Lidércnyomás, avagy egy remek túra elbaltázott végeAz egész úgy kezdõdött, hogy csütörtök délután világossá vált, miszerint nem tudunk lejutni a hétvégén megrendezésre került tájlovas versenyre Sümegre, mivel a pénteki indulás a sofõrünk elfoglaltsága miatt meghiúsult. Gábor, a sofõr csak csütörtök délután ért rá, és mivel Zsuzsa barátnõmmel már nagyon rákészültünk, hogy a hétvégén lovazunk a jót valahol, alternatív megoldásként felhívtam Sheriffet, hogy nem-e lehetne-e, hogy a lovainkkal lebumlizunk Silverado földjére, amire Sheriff szerencsére igent mondott. Na, ez volt az a pont, ahol elkezdõdött a kálvária. A lószállító utánfutót ugyanis eredetileg péntektõl kölcsönöztük ki, de a tulaj telefonja ki volt kapcsolva, nem tudtuk tõle elkérni csütörtöktõl a futót és a forgalmit, így pánikszerûen körbetelefonaltuk a környéken fellelhetõ összes helyet, ahonnan lószállítót lehet bérelni, de senki nem ért rá. Ekkor már bevontuk a keresésbe Idegent és Vörös Hajat (újabb neven Törött Csuklót) is, de az ezerfelé ágazó forródrót sem hozott sikert. Pár óra múlva csoda történt: utolértük az eredetileg is bérelt lószállító tulaját, és minden gond nelkül el tudtuk kérni azonnalra a futót és a papírokat, indulhattunk _volna_ Silveradóba akár azonnal is, ha - nem döglik be az autó. De bedöglött. Újabb telefon tehát, hogy gikszer a köbön, nem tudjuk, mi lesz. Ekkorra vált tökéletesen nyilvánvalóvá, hogy velünk a Sors most nagyon következetesen szarakodik és tiszta erõbõl zajlik az offenzíva annak érdekében, hogy ne jussunk le a Vadnyugatra - mit mond erre 2 harcos amazon? Persze, hogy visszatámad. Természetesen azt nem lehet tûrni, hogy ilyen szinten toljanak ki velünk, így megsokszoroztuk erõinket és "ha más nincs" alapon egyeztettünk egy "hivatásossal", aki jóval drágábban ugyan, de vállalta, hogy lehúz minket, de csak pénteken. Mikor ebbe belenyugodtunk és tudósítottuk Sheriffet, hogy nem, nem ma, hanem másnap érkezünk, mi történt? Megjavult az autó
)))) Így tehát ismét tudósítottam Sheriffet, hogy nem, mégsem holnap megyünk, hanem aznap, elrohantunk a futóért, összepakoltuk a lovakat, felcuccoltunk és útnak indultunk. Mikor a lovak már a futón voltak, kiderült, hogy olyan lapos a gumi, hogy az is kérdés, hogy eljutunk-e ezzel egy benzinkútig, de mivel arra már nem volt idõ, hogy a lovakat leszedjük, elmenjünk egy benzinkútig, felfúvassuk, majd újra vissza és úgy elindulni, úgy döntöttünk tehát, hogy megkockáztatjuk így, csigatempóban az utat az elsõ kútig. A forgalom miatt a városból való kijutás is elég nehézkes volt, másfél órába került, ráadásul tudtuk, hogy Lajosmizsén még beugrik a sofõr srác, hogy megvegyen egy már leelõlegzett autót, ami, mint késõbb kiderült, egy 1 órás projekt volt. Közben a lovak a futóban, mindkét kocsiban egy-egy 1 éves, erõsen nyûgös baba, akik ekkor már majd' 10 órája ültek a kis utazókosárban, a Transporter hátuljában egy ideges, hiperaktív németjuhász, és 3 db, erõsen ideges, egyre aktívabban dohányzó nõi egyed (a sofõrünk felesége, Zsuzsa és én), miközben a férfiak meghitten fecserésznek az autó fölött köbcentiket, végsebességet és fordulatszámot taglalva. Idegennel eredetileg úgy volt