Közzétéve 2004 december 4. - 17:47
A futószárazás tesszi le a lovak engedelmességének az alapkövét. Továbbá azon kanyarodáson keresztül, amit a futószár húzásának hatására tennie kell, a ló megtanulja az irányítás alapjait.A futószárazáshoz a ló orzó nélküli csikókantárral, kapicánnal, és nagyon finoman meghúzott hevederrel nyergelve érkezik a lovasiskolába. A kapicánt úgy kell felcsatolni, hogy az orrszíj a arcléc alatt feküdjön, még az orrcsonton, és nem a porcon, amiben az folytatódik. Így a futószár nem lesz túl éles, és a ló légzését sem gátolja. Másrészrõl viszont nem szabad a kapicánt olyan lazán feltenni, hogy az orron ide-oda csúszkáljon és azt kidörzsölje.Az állszíjat, amiben az orrszíj folytatódik, a csikókantár alatt kell becsatolni. De csak annyira, hogy a ló ki tudja nyitni a száját, és a neki nyújtott jutalomfalatot el tudja venni. A kapicán pofaszíját mindig feszesre kell húzni, hogy a pofarész a futószárazásnál a ló külsõ szemét, amit a futószárazó nem láthat, meg ne sértse. Ugyanezért elõnyös a kapicánt úgy beállítani, hogy a pofarész a pofaszíjhoz a szemcsücsök magasságában legyen hozzávarva. A hevedert csak annyira szabad meghúzni, hogy a nyereg el ne csússzon. Csak késõbb, fokozatosan szabad a lovagláshoz szükséges mértékben meghúzni. Mivel a fiatal lovaknál a nyereg a mozgás miatt legtöbbször elõre csúszik, gyakran át kell nyergelni, hogy a helyén maradjon. A kikötõszárat a nyeregre fektetett futószárazóhevederhez, a nyereghez, vagy az elsõ felrántószíjhoz kell csatolni. Így a nyereg elõrecsúszása, ami akkor következik be, ha a kikötõszárat mindhárom felrántószíjhoz hozzácsatoljuk, elkerülhetõ. Ezen kívül a kikötõszárat kezdetben olyan hosszúra kell csatolni, hogy annak a lóra semmi hatása se legyen.Eleinte mindig két ember szükséges a futószárazáshoz. Egy futószárazó és egy ostoros. Késõbb elég egy is.A fiatal lovat a futószárazáshoz használt terület közepére vezetjük, majd a futószárat teljes nyugalomban a kapicán gyûrûjéhez kötjük, és a kikötõszárakat a fent leírt módon becsatoljuk. Eztán az ostoros kivezeti a lovat a jobb kezével -- miközben az ostort a bal kezében tartja -- a körre, bal kézen, mert a tapasztalatok szerint a futószáron való mozgást a ló erre a kézre sokkal hamarabb megtanulja. A futószárat mindig azzal a kézzel kell fogni, amelyikre a ló megy. A másik kézzel -- hogyha ketten futószáraznak -- a futószár végét, máskülönben az ostort fogjuk.A futószáras kör középponját mindig a futószárazó belsõ lába határozza meg. Azaz bal kézen a bal láb. E körül a futószárazónak úgy kell elfordulnia, hogy a vállak vonalának meghosszabbítása a futószárral párhuzamos legyen.Miután a lovat rövid ideig a körön vezette, az ostoros lassan eltávolodik a lótól a futószár mentén. Majd elhelyezkedik a futószárazó mellett, és az ostort a ló felé nézõ kezébe veszi, ami esetünkben a jobb kéz. Ha a ló az ostoros után jön, vagy megáll, akkor teljesen nyugodtan ki kell vezetni. Semmiképpen sem szabad megpróbálni ostorcsapásokkal továbbhajtani. Nagyon gyorsan meg fogja érteni, hogy mit is akarnak tõlle, és elkezd kedvvel a száron menni. A bevezetést lépésben csináljuk. Ha a ló elkezdene nyugodtan ügetni, akkor ezt hagyjuk egy darabig, majd próbáljuk meg fokozatosan visszavenni lépésbe. Ezt elérendõ beszéljünk a lóhoz. Ez megnyugtatja õt, és az ember így elnyeri a bizalmát.Ha a ló már nyugodtan megy a bal kézen, akkor el lehet kezdeni a másik kézen is