Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Magyarok országos gyűlése


  • Please log in to reply
405 válasz a témához

#41 Csermely

Csermely

    A csendesen csobogó

  • Fórumtag
  • 294 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 19. - 14:53

Kedves Hozzászólók!

Örömmel nyugtázom, hogy mégsem maradtam teljesen magamra. Még ennél is biztatóbban hangzik, hogy Amatõr is a megbékélést célozza, bár ezt a szándékát inkább RIDERMAN felé címezte, de ha már gondolkodik a nekem szánt válaszon, annak kifejezetten örülök és kíváncsian várom. :)
Szentül hiszem, hogy félreértés történt csak és minden kételyemet el fog oszlatni. Az természetesen nem zavar, hogy nem mindenben osztja az álláspontomat és ez vonatkozik mindazokra, akik miatt billentyûzetet ragadtam, szívesen venném, ha mindannyiukkal befoltozhatnánk a közös hajónkon keletkezett lékeket.

Egy lényeges dologra felhívnám a figyelmet, mielõtt összedugnák itt a fejünket: tisztázni kellene, hogy ki mirõl beszél, hisz amatõr biztosan, de szerintem zsebi0202 is a Kurultajt vette alapul, míg én mindvégig - a topikhoz híven - a Magyarok Országos Gyûlésérõl csacsogtam. Tudomásul kell venni, hogy a két rendezvény évekkel ezelõtt külön utakra tért más célokkal, más szervezõkkel..., tehát próbáljunk egy téma mentén közös nevezõt találni! :kocc:

http://www.bosztorpu...tan-b%C...táról
http://www.bosztorpuszta.hu/

#42 Szuzy

Szuzy

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 255 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 19. - 18:48


Egyébként, ahogy N.C. belinkelte, http://index.hu/belf...yozte_morickat/
volt még tudósítás róla máshol is, és azt is kicsit kekec stílusa ellenére én is elismerõ tudósításnak értelmezem. (Igaz néhány sztereotípiát is bemutat, mely sokakban elõítéleteket kelthetett a rendezvénnyel szemben.)



Ez a cikk a Kurultájról szól, a két rendezvény már nem ugyan az.

#43 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 19. - 19:54

Mit gondolkodok? , ömlik belõlem a szó. Amiket írni fogok, azok az én érzéseim, én bánatom. Hiszek abban, hogy nincsenek valódi ellentétek köztünk, csak kicsit másképp lettünk kicsit összerakva, de ettõl még szerethetõk vagyunk… És akkor innen, amit este kezdtem, de eddig nem volt idõm befejezni: Kedves Csermely :), ne faljon fel a farkas! Igaz, hogy off topik, de mind a lóbarátok, lovastársak, lovas-barátok, és az egész ország számára hasznos lehet, ha így, nyitott szívvel beszélgetünk, próbáljuk megérteni, elfogadni egymást. Ha a nagyon kedves moderátorok úgy ítélik meg, esetleg helyezzék át, de nem bánnám, ha e beszélgetés, építõ jelleggel, s talán némi tanulsággal megmaradhatna, folytatódhatna valahol. Szóval Csermely, örülök a válaszodnak, és annak stílusa is nagyon megnyerõ. Nem kioktatsz, fölényeskedsz, hanem megpróbálod értetni magad, álláspontod, érzéseid (melyeket megértek és teljesen tiszteletben tartok). Amennyire lehet, én is megpróbálom bemutatni az én érzéseim, álláspontom, s bízom benne, nem bántok vele senkit, legfeljebb azt, aki a másképp gondolkodókat egymásnak is szeretné ugrasztani. Nehéz elkezdeni, mit írjak elõbb, de megpróbálom ott, ahol a leghasonlóbbak az érzéseink. Tõled idézek, mert gyönyörûen írtad: "Elakad a szavam, ha a meseszép hazai tájakat csodálom varázslatos élõvilágával, régi várromjait, õsi településeit járva felidézõdik eleink hõsiessége vagy csendes áldozatvállalása. Külföldön járva szívesen elmerülök egy darabig más kultúrákban, de bizony rövid idõ után elfog a honvágy. Magyarországra lépve kicsordul a könnyem: én csakis itthon érzem magam otthon! Hagyomány örzõ honfitársaim (kézmûvesek, néptáncosok, barantások, stb...) teljesítménye elõtt kalapot emelek,..." Ebbõl nincs mit elvenni, és nem forgatni, kiforgatni akarom, csak kiegészíteni, hogy azért a gyönyörû táj mindenhol megragad, de igen, kissé elfogultan hajlamos vagyok én is így érezni. Ebben egyetértünk. Innentõl kezdve nagyon sokmindent másképp látunk, érzünk, és amit leírok, nem azért teszem, mert ellenkezni akarok veled, vagy bárki mással, de talán tényleg érdekel, ha nem is fogadod el az én hozzáállásomat. Nem beszélek itt senki más nevében, azt nem tudhatom ki, milyen okkal keltett szerinted "virtuális lincshangulatot", nekem nem volt ilyen szándékom. Egyébként szerintem nem szólták le a rendezvényt, és ha nem ilyen szöveggel invitálnak, õk is másképp reagáltak volna. "A rendezvény célja, hogy egybegyûjtse a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket és elegendõ erõt és hitet adjon a résztvevõknek a további tettek megvalósításához, hogy a magyar emberek megmutassák magukat, hagyományaikat, szokásaikat. Kultúránk és képességeink sokszínûsége a tavalyinál is mélyebb benyomást keltsen, hitet adjon elõrevivõ értékeinkben, ami alapjául szolgál a nemzeti összefogásnak, ami lehetõvé teszi, hogy az embereknek - a Magyar Nemzet jövõjét biztosítva - valós beleszólásuk legyen a sorsukat befolyásoló döntõ fontosságú kérdésekbe." Ahhoz, hogy megértsd, miért mászok én, és szerintem még sokan falra, több dolgot is el kell mondjak. Nem tagadhatom, nem szívlelem a kormány stílusát, és sok céljával így a "nemzet" politikájával sem, de ezt még majd kifejtem bõvebben, de semmi esetre sem állna szándékomban másra, legfeljebb rájuk acsarkodni. Viszont az idézett szöveg kísértetiesen közel áll az országban tapasztalható propaganda gépezet szóösszetételeihez, és tartalmához. A békesség jegyében, de az önálló álláspont jogával elmondom, részben a kérdésedre válaszolva, hogy én hogy vagyok ezekkel a dolgokkal. Engem is magyar anya szült, bár apjának neve, sõt az én apám neve is idegen hangzású. De ettõl gyerekként még magyarnak hittem magam. Mindig hihetetlen varázst (szintén gyerekként, a vasfüggönyön idejében) éreztem abban, ha külföldiekkel beszélhettem, mert úgy hittem egy más világ, másféle ember (típust) ismerhetek meg. Késõbb rájöttem, a kedves rendes külföldiek nem jobbak, vagy rosszabbak mint mi, esetleg másképp élnek. Nekem a Kádárizmus végjátékában volt némi nemzeti büszkeségem, hogy segítettünk lyukat ütni a szocializmus hajóján és gyors süllyedésében érdemeket szereztünk. Nem mintha a hetvenes nyolcvanas évek olyan katasztrofális emlékûek lettek volna számomra, de a szabadság, az szabadság, (nem csak a fizikai,) azt senkinek nincs joga csorbítani ... Iskolai (nemzetközi) kapcsolatok, utazások, majd külföldi gyakornoki programok illetve munkavállalások során én mindig úgy hittem, magyar vagyok, és ráadásul lovas nemzet a mienk. (Bár ezt a lovas nemzetek nem értették, s én sem tudtam komoly érveket felhozni rá...) Mondjuk szégyenkezni kissé akkor kezdtem, mikor kint (Németországban) az újságban a portyázó magyar (csak a tisztelet íratja velem: ) seregek, (szívem szerint azt írnám, hordák), ezeréves de még mindig élénken fájó rémtetteirõl és pusztításáról írtak. (Pl. a Chemsee-i kolostor apácáinak sorsáról...). Igen, az egy olyan világ volt, de nem akarok büszke lenni rá. Talán bennem van a hiba, de az agresszivitást (mely szerintem a belsõ gyengeség, frusztráltság, önbizalomhiány külsõ kompenzációja,) mindig is nagyon gyûlöltem, bármi, vagy bárki ellen szólt. A harci cselekmények, a milícia tekintélyelvei, így szintén taszítottak. Épp olyan korszakunkra, érdemeinkre vagyunk a legbüszkébbek, amik ezekhez voltak szorosan köthetõk. Minden bizonnyal az iskolai oktatás is „felelõs” azért az álláspontomért, hogy elfogadom a Trianoni határokat, (mégha tudom is, hogy igazságtalan diktátum volt). Az már saját kútfõbõl jött, hogy nem utálom, és nem is tarom jobbnak se rosszabbnak magamat, mint a szlovákok, a románok, a „labancok”, a csehek, a németek, vagy épp a zsidók, s talán a cigányok. Úgy gondoltam (ma már nem annyira), hogy az csak egy szerencsés véletlen, hogy itt, és nem 20 km- el keletre (Szlovákia), vagy nyugatra (Ausztria) születtem. Gondolkodtam már azon, ha magyar szülõktõl, de külföldön születek, élek, mennyire lennék magyar. Persze a választ nem tudom, de gyanítom, csak akkor, ha nagyon el akarnak nyomni. Itthon és külföldön viszont soha nem értek atrocitások magyar voltom miatt, talán ezért is nem fejlõdött ki bennem ez az érzés ennyire. Én a közelmúltig azt hittem, attól már magyar vagyok, mert itt születtem, ez az állampolgárságom, ez az anyanyelvem. Bónusz, hogy imádom a Bakonyt, tisztelem sok mûvészünk, így költõk, írók, zenészek, alkotását és életmûvét, s büszke vagyok néhány nagy emberünk szellemi alkotására is. Történelmi bûneinkért éppolyan elnézõ vagyok magunkkal szemben, mint amennyire más népek, méginkább más nemzetek, nemzetvezetõk szomorú tetteiért, és remélem, õk is így tekintenek ránk. Kedves Csermely! Hagyományaink, kultúránk ápolása, bemutatása számomra is szimpatikus, követendõ eszme. Olyanannyira nem áll tõlem távol, hogy bõ tíz éve alapító tagja voltam egy íjász és hagyományõrzõ egyesületnek, és olyan lovasrendezvényt is szerveztünk mindjárt, ahol többek közt Harangozó János is bemutatót tartott, és 30 vendégünk a távoli Kirgiziztánból a sztyeppei népek valódi, élõ nomád hagyományait mutatták be, nagy hatást gyakorolva ránk és a kilátogatók számára. Késõbb egy másik nagyon aktív és nagyra becsült hagyományõrzõ egyesület tiszteletbeli tagjaként szerveztünk olyan lovasrendezvényt, ahol a hagyományõrzés komoly súlyt kapott. És nem kis, elõítéletbõl fakadó vita is származott abból, hogy én a wesztern lovasokat is szívélyesen meghívtam a rendezvényre. Én a szabadidõ lovaglás, és a lovaglás szabadságának híve, hirdetõje voltam. Máig vallom, a magyar lovaskultúra leggyengébb láncszeme nem a lovassportok, vagy a lótenyésztés színvonala, hanem a szabadidõs lovas tevékenység színvonalának, becsületének és kilátásainak szintje. Ez nélkül hiába a legjobb szándék, nem fogunk elõrébb jutni. A szabadidõ lovas tevékenység színvonalának egyik módja, ha tartalmas programok, szórakozási, tanulási ismerkedési lehetõségek sokféleségével találkozhat az erre fogékony érdeklõdõ, lovas. Sok minden megvalósult azóta ezekbõl, a lovas oktatás száma, színvonala és elérhetõsége emelkedett, és szerencsére az igény is rá, (bár korántsem elegendõ), találkozók, gyermek ügyességi, és háziversenyek adnak lehetõséget, tudásszintünk lemérésére, s adhatnak ambíciót a fejlõdésre, egészen a valódi sport kapujáig. (Csak ne hinnék olyan sokan, hogy ez a szint is már az…). Az ilyen programoknak szinte nélkülözhetetlen része kellene legyen a minél sokszínûbb lovas és hagyományõrzõ bemutató, mely nemcsak a rendezvény színvonalát, (na meg a nemzeti öntudatot ) emelheti, hanem egyúttal hasznos célt, és programot kínál a nem sportolni, de fejlõdni, gyakorolni óhajtó lovasok, lovascsoportok számára. Lehet, ebben sem értünk egyet, de a hagyományõrzés divat lett. Nekem rendezõként az szúrta a szemem, hogy sok megkeresett fõleg huszárruhába öltözött lovas vagyonokat akart kérni (a költségein felül egy- egy megjelenéséért, de bemutatózni nem nagyon lett volna nekik mit. Ha alkudozni akartam, sokszor azzal érveltek, hogy az õ felszerelésük milyen nagyon drága volt… Írok néhány nagyon pozitív példát, akik nálunk jártak, és rendkívül jó benyomást gyakoroltak mind rám, mind a látogatókra. Harangozó János, Kelemen Zsolt, Palaga Zoltán és Vácduka-i csapata, a töki huszárok, és ha nem is hagyományõrzõk a hõskorból meg kell említenem még a nagycenki Németh család által elõkészített karuszelt. (Említhetném még dr. Hidán Csaba történész élõ elõadását, a Rigópusztai csikósok mûsorát, a díjlovas bemutatókat, a rendezõ egyesület színvonalas mûsorait és sok egyébet, de ez most nem a reklám helye.) Mindet szívbõl ajánlom bárkinek, és hálás vagyok nekik, hogy maximum tényleg jelképes honoráriumért, vagy akár csak a költségek átvállalásáért igazi színvonalat adtak rendezvényeinknek. Elkanyarodtam a témától, elnézést, ha van még, aki olvassa. Talán arra akartam utalni, hogy nem idegen tõlem a hagyományõrzés célja, értéke, gondolata. „ Mi volt ami kiütötte a biztosítékot, talán a "a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket " egybehívó jelmondat, Vagy a "hagyományõrzõ" kifejezés? Tán ördögtõl való gondolatok ezek, vagy csak hagyjátok magatokat birkaként befolyásolni... Kedves Csermely! Az idézett kifejezések nem ördögtõl valók, de anélkül, hogy bárkit meg szeretnék sérteni nézetei, politikai bealítottsága miatt, vagy hitvallásában, magánvéleményem szerint szinte az ördög az, aki ezt lejáratta. Legalábbis elõttem, és félek ez még csak a kezdet. Nem akarok senkit meggyõzni, nem is tehetném, csak bánatosan elmondom, egy gyenge közepes „magyarságérzetet”, hogy sikerült szinte tökéletesen kiölni belõlem. Ma inkább szomorkodom, és szégyenkezem, ha hovatartozásom, országom jövõje jut eszembe. Leírom, miért írtam azt magamról, hogy "(egy már nem igazi magyar...)" Sajnos tudom, hogy ez most megosztónak, egyoldalúnak, elfogultnak fog tûnni, a bánatom egyik oka, ez, illetve, hogy részben az érzéseim miatt szemlesütve kell járnom. Azt már korábban is írtam, hogy semmivel nem tartom jobbnak, vagy rosszabbnak magamat egy személyben, és a magyar nemzetet se senki másnál. Aki magát felülre helyezi, jobbnak gondolja magát másoknál, az óhatatlanul rosszabbnak magánál másokat. Mindegy, hogy ez egy személy, vagy egy csoport, és mindegy, mi ennek az alapja. Különösen egy nemzet, esetén érthetetlen számomra ez a hozzáállás, hiszen egy nagyobb, teljesen heterogén csoportot esetén ez nehezen értelmezhetõ, nincs egy objektív mérce se. Mi se vagyunk angyalok, õk se. Eleve mi a nemzet? (A hazát értem.) Az azonos nemzetiséghez tartozók, az azonos ország lakói, avagy az azonos érzelmû nemzeti tudattal rendelkezõk csoportja? Ha a válasz a nemzetiséggel függ össze, akkor kik tartoznak mondjuk az amerikai nemzetbe, de kérdezhetném a „belgákat”, vagy mondjuk Svájcról ugyanezt. Ha meg itthon járunk, akkor kérem a német, meg horvát…, vagy épp cigány nemzetiség nem tartozik bele? Tudom, TI, hagyományõrzõk, és szívetekben büszke magyarok tényleg nem valaki ellen, hanem az összetartozásotok, és valami minden bizonnyal dicséretes önérzetetek okán vagytok azok, akik vagytok. Utaltatok rá, hogy nem divat a hagyományõrzés, és nem kap médiát sem. Nem vitatkozhatok, csak meg vagyok lepõdve. Én úgy vettem észre, a (példátlan) nemzeti összefogás éppen most jött nagy divatba. Az is, hogy egyenlõre még nem nyíltan irredenta törekvéssel felemlegetjük Trianont, határokon túlnyúlva politizálunk, összefogunk és felkarolunk, lesz@rva ezzel más nemzetek, országok érzelmeit, identitását, kiabálunk és ostobaságokat mondunk a legfelsõ szinten az európai parlament színe elõtt, (meg persze itthon is), és közben a magyar emberek akaratáról, és szédületes karrierjérõl vizionálunk. Ha ez a magyar emberek akarata, és ezt ilyen stílusban lehet elõadni, akkor én tényleg nem vagyok igazi magyar. Szomorú annál inkább, mert elvettek tõlem valamit, és azért is, mert úgy látom, súlyos ára lehet még ennek… Sajnos a beharangozóban látott szófordulatok, és érzelmi húrok „pártoskodás nélkül” is nagyon hasonlóak ahhoz, amit az ország lakosságának jelentõs hányada elutasít. Bár tudom, a tolerancia a mai politikában gyenge lábakon áll, de a fogalmazó tekintettel lehetett volna arra, hogyha pártoskodás nélküli rendezvényrõl beszél, akkor ne használja a politika által lejáratott nagy szókapcsolatokat, mert félreérthetõ. Ez az én álláspontom alapja, ezek a bennem kialakult érzelmek. De elfogadom, hogy mindenki úgy érez, és gondolkodik, ahogy neki tetszik. Akinek ez nem tetszett, kérem az is próbálja elfogadni az én álláspontomat. Tisztelettel és köszönettel türelmetekért : Simon Ervin, amatõr