megbeszélve, hogy kint megvár minket és kijön a nyárfasor elejére villogni, hogy nehogy túlszaladjunk a sötétben, mert a futóval ott nem lehet megfordulni, de ekkorra már (22.00 is elmúlt), erõsen idegesen közölte, hogy dögfáradt, nem tud megvárni minket és Sanchoék is aludnának már. Szerencsésen nem szaladtunk túl a nyárfasoron, gyorsan lepakoltuk a lovakat és s futót, Sanchoéknak megígértük, hogy kárpótoljuk õket a késésért, majd hazaindultunk. Alig csuktuk be magunk mögött a kaput, amikor Idegen telefonált, hogy hazament, lezuhanyzott, kajált, de lelkiismeretfurdalása volt, hogy vajon mi van velünk, úgyhogy most itt áll az út szélén és boldog-boldogtalannak villog, hogy hol kell bekanyarodni. Mikor odaértünk, beszéltünk pár szót és mindenki megnyugodva hazatért.Másnap Bazs-zsal és bátyjával, Ivánnal (akikrõl kiderült, hogy õk nem vadló és barátja
) támadtuk le Silveradót, ahol Sheriff már várt minket. Bazsék elindultak az Ágastanyára, én maradtam vadregényezni Silveradón és borzalmas nagyot aludtam. Szombat reggel 8-ra mindenki megérkezett és elkezdünk készülõdni. Elég szép csapat gyûlt össze, öröm volt végignézni a bandán. A párok: Sheriff - Rodeo, Idegen - Karim és vezetéklóként Aladin, Suttogó (akinek a neve reálisabb lenne, ha Harsány Toroknak keresztelnék el) - Abu, Hamiskártyás - Fanta, Véres Penge - Szellem, Bazs - Totem, Iván - Csibész, Zsuzsa - Merengõ és én Lidérccel. A lovak kezdeti balhézásán és bakolásán kívül (mert ugye a mi lovaink idegenek voltak, Totem is friss még, a lányok arabjai pedig hírhedten rúgósak) igazából semmi említésre méltó nem történt. Szorgalmasan ittuk a tüzes vizet, keltünk át bazi nagy árkokon (errõl nagyon sajnálom, hogy nincs kép, iszonyú jól néztek ki a lovak), tényleg jó, kellemes tempóban haladtunk a cél felé, és még az sem tört le minket, hogy a katlan nem létezik.
)) Sheriff sajnos eláztatta a kameráját a jóféle vörösborral, így képek nem készültek, valamint megragadnám az alkalmat, hogy õszinte elismerésemet fejezzem ki Silverado marcona ura felé, miszerint repertoárja kifogyhatatlan, ha arról van szó, hogy miért nem fotóz útközben.
))) A táj amúgy arrafelé egyszerûen fennséges. Csak tátottuk a szánkat a látványra, szegény, hátrányos helyzetû, pest-környéki hobbisták... Idegen 2 lova elképesztõen viselkedett. Minden helyzetben, szálerdõben vágtázva, árkokon átkelve, gondolkodás nélkül engedelmeskedtek, aki még nem próbálta, azt gondolhatná, hogy vezetéklóval lovagolni semmiség, olyan szuperek voltak. Útközben meg-megálltunk pihenni, itatni, egy elég mély vizes ároknál pedig sok idõt elvesztegettünk, mert Totem és Csibész mindenképp az adott oldalon akartak maradni. Végül segített a lasszó (a köcsög tatteros õszinte sajnálatára, mert kiderült, hogy nem felesleges csingilingi a lasszó a western-nyergen); Sheriff, Bazs, Iván és a lányok visszafordultak az orgoványi tónál (hülye egy név, inkabb orgoványi nádasnak kellene hívni), mi pedig Idegennel folytattuk az utat a Katlan felé, ami nincs. Elválásnál nem kerülte el a figyelmemet, hogy Sheriff a szája sarkából odasúgta Idegennek, hogy Bazsékat õ már lerendezte, hogy ne jussanak el a Katlanba, de Meggyeséket intézze el Idegen.
