Ezt nem hiszem el!
Kitörlõdött amit írtam, áááá, nem tudom mit csináltam, de már nincs is idõm újra bepötyögni, de ígérem, hogy majd leírom a folytatást újra.
Kis színesek
#5081
Közzétéve 2011 október 21. - 18:26
#5082
Közzétéve 2011 október 21. - 18:33
Na neeee!! Mikor lesz folytatás?? Kis színesek/jeansgirl történetek függõ lettem.
Kitörlõdött amit írtam, áááá, nem tudom mit csináltam, de már nincs is idõm újra bepötyögni, de ígérem, hogy majd leírom a folytatást újra.
#5083
Közzétéve 2011 október 22. - 14:55
#5084
Közzétéve 2011 október 24. - 13:52
#5085
Közzétéve 2011 október 25. - 14:01
Edited by jeansgirl, 2011 október 25. - 14:04.
#5086
Közzétéve 2011 október 25. - 22:12
Edited by chyki, 2011 október 25. - 22:15.
#5087
Közzétéve 2011 október 26. - 14:02
Juhéééé!
Biztos nem lenne jobb neked mégis neked engedni? Mire jó a büszekség? Nem e inkább az volna büszkeség ha felvállalnál olyat, amitõl tartasz, de igenis megteszed - valakiért. Hmm? ;)
Mondjuk nálam ilyenkor az a döntõ, hogy kinek van jobb - biztosabb keresete, kinek a végzettsége teszi lehetõvé a szabadabb mozgást, egyéb apróságok pl. a lovakkal nagyon nem egyszerû mozogni etc....
Nálunk Párommal ez nagyon hamar kialakult, mivel reggel és este a lovaimhoz köt, idehaza, igy eléggé hamar eldõlt hogy nem az õ albérletükben fogunk lakni, de azért még pár hónapig fenntartotta (haverokkal közös fõsulis albi) mintegy "menekülési útvonalként"
De gondolom ez úgyis ráér még, no meg nem a véleményünk kérdezted, csak leírod ami a szívedben van.
Kedves Chyki!
Nyugodtan írd meg a véleményedet, ez egy fórum, és a fórum arra való, hogy megosszuk egymással a véleményünket bármirõl (na jó, szinte bármirõl), megvitassunk dolgokat. Nem haragszom meg a tanácsoknak, sõt, sok esetben még segítséget is nyújthatnak, bizonyos döntések meghozatalában, úgyhogy csak kösszönni tudom a tanácsodat.
Úgy gondolom (egyelõre), hogy az összeköltözés egy következõ lépés lesz, és egyelõre inkább a távlati célok között szerepel. Nem azt mondanám, hogy azért mert a büszkeségem visszatart ettõl, inkább azért mert úgy mint Zsolt, én is kialakítottam egy életet, egy független életet, és még a függetlenségemet nem akarom teljesen feladni, egyszerûen azért, mert még korainak gondolom. Régóta ismerjük egymást, az igaz, de csak nemrég futottunk össze újra, most más érzések kerültek elõtérbe, de még minden nagyon friss (5 napos), egyszerûen még korainak tartom ezt a lépést. Mondhatnám azt is, hogy a józan eszem az akadálya. Én szeretem munkámat, a kollégáimat, jó velük együtt dolgozni, szeretem a kis házunkat (az enyém és a húgomé felesben), fõleg azért mert az öcsém apukájától örököltük, és ezért nagyon drága nekem. Úgy formáltuk, alakítgattuk, ahogy nekünk jó, és ha eladnánk nem kapnánk annyit érte, mint amennyit ér, amibe került. Na, és én szeretek itt lakni, mindentõl függetlenül, a húgom ugyan szíve szerint menekülne a kis falunkból, és könnyebben meg is szabadulna a háztól, de szerencsére figyelembe veszi az érzéseimet.
Zsolttal a hétvégén errõl is beszéltünk többek között, én is érzem, hogy nem jó ez a távolság, hogy nem lehetünk minden nap együtt, hogy telefonon tudunk beszélni, és közben nem látom az arcát, vonzó mosolyát, igézõ szemeit, de próbálok erõs és türelmes lenni, és majd kialakul.
Valóban meg sem fordult a fejében az, hogy Õ költözzön, hogy komprummisszumot kössünk, azt ajánlotta fel, hogy én költözzek oda. Igaz õ gazdálkodik, az állatok és a föld odakötik, van ugyan jószággondozója, de azért állandóan nem tudja magát szabaddá tenni. Így egyelõre élvezzük egymás társaságát akkor, amikor erre lehetõségünk van, és örülünk minden együtt töltött idõnek, ez is több, mint a semmi.
Szeretem benne azt, hogy nem fél beszélni az érzéseirõl (szerintem ritka az ilyen férfi) , kedves szavakat mond (bár azt észrevettem, hogy nem azt mondta, hogy szeretlek, hanem, hogy de imádlak, remélem innen már csak 1 lépés lesz a szeretlek ).
JG
#5088
Közzétéve 2011 november 4. - 15:22
#5089
Közzétéve 2011 november 4. - 17:19
Te csak azt hiszed, hogy nem lenne jó!
a folytatását rátok bízom Elhittétek mi, dehogy bízom rátok, abból nem sok jó sülne ki,
#5090
Közzétéve 2011 november 7. - 14:46
Te csak azt hiszed, hogy nem lenne jó!
Na jó, lehet hogy csak attól féltem, hogy esetleg feltételezitek rólam, hogy jártam gésaképzõbe, és ott profi módon megtanultam hogyan deríti fel a nõ barlangját a férfi angolnája, és fordítva, pedignemjártam....