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#44 N.C.

N.C.

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.607 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 19. - 22:08

- A fentiekhez én most nem tudok mit hozzátenni.

#45 Menches

Menches

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 798 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 20. - 7:35

én is voltam:) nem vagyok az aki ilyen helyekre jár.igazából sehová se járok:) úgy láttam aki ott volt azok élvezték, hogy nekem sok volt az az én bajom. Menches a tömeg iszonyos.

#46 Csermely

Csermely

    A csendesen csobogó

  • Fórumtag
  • 294 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 20. - 16:18

Nahát, kedves Ervin, igencsak feladtad a leckét: én sem fogtam rövidre, de Te aztán tényleg kitettél magadért, ami rendben is van a kialakult helyzetre való tekintettel.. Megtisztelve érzem magam!

Viszontválaszként feltorlódott gondolataimat még elõzõ este nekiálltam lepötyögni, hajnalig egy novella hosszúságot sikerült összehoznom. Mivel reggel felé frissen-fürgén még rengeteg kiegészítés az agyamba tolult, úgy döntöttem nem adom egyszerre közre az egészet, mert sikítva oszlana fel az egész Paci fórum. Folytatásos regényre készüljetek - már aki bírja! :dev:

Már csak azért is tartom ezt jobb megoldásnak, mert így remélhetõleg más is megoszthatja velünk az álláspontját, nehogy már úgy tûnjön, kettõnk párviadala zajlik, hisz azt elintézhetnénk magánúton, de gondolom mindkét részrõl az a cél, hogy minél többen okuljunk egymás hibáiból avagy építhessünk mások tapasztalataira. A mondandómat tehát amatõr gondolatmenetére igyekeztem felépíteni, de bármilyen építõ jellegû meglátásra vevõ vagyok! :)


Elsõ olvasatra úgy tûnik, tán mégsem leszek ama ronda ordas vacsorája, sõt másodikra sem, de menjünk csak szépen sorjában...

A köztünk lévõ már leleplezett egyezésekrõl most nem ejtenék szót, minek szaporítsam, aminek amúgy sem vagyunk híján... Mindössze annyi kiegészítést tennék még, hogy magam is egyetértek ezzel:
"... vallom, a magyar lovaskultúra leggyengébb láncszeme nem a lovassportok, vagy a lótenyésztés színvonala, hanem a szabadidõs lovas tevékenység színvonalának, becsületének és kilátásainak szintje.", olyannyira, hogy effajta véleményemet éppen ezen a fórumon fejtettem ki pár éve - lótenyésztõként! :D


Azok a fránya különbségek: - hát talán akad néhány, de hál' Istennek nincs két egyforma ember, s ez így van rendjén... - azonban nem gondolnám, hogy oly messze lenne a két part, csak még nem beszélünk teljesen egy nyelvet, noha úgy vélem lényegileg hasonlóan gondolkodunk.

A végére kiderül...

A viszolygás tárgya legnagyobbrészt a meghívó szövegezése volt. Hát bizony elég "szögletes" , mivel sok mondandót kellett összesûrítenie lényegre törõen. Én biztosan árnyaltabban fogalmaztam volna, de ha mindent beleírtam volna, azt ember nem gyõzte volna végigolvasni! ;)
Magam részérõl viszont tudom, mi mindent takar a rendezvény, hiszen volt szerencsém hozzá és mindemellett néhány éve többé-kevésbé figyelemmel kísérem a Szövetség munkáját, így a háttérrõl is van fogalmam. Ezért kértem mindenkit hogy ne prejudikáljon!
A Szervezet (Magyarok Szövetsége) maga egy teljesen alulról szervezõdõ és önmagát folyamatosan csiszoló, korrigáló közösség, ami egy önállóan is mûködõképes egészséges nemzet felépítését célozza. (Ezt nagyon sután fogalmaztam de ha valakit érdekel, megtalálja a szövetség honlapján.)

Na most itt álljunk meg egy szóra (na jó, több lesz az): máris látom magam elõtt az eltorzuló arcokat, hogy megint a politikai szólamok... Hát ez bizony valóban úgy fest, de erre írtam azt, hogy ne hagyjátok magatokat megvezetni...

Mégpedig azért ne, mivel a politika több ezer éves játszma hataloméhes hiénák marakodása a koncon szegény embertömegek véres verejtékkel megteremtett javaiért. (Innentõl nekem nem ér a nevem! - ezért javasoltam, hogy hagyjuk ezt, de megmagyarázom/próbálom).

A politikusok személye változó, de viselkedésük csak annyiban, hogy egyre arcátlanabbak és érzéketlenebbek. Az eszközeik is egyre durvábbak mindehhez, de legfõbb fegyverük a retorika. Ez az egyetlen, amit folyamatosan csiszolnak, hogy minél jobban megtévesszenek bennünket.

Kénytelen leszek most egy icipicit politizálni. "Nemzeti" Kormányunk szerintem viszi a pálmát, már legalábbis ami a retorikai alapon elért hülyítési hadjáratukat illeti. Éppen annyira nemzetiek õk, mint az azt megelõzõk, de még mindig vakvezetõk. És sokan vannak, mármint a világtalanok ( itt a velem vitázóknak és egyetértõknek egyaránt:, talán mégis egy akolba - a legalább(!) gyengén látókéba - tartozunk).

Mondjátok meg nekem, melyik az a szavunk, vagy kifejezésünk, amit még valamelyik oldal valamely alantas célokra ne használt volna fel? Haza, család, barát, társ, szeretet, testvér, nemzet, megértés, elfogadás, sorolhatnám a nemes gondolatokat - kiforgatják, nevetségessé teszik? -> hát persze!
Cigány, zsidó, egyéb nemzetiségek, ellenállás, önvédelem, önellátás, hagyományõrzés, õstörténet - hétköznapi fogalmak, tények, jelenségek -> mégis ellenérzést keltenek, legtöbbször pejoratív értelmet kapnak. Képesek egekig magasztalni, vagy épp a pokolba taszítani egy-egy kifejezést, pedig mindnek helye, szerepe van szép magyar nyelvünkben; rangsor nélküli! :mad:

Ne hagyjuk hát gondolatainkat is gúzsba kötni! Nevén kell nevezni a dolgokat, ha óvatoskodunk, bizony elvész a lényeg!
(Hát már látom, litánia lesz ebbõl, de kénytelen vagyok bõ lére ereszteni a minél jobb megértés végett.)

Szövegértés az én olvasatomban (az MSZ álláspontját ismerve), merthogy ez láthatólag magyarázatra szorul:

"A rendezvény célja, hogy egybegyûjtse a pártoskodás nélkül.."

- politikától megcsömörlött és mindenféle kategorizálástól elzárkózó emberek össze/meghívása..

"nemzetben gondolkodó magyar közösségeket..."

- nem egyes emberekre/családokra/közösségekre szabdalt egyedek, de nem is globalizációban/internacionáléban gondolkodó tömegek megszólítása, elõtérbe helyezve a nemzet egységét (mindenfajta nemzetiségbe tartózókkal, feltéve, hogy õk maguk a nemzettest részeiként akarnak funkcionálni, azaz törvényeinket - jogokkal és kötelezettségekkel együtt - magukra nézve kötelezõnek ismerik el!)

"elegendõ erõt és hitet adjon a résztvevõknek a további tettek megvalósításához, hogy a magyar emberek megmutassák magukat, hagyományaikat, szokásaikat"

- mivel manapság tényleg igazi bátorságpróba magyarnak lenni, szükség van egymás bíztatására, támogatására, hitre hogy van kivel összefogni, megismerni egymást, szükségben merni segítõ kezet nyújtani/elfogadni.

"Kultúránk és képességeink sokszínûsége a tavalyinál is mélyebb benyomást keltsen, hitet adjon elõrevivõ értékeinkben, ami alapjául szolgál a nemzeti összefogásnak, ami lehetõvé teszi, hogy az embereknek - a Magyar Nemzet jövõjét biztosítva - valós beleszólásuk legyen a sorsukat befolyásoló döntõ fontosságú kérdésekbe."

- ez annyit tesz, hogy az igen gazdag történeti, régészeti, nyelvészeti, genetikai, antropológiai és még ki tudja éppen hány féle kutatási eredmények, valamint a jövõbe mutató jelenkori találmányok megismerése által a máshonnan nemigen megszerezhetõ ismeretek terjesztése révén szerzett tudással valóban nagy eséllyel saját lábára állhat a nemzet. -efféle elõadások sokasága között van lehetõség válogatni a rendezvényen.

