Személyesen egy ilyen pit vagy stafford terriert ismertem (nem tudom, melyik volt a kettõ közül), Apolló volt a neve

. Kint lakott Kisbéren a ménesen tök szabadon. Sok emberrel, kutyával találkozott pici kora óta. Mindenkivel barátságos volt, a gazdija néha panaszkodott is, hogy túl aranyos, és fél, hogy ellpoják (végül úgy is lett sajna...). Szóval ez a kutya fülig vigyorral, seggriszálva üdvözölt mindenkit, néha egy csikólábbal vagy más "kinccsel" a szájában - elég randa összahást keltett

, de mondom, jellemre egy végtelenül játékos, tündéri kutyus volt.
Szóval nem tudom.
Biztosan nevelés kérdése is, de szerintem rengeteg múlik a tenyésztésen, hogy az idegbeteg, túl agresszív egyedek ne örökíthessék a génjeiket. Gondolom, az ilyen kutyaviadalosdiban meg pont ezeket válogatják ki párosításra. :(
Bár azt mondják, a pitek/staffok gyárilag kifejezetten barátságos kutyák, mármint az emberekkel szemben.
Hasufel, azért az nem úgy van egy kölyökkutyánál, hogy "pórázon nem jön, ha hívom nem jön, de ha egyedül mehet ki az utcára akkor semmi baja sincs". Tessék otthon is gyakorolni vele. Ha most ráhagyod, akkor véged lesz. Az én nagy sárga kutyám sem közlekedett eleinte pórázon (6 hónaposan került hozzánk, semmit nem tudott, a nevét sem), aztán egyetlen, 3 km-es séta alatt egy 5 méteres kötél és sok bátorítás segítségével megtanulta, hogy nem kell sem rángatnia magát, sem földhöz vágni, és hogy a póráz nem eszik kutyát.
Edited by hitetlen, 2010 március 5. - 8:06.