...és a folytatás:
Egy fehér hosszú tornácos épülethez mentünk, zöld színûre volt festve az ajtó, az ablakkeretek, és a zsalugáterek (imádom a zsalugátereket) is. Az ajtó egyenesen a konyhába nyílt, ami legelõször feltünt (a kupin kívül) az-az, hogy egy hosszú olajzöldes matt páccal bevont asztal két oldalán háttámlás paddal, a két végénél pedig 1-1 karfás nagy szék foglalt helyet, vastag narancssárgás huzatú szivacspárnákkal. A konyhaszekrény is legalább ennyire érdekes volt, karvastagságú farönkökbõl készült, ami narancssárgás páccal lett bevonva. Nem szokványos bútorokkal lett a konyha berendeve, de pl. a pad meglepõen kényelmes volt. Ami leginkább zavar, az-az,. hogy a konyha mindenfelé tele volt szerszámokkal, és szerszámos ládákkal pakolva, nem gyõztem kerülgetni, amikor megindultam Zsolt után. Már láttam magam a lelki szemeim elõtt amint elkezdem felszámolni ezt akuplerájt, el is döntöttem, hogy jó drága órabérben fogok dolgozni. A konyhából jobbra és balra is két ajtó nyílt. Jobbra indultunk el, kinyitotta az egyik ajtót, és mondta, hogy ez a dolgozószobája, majd a másik ajtót, ami a hálószobába nyílt. Letette a bõröndömet, és vigyorogva megjegyezte, hogy csak egy hálószobája van, ezt lehet, hogy nem említette, így kénytelen leszek vele megosztani az ágyat, mármint ha ragaszkodok az ágyban alváshoz, bár az istállóban és a padon is kényelmetlenebb lenne. Erre mondtam neki, hogy persze, hogy ragaszkodom az ágyhoz, fõleg mivel a munkámat természetben kell "kifizetnie", és a drága órabérem miatt jó sokat kell majd itt idõznünk. Erre nevetve elkapta a derekamat, és az ágyra döntött, rámfeküdt, és azt mondta, mindent megad, amit csak tud, sõt mit szólnék egy kis elõleghez, csak hogy jobban menjen utána a munka. Beszívtam férfias iilatát, õrjítõen kellemes volt, és elkezdtünk ölelkezni, csókolózni, nem ellenkeztem, nem is tudnék, olyan hatással van rám, amit soha nem is gondoltam volna, bár ez ilyesztõ is egy kicsit. Mindig azt gondoltam, hogy már nem tudok szerelmes lenni, úgy értem, hogy másba Sz. Zs.-n kívül, és tessék, tévedtem. Sz. Zs. mindig is különleges lessz a számomra, de most nem õ jár a fejemben napközben, és nem róla álmodok esténként, nem õt várom repesve, nem az õ csókjait és ölelését élvezem annyira, kicsit meghalványult most az a kép. Sokáig megelégedtem azzal, jól elvagyok szerelem/szex nélkül, ha ezt nem tudja nekem megadni Sz. Zs. akkor nem kell, megelégedtem azzal, hogy viszonylag jól élek, kerül étel az asztalunkra, vannak barátaim (CSODÁS BARÁTAIM) a családomra számíthatok, van munkám, amit nem mellesleg szeretek, és elkönyveltem, hogy az ember az életben nem kaphat meg mindig mindent. Komprommisszumokra kényszerülünk néha, lemondásra és megalkuvásra. Persze nem mondom azt, hogy nem volt néha hiányérzetem, dehogynem. Na elkalandoztam, késõbb körbevezetett, Elmondta, hogy Bogár és Sámson acsengõk, és két kenel felé mutatott, ahol két gyönyörû németjuhász kutya feküdt meglepõen nyugodtan, és azt mondta, hogy õk az éjjeliõrök, ezért éjszaka nélküle ne kóvályogjak az udvaron. Bementünk az istállóba, már besötétedett, ezért felkapcsolta az udvari nagy villanyokat, és az istállóban is a lámpát, kéz a kézben sétáltunk át, közben elmondta, hogy a körbekerített területen kívül is egy darab föld még az övé.
Az istállóban volt bent egy herélt almásderes nagytestû fogatosló, Ráró, ami méla unalommal vette tudomásul a megjelenésünket, a szintés fogatosló Csillag, egy szürke kanca a 2 hónapos csikójával, Kacérral, és a már ismert Baba, a pej kanca, akit ugye már ismerek, és Sólyom a fekete herélt, akit szintés ismertem már, hiszen Zsolt ezen lovagolt. Sólyom elégedett böbögéssel fogadta a Zsoltot, aki odament megsímogatni, majd odamentünk Csillaghoz és a csikójához. A kiscsikót szerettem volna megsímogatni, de elég félénken húzódott az anyja mögé, így nem sikerült. Az istálló végében két fejõstehén volt még, mint kiderült ekeznek a tejét adja a növendék marháknak, mert sokkal szebben fejlõdnek, a növendékmarhák az istálló másik végén nyiló ajtón át közelíthetõk meg, ott van meghosszabításként egy eresz, amely vastagon be volt szalmázva, és 9 db növendék marha volt itt egy karámban. Amikor kijöttünk egy nagy nyitott eresz alatt láttam gépeket, meg körbálás szénát és szalmát, és disznólak sorakoztak egymás mellett. Amikor visszaindultunk, akkor Zsolt még megemlítette, hogy van még 5 ló a tanya melletti karámban, ezeket vágás elöl mentette meg, még nem tudja mit kezd majd velük, de már a sötétben nem láttam belõlük sokmindent.