Bármi mást olvasol ki belõle, az politikai áthallás - nincs ott!! :P

A politika útvesztõiben nehéz kiigazodni, de annyit mindannyian felismertünk itt (hisz ettõl borzongunk mindannyian), hogy legszívesebben (és legsikeresebben) olyan kulcsszavakat használnak fel és ki, amire felfigyel a nép, tanácsadók hada dolgozik azon, hogy ezekbõl szlogeneket gyártson és a szónoklatok során felemelõ vagy éppen lealacsonyító értelmû szófordulatokat képezzenek ezekbõl, ami éppen adott céljaiknak megfelel. Megfigyelhetõ, hogy akár ugyanazt a szókapcsolatot képesek pozitív, vagy negatív értelemmel felruházni..

Mivel nincs már olyan kifejezésünk, amit ki ne sajátítottak, el ne csépeltek volna, nem tehetünk mást, mint hogy megbízunk annyira más, hétköznapi embertársunkban, hogy elhisszük, amit mond, nem hátsó szándékkal teszi!

Ervin, Te magad írtad:
"Az idézett kifejezések nem ördögtõl valók, de anélkül, hogy bárkit meg szeretnék sérteni nézetei, politikai bealítottsága miatt, vagy hitvallásában, magánvéleményem szerint szinte az ördög az, aki ezt lejáratta."

Hát nem ezt papolom? Neked, nekem, nekünk mi közünk ehhez? A mi életterünk attól szûkül be, ha befolyásolhatóvá válunk... Folyt. köv.

szeretettel
Csermely/Melinda

#47 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 20. - 16:55

Kedves Csermely, Melinda! :) Sokkal többnek tûnik az azonosság, mint a különbség nézeteink közt és nagyon hasznosnak érzem, hogy, amíg ki nem ebrudalnak minket ebbõl a topikból, lehetõségünk van errõl beszélgetni. Azt pedig kifejezetten jó ötletnek tartom, (magam is gondoltam erre...)hogy felszabdaljuk mondandónkat emésztehõbb egységekre, így bárki könnyebben csatlakozhat eszmecserénkhez. Sokakat érinthet, sok félreértést, indulatot, téveszmét segíthet eloszlatni, fõleg, ha van, aki hasonló stílusban, fogékonyan bekapcsolódik a beszélgetésünkbe, akár a mieinktõl még eltérõbb álláspontot képviselve. Ha megismerjük egymás érzelmeit, gondolatait, azzal többek lehetünk magunk is. Ígérem, fogok reagálni írásodra, és saját tóduló érzéseim is igyekszem majd még bemutatni, most azonban várnak a programok, a család ... Tisztelettel: Ervin

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#48 Kistáltos

Kistáltos

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 8.053 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 20. - 18:16

Biztos jó eldiskurálni, de ha írnátok a rendezvényrõl konkrétan... :) Hallottam azoktól, kik ott voltak, hogy Svájcból is voltak ketten, 3 lóval és kb. két hónapja indultak el lábon. Állítólag itt táboroztak a városunk mellett. Nagyon sajnálom, hogy nem találkozhattam velük. :)

#49 Csermely

Csermely

    A csendesen csobogó

  • Fórumtag
  • 294 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 20. - 22:08

Kistáltos!

Sajnos az ideirõl magam is lemaradtam, a témán is csak a lebonyolítás után akadt meg a szemem.
(Ha szívesen hozzászólnál, csak egy oldalt kell az elõzményekért visszaolvasnod.)
Két éve voltunk Bösztörön látogatóként és bár voltam már néhány hasonló eseményen, annyira megkapott a hangulata, eszmeisége, elmondhatatlan feltöltõdét adott, hogy azóta is örömmel emlegetjük mindenkinek és feltétlenül visszamennénk. Tavaly a lányunk esküvõje miatt, idén egyéb okokból, de elmaradt sajnos az újrázás.
Az alábbi linkek talán segítenek az élményt némiképp visszaadni. Én az õskori internetemmel képek s fõleg videok betöltésére nem vállalkozom, így valójában azokat látatlanban ajánlom, a szöveges rész viszont a saját érzéseimmel harmonizál, így remélem együtt adnak némi ízelítõt! ;)

http://www.bosztorpu...tan-b%C...táról
http://www.bosztorpuszta.hu/
[/quote]

"Állítólag itt táboroztak a városunk mellett." - Atlantis? - mesélj! :dev:


Ervin, valójában csak a kíváncsiság hajtott a masinám elé, hogy megtudjam volt-e érdeklõdõ, én sem terveztem most egy újabb maratoni menetet, intézzük csak a dolgainkat, a család az elsõ!

én jó éjszakát kívánok most mindenkinek

Melinda

#50 N.C.

N.C.

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.607 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 20. - 23:04

http://www.bosztorpuszta.hu/
- Ezen mostmár sok fénykép is van!

...fõleg, ha van, aki hasonló stílusban, fogékonyan bekapcsolódik a beszélgetésünkbe, akár a mieinktõl még eltérõbb álláspontot képviselve.

- Hát a stílusom nem biztos (biztos nem?), hogy hasonló; a véleményem, érzéseim azonban 'amatõr'-ével nagyjából megegyeznek. Helyek, nevek, események helyettesítendõk - a többi majdnem ugyanaz. Jól ( jobban) mondta el, ehhez - mint írtam - hozzátenni nem tudok.

Ha szabad itt folytatni az oldal eredeti szándékának és olvasóinak megbántása nélkül, akkor én eltérõ - nem álláspont, hanem - nézõpont felõl közelítenék.

A fentieken túl- hogyúgymondjam - kézzelfogható gondjaim is vannak a hagyományõrzõk "hõsmagyar" részével.
Fellengzõs szólamok nem helyettesítik a szakmai tudást. Korhû kantár rosszul felillesztve csak aláhúzza a hozzá nem értést.( Most ment a Dunán a Honfoglalás, teljesen illúzióromboló volt Árpád lován a díszes - lötyögõ, félrecsúszott farhám. Bocs :hupp: )
A minimális lovastudás hiánya hangos hújjogatáskor is megmarad, a ló pedig leszállás után is ló marad.
( Nem akarom a bandát megnevezni - mert csapat nem volt :nem: - nehéz díszek mindenütt lovon-emberen, amit csak elbírtak, pénztárcával is. Elmenni se tudtak egyenesen -mind ment a vezérkanca után, amikor az bekanyarodott a céltáblasor mögé, toronyiránt mentek azon keresztül utána - nemhogy egyet is jófelé lõni...
Aztán meg a melegítõpályán /karámban/ hagyták a lovakat egész nap, egy számukra idegen - stramm! - nõ hordta nekik a vizet a közeli tóból. Annyira nem voltak meg a vitéz harcosok, hogy a bemutatóra a csajok a csõdörökkel a ménesen keresztül voltak kénytelenek bemenni.. :kir: )
Valamiféle együttérzés a lóval, a ló iránt nélkülözhetetlen pláne egy lovas harcosnál, hiszen ha kidõl alóla a társa élve nem ér haza gyalog.... Nem órákig hagyom a fehér lószállító oldalához kötve a júliusi tûzõ napon, én meg a büfésátor ponyvája alatt...

Tovább nem sorolom, biztos nem is idevaló.
Azonban nem segít a hagyományaink továbbadásában, elfogadtatásában, megszerettetésében, ha minden kritikát - a szigorúan vett szakmait is! - az "idegenszívûek" magyarság elleni támadásának értékelik.

Hagyományain túl szép és komoly dolgok ahhoz, hogy esetenként a tudatlanságunk, igénytelenségünk eltakarására használjuk....

Elnézést kérek, hogy így "Off"-olom az oldalt :hupp:

Halasi Endre NagyCenkrõl

#51 Kistáltos

Kistáltos

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 8.053 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 21. - 7:38

Nem sokan szólnék hozzá, amit N.C. leírt, teljes mértékben az én véleményem is tükrözi. Nem voltam még Bösztörön, hívtak, de ha lesz idõm, csak a túra kedvéért, a "banzájban " nem kívánok részt venni. Pár éve belekezdtem én is, megtaláltam (szerintem) az ország legjobban felkészült csapatát, igényesek ló-lovasfelszerelésben, tudásban is, igyekeztek fejleszteni, továbbtanulni, aki gyengébb lovas volt, vagy nem úgy bánt a lovával, vagy tanították, ha nem akart, kirakták. Példakép volt elõttem a csapat. Aztán pár év múlva megismertem "belûlröl" is a csapatot. Hûek maradtak a magyar hagyományokhoz :gm: (széthúzás, egyéni érdekek.) Sajnálom, hogy egy példaképpel megint szegényebb lettem. Tavaly és idén is ment a közelünkbõl lovascsapat (nem azonosak az fent említett csapattal), már ott is megdöbbentett, hogyan mernek ekkora túrára elindulni (gyakorlatilag nem sok, talán 120km lehet) megfelelõ edzés (a ló) és lovastudás fejében... Néha az ilyen rendezvények túlélõtúrának hatnak... Szeretem a Tavaszi hadjáratot is, szerencsére ott már a szervezõk szelektálnak, ne arról szóljon az egész, mennyi ember "esett el" a csatában. :D :dev: A Nagy Magyarkodásról meg nem fejteném ki a véleményem. Én is utálom a hosszú bejegyzéseket. :D

#52 Gisari

Gisari

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.724 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 21. - 11:27

Hehe, akkor itt van még egy: :D

Én leginkább a kézmûves vásár és a hangulat miatt szeretek menni.
Sajnos mindig látok olyanokat, akiket legszívesebben ott helyben lerángatnék a lóról (de ez díjugrató versenyeken is elõfordul.)
Tudnék mesélni vicces és kevésbé vicces sztorikat, nemcsak õsmagyar, hanem csikós, huszár és western dizájnos „lovasokról” egyaránt, de nem akarom borzolni a kedélyeket.
Nem tudom, a szervezõk mit tudnának tenni ezügyben? Attól tartok, nem sokat.

De pozitív tapasztalataim is voltak: láttam tizenéves fiatalokat, akikrõl egy-két õsz hajú, bajszos huszárbácsi példát vehetett volna lóhoz értés, általánosságban: viselkedés tekintetében. :yeah:

Azon nem csodálkozom, hogy sokakat zavar a „hõsmagyarkodás”. Szerencsére Bösztörpuszta elég nagy, el lehet férni, és jönnek szép számmal „nem annyira magyar” emberek, látogatóként és lovasként is. Amíg ez így van, és senki nem bántja a másikat, addig talán „pártoskodás nélküli” lesz a rendezvény. Úgyhogy ezt azok is alakítják, akik emiatt nem mennek.

Szeretnék néhány gyakorlatiasabb dolgot megemlíteni, hátha a szervezõk olvassák:

Idén nagyon jó volt a vásár, úgy láttam, sikerült kiszûrni az aranyozott-ezüstözött gyöngyházfényû, tigrincses, vízeséses-havas hegycsúcsos festészeti alkotásokat és társaikat, amikkel tavaly volt szerencsém összetalálkozni.

Az istálló környékén nem ártana jövõre valami rendszert kialakítani a sátorozóknak. Nem csoda, hogy az emberek nem akarják felügyelet nélkül hagyni a lovaikat, meg kell adni a lehetõséget az istálló melletti sátorozásra. Tavalyelõtt én is az istálló mögött sátoroztam, a lovam még életében nem volt istállóban lekötve, éjszaka is felkeltem megnézni. De idén már egy kissé zavarónak tûnt, hogy egyre többen telepedtek le összevissza az istálló körül villanypásztorokkal, sátrakkal stb., eléggé hülye helyekre, pl. az istálló kijárat és az úsztatóhely közötti területre. Valahogy ezt rendezni kellene. (Jövõre szeretnék megint lovakkal menni. :) )

A másik az a hosszú bálamadzagokkal felkötött strajfás dolog, nem tûnik valami biztonságosnak: a lovam pl. azzal kezdte, hogy egy laza mozdulattal „lelépte” a strajfát, hogy oldalt állhasson a többi lónak… ahogy láttam, most is így voltak kialakítva az állások.

