Elég szomorú téma. Sajnos énis szeretek egy lovat, habár nincs közöttünk.(Artin is ismerte) Igaz nem volt az enyém, és most van egy, akit szintén nagyon szeretek, de pótolni nem tudja. Reménynek hívták, közepes magasságú pej paci volt. Neha rendi, néha kicsit dilis, de imádnivaló. A tulaja eladta egy lánynak, elkerült egy másik helyre, oda ahova én is, így tovább látthattam. Elég súlyos májbetegség vitte el :( , és az a mai napig vitatot, hogy felelõs-e érte a régi gazdája. Errõl is megoszlanak a vélemények. :confused:

[sármi]

SziasztokCsuti , nekünk is volt egy kancácska, aminek õ a nagyapja volt, nagyon hasonlitott rá, a fõ külömbség az volt,hogy neki mind a négy lábán voltak jegyek. Sajnálom.

[Csuti]

Sármi! Igen, nagyon jól örökítette a tulajdonságait. Nálunk is nagyon hasonlítanak a csikói rá és egymásra.

[helena]

Csuti! Kérdezhetek? Pár hete van egy új lovam... Anyjai nagyapja 665 Regöly Maxim-3. Továbbvezetve pedig 5364Maxim VIII-2 (IX.tm) vlmint Maxim VIII. Ezekrõl tudsz vlmit, ill. a fent nevezett pacc is erröl a törzsrõl való???Szeretnék többet megtudni a Kisbéri fajtáról, mivel eddig csak a német fajtákkal foglalkoztam.Köszönöm! (lehet hogy ajánlatos áttérni a SZármazás c.topicra!?)

[tötõ Zsó]

Csuti!Ez a ló nem egy hátsó, betonból épített kis "beálló"val ellátott nagyobb karámban volt?ott közvetlen a hátsó kapu mellett?

[tötõ Zsó]

Mert nagyon ismerõs aképrõl és mintha pár éve ezt a lovat csodálgattuk egy csajjal fent.. :confused:

[Lombardo]

2002. június 10. Két éve ezen a napon hajnalban telefoncsörgésre riadtam. A szívem vadul kalapált. Tudtam ilyenkor csak egy ember hív és egyetlen dolog miatt. Pisti a lovász: - Dínó nincs jól, menjek!Pillanatok alatt kapkodtam össze a szükséges dolgokat, Dínó akkoriban sokat betegeskedett. Aznap valahogy nem akart virradni. Az ég annyira be volt borulva, hogy szinte teljes sötétben száguldottam az oly ismerõs utakon a folyamatosan ömlõ esõ függönyén át.Néhány percen belül kint voltam az istállóban. Kólika. De valahogy ez más volt, mint az eddigiek. Mindig olyan jól tûrte a megpróbáltatásokat, mint akinek meg sem kottyan az a hasfájás! De teste most egy merõ hab volt, meggyötörten állt a sarokban, mintha még kisebb is lett volna, mint általában. Utálta az esõt, mégis engedelmesen sétált velem az állatorvos érkezéséig, aki rögtön továbbirányított minket a lókórházba.A máskor az orvosok türelmét próbára tévõ Dínó most megadóan tûrt minden vizsgálatot, a kalodában töltött hosszú, fájdalmakkal teli órákat és a továbbra is szûnni nem akaró esõben rótt köröket. Az orvosok tették a dolgukat, de láthatóan tanácstalanok voltak és ez megijesztett. Nem értettem semmit, de azt éreztem, tudtam, hogy most nagy baj van. Vártunk. Dínónak közben megengedték, hogy lefeküdjön. Ott ültem vele a boxban, mint oly sokszor már. Nem nyugtalankodott, úgy feküdt, mint aki végtelenül fáradt. Néztem azokat a szívemnek oly kedves, mindig szomorú szemeket, amik most fénytelenek voltak és a semmibe révedtek. Kínzóan lassan teltek a percek, befelé nyeltem a könnyeimet, tudom hülyeség, de nem akartam, hogy lássa. Gyõzködtem magam, hogy mindjárt jön egy orvos a megoldással.Délután 4 óra volt már, mikor a dokink érkezett egy halom lelettel a kezében és a hírrel: nincs megoldás. Dínó néhány órán belül magától elmegy, de azt tanácsolja, ne várjuk meg.Innentõl az események csak úgy történtek velem, már nem volt befolyásom semmi felett. A lábaim vittek amerre terelgettek a mindenféle sajnálkozó emberek, érzékeltem a mellettem lassan lépdelõ Dínót és úgy kapaszkodtam a vezetõszár végében, mintha azzal visszatarthatnám. A fejemben mindenféle gondolatok kavarogtak irányíthatatlanul. Mintha az én fejemben pörgött volna le az õ élete, a mi közös életünk, örömeink, bánataink.Vele voltam végig, az utolsó lélegzetvételig. A doki azt mondta szépen ment el. Nem tudtam ott és akkor, hogy ez mit jelent. Csak azt tudtam, hogy egyedül maradtam. Életemben elõször. Kiléptem a kórházból egy gazdátlanul maradt kötõfékkel a vállamon és csak álltam ott az esõben és nem hittem el, hogy ez megtörténhetett velünk. És miért pont velünk?!Egész nap zuhogott az az igazi áztatós, langyos esõ, csak éjjel állt el valamikor. Az ég is velem siratta az én Dínómat!