Bementünk, mondta, hogy átöltözik, és kimegy ellátni az állatokat, én meg addig üssek össze valami vacsorát. Én is átöltöztem, és kiindultam a konyhába, elkeztem elkészíteni a vacsorát (gombás, sonkás, sajtos melegszendvicset és gesztenyepürét), közben a szerszámokat elkezdtem összepakolni a ládákba. Elõszedtem a tányérokat, és megterítettem, majd kimentem Zsolt után, az istállóban találtam meg, de nem õ vett észre elõször, hanem a komondor, aki most is a miheztartás kedvéért rámvicsorgott. Én félek ettõl akutyától, mondtam is Zsoltnak, hogy ez a kutya sosem fog velem megbarátkozni, erre rászólt a kutyára, aki kioldalgott az istállóból. Segítettem neki egy kicsit, majd kézenfogva mentünk be, megvacsoráztunk, italt töltött, nekem mazsolabort (hmm, talán egyszer említettem neki, hogy szeretem, és emlékezett rá) magának whiskyt. Most azt is megtudtam, hogy mi van a bal oldali két ajtó mögött. Az egyik a kamrát rejette, a másik a fürdõszobát, a helyiséget egy hatalmas kád uralta. Ezt ki is próbáltuk (együtt ), majd eltettük magunkat másnapra . Reggel egyedül ébredtem, jólesõen nyújtózkodtam, olyan érzésem volt, mintha most megtaláltam volna ahelyemet, amit olyan régóta kerestem. Felkeltem, letusoltam, felöltöztem, és elkezdtem reggelit készíteni. Sonkás rántottát, virslit fõztem, kávét és kakaót és pirítóst készítettem. A szobában felhalmozott ruhakupacot összeszedtem, és bekészítettem egy mosást a gépbe. Megreggeliztünk, Zsoltnak el kellett szaladnia 2 órára, én meg addig elkeztem a szobát kitakarítani, az ágy alatt találtam egy nagyon porcicás nõi bugyit, amit dobtam a szemeteszsákba azzal alendülettel, és próbáltam nem is rágondolni, hogy kié lehet. Szellõztettem, porttöröltem, kipakoltam a mosógépbõl, és elindultam kiteregetni.
Amikor kiteregettem, odamentem a karámhoz, ahol a megmentett lovak voltak. A lovak tõlem a legtávolabbi sarokban álltak, egyszer csak hirtelen az egyik elkezdett kaparni, majd felkapta a fejét, felcsapta a farkát, nyerített, majd megindult felém, lefékezett tõlem pár méterre, és elkezdett felágaskodni, majd közelebb jött, és ismét felágaskodott, és döbbenten elkezdtem hátrálni, a ló meg nekirohant a deszkának. Ilyesztõ volt, nem is tudom, hogy mivel hozhattam így ki a sodrából, talán emlékeztethetem valakire, vagy az illatom emlékeztette valakire, nem tudom, ha errõl van szó, nem lehet szegénynek kellemes emlék. Egyszerûen megdöbbentõ volt, elmeséltem Zsoltnak is, aki szintén nem értette a ló reakcióját, de nyomatékosan megkért, hogy be ne menjek a karámba egyedül. Ezt mondania sem kellett volna, nem is lenne bátorságom.
Majd folytatom holnap, most rohanok...
#5091
Közzétéve 2011 november 8. - 15:13
#5092
Közzétéve 2011 november 18. - 14:50
#5093
Közzétéve 2011 november 18. - 16:56
#5094
Közzétéve 2011 november 21. - 13:17
"így gyorsan elkészítettem nekik a kaját és megettem õket."
Egyszerûen nem megy ki a fejembõl az elírásod. Folyamatosan ezen vigyorgok.
Háát, így jár az, aki állandóan rohan, és nem olvassa át, hogy mit is írt le, csak firkál össze-visza, de legalább szereztem neked egy pár kellemes percet/órát???..
Természetesen nem szerepel az étlapomon sem a cicahús, sem a cica kaja, így nem ettem meg õket, csak megetettem, ;) mint azóta már sokszor a hétvégén, bár ennivalóak, fõleg a pici.
Élek a gyanúperrel, hogy nem biztos hogy a testvérük, mert jóval kisebb, mint a többiek, fiatalabbnak tûnik, de mostmár öszeszoktak, ha testvérek, ha nem. Dehát, mint írtam is, én aztán összeszedtem akkor este minden cicát, amit csak találtam, nem kérdeztem tõlük, hogy ki fia borja.
Egyébként apa azt mondta, hogy a szénában talált egy döglött kismacskát, meg egy nagyot, a kerítés mellett, ez elképzelhetõ hogy a mi kicsikéink anyja.
A hétvégénk arról szólt, hogy próbáltuk velük megszokatni az új rendet, azt, hogy nem állunk a rendelkezésükre a nap legnagyobb részében, mert mától már Ildi is újra dolgozik, így nem tudunk állandóan velük lenni. Már az etetéseket is ritkáztuk, hiszen elég rendesen esznek, így nem kell olyan sûrûn etetni õket, és a foglakozásokat is inkább a késõ délutáni órákra tettük. Egyébként szépen fejlõdnek, látványosan nõttek, persze kicsik még, de szépen formálódnak. Már jól eljátszanak együtt, készítettünk nekik egy pár gumi játékot be, lógattunk fel is, amit pacsizhatnak, az anyukánk bevállalta, hogy 2-kor, ha hazaér megeteti õket, így addig kell kibírniuk, aztán én érek haza fél 5- körül, majd este hétkor a húgom, így este lessz majd egy kis hancúrozás/játék lefekvés elõtt.