a munkát.Itt kezdetben általában nehézségekkel találkozunk szembe. Nem csak azért, mert a lovak a balkézen gyorsabban eligazodnak, hanem azért is, mert az ostoros az ostort jobb kézzel könnyedébben és ügyesebben kezeli.A jobb kézen pont ugyanúgy kell eljárni, mint a balon, de a kiképzõnek nem szabad arra vetemednie, hogy a lovat megbüntesse, ha eleinte a jobb kézen nem megy ugyanolyan jól.A futószárazásnál kezdettõl fogva figyelni kell arra, hogy a lovat ne fárasszuk el túlzottan. Csak nagyon fokozatosan szabad az eleddig szokatlan munkába bevezetni, és vigyázni kell arra, hogy a jó hangulata megmaradjon. A körívet, amin a lónak dolgoznia kell, lehetõség szerint nagyra kell hagyni. Sosem szabad túl hosszan ugyanazon a kézen dolgozni. A munka idõtartamát a ló állapotához -- ami a viselkedésébõl kitûnik -- kell igazítani. Ha menõkedvet mutat, akkor hosszabban lehet vele dolgozni. De vigyázni kell azzal, hogy a félelem által elõidézett viselkedést -- például, ha a futószártól való félelme miatt a futószáron rohanni kezd -- ne keverjük össze a jókedvvel. Alapjaiban hibás a lovat addig ügetni, vagy akár vágtázni hagyni, amíg ``kirúgja magát.'' Ekkor a következõ alkalommal a meglévõ félelméhez még hozzájön a megnövekedett követelményekkel szembeni félelme is. Eleinte általában elég az, ha a lovat háromtól öt percig tartó ügetés után felvesszük lépésbe, majd megfelelõ pihenés után ezt a terhelést megismételjük. Így a kifáradás elkerülhetõ, és a jármód frissességét is fenntartjuk.Ebben az idõszakban kell a lovat az ostorral is megismertetni. A lónak nem szabad félnie az ostortól, hogy késõbb az ostorsegítséget felvegye. Ezért az ostort mindig úgy kell megmutatni neki, hogy közben a lovat simogatjuk, veregetjük. Végül a lovat az ostornyéllel is megérintjük, és a far fele simogatjuk. Nem szabad, hogy erre a ló kirugással, vagy a félelem egyéb jegyeivel reagáljon.Az ostor az egy elõrehajtó segítség. Sose szabad a farra, vagy a hátsó lábakra csapni vele. Az csupán a ló kirugását eredményezné. Az ostorsegítséget inkább a hevedernél, azon a helyen kell alkalmazni, ahol késõbb majd a csizmasegítséget fogjuk. Figyelni kell arra, hogy az ostor sose csípje meg a lovat. Az ostorszíjat a saját súlyánál fogva kell a megfelelõ helyre vezetni. Sokszor már annak is elõrehajtó hatása van, ha az ostoros az ostorszíjat a ló mögött leejti, vagy hirtelen a ló felé lép. Sose szabad az ostorral a ló fejére csapni! Attól eltekintve, hogy ezzel a ló szemét kiverhetjük, a lovat ezzel örökké félénkké tehetjük. Ha a ló a futószáron befelé sodródik, akkor az ostornyelet szembe kell vele fordítani -- a hegyével az orra felé. Ezzel a legtöbbször el lehet érni, hogy a futószáron maradjon. Azon, hogy a ló a ``futószáron van'' egy a futószárra történõ egyenletes támaszkodást értünk, ami lehetõvé teszi a futószárazó számára, a kör méretének meghatározását.A futószárazáshoz, az elõbb említetteknek megfelelõen egy lehetõség szerint nagy kört kell választani. Hiszen a ló eddig a legelõn a szabad természetben az egyenes vonalon való mozgáshoz szokott hozzá, ezért egy nagy köríven könnyebb lesz neki a megkövetelt munkát elvégezni. Így kevésbé hajlik az ellenszegülésre, mintha egy szûkebb köríven kellene mozognia, és ezért sokkal jobban meg kéne hajlítania magát.