[ikácska]

Lombardo!Ez gyönyörû és fájdalmas történet volt. Gyönyörû, hogy érezhetünk ilyen szívfacsaró fájdalmat, hiszen a barátunk volt.Az én Csinimet juttattad az eszembe. Ugyan a történet teljesen más és amíg a te eseted hirtelen, spontán volt, az enyém egy folyamat. Úgy hiszem, egyik sem jobb a másiknál. De engem az vígasztal, hogy az én Csinimbõl maradt nekem valami: egy tincs a sörényébõl, sok-sok fénykép, videófelvételek, emlékek, de ami a legfontosabb, a ma már 7 éves csikója, Silver lovam, és az 1 éves unokája (Silver csikója), Szikra.Az én történetemet [url="http://"http://www.paci.hu/cgi-bin/lovas/paciforum/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic;f=1;t=000377;p=1"]itt[/url] találod.A tied 2002. június tizediki. Az enyém alig egy hónappal késõbbi: 2002. július negyediki. [ Június 10, 2004, 22:21: Az üzenetet átszerkesztette: ikácska ]

[Neduddki]

Lombardo!Itt ülök a gép elõtt könnyes szemekkel, szipogva.Hányszor ültem tavaly nyáron a gondozott lovam mellett a boxban. Hányszor féltettemm, de mindig õ volt az erõsebb.

[Ginny]

Lombardo! Ismertem a lovadat, sajnálom, hogy elpusztult. De biztos vagyok benne, hogy nagyon boldog volt, hiszen egy olyan boldog életet tudhatott maga mögött, amben Te végig mellette voltál! Titeket nem a versenyzés tartott ösze, hanem valami egészen más, egy olyan kötelék, ami több volt ennél. Ezért Õ mindig hálás lesz Neked.

[Petshu]

Jaj Lombardo,Ez nagyon fájt.

[Dodó]

Lombardo! :( Ez annyira szép volt...Olyan nagyon szomorú... :( :(

[Lombardo]

Köszi lányok! Azóta lett utánpótlás, teljesen más, mint Dínó volt. Néha szídom is érte, hogy nem tud úgy viselkedni, mint egy normális ló! Aztán mindig észbe kapok, hogy nem ér szegényt a Dínóhoz hasonlítani folyton!