A legnehezebb feladat a gyerekek távoltartása volt, õk ugyanis állandóan a cicákkal akartak játszani, de most szigorúak voltunk, mivel hétköznap, napközben nem tudunk velük foglalkozni, és a napirendhez szoktatást a hétvégén kezdtük, így meg kellett érteniük, hogy nem lehet állandóan a cicákkal játszani.
A hétvégén beléjük tumickoltuk a féregtelenítõ tablettát is, amit majd 2 hét múlva meg kell ismételnünk, a bátyám is beadta a derekát, és azt mondta, hogy na, a téliszünetben elviszi õket, mindet, így már a jövõjüket is biztosítottuk. :yeah:
A mai reggelem így indult: Ildivel egyszerre 4-kor keltem, õ elkezdett készülõdni a buszra, én meg felkapkodtam a meleg holmijaimat, és kimentem, felkapcsoltam a hátsó udvar villanyait, enni adtam a cicáknak, majd a disznóknak a kevertet és vizet, utána a tyúkokat engedtem ki, enni, inni adtam nekik. A disznók megkapták a lucerna szénájukat, a csibék is kaptak enni, inni, adtam a kutyáknak és a nagy macskáknak is enni ( nagy macskák és nem nagymacskák sajnos), a két felnõtt, és a 3 növendék. A kiscicák addig mászkálhattak egy kicsit, 5-kor kaptak egy melegvizes palackot, és próbáltam a helyükre viszarakosgatni õket, ami már nem egyszerû feladat, mert alighogy visszateszem õket, már ugranak is ki újra, és rohhanak utánam, alig birom becsukni elõttük az ajtót. Az ablakból figyeltem egy kicsit még õket, egy kis ideig nyifogtak a csukott ajtónál, majd elindultak a helyükre. Mire beértem a házba, hogy magam is elkészítsem Ildi már elment dolgozni, így elkezdtem magam rendbe szedni, csak fél órám maradt erre, és ez majdnem kevés, nem jut idõm úgy rendbe szedni magam, ahogy szoktam, nehezen bírom már ezt az állandó rohanást hétköznap, úgy nézek ki, mint akit a kutya szájából rángattak elõ, meg úgy is érzem magam már hétfõn reggel, bele se szeretek gondolni, hogy mi lessz belõlem péntekre.
Szombaton, amikor kiértem a tanyára Negró a kapuban fogadott, valahogyan elszabadult, bár a láncot húzta magával, kinyitottam a kaput, próbáltam megrendszabályozni, hogy ne nyaljon agyonra, és ne feküdjön le elém minden második lépésemnél ez a fenevad házörzõ, és megnéztem, hogy mi manó történhetett a futójával, ehhez azonban jó messzire el kellett rúgnom a labdáját, mert mozdulni is alig bírtam tõle. Elszakadt a vezérdrót, bementem, és elõvettem a köteget, leszedtem az oszlopról a régi drótot (nem volt egyszerû a szar drótvágóval), és húztam ki egy új drótkötelet, most duplán. Mielõtt megkötöztem volna a másik végét is, ráhúztam Negró lánca végén lévõ karikát, majd a drót másik végét az akácfa törzse köré hurkoltam (ide az elõbb azt írtam, hogy horkoltam, de észrevettem az elírást ). Érdekes módon mire ezzel végeztem, már nem is éreztem az idõt olyan hidegnek.
Megetettem a kutyákat, macskákat, és indultam haza, kerékpározás közben már félig megfagyva hazafelé a tanyáról, úgy éreztem magam, mint ahogy egy lefagyott lószar érezheti magát, pedig még nincs is igazi tél, de valahogy most ezt a hideget kevésbé viselem el, mint korábban, kb. fél percenként meg kellett állnom az orrom kifújni, a szemem ki volt vörösödve a mettszõ ellenszélben.
Nem lett volna muszály kerékpároznom, de észrevétlenül felcsúszott rám 4 kg, na jó azért a ruháimon észrevettem a nemkívánt gyarapodást, bár eddig is volt rajtam pár kiló plusz (170/ 72 sem éppen ideális súly, persze lehetnék 10 kilóval könnyebb is), és nem szívesen cserélnék ruhaméretet, így eldöntöttem, hogy ezt leadom. Láttam, hogy jön velem szemben valami csoda a földúton, de nem tudtam kinézni, hogy miamanó lehet az. Még akkor sem pontosan, amikor közelebb ért, azt láttam, hogy lovak húznak valami kocsifélét, félrehúzódtam, úgyis meg kellett törölnöm az orromat újra, amikor elmentek mellettem ismerõs hang köszönt rám, de mégsem tudtam beazonosítani, hogy ki hajtja a régi római kocsira hasonlító, olyan könnyûfémszerkezetû valaminek tûnõ kocsit. Ilyet láttam már, azt hiszem talán fogatversenyen, de azért nem mernék rá megesküdni. Amikor hazaértem az unokanõvérem telefonált, és õ mesélte, hogy nemrégen ment el Zoli elõttük egy fura kocsit hajtott, így hát fényderült a fura szerkezetet hajtó, ismerõs hangú kilétére is, bár Zolival már évek óta nem találkoztam, ezért nem ismertem fel valószínûleg, meg azért, mert teljesen más irányba gondolkodtam, Kecskeméti László szokott a fogatával felénk járni, és most is azon a vonalon keresgéltem a hang tulajdonosát.