Ezt pedig csak halkan, mint nemhagyományõrzõ, szimpla mezei lovas jegyezném meg az idei MOGY számomra egyik legnagyobb tanulságaként:
A fullextrás, prémessüveges-hajfonatkorongos õsmagyar hercegkirálykisasszony öltözethez marhára nem passzol a wesconyereg navajo mintás nyeregalátéttel. :gm:


#53 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 21. - 15:31

Sziasztok! Most csak röviden , nem Csermelynek, hanem inkább a többi hozzászólónak szól néhány észrevételem, megjegyzésem. Legalább nem politika, azt nagyon útálom... :) ! Nem voltam még ezen a rendezvényen, sõt, még a link, amit idéztem is egy másikról szólt. Azt gondoltam ezért, hogy a rendezvényrõl nem beszélek, és nem is alkothatok véleményt. Most a hozzászólásokból, és a belinkelt képekbõl kialakult benyomásaimat leírom. Egy: mint korábban írtam, tiszteletem a rendezõ felé. Tudom, hogy egy kisebb lovas rendezvény megvalósítása milyen bonyolult feladat. Egy ilyené szinte emberfeletti (sokember-feletti :) ) Rengeteg dolgot meg kell oldani, tervezni, szervezni, finanszírozni, egyeztetni, majd improvizálni is. Ilyet csak megszállot, (fanatikus), és jószándékú ember vállal be, és az a munka, amit belefektet PÉNZBEN KIFEJEZHETETLEN, megfizethetetlen érték. ( Aki azt hiszi, hogy ezzel pénzt lehet keresni, annak javaslom egyszer kostóljon bele, csináljon a semmibõl egy színvonalas, tartalmas lovasrendezvényt, hajrá!) A pénzt azért keverem csak ide, mert aki a kialakított feltételek miatt esetleg elégedetlen, vagy kritikus megjegyzéseket tesz a résztvevõk által okozott, vagy ott tapasztalható negatív megjegyzések hasonlóak, vagy roszabb, mintha szüleid rendeznének neked egy szülinapi partit, ahol te megritizálod a tortát, és utalsz arra is, hogy az ajándékba kapott autót is más árnyalatban tudtad volna inkább elképzelni. A rendezõ nem sokat tehet azért, hogy te ne lássál olyant, ami neked nem tettszik és ennyi ló lovas elhelyezése sem képzelhetõ el minden igényt kielégítõen, ezt tudomásul kell venni. Helyi, személyes tapasztalatok híjánl ezek csak általános megjegyzések, de kicsiben átéltem hasonlókat, és azt viszont állítom, hogy egy félreérthetõ észrevétel, kritika kedvét szegheti bárkinek. Úgy írtam a rendezvényrõl, mintha a szervezõ egy személy lenne de annak nincs itt jelentõsége, valójában mekkora csoportot takar. Második megjegyzés arra vonatkozik, amit érintettem az elsõben is. Ha olyat láttok, ami nem nyeri el a tettszéseteket, arról nem a rendezõ, hanem a "TI", a résztvevõk tehettek. MINDENHOL (bármilyen jellegû lovasrendezvényen) elõfordul a nem megfelelõ bánásmód, felszerelés, vagy viselkedés . Ahol szigorú szabályok, elõírások, és felkészülés alapfeltétel a részvételre, vagy csak személyre szóló meghívóval lehet részt venni, ott kevésbé, de egy nyílt, szabadidõlovas csoportban sajnos inkább gyakori lehet ez. A pozitív példák látványa, illetve a megfelelõ hangnemben történõ beszégetés, esetleg a kizárás, vagy rendezõi elõírások csökkenthetik ezeket, de azért bizonyos fokú toleranciát ebben is kell tudni tanúsítani. Nem vagyunk egyformák, és nem egyforma a tudásunk, viszonyunk a lovunkkal se. Arról nem is beszélve, hogy lovaink sem egyformák. (Gondolok itt átoltsági, vagy zörgõ csontú" lovakra utaló megjegyzésre.) Kicsit más: A "a korhû" filmeken mindig volt és lesz is hiba, hisz nem mehettek, s mi sem mehetünk vissza a múltba, leforgatni, vagy mi ott megnézni mi, hogy volt. A hagyományörzés inkább egyfajta tisztelet a múlt felé, melyhez nem kell feltétlenül beöltözni. Ha mégis, és kisebb bakik elõfordulnak, az még önmagában nem tragikus. Sokkal roszabb, ha valaki azt hiszi, attól, hogy beöltözött, és igazi magyar, különbb, mint aki nem, (vagy nem jól).... (Egyébként az õsi öltözékek anyagok, és technikák ugyan behatározzák, milyen lehetett, és milyen nem a ruházat, fegyverzet, eszközök, illetve milyen biztos nem, de azért korántsem biztos, hogy a megtalált leletek, és történelmi leírások alapján a mai elkészült rekonstrukciók mindenben megfelelnek a történelmi hûségnek, illetve, hogy attól jelentõsen eltérõ nem lehetett-e szintén használatos, de ez most csak úgy eszembe jutott, hogy nehogy megint politizálni akarjak... :) ) Csermely! Ahogy ráérek egy kicsit, ígéretemhez híven válaszolok neked, és vetek fel egyéb gondolatokat is. Üdvözlettel: Ervin (bocs a hibákért, siettem, de talán így is érthetõ, mit akartam írni...)

Edited by amatõr, 2011 augusztus 21. - 15:38.

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#54 Szuzy

Szuzy

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 255 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 21. - 18:19

A lovakat istállón kívül is el lehetett helyezni, abban az erdőben ahol a vásár is volt, egy nagyon nagy terület volt kijelölve csak lovak és lovasok részére, sátorozási lehetőséggel. Készültek a szervezők szénabálákkal és vízzel is.

A lóhoz nem értés nem csak ezeknél ez embereknél fordul elő.... És nem egy-két ember/ lovas alapján kell megítélni/elítélni bármit is. Még mindig tartom a véleményem, hogy amíg nem tapasztaltátok saját magatok, ne mondjatok negatív véleményt. :ang:

#55 Gisari

Gisari

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.724 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 21. - 19:19

A lovakat istállón kívül is el lehetett helyezni, abban az erdõben ahol a vásár is volt, egy nagyon nagy terület volt kijelölve csak lovak és lovasok részére, sátorozási lehetõséggel. Feltéve, ha az ember vitt magával villanypásztort, hozzá voltak szokva a lovai az idegen lovak jövés-menéséhez, és ha nem zavarta, hogy egy csomó idegen tapizza õket egész nap. De ez remélem, nem azt jelenti, hogy innentõl az istálló környékén szükségtelen lesz rendet tartani, nem kell foglalkozni az ott sátorozókkal, és hogy az építõ szándékú kritika = negatív vélemény? Készültek a szervezõk szénabálákkal és vízzel is. Mint minden évben, ez tök jó. De én nem szívesen hagytam volna ott a lovamat kikötve egy fához, felügyelet nélkül.

A lóhoz nem értés nem csak ezeknél ez embereknél fordul elõ.... És nem egy-két ember/ lovas alapján kell megítélni/elítélni bármit is. Ez nagyjából benne van a hozzászólásomban, amit beidéztél. Még mindig tartom a véleményem, hogy amíg nem tapasztaltátok saját magatok, ne mondjatok negatív véleményt. :ang: Ott voltam minden évben, ebbõl kétszer lóval, ez is kiderül többé-kevésbé abból, amit írtam.

Nem egészen értem, hogy miért gondolod negatívnak pont az én hozzászólásomat?

#56 Szuzy

Szuzy

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 255 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 21. - 20:13

Nem egészen értem, hogy miért gondolod negatívnak pont az én hozzászólásomat?



A második rész már nem Rád vonatkozott. Bocsi, ha félreérthetõ voltam.

#57 RIDERMAN

RIDERMAN

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.211 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 22. - 14:07

Hát akkor a megszólított jogán következzék még egy maratoni hosszúságú vélemény. :D (A hétvégén nem voltam netközelben , pajtát ácsoltunk a lovainknak....) Elolvastam az eddigieket és örömmel tapasztalom, hogy több dologban van egyetértés mint nem. :kv: Amatõr véleményében nagyon sok dologgal egyet lehet érteni és a többi is elfogadható, A többi hozzászóló is árnyalta a képet. Én azonban úgy vélem az eszmecsere nem Bösztörpusztáról szól, elejétõl fogva nem. Bennem azonban hamarjában két kérdés is felmerült: Miért volt igen csekély érdeklõdés a rendezvény elõtt? (én figyeltem a fórumon megtekintések számát elképesztõen alacsony volt mindvégig.......) Tehát a meghívó szövegezése legalábbis itt a fórumon nem tántoríthatott vissza több száz lelkes érdeklõdõt. Folyt. és a második kérdés köv.

Edited by RIDERMAN, 2011 augusztus 22. - 14:08.


#58 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 22. - 15:19

és a megszólított jogán... :) Riderman, köszönöm, szimpatikus hozzáállás, és örömmel kibeszélhetjük majd a különbségeket is, persze az eggyetértést is. (Én örülnék, ha baráti stílusban addig tudnánk beszélgetni, amire a most ácsolt pajtád rég a szúk rágják...) Valóban nem csak arról van szó, de jó alkalom, (ürügy,) hogy ne csak a felszínét kapargassuk egy olyan témának (magyarságtudat, nemzeti értékek...), amit mostanában nagyon "felkaptak", és relatív tiszta értékei melett nagyon vegyes érzelmeket válthat ki. Kár, hogy ezt nem lehet teljessen politika-mentessen megtenni, de mentségünkre legyen szólva, mi legalább nem megélhetési, uram bocsá hatalmiszerzési, vagy féltési okból, csupán a szívünkre és a lelkünkre hallgatva próbáljuk ezt tenni. Az se baj, ha nem egyeznek az álláspontok, de ha vannak feszültségek, félreértések köztünk, ez is egy lehetõség, hogy tisztázzuk, vagy meg próbáljuk érteni a másik álláspontját. Pont. A konkrét kérdésre egy lehetséges válasz: Szerintem jó reklámja volt a MOGYnak, én mondjuk ugyanezzel több helyen, többek közt plakáton is találkoztam, és emlékszem, mérhetetlen szomoróságot éreztem, mikor itt felfedeztem, de el sem olvastam a meghivót. Pont azért voltam szomorú, (és vállalom, hogy ez nem a helyes reakció volt,) mert egybõl az a viszolygás alakult ki bennem, hogy mégegy fórum, egy (szívemnek) kedves hely, ahol a mai divatos nemetfejlesztési kampány megosztó hatást válthat ki. Azt hiszem sokmindenben kifejtettem már, mit értek ez alatt, és örömmel tapasztalom, ha nemzet, haza szavakat hallok, van akinek még a szeretettõl dobban nagyobbat a szíve, nekem jelenleg más indulat vált ki ugyanott sajgó fájdalmat. De enyhült a fájdalom már csak attól is, hogy itt, egyenlõre nagyon korrekt, sõt kifejezetten szimpatikus közegben lehet róla beszélni. Egyébként "reszkessetek", belefogtam már egy újabb kismonológba, szerintem még mindig tolerálható stílusban, de mivel a napi teendõk is kötnek félre kelett tennem, csak ilyen villám szösszenetre futja. Tiszteletem minden topikolvasó felé: Ervin

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#59 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 22. - 21:28