[konee]

Sziasztok!Nekem egy nyárifekete sodrott kanca volt a kedvencem. Lina volt a neve.Igaz nem az enyém volt,de én lovagoltam és úgy szerettem,mintha az enyém lett volna. 2 éve történt. Linának megszületett a kis kanca csikója akit már nagyon vártam. Õ is nyárifekete volt és jegytelen.Ahogy megtudtam hogy megvan a kiscsikó, rohantam megnézni. Nagyon örültem neki,de ahogy ránéztem észrevettem,hogy nincs minden rendben. Sajnos a csikó koraszülött volt és nem volt életképes. Egész nap ott voltam velük és a csikót félóránként itattam cumisüvegbõl,mert nem ttudott felállni. Szomorú voltam de reménykedtem,hogy talán megmarad.Az állatorvost is kihívtuk, és kapott vitaminokat, és ínfúziót. Este megvártam a másik lovászt mert éjjel õ vigyázott rá és õ etette. Nekem sajnos haza kellett mennem.El is határoztam hogy reggel az elsõ busszal megyek és felváltom a lovászt. Sajnos ez nem így történt, mert még aznap este felhívott a lovász hogy nem kell mennem mert a csikó elpusztult. Annyira sajnáltam,de csak azért is kimentem Linához. Nagyon rosszul nézett ki, mintha sírt volna. Mikor a csikót elvitték, õ még odament és megpróbálta felkelteni, de minden hiába volt. A látottak annyira megviseltek minket,hogy mindenki sírni kezdett. Még az a lovász is akirõl ezt a legkevésbé gondoltam volna. Azóta Linának született egy másik csikója, de szerintem ezt a csikót soha sem fogja elfelejteni. Aztán februárban eladták Linát, és sajnos nem tudom hogy hol van. Az vígasztal hogy van egy patkóm, ami az övé volt és sok fényképem.

[Petshu]

konee,Az [url="http://"http://www.paci.hu/cgi-bin/lovas/paciforum/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic;f=11;t=000010;p=4"]"Elveszett, rég láttam, keresem"[/url] topikba írtad már? Talán ott tudnak segíteni, érdemes megpróbálni. ;)

[tötõ Zsó]

Lombardo. majdnem eláztattam a billentyûzetet.. :( :( nagyon sajnálom ami a lovaddal történt, és csak annyit tudok mondani illetve kívánni, h maradj ilyen erõs mint amilyen vagy, és legyél boldog a mostani paccoddal. Asszem bolygó a neve. ja, és egy kérdés. ami fent van képed az info-dban , az Dínó?eszméletlenszép az a kép. neked meg jó rajta a hajad ;) komoly

[konee]

Petshu! Igen Írtam de nem válaszolt rá senki. :(

[Lombardo]

Köszi Tötõ!Igen, õ Dínó!

[tötõ Zsó]

(sírósszmájli)

[ancsapancsa]

Én egy Fickó nevû ügetõménrõl emlékeznék meg.A 80-as években a pálya sztárja volt,életét ennek ellenére 13 évesen vágóhídon végezte,tulajdonosa örök szégyenére.

[Pirkadat]