Így megy a ló néhány napig hosszú kikötõszárral -- tulajdonképpen szár nélkül -- a futószáron. A kiképzõ megelégszik azzal, hogy ha a ló nyugodtan megy elõre. Ha ezt a célt elértük, meg lehet kezdeni a kikötõszár fokozatos rövidítését. Ezt csak annyira szabad megrövidíteni, hogy a ló a zablán könnyû támaszkodást találjon. Nem szabad annyira meghúzni, hogy a nyakat természetellenesen összenyomja, mert az a mozgás minõségét károsítaná.A kikötõszár rövidítését a legjobb, ha a futószárazó végzi. Oly módon, hogy elõször a belsõ, majd a külsõ szárat csatolja rövidebbre. Eztán az ostorosnak a lovat elõre kell hajtani, hogy megakadályozza, hogy a rövidre csatolt kikötõszár miatt állva maradjon. Eképpen lehet a felbucskázást a kikötésnél -- ami a kiképzõk ügyetlensége esetén elõfordulhat -- legkönnyebben elkerülni. Ami a kikötõszár hosszát illeti, általában mindkét szárat ugyanolyan hosszúra kell csatolni. Ritka, kivételes esetekben a belsõ szárat -- de sohasem a külsõt -- rövidebbre lehet csatolni. A belsõ szár rövidebbre csatolása azt eredményezi, hogy a ló feje túlzottan befele lesz állítva -- mivel a kikötõszár hatásához még a futószár hatása is hozzáadódik -- és így a hátsó lábak kiesnek. Azon lovaknál, akik hajlamosak a szár ellen menni, a kikötõszárat mélyebbre csatolja az ember. Pontosabban a felrántószíjak és a nyeregtáska alsó vonala közé. Azoknál, akik a fejüket mélyebben hordják, a felrántószíjak fölé, vagy akár az elsõ nyeregtáska rögzítõihez.Általában fiatal lovaknál a kikötõszárat nem szabad túl alacsonyra csatolni, mert ez ha megijednek, könnyen ellenálláshoz, vagy felbucskázáshoz vezethet. A kikötõszárat a zablakarikába a kantárszár fölé kell csatolni. Arra kell törekedni, hogy a ló a támaszkodást kinyújtott nyakkal a mélyben keresse, mert így tudja a legkönnyebben a hátát helyesen domborítani. Semmilyen körülmények között sem szabad a lovat nagyobb összeszedetségre kényszeríteni, mert ez a hát beejtéséhez vezet.Ami a kikötõszár végleges hosszát illeti, csak olyan hosszúra szabad csatolni, hogy a ló azt a fej és nyaktartást fel tudja venni, ami egy iskolalótól elvárható. De ezt a tartást csak fokozatos rövidtéssel lehet elérni a ló hónapokig taró, futószáron történõ kiképzése alatt. Csak igen kivételes esetben érjük el a kikötõszár helyes hosszát a rövidítés helyett lazítással. Olyan lovaknál, amelyek hajlamosak a futószáron elrohanni. Ez esetben a lovat a futószárazás kezdetekor rövidebbre kell kikötni, hogy jobban kontrollban maradjon. Amikor elkezd olyan tempóval menni, amit tõle a kiképzõje megkövetel, ekkor lehet a kikötõszárat a helyes mértékben meglazítani.A futószárazásnál, mint azt már elõbb is hangsúlyoztuk, igen fontos, hogy a ló a futószáron legyen. Azaz egy könnyû, rugalmas támaszkodást vegyen fel. A tapasztalat szerint a ló ugyanakkora támaszkodást fog keresni a kantárszáron is, mint amekkorához a futószáron hozzászokott. Eszerint, ha a futószárat a kiképzéshez ténylegesen használni akarjuk, akkor az nem lehet laza, de nem is lehet túl feszes. Ekkor hasonló módon helyettesíti a futószár a kantárszárat, mint ahogy az ostor a lovas csizmáját. A lónak nem szabad a futószárra dõlnie, hogy csak nehézségek árán lehessen körön tartani, és nem szabad a kört kicsinyítenie, hogy a futószár ne legyen érintkezésben. Ha a ló megpróbál kifelé sodródni a körívrõl, akkor a lovasnak ezt nem szabad folytonos húzással kompenzálnia. Inkább sok apró húzással kell elérni, hogy a ló a körön menjen. Ha befele próbál sodródni, akkor a váll magasságában álló ostorosra hárul a ló köríventartásának feladata.Amikor