Ha még vannak topikolvasók... Örülök, hogy sikerült egy kicsit a rendezvénnyel, hagyományõrzéssel kapcsolatos mondandót is "becsempészni" a topikba, és szomorú vagyok, hogy megint elõtör belõlem a kényesebb téma. Ez egy rossz kényszer, mert tudom érzelmeket sért, indulatokat generál, ha nem megfelelõ hangnemben teszem. Mindjárt kitérek rá, de a rendszerváltást megelõzõ rövid idõszakot kivéve mindigis utáltam a politikát, ellenszenvem csak fokozódott azóta, de közönnyel védekeztem ellene. Máig nem vagyok egy pártnak sem nemhogy tagja, de szimpatizánsa se. Az más kérdés, hogy több rossz közül esetleg tudnék választani, de általában eddig erre sem találtam méltónak a fáradtságot, hogy az urnákig elballagjak. Ezt, illetve hogy sokan így voltunk, ma súlyos hibának tartom. Természetesen elfogadom a kormány legitim voltát, és igyekszem nem vitatni a nekik szorítók, velük azonosulni, vagy egyetérteni tudók értékítéletét, bár azt gyakran hallom, hogy "onnan nézve" õk megkérdõjelezik az én, vagy a velük még kevésbé toleráns hangokat hallatók józanságát. És így lassan tovább növekszik a távolság a két part közt... Szeretném hinni, hogy a meglátásainkat, véleményünket mindkét oldalról lehet tolerálni, megkeresni az azonosságokat, megpróbálni megérteni egymást. Nem kell egyetérteni, nem kell azonosulni, de tisztelni illene, ha valaki õszintén, nyíltan, és fogékonyan a másik gondolataira, érzelmeire próbál kapcsolatot alakítani. Lehet a kérdés a "nemzeti", lehet a politikai beállítottság, lehet apró részletkérdés, nem egymás ellen vagyunk. Olyan jó volt, amíg ilyen téma nem került szóba itt ezen a fórumon, s most vállalom a bûnösséget abban, hogy igen. Abban bízom, hogy az az összetartó erõ, szinte barátság, ami jellemzõ volt (persze voltak kivételek, de így érzem) ezen oldalra, és persze a sok rendezvény, egyéb programok résztvevõi közt, lehetõvé teszi, hogy tényleg ne szekértáborokba verõdjünk, hacsak nem egy jó közös programra újra. Sajnálom, hogy ilyen téma kapcsán aktiválom magam újra a fórumon, de ha ezzel csupán kicsit is, vagy csupán néhány ember közt csökkenhet a merev álláspontokból kialakult feszültség, akkor nem hiába kockáztatom néhai viszonylag pozitív megítélésem emlékét. Én úgy hiszem, én nem változtam meg, elvakult sem lettem, ha tényleg tévesen gondolkodok, (mert sok dologban már nekem is úgy tûnik, elfogult, akár paranoiás kezdek lenni...) vegyétek a fáradtságot, gyõzzetek meg, miben tévedek, mit "kell" :) , másképp látnom, értelmeznem... Elõszónak kicsit hosszúra sikeredett a fenti ömlengés, de kifakadt belõlem. Eredetileg a magyar"kodásról" a nemzeti érzelmekrõl, (a MOGY kapcsán) szólna ez a topik, de belecsúszott a levesbe. Mégsem bánnám, ha még egy kicsit maradhatna így. Kedves Csermely! Ismét klasszikust idézek :) ! : " A politikusok személye változó, de viselkedésük csak annyiban, hogy egyre arcátlanabbak és érzéketlenebbek. Az eszközeik is egyre durvábbak mindehhez, de legfõbb fegyverük a retorika. Ez az egyetlen, amit folyamatosan csiszolnak, hogy minél jobban megtévesszenek bennünket. Kénytelen leszek most egy icipicit politizálni. "Nemzeti" Kormányunk szerintem viszi a pálmát, már legalábbis ami a retorikai alapon elért hülyítési hadjáratukat illeti. Éppen annyira nemzetiek õk, mint az azt megelõzõk, de még mindig vakvezetõk. És sokan vannak, mármint a világtalanok ( itt a velem vitázóknak és egyetértõknek egyaránt:, talán mégis egy akolba - a legalább(!) gyengén látókéba - tartozunk). " Kezdek aggódni, hogy beszélgetésünkkel nem sikerül csökkenteni azt a feszültséget, mely a meggyõzõdésében két pólusra szakadó országban egyre nõ. Lehet egy oldalon állunk (kérdõjel, pont, felkiáltójel, megint kérdõjel...). Nem tudom, nincs is jelentõsége, jó lenne végre nem oldalakban, hanem szubjektív emberekben, egyéni véleményekben, és a másiké tanúsított toleranciában gondolkodni. Vitaindítónak szántam volna, hogy elmondjam hozzáállásomat a politikához, mert ez az alapja annak, mirõl, hogy vélekedek. Megelõztél ebben, de én megpróbálom bõvebben kifejteni. (Szerintem, aki még elolvassa, az már ezen meg sem lepõdik.) A politizálás pontos definícióját nem ismerem, és direkte nem nézem meg, mielõtt szubjektív véleményem kifejtem róla. Jó megközelítés volt a fent idézett is. Én azt gondolom, hogy a legalsóbb szinten (majdnem kocsmai szinten), bizonyos fajta meggyõzõdések, nézetek terjesztése, ilyen alapján kisebb közösségek alakítása, keresése, majd késõbb azok versenyeztetése, harc azokért (, és itt még viszonylag nemes célokkal, eszközökkel találkozhatunk általában). Viszont ez csak a kezdeti stádium, mert ez lassan átalakul egyfajta harccá a hatalomért ( értsd: politikai befolyás, gazdasági elõnyök…). Törvényszerû, hogy a sikerekért népszerûséget, támogatottságot kell szerezni, illetve a politikai ellenfelek vélt és valós hibáit kell domborítani, eltúlozni. Ha nincs politikai ellenfél, szinte nem is lehetsz sikeres, nincs mi ellen harcolj, és bizonyítsd rátermettséged és szónoki képességeid. Egy nagyon rövid ideig elég csupán maga az eredeti cél, minél több embert akarsz meggyõzni, annál többet kell ígérned, hazudnod, tódítanod. Ha megszerezted a hatalmat akkor elõbb be kell „rendezkedned”, megszilárdítanod pozícióid, megpróbálni elérni (mellékéssen eredeti céljaid, ha még mindig praktikusnak tartod, periódusonként pedig újra egy kis pluszt kell adnod, ígérned, hogy esélyed legyen újra nyerni. Talán el is hiszed, hogy ez az ország érdeke. A baj csak az, hogy nagyon hamar eljutsz oda, hogy a hatalomba kerülés, és megtartás fontosabb, mint az ország érdeke. Olyanokat is ígérsz, ami max. szívesen adnál, de valójába gyakorlatilag lehetetlen, illetve az ellenfeleid minden eszközzel gyengíteni akarod ,és azt hiszed ehhez minden eszköz használható, mert a szándék, illetve a cél nemes. A másik baj, ha nemcsak hogy jobbnak állítod be magad náluk, hanem ezt megkérdõjelezhetetlen tényként kezeled, és a kritikát sem vagy hajlandó elviselni. Ott valami nincs rendben, nagyon nincs. A politika magas szinten arról szól, hogy meggyõzzenek, hogy neked akarnak jót, közben csak általad akarják megszerezni és megtartani a hatalmat, és a gazdasági irányítást. A politikád támogatóinak kiszolgálása, visszasegítése, és persze a saját érdekeid eleve szükségessé teszik, hogy egy kicsit magad felé hajoljanak a kezeid, (mégha szent is vagy), de számomra az lenne a szabály, hogy ezt ne undorító módon, különös kárt okozva. Ügyeljünk a látszatra és a törvényekre! Ha a közbeszerzéseknél el akarnánk kerülni, hogy a gyanú árnyéka ránk vetõdjön, akkor mindig csak az ellenzék vállalkozóinak szabadna megbízást adni. Jó lenne ez, vagy korrekt? Fityfenét. Lehet kvótát kellene kialakítani a pozitív diszkriminációhoz, és elõre megszabni, az éves állami beruházások hány százalékát kaphatja (%-ban) a két fél. Jó, tudom, ez viccnek se jó. Viszont azt a legkomolyabban mondom, hogy az egész parlamenti demokrácia úgy ahogy van szinte semmit nem ér azóta, hogy LEHETSÉGES, sõt általános, hogy a bekerülés, és fõleg a szavazásoknál is, a párt, illetve a frakció a lényeg, nem a személy akarata. A parlament környékérõl örökre el ebrudalnám azon pártokat, frakciókat, melyek ELÕÍRJÁK, vagy elvárják emberük bizonyos témákban hogy szavazzon. Úgy szeretném egyszer megélni, hogy tényleg „az emberek akarata” számítana, nem egy- két vezetõé. Jó, itt kéne befejeznem, de ez legalább tényleg pártoskodás nélküli véleményem volt. De vitázhatunk errõl , jó lenne hinni, hogy van olyan, aki már birtokolt hatalmat és nem szédítette meg. A fenti dolgoknak semmi köze a nemzeti, vagy magyarkodó dolgokhoz, csak arra akartam utalni, hogy tetszõleges kormány dolgait szerencsés némi szkepticizmussal figyelni, és örülni, ha kevés valódi okot ad a háborgásra. Na itt tényleg befejezem, látszólag nagyon félresiklott kis hozzászólásom. Egyenlõre jóéjszakát, de tudom, ezzel nem fejeztem be. A magyarkodás, meg a nemzeti kormány eszméjéig még hosszú az út… Kissé restelem magam, úgy érzem nem ide való gondolatok ezek, de már benne járunk, és eddig nem is koppintottak a fejemre…

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#60 N.C.

N.C.

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.607 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 22. - 22:16

.. Én azonban úgy vélem az eszmecsere nem Bösztörpusztáról szól, elejétõl fogva nem.

-Igazad van, csak valahogy itt írtuk le a bánatunkat. Remélem, nem bántottunk "érdemtelenül" senkit! :)
( Csak ugy-e az a baj, hogy a mentegetõzés is helybõl szubjektív... :hupp: )


Miért volt igen csekély érdeklõdés a rendezvény elõtt? (én figyeltem a fórumon megtekintések számát elképesztõen alacsony volt mindvégig.......) Tehát a meghívó szövegezése legalábbis itt a fórumon nem tántoríthatott vissza több száz lelkes érdeklõdõt.

- Jó kérdés :rolleyes: . Talált. Pedig én amúgy körül szoktam nézni ezeken az oldalakon....
Lehet, én is mér elõítéletes vagyok? :( Ezen fogok gondolkodni.




#61 RIDERMAN

RIDERMAN

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.211 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 8:18

Kedves Amatõr, Csermely és Fórumtársak!

Idõ hiányában a második kérdést nem tudtam leírni, igazából nem volt idõm rendesen megfogalmazni, hát meg elóztél. :D

Már meg is válaszoltad! Nagyra becsülöm õszinte szavaidat mert ez sajna ritka jelenség manapság. :ang:

A kérdés tehát az miért nem merünk politizálni, amikor minden cselekedetünk és megnyilvánulásunk valami mellett történik (rossz esetben valami ellen irányul). Az hogy a multinál vásárolunk, avagy egy kis boltban , hazai árút veszünk vagy külföldit , mi a véleményünk bizonyos dolgokról, el merjük-e mondani a véleményünket bizonyos dolgokról........

Talán mert a "hivatalos nagypolitika" eleve a közömbösséget és a beletörõdést generálja,sugallja, erõsíti.

Most a privát rész: én hiszek abban hogy az ószinte párbeszéd, a mások véleményének megismerése és tiszteletben tartása jó politika, hogy az összefogás jó és nemes célok érdekében jó politika és az embereknek erre van szükségük.

Nem hiszek viszont a korlátok nélküli, kontroll mentes "öntudatra épülõ " párt politikában, pártokban.
A történelemben rengeteg példát találunk mi mindenre képesek a pártok (és egyes politikusok) a hatalom megszerzése és megtartása érdekében.

Én a felsõházi szövetségben hiszek egy VALÓDI LÉTEZÕ civil, polgári egyházi szakszervezeti pártokat felügyelõ szövetségben, hát addig hosszú még az út és hihetetlenül nehéznek ígérkezik, de legalább jó az irány.....


Végül Bösztörpuszta:

"Néhány nappal ezelõtt fejezõdött be a teremteni kívánó magyar emberek seregszemléje Bösztörpusztán. A pénteki napon tizenkilencezer, szombaton hetvennyolcezer, vasárnap negyvenegyezer ember látogatta meg a közösségi összefogásban bízó Magyarok Szövetsége tagok rendezvényét. A felkészülés utolsó fázisában idén hatszáznegyven szervezõ és ezernyolcszáz segítõ közremûködésével mintegy ezerhatszáz önálló program valósult meg a kiskunsági pusztában. Szervezõk, segítõk, elõadók, látogatók közös véleménye, hogy az idei Magyarok Országos Gyûlése az év legfontosabb és legszínvonalasabb rendezvénye volt. A gyûlésrõl távozva sokan nem találják helyüket a megszokott munkahelyen és közegben. Szinte mindenki tele van ötletekkel, lelkesedéssel. A legtöbben már a következõ bösztörpusztai együttlétet tervezik. Köszönjük az embereknek, hogy a szívükre hallgattak. Köszönjük a szervezõk, segítõk, barantások, hagyományõrzõk áldozatos munkáját!

A kezdeti nehézségek ellenére, az alkotó munkában résztvevõ embereknek sikerült egyeztetni álláspontjukat. A rendezvényt követõen hétfõn és kedden is egyeztetõ tárgyalást folytattak a rendezvényt megvalósító munkacsoportok vezetõi, az Országos Gyûlést közösségileg támogató megyei közösségek korábbi vezetõi, a Mozgalom alapítói, valamint az ügyvivõ testület és az egyesület tagjai.

A megbeszélés során az alábbi megállapításokat és döntéseket hozták:

- A 2011-es Magyarok Országos Gyûlése a közösségi összefogásnak köszönhetõen újból beteljesítette küldetését. E nélkül az összefogás nélkül a korábban elért eredmények elvesztek volna.

- A szervezési nehézségek és a korábbi véleménykülönbségek nem nyomták rá a bélyegüket a rendezvény lefolyására.

- A munkában résztvevõ emberek teremtõ feladataik közben újra egymásra találtak.

- 2012-ben a Magyarok Országos Gyûlése augusztus 17-20-án kerül megrendezésre Bösztörpusztán. Rendezõ: Magyarok Szövetsége, társrendezõk: Kunszentmiklós város és az Országos Baranta Szövetség.

- A 2012-es Magyarok Országos Gyûlésének szervezése 2011.09.01-én kezdõdik. A meghívások, és a részletes programterv október végére készül el. 2011. 11. 26-án kerül bemutatásra a kunszentmiklósi munkaértekezleten. Az Országos Gyûlés szervezõcsapatának magja az idei szervezõcsapat, akik szeretettel hívnak maguk mellé segítõket mindazok közül, akik 2008 óta élõvé teszik a pusztát munkájukkal. Az idei MOGY is közös eredmény, hiszen egyaránt építkezett az elmúlt évek és a jelen erõfeszítéseibõl. Ezen erõfeszítéseinket pedig közösen kell elismernünk.

- A három szervezõ közösség közös döntése értelmében a Magyarok Országos Gyûlése megrendezése során megmaradó pénzügyi keretek ezentúl csak a következõ bösztöri rendezvény elõkészítése, fejlesztése érdekében lehet felhasználni.

- A Magyarok Szövetsége a mintegy egy éves szünet után tovább folytatja közösségépítõ tevékenységét.

- A mozgalom és az egyesület visszatér a 2011.01.01-es állapotokhoz. Az azóta meghozott határozatokat semmisnek nyilvánítjuk. A korábban felfüggesztett megyei vezetõk, tagozati vezetõk, munkacsoport vezetõk visszakapják korábbi megbízatásaikat.
- Az áldemokratikus szervezési elvek helyett a mozgalom és az egyesület az organikus /élõ/ szervezési elvek alapján kíván tovább mûködni. A valós, teremteni tudó közösségeket fenntartó és mûködtetõ elvek, minták és személyek a mozgalom további mûködésének legfontosabb forrásai. Értékmérõi a munka, az eredmények és a szaktudás.