)) Ezek után belevetettük magunkat a nádasba, ahol csak egy olyan keskeny csapás volt, hogy a lovak elfértek, kétoldalról pedig 2-3 méter magas, áthatolhatatlan magas nádfüggöny vett körül minket. Félóra lovaglás után kiderült, hogy vissza kell fordulnunk, mert a csapáson egy hosszú szakaszon végig madárhálót feszítettek ki. Megkíséreltünk ugyan áthatolni rajta, de jött egy marcona ember és hatóságilag lebeszélt róla minket. Én mindenestre pipa lettem, mert legalább egy szaros táblát kitehettek volna még a nádas elejére, hogy az utazó ne essen pofára. Mikor kiverekedtük magunkat a nádasból, Sheriffék fûben henyélõ csapatába botlottunk, akik a visszaút elõtt pihentek egy kicsit, de nem idõztünk, hisz ismét kerülnünk kellett és a Katlan még messze volt. A nádast megkerülve tehát Izsáknak vettük az irányt, hogy aztán a Postakocsiállomáson igyunk egyet a nagy ijedtségre. Itt már várt minket Vörös Haj, ittunk egy jót, majd félórás pihenõ után El Bronco felé indultunk, hogy Idegen beadhassa Aladint az iskolába
))) Itt már eseménytelen volt az út, a lovak is fáradtak voltak, ami nem csoda, hiszen 45 km-t lovagoltunk kb, és a mieink (Merengõ és Lidérc) egyrészt nincsenek ehhez hozzászokva, másrészt összesen kb egy-másfél vödör vizet ittak csütörtöktök estétõl, annyira szokatlan volt nekik az édeskés alföldi víz. El Bronco környéke egyszerûen mesei, a táj szépséget tekintve a túra csúcspontja volt. Nem kísérlem meg leírni, mert úgyis lehetlen visszaadni a látványt, de még soha nem jártam lóval ilyen gyönyörû vidéken - talán a Bükk-fennsík tudja ezt visszaadni csak. El Broncoban szerencsére már a mi lovaink sem bírták tovább, végre ittak egy jót, úgyhogy miután Idegen könnyes búcsút vett Aladintól, átsétáltunk a Katlanba, ami innen már nem volt messze. Vörös Haj, Villanó Szem és barátnõje már itt voltak, úgyhogy lepakoltuk a lovakat, és lepihentünk. Villanó Szem még felrángatott minket, hogy fotózni akar a lemenõ nap fényében, Idegen lelkiismeretesen vissza is nyergelte Karimot, mi erre már képtelenek voltunk, úgyhogy csak háttérképnek voltunk jók, vezetõszáron vittük a lovainkat. A képeket a
http://www.dnspont.hu/meggyes/ oldalon lehet megnézni. A Katlan amúgy gyönyörû. Nem ilyennek képzeltem el, de így még jobb is, kellemes csalódás volt. Este autóval eljöttek Sheriff és a lányok is, hozták a lovaknak a kaját és nekünk is a keménylebbencs hozzávalóit. A fõzés kicsit kaotikus lett, de a végeredmény megérte - amilyen éhesek voltunk már ekkorra, tulajdonképpen mindegy is lett volna az íz, de finom volt nagyon.Sheriffék 22.00 után hazamentek, mi pedig lefeküdtünk aludni.Az, hogy milyen érzés egy ilyen helyen, madárfüttyre ébredni, leírhatatlan. Olyan hatalmas nyugalom van, hogy az ember úgy kisimul, hogy végül ujjlenyomata sem marad. A fák ágai között beszûrõdött a fény, pusmogtak a madarak, néha-néha megmozdul egy-egy apróbb állat az aljnövényzetben, a lovak elégedetten ropogtatják a reggelit, csak néha prüszköl egyet-egyet valamelyik, a frissen rakott tûz parazsán már forr a meleg víz a kávéhoz, és az ember csak ül egy kidõl, mohos fatörzsön, hogy magába igya a reggel minden egyes percét, a fák leveleit, az illatokat, a nyugalmat, és az érzést, meg