A másod unokatestvérem fogatozik, vagy kacérkodik a fogatozás (hmm fogatolás?? nem is tudom melyik a helyes kifejezés) gondolatával. :yeah:
#5095
Közzétéve 2011 november 23. - 15:22
Közeleg az év vége, lassan búcsút intünk a 2011-es esztendõnek, ijesztõen gyorsan eltelt ez az év is, már a karácsonyi céges bulit szervezzük, és a barátokkal az óévbúcsúztatót egyeztetgetjük, még 4 hetet dolgozok, és utána szabi, készülõdés a karácsonyra! :yeah:
Tegnap egy frissen érkezett beteg miatt a húgomnak picit túlóráznia kellett és lekéste a buszt, így elmentem érte, majd elmentünk együtt a mikuláscsomagokba megvenni az édességeket, hiszen már mindjárt itt a mikulás is! Több üzletben is jártunk, hogy mindent megvegyünk, és közben sikerült vennünk még pár ajándékot is karácsonyra. Nincs még meg minden, de most szépen haladunk, megpróbálom az ajándékvásárlást nem az utolsó pillanatra hagyni, de valahogy mégiscsak az ujjamra ég, mert minden évben van, amit a legutolsó pillanatban veszek meg. Kifaggattuk a családtagjainkat, hogy ki mit szeretne, már mindeki tudja, hogy több alternatívát kell mondania, és mi választunk közülük, így azért mégiscsak lesz benne egy kis meglepi, mert nem tudják biztosan, hogy mit is rejtenek a csomagok. A gyerekek mások, õk még az utolsó pillanatban is képesek megváltoztatni, hogy mire is lenne égetõen szükségük. Bár már ebben is rutinos vagyok, ennyi gyereknél az ember már kitapasztal dolgokat, és bár nem minden esetben az a fa alatt amit kértek, mégis általában az derül ki, hogy "pont ilyet akartam" ajándékot sikerült választani.
Vittem közben a hajléktalanoknak összekészített holmikat is, meg egy zsákba gyerekholmit is szedtem össze, meg kartondobozba már régóta csak ide-oda pakolászott plüss figurákat is.
Amikor a 2 nagy zsák nõi és férfi ruhát átadtam a hölgynek, megkérdeztem tõle, hogy van-e esetleg kapcsolatuk anyaszállóval, mert gyerekholmi és egy doboz játék is van nálam. A hölgy azt válaszolta, hogy õk nem állnak ugyan kapcsolatban anyaszállóval, de a nagycsaládosok eggyesületével igen, így ha gondolom azokat is otthagyhatom nála, és majd eljutattja, így azt is leadtam.
Sokakkal ellentétben én szeretem a karácsonyt, ez az év legszebb ünnepe szerintem, nem a vallási mivolta miatt, és nem is azért, mert a szeretetrõl szól, mert ha csak ez a pár nap szólna a szeretetrõl bele lehetne sz@rni,nem, ez egy családi ünnep nálunk (is), ami az együttlétrõl, az összetartásról szól. Ilyenkor biztosan mindannyian együtt vagyunk, együtt ünnepel az egész család, szenteste 13-an üljük körül az asztalt, jókat eszünk, beszélgetünk, régi történeteket elevenítünk fel, és az ajándékok kibontása már csak hab a tortán, ez inkább a gyerekeknek lényeges. Másnap pedig keresztszüleinkhez megyünk, és velük is ünnepelünk egy kicsit (velük nagyon összetartunk, mert az anyukám nõvérét az apukám báttya vette el, így elég szoros a családi kötelék). Én imádok ajándékozni, és látni, amikor egy jól eltalált ajándék láttán a megajándékozott szeme megcsillan, vagy bepárásodik. Imádok örömet szerezni másoknak, a gyerekeknek ajándékokat venni, ahogy õk tudnak örülni egy-egy jól eltalált ajándéknak, az leírhatatlan.
Már megvettem az adventi koszorút is, hiszen a hétvégén már meg kell gyújtani az elsõ gyertyát, és én már karaácsony elõtt pár nappal elkezdem feldísziteni a lakást. Ezt is szeretem az ünnepben, a fenyõ illatát, a színes díszeket, masnikat, fenyõágak minden felé, világítós díszek az ablakokban és kívül a házon. Tavaly készítettem egy ember nagyságú télapót, sokáig keresgettem hozzá a megfelelõ holmikat, még egy duriban találtam rá, majdnem mindenre egy helyen. Hetekig készítettem, szépítgettem és mikulás elõtt két nappal lettem úgy kész vele, hogy rámondhattam, ez egy télapó. Egy kötélhágcsón leeresztettük a padlásról, de kellõ magasságban volt ahhoz, hogy a gyerekek ne vegyék észre, hogy az egy bábú. Erre mi volt a keresztlányom elsõ kérdése, amikor meglátta, "Eti, mit csinál a mama a tetõn?", így most majd próbáljuk úgy feltenni, hogy a nagy fehér szakálla is látszódjon, ne keverjék össze a mamával.