- A Szövetség mûködési mintájának üzenetértékûnek kell lenni a magyar társadalom számára. Nem az a lényeg, hogy kit és mikor távolítunk el a közösségbõl, hanem az, hogy mindenki találja meg azt a helyét, amellyel leginkább szolgálja a közös célok megvalósítását. Ki kell állnunk egymásért. Tanulnunk kell egymástól, és becsülnünk kell a másik magyar ember barátságát.

- A megyei és szakmai közösségeknek 2011.11.26-án nyílik lehetõségük új vezetést választani. A délelõtt folyamán a megyei és települési közösségek választására, délután az országos vezetés megválasztására valamint az új munkaprogram ismertetésére kerül sor. Választani csak a jelenlévõ tagok számára van mód, ugyanis bevezetésre kerül a Huntörvény, amely úgy szól, hogy az a közösség nem létezik, amelynek tagjai egy évben egyszer, egy helyen és idõben nem gyûlnek össze. Kérünk mindenkit, hogy tisztelje meg jelenlétével és véleményével a valódi jószándékból építkezõ magyar jövõ közösségének együttlétét.

- A bizalmat kapott vezetõk maguk választják ki segítõiket. Az adott vezetõk elért eredményei, alkalmassága, munkája a soron következõ Magyarok Országos Gyûlésén kerül értékelésre. Itt válik igazán mérhetõvé az egész évben végzett teremtõ munka. A szerves rendezési elveknek megfelelõen a feladatát ellátó és teljesítõ vezetõk helyükön maradnak. Akik feladataikat nem végzik el, nem teremtenek értéket, azok helyére új szakembereket és képviselõket választunk.

- Az októberi munkaértekezletekre egy, a magyar népi bölcseletekbõl összeállított etikai kódex kerül elfogadásra.

Az elkövetkezõ idõszakokra a Magyarok Szövetsége az alábbi fõ feladatokra helyezi a hangsúlyt:
- Újabb MSZ-közösségek építése, a meglévõk mûködésének erõsítése. A mûködõ, mintát adó magyar közösségekkel való együttmûködés erõsítése.

- A mindennapi mûködés során minden közösség végezzen célirányosan a MOGY-al kapcsolatos feladatokat.

- A kistelepülési önállóság védelmét. A vidéki magyar közösségek segítése, egy érdekvédelmi szervezetbe való tömörítése. A vidéki élet javítása. "

Az idézet a sajtóból származik és nem teljes!
Sok minden jut még eszembe, de talán ez elég is egy szuszra.

Most én köszönöm azok türelmét, figyelmét és érdeklõdését "akik nem maradnak-maradtak közönyösek" ez egy fontos lépés és mint tudjuk "a tízezer mérföldes út is az elsõ lépéssel kezdõdik"

Edited by RIDERMAN, 2011 augusztus 23. - 8:24.


#62 Ernest

Ernest

    Tele van a levelesládája

  • Fórumtag
  • 13.579 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 11:02

A végén még én is hozzászólok. :)

#63 Kistáltos

Kistáltos

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 8.053 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 11:22

RIDERMAN, látod, ez már politika. Én meg szeretek minden hobbyt - s leginkább a lovazást - politikamentesen csinálni.

#64 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 12:45

Kistáltos! Igen, ez (sajnos) politika, de nem kampány jelleggel, hanem, hogy az esetleg ebből fakadó megnemértettségből, előítéletekből fakadó széthúzásokat csökkenteni lehessen. Legyünk kiváncsiak, nyitottak egymás nézeteire, de egyik alapvető elvárás volna számomra, hogy ahhoz ne egy ilyen komplex idézetet, hanem saját magunk által megfogalmazott személyes véleményt tegyünk közzé. Ha úgy érezzük, ez kevés, tegyünk egy linket oda, ahol ennél mélyebben elmerülhet az érdeklődő, de itt az egy- egy ember motívációja, gondolatai lennének fontosabbak. Persze ez nem szabály, előírás, hanem személyes vélemény :) És lovagolni meg csak politikamentessen ! :dev: :D Riderman! (Bár ez utóbbi utalás már neked is szólt.) A beidézett részről majd idővel megfogalmazom óvatos álláspontom, maradjunk annyiban vegyessek az érzelmeim, és szeretném tisztességesen kifejteni azt, ha lesz rá időm, és még mindig hagyják... Ez legalább a topik témájával, a MOGYal kapcsolatos. Továbbra is azt mondom, sokmindenben egyetértünk, a stílus, a hozzáálás kifogástalan, hogy beszélgetni tudjunk róla, s ez a legfontosabb. Nem az a cél, hogy meggyőzzük egymást, hanem hogy megismerve egymás gondolatait, érzéseit esetleg akár (tudat alatt !)befolyásolhassuk, formálhassuk A SAJÁT érzéseinket, gondolatainkat. Ha azok olyan merevek, készek, és hibátlanok, melyek semmi esetre nem változhatnak, akkor hmm... erős a gyanúm, hogy a sajátnak hitt gondolatok csak valamely hangzatos sablon feltétlen elfogadása. Ezt nem neked címetem, ha esetleg félreérthető lenne. A többi dologra majd később, most csak egy dologra térek ki: "Talán mert a "hivatalos nagypolitika" eleve a közömbösséget és a beletörődést generálja,sugallja, erősíti." A közönbösség, a beletörődés csak önvédelem, a nagypolitika célja, hogy sokakat, (akár csak felkapott üres szófordulatokkal, lózungokkal,) lelkesítsen, és azokat irányíthassa. A lelkes ember, (és a hívő) nehezen veszi észre, hogy őt irányítják, hogy az eszméket gondolatokat máshonnan kapta... De majd máskor folytatjuk, addigis szép napot mindenkinek, meg ne süljetek! Üdv: Ervin

Edited by amatõr, 2011 augusztus 23. - 12:48.

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#65 N.C.

N.C.

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.607 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 12:57

Én azonban úgy vélem az eszmecsere nem Bösztörpusztáról szól, elejétõl fogva nem.



#66 RIDERMAN

RIDERMAN

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.211 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 13:49


Most a privát rész: én hiszek abban hogy az ószinte párbeszéd, a mások véleményének megismerése és tiszteletben tartása jó politika, hogy az összefogás jó és nemes célok érdekében jó politika és az embereknek erre van szükségük.

Nem hiszek viszont a korlátok nélküli, kontroll mentes "öntudatra épülõ " párt politikában, pártokban.
A történelemben rengeteg példát találunk mi mindenre képesek a pártok (és egyes politikusok!!) a hatalom megszerzése és megtartása érdekében.



Ok! Pontosítsunk! Lehet hogy valóban sok a beidézett rész pedig elég sokat lehúztam belõle, gondoltam egy összefoglalónak jó. :cool:

A lelkes és többé kevésbé fanatizálható tömegek mellett a "maradék " kedvét pediglen el kell venni a politikától.......

Kistáltos hidd el én is szeretem lovazást politika mentesen, sajna az is politizálás ha nem politizálunk... :ang:

Csermely gondolata volt hogy a fogalmainkat elkoptatták tartalmuk kiürült jelentése (idõnként) más lett). Akkor most milyen szóval helyettesítsük azt a fogalmat amely jelentése szerint a vélemények megismerése az álláspontok tisztázása, esetleg félre értések tisztázása, félelmek, görcsök oldása lenne pl. egy nagy léptékû rendezvény kapcsán.

Én is utálom az un. nagypolitikát (ennek többnyire mi a vesztesei szoktunk lenni....) :mad:

Úgy gondolom ha ez a lovas közösség kezd LOVAS KÖZÖSSÉGGÉ alakulni (és nem kell uniformizálódni, sõt a sokszínûség a fejlõdés alapja)) akkor nem egy véletlenszerû halmaz akkor ezzel minden tag, résztvevõ csak nyerhet.

N.C. teljesen igazad van, sõt már az elõzõ hozzászólásoddal is. :D

#67 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 23. - 15:50

Riderman! (Továbbiakban is kedves, csak egy idõ után zavaró lehet a sok kedves megszólítás, így igyekszem inkább a fogalmazásomba beleszõni, ha, -márpedig igen,- így érzem. Apropó fogalmazás, és fõleg helyesírás. Kérek mindenkit, ha már valamiért feddést kapok, azok legyenek inkább gondolataim, mint nem túl rózsás helyesírásom, vagy stilisztikai ill. egyéb hibák, elütések. Hogy elejét vegyem az ebbe való belekötésbe, elismerem talán még Schmitt Pali bácsi színvonalát sem érem el, igaz nem is próbálok én kiállni a nyelvért. A korabeli kísérleti oktatás kudarca vagyok, diszleksziával megspékelve. Amit írok, azt meg olyan mód kell tennem, hogy apróbb részleteket lejegyzek, de még visszaolvasni se marad idõm, nemhogy a hibáimat esetleg kijavítgatni, sajnálom. Egyenlõre annyi mindent írnék, de csak így fér bele.) Ezt én is idézem, ez jó! :) "Most a privát rész: én hiszek abban hogy az ószinte párbeszéd, a mások véleményének megismerése és tiszteletben tartása jó politika, hogy az összefogás jó és nemes célok érdekében jó politika és az embereknek erre van szükségük. Nem hiszek viszont a korlátok nélküli, kontroll mentes "öntudatra épülõ " párt politikában, pártokban. A történelemben rengeteg példát találunk mi mindenre képesek a pártok (és egyes politikusok) a hatalom megszerzése és megtartása érdekében." Elõbb a második és harmadik mondatra válaszolok: bingó! Az elsõ mondatban is csak annyi hiba van, hogy a nagy összefogások alkalmával általában mások "fogalmazzák meg" a jó és nemes célokat. A pokolba menõ út is jószándékkal van kikövezve, és (hiába jó ott a társaság, :)) csak akkor, és addig szabad a tömeggel együtt menni, míg nemcsak a kimondott céllal, hanem az idõnként kritikussan vizsgált valós iránnyal is egyet értünk. A kettõ sokszor mégcsak nem is hasonlít egymásra. Én a magam részérõl a túl lelkes segíteni akarást, (de önmagában a túlzott lelkesedést is, mert akkor az önelelnõrzés szintje alább hagy) veszélyesnek tartom. Ilyenkor szokták a fürõvízzel véletlenül a gyereket is kiönteni. Ha mi a jók vagyunk, ha mi jót akarunk, és persze nem csak magunknak, hanem másnak segíteni akarunk (és ettõl még jobbak leszünk,) az olyan küldetéstudatot generál, hogy megsegítettnek a véleménye nem is számít. Biztos láttatok, vagy hallottatok már olyan példákról, hogy mondjuk a lelkes állatvédõk enyhén szólva vitatható helyzetekben tûzön-vízen át kimentettek állatokat. Hasonló példának érzem, amikor úgymond bizonyos helyeken a vasárnapi munkavégzést, vagy "csak" a hipermarketek nyitva tartását szinte tiltani szeretnék. Én az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb vívmányának tartom (az interneten kívül...:)), hogy ha elfogy valamid otthon, vagy nem akarsz a lakóhelyed és a munkahelyed közt mégegyszer bumlizni, akár egy péntek délutános mûszak után, vagy a duplán/ triplán fizetõ hétvégi mûszakod után még beugorhasz vásásrolni, nemhogy kapsz, de még friss is lesz minden. És ismét elkanyarodtam a témától. A lelkesedés, és segíteni akarás, mint a helyzetértékelés és az egyéni gondolkodás gátja, és az önértékelés esetleg túlértékelés forrása, csoportunk, szándékaink szerepének és jelentõségének szinte csalhatatlanság, vagy hallhatatlanság szintjére emelésével járhat. Lelkesedés nélül az élet lanyha, lelkesedéssel csodákat lehet véghezvinni. Csak tudni kellene önmérsékletet, kontrolt tartani felette. Milyen apropóból írom ezeket? Nem szép, hogy teljessen tudatlanul kiemelek egy mondatot egy hoszabb írásból, és arra akarom alapozni aggályaim. Semmit nem tudok a Magyarok Szövetségérõl, és direkt nem nézek utánna, nehogy elõítéletek miatt a részben ismert szervezetekhez, célokhoz (Magyar Gárda, Magyar Sziget...) hasonlítsam, akik már tettek elöttem "valamit" az asztalra, ami miatt nem tudnék teljessen nyílt szívvel, elfogulatlanul beszélgetni róluk. (de még fogok...) A mondat, amit a lelkesedést és egyfajta hipnotikus hatást mutat, és a "nekem" kicsit túl magyar(ság) tudatformáló célokkal akár kétes értékûnek is tûnhet, így hangzik: "A gyûlésrõl távozva sokan nem találják helyüket a megszokott munkahelyen és közegben." Ha valaki azzal vádol, hogy ítéletet akarok alkotni, vagy belemagyarázni dolgokat, messze áll az igazságtól. én csak a szemléletben rejlõ veszélyekre szeretném ráirányítani a figyelmet. Jó esetben hasonló lelkesedés és küldetéstudat hajtja kedves kormányunkat, (roszabban mondjuk csak hatalmi mámor), amikor szinte a törvényesség mezsgyéjén, mások véleményét magasról nemtörõdve, õrült tempóban próbálják megvalósítani nemes céljaikat. Azt, hogy "a cél szentesíti az eszközt!", azok szokták elõszeretettel gondolni, akiknek a tisztességes, bevált eszközök melett nem drága akár nem túl nemes eszközök bevetése sem, ha a cél az szent, és nemes. (Azt, hogy mi az, mindig maguk határozzák meg.) Na jó, befejezetm, egyenlõre, látszólag már megint semmi köze ennek a MOGY-hoz, és magyarkodáshoz. Riederman! Úgy tünik, mintha nagyon elszáltam volna, vagy esetleg a Magyarok Szövetsége céljait, munkáját kritizálnám. Mivel arról nem is tudok eleget, így csak általánosságban formáltam véleményt, de formálom még tovább, ha partnerek maradunk ebben... Tisztelettel: Simon Ervin