Primadonna emlékéreÜlök és feszülten figyelek. Minden idegszálammal függök az orvoson, a reményemen, hogy a lovam élni fog. Egy másik miatt került ide, de most még ez sem érdekel, csak gyógyuljon meg. Néha a lélegzetem is elakad, mert Kicsim a mûtõágyon fekszik, és én imádkozom és remélek, félek és…Vele akartam lenni, hogy érezze, most sem hagyom el, és a doktor megengedte. Nézem a mûtétet, ahogy a lovamért küzdenek. Ülök és szólítanak, de nem hallom, a lelkünk összeért, ez maradt. Gépiesen engedelmeskedek, felállok, és az orvoshoz fordulok. Hallom, ahogy azt mondja- Búcsúzz el tõle! Hirtelen minden hang megelevenedik, egy gép pittyeg, ahogy a szíve ver, az orvosok elengedték, itt vége és megbeszélik, hogy mit nem lehetett, hogyan volt, idegen, orvosi szavakat mormolnak, sajnálják szegényt, õk feladták, nem tehetnek többet.Valahogy eljutok a lovam fejéhez, letérdelek és átölelem. Hallom a szívdobbanását, egyre lassabban és halkabban …és az utolsó. A gép sípolni kezd, valaki kikapcsolja. Kiürül a terem, hirtelen mindenkinek dolga akad. Már csak mi vagyunk ott ketten, Kicsim és én. Én nem engedem elmenni, dacolok a sorssal, Istennel, én nem adom, senkinek se adom, nekem kell, és ez nem lehet.A fejemben õrülten kavarognak a gondolatok, a múlt és jelen, a már soha elnemérkezõ közös jövõ. Felvillannak képek, emlékek tolulnak az agyamba…Nehezen szoktunk össze. Unalmas túraló volt a sok közül az istállóban mikor elõször ültem rá. Az erdõben jól el is vitt és kezdõként megfogadtam, többet soha nem ülök fel a hátára. Azonban a sors mégiscsak nekem szánta õt és kis idõ múlva kikerülhetetlenül az utamba sodorta Primadonnát. Nem volt egy tündérmese, egyszerûen nem volt másik ló az istállóban, és ha lovagolni akartam, vele kellett beérnem. Múltak a napok, vele karámoztam, vendéget vittem ki a hátán és egészen összerázkódtunk. Tavaszra nagy pocakot növesztett és megszületett a csikója, akinek a Rebellis nevet adtam, de csak Babinak szólítottuk angyali természete miatt. Addigra már nagyon megszerettem és õ is bizalmába fogadott engem. Onnantól nagyon sokat könyörögtem a szüleimnek, hogy vegyük meg õket. Aztán megtörtént a csoda és lótulajdonos lettem. Annak a szeptemberi napnak az illatára és minden fényére emlékszem, mikor áldomást ittunk az egészségükre, és soha többé nem kellett attól féltenem, hogy vendég bántja és nem kap enni eleget. Rengeteget járunk hárman sétálni az erdõben, legeltettem a réten õket.Én voltam a világ legboldogabb embere, és azt hittem ez örökre így marad. Az évek alatt még két csikóval ajándékozott meg. Szerencsefia nevének története van. Mivel nem kellett eladni csikókorában, a jó elõre kitalált Syrius helyett a hirtelen jött Szerencsefia nevet diktáltam be a tenyésztési felügyelõnek. A másik csikóm neve is magáért beszél. A kislány sietett és a kelleténél egy hónappal elõbb jött. Kicsim rettenetesen szenvedett, mire a kicsi kanca megszületett. Elcsigázottan, fáradtan ültünk a boxban a szalmán, potyogtak az örömkönnyek, hogy anya és lánya élnek és egészségesek. Ebben a pillanatban kelt fel a nap, a neve Primadonna után lett Pirkadat, valami új kezdetének a hajnala. A csikói mellé örökbe fogadott engem is, anyáskodott felettem, így Kicsimbõl Anyalovam lett.Mindig meglepett valamivel. Voltunk vadászlovagláson, a keszthelyi gazdászok sárgulásán huszármenetben, szüreti felvonulásokon, megannyi közös élmény. Mindig vigyázott rám és bizalommal volt felém, pedig lovardás korszakából rémtörténetek maradtak fenn, hogyan jött haza napostúráról a városon, vasúti síneken át lovas nélkül. Bizalmát akkor is kimutatta már felém, mikor a profi lovas leesett az ugrásnál, velem pedig megugrotta azt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna.Õ tanított lovagolni, türelmes, és következetes oktató volt, aki mindig megbocsátotta, ha valamit rosszul csináltam.Aztán jött a verseny, a mi nagy díjlovagló versenyünk! Jó, csak a közeli lovasiskolák között rendezték, de igazi programot lovagoltunk, fehér nadrágban, csizmában és zakóban. A lovak kifényesítve, a sörényük befonva. Az unalmas túraló szárnyakat kapott, mesebeli pegazus lett aznapra. A fedeles lovarda megtelt, szólt a zene, bemondták: A következõ induló Gyalus Melinda Primadonna nevû lovával, csengettek. A szívem beleremegett és beléptünk a négyszögbe. Anyalónál szebbet nem lehetett volna rajzolni sem, és a Bécsi Lovasiskola lovainak a büszkesége eltörpül amellett, amit akkor Õ érezhetett. A világ legjobb lovasai sem kívánhattak volna jobb lovat nála, minden rezdülésemre, mozdulatomra figyelt és dolgozott, szárnyalt a zene ütemére, repült a lovarda homokja felett, szinte nem is érintették lábai a talajt.Szerettem volna, ha ez az érzés mindörökké tartana, -azt hiszem, errõl írják a könyvek, hogy a lóval eggyéválni- de csak akkor „tértem magamhoz”, mikor a program végén A-nál középbõl x-nél állj, köszönés következett. A négyszögbõl kiérve a barátok és társak annyira örültek, hogy majd le szedtek róla és Primadonnának is kijutott az ünneplésbõl. A díjkiosztón piros szalagot tûztek fel Anyaló kantárjára, de tudtuk, éreztük mi nyertünk, minden a miénk, a világ, az élet. A semmibõl eljutottunk közösen valahová, ami lehet, hogy másoknak alapból megvan, vagy akár ennél több is, de mi sokat dolgoztunk érte, hogy megszerezzük.A lovam beteljesítette álmaimat, versenyezhettem, és Õ, az életunt, lovardai ló státuszból „A LÓ” lett, egy lány minden imádatának tárgya. És a csikói, az én drága csikóim, csodálatos ajándék tõle mindegyik!Bejön az orvos, nagyon megértõ, de a papírokat ki kell tölteni, valamit alá is kell írni. Kavargó gondolataimból ébredek, semmi sem egyértelmû és világos, még nem hiszem el. A fájdalmam nagyobb, minthogy agyam befogadná, csak pillanatokra tisztul ki, de akkor olyan borzalmas a felismerés, hogy visszasüllyedek tompaságomba, és nem fogom fel, mi történik körülöttem. Lezárom szemeit, megsimogatom a csillagot a homlokán, felállok és megyek. Nem tudom, mit teszek, fásultan válaszolok a kérdésekre,… igen, hazaviszem, õt nem komposztálják és semmi szörnyûséget sem tesznek vele idegenek. Õ hozzám tartozik és hazajön velem. Hallgatom a vigasztaló szavakat, mintha nem velem történne az egész. Mit mondok majd a csikóknak, hol az anyjuk, ki fog nekem segíteni a nevelésükben, és ki vigyáz énrám?! Könnybe lábadt eddig is a szemem, mikor a gyerekekben Õt láttam meg, egy tekintetben vagy nyerítésben, egy apró mozdulatban vagy ugyanazt a jóságot a szemükben. Hogyan lehet ezt túlélni, ki ad ehhez erõt?!Egy latin mondás jön elõ akaratlanul újra és újra a megválaszolatlan, értelmetlen kérdések között: -Sit tíbi terra levis- legyen neked könnyû a föld.Az autóban hallgatunk, visszük haza a lovamat eltemetni.