A karácsony mindenhol lehet szép, én szeretem a városban, amikor az utcák és a fõtér már fel van díszítve, a karácsonyi vásárokat, a forgatagot, a feldíszített üzleteket, kirakatokat, a jégpályát, a karácsonyi zenét, a forralt bor és a sült gesztenye illatát (az ízét nem), a havas padokat, bokrokat, a zúzmarás fákat, de a tél és a karácsony lehet falun is szép, ennek is megvan a maga varázsos hangulata. Képzeljétek magatok elé a havas utakat (ugyanis nálunk nem sûrûn jár a hókotró, az autók letapossák a havat, oszt jó van), a vastagon zúzmarás fákat, amit a villany fénye gyéren megvilágít, a zúzmarás kerítéseket, a szépen feldíszített házakat, ahogy minden szonszéd készülõdik, várja a családtagokat. Amikor kilépek az útcára, és a készülõdés illata megcsapja az orromat, a sütemények és sültek illata, ami a házakból kiillan. Azt, hogy a szomszédok átköszönnek, és kellemes karácsonyt kívánnak. És szép a tanyán, ahol csak ott van csapás a hóban, ahol közlekedünk, és a földeken a szûz havat csak az állatok tapossák. Az õzek, nyulak, fácánok ilyenkor a tanyák közelében keresnek menedéket, élelmet. remélem idén fehér karácsonyunk lesz, nem azért, mert imádom a havat lapátolni, de inkább lapátolom, de ez számomra együtt jár az ünneppel. Szeretek ilyenkor megállni a tanyán a kapuban, és szétnézni a dombról, a fehér havon megcsillanó napfénytõl szikrázó tájat nézni. Nem szeretem a szürke, latyakos telet, de szeretem a havas táj látványát, a gyerekekkel szánkózást, a hóember építést, az önfeledt hógolyócsatákat, amikor az összeses gyerek rám ront, és megfürdetnek a hóban, ilyenkor szinte újra gyereknek érzem magam.
Gyerekkorunkban is csodálatos ünnepeink voltak, akkor még a titokban feldíszített fenyõ, és az ajándékok jelentették a szépségét, azzal együtt, hogy nem csak a testvéreim és a szüleink voltak velünk, hanem a nagyszülõk is. Amikor felnõttünk átszervezõdött a karácsonyi vacsora lebonyolítása hozzánk, és itt is maradt, nem baj, én még a készülõdést is szertem. Már azon gondolkozom, hogy az idén hogyan fogom feldíszíteni a lakást, átnézem a díszeket, kiválogatom, hogy mik kerülnek fel a fára biztosan, és mi az, amit már valami miatt kidobok, és ha kell, szétnézek még az üzletekben, és veszek még. Szeretem a nagy karácsonyfát, ami alá odafér a termérdek ajándék, és amit még 23-án este fel szoktam díszíteni. Nem követem az aktuális trendeket (bár volt ilyen évem), inkább felaggatok mindent, ami szép, ami valamiért fontos, ami régi, amihez szép emlék fûzõdik, ami kézzel készített, minnél csicsásabb a fa nekem annál szebb. Szeretem amikor a kisgyerekek körülállják és megcsodálják, amikor megfogdosnak egy-egy díszt, a csengettyûket megrázzák, rácsodálkoznak a csillagszóróra, és a gyertyát õk fújják el, és örülök annak, ha azt mondják, hogy "Eti, ez a leggyögyörûbb fa", még akkor is, ha ez nem teljesen igaz, de gazdagon díszített az biztos.
Amit csak tudunk elkészítünk elõre, a szármának például nem árt meg a melegítés, és a mézeslap is másnapra puhul meg. A jószágok ellátása nem extra feladat, azt mindennap meg kell csinálni, csak szentestén a délutáni etetést elõbbre hozzuk, hogy még mi is idõben elkészüljünk, felöltözzünk a családtagok fogadásáig.
Nagyon szeretek ajándékokat csomagolni is, ehhez mér jó ideje gyüjtögetem a kis kellékeket egy kosárban, van már gesztenye, makk, mogyoró, toboz, csipkebogyó ágastól, különbözõ színû levelek, amivel a csomagokat díszíthetem.
Majd még folytatom...
#5096
Közzétéve 2011 november 24. - 15:21
Edited by jeansgirl, 2011 november 24. - 15:25.
#5097
Közzétéve 2011 december 21. - 14:36
#5098
Közzétéve 2011 december 21. - 15:59
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."
#5099
Közzétéve 2012 január 4. - 15:24
#5100
Közzétéve 2012 január 5. - 9:40
Én sem ismerlek, itt olvasgattalak, és nagyon tettszett minden sorod, legfõképp azért, mert annyi szív és lélek van benn, ami a mai világban, ha talán nem is annyira ritka kincs, mint amennyit látunk belõle, de sokkal óvatosabban osztjuk, és kapjuk, mint akárcsak néhány évvel ezelõtt. Szívderítõ a kivétellel "találkozni" de bizalmatlanabbak vagyunk talán, vagy megkeseredettek, nem tudom.
Sheriff írásai...
Nos a pacipont ilyen emberektõl, (van, volt egy pár...) lett egy sokkal jobb közösség, mint szinte bármely fórum. Van aki le is tudta írni, kis szines történeteit, van aki "csak" csupa szívvel és lélekkel része volt azoknak, volt aki aktívan tett is a kisebb -nagyobb közösségek kovácsolásáért, egyben tartásáért. Mindezt nemhogy nem érdekbõl, hanem áldozatokkal, melyekrõl õ, õk érezték legkevésbé, hogy áldozat volna.
Ma mindenkinek megvan a maga nyûgje - baja, anyagi, munkahelyi, társadalmi problémák, és ... nem tudom, az elõbb írtam, megkeseredés, bizalmatlanság, de valójában nem tudom, mi változott, veszett el, csak találgatok.