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#68 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 1:00

Sajnálom, hogy így "beindultam", remélem továbbra sem sértek senkit.
Amit írok azok az én érzelmeim, szeretném megvitatni, mennyi ebbõl elfogadható másnak, mi nem, hátha sikerül közelíteni, megérteni egymás álláspontját.
A fenti fejtegetés teljessen elméleti volt, annyira általános, hogy minden bizonnyal az is homályba maradt, hogy kerül ide.
Magamban tudtam és tudom rég, hogy az erõssen hajtogatott magyar összetartozás sokakat sért, és ha egy kicsit is empatikussak akarunk lenni, jogossan. Arra kevesebben gondolnak, hogy egyes törekvések, megnyilvánulások, kijelentések, a legjobbnak hitt szándék ellenére is maguknak a külföldön élõ magyaroknak okoz kellemetlenséget, vagy vált ki esetleg bennük negatív érzéseket.
Az egyik praktikai ok, ami miatt nagyon finoman kellene ilyen kérdésekkel foglalkozni, az ez. De van még sok egyéb, így pont a feljebb említett nagyon magyar vagy magyar nevû szervezetek céljai és módszerei miatti ellenérzések és sok egyéb
Arra gondoltam korábban, hogy napi konkrét eseményeket nem idéznék be, vagy linkelnék, de amit az imént találtam, az annyira találóan mutatja, mire célóztam, hogy nem tudom megállni, hogy ide ne biggyesszem: - http://www.klubradio...d=16&cid=131751
illetve egy régebbi: http://www.kisalfold...lenzek/2223892/
Persze ez utóbbiról sokkal árnyaltabban lehet beszélgetni, hisz ugye (itt se, ott se) nem mindegy ki mondja...

Nálam már éjjel kettõ, hajnalba megyek dolgozni, tudom, hogy nem vagyok jól összerakva, hogy ilyenekkel "szórakoztatom" magam még éjjel is!
:hupp: :rolleyes:

Ervin (a megtévedt)

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#69 tipara

tipara

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.840 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 7:52

A MOGY tényleg egy jó hangulatú rendezvény. Szerintem sokak ellenérzései nem a "magyarkodásnak", hanem mint már fenntebb is említették annak szólnak, hogy sok, nagy hagyományörzõ csoportot, személyt volt "szerencséjük" közelebbrõl is megismerni és így elment a kedvük a bármilyen "nagy magyar" összejövetelektõl. Én a mogyot leszámítom ezek sorából, mert itt tényleg a köz magyar :) rakja nagyrészt össze a dolgokat. Sok hagyományörzõ körökben szimbólummá vált személyt volt "szerencsém" közelebbrõl megismerni, majd hatalmasat csalódni. Eleinte mi is mindíg nagyon lelkesedtünk, majd csalódtunk sokat. 2-3 éve el is határoztuk, hogy semmi hasonlóban nem veszünk részt, bemutatózni sem jártunk. Kivételt képez a helyi várnap, amit tényleg mi helyiek dobunk minden éven össze fõként magunknak helyieknek, ezt még tisztának tartom. A MOGY viszont tetszik, a résztvevõk nem mind, de az nem csorbít a rendezvény értékén szerintem.

#70 szomjas szamár

szomjas szamár

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.905 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 8:58

tiparánál a pont :yeah: eddig sokan, szépen, óvatosan és néhányan kicsit hosszan :dev: próbálták az igazságot megfogalmazni, de ez a legjobb. csermelynek is volt igazsága, meg persze a többieknek is, csakhogy az a lényeg, hogy már sztem mindenki találkozott "magyarokkal" és jöttek a sztereotipiák...... nem kéne, de ez a hibás reflex sokunk génjében megtalálható. amikor olyat olvasni a nyeregszemle egyik "prominens" képviselõjétõl, hogy baseball-sapkában ne sok segítségre számíts, v. mint sheriff is irta, voltak beszólások, /pedig az nem is egy magyarkodó rendezvényt sugalt. én azt hittem, hogy olyan lesz mint a LOT volt/ akkor a fanyalgás egy-kettõnk részérõl tán érthetõ. az idõ cáfoljon meg minket! :kocc:

#71 marschalldzseni

marschalldzseni

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 1 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 11:46

nincs lovam de szeretnék egyet de nem lehet.megszeretném kérdezni ki tornázik lovon én szoktam szerintem nagyon jó :ang: :ang: :ang: :hu: :hu: :):):):):):) :kv: :kv:

Edited by marschalldzseni, 2011 augusztus 24. - 11:48.


#72 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 12:38

Szosza! Kire gondoltál :D ? A helyzet, (és most tényleg röviden :D ), hogy tudom nálam kifakadt valami. Hosszú évek óta nyelem, hogy nem vagyok igazi, meg eléggé magyar. Tisztelem a magyar hagyományok, a kultúra õrzõit ápolóit, de ne fogadom el, hogy ha EZ MIATT jobbak nálam. (Persze amúgy lehet.) Ugyanúgy, mint az, hogy egy vallásos, vagy egy hívõ ember AZÉRT jobb, mert õ hisz. (Persze amúgy lehet, nem ezt vitatom, ez nem verseny, ki a jobb...) Évek óta azt érzem, másodrendû polgár vagyok, ha nem magyarkodom, ha nem ápolok szoros kapcsolatot a határon túliakkal, ha nem dobban egyre ütemesebben a szívem, ha a nemzet, vagy a magyar szót meghallom, és nem érzem, hogy magyarnak lenni fõleg mostanában olyan büszke gyönyörûség volna. (... sõt). Nem haragszom a szlovákokra, az osztrákokra, (...sõt,) románokra, zsidókra, kommunistákra, (pedig nem vitatom régi bûneiket), az EU-ra, vagy Gyurcsányra (pedig nem vitatom, hogy vannak hibái...). Nem tudom elfogadni a szélsõséges nézeteket, az agressziót, és a nacionalizmust, mely méginkább szélsõségek felé, sovinizmussá fajul. Szomorúságom legfõbb alapja a mai politikai elit tevékenysége, hanem az, hogy erre van ma a legnagyobb kereslet, egyszerûen nincs igazi ellenfele, bírálója ennek, mert az ország lakossága elkeseredésében, vagy tudja isten miben hajlamos mindig másban keresni a hibát... Beszélgetni akartam, nagyobbrészt monológok lettek belõle, de ha nem adom ki magamból a bánatot, dühöt, csalódottságot, ha nem bíznék még abban, hogy van "szebb jövõ", legalábbis az egymásközti kommunikációban, már idegosztályon kezelnének. (Lehet, odavaló vagyok :) !) Egyébként az írás, (nekem) sokat segített abban, hogy rendezzem érzelmeim, és a magyarkodás, így a MOGY, pontosabban MSZ-el kapcsolatban is másfajta nézõpontom legyen. Na, befejeztem, mert azt ígértem rövid leszek... Üdvözlettel: Ervin

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#73 Filly

Filly

    Biodegenerált

  • Főmoderátor
  • 8.075 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 13:04

Kedves Amatõr! :D (És mindenki más, aki olvassa :dev:) Akkor most jól leírom a véleményem. A MSz-vel egy zárt fórum összejövetelén találkoztam elõször (2 éve), ahová egyikünk, eléggé el nem ítélhetõ módon, meghívta õket. Amúgy egy szakmai fórum lett volna, de ezt az ostoba, ámde erõszakos msz-esek (Pest egyik belsõ kerületének tagszervezeteként) rendesen szétkúrták. Nagyon komolyan meglett a véleményem róluk. Aztán elkerültem nagyon messze, Magyarország északkeleti szegletébe (nem mellesleg a világ leggyönyörûbb tájára :ang:). Hamar lettek barátaim, jó néhány hasonló gondolkodású emberrel, családdal megismerkedtem, összejárunk kosárlabdázni, a gyerekeknek tábort szervezünk, stb, sõt, mi több, még a kedvesemet is közöttük találtam meg. Õ mondta nekem a múltkor, hogy ha nem lenne a MSz, mi nem ismernénk egymást. Na, ámultam is nagyon, ugyanis akkor derült ki számomra, hogy ez a fantasztikus kis közösség bizony a MSz helyi szervezete! :D Nekem ez több hónap alatt nem esett le, mert egyrészt nulla politizálás se folyt a fõleg spontán szervezõdött programokon, másrészt értelmes, okos, kedves emberek egytõl egyig :) Úgyhogy ez pont olyan, mint minden más. Ilyen is, meg olyan is :gm: (Ja, és végre egy olyan közösség, ahol nem néznek rám ferde szemmel, ha parasztingben vagyok és urambocsá' nyersbõr bicskatok fityeg az oldalamon. Aki ismer, az tudja, hogy fõleg apolitikus vagyok, de ezeket a szép, régi magyar hagyományokra épülõ dolgokat szeretem. Ám bizony sokszor éreztem azt, ha valami ilyesmi volt rajtam, hogy ferde szemmel néznek rám...) Amúgy meg úgy látom, hogy amíg alulról jön a kezdeményezés, és pl a gazdák összefogásáról, háztáji termékek közös értékesítésérõl, csereberéjérõl, stb, van szó, addig nincs gond. A baj tényleg akkor kezdõdik, amikor felsõbb, országos szintekre jutunk. Nem tudom, ezen hogy lehetne változtatni, lehet, sehogy. (A rendszer önmaga által meghatározott irányítása, ahol egy rossz rendszert belülrõl nem lehet megváltoztatni, csak kívülrõl, vagyis ennél a példánál maradva, amint egy bármennyire is szélsõséges párt bejut a parlamentbe, rögtön igazodik...) És, hogy már egy kicsit ontopik is legyek: nagyon mentünk volna többen is a MOGy-ra, ha nincs olyan rohadtul messze, és nem pont a sarjút kell betermelni...

#74 Aniko

Aniko

    Törzsvendég

  • Főmoderátor
  • 6.632 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 13:12

nincs lovam de szeretnék egyet de nem lehet.megszeretném kérdezni ki tornázik lovon én szoktam szerintem nagyon jó :ang: :ang: :ang:
:hu: :hu:
:):):):):):)
:kv: :kv:


Kedves dzseni!

A hozzászólásodat nem a legmegfelelõbb topicba írtad, és bár kerestem neked, nem találtam voltizsálásról illetve lovastornáról szóló részt a fórumon.
Szerintem ballagj el a bemutatkozás topicba, és onnan kezdj ismerkedni a fórummal. Segíteni fogunk.

#75 Ernest

Ernest

    Tele van a levelesládája

  • Fórumtag
  • 13.579 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 13:31

Van olyan, én egyszer már megtaláltam, csak sok élet nem szorult bele:
http://www.paci.hu/f...mp;#entry854780

#76 Aniko

Aniko

    Törzsvendég

  • Főmoderátor
  • 6.632 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 13:57

Van olyan, én egyszer már megtaláltam, csak sok élet nem szorult bele:
http://www.paci.hu/f...mp;#entry854780

Basszus ügyesebb vagy nálam! Pedig erre a szóra is kerestem.
(Köszi!)

Edited by Aniko, 2011 augusztus 24. - 13:57.