a ló helyes módon futószárra állt, akkor lehet elkezdeni a futószáron történõ igazi kiképzését. A futószár finom rázásával lehet a lovat valamennyire felvenni, és majd késõbb lerövidíteni. Ha elkezd sietni, akkor finom rázással, vagy a futószár a mozgásiránnyal ellentétes irányú körkörös lengetésével a sietségét valamennyire visszafogjuk, és nyugtató beszéddel lecsillapítjuk. Eme nyugtatáshoz a szavak hanglejtése a fontos. A lovaknak kitûnõ hallásuk van, ami a magas hangokra máshogy reagál, mint a jóindulatú mélyekre. Gyakran egy fiatal lovat már azzal észhez lehet téríteni, ha az ember hangosan rákiált. De más módon is elõsegíti a lovak remek hallása a kiképzést. Haa jármódváltásoknál, a futószárazóhoz való bevezetésnél, stb. mindig ugyanazt a szót használjuk, akkor ezt a ló az emlékezetébe vési.A nyak behajlítása ellen ugyancsak a futószár körkörös lengetésével -- de ez esetben a mozgásirányba, az ostor elõrehajtó segítségével megtámogatva -- védekezhetünk. Ebben az esetben az ostoros inkább a far magasságába helyezkedjék el.A futószáron való kiképzés során a sebességet kezdetben leginkább a lóra kell hagyni, és nem szabad közbeavatkozni -- mindaddig persze, amíg a ló sietni nem kezd, hiszen attól megsérülhet. Ha a ló vágtázni kezd, akkor sem szabad azonnal közbeavatkozni, hanem fokozatosan kell megpróbálni ügetésbe visszavenni. Csak, ha ellenkezésbõl az elõrehajtó segítségek hatására az élénkebb ügetés helyett ismételten vágtázni kezd, akkor kell ebben a jármódban mindaddig elõrehajtani, amíg magától vissza nem esik ügetésbe, és az ellenkezését fel nem adja.A ló tartásával se kell sokat foglalkozni. A lényeg az, hogy a ló a körön való mozgásban megtalálja az egyensúlyát, engedelmessé váljon, és a munkával megerõsödjön. Amikor a kikötõszár fokozatos rövidítése hatására a szárra ál, akkor jön el az ideje a helyes tartás megkövetelésének. A fejet és a nyakat enyhén befele kell állítani. Ezt a tartást a futószárral alkalmas módon való vezetéssel érjük el. A futószárat enyhén meghúzzuk, majd engedjük, miközben a lovat az ostorral elõrehajtjuk, így vezetve rá a helyes tartásra.Ezt a munkát nem szabad túl korán elkezdeni, mert akkor a ló a kényelmetlen tartás elõl a hátsó lábak kiejtésével védekezne, eképp kibújva a törzs meghajlítása alól. Ez egy olyan hiba, amit igen nehéz a futószáron korrigálni. A túl korai elõrehajtásnál a ló hasonló módon a far kiejtésével próbálja meg a hátsó lábak kényelmetlen alálépése, és így a hosszhajlítás alól kivonnia magát.Egy másik hiba is elõfordulhat a túlzott elõrehajtás -- az élénkebb lépésekre való törekvés -- hatására, különösen a lipicaiaknál. A ló elkezd túl gyorsan lépkedni. Így elveszti a szükséges ritmust, és a tempó növelését nem hosszabb, hanem gyorsabb lépésekkel oldja meg. Ebben az esetben átmenetileg le kell mondanunk az elegánsabb lépések megkövetelésérõl, hogy az ügetést elõnytelenül befolyásoló mozgást elkerüljük.Amikor a ló már a száron és a futószáron áll, és a helyes tartást is felvette, akkor jön el az ideje a simulékonyság fejlesztésének tempóváltásokkal való foglalkozáson keresztül. A gyakori váltogatása az ügetésnek és lépésnek nem csak a ló mozgékonyságát növeli, hanem változatossága miatt a ló figyelmét is fentartja, és így a annak esetleges eltompulását is elkerülhetjük. A lépésbõl ügetésbe váltásnál az ostorral elõrehajtunk, és ugyanekkor a szárral egy kicsit visszaveszünk. Hasonló módon járunk el