Te felhoztad Sheriffet, ennek örülök, mert nagyon jó példa erre a folyamatra. Mellette jónéhány név jut az eszembe, de nem fogok felsorolni, akiknek sokat köszönhet ez az ugyan mindig kicsit klikkes, de mégis egykor "nagyszívû" KÖZÖSSÉG, mely elvesztette, elherdálta ezt a kincsét, tõkéjét...
Szóba hoztad Sheriffet ha "csak" írásaira gondolok is már örök hálával tartozom, hogy olvashattam õket. 2004-ben olvasott történetei közül máig több az eszembe jut és mosolygok magamba, ahogy bevillannak a számomra elképzelt események részletei. ( És ne feledkezzünk meg a Gumiék hozzáadott értékeirõl se ! Micsoda helyek voltak a Vadnyogat, El Bocho, Csömöri, Avarszagú, Gyõri, vagy épp a priváttopik, ha csak a virtuális helyeket nézem is! )
Annak idején "nagybelépõmmel" a fórumra épp õt méltattam, kissé zavarba is jött, pedig talán nem tudja ezzel kapcsolatban mindig igyekszem visszafogni magam, csak nem mindig megy. (Most persze én is kissé zavarban vagyok, megtisztelõ sõt hízelgõ véleményed rólam, tartok tõle kicsit túlbecsülsz, de jól esik, és talán ezért locsogok még a szokásosnál is többet.
Nos úgy tûnik zavaros soraimmal visszakanyarodtam a jelenbe. s ha már a véleményednél tartunk, akkor ezt be is idézném
"én sohasem fogok tudni úgy írni, mint õ, vagy te".
Egyrészt úgy ne is akarj soha mint én, mert nálam kb. 1000* jobb vagy, én csak gügyörgök, ráadásul sokkal kevésbé arról írok, amirõl szeretnék, másrészt ne akarj úgy se írni, mint Sheriff vagy bárki más, hisz milyen lenne, ha csak hasonló stílusokat, színvonalakat olvasnánk, nem lenne olyan kellemes felfedezés egy-egy jó tollú szerzõ sosem. Hogy közülletek ki a jobb? Ki tudja, és kit érdekel, az Õ írásai számomra kiálták az idõ próbáját, a Tiéd ehhez képest friss élmény, az mindig más. Majd 5-6 év múlva, ha akarod, megírom, mi maradt meg bennem !
Felemlítetted, hogy saját megítélésem szerint sem az vagyok már, ki voltam, s ennek egyik fõ jele, hogy végtelen, és sokak számára semmit mondó hozzászólásaimmal tovább demoralizálom a jobb napokat megélt, számomra még mindig kitüntetett jelentõségû fórumot, pedig a téma elvben épp nem közösségépítõ, és semmit sem lovas.
Sokszor nyugtalan vagyok emiatt, érdemes-e konfrontálódni, akár megnem értettséget, bizalmatlankodást, ellenségeskedést generálni a "hülye politika" miatt.
Szeretnék mással törõdni, így erre tett satnya kísérlet volt az a topikindító, melyet ezek szerint elolvastál.
" Nem is annyira a témára gondolok itt (és ez nem azt jelenti, hogy én nem érzékelem a problémákat, amirõl pl. a szociális topikban jelen pillanatban boncolgattok, és elvagyok mint hal a vízben, hanem azt, hogy úgy érzem hiába is õrlöm magam, és mérgelõdök, változtatni nem tudok a helyzeten/helyzetemen, feneketlen kútba kiáltott hiábavaló szó lenne csak), inkább a stílusod, és a felfogásod szeretem, azt ahogyan írsz." írod, még jobban szûkítve, "úgy érzem hiába is õrlöm magam, és mérgelõdök, változtatni nem tudok a helyzeten/helyzetemen, feneketlen kútba kiáltott hiábavaló szó lenne csak"
Bingó, ugyanezt érzem, bár nem is az a célom, álmom, hogy egyszercsak visszakiáltsanak abból a kútból, hogy jé, igazad van, csak az, hogy megpróbálhassuk legalább megérteni, elfogadni egymást.
Ha már csak néhány emberben csökkenne ennek hatására feszültség, az ellenségeskedés, a merevség a másikkal szemben, már nem tök hiába volt. ezen kívül saját magam legalább nem elfojtom benn, hanem, igyekszem kulturált formában kiírni magamból a problémáim (kis részét) ezzel is csökkentve a feszültséget.
( OFF! Ezt lehet magánban kellene küldemnem, sajnos a könyvet, és a szerzõt sem ismerem jobban, de egyszer láttam egy interjút egy addig számomra ismeretlen szerzõvel, és nagyon nagy hatással voltak rám az elsõ mondatai is már. Ha valaki meg akar lepni a szerzõ egy könyvével, hálás leszek! http://atv.hu/videot...k_attila_1_resz )
Baráti üdvözlettel: amatõr
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."
#5101
Közzétéve 2012 január 5. - 12:11
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."
#5102
Közzétéve 2012 január 6. - 13:10
#5103
Közzétéve 2012 január 10. - 14:53
#5104
Közzétéve 2012 január 11. - 8:09
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."
#5105
Közzétéve 2012 január 11. - 14:47
#5106
Közzétéve 2012 január 11. - 15:31
#5107
Közzétéve 2012 január 11. - 15:35
#5108
Közzétéve 2012 január 12. - 12:11
#5109
Közzétéve 2012 január 12. - 13:07
Ahhoz, hogy megértésétek, miért is odszkodok attól, hogy egy olyan emberrel folytassam tovább a kapcsolatot, aki megütött, és a barátai elõtt megalázott
Hééé! Nehogymár úgy érezd, magyarázkodnod kell emiatt!!!