izmok jólesõ fáradtságát, és azt kívánja, hogy a pillanat ne múljon el soha. Ellenben ha már elmúlik, hát adjuk meg annak is módját és akkor, ott, még ez is teljesen rendben volt, ahogy haladtunk befelé a napban. A kávé után megsütöttük a virsliket, a lepogyogott darabokat kiszedegettük a hamubol, és Idegen nem kis derültségére tisztára suvickoltan prezentáltam õket, majd összepakoltunk, felnyergeltünk és El Bronco felé lovagoltunk reggeli itatás végett. Ott Idegen ismét érzékeny búcsút vett Aladintól, én összefutottam egy ismerõs csömöri lovassal (lám-lám, neki is messze kellett jönnie egy jó terepért), majd ismét becéloztuk az izsáki Postakocsiállomást. Az odaút nem volt eseménytelen, Zsuzsa lova teljesen begõzölt és végighisztizte az utat. Izsákon Lidérc lépett fel határozottam a kikötés ellen és sikeresen hanyattvágta magát, ennek ellenére itt is kávéztunk egy jót és folytattuk az utat Silverado felé. Zsuzsa szegény végig küzdött Merengõvel, Idegennel végigszórakoztuk rajta az utat.
)))) kb 20 km után bementünk itatni egy szomszédos westernfarmra, ahol Árpi, a lovász, jóféle tüzes vízzel kínált minket. Az utolsó 10 kilométer sem volt eseménytelen, egy vágtánál Merengõ elragadta Zsuzsát, és én sem bírtam megfogni Lidércet - alacsonyan repültünk tehát egy szakaszon, mire meg tudtunk állni. Aztán feltûnt a nyárfasor, és megérkeztünk. Lepakoltunk, megköszöntük a kellemes túrát, majd lepihentünk. Gáborék, akik lehúztak minket, vállalták a visszautat is, és nem is igazán bántuk, hogy még várnunk kellett rájuk pár órát, mert fáradtak voltunk. Sajnos már sötétben értek oda, és ezért, vagy azért, mert a fáradtságtól már nyûgös volt ló, Lidércet képtelenek voltunk fölrakni a futóra 2 és fél óra alatt sem, hiába próbaltuk szépen, csúnyán, már szakadt róla a hab az idegességtõl, holott ezelõtt soha nem jelentett ez problémát. Mivel a nagy õrjöngésben véletlenül combon rúgta Zsuzsát, szegény ma már rá sem tud állni a lábára, és a ló is szétverte a lábát a rámpán, úgyhogy nem kísérleteztünk tovább, lent hagytuk Silveradóban, mivel Gáboréknak is indulniuk kellett, nem volt idõnk. Merengõ így hazautazhatott, Lidérc pedig a napokban valahogy, remélem, hazakerül.Hogy rosszul induló este még rosszabb legyen, hazafelé elkapott minket a rendõr, kiderült, hogy Gábor nem húzhatott volna lószállítót. A rendõr a legkekecebb fajta volt, aki pénzéhes, de ezt élvezi is, egy óra drámázás után engedett csak el minket, súlyos lefizetés után. Éjfél után ertünk haza, lepakoltuk a cuccainkat, Merengõt, aztán a futót, most pedig fõhet a fejem, hogy Lidérc lábával mi van, meg hogy ne essen az esõ az elkövetkezõ pár napban, mert Silveradóban telt ház van, Lidérc kint éjszakázik, meg hogy hogy kerül haza a ló, hogy szál fel a futóra ezek után, meg hogy mi lehetett a gond, mivel eddig semmi problémát nem jelentett neki a szállítás.Hát, ennyi a hétvége rövid krónikája. Sheriffnek és Idegennek még egyszer szeretném megköszönni a vendéglátást és a túravezetést, nagyon jó volt a hétvége, sajnálom, hogy Lidérc lovam hüjesége elrontotta a végét.[This message has been edited by meggyes (edited 08 October 2001).][This message has been edited by meggyes (edited 08 October 2001).]