#77 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 24. - 15:04

Üdv Filly! :) Tettszik a hozzászólásod! Épp azért ragakszkodok ehhez a témához ennyire, mert lassan kialakul egy sztereotípiáktól a felismerhetetlenségig torz kép egymásról a mai magyar társadalomban. A magyarkodó ilyen, az "emeszpés" jobbikos, fideszes, gárdatag olyan, a kintimagyar (vagy csak a sorsa) olyan, a tásadalom széthúzásáért, a gazdaság helyzetéért és az eladósodásáért meg ezésez a felelõs, de mindig mi vagyunk a jók. Na ezt teszi velünk a politika, a hit ( nem feltétlenül Istenben, hanem valamiben, vagy valakiben akár),és az a lelkesedés, ami elsõk közt nyomja el a belsõ kontrolt, melyben a célokat mások diktálják. Elbeszélünk egymás melett, céljaink fontosabbak, mint egymás meghallgatása, megérteni akarása, csökken bennünk a toleranciára való hajlam, sõt lassan haragudni kezdünk arra, aki más nézeteket vall, más világképpel, érzelmekkel, véleménnyel van dolgokról, mint amiben mi hiszünk. Ez a legnagyobb baj. Nem az, hogy zázlók, személyek, vagy elvek mögé állunk, hanem az, hogy ritkán vetemedünk saját véleményünk formálására, kevéssé keressük a közös szálakat, a megértést, vagy csak elfogadást. Körbesáncolt szekértáborokat alakítunk és védjük, ami nincs, saját tiszta érzelmeinket. Onnan indultam, hogy tetszett Filly õszinte megnyilvánulása. Saját tapasztalatból fakadó véleménye, ítélete alakult ki az MSZ-szel, és véletlenül gyõzõdött meg csupán róla, hogy az MSZ nem eleve rossz attól, amit tapasztalt. Lehet, ha nem szinte minden barátom, illetve oly kedves, rendes emberek, akikre tiszta szívvel fel tudtam, tudok lnézni - lennének a kormánypárt szimpatizánsai, tagjai közt, akkor sokkal könnyebben tudnám magam valamely, szekértábor hasznos tagjává tenni. De így csak jajveszékelve rohangálok a tûzharc elején a sáncok közt, hogy emberek HÜLYÉK vagytok, ne harcoljatok már, nincs itt ellenfél, csak félreértések. Tudom, hogy én, és a hozzám hasonlók lelövetése lesz az elsõ cél, hisz játszmák irányítóinak presztízskérdés a harc, nehogymár valaki miatt ez veszélyben forgjon. (Félreértés ne essék, nem itt vannak a barikádok, itt inkább igyekszünk hallgatni meggyõzõdéseinkrõl, nehogy a másik barátságát elveszítsük. Ezt abból is gondolom, hogy mióta ide toltam az orrom, 900 kattintás volt ide, de abból csupán 40 hozzászólás, annak a is jórészét én követtem el. Nem nagy dicsõség, tudom, ennyire nincs másnak vélemény a témáról? Vagy fásultság, vagy félelem? Na persze még nem a testi épségünket, hanem meg vagy elítélésünket kell félteni más elött? Ernest! Mi az a vélemény, amit visszatartasz? Megtisztelne, ha írnál! És akkor még gyorsan egy hasonló eset, mint Anikóé. Annak ellenére, hogy a Magyar Gárda Fõleg cigányellenes megnyilvánulásaival nagyon nem értek egyet, és így nem szimpatizálok velük, sõt,... egy érdekes tapasztalatom volt pár évvel ezelõtt velük kapcsolatba. Egy régóta nem látott, kedves lovas ismerõsöm felhívott, hogy segítsek neki, mert megígértek egy lovacskát egy családi programra a gyerekek szórakoztatására, de nem tudják mivel elvinni. Nem vagyok híve a futó kölcsönadásának, de a régikapcsolat, és az önzetlen szándék hamar meghatott. Meghívtak minket is. Közben már a helyi rádióban is halottam, családi nap, ingyen ez-az... Nejemmel elmentünk, és megfogott, de furcsa volt a hangulat. Nagyon elegánsan öltözött, nyugodt arcú, kedves emberek helyi termékek, olyan kedves kóstolóval, melyet a kis létszámból adódóan még szponzorációként sem lehet gazdaságossan elkönyvelni. Néptánc, íjjászat...minden ingyenes, kivéve a büfé. Kulturált, kedves program, szimpatikus emberekkel, de valami furcsa volt... A fekete mellény, meg az ing, meg a közösségnek tûnõ emberkék, nyugodt kedves arca más volt, mint egy átlagos civil program. Akkor kérdeztem rá ismerõsömtõl, mi is ez. A más nevû fedõnév alatt gyakorlatilag a gárda szerezte kis piknik. Tudtam, hogy annak idején több problémája volt az életben, majdnem az élettel is szegény embernek, de itt kisimult. hét éve egy kortyot sem iszik, a családjának, munkájának, és eszerint egy kicsit a gárdának is él. Nem tudom mi, vagy ki elítélendõ ezzel kapcsolatba, nem tudom elképzelni, hogy belõle áradna akár tettelegességig fajuló gyûlölet a cigányok felé, ah, de hagyjuk. Talán "jó" vezetés melett. Megjegyzem érdekes volt a fellépés a hatóságok részérõl a gárda, és épp-e rendezvénnyel kapcsolatba. Egyszercsak lecsapot az apech, és talán még a titkosszolgálat is, mert a parkolóba lévõ rendszámokat is szépen feljegyezték. Ez még a Gyurcsányizmusban volt. Mszp piknikre biztos nem vonulnak ilyen ürüggyel... Na jó, befejeztem, megyek összekapom az egyhónapja aratott gabonából a héten csinált bálákat. Üdvözlet mindenkinek. Ervin

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#78 Csermely

Csermely

    A csendesen csobogó

  • Fórumtag
  • 294 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 25. - 0:48

Kedves Hozzászólók!

Ne haragudjatok, egy kicsit elvonták a figyelmemet egyéb "földi" kötelezettségek. :eek:

Mindenesetre örömmel látom, hogy távollétem alatt sikerült a megakadt, kicsit marakodósnak indult csevelyt egy sokkal értelmesebb eszmecserévé magasztosítanotok!

A MOGY-gyal kapcsolatban szerintem is Tipara ragadta meg legjobban a lényeget, erre nem is szeretnék különösebben több szót vesztegetni, de bíztatok mindenkit, hogy jövõre legyünk ott minél többen, érdemben akkor tudunk csak beszélni róla. Valóban más, mit a többi, ne legyenek elõítéleteitek! :kir: Az a néhány, szervezõknek felrótt hiba pedig egy ilyen nagy szabású rendezvénynél gyakorlatilag elkerülhetetlen, de jobbító szándékú kritikát meg kell fogalmazni és célba juttatni. Ne legyen senki szégyenlõs, ne fordítsuk el a fejünket, ha "rossz" dolgokat tapasztalunk...

RIDERMAN, látom, Te otthonosan mozogsz MSZ berkekben, értem a szándékod, de szerintem is igaz, hogy ezeket a "szakmai" dolgokat hagyjuk meg a részletesebb megismerésre vágyóknak, csak linkelj legközelebb!

Én elsõként ezt javaslom:

http://www.magyaroks...ntent/kialtvany

- engedjétek meg, hogy két bekezdést be is másoljak ugyanonnan:

"A Magyarok Szövetsége társadalmi szervezet, civil szervezetek és a célokkal egyetértõ személyek szövetsége, nem áll mögötte sem párt, se gazdasági érdekcsoport, se vallási közösség, csupán mi magyarok. Célja az egészséges és tisztességes, élhetõ ország megteremtése, a saját erõnkbõl, a saját munkánkból."

"Gyere velünk addig, ameddig meggyõzõdésed engedi, mondd el véleményed arról, amit tenni akarunk, segíts abban, hogy országunk közöttünk megjelenhessen. Ha csak egy lépést teszel velünk, már azzal is elõidézed a változást. Ha valamiben egyetértesz, annak megvalósulását támogasd, függetlenül attól, hogy más dolgokban esetleg eltér a véleményed. Ne a különbséget keresd, hanem az egyezéseket! Az eredmény nem személyeké, nem a mozgalomé, hanem közös országunké lesz."

Egyébiránt szerintem is nagyon fontos, építõ jellegû munka folyik az MSZ-ben, bár tény, hogy idõnként csak nagyon keservesen sikerül úgy dûlõre jutniuk bizonyos kérdésekben, fõként hogy sokan éppen a berögzült elõfeltevések miatt akadékoskodnak. Mások pedig önnön érvényesülési szándékukkal akadályozzák az érdemi döntéseket. Mindig, mindenütt vannak tengelyakasztók, ezt el kell fogadni, tisztességesen de határozottan ki kell tudni ebrudalni ezeket.

Mindez csak annyiban kapcsolódik a MOGY-hoz, hogy e rendezvény keretein belül tartanak gyûlést az MSZ elöljárói egy külön sátorban és az eredményekrõl, hozott döntésekrõl ott helyben a nyilvánosságot tájékoztatják. Akit ez nem érdekel, nyugodtan elkerülheti ezt az eseményt, marad még látnivaló tengernyi.

Mivel Amatõrrel látványosan elszívtuk a békepipát, javaslom, mi vonuljunk félre megcsócsálni a részleteket, ne untassuk ezzel tovább a közvéleményt. ;) Magán üzit küldenék, vagy e-mailt ha nem bánod.

Sajnos nagyon igaz RIDERMAN, hogy már az is politika, ha nem politizálunk. :hupp:
De könyörgöm: hadd döntsem már el, hogy a "kisközértben", a multinál, vagy kéz alatt akár Mariska nénitõl szerzem be a napi kosztot, nem beszélve arról, hogy ha magamnak kapálom!?!
Nem hagyom, hogy az életem minden lényeges, vagy lényegtelen döntését irányítva érezzem.
Fütyülök rá, hogy mit gondolnak errõl odafent a naplopó népnyúzóink! Van bennem egy "tücsök" - úgy hívják lelkiismeret, vagy morál -, az segít eldöntenem, mi a helyes!
Akkor én most politizáltam? Ha úgy vesszük igen, sõt rebellis vagyok. Még az is lehet, hogy "nacionalista", pedig csak szimplán szeretem a hazámat (mint azt már fentebb kifejtettem). A lelkemet akkor sem adom el!
:nem:

Na most már beszélhetünk akár hagyományõrzésrõl is, ha még valaki... :P (de nekem most abba kell hagynom, bocsi)

Melinda

#79 amatőr

amatőr

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 962 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 25. - 10:30

Szolgálati közlemény! Konstatáltam, hogy viselekdésem nem normális. Egyfolytában jár az agyam, és ennek erõssen visszafogott "eredményét" kéretlenül a nyakatokba is öntöm. Tudom, hogy nagyban bûnös vagyok, hogy nagyban félrevittem egy témát, és topikból szinte blogot csináltam. (És még csodálkozok, ha csak kevés személy szól hozzá! Van sejtésem a megítélésükrõl, és így talán meg kellene köszönöm, hogy nem szólnak hozzá-m.) Ráadásul csak írok, folyik belõlem a szó, de nem mûködik semmilyen kontrol, hisz az elütési, és helyesírási hibákon túl azt se veszem észre, ha Filly helyett Anikót írok. Miért hihetném, hogy amit írok, tartalmában sokkal korektebb lenne. Nem hiszem. Csak (talán eltévedve) örülök, hogy találtam egy helyet, ahol kiönthetem nyomorgó lelkem. Nincs sok haszna, sõt, ha valóban kiadnám indulataim és félelmeim igazi okát, ellenségeket szereznék, gyûlöletet generálnék, pedig csak megértést keresnék. Évek óta gyûlõ feszültség, bánat, csalódottság, néha szinte düh bujkál bennem, és nem tudom magamban már feldolgozni, szakemberre meg nem költök, (amíg nem visznek erõvel :) )... Majdnem húsz évig immunis voltam a politikára, olyanannyira, hogy máig nem tudom megmondani milyen nézeteket vallok, baloldali, demokrata, liberális vagy mifene. Gyanítom ez utóbbi kettõ inkább, bár, ahogy a pártok neveit és politikáját figyelem, a legtöbbet már lejáratták. A legnagyob kárt viszont az emberek lelkével tették. Lassan ellenségeket látunk egymásba. Az örökös felelõs keresés, a másik a hibás, az elõítéletek, és általánosítások, és a "köztudomású" igazságok, melyek alapjait max. azok ismerik, akik kitalálták... Korábban sem volt a magyar ember lelke hófehér, de hála a politikának, lassan befeketedünk, vagy megpróbáljuk keresni azt a célt, vagy eszközt, mely lenkünkbe fényt visz. Karitatív tevékenység, közösségi élet, és nemes célok. Ez szép, de nem tünteti el azt a sötét foltot, hogy sokkal kevésbé akarjuk megérteni elfogadni egymás érzelmeit, szándékait... Én igyekszem. Kedves Csermely! :) Annak ellenére, hogy nem vagyok a dohányzás híve, még azokkal is szívessen elszívom a békepipát, akik úgy gondolom sokat tettek azért, hogy kivívják az ellenszenvem. Téged, habár egy kicsit ellenkezõnek tûnõ "oldalról" indultunk egy pillanatig sem (na talán, de csak addig :) :kocc: ) gonodltalak ellenségesnek, a pipára nagyon szükség sem volt. Ha gondolod, hogy nem idevaló, amirõl beszélgetni akarsz, bár látod, én nem vagyok szégyenlõs, sõt talán túlzottan exhibicionista ilyen téren, nem bánom, külön is vonulhatunk... Hmm. miért hiszem, hogy már ígyis sokakat untatok? :dev: Nem akarok meggyõzni,

" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az  lazsál." :)


#80 Ernest

Ernest

    Tele van a levelesládája

  • Fórumtag
  • 13.579 hozzászólás

Közzétéve 2011 augusztus 26. - 7:07

Ernest! Mi az a vélemény, amit visszatartasz? Megtisztelne, ha írnál!

Hát, lehet, hogy felborzolom a kedélyeket, amit persze igazából leginkább az értelmetlensége miatt nem akarnék, de számomra ez a téma a kirekesztésrõl szól.
Amit legjobban egyik kollégám fogalmazott meg, egy véletlenül meghallgatott telefonbeszélgetésében: én a családfámat a XIII. századig tudom visszavezetni, a többiek csak vendégek. :D
Bár igazából kétféle kirekesztés is följött a topicban, az egyik a "nem jó magyar".
De azért abban az országban, ahol bármelyik település bármelyik háborújának bármelyik hõsi halotti emlékmûvén a neveknek a túlnyomó része -ity, -ics végû, vagy tele van vágva W-vel, Sch-val, stb, na, hát ott a magyar hagyományõrzés kirekesztõs válfaja legalábbis "érdekes."