amikor a sebességet akarjuk növelni, és ezért a lovat hosszabb lépésekre biztatjuk.Az elõrehajtó segítséghez -- az ostorhoz -- és a felvevõ segítséghez -- a futószárhoz -- hozzá jön még az emberi hang ügyes használata is. Hamar észre lehet venni, hogy a ló a hangsegítségeket sokkal gyorsabban megérti, mint a többit. A lovasnak mindig minden olyan eszközt fel kell használnia, amin keresztül a ló könnyebben megérti õt.Ha a ló az eddigi munkát, és ezzel az alkalmazott segítségek lényegét felfogta, akkor megérett arra, hogy az elõrehajtó és felvevõ segítségek együttes használatával rávegyük egy összeszedettebb és energetikusabb izommunkára.Ekkor jött el a megfelelõ pillanat a vágtával való foglalkozás elkezdéséhez is -- feltéve, hogy a fiatal ló ezt eddig még nem kínálta fel.A vágtabeugratáshoz a lovat elõször a futószárral egy kicsit beljebbvesszük, majd az ostorral a hevedernél elõrehajtva, a körívre újra kiengedjük. Így a beugrást megkönnyítjük, és a ló mindig a helyes lábra fog vágtázni. A ló beljebbvételének hatására egy nagyobb fokú összeszedettség lép fel, és egyben a beugratást is elõkészítjük. Az elõrehajtás, a futószárral való engedés, és a kör megnövelése hatására a belsõ lábak megkapják az átmenethez szükséges szabadságot. Az érintkezésben lévõ futószár gátolja a belsõ lábak szabadságát, mivel kisebbeket kell lépniük mint a külsõknek, hogy a ló a körön tudjon maradni. Tehát ebben az esetben a futószár megakadájozza, hogy a ló a belsõ lábával nagyobbat lépjen, amire a lónak a vágtázáshoz szüksége van. Ezért fordul az elõ sokszor, hogy a fiatal lovak, habár az nekik kényelmetlenebb, hibásan vágtáznak, ha a futószárazó nem könnyíti meg a fentebb leírt módon a vágtabeugratást. Ha a ló vágtából visszaesik ügetésbe, akkor a beugratást teljesen nyugodtan megismételjük, amíg annnyira meg nem találja az egyensúlyát, hogy képes legyen folyamatosan vágtázni.Már ekkor el lehet kezdeni fokozatosan a tempó rövidítésével, és a hátsó lábak erõsebb aláléptetésével a vágtát a futószáron kifejezettebbé tenni. A vágtát legjobban úgy lehet rövidíteni, hogy az elsõ lábak emelésének pillanatában a lovat a futószár apró meghúzásával valamelyest feligazítjuk, és ezzel a hátsó lábakat erõsebb alálépésre bírjuk. Persze ekkor az ostornak gondoskodnia kell a megfelelõ elõrehajtásról, hogy a ló a vágtából vissza ne essen. Ez egy tipikus példája a segítségek együttmûködésének.A futószárazás végén mindig nagyon kell figyelni arra, hogy a ló nyugodt és tiszta lépésben menjen. Csak eztán szabad a munkát befejezni, és a futószárazóhoz bevezetni. Az ostoros ekkor a lónak helyet engedõ futószárazó mögé áll, amíg a futószárazó a futószár rövidítésével és ``gyere ide'' hívással a lovat magához hívja, megveregeti, kicsatolja a futószárat és a kikötõszárakat, és a lovat az istállóba vezeti. Itt emlékeznénk meg arról is, hogy a futószárazó és az ostoros helyes viselkedésének mindig jól láthatónak kell lennie. Vagyis a futószárnak sose szabad összegubancolódnia, és az ostort mindig úgy kell tartani, hogy azt bármikor elõrehajtó segítségként használni lehessen.A futószáron történõ kiképzés idõtartamát mindig a lovak testi fejlõdéséhez kell igazítani. A hosszabb futószárazás a késõbbi kiképzést mindig pozitívan befolyásolja. A fiatal lipicai méneket legtöbbször két-három hónapig futószárazzák, mielõtt lovas alatt elkezdenének dolgozni. [ Január 12, 2005, 17:28: Az üzenetet átszerkesztette: ImRe ]