[Apple]

Nem tudtam végigolvasni sírás nélkül

[lisawica]

legyen neki könnyû a föld!

[Pluto]

Vén létemre elsírtam magam Nem tudom mi lesz, ha nekem is búcsúznom kell majd a lovamtól....erre gondolni sem akarok.

[ikácska]

Pirkadat!Ez nagyon szép és egyben szomorú volt. :( Én is átéltem ezt már több, mint 3 éve, majdnem 10 év együttlét után. Mindig hiányozni fog neked, de a csikóiban megnyugvást találsz. Mert tudod, bár külön jellemek, más érzésekkel, de azért mégis tovább él bennük. Majd õk feledtetik veled szép lassan, ahogy velem is feledtette Csinos csikója Silver, aki már 8 éves. Rettegek a naptól, amikor õt is elvesztem; õt, akit születése pillanatától ismerek és nevelek. De van már neki is egy 2 éves csikója, így mindig velem lesz, illetve lesznek mind a hárman: Csinos, Silver, Szikra... és még ki tudja hányan az elkövetkezendõ jónéhány évben, életem során.

[chestnut]

3x álltam neki újra, hogy elovassam, aki ezt sírás, de min. könnyezés nélkül eltudja olvasni, nem is szeretett még igazán... (lovat)...

Edited by chestnut, 2005 október 7. - 12:07.

[Pirkadat]

Nagyon jó, hogy megértetek és tudjátok min megyek keresztül. A csikói tényleg mások de mindegyikben van valami tõle, amitõl Anyaló le se tagadhatná õket. Pirkadat pedig tényleg valami új hajnalát is elhozta, mert õ külsõleg, belsõleg tiszta anyja. Azért nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, mert nagyon hiányzik, pedig már több mint egy éve, tavasszal hagyott el engem!

[tötõ Zsó]

Legyen Neki könnyû a föld :( Gyönyörû írás volt, én is elpityeredtem. Sajnálom.

[Csapos]

Nekem sem ment anélkül, hogy ne törölgettem volna szemem.Bele gondolni is rossz mikor eljön majd az idõ, hogy.......

[Varázsló]

Tudod, Pirkadat, már csak azért sem sikerül elérzékenyülés nélkül olvasni a történetedet, mert közben képzeletben a saját lovam fejét fogom ... :( A valóságban persze teljesen jól van, szerencsére.

[Dél-Alföldi]

Én is eltemettem már két lovamat és a mai napig csak az a kérdés viszhangzik a fejemben - Miért miért az én lovaimmal történik ilyen ??Válasz nincs - még most sem !Sajnálom biztos jót vágtázik a te lovad az én lovaimmal az örökké zöld mennyei mezõkön .

[Dé]

Csak most olvastam, és nekem sem maradhatott száraz a szemem. Sokan átérezzük talán a fájdalmat, ami szûnni sosem fog, csak halványul. De az emlékek szépsége, a kötelék ereje sohasem. Ha elfogynak a könnyek, figyelj helyettük ezekre. Sok erõt!

[Pirkadat]

Köszönöm mindenkinek a bíztatást és megértést. Sajnos két lovamat temettem el és nehéz reménykedéssel nézni a jövõt, de a csikóim kedvéért igyekszem erõt venni magamon és megadni nekik mindazt, amit a másik kettõnek már soha nem fogok tudni.

[don quihote]

Köszönöm mindenkinek a bíztatást és megértést. Sajnos két lovamat temettem el és nehéz reménykedéssel nézni a jövõt, de a csikóim kedvéért igyekszem erõt venni magamon és megadni nekik mindazt, amit a másik kettõnek már soha nem fogok tudni.

Valóban, mindenbõl a legjobbat kapták, kapják. Hátha még ismernétek a Melcsit, én ismerem.

[Titok]

Ha eddig nem történt még meg, akkor az elkövetkezendõ órákban kell elbúcsúznunk Chicagotól, a kis öreg furioso méntõl. Amikor megismertem, öttusások lovagolták, majd átkerült hozzánk, nem is olyan régen még ugrottunk is vele. Nem látszott rajta az a 20 év, nagyon jól tartotta magát. Egy apró incidens miatt lesántult és karámba járt hónapok óta, szép hónapjai voltak öregkorára. Sajnos Üllõn kötött ki egy kólika miatt.Õ volt az (bocsi most nem linkelem):http://gportal.hu/pi...345882&index=14Emlékezni fogunk rá mindig...