#5110
Közzétéve 2012 január 12. - 14:28
#5111
Közzétéve 2012 január 12. - 16:08
#5112
Közzétéve 2012 január 12. - 17:11
Edited by amatõr, 2012 január 12. - 17:12.
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."
#5113
Közzétéve 2012 január 12. - 21:04
#5114
Közzétéve 2012 január 12. - 21:36
Jeansgirl!
Sajnáljuk, és valóban semmi okod magyarázkodni.
Addig akár vitatható is lett volna az eset, hogy úgymond nem "engeded" inni, vanank dolgok, amire nem ésszerûen, kulturáltan reagál egy férfi, s "iváskulturáját" szinte éppoly kényes dolog kritizálni, mint esetleg potenciájára megjegyzést tenni... DE
Ennek ellenére semmi, de semmi joga megütni, megalázni.
(Bár ha társaságban rászólsz az ivás miatt, az számára is alázó, hiába lehetett igazad.)
Még magánál az ütésnél is nagyobb probléma abban van, és ezért egész biztos, hogy fájó döntésed jó volt, hogy a részeg ember viselkedésébõl a valódi természete tör elõ. A józan a felvett, ha az, akkor kulturált, kedves, ha nem, nem, de TUDATOS viselkedés, míg a részeg az elfolytott, de valódi természetét mutuja be az embernek.
Szerintem.
Az ütésrõl a véleményem ugyanaz, mint a felettem szólóknak, ehhez alapvetõen senkinek nincs joga, NEM bocsánatos bûn.
Ha lenen is "enyhítõ körülmény" ilyenre, az biztos nem az alkoholfogyasztás volna...
Az alkohol tudatmódosító szer! Épp ezért nem mondanám, semmi körülmények közt azt, hogy az alkohol hatására az igazi természet tör föl. Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja. Ha pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív, akkor az elítélendõ, hiszen csal, hazudik, álságos? Kissé ámátõr ez a megközelítés, amatõr!
#5115
Közzétéve 2012 január 12. - 22:20
Az alkohol tudatmódosító szer! Épp ezért nem mondanám, semmi körülmények közt azt, hogy az alkohol hatására az igazi természet tör föl. Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja. Ha pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív, akkor az elítélendõ, hiszen csal, hazudik, álságos? Kissé ámátõr ez a megközelítés, amatõr!
"Az ember központi idegrendszerére az alkohol tompító és kábító hatást gyakorol.
Az alkohol elõbb megbénítja az agy felsõbb részeit, ami miatt az értelem és a viselkedés ellenõrzése lassan csökken és eltûnik, míg az alsóbb részei az agynak: az ösztön és az érzelmek mindjobban kifejezésre jutnak és mindjobban felszabadulnak az agy felsõbb megbénított részeinek az ellenõrzése alól."
#5116
Közzétéve 2012 január 12. - 22:38
#5117
Közzétéve 2012 január 13. - 7:23
Az alkohol tudatmódosító szer! Épp ezért nem mondanám, semmi körülmények közt azt, hogy az alkohol hatására az igazi természet tör föl. Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja. Ha pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív, akkor az elítélendõ, hiszen csal, hazudik, álságos? Kissé ámátõr ez a megközelítés, amatõr!
Kötekedhetsz velem, (s "elbújhatsz" új nicknév mögé,) de egyrészt jogom van "amatõr"- módon megközelíteni, a témát, másrészt csak arra utaltam, hogy elõtõr az "igazi" természet", s ez kiváló indikátor arra, hogy a valódi énjét is megmutassa.
Nem elítélendõ önmagában, sõt bizonyos szintig nagyon is dícséretes, ha "pozitív irányban kendõzi valaki a valódi természetét, mely alapjában negatív", de komoly kapcsolatot építeni arra, ami felvett máz, ami vékony jég csupán, nem szerencsés.
Ahogy írod is: "Az embert, viselkedését, a szocializáció, a nevelés és az önnevelés markánsan alakítja."
Részben külsõ és belsõ elvárásokra adott reakciók ezek, melyek jó része ártatlan, hasznos, és már-már a valós természetét mutatják be az embernek, DE mégsem azt.
Nem tudom, miért zaklatott fel téged az én VÉLEMÉNYEM ennyire, taláncsak nem érintett vagy hasonló dologban, de fenntartom, hogy amelett, hogy a felvett máz is számít, nagyon fontos, sõt meghatározó jelentõségû, mégha csak ritkán is tör felszínre, hogy mi van alatta.
De ez csak az én amatõr véleményem...
" Az én családomban aki egy szóval mondja el, amit tízzel is lehetne, az lazsál."
#5118
Közzétéve 2012 január 13. - 9:55
De legalább mindezt lovas fórumon teszik Még ha mindez a lovak részegségéről szólna....."Hülyeségről" vitatkoztok. Ez az ember olyat tett, ami se józanul, se részegen nem elfogadható. Nincs rá mentség.
Esetleg át lehetne fáradni a lovas társkeresőbe, vagy a satöbbibe? Ez a kisszines a lovaglás színeiről szól. Lovaglásról, de nem szavakon.
ui: utálom az alkoholizmust. És aki egyszer ilyet csinál, ott csak idő kérdése a második, harmadik, és negyedik.
Edited by BoKa, 2012 január 13. - 10:01.
#5119
Közzétéve 2012 január 14. - 9:34
#5120
Közzétéve 2012 január 14. - 10:10